Perintfalvi Rita: Gergőt nagyon megtépte az élet, de nem félt a haláltól
Az egész országot megdöbbentette Homonnay Gergely tragikus hirtelenségű halála. Rita régi jó ismerősöm, ezért vállalta, hogy mesél nekem a Rómában töltött négy napról.
– A sors úgy hozta, hogy te éppen a halála előtt találkoztál Rómában Homonnay Gergővel. Kimondottan miatta utaztál ki?
– Kimondottan hozzá mentem. Gergő a saját lakásában látott vendégül engem és a páromat, és végtelen vendégszeretettel vett minket körül.
Már körülbelül egy éve terveztük a találkozót, csak mindig közbe jött a Covid. Nagyon rég szerettünk volna elindítani egy közös projektet, és persze személyesen is elmélyíteni a barátságunkat.
– Hogy kerültetek kapcsolatba?
– A mi ismeretségünk az online világban kezdődött, mert sok olyan fontos téma volt, amiket mindketten képviseltünk. Elsősorban a magyarországi LMBTQ kérdések, az emberi jogok és a női esélyegyenlőség.
Innen indult a barátságunk.
– Említettél egy közös projektet.
– Egy videosorozatban gondolkoztunk, amiből az első rész el is készült, ezt karácsonykor tettük közzé. Gergőnek az egyik legfájóbb az volt, hogy nagyon sokszor bélyegezték keresztényellenesnek vagy egyházgyűlölőnek, és szeretett volna kilépni ebből. Erre adott volna lehetőséget, ha egy teológussal beszélgethet például arról, miként gondolkozunk a kereszténységben az LMBTQ emberekről. Tényleg csak az elítélő kép létezik, amit nagyon sokszor látunk? Vagy lehetséges elfogadóbb szemlélet is?
Másik témánk lett volna az egyházak és a politika viszonya. Jó az egyházaknak, ha ennyire beleszól ma a politika az életükbe? Hogyan lehet olyan emberi, elfogadó, szeretetteljes országot felépíteni, ahol a gyűlöletbeszédnek és az ellenségeskedésnek nincs akkora tere, mint jelenleg Magyarországon? Az ehhez hasonló közös témákat szerettük volna feldolgozni, ezek kerültek fókuszba.
– Mesélj kicsit a találkozásról, és hogy milyen embernek ismerted meg?
– Várta, hogy menjek. Nagyon készült. Ez olyan apróságokból látszott, hogy még akkor is takarított, amikor megérkeztünk. Fehér rózsát készített a szobánkba, az előszobában ott várt minket Erzsi. Látszott az a klasszikus vendégszeretet, amikor nagyon szeretnéd, hogy valaki jól érezze magát nálad. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire közel kerülhettünk egymáshoz.
Magányos időszak volt a számára. Édesapját is karácsony körül veszítette el. A testvérei szerteszét élnek a világban, ezért a régi, családban töltött karácsonyok megszűntek számára. Az, hogy meglátogattuk, valamit visszahozott neki ebből.
Ezt ő is megfogalmazta. Valami visszajött azokból a régi időkből, amiket a narancsillat, az egymásra figyelés, a szeretet jellemzett. Örülök neki, hogy ezt neki adhattuk, és ilyen szép élmények is a részévé válhattak egy rendkívül tehetséges ember élete utolsó heteinek. És mi sem fogjuk soha elfelejteni ezeket a római napokat, mert nagyon megszerettük Gergőt. Örökre a szívünkbe zártuk ezekkel az emlékekkel együtt.
Rengeteg terve volt, rengeteg ötlet volt a fejében. Nagyon sokat veszített a világ, hogy ennek a pályafutásnak ilyen fiatalon vége lett. Nem is beszélve Erzsi bájos és vicces történeteiről, aki méltó módon lett egy ország szívének bundás királynőjévé.
– A fehér rózsáról Gergő maga is posztolt, és hozzátette, hogy a fehér a szüfrazsettek színe volt. Ez azt sugallja, hogy nagyon odafigyelt a részletekre, a szimbólumokra.
– Így van. Nagyon sokan egy radikális, tüskés sünnek látták, aki nagyon keményen tud kritikát gyakorolni. Ő maga is belátta, hogy kár volt sok mindenkivel összevesznie, mert emiatt gyakran nagyon egyedül maradt. Annyira szenvedélyesen kereste az igazságot, hogy hajlamos volt átesni a ló másik oldalára. Most, a megemlékezésekben is szinte kivétel nélkül mindenki kiemelte a személyiségének ezt a kettősségét. Nekem soha nem volt vele egyetlen konfliktusom sem, rendkívüli tisztelettel övezett.
Sokat gondolkodtam rajta, mi lehet ennek az oka. Gergőt nagyon megtépte az élet. Kezdve a homoszexuális orientációjával, amiért már gimnazistaként is sokszor a bántalmazás céltáblájává vált. És ami nagyon fájt neki, hogy nagyon sok bántás érte magukat kereszténynek tartó emberektől. Én voltam talán az első, aki keresztényként, teológusként nem így viselkedtem vele. Talán ezért gondolt rám teljesen másként.
– Mi is megosztottuk a Gergővel kapcsolatos Facebook posztodat, amiben többek között arról írsz, hogy Gergő félt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenféle találgatások indultak a halála körülményeiről. Pontosan mitől félt?
– Nagyon örülök, hogy megkérdezed, mert így legalább tisztázhatom a dolgot. Nem gondoltam, hogy ebből mindenféle összeesküvéselméletek születnek. Eszem ágában sem volt bármit sugallni. Nem tudjuk, mi történt. Bízzunk benne, hogy a hivatalos vizsgálatok választ adnak rá, pontosan mi okozta Gergő halálát. De az nagyon fontos sokunknak, hogy megtudjuk az igazságot. Mert ha nem derül ki, akkor az az aggodalmainkat óriásira fogja növelni.
Gergőben valóban nagyon sok félelem volt. Azzal, ahogy ő megmondta a véleményét, nagyon sok embert radikalizált és magára rántott. Bizonyos internetes felületek komment szekciójában iszonyatosan durva támadások érték. Tegnap előtt 22 órakor tettem ki az első posztomat róla. Azóta legalább ötszáz embert kellett letiltanom a Facebook-oldalamról. A legmocskosabb, kegyeletsértő dolgokat írták róla.
Bármit is mondott vagy tett a Gergő, az az ember, aki meghal, már nem tudja megvédeni magát. Ez nagyon elgondolkoztató, hogy idáig jutottunk: a félelem és a gyűlölet kultúrájában élünk.
Gergő is ezt mondta el most karácsonykor. Lehet, hogy ő is hibázott ebben, de szerintem felismerte, hogy változtatni kell. Talán éppen erről szólhatott volna számára 2022, hogy másképp gondolkozzon, másképp kommunikáljon.
Nagyon sokan bekövettek Gergő követői közül, mert örülnek, hogy az oldalam olyan felület, ahol lehet gyászolni, ahol nem bántják őt. Sokat gondolkodunk velük együtt azon, hogyan lehetne az ő szellemiségét megőrizni, továbbvinni.
– Nagyon szépen köszönöm, hogy beszélhettünk, tudom, hogy ez most nem könnyű neked.
– Egy valamit még szeretnék elmondani. Ez a gondolat szerintem fontos, erről is beszélgettünk Rómában.
Túlélt egy nyelvrákot, és mint elmesélte, ez szembesítette először azzal, hogy meg lehet halni. De magától a haláltól nem félt, csak attól, hogy nem fog rá senki sem emlékezni. Jelentéktelen lesz az élete, senki sem sajnálja majd. Ezért nagyon jó látni, hogy milyen sok embert szerette, milyen sok emberben hagyott nyomot. Amitől félt, az nem történt meg. Remélem, ezt most érzi odaát!