SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Armageddon belülnézetből – a romániai Covid-helyzetről beszélnek ott élők

Alacsony átoltottság, alacsony bizalom a közintézményekben, információhiány, megvásárolható oltási igazolvány. Van olyan is, hogy az orvosok is oltásellenesek. Egy elkerülhető katasztrófa receptje.

Link másolása

Romániából hetek óta döbbenetes híreket kapunk. Van, ahol az elfogyó oxigén miatt haltak meg betegek, de általános tapasztalat, hogy még a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegeknek is napokat kell várni, mire felszabadul egy ágy. A valódi tragédia az, hogy az esetszámok és sajnos a halálozás hajmeresztő növekedése megelőzhető lett volna az oltások felvételével. Ez sajnos csak a lakosság harmincöt százalékának sikerült teljes mértékben, de legalább egy oltással is csak az összlakosság harminchét százaléka rendelkezik.

A nagy képet ismerjük, én most inkább arra voltam kíváncsi, hogyan élik meg ezt a rendkívüli és tragikus helyzetet azok, akik ott élnek. Erdélyi ismerőseimet kérdeztem, és két orvost, mi van ott, miért alakult ez így.

A téma érzékenysége miatt többen csak név nélkül vállalták a nyilatkozatot, az ő nevüket megváltoztattam.

László, Marosvásárhely

– Nálunk most kormányválság is van, ez is zavarosabbá teszi a helyzetet. Eközben a fertőzések robbanásszerűen növekednek. A maszk szabadtéri használata újból kötelező.

– Próbálták motiválni az embereket, például az oltottsági lottóval. Elvileg szabadnapot vagy ételjegyet adnak annak, aki felveszi az oltást. De az az ismerősöm, aki ma ment oltásra, az semmit nem kapott. Ez elég veszélyes szerintem, mert inkább oda fog vezetni, hogy az emberek lesni fogják a jutalmat, egyre kapzsibbak lesznek.

Most lesz a Szent Piroska ünnepe, ami a legnagyobb zarándoklat Romániában. Ilyenkor az egyház félrenéz, az egyik ember a másik után csókolgatja Szent Piroska ereklyéjét, ez is a lehető legrosszabbkor történik.

– Egyre nagyobb az oltottak és az oltatlanok közti szakadék. Kijárási tilalom lesz, de csak az oltatlanoknak. Kezd kialakulni egy kényszerhelyzet, hogy az oltatlanok ellehetetlenülnek. Egyre több munkahelyen ajánlják, hogy oltsd be magad.

– Az a tapasztalat, hogy különbség van Erdély és Románia más megyéi között a fegyelemben, ahogy az emberek a korlátozásokat betartják.

– A társadalom a frissen felcsapott oltásszakértők befolyása alatt van. Eleinte az volt, hogy beoltom magam, mert félek, aztán volt az, hogy beoltom magam, mert nem félek, de biztonságos, most jött az, hogy beoltom magam, mert nincs más választásom. Van egy masszív oltástagadó réteg. Most az oltatlanok kezdenek megbetegedni. Viszont rengeteg hamis oltási papír is forgalomba került, bűnügyi eljárások is folynak. Ilyenek is megtörténhetnek, mert a lehetőségek országa vagyunk.

– Ha ez nem elég, bizonyos vallások tiltják az oltást. A focimeccsekre bár nem engedik be az embereket, de a kapun kívül, mint a heringek tolonganak az emberek, az a senki földje, ott már senkinek sem a felelőssége, mi történik.

– Az első hullámban egyetlen ismerősöm sem volt covidos. A második hullámban sem volt. A harmadik hullámban majdnem minden ismerősöm covidos lett. Ebben a hullámban egy-két emberről tudok, akik megbetegedtek, de az enyhébb változattal.

– Amikor először megérkeztek az oltások, még sok oltóanyagot ki kellett dobni, mert senki nem akart menni, olyan nehézkes volt a rendszer. Aztán érkezett még. Regisztráltam a kormány oldalán, és három-négy hetet kellett várnom, úgy jutottam hozzá. Azóta annyi oltópontot nyitottak, hogy boldog-boldogtalan mehet, amikor csak akar. A harmadik oltást pár hete lehet felvenni, a feltétel csak annyi, hogy az első kettő legyen meg. Most én is elmegyek egy oltóközpontba, hogy felvegyem a harmadikat. Ezt úgy vehetem fel, hogy csak simán besétálok a két papírommal és megkapom rögtön. Nagyon egyszerű.

– Jelenleg akik gyorsan túl akarnak esni a dolgon, a Johnsonra hajtanak. Akik nem akarnak sokat várni, és hamar újra dolgozni akarnak olyan munkahelyen, ahol kötelező az oltottság, azok ezt veszik fel, mert azzal tíz nap után már védettnek számítanak.

– Az oltóközpontokban van elég oltás, viszont sok ember nem él a lehetőséggel. Ez a mentalitás talán a radikális ortodox tudat miatt is van, azt gondolják, hagyd el, mert Isten megsegít. Aztán az intenzíven majd észbe kapnak.

– Én beoltattam magamat, mert jobb a békesség, nem is tudom, használ-e vagy sem, de így biztonsággal tudok mozogni bárhova.

– Volt egy olyan helyzet, amikor a román digitális oltási igazolványokon sok esetben elrontott QR-kódok voltak. Én például két Pfizerrel Hollandiában jártam úgy, hogy nézegették az igazolványomat és nem ismerték el érvényesnek a rossz kód miatt. Nincs román vagy holland Pfizer. Testvéreim Angliában élnek, ott oltatták be magukat, pont ezért, hogy ebbe a hülyeségbe ne ütközzenek. De mikor hazajöttek, akkor persze az itteni repülőtéren az ő papírjaikat bogarászták agyon. Azóta talán már fejlődött odáig, hogy ilyenekből ne legyenek gondok.

Covid-19 betegségben szenvedőknek előkészített oxigénpalackok a bukaresti Bagdasar-Arseni kórház intenzív osztályának folyosóján. (Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru)

Kálmán, Marosvásárhely

– Itt Vásárhelyen megugrotta a járvány a hat ezreléket, és azt mondták a munkahelyemen, nem mehet be az, aki nincsen beoltva. Nagyon kényes a helyzet. Eddig minket családilag nem érintett a dolog, de most apósom unokatestvére haldoklik. Neki azt tanácsolták, ne menjen be a kórházba, mert volt otthon oxigénpalack, és a kórházban nem tudtak volna neki még ilyen feltételeket sem biztosítani. Otthon maradt, és már nagyon rossz stádiumban került be a sürgősségire, egy százaléka van a túlélésre. Nem volt beoltva. Csak a gyógyszerek tartják életben, mesterséges kómában van.

Van olyan is, hogy az orvosok is oltásellenesek. Én beoltattam magamat, mert jónak láttam. Elmentem egy rutinvizsgálatra, más ügyből kifolyólag, és ott a doktornő olyasmiket mondott, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Egy szakember, egy laikusnak!

– Egy másik szakember ismerősöm viszont azt mondja, most lesz a baj, mert akik csak most fertőződnek meg, az mind csak ezután jelenik meg. De hát hiába. Mit mondjak.

Rengeteg az álhír a Facebookon. Egy példa: egyik kolléganőm már elmehetett volna nyugdíjba. Visszatartották, mert mindenki nagyon szereti, jól dolgozik, jó munkatárs. Nincs beoltva. Mondták, nem jöhet be dolgozni. Bőgött szerencsétlen, de mondta, hogy ezt és ezt olvasta a Facebookon. Szerencsétlent, szívem szakadt meg, úgy sajnáltam, decemberig szeretett volna maradni, de nem engedték. De csak azért sem oltatja be magát.

– Az egyik főnököm is mondta, hogy gyerekek, azokban az országokban, ahol az emberek felvették az oltást, nincsen ekkora baj. De itt nálunk, meg Bulgáriában, Ukrajnában meg, ahol alig van átoltottság, itt van. Talán a bizalomhiány miatt is van.

Covid-19 betegségben szenvedő páciensek a bukaresti Bagdasar-Arseni kórház intenzív osztályán (Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru)

Enikő, színésznő, Csíkszereda

– Az igazgatóm mondta, hogy huszonhárman voltak a tegnapi előadáson. Csak zöldkártyával lehet már bemenni. De hát Románia a lehetőségek országa. Ha valaki nagyon be akar jönni, simán meghamisítja az igazolványt. Nem akarok lázadni, de például az unokatestvérem is simán lefizette, akit kell. És kapott így igazolványt, pedig nincsenek beoltva.

Meg lehet venni az igazolást a családorvostól. Persze a családorvos megkérte, ne mondja el senkinek, mert akkor őt bezárják.

– Amikor a magyar húsvét volt, ami előbb volt most, mint a román, akkor lettem covidos. Haza akartam menni, mindenkinek hazudtam.

Hazudtam a DSP-nek (tisztiorvosi szolgálat Romániában), felmentem és megmutattam, hogy pozitív, és mondtam, hogy nem akarok karanténban lenni, de haza akarok menni Bihar megyébe, mivel ugye Hargita megyében vagyok. Akkor azt mondták, na jó, akkor ezt nem jegyzik és fussak gyorsan.

– Akkor a társulatból szinte mindenki elkapta a betegséget. Mindenkinek elment a szaglása és az ízlelése. De most a negyedik hullámban nem ismerek olyat, aki beteg lenne. Annyit tudok csak, hogy mindenhova zöld kártyával lehet menni, és akinek nincsen zöld kártyája, az otthon ül öt után.

Tavasszal átestem a betegségen, utána oltattam be magamat. Volt is ilyen kártyám, de amikor nyáron Magyarországon voltunk, és kiderült, hogy már nem kell maszk, meg semmi sem, én kidobtam az első kukába. Most megint más a helyzet, mindenhova kell a kártya. Szerencsére egy ismerősöm segített, hogy meg kell lenni az adataimnak és a védettségi igazolványnak az e-mailemben is, elő is kerestem.

– Május óta elmegy a látásom, úgy három hetente, begyullad a szemem. Kaptam rá cseppeket, de mindig visszatér. Nem tudnak mondani semmit. Nálunk a családorvosok azt mondják, hogy ne oltsd be magadat, ne tartsd oda a karodat, ha gyereket akarsz, akkor ne oltasd be magadat. Én már be vagyok oltva, én már rothadok. De én elintézem, hogy tovább ne legyek beoltva. Én már többet nem oltatom magamat, inkább lefizetem az orvost 100 vagy 150 euróval, ha még oltatni kellene, hogy inkább csak az igazolást kapjam meg, de nem adom oda a karomat.

Emőke, színésznő, Nagyszeben

- Március közepén nálunk leállt minden. Akkor megkerestek művészeket az Osztrák Kulturális Intézettől, hogy rövid videó formájában a pandémiával kapcsolatban oszd meg a gondolataidat. Mindenki maga vette fel a filmecskéjét. Ez először megjelent sorozatban, bizonyos időközönként a Facebookon. Azután ebből az egészből egy rendezőnő, Carmen Lidia Vidu, aki sok dokumentumszínházi előadást csinált, készített egy dokumentumfilmet. Az a címe, hogy #NewTogether. Nagyszebenben az Astra dokumentumfilm fesztiválon bemutatták. S most október vége felé lesz a film bemutatója Bécsben.

- A mostani helyzet annak is betudható, hogy Romániának az átoltottsága alacsony. Területileg ez egyenetlenül oszlik el, most néztem, a városok közül a leginkább átoltott Kolozsvár, ahol ez az adat ötven százalék. Az a top. De volt például olyan kis falucska, ahol 0,4%. Itt Szebenben kicsit nagyobb, mint az átlag. Nálunk a színházban azokon a kollégáimon, akiknek más, krónikus betegségei is vannak, jobban látom, hogy félnek most. Ők inkább tartják a távolságot, viselik a maszkot. A színházban a beoltottság több mint kilencven százalék. Főleg a művészek között. Az igazgatóság is ebbe az irányba terelte a diskurzust az oltásról. Most van négy oltott kollégám, akik be voltak oltva, most mégis elkapták a betegséget. Persze mindegyik könnyű lefolyású.

- A maszkviselés nálunk már kötelező, mert a város meghaladta a nyolc ezrelékes fertőzöttséget. A beoltatlanoknak este kijárási tilalom van. De ők napközben sem mehetnek sem vendéglőkbe, sem kávéházakba. A színházba sem mehetnek be oltatlanok.

- Az ismerőseim zöme be van oltva. Persze akad néhány oltatlan, akiket megpróbálok meggyőzni, hogy vegye fel az oltást.

Én például nem is feltétlenül magam miatt oltattam be magamat, hanem a szüleim miatt, akik nemrég költöztek ide közel hozzánk, az idősebb kollégáim miatt, akiknek még más betegségük is van. Én úgy gondoltam, hogy ennyit tényleg meg tudok csinálni értük, mert nem egy nagy ügy. S próbálok ezzel érvelni mindenkinek. Eddig nem nagyon sikerült.
Elemér, orvos, Kolozsvár

– Innen nézve is elég ijesztő a helyzet, a járvány kezdete óta talán most a legrosszabb. Valószínű, hogy nem én vagyok az az ember, aki a leghitelesebb képet tudja leírni, mert én Kolozsváron dolgozom, ráadásul a gyerekkórházban, így kicsit enyhébb a helyzet (Kolozs megye átoltottsága az 50%-hoz közelít és a gyerekekkel is kicsit könnyebb). A gyerekek is érintettek, bár általában könnyű lefolyású a betegség. Azokat a gyerekeket, akiknek az állapota rosszabb, általában beutaljuk, főleg, ha tüdőgyulladás is jelen van. A helyek számával állandóan gond van, de valahogy mindig sikerül úgy elosztani őket, hogy mindenkinek jusson, igaz, sokszor órákat várunk PCR eredményekre, mentőkre, hogy ez sikerüljön, szóval a kórház teljes kapacitását használjuk. Csak remélni tudjuk, hogy nem lesz rosszabb a helyzet. Intenzíven is vannak covid betegek, legtöbben más betegségben is szenvednek. Alapjában egészséges gyerek ritkán kerül intenzívre, de sajnos előfordul, például a sokszervi gyulladás, mint a covid szövődménye.

– Kolozsváron, a felnőttekkel már rosszabb a helyzet, tele vannak a kórházak, az egyszerű covid-osztályok is (a betegek napokat is várhatnak egy kivizsgálásra), de a nagy gond az intenzíves helyekkel van. A nyári csend után egy pár hete megint olyan sok a súlyos beteg, hogy a sürgősségen várják a betegek, hogy szabaduljon egy-egy hely az intenzíven (ez természetesen a többi sürgősségi esettől vonja el a helyet és a személyzetet). Kollégáim elmondása szerint a betegek sokkal nagyobb százaléka szorul oxigénes kezelésre, mint eddig.

A legzavaróbb tényleg az, hogy ez a felnőtt lakosságnál elkerülhető lenne, ha nagyobb lenne az átoltottság. Az esetek több mint 80%-a oltatlan, egyesek a kórházban sem akarják elhinni, hogy a betegség tényleg létezik, onnan még nagyon hosszú az út, amíg meggyőződik, hogy érdemes be is oltatni magukat. De van, akinek már úgyis késő.

Az ország többi részén még rosszabb a helyzet, főleg az alacsony átoltottság miatt, de emellett az is gond, hogy az emberek nagyon későn mennek kórházba, amikor a betegség már előrehaladott stádiumban van, a gyulladás túl nagy, megjelennek a szövődmények, olyankor már elég kevés esély van a gyógyulásra, még akkor is, ha mindenkinek teljesen felszerelt intenzíves hely jutna. Én személyesen nem kerültem oda, hogy el kelljen döntsem, hogy ki kerül lélegeztetőgépre és ki nem, de sajnos van ilyen is. Kollégáktól hallom, hogy minden lélegeztetőgép, non-invazív gép és oxigénes hely foglalt, állandóan improvizálni kell, sokan nem azt a kezelést kapják, amit kell, mert nincs gép (pl lélegeztetőgép kéne és csak sima oxigént kap), s leggyakrabban úgy szabadul fel egy gép, hogy valaki meghal. Szóval elég háborús a hangulat, főleg a nagyobb központokban. A hab a tortán, hogy a személyzet is elég fáradt, s azzal ijesztgetnek, hogy az elkövetkező hetekben szabadságot sem lehet majd kivenni. Úgy számolják, hogy a mostani hullám csúcsát október második felében érjük el, valószínű, hogy a kórházakban a helyzet nem enyhül az elkövetkező hónapban.

– Az oltakozási hajlandóság mintha enyhén nőne, főleg, ha valakinek egy közeli ismerőse beteg lesz, vagy ha egy ismertebb oltásellenes lebetegszik, és álláspontot változtat. Ilyen is volt, jót szórakoztunk rajta, de sajnos túl ritka. Nem igazán értem, hogy miért nem akarják beoltatni magukat az emberek, biztos köze van az intelligenciaszinthez (de most nagyon nem lenne szép részemről ezt elemezgetni), és a mostani bizonytalan politikai helyzet sem segít. Az emberek nem bíznak sem a politikusokban, sem az orvosokban, sajnos. Hiába magyarázom az ismerősöknek, hogy mi mennyire vártuk az oltást, és mekkora segítség ez nekünk, nagyon sokan nem hallgatnak meg, makacsul ragaszkodnak a véleményükhöz.

A hétköznapokban mindenki másképp éli meg a járványt, egyesek alkalmazkodnak a korlátozásokhoz és élik a visszafogott életüket, mások balkáni módon tagadják a vírus létezését, de intenzíven harcolnak a korlátozások és az oltás ellen, így az ő mindennapjuk is a járványról szól.

– Ismerőseimen is látom, hogy későn mennek orvoshoz, s így nem lehet segíteni, ez zavaró és frusztráló. Plusz megnehezíti a munkát, hogy védőöltözet nélkül nem tudok nyugodtan odahajolni egy gyerekhez segíteni.

Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru

Hunor, orvos

– Egy vidéki kisvárosban dolgozom, itt is van oltóközpont, én vezetem, mi Pfizerrel oltunk. A lehetőség arra, hogy bárki beoltassa magát, meg volt adva, vidéken is, kisvárosban is.

Nagyobb városokban oltóközpontok vannak még a nagyáruházak parkolóiban is, vagy akár bent az épületben. Ez példásan meg van oldva. Most már ráadásul a háziorvosok is olthatnának, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek nem igazán igényelték az oltást.

– Az átoltottsági eredményünk, ez a harmincöt százalék nagyon kevés. Hogy minek tudható be? Valószínűleg kommunikációs hiba történhetett, egész magas szintről szerintem nem volt megfelelő módon az emberek felé eljuttatva az információ. Az emberek ilyenkor mit szoktak csinálni? Hát keresik az információt a Facebookon, a közösségi médiában, és ott mit találnak? Általában hamis információt, fake newst. Emiatt alakulhatott ki ez a közel katasztrofális helyzet most Romániában.

– Nagyon sok a beteg, eléggé túlterhelt már a rendszer. Azt gondolom, a hírekben mindenki láthatja, hogy a kórházakban mindenütt, folyosón is, matracokon is betegek fekszenek. Oxigénhiány van, nincs elég lélegeztetőgép.

– Ennek a helyzetnek a hatására látni lehet, hogy egy kisebb hullám elindult az oltóközpontban is, valamivel többen jönnek oltásért. De egyelőre inkább csak azok az emberek jelennek meg, akiket közvetlenül érint. Tehát vagy családtagjukat, közeli ismerősüket látták szenvedni, vagy netán, Isten őrizz, meghalni, ezek az emberek elindulnak. De sajnos van egy nagy többség, aki még mindig abban hisz, amit látott, olvasott a Facebookon, meg itt-ott. Tehát, hogy nem is létezik ez az egész, ezt csak a politikusok találták ki, hogy az embereket irányíthassák, meg ilyenek. Hallottam én is olyat, hogy egészségügyisek is mondják az embereknek, hogy ne oltassák be magukat. Konkrétan nem tudok ilyen személyt, aki ilyet állítana, szerintem ez azért nem olyan nagy arányban fordul elő. Azért az egészségügyben az orvosok például egész magas arányban be vannak oltva, Nagy részének megvan a harmadik oltása is, ezt látom koordinátorként. De ez nem befolyásolja az embereket.

– De például a Facebookon látom időnként, hogy még ki is van hangsúlyozva egy hírnél, hogy például magyarországi ilyen-olyan professzor mondott valamit,

sokszor a kontextusból kiragadott részleteket raknak össze úgy, hogy oltásellenes kicsengése legyen a dolognak. Sajnos ez jelen van nálunk, és az emberek nagy része befolyásolható ezekkel az álhírekkel, ez óriási probléma.

– Azok az intézkedések, amiket most hoztak, részben hasznosak, például a maszkviselés, de mondjuk az oltatlanok kijárási tilalma, hogy éjszaka nem járkálhatnak nem oltottak az utcán inkább csak ösztönzés, nyomásgyakorlás lehet, hogy menjenek el és oltassák be magukat, a védekezés szempontjából nagy haszna nincsen. De az igaz, hogy valamit muszáj tenni. Cselekedni kell. Bár a járványügyi szabályok egyértelműek, sajnos él az a szemlélet, hogy mindenhez fentről várnak utasítást, de ilyen utasítások nem jönnek, mert ahonnan jönnének, ők is fentről várják az utasításokat. Persze ez sem egyforma mindenhol. Mert vannak olyan, önálló polgármesterek, akik nagyon jól dolgoznak most is, önálló és gyors döntéseket hoznak, erre van is jogkörük, ezeket nemrég osztották le, helyi szinten lehet dönteni akár lezárásról, akár más védekezési intézkedésről.

– Csak sok helyen valóban ez a gyermeki szemlélet a baj, várják, hogy a szülő, jelen esetben a központ mit mond, mit kell tenni.

– Május végéig teljes kapacitással működött a központ, hét napban, napi tizenkét órában, így kilencvenhat személyt tudtunk beoltani naponta. Ez volt a maximális kapacitásunk. Most is ez a maximális kapacitás tizenkét órában, most viszont már csak három napot működünk egy héten. A napi kihasználtságunk viszont így is csak ötven-ötvenöt százalékos, tehát az eredeti maximális (a hét napos) kapacitásnak ez már csak a húsz-huszonkettő százaléka.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: