KÖZÖSSÉG
A Rovatból

MUS-E: művészek a magyar kisiskolásokért

Már 6 magyar nagyvárosban tesznek csodát egy-egy osztályban a hátrányos hely-zetű diákokkal. Megnéztük, hogyan.

Link másolása

A VI. kerületi Vörösmarty Általános Iskola első látásra semmiben sem különbözik a többi budapesti sulitól. Talán csak abban, hogy ide az átlagosnál több hátrányos helyzetű diák jár. Épp ezért jelentkeztek tíz éve az elsők közt a MUS-E programba, amit a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin álmodott meg.

Azóta hetente kétszer járnak az iskolába művészek, hogy órákat tartsanak. Az elmúlt években részt vett például a képzésekben Orosz Helga színésznő, Tímár Andor színész, Molnár Szabolcs zeneszerző, Schaller István festőművész, Lelkes Márk szobrászművész és Kravalik Brigitta táncművész is.

muveszek

De mi az, amit a művészek tehetnek és tesznek a kisdiákokért?

"Kisiskolás korban a non-verbális formák kerülnek előtérbe, így a mozgás, a táncban való részvétel öröme, feltöltő hatása erős. A nehezen kezelhető, magatartászavarokkal küszködő gyerekek esetében kulcsfontosságú az élmény" - mondja saját órájáról Kravalik Brigitta .

1509650_750865531601976_637433993_n

Amikor ott jártunk, Pierre Bouteland, egy külföldi MUS-E művész segítségével épp másodikosoknak tartott órát. Brigitta a táncért, Pierre pedig a zenéért felelt.

A gyerekek zsizsegve húzták fel cipőiket, aztán gyorsan sorba álltak. Az óra egymás üdvözlésével kezdődött. Brigi minden gyerek elé odaállt, ők pedig improvizált mozdulatsorral köszöntötték őt. Ezután körbe rendeződtek, és kezdődhetett a játék.

Mi is az a MUS-E?

A Musique-Europe a világhírű hegedűművész és humanista gondolkodó, Lord Yehudi Menuhin nevéhez fűződik.

Menuhin azt találta ki, hogy az iskolai órák egy részét ne tanárok, hanem művészek tartsák. A bekapcsolódó művészek (animátorok) fő feladata nem egy-egy konkrét ismeret átadása, hanem az, hogy saját szakmai tudásukkal megnyissák a kicsik képzeletét.

1

Egy-egy osztály általában két különböző művészeti ág képviselőjével találkozik, egy éven át, heti kétszer 45 percben. Ha lehet, akkor az év végére valamilyen közös produkciót hoznak létre, például egy festményt vagy egy színdarabot. Közben a gyerekekben tudatosul, hogy képesek bárminek a létrehozására, a közös munka során megtanulják elfogadni a másikat, és nyitottabbá válnak.

A program Európa 11 országában, elsősorban hátrányos helyzetű iskolákban működik, és az iskolák számára teljesen ingyenes. Magyarországon jelenleg hat városban: Budapesten, Győrben, Debrecenben, Tatabányán, Békéscsabán és Zalaegerszegen lehet MUS-E osztályba jelentkezni.

Az órán minden gyerkőcnek "hoznia kellett" egy szobrot, azaz be kellett mutatnia egy mozdulatot, amit megtartottak. Ez volt az óra fő motívuma, ezután a "szobroknak" különböző feladatokat kellett végrehajtaniuk.

Apró mozgások, őrült táncok, összekapcsolódás, földön fekvés - a lehetőségeknek csak a képzelet szabott határt. Felelés, értékelés nem volt - az óra célja a kikapcsolódás, és az, hogy megtanítsa a gyerekeket önmagukra figyelni.

Megdöbbentő volt látni a rengeteg energiát, ami felszabadult, és azt, hogyan alakul át a zsizsegő gyerekhad egymásra figyelő, egymásért dolgozó csapattá. Ezeken az órákon előbb-utóbb a zárkózott gyerekek is megnyílnak, sikerélményeket kapnak, megnő az önbizalmuk, és csökken az agresszivitásuk.

VIDEÓ: nézzetek bele az órába!

Az óra végén az egyik kislány, aki akkor látta először a Pierre-nek fordító lányt, odaszaladt hozzá, megölelte, nyomott egy puszit az arcára és elszaladt.

Ha Te is támogatnád a MUS-E programot...

Ha Te is segítenéd a MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület, akkor ennek a legegyszerűbb módja, ha adód 1%-át ajánlod fel nekik.

ado

VIDEO: Legyen adód 1%-a a Te kézjegyed!

Ha tetszik a MUS-E, nyomj egy lájkot, és oszd meg barátaiddal is a cikket!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk