hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Varázsmondatok a szülőszobán az anyukáknak, hogy ne féljenek

Egy dúla készítette a listát arról, mit élnek át a nők a szülés alatt, mi segít nekik és mi bántja őket.
Nyitrai Eszter pszichológus, dúla, perinatális szaktanácsadó hallgató cikke a Világrajönni blogon, Nyitókép: Pixabay.com - szmo.hu
2018. március 27.

hirdetés

Tavaly a császármetszés alatti kommunikációt vettük górcső alá, idén pedig a vajúdás és szülés közben elhangzó mondatokról készítettünk felmérést, illetve tudományos posztert az ELTE Illyés Sándor Emléknapokra.

Most arra kértük az anyákat, osszák meg velünk azt a (pár) mondatot, ami visszavonhatatlanul beégett az emlékezetükbe a vajúdásuk vagy a szülésük alatt – akár azért, mert olyan erőt adott, ami átlendítette őket a legnehezebb pillanatokon, akár azért, mert olyan rossz hatással volt, hogy ott és akkor teljesen elvesztették a hitüket, összetörtek tőle, feladták. Bármely mondat érkezhetett az egészségügyi szakszemélyzet részéről, a párjuktól, dúlától, egyéb kísérőtől. Kértük, azt is hogy jelezzék, ki mondta és pozitív vagy negatív hatással volt-e rájuk az adott mondat, amit megosztanak – hiszen sokan sokfélék lehetünk.

A tavalyihoz hasonlóan idén még nagyobb számú – kb 400 – válasz érkezett és ismét erős érzelmeket, komoly indulatokat váltott ki a téma, ami rámutat arra, milyen sokakat érint és éppen ezért nagyon fontos foglalkozni vele.

Gyakran tapasztalom dúlai munkám során azt a kettősséget, hogy ha az anyákat a szülés előtt megkérdezzük, mitől félnek leginkább, akkor a fájdalmat és egy esetleges váratlan komplikációt említenek, ugyanakkor a szülésük után arról számolnak be, hogy mindent összevetve a legnehezebb, a bánásmód volt számukra. Az édesanyák beszámolóiban ez többnyire magában foglalja a verbális kommunikációs stílust, a vizsgálatokat, az ellátás személytelenségét is.szules_ck1

A Világrajönni blog szerzője, Nyitrai Eszter dúla, perinatális szaktanácsadó hallgató. De pszichológiai végzettsége is nagyban hozzásegítette ahhoz, hogy még inkább megértse a babavárás alatti lelki történéseket, a családdá válás folyamán bekövetkező változásokat, és a kisbabák szükségleteit, azt hogy ők hogyan érzékelik a világot és mire van szükségük.

A családoknak maximális támogatásra van szüksége ebben a helyzetben, hiszen a szülés mind fizikailag, mind lelkileg igen érzékeny állapot. Amikor ez a hihetetlenül izgalmas, ám nagy testi és lelki igénybevétellel járó folyamat elindul, egyfajta spontán módosult tudatállapot jön létre az anyánál (és az apánál egyaránt). Ez egyrészről nagyon hasznos számunkra, hiszen a vajúdás akkor a leghatékonyabb, ha befelé tudunk fókuszálni, el tudjuk engedni a külvilágot és a racionális gondolkodást, illetve a testünkre és a babánkra figyelünk. Ám fontos tudni, hogy azzal is együtt jár, hogy sokkal fogékonyabbak vagyunk a szuggesztiókra.

hirdetés

A szuggesztiók olyan üzenetek, amelyeket kisebb-nagyobb fokú szándékossággal intézünk a másikhoz és ennek hatásaként a befogadóban önkéntelen válaszfolyamatok indulnak el. Ebben az értelemben véve a szuggesztió lehet szóbeli közlés, kérdés, nonverbális jelzés, épp úgy mint egy sóhajtás, dünnyögés, vagy akár a csend, a testbeszéd: egy grimasz, egy elkapott tekintet, illetve a tárgyi környezet üzenetei: feliratok és eszközök is. Olyan ismeretlen helyzetben, amikor a megszokott vonatkoztatási keretek nem állnak rendelkezésre, erősen keressük a támpontokat, kapaszkodókat, így a környezet jelzéseit is sokkal érzékenyebben észleljük.

Könnyen megérthető, hogy amikor a kisbabánk születik éppen, mi magunk is ebben a megváltozott tudatállapotban vagyunk jelen. Rengeteg különböző érzelem hat egyszerre a térben egy ilyen szituációban a boldog várakozástól, az izgatottságon át az aggodalomig és ez a viselkedésünkön is észrevehető. Ilyenkor az idő- és térérzék felborul, a gondolkodásban túlzott jelentést tulajdonítunk a negatív tartalmaknak, a figyelem beszűkül, a valóság reális észlelése torzulhat. Ebben az állapotban a személy különösen nyitottá válik bármely eligazító jelzésre, vagy olyan mozzanatokra, amelyek segítik őt a helyzet értelmezésében – főképp, ha azok valamilyen tekintélyszemélytől érkeznek (orvos, vezető, szakember).

Nagyon fontos, hogy a szuggesztiók lehetnek pozitív, azaz megerősítő, illetve negatív és igen romboló hatással is ránk. Általánosságban elmondható, hogy a hümmögésnek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a mindennapi párbeszédeink során, ugyanakkor ha egy gyógyszerszagú kórteremben az orvos hümmög a leleteinket nézve, miközben mi egy kórházi ágyon fekszünk (akár életünk egyik legkülönlegesebb napján, a gyermekünk születésekor), akkor ugyanannak a hümmögésnek egészen más jelentést tulajdoníthatunk – a lehető legrosszabb forgatókönyveket, sőt, esetleg a valóságtól teljesen elrugaszkodott opciókat is végigzongorázva az elménkben.

Kattints a képre nagyobb méretért!

szules_elmeny1

Ennek megfelelően szakemberként tehát a verbális és nonverbális kommunikációnkra tudatosan odafigyelve, ezeket könnyedén a gyógyítás szolgálatába állíthatjuk, illetve ugyanígy, figyelmetlenségből bizony árthatunk is velük. Rendkívül fontos felismerni, hogy itt sokkal többről van szó, mint pusztán arról, hogy egy meggondolatlan szavunkkal vagy tapintatlan viselkedésünkkel megbánthatunk másokat! A szülés olyan fokozottan kiszolgáltatott helyzet egy nő, egy pár számára, amelyben komoly pszichés sérüléseket, illetve testi traumákat okozhatunk negatív szuggesztiókkal. Adott esetben egy nő szülésének kimenetelét és egyben az új élet világrajöttének módját, az anya szülésélményének minőségét, testéhez való viszonyát, kisbabájával, párjával való kapcsolatát, önmagába és a saját képességébe vetett hitét befolyásolhatjuk. Egyaránt megrengethetjük alapjaiban, de meg is erősíthetjük egy életre.

Mindenképpen negatív hatással van a vajúdó nők viselkedésének (hangadásnak, változó igényeinek, érzelmi hullámzásnak) minősítése, letorkollása, megfeddése, korlátozása. Ugyanígy a testi adottságaikra vonatkozó pejoratív megállapítások, a folyamat előrehaladásának vagy a nő erejének lebecsmérlése, testi vagy lelki szubjektív megéléseinek megkérdőjelezése, bagatellizálása, esetleges komplikációk ad hoc előrevetítése.

A pozitív szuggesztió legyen kedves, megengedő, motiváló, segítsen az elérendő célt szem előtt tartani. Nagyon jó példa erre a következő idézet: "Nagyon ügyes vagy, meg tudod csinálni. Mindig csak egy összehúzódásra koncentrálj, annak hullámán jutsz egyre előrébb." Van benne megerősítő dicséret, tartalmazza, hogy hisznek a vajúdó nő erejében és képességeiben, célirányos megoldást kínál és magában foglalja az előrehaladást is.

Az, hogy "A kisbabád nagyon jól van, azt üzeni: Jövök Anya! Már nagyon közel vagyok, mindjárt találkozunk!" megnyugtatja az anyát, hogy a babával minden a legnagyobb rendben van. Szüléskísérés közben sokszor kérdezik az anyák, hogy a baba hogy érzi magát, jók-e a szívhangok. Fontos őket informálni és az újszülöttel való találkozás képét felidézve hatékonyan lehet erőt adni a további kitartáshoz.

Idézetek a poszterről

"Maga miért kiabál? Már most látszik, milyen önző. Milyen rossz anya lesz magából!"

"Minden anya veled fáj. Mindjárt vége lesz!"

"Na akkor őrző után hárman háromfelé! Apa haza, anya ott marad, baba a csecsemőosztályra" - vázolta fel császármetszés előtt pár perccel a szülésznő családdá válásunk első óráit."

"Páromtól, akinek eddigre 11 órája szorongatom a kezét: Na ne mondd nekem, hogy nem maradt erőd, nem bírod megcsinálni! Aki ekkora erővel bírja szorítani a kezem, meg tudja csinálni."

"Ha nem hízott volna így meg, fel tudná emelni a lábát, ahogy nekem jó!"

Biztosíthatjuk a vajúdó nőt arról, hogy ott vagyunk vele és érte, illetve hogy bármit megteszünk, hogy segítsünk neki. Erre jó példa a következő idézet: "Mit tehetünk érted, hogy jobb legyen neked? Ha már sehogy sem jó, akkor nagyon jó, mert akkor közeleg a vége." Itt egy kis információmorzsa is el van rejtve: az anya aktuális testi-lelki érzései, megélései teljesen normálisak, nem gyenge és nem valami rendellenes dolog történik vele, csupán a kitolási szak közeledik már és mindjárt vége ennek a nehéz periódusnak, aztán kibújik a kisbabája.

Poszterünkkel – a tavalyi utat folytatva – szeretnénk felhívni a figyelmet a szülés körüli tudatos kommunikáció fontosságára. Köszönjük az anyáknak, akik megosztották velünk tapasztalataikat, élményeiket és ezzel hozzájárultak poszterünk megszületéséhez!

A tudományos poszterhez, illetve jelen cikkhez a szakirodalmi hátteret Dr. Varga Kata és Dr. Diószeghy Csaba – Hűtésbefizetés, avagy a szuggesztiók szerepe a mindennapi orvosi gyakorlatban (Pólya Kiadó, Bp. 2001) című könyve biztosította.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Nekiestek az oltásellenesek Dr. Novák Hunornak, ő pedig közzétette a gyűlölködők sorait

Beoltatta magát a gyerekorvos, az erről szóló beszámolója hatalmas indulatokat kavart.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 10.

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, egyre több orvos és egészségügyi dolgozó kapja meg a koronavírus elleni védőoltást.

A vakcinát megkapta többek között dr. Novák Hunor is. Az orvos erről a közösségi oldalán számolt be vasárnap délelőtt. Ám arra ő sem számított, hogy ilyen támadás indul ellene. A kommentelők egy része minősíthetetlen módon esett neki. Erről egy posztjában számolt be. Azt írta:

"Előző posztomban egy videóban meséltem el tapasztalataimat, mert ma délelőtt megkaptam a COVID elleni védőoltásomat. Néhány kedves kommentet kimásoltam, amit kaptam. Azért az biztosan kijelenthető, hogy rájuk sem a védőoltás, hanem inkább a helyesírási szótár jelent életveszélyt, attól sokkot kapnának...

Neves, szakmailag kiváló szakemberek, hozzáértő kutatók sorban oltják be magukat. Azonban a semmilyen egészségügyi képzettséggel nem rendelkezők és gődény-követők a leghangosabbak, azok, akik azt sem tudják, mi az a DNS vagy RNS, pontosabban azt hiszik, az egy rapper művészneve. Nos, ők terjesztik legaktívabban az összeesküvés elméleteket, rémhíreket, mindenkinél okosabbnak hiszik magukat, ha pedig látják, hogy valaki beoltja magát, jön a buta, örök sláger: "mennyit fizettek érte?" és a "Megvették kilóra!".

Sajnos vannak olyan emberek, akik annyira egyszerűen gondolkodnak, és azt hiszik így működik a világ, hogy engem Orbán Viktor felhív vagy Bill Gates fizet majd, ha beoltom magam. Én csak annyit kérnék tőlük: kérem írjanak Orbán Viktornak és Bill Gatesnek, és figyelmeztessék őket, még soha nem utaltak nekem, pedig már itt az ideje! " - írta dr. Novák Hunor.

hirdetés

A kommentek közül íme néhány példa:

"Már nehezebben veszi a levegőt! Itt baj lesz. Ahogy egy ötgé torony mellett elhalad aktiválják is a csippet."

"Kit érdekel? Tartsd meg magadnak, mi a fas.t alkotást véleményt pár óra után? Lehet neked nem lesz mellékhatása de mást megöl te pöcs."

"Hatalmas fordulat Novák Hunortól, nemrég még arról készített videót, hogy mit tartalmaznak a védőoltások! Már neki is fizetnek a propagandáért!"

"Dr. Novák Hunor ezzel a névvel kitöltött papír alapján biztos, hogy péknek néztek vagy kőművesnek!"

"Istenem de szánalmas, pici a tű, nincs fájdalom. Majd párhónap múlva meglátod, vagy már nem. Hány zsák burgonyába kerülhetett ez poszt?"

"Akkor lenne hiteles a videód, ha mutattad volna azt is, amikkor beoltanak, de biztos jó pénzt kaptál ezért a videóért."

A gyerekorvos az oltások beadása kapcsán ismét a helyes módszerre hívta fel a figyelmet:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT

Jocó bácsi: „Szakmailag írom, idén nem szabad érettségit tartani”

A népszerű pedagógus szerint lassan hat hónapnyi digitális távoktatás és ilyen szintű bizonytalanság mellett felelőtlenség megtartani a vizsgákat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 07.

hirdetés

Balatoni József "Jocó bácsi", az ország egyik legismertebb tanára, számos nevelésről-oktatásról szóló sikerkönyv írója Facebook-oldalán már reagált is a hírre, miszerint Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a digitális oktatás további fenntartását javasolja a középiskolákban.

Szerinte borítékolható volt, hogy jelen helyzetben nem lehet megkezdeni a "normál" oktatást. Mint fogalmaz, nem érti, „miért kellett a diákokat álomba ringatni azzal, hogy jöhetnek”.

Szerinte azonban az oktatás folytatásának formáján túl beszélni kell más dolgokról is.

Mint írja,

hirdetés
„két hét múlva legalább százezer diák indul el, és megírja a központi felvételit. Kijelölt helyeken, összeeresztve. Milyen módon? Hogyan? Vagy van terv már erre bármi?”

Szerinte az érettségi kérdését is fontos volna mihamarabb napirendre venni, mert 5 hét múlva a diákoknak jelentkezniük kell a vizsgákra. Azt írja, a diákok immár hatodik hónapjukat kezdik meg a digitális oktatásban, ami semmiképp nem tud olyan hatékony lenni, mint a "jelenléti tanítás". „És igazából sokan szeptember-októberben sem voltak, karantén vagy éppen betegség miatt. És akkor meg semmilyen oktatásban nem részesültek.

És ez rengeteg idő, óriási lemaradás. Így szakmailag írom: idén nem szabad érettségit tartani. Igazságtalan lenne”

- írja Jocó bácsi.

Szerinte a tavaly érettségizők hetekig voltak bizonytalanságban, míg a mostani diákok már a tanévkezdet óta. „Nekik már nincs jövőképük, folyamatos bizonytalanságban vannak, lelkileg egyre lejjebb vannak. És igen, már nehezen bírják” - fogalmaz a pedagógus. Szerinte itt már nem Covid-kérdésről vagy Covid-traumáról van szó: ez emberi felelőtlenség. „Mert lehet, hogy tervezhetőbben kisebb lenne a teher rajtuk, nem nyomorodna lelkileg még jobban ez a terhelt generáció... És ez igenis emberi felelősség kérdése!”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Véletlenül vette észre, hogy hónapok óta nincs érvényes tb-je, pedig mindig időben befizeti

Olvasónk hiába utalja át minden hónapban a megfelelő összeget a NAV-nak, nemrég kiderült, hogy ott megreked a pénz. A hivatalok egymásra mutogatnak.
Láng Dávid; illusztráció: MTVA/Bizományosi: Róka László - szmo.hu
2021. január 07.

hirdetés

Még szeptemberben ment be a NAV-hoz olvasónk – aki azt kérte, történetét névtelenül írjuk meg –, hogy regisztráljon tb-t fizetni, mivel attól a hónaptól kezdve szüneteltette a vállalkozását.

Elmondása szerint azonban elküldték, mondván, hogy július 1-től ezt már nem kell megtenni, mert a NAV automatikusan intézi. Azt is mondták neki, hogy majd küldenek egy csekket, amit befizethet, hogy legyen ellátása, valamint ügyfélkapun is megírják, hova kell fizetni és mennyit. Azonban, mint írja, azóta se tették meg egyiket se.

A NAV honlapján viszont megtalálta azt az új számlaszámot, ahová most fizetni kell, mellette pedig az szerepel, hogy itt továbbra is automatikusan előírják az egészségügyi szolgáltatási járulékot, a kötelezetteknek ezzel kapcsolatban teendőjük nincs. El is kezdett utalni októbertől, ezután jött az igazi csavar.

„Mivel időnként lekérem az adószámlámat, azt vettem észre, hogy ezek a havonta befizetett összegek ott gyűlnek a számlán, nem utalják őket tovább a NEAK-nak. Január elején megint bementem a NAV-hoz, ahol megerősítették, hogy ez így semmit nem ér, olyan, mintha nem is fizetném. Valószínűleg azóta se vagyok regisztrálva tb-fizetésre”

– meséli, hozzátéve: nem érti, hogy történhetett mindez, mivel elvileg a NAV felelőssége lenne a továbbutalás és az ügyfelek regisztrálása a NEAK rendszerébe. Elmondása szerint az ügyintéző sem értette a helyzetet, azt javasolta neki, hogy menjen be a NEAK-hoz, „hátha ott látnak róla valamit, amit a NAV nem”.

„Ez igen fura hozzászólás, mert mindent a NAV-nál kell beadni, így nem tudom, mit láthat rólam a NEAK, amit a NAV nem” – teszi hozzá.

hirdetés

Mindenesetre írt a NEAK ügyfélszolgálatának, arról érdeklődve, mi a teendője. Azt a választ kapta, hogy ez nem az ő hatáskörük, ezért az ügyintéző a levelet továbbította a területileg illetékes kormányhivatalhoz.

Itt tart most az ügy, a kormányhivataltól egyelőre nem érkezett válasz. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a tavaly júliustól érvényes szabályozás alapján azoknak, akiknek legalább 6 havi tb-tartozásuk van, még a sürgősségi ellátás teljes díját is ki kell fizetniük.

Ez a 6 hónap épp lejárt január 1-jén, tehát aki már a hatályba lépés óta tartozik a tb összegével – akár önhibáján kívül, mint azt a fenti eset mutatja –, annak mostantól súlyos százezrekbe, adott esetben akár milliókba is kerülhet, ha például baleset éri.

„Egy Franz Kafka regényben érzem magam, éjjelente felébredek, hogy mi lesz, ha lebetegszem… Pedig fizetem a járulékot. És így vakcinára se tudok regisztrálni, mert ahhoz érvényes TAJ-szám kell. Biztos, hogy egy világjárvány közepén így kell ezt intézni?” – teszi fel a költői kérdést olvasónk.

A 444 októberi cikke alapján egyébként úgy tűnik, a probléma közel sem egyedi: a lapnak akkor többen is hasonlóról számoltak be.

A témával kapcsolatban kérdéseket küldtünk a NAV és a NEAK sajtóosztályának. Arra voltunk kíváncsiak, mi a teendő, ha a hivatalok egy ilyen ügyben csak egymásra mutogatnak lényegi előrelépés nélkül, mi történik akkor, ha valakinek a NAV hibájából nincs érvényes TAJ-száma, és valóban szükség van-e erre a koronavírus-vakcinára való regisztrációhoz is.

Amennyiben érdemi választ kapunk, arról is beszámolunk.

FRISSÍTÉS: Az utolsó kérdésre a NEAK-tól azt a választ kaptuk, hogy a vakcinára való regisztráció ugyan TAJ számhoz kötött, de ebben az esetben nincs jelentősége annak, hogy milyen az oltásra jelentkező személy NEAK-os lámpaszíne, tehát a biztosítási rendszerből kiesők is kapnak védőoltást.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Én már nem kaphatom el a vírust” – külföldön élők nyilatkoztak, hogy megy náluk az oltás

Mi kell az oltáshoz Magyarországon és külföldön? Hány embert oltottak be eddig, és kiket oltanak éppen? Van elég vakcina, vagy mások is szűkölködnek?
Báthory-Beck Nóra, címkép: MTI/EPA/Pool/Joe Giddens - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat külföldön élő ismerőseink segítségével.

Magyarországon kevés az oltás, de sok az ellentmondó nyilatkozat

Vasárnap a koronavírus sajtóközpont megerősítette, hogy Magyarországon csak az kaphat koronavírus elleni oltást, aki előzetesen regisztrál a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

„Mivel az oltás önkéntes, mindenkinek jeleznie kell a szándékát. Ezt a regisztrációval teheti meg, utána osztják be a hatóságok az oltásra az oltási terv kategóriái alapján”

– írta a Koronavírus Sajtóközpont.

Közölték azt is, hogy a regisztráció lehetősége egész évben nyitva marad, de aki később jelentkezik, hátrébb kerülhet a sorban.

hirdetés

December közepén Rogán Antal egy tévéműsorban még azt mondta, hogy aki nem regisztrál, az „hátrébb kerül a sorban”. Pár nappal később, december 16-án a járvány elleni védekezés sikereiről tartott sajtótájékoztatón Simicskó István kijelentette:

„nem kötelező regisztrálni ahhoz, hogy az ember oltást kapjon."

Ezeket az állításokat cáfolta meg a Koronavírus Sajtóközpont közleménye.

A Társaság a Szabadságjogokért közleménye szerint így azonban az adatszolgáltatás nem nevezhető önkéntesnek, ami súlyos adatvédelmi jogsértés.

"Arról nem is beszélve, hogy ezzel hátrányba kerülnek azok, akiknek nincs internet-elérésük, vagyis jellemzően éppen a veszélyeztetett idősebb és szegényebb csoportok"- írta a TASZ.

Regisztráció ide vagy oda a 10 milliós Magyarországon eddig mindössze 71 ezer embert oltottak be tavaly december óta.

Jelenleg az idősotthonokban és az egészségügyi intézményekben oltanak, hogy mikor kezdik el legalább az idősek tömeges oltását, egyelőre nem tudni.

Izrael oltottságban a világ élén

Ehhez képest a 9,2 millió lakosú Izraelben, ahol a világon a leggyorsabban oltanak, az elmúlt három hétben a lakosság 20 százalékát, vagyis közel kétmillió embert beoltottak már.

A közel-keleti országban se regisztrálni, se orvossal konzultálni nem kell az oltásért.

Aki szeretné megkapni a vakcinát, az betelefonál az egészségügyi szolgáltatójához, és kér egy időpontot a legközelebbi oltóközpontra.

Aki viszont a fővárosban él, az egyszerűen kisétálhat a Rabin tér közepén felállított óriási sátorhoz, és miután kiállta a sorát, a személyi igazolványa bemutatása után megkapja az oltást.

„Úgy tudom, akit beoltottak, kap egy sárga cetlit, amin rajta van a következő esedékes oltás időpontja és az igazolás, hogy az elsőt megkapta”

– mesélte Beck Petra, egy Tel-Avivban élő magyar származású fiatal vállalkozó.

Izraelben jelenleg bárki kérheti a vakcinát, aki elmúlt 50 éves, vagy fiatalabb, de van valamilyen alapbetegsége, és ezt orvosi papírral tudja bizonyítani. Az egészségügyi dolgozókat és a pedagógusokat is folyamatosan oltják, bár közülük már szinte mindenki megkapta az oltást.

„Itt most naponta körülbelül 150 ezer embert oltanak be, de a cél 200 ezer, az ország hetente kap a Pfizertől oltóanyagot, úgyhogy ha jól számolok, március végéig én is sorra kerülök”

– tette hozzá a fiatal lány.

A második oltás után az izraeliek egy fél évig érvényes “zöld útlevelet” is kapnak, melynek birtokában mentesülnek majd a karantén alól, ha vírushordozóval érintkeztek, vagy külföldről tértek vissza az országba.

A britek is nagy sebességre kapcsoltak

Az Egyesült Királyságban, ahol eddig három vakcinát engedélyeztek, szintén megkezdődött a tömeges oltás. Egyelőre a 80 éveseknél idősebbek kaphatják meg a védettséget.

Boris Johnson brit miniszterelnök elmondta, hogy már több mint másfél millió állampolgár megkapta a COVID-19 elleni vakcina legalább első dózisát.

„A tervek szerint február közepéig minden veszélyeztetett ember megkapja az oltást”

– jelentette ki a szigetország vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Gregorics Éva egy kis angol város, Godalming idősotthonában dolgozik, azt meséli, ő például már mindkét oltást megkapta, ezért teljesen védett.

„Előzetesen regisztrálni kellett, de ezt a cégem intézte az NSH, vagyis a Nemzeti Egészségügyi Szolgáltató honlapján. Engem először december 9-én oltottak be, akkor kaptam egy kártyát, amin már rajta volt a következő oltás január 6-i időpontja. Most már azon is túl vagyok. Kitöltötték a kártyán ezt a részt is, úgyhogy én már nem kaphatom el a vírust”

– mondta megkönnyebbülten az egészségügyi dolgozó.

Hidvégi Ivett szintén Angliában élő magyar. Azt mondja, sok önkéntest keresnek a tömeges oltáshoz, mert nincs annyi egészségügyi dolgozó, amennyire most az országnak szüksége van.

„Lehet jelentkezni koordinátornak, pácienskísérőnek és oltónak is. Egészségügyi végzettség nem kell hozzá, de erkölcsi bizonyítvány igen. A sikeres interjúk után, a Nemzeti Egészségügyi Szolgáltató képzést is biztosít, főleg az oltóknak. Én is önkéntes vagyok, már a vírus kezdete óta, az a dolgom, hogy válaszoljak az érdeklődők által feltett kérdésekre a szolgáltató online felületén”

– magyarázta a magyar önkéntes.

Boris Johnson azt mondta, nem akar találgatásokba bocsátkozni arról, hogy mikor érhető el a heti kétmillió oltás, de teljes mértékben bízik abban, hogy a következő három hónapban több tízmillió oltást lehet majd beadni Nagy-Britanniában.

Az unióban oltottságban Olaszország vezet

Olaszországban, ahol az Egyesült Királysághoz hasonlóan szintén még mindig extrém magas a fertőzöttek és a halálozások száma, mindent megtesznek azért, hogy tájékoztassák az embereket a vakcinákról, ezzel is növelve az oltási hajlandóságot.

Az Európai Unió oltási versenyében első helyen álló Olaszországban eddig 719 ezer ember kapta meg a vakcinát. Naponta átlagosan 66 ezer felnőttet oltanak be.

Az olasz Egészségügyi Minisztérium honlapján minden információ megtalálható az oltottakról, a vakcinákról és az unió vakcina beszerzési terveiről.

Az érdeklődők kérdéseket is tehetnek fel, amelyekre azonnal válaszolnak is a minisztérium ügyfélszolgálati munkatársai.

Egy asszony a regisztrációról érdeklődött, szerette volna tudni, mit kell tennie azért, hogy megkapja az oltást. A válasz néhány másodperc múlva érkezett, vastagon szedett betűkkel:

„Ha az oltási kategóriába tartozik, keressük. Adunk egy időpontot, és megkapja a vakcinát”

– írták.

Regisztráció tehát Izraelhez hasonlóan Olaszországban sincs, ráadásul itt az oltási könyv elektronikus, így a védettséget igazoló dokumentum azonnal az elektronikus iratok közé kerül.

Az olasz minisztériumi honlapról egyébként az is kiderül, hogy az Európai Unió összesen körülbelül 2 milliárd adag vakcinával tervez 2022 első negyedévéig.

Ebből 40 millió Astra Zeneca, 26 millió Pfizer, 53 millió Johnson, 40 millió Sanofi, 30 millió Curevac és 10 millió Moderna oltóanyag beszerzését tervezik. Hogy ebből melyik országnak pontosan mikor és mennyi jut, egyelőre nem tudni. Mint ahogy azt sem, hogy azok a cégek, amelyek vakcinái még nem kaptak engedélyt az EU egészségügyi hivatalától (EMA), mikor kezdhetik meg a gyártást.

Amerika sem hagyja magát, bár egyelőre nagy a káosz

Amerikában eddig 8 millió ember kapta meg az oltást, ez az oltható lakosság 2,7 százaléka, miközben egyre többen fertőződnek meg az új mutáns vírustörzzsel.

Az oltóközpontok folyamatosan nyitják meg a regisztrációt a weboldalaikon, de úgy tűnik, nagyon magas az oltási hajlandóság, ezért pillanatok alatt elfogynak az időpontok.

San Antonióban például vasárnap reggel 9 órakor nyitották meg a regisztrációt 9000 szabad időpontra. A helyek 6 perc alatt fogytak el

- adta hírül a New York Times.

Michiganben 20 ezer ember próbált egyszerre belépni az egészségügyi szolgáltató oldalára, a rendszer összeomlott.

"A regisztrációs rendszer a tervek szerint működött, de a rendelkezésre álló kínálatnál jóval nagyobb a kereslet"

- mondta Dr. Colleen Bridger, a michigani vezetés egészségügyi szakértője.

Pamela Glaser-Star, egy Florida államban élő nyugdíjas asszony azt meséli, hogy náluk is összedőlt az online nyilvántartási rendszer, ezért sokan úgy mentek oltatni, hogy előtte nem tudtak regisztrálni.

„Itt Floridában elvileg mindenki kaphat oltást, aki elmúlt 65 éves. Csakhogy az egész eljárás borzasztó stresszes és kicsit sem egyszerű. Én még csak 61 vagyok, de a nagynéném és a nagybátyám elmentek múlt héten beoltatni magukat, mert ők az említett életkor-kategóriába tartoznak. Már 45 perce vártak az autójukban, amikor közölték velük, hogy még legalább 2 órát kell várakozniuk. Erre a nagybátyám begurult, és otthagyta az oltóhelyet. Nem tudom, mikor lesz lehetőségük újra megpróbálni.”

Dr. Anthony Fauci, az amerikai kormány egészségügyi főtanácsadója korábban azt ígérte, hogy 2021 őszére az USA lakosságának 70 százaléka védett lesz.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: