SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Puzsér Róbert: Magyarországon a korruptsággal csajozni lehet

Mi a magyar kultúra rákfenéje? Miért nem tudjuk kinőni a Kádár-rendszert? Az ismert kritikus elmondja.

Link másolása

Névjegy

Puzsér Róbert magyar-történelem szakon végzett. Önmagát egyszerűen csak kritikusnak tartja. 2004 óta publikál rendszeresen, saját videókkal és kritikáival vált egyre nagyobb körben ismertté. Az azóta megszűnt Radiocafén A hét mesterlövésze című műsort vezette, de dolgozott az Echo Tévénél, a Budapest Tévénél, a Budapest Rádiónál és a Magyar Televíziónál is. Országosan akkor vált ismertté és népszerűvé, amikor az RTL Klub Csillag születik című produkciójában a zsűri egyik tagja lett. Jelenleg a Magyar Nemzetben publikál és az RTL Klub Szelfi című műsorában szerepel.

Maró gúnnyal megírt és elmondott kritikái az egyéni szófordulatokról rendszerint azonnal beazonosíthatók.

- A honlapján nyitóképként egy képregény látható, amely a Sin City című filmet juttatja az ember eszébe. Úgy tűnik, a világ sötét hely. Tényleg ennyire szörnyű a helyzet?

- Ennyire. Ez egy velejéig romlott világ. A mai Magyarországon a korruptsággal már csajozni lehet. A korrupció persze végigkísérte az emberiség történetét, de az utóbbi évtizedekben valósággal divattá vált. Ma már kulturális referencia.

1puzser_sincity

- Ezen mit ért?

- Hadd világítsam meg egy történettel: a kilencvenes évek elején Prokopp Dóra egy samponreklámban szerepelt, melyben azt mondta, "nincs többé korpa, csak gyönyörű haj". Megkérdezték tőle, hogy tényleg korpásodik-e a haja? Ő erre azt felelte: "Van az a pénz, amiért korpásodik." Miután ez elhangzott, a hazai értelmiség sorain apró orgazmusok hömpölyögtek végig. Mindenki viháncolt, hogy milyen szellemes és milyen vicces ez a Dóra! Addig a korruptsághoz mindig tartozott legalább egy szemernyi bűntudat, Prokopp Dóra szavaiban azonban ennek nyoma sem volt.

Ennek a mondatnak elképesztő felszabadító ereje lett: lám így is lehet valaki korrupt, ilyen könnyedséggel.

Mert hát mit is mondott Prokopp Dóra: "Van az a pénz, amiért hazudok, amiért átverem a többi embert."

Az Index szerepét is érdemes itt kiemelni, az ugyanis nem csupán egy hírportál volt az átalakuló Magyarországon, hanem egyfajta újságírói attitűdöt is meghonosított. Ennek lényege az a tézis, hogy aki nem hisz semmiben, aki minden értéket és érvényt elvitat, az sérthetetlenné válik. Elfogadtatták a magyar társadalom fiatal nemzedékeivel, hogy a korruptság egyetlen alternatívája a nyomorúság, vagyis ha nem vagy korrupt, nyomorult vagy. Ez oda vezetett, hogy ha Magyarországon valaki kiáll, hogy elmondja, mit gondol a világról, érdemes körbenéznie, hogy nem röhög-e épp valaki a háta mögött.

- Elmondaná, hogy Ön szerint kik képviselnek értéket ma Magyarországon?

- Pintér Béla, Kepes András, Betlen János, Baló György. Balót az RTL Kub nem tudta „összeertéelezni”, ahogy a Nap-Keltében Bethlen János sem "gyárfásozódott össze". Megőrizték a karakterüket. Továbbá említhetem még Fábry Sándort, aki nem csak showmannek tartja magát, de az is. Említhetem még Hajós Andrást, Bereményi Gézát vagy Laár Andrást. Tessék, mindössze nyolc embert tudtam hirtelen felsorolni, pedig végigmentünk tévésektől, újságírókon és rendezőkön át egy sor szakmán.

- Ezért ilyen dühös, amikor kulturális jelenségekről, például Magyar Rózsáról ír?

- Felháborítónak találom, hogy létezik egy olyan gátlástalan producer, aki a Váci utcai kalocsai folklórból meg a hazai mulatósból összegyúrta ezt a kulturális szörnyszülöttet, hogy magyarság-imázsként kiexportálja a társadalomnak. Ha egy autentikus produkciót látok kijönni a garázsból, az nyilván sok esetben színvonaltalan, de legalább olyan, amilyen.

Ha Magyar Rózsa legyártotta volna magát olyannak, amilyen az ő magyarrózsaságából telik, és az mondjuk szar, az akkor is az ő magyarrózsasága. De amikor azt látom, hogy a háttérben egy pénzéhes és rossz ízlésű producer öntőformából fröccsönti ki őt, mint a legkommerszebb magyarság-sztereotípiát, hogy aztán megtöltse szutyok proli-mulatóssal, akkor úgy érzem, hogy az egy profitszerzésre irányuló, előre megfontolt szándékkal elkövetett kulturális bűncselekmény.

VIDEÓ: Magyar Rózsa, a Muzsika TV Kívánságpercek című műsorának műsorvezetője:

- Hogyan lehetne elejét venni a kulturális bűncselekményeknek? Mit lehet tenni?

- Az első lépés, hogy a nevükön kell nevezni.

"
Nem mondhatjuk minden kulturális bűncselekményre, hogy "hát ez a piac, a kapitalizmus ilyen, virágozzék ezer virág".

Mert az ott nem egy virág, hanem valaki odaokádott. Az is az Index és Uj Péter tézise itthon, hogy a kultúra világában szabályozzon a piac. Mert ha nem a piac szabályoz, akkor nyilván Orbán Viktor fog.

Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy kulturális teljesítmény alapján kellene megítélni egy produkciót, és nem azon az alapon, hogy a piacon fenn bír-e maradni. Nem akarom én Magyar Rózsát betiltani, de hadd nevezzem már a nevén! A következő lépés, hogy új kulturális referenciákat kell létrehozni.

2puzser

- Miként lehet új kulturális referenciát meghatározni?

- Új kulturális referencia például az, ha kimondjuk: Alföldi Róbert hiába öltözteti be Antigonét nagyestélyibe, Kreónt meg szmokingba csokornyakkendővel, attól az még nem lesz modern. Ki kell mondani, hogy ez bizony szélhámosság. Alföldi a modernitás sztereotípiáinak segítségével egy illúziót kelt a nézőkben, hogy azok át tudjanak élni egy alapvetően politikai konfliktust.

Alföldi Róbert hadban áll a népnemzeti oldallal, ezért az előadásain azt demonstrálja, hogy "íme a modern színház, amit a sárba ragadt, soviniszta jobboldal nem ért, és ezért üldöz". A nézőinek ezzel ad egy kiválasztottságtudatot, ami köztudottan olyan édes, mint a cukrozott méz, önmagából pedig a modernitás üldözött mártírját formálja meg.

Holott a meztelenség, a trágárság vagy a stílusidegen díszlet és jelmez a színpadon önmagában még semmiképp sem modern.

Szerintem aki itthon új kulturális referenciát képez, az Pintér Béla. Az ő színháza minden tekintetben progresszív.

- Ön szerint milyen produkciót nevezhetünk modernnek?

- A Parfüm című regény és az abból készült film például minden ízében modern, pedig korhű ruhákban és díszletek közt látjuk a szereplőket. A történet teszi modernné, mert az nem születhetett volna meg a huszadik század előtt. A modern ugyanis tartalmi entitás, nem pedig formai jelleg. A Parfüm például szerintem egy kifejezetten követésre méltó kulturális referencia. A régieket pedig el kell dobni, mert azok egyszer már Fásy Ádámok, Andy Vajnák és Mundruczó Kornélok karmai közé vezettek bennünket.

VIDEÓ: A Parfüm előzetese

- Lehetséges egyáltalán megszabadulni a régi beidegződésektől? Nem érzi úgy, hogy ez értelmetlen küldetés?

- Hát persze, hogy lehetséges. A Nyugat meg tudta újítani a magyar kultúrát? Meg tudta. Volt egy tucatnyi ember – Babits, Kosztolányi, Móricz, Ady, Karinthy, Tóth Árpád, Ignotus és a többi –, akik a teljes magyar kultúrát megújították, pusztán azzal, hogy új kulturális referenciákat teremtettek.

- Ugyanolyan nehéz dolguk volt, mint ha ma próbálnák meg ugyanezt?

- Többé-kevésbé ugyanezekkel a problémákkal néztek szembe: korrupció, provincializmus, identitászavar, polgárháborús néplélek. A magyar életet jellemző általános attribútumok nem változnak.

- Léteznek ma ennyire meghatározó figurák?

- Visszakérdezek: látjuk az új Adyt vagy az új Babitsot? Esetleg az új Kosztolányit?

- Azért a könyvhét elpörög minden évben.

- Az egy kereskedelmi expó, ami a piacról szól, nem a kultúráról. Az autópiac meg a genfi autószalon is elpörög, jól termel az autóipar, csak a légkör van tele szén-dioxiddal, évről évre fokozódik a globális felmelegedés, de az autópiac köszöni, jól van. Ugyanígy a hazai könyvpiac is jól pörög, miközben a magyar szellemi élet mélységes válságban van.

Az autópiacnak már rég át kellett volna állnia az elektromos vagy a folyékony hidrogénnel üzemelő gépkocsik gyártására, a magyar kultúrának pedig rég át kellett volna állnia a tartalmi közlésre.

A hazai kulturális élet jó ideje már a forma burjánzásában merül ki, s miközben a forma szélsőségesen túlértékelődik, a tartalom háttérbe szorul. Ez az, aminek mindennél leleplezőbb kirakatgesztusa a nagyestélyibe öltöztetett Antigoné.

VIDEÓ: Mi a költészet ma!

- Megfogalmazná, Ön szerint milyen a jó színház?

- Itt van mondjuk az Antigoné. Nekünk, mai embereknek nincs viszonyunk hozzá, úgyhogy átalakítjuk a helyszínt, úgy teszünk, mintha az mondjuk egy iroda lenne, a szereplőket öltönybe vagy farmernadrágba öltöztetjük, és elmondatjuk velük a szöveget ezek közt a kulisszák közt. Ez a formában burjánzó blöff valójában egy Rorschach-teszt: mindenki azt projektál rá, amit akar. Rávetítheti a maga vágyait, félelmeit, gondjait, gondolatait.

Csakhogy a jó színház nem azt várja, hogy te vetíts rá egy előadást, mert az nem egy üres vászon. A jó színház tartalmas kultúrahordozó. Ma Magyarországon Pintér Bélán kívül más nem is igen tudja művelni. Ahhoz ugyanis gondolni kéne valamit, hordozni valamiféle tartalmat, s ez az, ami nem megy. És ezt nem lehet intézkedésekkel, felülről megoldani, mert a lelkek vannak megrontva.

- Ezek szerint úgy érzi magát, mint az a gyermek, aki felkiált, hogy a császár meztelen?

- Egész életemben így éreztem magam. Kétféle zsarnoki rendszer létezik: a paternalista és a totális diktatúra. Utóbbi megtöri az ember gerincét, abba beleroppan egy nemzet. Csakhogy ami eltört, az még összeforrhat, és lehet újra egyenes.

A paternalista diktatúra azonban nem megtöri a gerincet, hanem meghajlítja, és ami egyszer meghajlott, az már nem lesz egyenes. Ez a mi tragédiánk.

Ha az államszocializmus alatt végig totális diktatúra lett volna, amilyen Rákosié volt, az ellen fel lehetett volna újra kelni, mint '56-ban. De ha olyan diktatúra jön, amely megszeretteti velünk magát és a gyermeki státuszunkat, akkor az történik, ami Magyarországon, ahol felnőtt egy egész nemzedék anélkül, hogy valójában felnőtté vált volna.

Kádárnak úgy volt jó, ha a magyar emberek gyerekek maradnak, mert gyerekek fölött sokkal könnyebb atyáskodva, Zsigulit, hétvégi házat meg krumplilevest osztogatva uralkodni, felnőtt embereket viszont csak börtönökkel és bitókkal lehet uralni. Kádár '56 leverése után konszolidálni akart, ezért a külső börtönrácsokat a személyeken belülre helyezte át. Bűnrészessé tett bennünket a saját elnyomatásunkban. Ez azt jelenti, hogy egy kicsit rabok is lettünk, meg egy kicsit őrök is.

- Mi ezzel a legnagyobb probléma?

- Hosszú távon ebből a társadalmunk lényegesen rosszabbul jött ki, mintha '56 után totális diktatúra maradt volna. Annak a társadalomnak, amelyet bebörtönöztek, elnyomtak, a diktatúra elmúltával marad egy tiszta lelkiismeretű polgársága, és miután felszabadul az elnyomás alól, elkezdhet élni.

Az az ország azonban, amely megkötötte a kádári alkut, amely lelkében rab és őr lett, a felszabadulás után mihez kezd magával? Egy űrt érez, mert eltűnt a tartótisztje. Kinek kell most súgni? Kit kell megfigyelni? És ki osztja a krumplilevest? A meghajlított gerincű ember nem tud mit kezdeni a szabadsággal. Magyarországon ezért nem érhet véget soha a Kádár-rendszer. Folytatódnia kell, új Kádár János kell. Kádár Magyarországát, a Kádár-rendszert, a kádári embert sem legyőzni, sem megváltoztatni nem lehet. A hatalomhoz pedig egyetlen út vezet: integrálni Kádárt.

- Ezt komolyan gondolja?

- A legkomolyabban. Habony Árpád a 2002-es Fidesz-vereség után elmagyarázta Orbán Viktornak: lehet, hogy Kádár Magyarországát nem tudja legyőzni, de "kádárjánosabb" lehet Kádár Jánosnál, és akkor övé lesz az ország. Orbán Viktor megkötötte ezt a sötét fausti alkut a magyar társadalommal, és látható, hogy fényesen működik: az emberek otthon érzik magukat, mert ezt a világot ismerik, amikor egy megfellebbezhetetlen ember felülről megmondja nekik, hogy mit meg hogyan.

- A kultúrához hozzá lehetne nyúlni felülről, támogatással?

- Én most már úgy gondolom, hogy az államnak nagyon komolyan oda kell állnia a kultúra mellé, de nem úgy, ahogy azt a jelenlegi vagy az előző kormány gyakorolta.

Az ezredfordulóig úgy voltam vele, hogy az állam vonuljon ki a kultúrából. Orbán Viktor egyik beszéde beégett az emlékezetembe: "Mert az élet nem lehet pusztán a mindennapok fenntartásáért zajló hajsza, több kell, hogy legyen annál." Én ezzel a kijelentéssel mélyen egyetértettem már akkor is, de úgy gondoltam, hogy ne Orbán mondja már meg, mivel legyen több, ezt mondják meg erre hitelesített művészek. Csak aztán az új évezredben rájöttem arra, hogy ha a politika kivonul ebből a térből, akkor marad a Coca-Cola. És azt már ismerjük, hogy milyen az, ha a Coca-Cola mondja meg, mi a kultúra.

- Sziget Fesztivál-effektus?

- Inkább Coca-Cola Beach House-effektus. Szóval arra jöttem rá, hogy a mindenkori politikának nem szabad kivonulnia a kultúrából, de bevonódnia sem szabad. Támogató módon kellene jelen lennie, ez azonban Magyarországon nem működik, mert a hatalom mindenből politikai tőkét próbál kovácsolni. A kultúra működtetéséhez kultúra kellene, azt pedig csak a kultúra tudná megteremteni, csakhogy azt nem tudjuk működtetni, mert hiányzik a kultúra. Ez egy ördögi kör. Ki képes a saját hajánál fogva kiemelni magát a gödörből? Hogyan várható el a kultúra támogatása, egyáltalán annak definiálása, hogy mi lenne a kultúra, olyan céges etikát hordozó emberektől, akik másfélmilliós Gucci táskákkal villognak. Ezek fogják majd megmondani, hogy mi a kultúra? Csak azt ne!

- Nem lenne kényelmesebb dolga, ha a megmondóember feladatai helyett mondjuk tovább írogatná a filmkritikákat, vagy újra elmondaná rádióműsorokban, hogy melyik film miért jó?

- Elfogytak a jó filmek, A Hét Mesterlövésze két és fél éven át ment, az alatt beszéltünk vagy ezer filmről. Annál sokkal több jó film pedig nincs, úgy hiszem, áttekintettük a huszadik század filmgyártását. Egyébként biztosan kényelmesebb volna, én azonban így is kritikus vagyok, csak a kritika fogalmát tovább tágítom annál, mint ahol a színházak meg a hangversenytermek falai húzódnak. Továbbra is kritikus vagyok, de nem pusztán színi-, tévé- vagy zenekritikus, hanem a politikai osztály, a kulturális élet, a hazai roncstársadalom, a globalizáció, továbbá a sajtó és mindennemű elit kritikusa.

- Az nem okoz meghasonlást, hogy sokat ostorozza a kereskedelmi televíziókat, most mégis egy kereskedelmi tévéműsorban szerepel?

- Azt azért ehhez érdemes tudni, hogy Hajdú Péter párhuzamosan tíz különböző pert folytat ellenem. A polgári perekben tízmilliók forognak kockán, a büntetőperekben pedig a szabadságom, Az RTL Klub felkínálta számomra a lehetőséget, hogy a Fenevadra saját felségvizein, a kereskedelmi tévé közegében mérjek csapást. Erre nem mondhattam nemet.

VIDEÓ: Puzsér Róbert a disznósajtról

- Mi a célja ezzel?

- Hogy nyilvánossá tegyem ezt a jogi terrorhadjáratot meg az életemre gyakorolt hatását, illetve hogy beemeljem a köztudatba mindazt, amit Hajdú Péter művel, hordoz és jelent. Hogy kulturális precedenst teremtsek Hajdú Péterből és a tevékenységéből. Ehhez minden eszközt felhasználok. Másrészt úgy gondolom,

"
a bulvárral nem az a gond, hogy személyes, hanem az, hogy hazug és tartalmatlan.

A hazug realityzést, amilyen mondjuk a Győzike Show, vagy azt a kulturálisan alávaló realityt, amilyen a Való Világ, csak őszinte, hiteles, frontális, személyes és valódi drámát hordozó realitizéssel lehet akár meghackelni, akár leváltani, akár megváltoztatni.

- Elfogadhatónak tartja a reality műfaját?

- Nem gondolom, hogy az Antikrisztustól való volna, ahogy önmagában egyik műfaj sem gonosz és sötét, legfeljebb az, ahogy és amire használják. És ha ezt lehet jól is csinálni, akkor pedig érdemes is. Az önmaga szerepét ellátni képes reality a valódi életről szól, valóságos, hús-vér emberekről, akik nem a kamerának játsszák az agyukat. Ha ebben a műsorban képes leszek érvényesíteni azokat a hazai realitykből rendre hiányzó attribútumokat, mint a személyesség, a hitelesség, a frontális őszinteség és a töredelmes, önvallomásos drámaiság, akkor a magam részéről elégedett leszek.

Ha érdekes volt az interjú, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: