SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Miért nem szeretik a fiatalok az operákat?

Az opera nálunk a sznobok és gazdagok műfaja volna? Erről is kérdeztük Ágoston László operaénekest, tanárt, menedzsert.

Link másolása

Miért azonosítják nálunk sokan az operát azzal, hogy egy molett hölgy - akit 20 perce leszúrtak - rendületlenül áriázik a színpadon? Miért olyan népszerűtlen ez a műfaj a fiatalok körében? Hogy lehet hozzájuk közelebb hozni, és vajon miként érhető el, hogy az operát ne a sznobok és gazdagok privilégiumának tartsák Magyarországon? Hogyan képes Magyaróvári Viktor duettet énekelni saját magával és mit jelent a Hertz-hallás? Egyebek mellett ezekről is beszélgettünk Ágoston Lászlóval, aki nem csak hivatásos operaénekes, hanem tanár, és menedzser is, emellett a Moltopera Társulat alapító-igazgatója.

Névjegy

Ágoston László énekművész, a Moltopera Társulat igazgatója, zenei menedzser. Már fiatalon elhatározta, hogy a Zeneakadémián tanul operaénekesnek, H. Németh Lujza (ének) és Széll Rita (szolfézs-zeneelmélet) tanítványaként készült a pályára. A művészeti képzés mellett párhuzamosan a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán tanult újságírás-marketing, PR szakpáron, ahova az elérhető maximális pontszámmal vették fel. 2008-ban elsőre sikerrel felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének tanszakára, ahol diplomájáig Sólyom-Nagy Sándor tanítványa volt. Részt vett Marton Éva workshopján és Polgár László kurzusán is.

Egyetemi tanulmányai befejeztével kezdett a Moltopera szervezésébe, azzal a céllal, hogy közelebb vigye az opera műfaját a fiatal korosztályhoz. Emellett fiatal tehetségeket is menedzsel; közülük Kayamar (Magyaróvári Viktor) több hazai és nemzetközi sikert ért el. A Moltopera kommunikációs sikerei nyomán került a Magyar Állami Operaház látókörébe, 2012 óta a legnagyobb magyar kulturális intézmény online marketing tanácsadója.

Forrás: Ágoston László honlapja

- Már kisgyerekként is tudta, hogy operaénekes szeretne lenni?

- Gyerekkoromban a színészkedéssel kacérkodtam, a mai napig színész lelkületű embernek tartom magam. Viszont mindig, mindenhol énekeltem, alkalmas és alkalmatlan helyeken egyaránt. Emlékszem, amikor ballagáskor elbúcsúztattak bennünket a gimnáziumban, az alattunk lévő évfolyam képviselője beszédében külön kiemelte, hogy "nem halljuk többet Ágoston Laci hangját, és a fiúk nem verik le a medencéjükkel a piszoárt, amikor belép a mosdóba és megszólal". De már tizenévesen is tudtam: annyi fantasztikus színészünk van, akik ha mondjuk Angliában születtek volna, most biztosan világhírűek lennének. Nem akartam a saját anyanyelvem csapdájába kerülni; egy nemzetközi karrierről álmodtam, ami nem ér véget Hegyeshalomnál.agostonlaszlo13

- Mi volt az első sikerélménye a pályán?

- Életem első nyilvános sikere talán csak átvitt értelemben nevezhető nyilvánosnak, de nagyon büszke voltam rá. Tas községben történt meg velem az eset (ahol édesapám született), valamikor 17 éves koromban. Édesapám barátai megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, amire rávágtam, hogy operaénekes. Mondták, énekeljek valamit. Paul Robeson egyik dalára esett a választásom. Kitörő lelkesedéssel fogadták, máig bennem él annak a napnak az emléke. Első nagyobb szakmai sikerem az volt, amikor a Zeneakadémián – elsőévesként – Erdei Péter Alma Mater Kórusával énekeltem egy szólót. Egy kis nyúlfarknyi, semmilyen szóló volt, viszont a jelentéktelensége ellenére is sokat számított, az előadás után sorra gratuláltak a Zeneakadémia tanárai. Elmondhatatlanul felemelő érzés, amikor 1500 ember néz rád a Zeneakadémia nagytermében.

- Mégsem kizárólag az énekléssel foglalkozik.

- Így van. Egyrészt a Zeneakadémián végeztem magánénekesként, másrészt van egy PR-marketing diplomám is a BKF-ről. Ennek megfelelően tulajdonképpen egyszerre vagyok marketinges, társulatigazgató és jelenleg legkisebb részt operaénekes, de tanítani is szoktam.agostonlaszlo18

- Miért éppen a PR és a marketing?

- Azt hiszem, a BKF egyik nyílt napján döntöttem el, hogy kommunikáció szakra fogok jelentkezni. Tetszett, hogy tulajdonképpen ez is előadóművészet. A marketingkommunikáció hasonlít arra a kommunikációra, amit az ember a színpadon művel, amikor a színpadról sugároz a közönség felé; egy sajtótájékoztató megrendezése pedig pont úgy kezdődik, mint amikor egy előadást hozol össze. Ugyanannak a részletességnek kell benne lennie, ugyanúgy meg kell tervezni és ugyanannyira tilos, hogy unalmas legyen. Persze benne volt a pakliban a félelem is, hogy nem bírok majd megélni a zenélésből, de emellett úgy éreztem, hogy nekem még vannak szabad vegyértékeim. Ezeket a vegyértékeket szerettem volna egy olyan területbe fektetni, ahol kamatoztathatom a kommunikációs – előadói – tehetségemet is. Olyan területre vágytam, ahol alkothatok és szórakoztathatom az embereket.

- Említette, hogy tanít is.

- Ez több dolgot foglal magába: van egy zenei edukációs programom a Moltopera berkein belül, amellyel az operát, illetve a komolyzenét próbálom bemutatni és megszerettetni a fiatalokkal. Ezen kívül előadásokra hívnak meg tanítani lassan két éve a BKF-en.agostonlaszlo17

Mi az a Moltopera?

A Moltoperát Ágoston László alapította 2011-ben. Egy olyan, fiatal énekesekből és zenészekből álló társulatról van szó, amely a fiatalabb közönséget próbálja meghódítani - akár az olyan tinédzsereket is, akik nem különösebben rajonganak az operáért. "Az opera a sztereotípiák alapján az a műfaj, amiben

"
ha leszúrják a kövér, mozdulatlanul éneklő hölgyet, 20 perc után még mindig áriázik.

Szeretnénk lerombolni ezeket a felszínes előítéleteket azzal, hogy olyan darabokat hozunk létre, amelyek a fiataloknak is tetszenek – sok színészi játékkal, állva éneklés nélkül. Az a célunk, hogy ugyanolyan opció legyen elmenni szombat este az Operába, mint megnézni egy jó filmet a moziban, vagy két órát játszani kedvenc játékukkal Playstationön."

- Hogy zajlik egy ilyen edukációs program?

- Ezt nem színházi produkcióként kell elképzelni, hanem inkább egy drámapedagógiai alapokon nyugvó iskolai szemináriumként: élőzenével, videovetítéssel, interaktív részekkel. Fiatalos, vidám hangulatban zajlanak a programok. A Moltopera egyik legnagyobb előnye, hogy mi is fiatalok vagyunk, így számtalan olyan hivatkozással - például filmekkel, modern zenékkel és videojátékokkal - bolondítjuk meg az előadásainkat, amelyeket a tinédzserek is könnyebben fogadnak be. Erre egy 70 éves zenetudós nem biztos, hogy képes lenne. Azoknak is szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy az operát válasszák, akiknek ez a világ egyelőre "fehér folt". Nem meggyőzni szeretnénk a fiatalokat, hanem átadni nekik a tudást, amellyel értelmezhetik a műfajt. Olyan ez, mintha egy szép nyelvből tanítanánk meg nekik néhány szót, hogy ráérezzenek az ízére, vagy egy kulcsot adnánk a kezükbe, amellyel kinyithatnák az operához vezető ajtót. Nem csak Magyarországon, de külföldön is - többek között Németországban, Angliában és Olaszországban - nagy sikere van ennek a kezdeményezésnek.

Egy részlet a Moltopera edukációs programjának egyik foglalkozásából:

www.fotografie-mk.com

- Színházi előadásaik is vannak a Moltopera keretein belül. Milyen darabokat játszanak, és miben más egy ilyen produkció a "hagyományos" operához képest?

- Ezek hagyományos színpadi, de kifejezetten a fiataloknak szánt alkotások, amelyeket kevés énekessel, de sok színészi játékkal, kis, összevont zenekarral és mobil eszközökkel valósítunk meg. Egy szimfonikus zenekart 5-6 hangszerre redukálunk, kerüljük a kórusokat, illetve olyan díszleteket, jelmezeket használunk, amelyeket egyszerű szállítani és nem csak a nagy színházakban állják meg a helyüket. A következő évadban 12 előadásunk lesz az Operaházban: a Szökdelés a szerájból című Mozart-feldolgozással alsó tagozatos gyerkőcöket próbálunk megcélozni. A szokásosnál is bensőségesebb körülmények között, a közönségtől egy karnyújtásnyira fogunk játszani. Szinte a nézők között mozgunk majd az előadás folyamán. A lakatlan sziget pedig egy fiataloknak szánt vígopera, amely már bizonyított az előző évadban is.

A lakatlan sziget bemutatkozó videója

- Mennyire érzi sikeresnek a Moltoperát?

- Ha az eredményeket nézzük, egyértelműen sikeres. Nagy eredmény például, hogy magyar minta alapján megalakult a német testvérszervezetünk, a Moltopera Germany, Nils Matthiesen és Sebők Eszter vezetésével. Az első koncertünk a drezdai parlamentben volt és európai uniós forrásból tartottunk egy hosszabb iskolai programsorozatot Görlitz környékén is. 2014 másik nagy sikere, hogy először kaptunk lehetőséget önálló előadásokra az Operaházban, és a kritika egyöntetűen díjazta a premiert. Egyre több és egyre magasabb szintű helyen vesznek bennünket komolyan, de arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy énekeseink - akik a Moltoperánál kezdték a pályafutásukat – nívós, jó nevű helyekre tudtak továbblépni. Igazság szerint viszont a kisebb, kevésbé látványos, "mindennapi sikereket" talán még ezeknél is jelentősebbnek tartom. Mondok egy példát: volt egy iskolai előadásunk, ahol a Don Giovanniról beszéltem. A következő héten a tanár azzal fogadott, hogy nagyon jól sikerült az előadás, már csak azért is - újságolta lelkesen -, mert

"
az egyik lány Lady Gaga mellé letöltötte a Don Giovannit is a telefonjára.1

A Moltopera társulata - Fotó: Angeles Parrinello

- Nem túl nagy kihívás Németországban is fellépni? Hogy mást ne mondjak, a közönség is teljesen különböző, mint itt, Magyarországon.

- Igen, Németországnak tényleg teljesen más kulturális gyökerei vannak, ettől függetlenül mi a nagy kihívásokat szeretjük (nevet). Soha nem gondoltam volna például, hogy a mai drezdai gyerekek nem ismerik a Tom és Jerry című rajzfilmet. Hiába hivatkoztam rá, egyszerűen nem értették, hogy miről van szó. A popzenében is más előadók állnak náluk a slágerlisták élén, de egy komoly, helyben végzett kutatásunkból az is kiderült, hogy a fiatalok az operához is máshogy állnak hozzá, mint nálunk. Sok esetben mások az operához kapcsolódó nehézségek, előítéletek is. Például

"
Magyarországon az operát gyakran a sznobok és a gazdagok műfajaként tartják számon

az emberek. Ehhez képest Németországban, ahol jóval magasabb az átlagember jövedelme és életszínvonala, inkább az jelent problémát, hogy megszervezzék az eljutást a kisvárosi-falusi fiatalok számára a háromszáz(!) operaház valamelyikébe.agoston-education2

- Próbálkozott már az operánál könnyedebb műfajokkal is?

- Nem volt még hozzá elég bátorságom, de egyszer mindenképpen ki szeretném magam próbálni. Úgy érzem, a könnyűzene egyelőre nem az én műfajom, egyszerűen nem illene hozzám a dolog. Nem hangi, hanem lelki adottság kérdése. Ez olyan mintha egy Forma 1-es versenyzőt próbálnál rávenni arra, hogy próbálja ki a ralit. Egyébként minden zenén, így a könnyűzenén belül is két kategória van: a jó muzsika, illetve a rossz. A jó dalok azok, amelyek nem múlnak el benned nyomtalanul és hozzáadnak valami rejtélyes, megfoghatatlan dolgot az életedhez. Az előbbi szekcióból – ha összeszedném magam – egyszer szívesen előadnék néhány számot.

Egyébként réges-régen a trubadúrok szimplán kiálltak egy szál lanttal a kezükben, és elénekelték a saját megzenésített verseiket. Az idő múlásával egyre kevésbé volt fontos a szöveg, sokkal inkább a dallamot tekintették értékesnek az emberek. Ma megint kezdünk visszatérti oda, hogy újra a szöveg a fontos. Egy szál gitárral pengetjük a dalainkat, és nők milliói lesznek szerelmesek ezek hallatán. Újra visszakerültünk az elejére a világ körforgásában.

- Ön szerint miért nem szereti a fiatalabb korosztály a komolyzenét, azon belül is az operát?

- Mert nem ismerik. Amit nem ismer az ember – amihez nincs meg a kulcsa, amivel nem tud mit kezdeni –, azt soha nem fogja megszeretni.

"
Pedig nem nagy dolog rákapni az opera ízére, nem kell kijárni hozzá a Zeneakadémiát.

Csak valahol meg kell, hogy csapjon a mozdony füstje: akit megcsapott, érdekelni fogja, belejön és kutatni kezd utána. Amíg ez nincs meg, addig az opera egymásra halmozott hangok tömkelege csupán. Az előítéleteknek általánosságban az a lényege, hogy egyszerűsítés révén minél kevesebbet kelljen gondolkodnia és a világ impulzusaiból minél kevesebbre kelljen választ adnia az embereknek. Nekünk azonban, akik a színpadon állunk, nem szabad tovább erősítenünk ezeket a már amúgy is meglévő sztereotípiákat. Ha a az operába először látogató fiatal mozdulatlanul éneklő, hiteltelen énekeseket lát és az előzetes félelme-feltételezése bebizonyosodik - na ebben a pillanatban vesztettük el egy életre mint közönségünket.

- Folyamatosan keresi a tehetséges, fiatal művészeket. Hogy válhat valakiből operaénekes?

- Igen, szerencsére állandóan kerülnek elő új, érdekes, igazán nagyszerű hangok. A könnyűzenében ott kezdődik az énekes, hogy van egy kiváló hangi adottságod és van valamennyi hallásod, nem vagy hamis. Ezzel szemben egy operaénekes évtizedeket tanul, értenie kell a kottát, tudnia kell színészkedni, és kiváló színpadi jelenléttel is kell rendelkeznie. Nem utolsó sorban erősítés nélkül kell bezengenie az 1500-2000 fős befogadó teret, miközben egy szimfonikus zenekar játszik előtte. Ezért szoktam mondani, hogy

"
az operaénekesek a modern kor gésái

egyszerre 7-8 dologra kell figyelniük a színpadon. Van egy nagyon jó videó arról, amikor Pavarotti – egy első osztályú operaénekes – Bryan Adamsszel közösen énekel, aki pedig egy első osztályú könnyűzenész. A felvételből azonban gyorsan kiderül, hogy mi a különbség a két – saját területén nagyszerű - énekes között. Távol álljon tőlem, hogy ezzel Bryan Adams érdemeit kisebbítsem, főleg 80 millió eladott lemez után, de az iskolákban ez a videó mindig segít, hogy elmagyarázzam, mi a különbség a két műfaj mélysége között.

Bryan Adams és Luciano Pavarotti duettje:agostonlaszlo16

Kayamar, az öt és fél oktávos csoda

Magyaróvári Viktor, művésznevén Kayamar 2011-ben került először a média kereszttüzébe annak kapcsán, hogy megnyerte a T-Mobile zeneszerzőversenyét. Amikor megkérdezték tőle, ki énekelte fel a mélybasszustól a szopránig megszólaló kórust, mindenki meglepetésére azt válaszolta: "Én. Egyedül."

Kayamar különleges hangterjedelme az öt és fél oktávot is meghaladja - és egyben a világ egyik legmélyebb basszusának számít. Az abszolútnál is tökéletesebb, úgynevezett Hertz-hallása van, ráadásul egyedülálló zenei rögtönzőképessége is segíti abban, hogy számítógépes utómunkálatok nélkül énekeljen a saját hangján, több sávban.

A magyar fiatalember - aki egyébként még nincs 30 éves - több nyelven is alkot. Sok darabját magyarul, a bemutatkozó demó CD-jét egy holland költő (Robert Keder) szövegeit alapul véve angolul, a Kayamar Vorti Virgo (innen ered a művészneve is) utazásairól szóló zenei eposzát pedig egy kitalált nyelven, a "kamiramin" írta. A kamirami leginkább a Gyűrűk ura tündenyelvéhez hasonlítható, amelynek teljes szókincsét és nyelvtanát ő maga találta ki. Kayamar 2014-ben elnyerte a rangos angliai verseny, a Noise Festival egyik díját is.noise-festival-certificate

- Van egy csodálatos felfedezettje, Magyaróvári Viktor, művésznevén Kayamar. Hogy talált rá és hogyan lett a menedzsere?

- Viktorral a Zeneakadémián találkoztam először, és 2010. december 24-én kezdtük el a közös munkát. Már azelőtt is rengeteg nagyszerű darabot írt – fantasztikus zeneszerző -, amelyeket saját maga több szólamban fel is énekelt, konkrét cél nélkül, csak úgy "a vakvilágba". Ezen a bizonyos napon elküldött az egyik közös baráti körünknek egy karácsonyi dalt, ami annyira megfogott, hogy csak ennyit tudtam tőle kérdezni a válaszlevélben: "Viktor, van már menedzsered?". Így kezdődött a mi kis pályafutásunk, december 24-én, Szenteste.rlwetkelr

- Mi az, ami annyira megfogta Viktorban, illetve a zenéjében?

- Mindig is különc volt, soha sem félt használni a különleges képességeit (nevet). A hallása az abszolútnál is precízebb, úgynevezett Hertz-hallás, a hangterjedelme több, mint öt és fél oktáv, és elképesztő könnyedséggel szerez zenét. Ezzel sokáig senki nem tudott mit kezdeni, még a Zeneakadémián sem. Mondok egy példát: épp Kodály Psalmus Hungaricusát énekeltük, amelyben a világ egyik legmélyebb – ha nem a legmélyebb – basszusszólama van leírva. Megkérdezte a karmester, hogy ki az, aki ki tudja énekelni a jelenlévők közül azt a bizonyos kontra A hangot. Erre Viktor feltette a kezét a tenorból, hogy "majd én". A karmester odahívta őt szünetben egy zongorához, Viktor pedig ott helyben be is mutatta a kontra A-t. A karmester annyit tudott mondani erre: "Nagyon érdekes". Aztán a koncerten, a moszkvai nagyteremben Viktor basszusa töltötte be a termet, a legmagasabb szólamban. Azzal sem lehet mit kezdeni, amikor egy alkalommal ültünk fönt a karzaton, kórus voltunk az egyik darabban. Egyszer csak

megkérdezik Viktortól, hogy 440, vagy 444 hertzre vannak hangolva a hangszerek. Erre ő visszakérdez: "Melyik hangszer?" – mivel ő hallja az egyébként csak gépekkel mérhető különbségeket is.

Ezek azok a dolgok, amelyek kívülről nézve csodásak, egyúttal egy kicsit "ufóvá" is teszik az embert, mert túl vannak a megszokott értelmezési tartományunkon.

- Viktor elég sokféle műfajban otthon van, ráadásul komponál is. Ön minek nevezné: operaénekesnek? Vagy inkább énekes-zeneszerzőnek?

- Ugyan ő is tanult klasszikus hangképzést, de operaénekesnek semmiképpen sem nevezném. Ő egy... nos, ez is egy nagy probléma, mert nem igazán lehet behatárolni, hogy Viktor mi is valójában. Akárhová próbálom őt elvinni, mindenki azt kérdezi, hogy "Ó, ez nagyon jó – de akkor ez most könnyűzene? Komolyzene?". A szokásos dobozokba Viktort lehetetlenség beletuszkolni, így inkább lemondanak róla, minthogy közelebbről is megismerjék. Ő eleve nem is énekes elsősorban, hanem zeneszerző, és nem csak komolyzenész, hanem könnyűzenész is. Azt tudom mondani, hogy Magyaróvári Viktor a Kayamar. Ez a művészneve, de egyben egy műfajt is takar. Lehet szeretni vagy nem szeretni - de ehhez előbb meg kell hallgatni.11072221_939054892771565_104312335_n

- Mit üzenne azoknak a tehetséges fiataloknak, akik eljátszanak a gondolattal, hogy erre a pályára lépnek?

- A marketing alapvetése: találd meg, hogy te mitől vagy egyedi. Én a magam részéről a Moltopera vezetésében, a menedzsmentben és az ifjúsági programokban találtam magamra - és ez nem jelent „művészi megalkuvást”, akármit is mondjanak rá a többiek.

Nem szabad, hogy mások - akár a kritikusok, akár a pályatársak - hangja elnyomja a saját, belülről jövő hangodat.

Ha agyondicsérnek, elhiszed, hogy jó vagy és mindent kisujjból akarsz megoldani. Ha a negatív kritikák vannak túlsúlyban, elhiszed, hogy nem vagy elég jó és megkeseredsz, feladod a pályát. Pedig a közönség szavak nélkül is sugároz - valós - értékítéletet, és az a bizonyos belső hang mindig őszintén és igazán mondja meg, hogy mennyit ér, amit csinálsz.

Ha érdekes volt az interjú, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: