SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

MTA-elnök: nem kerüljük meg a kényes kérdéseket sem

A Magyar Tudományos Akadémia az oltásellenességről és a migrációról is vitázik, mondja Lovász László.

Link másolása

– Úgy zajlott az elmúlt másfél év az MTA élén, ahogy eltervezte?

– Egy ekkora intézményt, illetve 5 ezer embert foglalkoztató intézményhálózatot nemigen lehet úgy vezetni, hogy ne jöjjenek közbe előre nem látható dolgok.

De természetesen vannak olyan terveim, amelyek megvalósítása folyamatban van, és amelyek nem produkálnak jól látható eredményt ilyen rövid idő alatt. Szeretném például erősíteni az oktatást segítő tudományos, szakmódszertani kutatásokat. Egy gimnáziumi osztály 4-6 év alatt végez, tehát ennyi idő kell ahhoz, hogy érdemi változások látszódjanak. Most egy előkészítő pályázat ért véget, nyártól indulhatnak a kutatások. Ezen túl az is fontos feladat, hogy a tudomány társadalommal való kapcsolatát, kommunikációját erősítsük.

Az emberek jelentős része nem is tudja, mivel foglalkoznak a magyar tudósok.

Névjegy

Lovász László 1948. március 9-én született Budapesten. 1971-ben matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karán. 1971-75 között az ELTE tudományos főmunkatársaként dolgozott, 1975-82 között docensként vezette a szegedi József Attila Tudományegyetem Geometriai Tanszékét. Egyetemi tanári kinevezése után, 1978-82 között tanszékvezető egyetemi tanárként folytatta munkáját Szegeden. 1982 óta az ELTE egyetemi tanára, 1983-93 között a Számítógéptudományi Tanszéket vezette. 1993-2000 között a Yale Egyetem Számítógéptudományi Tanszékének professzora volt, 1999 és 2006 között a Microsoft informatikai cég kutatásvezetőjeként dolgozott. 2006-2011 között az ELTE TTK Matematikai Intézetének igazgatója volt, utána az intézet professzoraként tanított.

Tudományos pályafutását még középiskolás korában kezdte, 1964 és 1966 között három egymást követő évben nyert aranyérmet a Matematikai Diákolimpián. 1970-ben a matematikai tudomány kandidátusa, 1977-ben a matematikai tudomány doktora lett.

Lovász László 1981-ben hozta létre Erdős Pállal és Babai Lászlóval a Combinatorica című folyóiratot, amelyet főszerkesztőként jegyez. 1985-ben Babai Lászlóval a Budapest Semesters in Mathematics alapítója volt, amely az észak-amerikai diákoknak nyújt kombinatorikai és számelméleti kurzusokat. 1987-1994 között a Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) Végrehajtó Bizottságának választott tagja, 2007-2010 között a végrehajtó bizottság elnöke volt.

31 éves volt, amikor 1979-ben az MTA levelező tagjává választották, 1985-től az akadémiai rendes tagja, 2008-ban az MTA elnökségi tagjává is megválasztották. 2014 májusa óta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

– Említhet már konkrét eseményeket?

– Az idei Magyar Tudomány Ünnepe ilyen volt, gazdag programmal, sok előadással, izgalmas rendezvényekkel. Nagy sikerrel zárult, úgy, hogy nem kerültük meg a kényesebb kérdéseket sem, például az oltások szerepéről, szükségességéről is rendeztünk vitát. Távolabbi tervünk, hogy az Akadémia szerepét erősítsük a hosszabb távú előrejelzések, elemzések kidolgozásában. Például a migrációval kapcsolatban folytattunk kutatásokat, amelyekre támaszkodva egy hónap alatt el tudtunk készíteni egy jelentést. Az igaz, hogy ezek a vizsgálatok lehetnek szervezettebbek és mélyrehatóbbak, de az események intenzitása, a folyamatok ilyen hirtelen felgyorsulása mindenkit váratlanul ért. Az Akadémiára is sok feladat vár még ezzel kapcsolatban.

– Annak idején egyszer már felmerült, hogy legyen az MTA elnöke. Akkor miért nem vállalta, most pedig miért igen?

– Akkor a Nemzetközi Matematikai Unió elnöke voltam. Az egy olyan tisztség, amelyet végig akartam csinálni, és a kettőt együtt nem lehetett volna, ezt utólag is így látom. Az unió elnöki posztját magyar ember most évtizedekig nem fogja megkapni, és nem lett volna illendő úgy lemondani, hogy nem töltöm ki a négyéves időszakot. Másfelől akkoriban jöttem haza Amerikából, hosszú ideig nem voltam benne a magyar tudományos életben. Volt egy olyan érzésem, hogy nem ismerem annyira a közéletet, hogy ezt merjem vállalni.

– De aztán eltelt hat év…

Igen, és egyrészt lejártak a tisztségeim, másrészt idősebb is lettem. Szerepet játszott az is a döntésemben, hogy

"
sokan kerestek meg, hogy vállaljam el a pozíciót.

– Annak idején úgy nyilatkozott, hogy a nyolcvanas években először azért ment külföldre, mert nem bírta a légkört az ELTE-n, majd a rendszerváltozás után újra, mert a politika volt elviselhetetlen. Az MTA elnöki posztja azért ma sem mentes mindettől…

– Igen, ez is közrejátszott akkoriban. Úgy voltam ezzel, hogy amikor voltak olyan kutatások, amelyeket folytatni és befejezni kellett, vagy amikor diákokkal foglalkoztam, és nem jutott rájuk és a kutatásra sem elég időm hétről-hétre, akkor azt mondtam, hogy ez így nem mehet tovább. Most felkészültem, és erre szánom az időm jó részét.

20150119_Lovasz_Laszlo_elnok_MTA_web_szt_016

– Mennyi időt vesz el az elnökség, és mennyi ideje marad kutatni?

– Nem sok időm marad a kutatásra, a hétvégék főként. De erre számítottam, lezártam a témavezetéseimet.

– Mi a helyzet ma Magyarországon a kutatás-fejlesztéssel? Elég pénz jut rá?

– Az Európai Unió tagországai a nemzeti jövedelem 3%-ában egyeztek meg.Ezt szinte senki nem tartja be, az átlag olyan 2% körül van. A magyar K+F aránya 1%-ról 1,5%-ra ment fel az utóbbi években. Én ezzel elégedett vagyok, belátható közelségbe került az uniós átlag elérése. Ebben persze minden benne van: az Akadémia 37 milliárd forinttal gazdálkodhat ebben az évben.

– Milyen területeken volna szükség több pénzre?

– A kutatók bérét jelentősen növelni kellene, ebben nagyon el vagyunk maradva, főleg amióta a 13. havi juttatás megszűnt. Egy doktorandusz, aki a kutatói, tudósi pálya elején van, alig kap többet 100 ezer forintnál, bár ezt most emelni akarják. Ez később sem növekszik úgy, mint akár a régiós országokban. Ez azért baj, mert

"
hiába tudunk szakmailag vonzó dolgokat nyújtani, ha a bérek ilyenek.

Európában most nagy mozgás van a kutatók közt, és ez jó, oda mennek, ahol a tudásukat kamatoztatni tudják. Sok nyugati egyetem kutatóinak a fele legalább külföldi. Mi ebbe jobbára csak egy irányból kapcsolódunk be. Sok magyar kutató dolgozik európai egyetemeken, ami nem volna baj, ha az adott kutatási témához legjobban értő külföldiek meg itt dolgoznának. Mi egy posztdoktori kutatásra pontosan a felét tudjuk ajánlani, mint egy prágai egyetem. Ez nagyon kevés. Nagyarányú növelésre volna szükség, mert nem fog senki hozzánk jönni kutatni.

– Mondjunk egy konkrét különbséget, hogy az olvasók is érezzék ennek a súlyát. Valahogy úgy, ahogy ön is érezhette, amikor hazajött a Microsoft után.

– Ha a magyar egyetemi tanár fizetése nem a fele volna annak, ami nyugaton egy doktorandusz ösztöndíja, akkor nem volna ilyen rossz a helyzet.

– A matematika terén jobb a helyzet? Nem annyira eszközigényes talán…

– Az elszívó erő talán kisebb, mint a mérnököknél, informatikusoknál, orvosoknál, de a fizetések terén persze itt sem rózsás a helyzet. Az is fontos szempont, hogy a szakmai közösségek megtartó ereje is jobban érvényesül. A kutatót az frusztrálja, ha a kutatásait nem tudja végigvinni, vagy nem úgy, ahogy szeretné, mert objektív akadályok merülnek fel. Ez talán a matematikában kevésbé fordul elő.

6

– Európai vagy tágabb összevetésben hogy áll a magyar matematika?

– Tartja magas színvonalát. Azt látni, hogy a fiatalabb korosztályban a legtehetségesebbek közül sokan külföldön dolgoznak, de sokan jöttek haza is. A kutatóintézetben magas a színvonal, nincs okunk panaszra. Az egyetemeken mostohábbak a körülmények, örülnék annak, ha több élvonalbeli kutató lenne a tanszékeken.

– Nemrég volt hír az, hogy egy magyar matematikus bizonyítása hatalmas visszhangot keltett szakmai körökben. Mennyien tudnak erről nálunk?

– Írtak róla, és még fognak is. Úgy gondolom, hogy a társadalom megbecsüli azt, aki egy nagy tudományos eredményt ér el. Relatíve persze kevés ember fogja olvasni ezeket a cikkeket.

– Médiaképes a tudomány?

– Szerintem igen, és ezért mindent meg is teszünk.

Tudományos pályakép

Elsősorban kombinatorikával és számítógéptudománnyal foglalkozik. Számos eredménye közül kiemelkedik a gyenge perfekt gráf sejtés igazolása, a Kneser-gráfokra vonatkozó sejtés bizonyítása. A geometriai hipergráf fogalmának meghatározása lehetővé tette az alfa-kritikus gráfok elméletének kimunkálását és kiépítését, valamint a Shannon-féle ötszögprobléma megoldását. Nevéhez fűződik a Lovász-féle lokális lemma, a Lovász-féle bázisredukciós algoritmus: a Lenstra-Lenstra-Lovász (LLL) algoritmus, valamint a konvex testek és rácsok algoritmikus elméletének kidolgozása. A 2000-es évek elejétől a kombinatorikus optimalizáció területén ért el kiemelkedő eredményeket. Több mint kétszázötven tudományos publikáció és kilenc könyv szerzője, társszerzője.

Tudományos munkásságát számos akadémiai tagsággal, kitüntetéssel ismerték el. 1981-ben a párizsi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia, 1991-ben a londoni Európai Akadémia, 2007-ben a Svéd Királyi Akadémia, 2012-ben az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája is felvette tagjai sorába.

Lovász László 1982-ben megkapta a diszkrét matematikai kutatásokért odaítélt Fulkerson-díjat, 1985-ben állami díjjal tüntették ki a kombinatorikus optimalizáció, a gráfelmélet és a számítógéptudomány terén elért nemzetközi jelentőségű eredményeiért, iskolateremtő tevékenységéért. 1999-ben neki ítélték oda a matematikusok Nobel-díjának tekintett Wolf-díjat, 2001-ben Corvin-lánccal, 2007-ben Bolyai János alkotói díjjal tüntették ki. 2008-ban Széchenyi-nagydíjat kapott a diszkrét matematika és az elméleti számítógéptudomány terén elért, világszerte kimagasló tudományos eredményeiért. 2010-ben elnyerte a japán Nobel-díjként is emlegetett Kiotó-díjat, 2012-ben ismét Fulkerson-díjas lett.

– Régen olyan tévés események is voltak, mint a „Ki miben tudós?”, ami előtt egy fél ország ült, persze egészen más körülmények közt. Ma talán csak egy médiaképes esemény van, a Kutatók Éjszakája.

– Volt a Mindentudás Egyeteme is, az nagyon sikeres volt. Azon gondolkodunk, hogyan lehetne ezt feléleszteni. Én megpróbálkoznék a „Ki miben tudóssal?” is, kicsit modernebb változatban. Nem hiszem, hogy egy ilyen tudományos verseny ne érdekelné a nagyközönséget: én nem tudok hét métert ugrani távolugrásban, de ettől még szívesen megnézem az olimpián. Lehetne az előadás mellett a nézőket versenyeztetni az interneten, jobban bevonni őket a programba. Szóval számos lehetőség van 2015-ben arra, hogy népszerűsítsük a tudományt.

20150119_Lovasz_Laszlo_elnok_MTA_web_szt_014

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy változtatni kellene a közoktatáson, konkrétan a matematika tanításán is. Hogyan?

– Rövid távon is mindent meg kell próbálni, de ezek főként hosszú távú problémák. Először is a tanári pálya presztízsén kellene javítani, elérve, hogy a legjobbak menjenek tanítani, azután pedig ne hagyják el a pályát. Sok példa van még ma is arra, hogy egy nagy tanáregyéniség mekkora hatással van egy kisváros, egy falu életére, nemcsak azokra a gyerekekre, akiket tanít. Ezt a képet meg kellene erősíteni: a tanár a fiatalok életének nagyon fontos része. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink sikeresek és kiegyensúlyozottak legyenek, arra áldozni kell.

– A matematika oktatását hogyan reformálná meg?

– A PISA felmérések eredményeit nem kell abszolutizálni, de komoly figyelmeztetésnek tekintem. Vannak olyan magyar módszerek, amelyeket meg kell tartani, erősíteni. Nagy hagyománya van a felfedeztető tanításnak, ami a gondolkodási képességet fejleszti, és nem a számolási eljárások bemagolását jelenti.

– Ez jellemző még?

– Sok helyen igen, de természetesen sokkal nagyobb erőfeszítést kíván a tanártól. Viszont – sok más országgal szemben – a tankönyveink még mindig inkább ebbe az irányba mutatnak. Szerintem a matematika-tanítás a gondolkodást fejleszti, olyan formák kialakításával, amelyek később rutinná válnak.

"
A gyerekek sosem zárkóznak el attól, hogy gondolkodjanak, csak olyan feladatot kell adni nekik, ami felkelti az érdeklődésüket.

Nagyon sok alkalmazása van a matematikának az életünkben, amelyek azokat is érdekelhetnek, akik nem annyira a logikai, rejtvényfejtős részét szeretik. Például hogyan működik a repülőgép, a mobiltelefon, hogy van az, hogy ha a CD-t megkarcolom, még le tudom játszani.

200438089-001

– Milyen más tudománnyal kapcsolódik most össze a matematika?

A biológia ma a legizgalmasabb alkalmazási lehetőség. Régen a fizika volt a legfontosabb társtudomány, aztán érdekes lett például a közgazdaságtannal való kapcsolódás és az informatika előretörése is. Ma a biológiában olyan fogalmak váltak fontossá, mint az információ, annak az átadása, a bonyolultság. A matematika számára kihívás, hogy ennek a leírásához megteremtse az eszközöket. Vagy egy másik fogalom: a hálózat. Egy élő szervezet, például egy erdő egymástól elkülönített résztvevőkből áll, amelyek közt kapcsolat van. Az emberi társadalom is ilyen. Ezeknek az elemzése a matematikát is foglalkoztatja.

– Azt is vizsgálják, hogy a közösségi oldalak, az internetes alkalmazások mennyiben változtatják meg az emberek közötti kapcsolatokat?

– Igen, vannak erre vonatkozó kutatások szép számmal. Az internet alapvető objektum, amelyet a nagy szolgáltatók, cégek számára minél jobban meg kell érteni. A közösségi hálók 15-20 éve léteznek, azóta vizsgálják őket. A legtöbb nagy cég folytat alapkutatásokat, amelyekbe nekem a Microsoftnál volt alkalmam betekinteni. De az egyetemek is részt vesznek ebben, és sok másban is: az agykutatástól kezdve a fertőző betegségek terjedéséig mindenhol találunk olyan területet, ahol a hálózatok kellenek a helyzet leírásához és a kérdések megfogalmazásához.

– Ha lenne lehetősége változtatni valamin, ami jobbá tenné Magyarországot, az mi lenne?

"
– Ha bele tudnék nyúlni az emberek fejébe, és beleültetni valamit, az a bizalom lenne.

Ennek hiánya nagyon elválasztja az embereket. Abból kellene kiindulni, hogy a másik fél törekvései is tisztességesek. De mindig van valami, ami gyanakvóvá teszi az embereket. Ebben biztosan benne van a 20. század szörnyű történelme, ahol sok család érezte úgy, hogy megcsalták, átverték, kifosztották, sokakat meg is öltek, nem csoda, ha generációk múlva is megmaradt a gyanakvás.

– Az oktatás?

– Azokon a vidékeken, amelyek szegényebbek, ahová egy tanító nem szívesen megy el, ahol egy tehetséges gyerek nem is jut el oda, hogy egyáltalán egy szakkörbe eljárjon, nagyon fontos az, hogy a tanárok tudják, mire, kire figyeljenek oda, és hogy ne égjenek ki. Működnie kell a rendszernek ahhoz, hogy egy kisdiák azon az úton induljon el, amely aztán a legjobbat hozza ki belőle.

"
Egy tehetséges gyerek zavarhatja is a tanárt, nem úgy csinálja a dolgokat, ahogy mások, tehát ezt tudni kell kezelni.

A tudományos utánpótlásnak az a legnagyobb hiányossága, hogy nem elég nagy a merítés. A tehetséggondozás is csak jó alapoktatásra tud épülni.

– A politikai légkör már nem zavarja annyira, mint a rendszerváltás során?

– Azt nem mondanám, hogy nem zavar, persze, hogy bosszantó, és itt is elsősorban a bizalom hiányát említeném. Az együttműködésre való képességet az amerikai iskolákban kiemelten tanítják, és ennek az eredményét később is láthatjuk. Meg tudnak egyezni a politikai ellenfelek fontos dolgokban, és annak a végrehajtásában együtt is tudnak működni.

"
Az iskolákban is ezt kellene tanítani: ha nem is értünk egyet sok dologban, de meg tudunk egyezni, és azt be is tartjuk.

Ha érdekes volt számodra az interjú, nyomj egy lájkot, vagy oszd meg a faladon!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: