/szempont/miert-nem-koltozom-haza/
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Miért nem költözöm haza?

Kaptunk egy választ a minapi Miért költözöm haza? című levélre. Olvassátok el a másik oldal véleményét is.

Link másolása

hirdetés

A "menni vagy maradni" kérdése az egyik legmegosztóbb és érzelmektől leginkább túlfűtött téma ma Magyarországon. Olyasmi, amiről mindenkinek van véleménye. Mi szívesen helyet biztosítunk a tapasztalatoknak, az érveknek és az ellenérveknek egyaránt, csak annyit kérünk, bármi is a véleményetek, ne feltételezzétek, hogy aki mást gondol, az nem szereti Magyarországot.

A sorozatot egy olyan levéllel nyitottuk, amelynek a szerzője arról írt, hogy miért költözik haza külföldről. Most pedig egy olyan levelet közlünk, amelynek írója szintén a saját sorsát tárja fel előttünk, és arra hoz fel érveket, hogy miért marad külföldön, miért nem költözik haza.

Kedves Hazaköltöző Magyar!

Napra pontosan két éve hagytam el a hazámat, tele reménnyel és jóakarással, tettvággyal, hogy majd jobb lesz, és idővel hazamehetek. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, megtudtam, hogy kinek vagyok fontos, ki az, aki így, a hazámtól és az együtt töltött évektől 1600 kilométerre is megkeres. Sajnálattal tapasztaltam, hogy a barátaimnak, de még a családomnak is egyre kevesebb ideje jut rám, az örökös pénzhajtas miatt...

Igen, arról beszélek, hogy a barátnőm elhadarja a telefonban minimum hetente egyszer, hogy a gyerek megint beteg, így nem tud munkat vállalni, mert fél, hogy kirúgják. Aztán elmeséli, hogy a minap a lépcsőn igyekeztek lefelé, ahol egy korabeli anyuka szaladt le a kisfiával, aki elköhintette magát, mire az anyuka rászólt, hogy nem szabad. Ilyen világot élünk. A szülők rettegnek attól, hogy a gyerek beteg lesz, és nem megy oviba, otthon kell maradni vele, aztán ott meg majd a betegszabadság alatt kirúgják. Ugyanez a helyzet a felnőttekkel is. Aki nem megy dolgozni, az félhet.

hirdetés

Aztán ott a másik barátnőm, aki minden alkalommal elmondja, hogy a párja, akiben élete párját találta meg amikor találkoztak, alkoholista lett, hajszolja a munkát, mert lassan 1 éves a közös gyermekük és a srác fél, hogy semmit nem fog tudni megadni a családjanak. Inkabb iszik, és elmenekül a problémák elől, halmozza az adósságot. Hiába tartom az alkoholizmust jellemhibának, sajnos ebbe bizony bele is lehet kergetni valakit.

Ez csak két történet a sok közül, ami a baráti társaságomban előfordul. Sajnos még mesélhetnék... Viszont akkor most ejtenék néhány szót arról, hogy én miért nem látom azt, hogy valaha is hazamenjek.

Napra pontosan két éve megérkeztem, ahogy írtam. Egy bőrönd és egy kézipoggyász volt nálam összesen, a barátaim jóvoltából szállásom már volt, rengeteget segítettek. Szerencsére hamar találtam munkat, először egy ügynökségen keresztül, majd maradhattam állando munkatársként is ugyanott. Három hónappal a munkakezdésem utan elköltöztem a baratáimtól és a saját lábamra álltam, majd fél évre rá megismertem a páromat, akivel gyakorlatilag a kezdetektől együtt lakunk. A munkahelyemen megbecsülést kaptam, akkor is, ha "csak" a mosogatólány voltam. Hamar megtanultam kezelni a pénztárgépet és a kezdeti non-verbális kommunikációt felváltotta egy viszonylag tört, de egyre folyékonyabb angol. Ahogy ők fogalmaztak, a szemük láttára nyíltam ki, fejlődtem egyre jobban napról napra.

Úgy egy évvel később leültem a főnökömmel, aki akkorra már gyakorlatilag a családom része volt, és elmondtam neki, hogy feljebb szeretnék lépni a ranglétran. Mivel lehetőség ott erre nem volt, így rám bízta, hogy merre indulok. Nem sokkal később találtam egy másik állást. Hatalmas csokor virággal és könnyekkel búcsúztattak, a főnököm külön félrehívott, és azt mondta, őszintén reméli, hogy egy nap még újra találkozunk. Azóta egy nagyobb multinál dolgozom pénztároskent, a párom pedig projektvezető egy amerikai cégnél. Egyikünk sem keresi degeszre magat, de képesek voltunk venni egy három hálószobás házat, és a papírok aláírasa utan nem sokkal kiderült, hogy ráadasképp a szerelmünk gyümölcsét is a szívem alatt hordom.

Nos, Magyar vagyok, hiányzik a családom és barátaim, mint mindenkinek, de itt tudom, hogy mit vállalok a ház hitelével. Nem rettegek attól, hogy a babámnak lesz-e mit ennie, mikor megszületik, és cseperedik, nem rettegek attól, hogy majd a gyermekeim anya vagy apa nélkül nőnek fel, mert sem érzelmileg, sem anyagilag nem tudjuk megfelelően biztosítani a hátteret számukra, mert két munkahelyen dolgozunk azért, hogy kielégítsük legalabb az alapvető szükségleteket (pl. iskoláztatás, tanszerek, ruháztatás, étkezés, sportolás, kirándulások stb.).

A pénz valoban nem minden, de szeretném, ha a gyermekem járhatna például egyetemre (ha úgy dönt), hogy később egy jól fizető, biztos állása lehessen. Sajnos az én szüleim akármennyire is támogattak, nem engedhették meg soha, hogy egyetemre, vagy akár főiskolára járjak. Sajnálom a szüleimet, mert sajnos nem láthatjak majd annyiszor az unokájukat, ahányszor csak szeretnék, de nyugodtak lehetnek majd afelől, hogy egészséges, boldog gyermeket/gyermekeket nevelünk majd.

Közel 30 éves vagyok, soha nem éreztem magam ennyire kiegyensúlyozottnak és lelkesnek. Lemondtam a dohányzásrol lassan egy éve, úgy, hogy napi 1-1,5 doboz cigarettát szívtam el egy nap. Egyszerűen nem éreztem szükségét egy idő után. A depressziómból kilábaltam, hála a páromnak és annak, hogy itt nem idegeskedem már fizetésnap előtt, hogy vajon 1 hét utan mit fogok enni, nem kell választanom a csekkek és a napi élelem között. Nem félek attól, hogy mi lesz holnap...

Valószínűleg kegyetlenül hangzik, amit írni fogok, de ha én most hazamennék, ismét a baratnőm konyhakövén ülnék zokogva, hogy nem tudom mi lesz velem. Ismét magányosnak éreznem magam, hogy az összes barátom elmerül a pénz utáni hajszában és félelemben, nincs idejük sem rám, sem a saját családjukra. Én azt gondolom, hogy az otthoni helyzet egyre elkeserítőbb.

Vérzik a szívem a hazámert és könnyes szemmel nézem, mivé lett az a hely, ahol tiniként még arról álmodoztam, milyen lesz majd a gyermekeimmel sétálni az utcákon, lógatni a lábunkat a Dunába...

A sorozat első részét ITT TALÁLOD

Ha neked is van véleményed, megosztanád másokkal, miért mentél/mennél el, vagy miért maradsz, a másikat tiszteletben tartva írd le kommentben, vagy küldd el nekünk az info@szeretlekmagyarorszag.hu címre.

Nyomj egy lájkot, ha érdekesnek tartod a vitát!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk