SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Orbán és Putyin kapcsolatának története – Reálpolitikai bölcsesség, vagy elvtelen kompromisszum?

Ellenzékben elődjét „Putyin pincsijének” nevezte, majd kormányon soha nem látott együttműködést épített ki Oroszországgal. Miért váltott Orbán, amikor hatalomra került?

Link másolása

Olcsó fotelpolitológia lenne simán azt mondani, hogy Orbán Oroszország-politikájában végrehajtott száznyolcvan fokos fordulata egy elvtelen politikus önérdekű taktikázása lenne. A teljes képhez ugyanis hozzátartozik, hogy az előző kormányzat is kifejezetten jó viszonyt ápolt Putyinnal, emlékezetes az orosz elnök 2006-os látogatása, amikor Gyurcsány Ferenc még otthonában is vendégül látta.

Ellenzékben

Magyarországon politikai szimpátia alapján ítélik meg ezt a kérdést, de ha reális képet akarunk alkotni, ahhoz bizony több kell, mint a politikai szimpátia. Ugyanis Oroszország, mint világpolitikai és gazdasági tényező csakugyan megkerülhetetlen, tehát önmagában véve az nem csoda, hogy Orbán Viktor a 2010-es választások után, immár kormányfőként más hangot ütött meg, mint ellenzékben. Emlékezetes, hogy 2007 januárjában, a Magyar Demokratának adott interjújában még azt mondta, „Nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni". Ezt szó szerint megismételve, ugyanennek az évnek a márciusában azt is mondja:

„Mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak és a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk, és azt üzenjünk a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy visszamásszanak az ablakon. (...) Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, hanem csak az emberek szívéből nőhet ki"

Nem sokkal ezután a beszéd után Orbán találkozott April Foley amerikai nagykövettel, akire meggyőző benyomást tett. Bár korábbi kormányzása nem volt felhőtlen az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatában, elég csak a Gripen vadászgépek megrendelésére gondolni, de addig Orbán következetes nyugati elköteleződést mutatott, és mindezt ezen a tanácskozáson is megerősíti. A Wikileaks által később kiszivárogtatott táviratában azt írja a Fidesz-elnökről:

„Lehet, hogy Orbán nem egy angyal, de ezekben az ügyekben az angyalok oldalán áll."

Orbán ezen a találkozón fő célként jelöli meg Oroszország visszaszorítását.

Alig kicsivel több, mint egy év múlva Oroszország háborút indít Grúzia ellen, amit Orbán határozottan ítél el. Azt mondta, hogy olyasmi történt, amely a hidegháború vége óta nem fordult elő.

„A nyers erőpolitika birodalmi szemléletű és erejű érvényesítése, amelyet Oroszország most vállalt, az elmúlt 20 évben ismeretlen volt."

Eközben, a történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a hivatalban levő magyar kormány nem sietett elítélni az oroszok támadását, csupán Sólyom László elnök talált módot, hogy megszólaljon az ügyben, igaz ő is csupán a '68-as prágai intervenció apropóján tartott beszédében tér ki az aktuális helyzetre.

Tehát a magyar keleti politikában úgy látszik igaz, hogy az üléspont határozza meg az álláspontot.

A fordulat

2009 végére már mindenki számára egyértelmű volt, hogy a következő kormányt a Fidesz alakíthatja meg, ezért felértékelődött Orbán szerepe is. Ennek köszönhető, hogy Orbánt meghívták az Egységes Oroszország (Putyin pártja) kongresszusára, Szentpétervárra. A meghívást az orosz nagykövet, Alekszandr Tolkacs így indokolja a Népszabadságnak adott interjújában:

„A helyzet az, hogy az Egységes Oroszország párt is konzervatív irányultságú, s kongresszusára nem csupán Orbán úr, hanem számos más konzervatív pártvezető kapott meghívást, például Franciaországból, Olaszországból, Németországból és sok más helyről. A találkozóra tehát sor került, amely négyszemközti beszélgetés volt és nem a folyosón találkoztak. Konstruktív, érdekes eszmecsere volt, mintegy fél óráig tartott."

A legendárium szerint itt állt be fordulat a Fidesz vezére szemléletében, s az addig harsányan oroszellenes retorika hirtelen eltűnik, és megjelenik az oroszbarát Orbán Viktor. Sokan, sokféle elméletet állítottak fel, mi is történhetett ezalatt a harminc perces beszélgetés alatt, amitől a magyar kormány leendő vezetője látványosan átállt. Szóba került politikai krimibe is beleillő zsarolás-szál, miszerint Orbánnal Putyinék itt rá nézve terhelő tartalmú dossziét, „kompromatot" ismertettek meg, és ez a zsarolás lökte Orbánt (és az országot) Putyin karjaiba. Erre építette fel írását Anastasia Kirilenko a The Insider, 2013-ban alapított orosz nyelvű oknyomozó portálon. Ebben egy olyan történetet bont ki, melyben Szemjon Mogiljevics, a kilencvenes években Magyarországon élő ukrán származású orosz maffiózó készített még a kilencvenes években kompromittáló felvételt Orbánról. Dietmar Clodo, bombakészítésért elítélt német állampolgár vallomását idézi, német forrásból:

„Egyszer, 1994 tavaszán, röviddel a parlamenti választások előtt, Mogiljevics fordítója hozott nekem egy bőröndöt, amely körülbelül egymillió márkát tartalmazott. Egy fiatalembernek szánták. De ez a fiatalember nem akart bejönni a házamba. Azt mondtam neki: "Figyelj. Van egy bőröndöm azzal az átkozott pénzzel. És nem megyek el azzal a bőrönddel. Szóval, ha visszautasítod, átadom Mr. Mogilevichnek, és hagyom, hogy magával vigyen egy bőröndöt milliókkal. Nem érdekel." Odajött hozzám egy másik idős úrral, és hoztam egy bőröndöt tele pénzzel. Hogy ki volt az, akkor még nem érdekelt. Csak az országgyűlési választások után jöttem rá, hogy a fiatalember Orbán Viktor a Fideszből."

Kirilenko szerint az így elkészült felvétellel (és vagyona felével) Mogiljevics 2008-ban a szabadságát váltotta meg, miután Moszkvában letartóztatták. Bár a The Insider hiteles sajtóorgánum, de nem nyomozóhatóság, illendő tehát ezt az elméletet kellő távolságtartással kezelni. Semmi más forrás, vagy bizonyíték nincsen arra, hogy Orbán vesztegetési pénzt fogadott el, vagy hogy őt ezzel megzsarolták. És persze az is tény, hogy Dietmar Clodo mégiscsak egy elítélt bűnöző (bár ártatlannak vallotta magát), akit hosszú börtönévek után a Gyurcsány kormány kiad Németországnak, hogy a rá kiszabott büntetés kitöltését ott folytassa. A németek azonban szabadon engedik, csakúgy, mint később az azeriek a hírhedt baltás gyilkost, Ramil Safarovot. Ez a priusz azért sokat levon Clodo szavahihetőségéből.

Nézzük a további lehetőségeket. Az, hogy a Fidesz oroszpártisága pontosan mikor kezdődött, nem tudni. Azt viszont többen elismerik a Fideszből, hogy Matolcsy György ötlete volt a keleti nyitás, aki a 2008-as világgazdasági válságból azt a tanulságot vonta le, hogy a jövőben a nagy keleti gazdaságok felemelkedése várható, a Nyugat rovására, Orbán, aki már kész tervekkel rendelkezett a magyar jogrend megváltoztatását illetően, könnyen bele tudta illeszteni világképébe a keleti autoriter modelleket, könnyebben is ment ez úgy, ha azzal a meggyőződéssel teszi, hogy nem elmaradott, hanem feltörekvő hatalmak rendszeréről van szó. S így egyesítette a tudatában a megtervezett magyar autokráciát a később „keleti nyitás" névvel illetett külgazdasági és politikai manőverrel. Ehhez az elmélethez még „kompromat" sem kell, de ugyanúgy elképzelhető.

Kormányon

Megváltozott tehát az üléspont, de elképzelhető, hogy az álláspont már kicsit korábban olvadozni kezdett. Az átlagpolgár számára az, hogy az oroszok talán újra a spájzban vannak, sokáig fel sem tűnt. Tény, hogy ekkor inkább visszaállamosítások történnek, például a Szurgutnyeftyegaz tulajdonában levő MOL-részvénycsomag ügyében. Ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy új fejezet kezdődött, az a paksi bővítés ügye volt. Orbán már 2013 nyarán titkos tárgyalást folytat Szergej Kirijenkóval, a Roszatom vezetőjével, és 2014 elején, tehát még a választások előtt bejelentik Paks kettőt. Ez meglehetős magabiztosságra vall, mert azonnal támadásokat von magára, leginkább azért, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdésben nemzetközi tenderek nélkül, fű alatt hozzák létre az egész projektet.

Hogy mi döntött valóban az oroszok mellett, azt (még) nem tudjuk. A hivatalos indoklás szerint az orosz technológiájú erőművet, melynek szakembergárdája is ehhez a technológiához szokott, kézenfekvő orosz technológiával bővíteni. Persze tudjuk, hogy például a csehek nem ezt az utat választották. A másik érv, hogy ehhez a projekthez szerepelt az ajánlatban egyben finanszírozás is (magyarán hitel). Ez igaz, de azt is tudjuk, hogy a hitel feltételei durván az oroszoknak kedveztek. Tehát a publikus érvek gyenge lábakon álltak, de Orbánnak ez  nem számított, ő, és az egész magyar vezetés teljes mellszélességgel állt ki az orosz részvétel mellett.

A másik, ezzel szinte egyidőben történő, erőteljes orosz nyomulás, a hármas metró szerelvényfelújítási ügye. Emlékezetes, hogy, ebben az esetben is politikai nyomásra döntött Tarlós István. Ráadásul, a történet hátterében egy rejtélyes hátterű provokáció áll, aminek Vitézy Dávid, a BKK akkori vezetője esik áldozatul. A Viktor Szorokin kereskedelmi irodavezetővel folytatott tárgyalása volt a beugrató.

Az oroszok általánosságokban érdeklődtek itt a leendő metrótenderről, melyről Vitézy elmondta, hogy nyílt közbeszerzést szeretnének és új kocsik vásárlásában gondolkoznak, mert ebben azt esetben valósulhat meg a beruházás az EU finanszírozásában. Vitézyt később azzal vádolták meg, hogy titkos tárgyalást folytatott az oroszokkal a követségen, ahol konfliktusba került a kereskedelmi ügyvivővel. Vitézy hiába védekezett, nemsokára távoznia kellett a BKK éléről. Az ilyesfajta provokációs technika az orosz titkosszolgálatok bevett gyakorlata. Tény, hogy nem sokkal ezután, miután minden más indulót kizárnak a pályázatról, az orosz Metrovagonmash nyeri a felújítási tendert, annak ellenére, hogy azért a pénzért, amiért a munkát elvégezték, vadonatúj, légkondicionált kocsikat kaphattunk volna az észtektől.

Intermezzo

Eljött 2015 februárja, és Simicska Lajos szánkózni ment. De előtte leszámolt az Orbán Viktorhoz fűződő barátságával. A G-napként elhíresült ámokfutásnak nemcsak a hazai folklórban maradt kitörölhetetlen nyoma, de a politika mélyebb bugyraiba is egy pillanatra mintha betekintést kaphattunk volna. A szórakoztató és ízléstelen epizódoktól eltekintve álljon itt egy fontos idézet, amiben Simicska egy, az Orbánnal később szakításhoz vezető beszélgetéséről számol be:

Orbán a beszélgetés során felvázolt egy komplett médiaprogramot médiaadóstól, mindenestül. Ekkor bedobta azt is, hogy meg akarja vásárolni az RTL Klubot, hogy aztán meg tudja szüntetni. Hüledeztem, hogy miket mond, és próbáltam vele megértetni, hogy így ez nem fog menni. Orbán konkrétan megkérdezte tőle, hogy szerinte mennyibe kerülne a csatorna megvétele.

„Mondtam, hogy nem tudom, de ránézésre legalább 300 millió euró, 100 milliárd forint lenne. Erre azt mondta: “Nem baj, megveszi majd nekem a Roszatom.”

Simicska így folytatta:

„Kijött a száján ez a mondat, amit én soha nem tudok megbocsátani, ami nekem hazaárulással ér fel, hogy megveszi azt nekem a Roszatom. Én pedig hazaárulásban nem veszek részt. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy állj, Lajos. Amikor kijött a száján a Roszatom, akkor ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott. Hogy ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna. Akkor egy darabig néztük egymást."

Ezt a történetet is csak a volt nagyvállalkozó szájából ismerhetjük, ennek megfelelően kellő fenntartással kezeljük. Mindenesetre már az is sokat jelent a hazai állapotokról, hogy sokaknak simán hihető a történet. De ha tegyük fel, a Simicska-féle verzió igaz, az azt jelenti, hogy a miniszterelnök az oroszok kezében van.

Az unortodox szövetséges

Ahogy az orbáni diplomácia egyre fokozódóbb nyugat- és demokráciaellenességét megfigyelhetjük, úgy épül fel egyre szívélyesebb viszonya a keleti diktatúrákkal. Nemcsak Oroszországgal, de Kínával vagy Erdogan Törökországával is. Ezeket a rendszereket méltatta 2014-ben, az illiberalizmus fogalmát bejelentő beszédében Orbán:

„...ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország."

Ezzel nyíltan is befejezetté vált a fordulat, a politikai orientációban. És végül is csak annyi történt, Orbánék felismerték, hogy a demokráciától eltávolodva máshol kell ideológiai, erkölcsi bázist találni, mert előre látható volt, hogy súlyos konfrontációkhoz vezet a rendszer szakítása a hagyományos nyugati értékekkel. Az orosz mintára elfogadott civiltörvény, vagy a szintén orosz ihletésű melegellenes kampány egy nyugati demokráciában elképzelhetetlen. Orbán, miközben létrehozta a történelem első autoriter államát az Európai Unióban, felismerte, ennek az az ára, hogy a keleti rendszereket, köztük Oroszországot jobban elismerje. S habár mintául szolgálnak számára, az ország sajátos helyzete, tudniillik az EU tagja, mégiscsak eltérő utat jelöl ki számára.

A feketeöves elnyomó rendszerek megkérik a támogatásuk árát, s ez a magyar diplomácia bénulásain is látszik. Sem Kína, sem Törökország, de Oroszország nemzetközi jogsértései esetén a máskor oly harcias orbáni diplomácia nem mer megszólalni.

Amíg Szijjártó Péter egy német államtitkár szerencsétlen mondatai miatt is bekéreti a nagykövetet, sem a Krím elfoglalása, sem az Ukrajna körüli jelenlegi helyzet nem éri el azt az ingerküszöböt, hogy a magyar diplomácia vezetője hasonlóképpen járjon el az orosz követtel szemben.

A magyar kormány látványos orosz elkötelezettségére volt jó példa a Ljubisin-ügy. Amerikai titkosszolgálati segítséggel sikerült Magyarországon letartóztatni orosz fegyverkereskedőket, akik ráadásul drogkereskedelemmel is foglalkoztak. Az ügy egyszerűnek tűnt, a bizonyítékok egyértelműek voltak, ráadásul az amerikai és a magyar hatóságok szoros együttműködése végig példás volt.

Mivel érintett volt, az Egyesült Államok kérte a Magyarországon elfogott bűnözők kiadatását, azonban a kormány váratlanul Oroszországnak adta ki őket.

Az ügy érthetetlen volt, és az is mind a mai napig, magyarázat nincsen.

Kémjátszma

Az orbáni fordulat eléggé megtépázta a szövetségi kapcsolatainkat is. A NATO több forrása szerint is, Magyarországot gyanakvással kezelik a szövetségen belül, Putyin trójai falovának tartják, holott az igazság az, Orbánék kényesen ügyelnek, hogy ellentétben az EU-val való folyamatos konfliktusokra, a NATO-együttműködés olajozott maradjon.

A fokozódó fegyvervásárlások is ezt a nyugati bizalmat kívánják erősíteni, persze itt akkor bicsaklik meg a történet, amikor olyan helyzet áll elő, mint most, amikor a NATO és Oroszország egymásnak feszül. A jó szövetséges Orbán ilyenkor konfliktusba kerül az oroszbarát Orbánnal, és ez okoz kellemetlen pillanatokat a magyar diplomáciának.

Emellett az is igaz, hogy Orbán mára már megunta a magyar belpolitikát és csak a külpolitikában lát kihívást. Ilyen szemszögből nézve, a magyar miniszterelnök komolyan gondolta, amikor legutóbbi moszkvai látogatását „békemissziónak" nevezte. Azt felejtette csupán el, hogy békeközvetítőként a legtöbb esetben elismert, tekintélyes politikusokat kérnek fel, de Orbánt a fentebb is felsorolt diplomáciai manőverei erre a posztra nem predesztinálják.

Az ország, köszönhetően a zavaros letelepedési kötvényprogramnak, kétes hátterű orosz üzletemberek számára vált könnyű bejárattá az Európai Unióba. Az ilyen módon Magyarországra érkezők között szép számmal akadtak titkosszolgálati hátterű emberek is.

2017-ben Katrein Ferenc, leszerelt titkosszolgálati tiszt hívta fel a figyelmet egy Index-interjúban az orosz kémek jelentette veszélyre.

Katrein szerint az oroszok szabadon nyomulnak Magyarországon, a hivatásos hírszerzők illetve az orosz érdekeltségű informátori kapcsolatrendszer összlétszáma akár 6-800 fő is lehet.

Azt is sejtetni engedte, hogy a szolgálatok kezét sok esetben indokolt műveletek esetén is lefogja a politika, amennyiben az érinti az oroszokat. Megemlítette, hogy három orosz titkosszolgálat is aktív az országban, melyek közül a legveszélyesebb a GRU, amelynek a feladata egyfajta „akcióképesség" biztosítása. És hogy ez mit is jelenthet, az például olyan esetek kapcsán sejthető, mint amikor kiderült, hogy a gyilkossá váló szélsőjobboldali Györkös István félkatonai szervezetével is gyakorlatoztak, magyar földön az orosz ügynökök.

Epilógus

Azt megállapíthatjuk, hogy addig nincs hiba, amíg a mindenkori magyar kormány feladata, már csak geopolitikai és energetikai okokból is, jó viszonyt kialakítani Oroszországgal. De Orbán esetében bizonyosan többről van szól. Nem elvi együttműködésről, nem is szimpátiáról, de Orbán bizonyosan tudatosan próbált ellenpólust kiépíteni, csak hát az történt, hogy az erősebb és erőszakosabb orosz fél átvette a diktálást a kapcsolatépítésben, és elég felemás lett a politikai egyenleg.

Amit az oroszok kaptak: hídfőállás a hírszerzésüknek, diplomáciai támogatás az orosz műveleteknek és egyoldalúan, csak az oroszoknak előnyös szerződések. Amit Orbán kapott: politikai ellenpólus a Nyugattal szemben, bármit is jelentsen ez.

Hogy ez a politika hova vezet, ha marad a jelenlegi kormány, nem tudni, mint ahogy azt sem, hogyan lehet egy normális kapcsolatrendszer felé elmozdulni, ha Orbán megy. Sok minden változhat, de a hármas metró légkondicionálás nélküli drága kocsijai még sokáig emlékeztetnek minket erre a korszakra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: