MÚLT
A Rovatból

Mozgalmi egyenruha, iskolaköpeny, első osztály 6 évesen – ilyen volt az iskolakezdés a rendszerváltás előtt

A mai gyerekek nem is sejtik, szüleiknek és nagyszüleiknek milyen komoly szabályrendszerrel kellett szembenézni iskolásként.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: 1972. Fortepan/Szalay Zoltán - szmo.hu
2019. szeptember 04.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Szeptember 2-án sok-sok kisdiáknak csöngettek be idén az iskolákban, de mostanában a gyerekek nem is sejtik, hogy szüleiknek és nagyszüleiknek korábban milyen komoly szabályrendszerrel kellett szembenéznie az iskolákban is a rendszerváltás előtt. Nosztalgiázzunk egy kicsit, milyen is volt egy szeptember valamikor a 70-es, 80-as években.

Az életkor

Akkoriban például szinte

minden kisgyerek 6 évesen - illetve az évvesztesek 7 évesen

- kezdte az iskolát. Bár a Művelődésügyi Minisztérium az 1960-as évek elején komoly tanulmányokat folytatott arról, hogy esetleg kitolják az iskolakezdési korhatárt egy évvel, végül ebből nem lett semmi. Pedig a korabeli szaksajtóban sorra jelentek meg a pedagógiai cikkek, amelyek mind azt bizonygatták, hogy tudományos tényeken alapulva hasznosabb lenne a 7 éves iskolakezdés, sőt még a nagy testvér, a Szovjetunió oktatási intézményeiben is ez utóbbi volt a korhatár.

Dunaújváros, 1976. Fortepan/Magyar Hírek folyóirat

Egyéb szempontokat figyelembe véve minden maradt a régiben: a pártvezetés jó része úgy vélte, hogy sokkal

hasznosabb, ha a szakiskolákból tanuló jó elvtársak már 15-16 évesen, szakmunkásként bekapcsolódnak a termelésbe, mint ha még mindig az iskolapadot koptatnák.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a 60-as évek végéig igen kevesen tanultak tovább például gimnáziumban, és felsőoktatásról csak a tökéletes munkás és pártháttérrel rendelkező családok sarjai álmodozhattak. Mindenki másnak maradt a gyár és az ipari, mezőgazdasági termelés.

Az ünneplő ruha

A szeptember természetesen már akkor is csupa izgalommal kezdődött: akkor is megvásárolták a szülők a szükséges füzeteket, ceruzákat és tollakat, egyéb kellékeket. Bár akkoriban nem volt ilyen árubőség és például a fából készült taneszközök is csak a 70-es évekre koptak ki a közhasználatból, de volt néhány olyan szükséges holmi, ami manapság igencsak idegenül mutatnának a nebulókon.

Budapest, 1971. Fortepan/Péterffy istván

Ilyen volt például a mozgalmi élethez elengedhetetlen

kisdobos és úttörő egyenruha.

A diákok ugyanis ezeket hordták az ünnepségeken és a különböző iskolai megmozdulásokon. A 60-as évek végéig általában csak a vezető pajtásoknak jutott a legfontosabb kék és vörös nyakkendőn kívül síp és egyening, de a 70-es évektől az Ezermester és Úttörő Bolthálózatnak köszönhetően már mindenkinek egyforma ruhája volt: a kislányok sötétkék egyenszoknyát, a fiúk rövid és hosszúnadrágot kaptak, ehhez pedig kisdobos vagy úttörőing dukált zsinóros síppal, csatos övvel, nyakkendővel és különböző rangjelzésekkel. Ezek beszerzése akár 3-400 forintra is rúghatott évente a 70-es években, hiszen a legtöbb gyerek egy nyár alatt kinőtte a ruhadarabok többségét.

Az iskolaköpeny

Hasonlóan fontos ruhadarab volt az

iskolaköpeny,

amit a hétköznapokon hordtak a diákok. A köpenyviselés egyébként a II. Világháború előtti időkből származott, amikor a legtöbb iskola előírta valamilyen egyenruha kötelező viselését a mindennapokban. Ezzel szerették volna kiküszöbölni, hogy a gyerekek a család gazdasági helyzetével hencegjenek ,és esetleg rosszul érezzék magukat azok a diákok, akiknek nem jut előkelő ruhadarabokra. Ráadásul a köpeny, az egyenruha praktikus is volt, mivel megvédte a gyermek ruházatát a tanulás folyamán. Különösen a lányiskolákban volt népszerű a viselet, ami meg is maradt a háborút követően is. Az oktatásért felelős minisztériumok már a 60-as években javasolták a köpenyek viseletét mind a fiúknak, mind pedig a lányoknak, egyrészt a fenti praktikus szempontok miatt, másrészt a koedukált iskolák létrejötte után így kívánták biztosítani a zavartalan fiú-lány együtt-tanulást.

Gödöllő, 1974. Fortepan/Bauer Sándor

A 60-as évek végére, minden szeptemberben több százezer iskolaköpenyt dobtak piacra, főként nylon alapanyagból és kék színben, de léteztek vászonalapú, barna köpenyek is. Igazi sztár volt a Marokkó és a Praktilon márkanévre hallgató iskolaköpeny. 1971-ben a Női és Leánykaruha Nagykereskedelmi Vállalat 1000 diákot – kicsit és nagyot egyaránt – kérdezett meg arról, hogy milyen iskolaköpenyt szeretnének viselni. A kutatásból a kék színű, elöl gombos változatok jöttek ki győztesen, ráadásul a kor divatjának megfelelően a könnyen mosható, strapabíró műszálas, nylon változatokat kedvelték a leginkább.

Végül

1973 szeptemberétől minden iskolában kötelezővé vált az iskolaköpeny viselete

egy miniszteri rendelet nyomán, és ezt a szokást csak a rendszerváltás tudta végleg eltüntetni. 1986-ban például 700 ezer darab iskolaköpenyt gyártottak a hazai piacra, bár ekkor már megjelentek a kevésbé izzasztó, pamut alapú változatok is.

A 80-as évek közepén egyébként folyamatosan drágult úgy általában véve is az iskolakezdés: a köpenyek, a mozgalmi ruhák önmagukban 500-1000 forintba kerültek és még ehhez hozzájött ugyanennyi a tankönyvekért, füzetekért és egyéb kellékekért. Ez akkoriban egy havi átlagfizetésnek felének felelt meg.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnéd megtudni, hogy nyaraltak a szüleid, akkor is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Videó: Erzsébet királynő 1993-ban járt Magyarországon
Mutatjuk az archív felvételeket a csütörtökön elhunyt uralkodó és néhai férje magyarországi látogatásáról.

Link másolása

Csütörtökön délután meghalt II. Erzsébet brit uralkodó. A királynőt nemcsak az Egyesült Királyság, hanem az egész világ gyászolja most.

Talán sokan nem tudják, hogy Erzsébet Magyarországon is járt 70 évig tartó uralkodása alatt. 1993-ban utazott előbb Budapestre, majd az ország több különböző pontjára, például Kecskemétre és a Hortobágyra.

A királynőt és férjét, Fülöp herceget többek között Göncz Árpád akkori köztársasági elnök fogadta, aki díszvacsorát is adott a párnak a Parlament Vadásztermében. Az eseményen a korabeli hazai politikai és szellemi élet színe-java részt vett - emlékeztet az nlc.hu. Ekkor Erzsébet királynő méltatta Magyarországot és a magyar népet:

"Mindig szerettem volna Magyarországra jönni, így hát különleges pillanat számomra, hogy itt lehetek Budapesten. Bár a történelem nem mindig állította egyazon oldalra Nagy-Britanniát és Magyarországot Európa tragikus háborúiban, azt hiszem, népeinkben mindig eleven maradt a közös reménység. Csodálattal és örömmel figyeltük mindazt, amivel a magyarok a tudomány, a zene, a művészetek és az irodalom világát gazdagították".

A királynő halálhíre után az Országos Széchenyi Könyvtár is megosztott néhány archív felvételt arról, amikor II. Erzsébet ott volt férjével. Mint írják, "a királyi pár a könyvtár megtekintése mellett egy kifejezetten a tiszteletükre összeállított kiállítást nézett meg".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Videó a Titanicról: az eddigi legjobb minőségű felvételeken a 110 éve elsüllyedt hajó roncsa
Most először készült 8K felbontásban videó az utasszállító óceánjáró roncsáról, amelyeken eddig nem látott részletek is láthatóvá váltak.

Link másolása

Az eddigi legjobb minőségű felvételeket sikerült elkészítenie egy expedíciós csapatnak a Titanicról - számolt be róla a Science Alert.

Az 1912-ben, első útján elsüllyedt utasszállító óceánjáróról most először készült 8K felbontásban videó, ami elképesztő részletességgel mutatja be a roncsot.

Ennek köszönhetően pedig újdonságokat is felfedeztek a kutatók: például láthatóvá vált a kikötő horgonyon a gyártó neve.

"Évtizedek óta tanulmányozom a roncsot, több alkalommal is lemerültem, és nem emlékszem, hogy láttam volna bármilyen más felvételt, amely ennyire részletes lett volna. Izgalmas, hogy annyi év után egy olyan új részletet fedezhettünk fel, amely a régebbi kameratechnológiákkal nem volt látható"

- mondta Rory Golden, az OceanGate Expeditions Titanic-szakértője.

Azt is kiemelte, hogy a felvételeken látszik az a kazán is, amely az óceán fenekére merült, amikor a Titanic kettévált. Ez volt az a kazán, amelyet először megtaláltak, amikor 1985-ben azonosították a hajó roncsát.

A felvételeken jobban láthatóvá vált részletek segítségével a tengeri régészek tovább tanulmányozhatják a Titanic bomlási sebességét, de a roncsban és környékén élő tengeri élőlények azonosítását is megkönnyítik a tudósok számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Egész életét a férjének, majd a hagyatéka gondozásának szentelte – a legodaadóbb feleség volt Hertelendy Margit
A híres Afrika-vadász és író, Széchenyi Zsigmond özvegye szinte társszerzőként segítette férjét, aztán hagyatékát is évtizedekig, tíz körömmel óvta és gondozta.

Link másolása

Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – tartja a mondás. Ez Széchenyi Zsigmondra, a magyar vadászirodalom ikonikus világutazó-írójára mindenképp igaz volt. Hiába vadászott Európában, Afrikában, Indiában és Alaszkában, itthon bukkant a legértékesebb „trófeára”, Hertelendy Margitra.

Mangika, ahogy mindenki hívta, egész tevékeny életét a férjének, majd annak halála után a hagyatéka gondozásának szentelte. Kitartó szerelmük kalandosan indult, és úgy is folytatódott.

A nemesi birtokos családból való Margit nyelvmesteri diplomát szerzett német, francia és magyar nyelvből és művészettörténetet is tanult, de hiába minden álmodozása, a világháború, majd a Rákosi-korszak üldöztetése minden számítását keresztülhúzta. Különféle megpróbáltatások után az államosított, keszthelyi Festetics-kastélyban lett végül a nemes hölgyből egyszerű takarítónő és fűtő. 1955 őszén azonban rámosolygott a szerencse, és megismerkedett (az addigra pár éve Budapestről vidékre telepített, a közeli Balatongyörökön élő) Széchenyi Zsigmonddal. Mivel akkoriban egyikőjüknek sem volt stabil háttere, földönfutóvá tette őket az élet, csak 1959-ben házasodhattak össze, de abban az évben már vissza is költözhettek Budapestre, a VI. kerületi Jókai utca 36. szám alá.

Hatalmas horderejű munka következett: az ifjú feleség gyakorlatiasan és energikusan vetette bele magát 27 évvel idősebb férje könyveinek korrektúrázásába, legépelésébe és megjelentetésébe. Akkortájt szokatlan módon Zsigmond utolsó afrikai vadászútjára is elkísérte 1964-ben, amely már a második expedíció volt.

A vadászikon ugyanis kijelentette, hogy a felesége nélkül nem megy sehova. Rengeteget fotóztak is együtt az állatvilágban. Ezeknek az utazásoknak az volt a célja, hogy pótolhassák az ’56-os budapesti harcokban leégett Magyar Természettudományi Múzeum állatpreparátumait.

Széchenyi korai halála után a Művelődési Minisztérium a fegyvereit, majd – a II. világháború után megmaradt hatalmas, élete végéig gyarapított – könyvtárát is megvásárolta a múzeum számára. Mangikát pedig munkatársként alkalmazták, sőt: ő lett a Széchenyi Vadászati Könyvgyűjtemény jogos és lelkes kezelője. Szerette felemlegetni, hogy élete során hányszor költöztette ezt a hiánypótló gyűjteményt, amely az egyik legnagyobb és legértékesebb vadászati könyvgyűjtemény Magyarországon.

Olyan gazdag régi anyagokkal van tele, mint Mária Terézia és II. József vadászati rendeletei, 18. századi vadászati kézikönyvek és vadászati szótárak, valamint egy 1696-os kötet, a könyvtár legrégebbi darabja. Mangika gyakran járt oda, és állandóan érdeklődött, hogy rendben van-e a 4-5 ezer darabos gyűjtemény. Mindig azt mondta, kezeljék őt úgy, mint a könyvtár egyik kötetét.

A szerencsére a gyönyörű kort, 96 évet megélt özvegyasszony már az 1998-ban – férje születésének 100. évfordulójára – megrendezett Széchenyi Zsigmond kiállítás szervezésében is aktívan részt vett. Ahogyan a gróf születésének 120. évfordulójára készült nagyszabású dokumentumfilm forgatócsoportját is elhalmozta rengeteg segítséggel, naplóbejegyzésekkel és pontos információkkal, méghozzá 93 évesen. Rá következő évben ott volt természetesen a Lerner János rendezte „Vadonvilág – gróf Széchenyi Zsigmond nyomában” című mozifilm bemutatóján is.

Külön érdekesség, hogy e cikk írójának volt szerencséje ellátogatni ahhoz a szenvedélyes gyűjtő-restaurátorhoz, Vágvölgyi Imréhez, akinek 1992-ben Hertelendy Margit eladta a „kacsáját”, azaz az 1969-es Renault 4-esét (a fenti fotó nála készült). A szépen karbantartott, eredeti színében pompázó relikvia – rengeteg old timer motor, traktor és egyéb ínyencség társaságában – máig a mesterember garázsában pihen, és nem eladó, pedig akadna rá vevő bőven.

Források: 1, 2, 3

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Amikor még Budapest – sőt, Ferihegy is – szőlőtermesztő vidék volt
Sok utcanév őrzi az emlékét annak, hogy a budai hegyek lankáin rengeteg szőlőt termesztettek. A Budapest Gyűjtemény képei pedig azt mutatják meg, milyen volt a szüret.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével. Címkép: szüret Jókai Mór házában, 1910-ben - szmo.hu
2022. szeptember 17.


Link másolása

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy négyszázezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

Szüret utca, Vincellér utca, Badacsonyi utca, Ménesi út, Nagyszőlős utca, Somlói út, Tarcali utca, Villányi út. A Gellérthegy környékén jó néhány utca őrzi történelmi borvidékek és a szőlőtermesztéshez kapcsolódó fogalmak nevét.

Úgy kellene kezdeni, hogy „már a rómaiak is” ismerték Buda vidéke szőlészeti adottságait, ám erről csak erős feltételezések vannak.

Ami azonban biztosan tudható: a középkortól kezdve a város egész Duna-jobbparti részének határait szőlők borították. Jobbára a pesti - túlparti - szomszédok birtokai, hiszen emitt, Cinkotát és Rákoscsabát leszámítva nemigen termett meg a szőlő.

Nem sok idő kellett a török hódoltság után hogy a Várnegyed illetve a Víziváros dombocskáin is holdszámra telepítsék a szőlőket. Jobbára vörösbort adó fajtákat. Az egyik ilyen vörös alapja a Szerémség felől a rácok közvetítésével elterjedt kadarka lehetett, ez volt a nemzetközi hírnevet is szerzett sashegyi vörös.

A XVIII. századtól aztán mégiscsak betelepítették - szőlőhegynek füllentve - a pesti oldal lankás határait is, Káposztásmegyertől Szentlőrincig.

Az akkoriban Puszta Szent Lőrincznek nevezett területen vett birtokot Mayerffy Ferenc birtokos és telepített majorságában egyebek mellett szőlőt. Ennek a gazdaságnak a helyén terül el az hegynek csak fejcsóválva nevezhető sík, amit Ferihegynek ismerünk. Természetesen Mayerffy Ferencről neveztetik, az utótagot pedig azért kapta, mert szőlő csak hegyen terem, pont.

Az 1869 és 1887 között készült III. katonai felmérés térképrészletén jól látható a jobb oldalon Ferihegy puszta és a szőlőültetvények.

A Mayerffy-család eleinte nem is volt annyira boros. Az atya, Franz Mayer, Bajorországból idetelepült sörfőzőmester volt, aki vagyonát ebbéli tevékenységéből szerezte. A Mayerffyaknak a Belvárosban és Lipótvárosban is több sernevelőháza volt.

Mayerffy-birtok volt még állítólag a Sashegy egész naposabbik oldala is, amiből az 1830-as években átengedett néhány hektárt bizonyos Schams Ferencnek, aki az ország első szőlőiskoláját telepítette ide. Schams a főváros története iránt érdeklődőknek elsősorban 1821-ben és 22-ben kiadott városleírása (Vollständige Beschreibung der königlichen Freystadt Pest in Ungarn) miatt fontos, de a szőlészeti munkássága sem lebecsülendő. Annyira nem, hogy kortársai a szőlészet és a borászat apostolának is nevezték.

Szőlőtelepét aztán a Magyar Gazdasági Egyesület vásárolta meg, amely a közelben – a Gellérthegy délnyugati oldalán - vincellérképzőt, amolyan kertészképző iskolát alapított Entz Ferenc vezetésével.

A Mayerffy- illetve Schams-féle terület talajtanilag nem volt kielégítő a szőlőnemesítés céljaira, így Entz a fajta és borvidék szerint osztályozott ültetvényt is áttelepítette ide, a Somlói és Ménesi út közötti területre. A képző iskolaépülete - persze jócskán átépítve - ma is áll a Budai Arborétumban az egykori Kertészeti Egyetem, a mai MATE campusán.

Szüret Moritz Schwindt 1837-es metszetén

Rácvárosi szüret Ludwig Rohbock rajzán. Hunfalvy János, Magyarország és Erdély eredeti képekben c. munkájából

Pihenő szüretelő, szintén Rohbock rajzán. Hunfalvy János, Magyarország és Erdély eredeti képekben c. munkájából

Ezen az 1852-es térképen ’Majerfis Garten’-ként szerepel a Sashegy „alatti” Mayerffy-birtok

A Budai Sashegyi cimkéje 1875-ből.

Még egy Sashegyi boroscimke az 1870-es évekből.

Ezredévi Kiállítás az Iparcsarnokban. Az előtérben Dietzl József boraival, aki ugyan budafoki, de itt a Budai Sashegyit hirdeti.

A Herman Ottó úti mezőgazdasági kutatót (valamikori szép nevén: M. Kir. Központi Szőlészeti kisérleti állomás és Ampelológiai Intézet), a peronoszpóra és a filoxéra elleni védekezés kutatására hozták létre.

A Magyar Ornithológiai Központ dolgozószobája a Herman Ottó u. 15. alatt, az Ampelológiai intézet telkének IV. pavilonjában. Ezen madártani gyűjtemény sorsát a II. világháború pecsételte meg. Az újjászervezett Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ma a Költő u. 21. szám alatt, a Jókai-kertben működik – hogy ez a kör is bezáruljon.

Erzsébetfalvi famunkások szüreti ünnepélye. 1907. szeptember 15.

Szüret u. 19. szám alatti villa. 1910 körüli felvétel

Jókai svábhegyi kertjében (II. Költő u. 21.) szüret idején. 1910.

„Közbe meg utána egy hét pohár (nem 2, hanem 7) svábhegyi karcos, parádival! Nem tudják a nagyurak, hogy mi a?” (Öreg ember nem vén ember / Első képzelt regény, VII.)

Az Auguszta-telepen így ünnepelték a szüretet 1926. szeptemberében

Útépítés a Sashegy oldalában, 1933. szeptemberében. A képen látható terület közelében lehetett a Mayerffy-birtok.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk