SZEMPONT
A Rovatból

Meghan Markle lehet a királyi család Amber Heardje? – Az utolsó koporsószöget jelentheti a hercegnének a róla most megjelenő könyv

Anglia egyik legelismertebb oknyomozó szerzője, Tom Bower két évig írta a könyvet az IGAZI Meghanről. Már amit eddig ismerünk belőle, sokkoló és lesújtó. Vélemény.

Link másolása

Bosszú: Meghan, Harry és a háború a Windsor családban. Ezzel a címmel jelent meg világszerte a 75 éves, brit oknyomozó életrajzíró, Tom Bower könyve, amely már az eddig ismert, csipetnyi részletek alapján is kemény koporsószög lesz Meghan Markle számára. Akár az utolsó, végzetes csapás is lehet, amely a hercegnét padlóra küldi.

Tom Bowerről annyit kell tudni, hogy nem egy „átlagos" életrajzírócska, meg királyi szakértő, akiktől csak úgy hemzseg a könyvpiac és a bulvársajtó. A BBC egykori újságírója, maga is végzett ügyvéd világszerte elismert szaktekintély az életrajzírás területén. Olyan hírességekről írt tűpontos és kőkemény személyiségrajzokat, mint Tony Blair, Károly herceg, Boris Johnson, Gordon Brown, Simon Cowell és Bernie Ecclestone. Könyvei előtt évekig nyomoz, emberek százaival beszél, és minden forrását jogilag úgy bebiztosítja, hogy eddig soha, senki, egyetlen rágalmazási pert nem tudott megnyerni ellene, pedig jó sokan megpróbálták bíróságra rángatni. Tomról az az általános vélemény, hogy kikezdhetetlen, egyszerűen azért, mert csak azt írja le, amiről bizonyítani tudja, hogy igaz.

A Bosszú című könyvén két éve dolgozik, és sokak szerint már most egyértelmű, hogy a „halál leheletét" fogja elhozni Meghan Markle számára. Az évek óta a „galád, rasszista, érzéketlen, sőt Diana-gyilkos" Windsorok ártatlan, meghurcolt áldozataként pózoló, egykori kábeltévé-színésznőről ugyanis enyhén szólva teljesen más képet fest, mint az eddigi narratíva.

Bower a könyvről tévéinterjút is adott a brit műsorvezetőnek, Piers Morgannek, és őszintén bevallotta, hogy amit nyomozásai során kiderített, az alapján egyáltalán nem kedvelte meg Meghant. Tom szerint a hercegné és férje, Harry „valódi fenyegetést" jelentenek a brit királyi házra, Meghant pedig egy „áskálódó, okos" nőnek tartja, aki „rettenetes dolgokat művelt már eddig is Harry családjával."

A könyvből néhány részletet a The Times már lehozott, és folytatni is fogják. De amit eddig megtudtunk, már az is... enyhén szólva érdekes. Íme néhány tény Bower könyvéből, pontokba szedve.

1.

Meghan alig néhány hónapja randizgatott Harry herceggel, amikor a Vanity Fair című, tekintélyes női lap címlapfotózásra kérte fel. Észak-Amerikában szinte senki sem ismerte a színésznőt, aki a Briliáns elmék című ügyvédes sorozat egyik (nem fő-) szereplője volt ugyan, de a széria ott csak kábelen ment, és az ottani léptékeket tekintve nem nézték valami sokan. Egyértelmű volt, hogy a címlapot Harry miatt kapta meg. A szerkesztő, Sam Kashner saját bevallása szerint szintén soha életében nem hallott Meghanről. A Palota emberei és Bower szerint maga Harry is Meghan lelkére kötötték, hogy az akkor még alig bimbózó szerelemről egyetlen szót sem ejthet az interjúban, ám a szerkesztő szerint Meghan ennek épp az ellenkezőjét tette: lelkendezett arról, mennyire szerelmesek egymásba Harryvel.

Persze, hogy a címlap végül azzal a szöveggel jelent meg: „Megőrülök Harryért". A Palota állítólag ledöbbent, és elővette Meghant ezért az elsietett önreklámért, mire Meghan „hisztérikus" állapotban felhívta a Vanity Fairt, hogy miért írták ezt meg, miért nem a színészi és jótékonysági munkájáról számoltak be. Sam Kashner szerint "manipulálva érezték magukat". Nem értették, miért lelkendezett Meghan Harryről, ha azután lecseszte őket, mert ezt megírták.

Sokak szerint egyértelmű az ok: Meghan nagyon is szét akarta kürtölni a dolgot, hogy bebiztosítsa magát Harrynél, ám amikor a Palota emberei ezért elővették, rendezett egy műhisztit, mintha ő teljesen ártatlan lenne az ügyben, és a gaz újságírók őt is csőbe húzták volna.

2.

A legszemetebb emberi lény, akivel valaha találkoztam” – ezt a kanadai nőiruha-áruházlánc, a Reitmans egyik reklámszakembere, Jean Malek mondta Meghanről, sőt, annak idején a közösségi oldalára is kiposztolta. Az áruházlánc két reklámfilmet is forgatott az akkor még csak színésznőként jegyzett Meghannal, és a stáb egyértelműen teljesen lesokkolódott Meghan „díva" tempójától. Állítólag eleve meg volt sértődve, hogy a Ralph Lauren helyett csak az „olcsó" Reitmans kérte fel, állandóan veszekedett a stábbal, mert nem tetszett neki a reklámfilm koncepciója. Kikövetelte, hogy a Place d'Armes luxusszállodában foglaljanak neki szobát, éjszakánként 1200 dollárért, de ott is a személyzet rémálma lett.

Balhézott, hogy nem a megfelelő márkájú teát szolgálták fel, a vegán turmix túl langyos volt neki, reklamált, hogy a fürdőszobaszőnyeg nem Dior, és megtiltotta, hogy a személyzet felvegye vele a szemkontaktust. Mindezt közepesen ismert, kábeltévés sorozatszínésznőként. A forgatás Montrealban volt, ahol mindenki beszél franciául is, és a stáb végül annyira kiborult Meghantól, hogy csak franciául voltak hajlandóak megszólalni előtte, mert Meghan abból egy szót sem értett. Annyira megutálta őt mindenki.

3.

„Harry egy idióta, hogy ezzel a nővel kezdett”

– ezt viszont már Harry brit, arisztokrata baráti körének egyik tagja írta sms-ben egy másik barátnak, egy borzalmasra sikerült vadászat után, ahol Harry még jóval az esküvőjük előtt, bemutatta Meghant egykori etoni iskolatársainak és azok barátnőinek, feleségeinek.

A kb. 16 fős társaság két napot és egy éjszakát töltött Harryékkel, ám a régi, megszokott jó hangulat teljes leforrázottságba váltott át, amikor Meghan elkezdett belekötni körülbelül mindenkibe. „Semmi humora nincs, neki mindenki szexista, rasszista, meg mit tudom én, az élő fába is belekötött, egyetlen ember se volt, akinek ne ugrott volna neki valamiért" – mesélték Bowernek a barátok, akik állítólag a víkend után döbbenten üzengettek egymásnak: "Mi a fene ütött ebbe a csajba?". Meghan egyébként később Harry legjobb barátjának, Tom Inskip jamaicai esküvőjén is borzalmasan viselkedett, az egyik vendég édesanyja szerint úgy mászkált közöttük, "mint egy hercegnő", senkivel nem állt szóba, és becsmérlő megjegyzéseket tett a felszolgált ételre. Az említett barátok egyébként, Inskipet is beleértve már az esküvői vacsorára sem voltak meghívva a királyi menyegzőn (ellentétben Oprah Winfrey-vel és George Clooney-val, akivel egyébként Meghan előtte soha életében nem is találkozott).

4.

A korábbi ügynöksége (színésznőként, influenszerként, celebként volt neki) több tagja is arról számolt be, hogy Meghant "kontrollálhatatlan és megjósolhatatlan dühkitörései", és passzív-agresszív követelőzései miatt az "egyik legkellemetlenebb kliensnek tartották, akivel valaha dolguk volt". A színésznő állítólag minden PR-megjelenéséhez ötcsillagos luxusszállodát követelt, akkor is, amikor nemzetközileg még senki sem ismerte. Egyszer egy ilyen szálló folyosóján meglátott egy kalitkában lévő papagájt, erre jelenetet rendezett, és azonnal másik szállodába kellett költöztetni (az önmagát egyébként mindig nagy állatbarátként reklámozó sztárt).

Egyik volt ügynöke szerint "egyszerűen örömét lelte abban, hogy megalázzon más embereket".

5.

A számtalan ide-oda keringő pletykát Bower végre tisztázta: a könyv szerint az esküvő előtt Meghan volt az, aki megríkatta Katalin hercegnét, és nem fordítva (az Oprah-interjúban Meghan ennek épp az ellenkezőjét állította). A balhé a koszorús kislányok ruhapróbáján tört ki, ahol Katalin kislányát, a hároméves Saroltát állítólag Meghan és legjobb barátnője, az (azóta már szintén ejtett) Jessica Mulroney megalázták, és"negatív irányban hasonlították össze Jessica lányával, Ivy-val". Katalin, aki csak hetekkel előtte adott életet Lajos hercegnek, fáradt volt, és egy kicsit türelmetlen, mert állítólag a saját személyzete akkor már jócskán panaszkodott neki Meghan minősíthetetlen viselkedése miatt (mindenkivel nagyon csúnyán beszélt, aki nem közvetlenül az ő bizalmasa volt). Katalin kérte Meghant, hogy igazítsanak egy kicsit Sarolta rosszul illeszkedő ruháján, valamint a koszorúslányok viseljenek harisnyát, egyrészt a protokoll miatt, másrészt azért, hogy a cipő ne törje fel a lábukat. Meghan állítólag "semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó", Katalin a feszültségtől végül ekkor sírta el magát.

6.

Meghan és Harry állítólag a bulvársajtó és a közösségi média megszállottjai voltak, és a legkisebb kritikán is halálra sértődtek.

Ifjú házasként esténként órákat töltöttek azzal, hogy ültek a kanapén, görgették a telefonjukat, mindent elolvastak magukról, a kommenteket is, a trollokat is, és beleheccelték egymást egyfajta paranoid áldozatszerepbe.

Meghan állítólag rendszeresen megvádolta egy-egy barátját, hogy rosszindulatú pletykákat szivárogtat ki róla. Egy esetben Victoria Beckham került a célkeresztjébe. A volt Spice Girlre a hercegné Harryt eresztette rá, aki felhívta David Beckhamet és felelősségre vonta. David és Victoria természetesen felháborodottan tagadták a vádakat, hogy szivárogtatnának a hercegi párról a lapoknak, és állítólag teljesen le is sokkolta őket az ügy. Beckhamék ekkor kezdtek eltávolodni Harryéktől, azóta pedig már kizárólag Vilmos és Katalin pártját fogják, Harryt és Meghant teljesen ejtették.

7.

Amikor Fülöp herceg temetésére készülődött a királyi család (egy hónappal a hírhedt Oprah-interjú után, ahol Meghan és Harry gyakorlatilag folyamatosan a királyi családot gyalázták), és kiderült, hogy Meghan a terhességére hivatkozva nem megy el a temetésre Harryvel, a híresen diszkrét Erzsébet királynő állítólag megkönnyebbülten felsóhajtott: "Hála istennek!",

Egyelőre ennyit tudunk a Bower-könyvből, de a java nyilván még csak most jön. Bower megkereste Meghan kitagadott apját, Thomast, régi családját, egykori barátait, munkatársait, és több más embert, közel nyolcvanat Meghan múltjából és a királyi családban töltött időszakából. És amiket megtudott, az állítólag sokkoló.

A könyv már most, előrendelésben bestseller az Amazonon. A Palota hallgat, egyelőre Meghan és Harry is. Vihar előtti csend van.

Források: The Times, Daily Mail, Newsweek, The Sun 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Erre senki sem számított: a II. világháború óta nem látott ütemben fogynak az ukrán hadszíntéren a fegyverek és a lőszerek
A NATO tartalékait alaposan próbára teszi, hogy Ukrajnában ennyire elhúzódó háborút kell vívni hagyományos tüzérséggel és harckocsikkal. De Oroszországban is fogytán vannak a készletek.
MTI/AP/Libkos - szmo.hu
2022. december 04.


Link másolása

A hidegháború vége, a Szovjetunió összeomlása abba az illúzióba ringatta a nyugati hatalmakat, hogy Európában immár nem a két szuperhatalom nukleáris egyensúlya tartja fenn a békét. Éppen ezért, bár a NATO kibővült a Varsói Szerződés egykori tagállamainak többségével, csökkentették katonai költségvetéseiket, hadseregeik létszámát és fegyverzetüket is.

Az al-Kaida felemelkedése, a nemzetközi terrorizmus elleni harc másfajta katonai beruházásokat és könnyebb expedíciós haderőket igényelt. Ezt még a két évtizedes afganisztáni háború sem írta felül. Aligha hitték volna, hogy lesz még a kontinensen hagyományos tűzérséggel és harckocsikkal vívott háború. Több mint 30 év után kénytelenek belátni tévedésüket – írja a New York Times.

Ukrajnában ez a korábban elképzelhetetlen háború felemészti a kis európai NATO-hadseregek tüzérségi és lőszerkészleteit.

A Krím-félsziget 2014-es annektálása után a NATO azt a célt tűzte ki, hogy 2024-re el a katonai kiadásoknak el kell érniük a tagállamok GDP-jének 2%-át, és ennek 20%-át fegyverekre kell költeni. Ezt azonban a legtöbb ország nem tartotta be. Az ukrajnai háború kitörésekor számos ország készletei a várt szintnek legfeljebb a felét érték el.

Részben ez az oka, hogy kilenc hónappal a háború kezdete után nem kis nehézségbe ütközik Ukrajna támogatása. Mivel mindkét fél a II. világháború óta nem látott ütemben fogyasztja a fegyvereket és a lőszereket, a folyamatos utánpótlás kritikus kérdéssé vált Ukrajna számára.

NATO-illetékesek emlékeztetnek arra, hogy Afganisztánban a szövetséges haderő naponta legfeljebb 300 tüzérségi lövedéket lőtt ki, és nem volt gondjuk a légvédelemmel. Ukrajna viszont naponta több ezer lövedéket használ el, miközben légvédelmét komoly kihívást jelentenek az orosz rakéták és az iráni gyártmányú drónok.

Tavaly nyáron Donbaszban az ukránok által kilőtt 6-7000 lövedékre orosz részről 40-50 ezer lövedék érkezett válaszul.

Ez óriási mennyiség ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok havonta 15 ezer lövedéket gyárt. Éppen ezért a Nyugat folyamatosan próbál felkutatni olyan, a szovjet időkből megmaradt hadifelszereléseket és lőszereket, amelyet Ukrajna is tud használni. Ilyenek az S-300 légvédelmi rakéták, a T-72-es harckocsik, és főleg a szovjet kalibernek megfelelő tüzérségi lövedékek.

De arról is folyik a vita, hogy a NATO újranyisson-e régi csehországi, szlovákiai és bulgáriai gyárakat, hogy újra gyárthassák a szovjet szabványnak megfelelő 152 mm-es és 122 mm-es lövedékeket az Ukrajnában még ma is rendszeresített tüzérségi fegyverekhez. Emellett a lőszer-készleteket olyan országokból igyekeznek feltölteni, mint Dél-Korea.

Az Ukrajnának nagy mennyiségben hadianyagot szállító országoknak, mint Lengyelországnak és a balti államoknak nem kis nehézségbe ütközik a fegyverek és lövedékek pótlása. Az Európai Unió 3 milliárd eurót hagyott jóvá az Ukrajnát támogató országoknak, de az úgynevezett Európa Békekeret már közel 90%-át felhasználták.

Még az Egyesült Államoknak is csak korlátozott mennyiségben állnak a rendelkezésére olyan fegyverek, amikre Ukrajnának szüksége lenne, Washington pedig a New York Times szerint nem akar kulcsfontosságú fegyvereket átcsoportosítani az érzékeny távol-keleti régiókból, ahol Kína és Észak-Korea folyamatosan próbálgatja, hogy meddig mehet el.

Ami a légvédelmet illeti, a NATO a hidegháború befejezése után leszerelte a legtöbb rövid hatótávolságú légvédelmi egységét, csak kevés maradt használatban, az újak gyártása pedig legalább két évet venne igénybe.

A legnagyobb hiány a 155 mm-es tűzérségi lövedékekből van, de korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre a Javelinek, a Stinger rakéták, és a precíziós irányított rakéták is.

Persze az oroszoknak is megvannak a maguk utánpótlási gondjaik. Készleteik ugyan nem fogytak ki, de a fegyvereik egyre régebbiek és kevésbé megbízhatóbbak. Ők is próbálják a hadi termelést növelni, másrészt Észak-Koreából rakétákat, Iránból pedig újabb drónokat akarnak vásárolni. Az iráni drónok azonban nem pótolhatják a cirkálórakétákat, amelyek akár tízszer akkora súlyú robbanószert is képesek célba juttatni.

A BBC szerint az orosz készletek megcsappanására utal, hogy egyre gyakrabban használnak földi célpontok ellen is föld-levegő rakétákat, amiket eredetileg nem erre terveztek. Ilyenek például az S-300-asok, amelyeknek a maradványait számos belvárosi helyszínen megtalálták. Bár az oroszok azt állítják, ezek az ukrán légvédelem rakétái, szakértők szerint ez valószínűtlen, mert a légvédelmi ütegeket rendszerint nem a városközpontokban, hanem a külső kerületekben helyezik el.

De egy ukrán bevásárlóközpontnál felfedeztek olyan rakétamaradványokat is, amelyek KH-22-es vagy KH-32-es rakétákból származhatnak. Márpedig ezeket hajók megtámadására fejlesztették ki, nem pedig szárazföldi támadásra.

Putyin nem véletlenül sürgette nemrég a kormányát és az ipari vállalatok vezetőit, hogy gyorsítsák fel a fegyvergyártást és szállítást. „Minden területen nagyobb tempót kell elérni” - mondta az orosz elnök.

Ezt azonban nehezítheti, hogy a brit Royal United Services Institute elemzése szerint

Oroszország az ukrajnai háborúban nagymértékben támaszkodott a nyugati elektronikára.

A jelentés szerint a 27 legmodernebb orosz katonai rendszer, például a cirkálórakéták, a kommunikációs rendszerek és az elektronikus hadviselési rendszerek rengeteg nyugati alkatrészt tartalmaznak. Egészen pontosan a 27 katonai rendszerben összesen 450 olyan egyedi mikroelektronikai alkatrészt azonosítottak, amelyeket az Egyesült Államokban, Európában és Kelet-Ázsiában működő cégek gyártottak. 318 alkatrész volt amerikai. 51 a dallasi székhelyű mikroelektronikai gyártó, a Texas Instruments logóját viselte. Ezeknek a pótlása a szankciók miatt nehézségekbe ütközhet, még akkor is, ha az oroszoknak a szovjet időkből nagy gyakorlatuk van abban, hogy illegálisan, például fedőcégeken vagy harmadik országokon keresztül szerezzenek be nyugati technológiákat.

Csaknem ekkora kihívást jelent az orosz hadvezetés számára annak a 300 ezer tartalékosnak a felszerelése, akiket erősítésként akarnak küldeni az ukrán hadszíntérre. A már kivezényelt egységek közül nem egyről érkeztek olyan beszámolók, amelyek szerint a legalapvetőbb fegyvereket és védőfelszereléseket sem kapták meg, vagy azokat a katonáknak a saját pénzükön kellett beszerezniük.

A brit védelmi minisztérium friss jelentése megerősítette, hogy

az orosz haderő súlyos lőszerhiányban szenved, melyet a logisztikai problémák tovább rontanak.

Az egyre romló időjárási körülmények mellett ez a legfőbb oka, hogy az utóbbi időben nem tudtak újabb sikeres offenzívát indítani.

Mark Cancian, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának kutatója szerint az oroszok ugyanazzal a problémával néznek szembe, mint a Nyugat. Védelmi iparuk a békeidőbeli termelésre rendezkedett be, és nem képes a háború megkívánta ütemben gyártani az utánpótlást.

A nagy kérdés az, melyik fél tudja gyorsabban bővíteni a kapacitásait, és ezt hosszú távon is finanszírozni. A katonák motivációja mellett ez döntheti el a háború kimenetelét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos az EU-támogatásokról: a politikai összeköttetés miatt meggazdagodottak érdeke más, mint Orbán Viktoré
A volt jegybankelnök szerint egyelőre nem látszik, hogy Orbán Viktor hajlandó lenne száznyolcvan fokos fordulatra a befagyasztott támogatásokért cserébe. De a milliárdosoknak egyáltalán nem mindegy, hogy Szerbia leszünk vagy Szlovákia.
Fischer Gábor - szmo.hu
2022. december 15.


Link másolása

Ahogy sejthető volt, az Európai Unióban a szokásos kompromisszum született. Mindenki kicsit engedett és a végeredményt mindenki győzelemként adja el otthon. Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi professzort a helyzet értelmezésére kértem fel.

Mit döntöttek?

– A kormány és az ellenzék homlokegyenest ellenkező módon magyarázza, ami történt. Ami biztos, valamivel csökkent az elvonással fenyegetett összeg.

– Igen, és ezt a forint árfolyamán is lehetett látni. A bejelentés után a forint egy kicsit erősödött, hiszen jó hír jött, ám amikor elolvasták az apró betűt, akkor kiderült, hogy nem annyira jó az a hír, gyengülni is kezdett. Körülbelül ezt lehetett sejteni. De arról nem beszél senki, hogy uniós pénzek most is jönnek. Az agrárpénzek például, ezek egymilliárd eurós nagyságrendűek. Akinek földje van, az nagyon jól tudja, hogy jön a pénz. Sőt, még az előző hétéves keretprogramból is jönnek pénzek, bár az véget ért 2020–ban, de még vannak lezáratlan ügyek. Viszont a következő hétéves programból, a magyar jogállamisági gyengeségre tekintettel a Bizottság 65%, befagyasztását javasolta. Nem elvételt, csupán befagyasztást, amit majd esetleg kiengednek, ha be lehet bizonyítani, hogy az európai pénzek nincsenek veszélyben.

Állítólag a németek és franciák kérésére, az északiak ellenkezése mellett dőlt el, hogy nem 65, hanem 55%-ot fagyasztanak be.

Azonban ennek olyan nagy jelentősége azért nincs, mert sem ennek, sem a másik nagy pénztömegnek, a helyreállítási alapnak, vagy helyreállítási eszköznek, rövidítve RRF-nek (Recovery and Resilience Facility) a lehívásához jelenleg nem adottak a feltételek.

Ugyanis, bár elfogadták a magyar tervet, de mindehhez tartozik egy hozzáférési kondíció lista. Ha az ember megnézi, az egy 200 oldalas melléklet, amit a közgazdászok már napok óta bújnak, mert a döntés lényege éppen az, hogy lenne pénz, ha a magyar állam úgy működne, ahogy egy európai államnak működni kell. Most azonban nem úgy működik. Anélkül, hogy én most beszállnék abba a vitába, hogy ki látja jól: a magyar igazságügyi miniszter, aki szerint minden rendben van, vagy a Bizottság, amelyiknek van egy több száz oldalas listája, mi minden nincs rendben, megemlítem, hogy

Magyarországnak nincs következő éves költségvetése! Ha lesz, akkor ez egy konyhaasztal sarkán is elkészülhet, mert nem is viszik be a parlament elé. A háborús felhatalmazásra tekintettel.

Korábban a tömegmigrációra tekintettel, utána pedig a járványhelyzet miatt, a magyar kormány felhatalmazza magát, hogy a költségvetési számokat átírja. Ami ugye abszurdum. Ennyit a demokratikus állapotokról. Magyarországon nagyon sajátos helyzet van, de a pénz ott van, ott lesz, hozzáférés pedig a következő években el fog dőlni.

– Években? Addig mi lesz?

– Na, ezt nem tudjuk. A tőkepiac is, amikor a forint kicsit visszaerősödött, majd utána nem erősödött tovább, inkább gyengült, azt számolgatta hogy most akkor a magyar állam mit csinál addig?

– Tehát van a kohéziós alap, amit hét évente megnyitnak. Ebben késedelemben vagyunk eleve. Mivel lezárult az előző ciklus, de a következő ciklust pénzügyileg a magyar állam nem tudta elindítani.

– Így van.

– Viszont bármikor is folytatódik a dolog, most mindenképpen van egy hullámvölgy, megtorpanás, megbicsaklás, és akkor ez a kérdés, hogy ez mennyi ideig fog tartani?

– Így van, ez a kérdés. Ezt persze előfinanszírozni lehet, ha biztos abban a kormány, hogy a jogállami ismérveknek eleget fog tenni, és például szeretne egy autópályát építeni két pont között. Tegyük fel, ezt oda is ígérte már valakinek. Nevet nem mondok, de sejtjük, hogy kinek, mert már csak egy van a piacon.

Ezt az állam előre kifizetheti, viszont akkor nagy a kockázat, mi lesz, ha mégsem kapjuk meg a pénzt az Uniótól, mert mégsem teljesülnek azok a lehívási ismérvek, az Európai Unió feltételei, melyeket előírt?

Akkor az van, hogy ezt a magyar költségvetés kifizette és kész. A magyar adófizető állta a cechet, nem a német vagy a holland. Viszont ha ezt nem indítja el kormány, akkor az út nem épül meg. Az tehát a kérdés, hogy az Orbán-kormány hajlandó-e komolyan és őszintén, az európai normáknak megfelelően működni, ami a 2010-től követett iránynak a némi, mondjuk úgy, 180 fokos korrekciója. Erre még én nem látok ma semmilyen bizonyítékot, vagy biztosítékot a sem személyileg, sem pedig intézkedést tekintve.

Kinek mi az érdeke?

– Gondolom, egy jó üzletember mindenképpen megnézi, hogy mik a veszteségek és mik a nyereségek. Túlélheti-e az Orbán-kormány a 180 fokos fordulatot? Mit veszítene és mit nyerne ezen a dolgon? Megtörténhet, hogy jobban megéri bukni hagyni ezt a pénzt, mert a rezsim többet veszít el egy ilyen rendszer-visszarendezéssel?

– Amikor Orbán kormányáról beszélünk, analitikusan meg kell néznünk, hogy az mi. Ahogy én nem hiszem azt, hogy van Fidesz, ugyanúgy azt sem tudom, hogy van-e Orbán-kormány? Illetve Orbán-kormány van, de magyar kormány van-e? Ez most nem szójáték. Nálunk nem a parlamentnek van kormánya és a kormánynak van egy miniszterelnöke, hanem van egy azaz egyetlen ember, aki a kormány többségének a képviselőit is egyéni meghallgatáson válogatta ki a hírek szerint. Szóval a lényeg az, hogy ez

annyira egy személy által irányított rendszer, hogy itt igazából az a kérdés, hogy a kormányfőnek mi az egyéni kalkulációja. Könnyen lehet az, hogy teljhatalom megtartása fontosabb akkor is, ha az ország emiatt elesik egy halom felzárkóztatási pénztől.

Viszont az ország érdeke nyilván nem ez. Az ország érdeke az, hogy az Európai Unió tagjaként, annak a forrásaihoz hozzáférve, és az európai normáknak megfelelő elköltési móddal költsék el ezeket a pénzeket, mert az nem „brüsszeli érdek”, hogy ne lopják el a pénzt, hogy ne legyen túlárazva egy projekt, hogy arra fordítsák, amire szánták, hanem ez a magyar nemzeti érdek is! Itt már nagyon nagy különbség van a hatalmi csúcs érdeke és az ország érdeke között. Ezt eddig is tudtuk. Az viszont kérdéses, hogy az irdatlan gazdag, politikai összeköttetés miatt meggazdagodott embereknek mi az érdeke? Nekik nem mindegy, hogy ez a vagyon később hogyan fog működni? Az Unió páriaként tengődő országban az ő vagyonuk is leértékelődik. Az Unió sikeres, egyenjogú és elismert tagjaként a nagy nehezen összekuporgatott 600 milliárd forintjuk már 1000 milliárdot fog érni két év múlva. Tehát itt vannak olyan érdekek is, amikre mi nem nagyon szoktunk gondolni. Nevezetesen, hogy

Orbán szisztémájának vélt és tényleges nyerteseinek az érdeke más, mint a rendszer névadójáé.

– Tehát akár ellene is fordulhatnak?

– Hogy így lesz-e, nem tudom. Most közgazdászként azt mondom, az a vagyon, amit megszereztek, egyáltalán nem ugyanannyit ér, ha Magyarország Szerbia-típusú országa a kontinensnek, vagy Szlovénia-típusú országa. Tessék megszorozni azt a vagyont. Egyik esetben elosztani kettővel, másik esetben megszorozni kettővel.

Vita az Unióval?

– Milyen követelményeket kér számon a kormányon az Unió?

– Ezek csupa olyasmi dolgok, amik magától értetődőek egy rendes országban, és meg kell mondanom, hogy így indultunk 1989-90-ben, hogy ilyen országot akarunk. Tehát amikor számon kérik ezeket rajtunk, az nem más, mint ami a nemzeti érdek volt és marad és lesz. Elég szomorú, hogy ezt így kell számon kérni, de most pénz van hozzá kötve, és ez talán számít annyira a rezsim vezetőinek, hogy az ezzel ellentétes gyakorlatot félreteszik. Ugyanis itt nincsen konzultáció, társadalmi vita, vagy ha van, akkor lehetetlen rövid határidőt adnak, vagy álszervezetekkel folytatják le.

– Kivéve, hogyha az északi országok NATO–csatlakozásáról van szó, mert hiszen ott most már három hónapja folyik állítólag a társadalmi egyeztetés

– Igen. Ez egy óriási kérdés, hogy ki tud-e a bőréből bújni egy szisztéma, ami tizenkét éven keresztül épült nagyon tudatosan...

– De a budapesti utcák most is tele vannak olyan plakátokkal, amelyek az Európai Unió ellen hangolják a közvéleményt. Orbán még tegnap is páros lábbal állt bele az Unióba, akkor most ezt hogyan értelmezzük?

– Nem tudom, hogy a kormány mit mond, mert én egy ideje nem figyelem a sajtótájékoztatókat. Én csak a helyzetet nézem, ami az, hogy ezek a pénzek nem jönnek. Hogy jönnek-e majd, az kiderül. És ehhez idő kell. Például nagy büszkeséggel létrehoztak egy hivatalt, Integritási Hatóság néven, aminek az ember jóindulatúan ad egy kis bizonyítási időt. De ahhoz, hogy egy intézménynek a hatásosságáról meggyőződjünk, ahhoz egy-két év kell. Ha például egy egyetemet alapítunk, akkor az első kibocsátott generációnak az elhelyezkedéséből tudok visszakövetkeztetni, hogy milyen minőségű az egyetem. Ennek fényében

az, hogy szeptemberben elszánja magát a kormány, hogy november 19-ig létrehoz egy korrupcióellenes intézményrendszert, egy kicsit komikus.

Ennek már tíz éve kellene működnie, kellene egy track record, hogy jól látható, elemezhető múltja legyen. Ezt a múltat most gyorstalpaló tanfolyammal meg kell szerezni a következő hónapokban, hetekben. Azt sem tartom kizártnak, hogy hirtelen Magyarországon egyszer csak feltűnik a bűnüldöző szerveknek az, ami már az utcán másnak is feltűnik, hogy valakik nagyon nagy autóval járnak, holott nincs kimutatott jövedelmük, hogy három kastélyuk van, holott bérből és fizetésből élőként aligha lehetne ez. Meglátjuk. A kétségeimet most elmondtam, ezek óriási kérdőjelek.

Mit mondott és mit nem mondott Matolcsy?

– Mégiscsak egy volt jegybankelnökkel ülök szemben, nem tudom megkerülni a kérdést Matolcsy legutóbbi nyilatkozatáról.

– Én megfogadtam, hogy mivel a jegybankelnökök klubja egy kicsike klub, az ember nem kommentálja ezeket az ügyeket. Most az ő megszólalását inkább csak a következmények felől nézem. És a következmény az, hogy hozzám is rengeteg megkeresés érkezett, hogy értsük-e úgy, hogy a pénzünket az állam konfiskálja? És értsük-e úgy, hogy Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzete, rozoga? Szerintem nem így kell értelmezni.

Az, amit a jegybankelnök kimondott, az egy kimondható mondat, csupán rossz kontextusban, rossz környezetben hangzott el.

Mert ha annyit mond valaki, hogy ne a párnacihában tartsák a pénzt, hanem tegyék bankba, az egy közhelyszerű igazság. Ha azzal folytatja, hogy mert majd utána az állam azt fogja elkölteni, az egy fölösleges mondat, mert a pénznek az a természete, hogy áramlik oda, ahova áramlik, és hogy hová áramlik, az ezer dologtól függ, azt nem is kell tudni a megtakarítónak. Amikor beteszem a bankba a pénzemet, azt nem kell tudnom, hogy ebből a Kovács és Társa Bt. kap folyószámlahitelt, vagy pedig állampapírt vesznek belőle. A lényeg az, hogy visszakapom-e kamatostul, és a válasz az, hogy vissza fogom kapni kamatostul. Hogy ez a kamat aztán elég-e, az egy más ügy, de a nullánál több. Ha ennyit mondott volna, akkor rendben van. Csak ezt megelőzte egy-két olyan mondat, ami a magyar gazdaság törékenységére, sebezhetőségére utalt. Én azt gondolom, hogy ebben volt egy olyan szándék, hogy megrázza, felrázza a hallgatóságát, kicsit megmozgatni a kormányzatot, üzenni a döntéshozóknak. Hát ha ez volt a szándék, akkor biztos sikerült.

A távolodó euróról

– Nemrég a kezembe került egy újságcikk, ha jól tudom, akkor 2005-ös talán. Arról szólt, hogy az akkori Fidesz felháborodottan kommentálta, hogy az euró bevezetése megint kitolódik, mert a miniszterek nem adtak megfelelő céldátumot. Azt írták, még az is előfordulhat, hogy csak 2009-2010-től fizethetünk euróval. Hát itt van 2022. Ki lehet-e egyáltalán számítani, hogy mekkora kárunk származott abból, hogy az euró bevezetése nem sikerült?

– Az Európai Unióba 2004-ben léptünk be, tehát leghamarabb 2007-ben lehetett volna eurónk, a szlovénekkel együtt. A Nemzeti Bank akkor készített számításokat, amiből az derült ki, hogy

gyorsítaná a növekedést és az életszínvonalat növelné, hogyha egy nem inflációs, kiszámítható valuta lép be egy olyan kis országba, amelynek a külkereskedelme és a pénzügyi mozgásainak óriási többsége az Európai Unión belül zajlik, és euróban. Nyilván azóta ezt a veszteséget cipeli az ország.

Ez megint olyasmi, mint amivel kezdtük, hogy van a nemzeti érdek, és van azoknak a külön bejáratú érdeke, akik erről döntenek. A magyar lakosság elég nagy mintás megkérdezés alapján körülbelül kétharmados többségben szeretné az eurót. Akkor is szerette volna, amikor a forint nem zuhant szabadesésben, de most a nagyon gyenge és változékony forint mellett valószínűleg még erősebb lenne a támogatottsága. Ezt a nemzeti támogatottságot a politika félreteszi a maga speciális szempontjai szerint. Én óriási hibának tartom, de most sajnos a beszélgetés pillanatában oly irdatlan messze vagyunk a mérhető belépési feltételek teljesítésétől, hogy évet sem merek mondani. Emlékeztetek arra, hogy a 2022 áprilisi választás előtt az Egyesült Ellenzék beírta programjába az eurózónába való belépést. Öt évet mondott. Ennek az az üzenete, hogy sokat kell ezen dolgozni, és a munka nem egy kormányzati ciklusra vonatkozik. Tehát nemzeti konszenzus kell hozzá. Erről a pontról kell elkezdeni, és akkor 4-5-6 év alatt elvileg ledolgozható a hátrány. Azóta sajnos eltelt egy év, tehát valószínű az öt év nem elég. Sajnos azt kell mondanom, hogy

én nem látok semmi érdekeltséget az eurózóna felől, a meglévő tagok felől, hogy egy 9,5 milliós, inflációs, zavaros, politikailag pedig megbízhatatlan kelet-európai országot odaengedjenek az asztal mellé.

Ugyanis az Európai Központi Bankban minden ország képviselve van, és egy ember egy szavazat. Egy szavazata van a német jegybankelnöknek, meg a máltainak. Ezen most kezdek gondolkozni, hogyha én ott ülnék, vajon milyen tanácsot adnék a döntéshozóknak, hogy sürgessék-e a kint levőket, hogy csatlakozzanak, vagy azok vegyék tudomásul, hogy kint vannak. Magyarország pedig hát az Unión belül van, de a belső körön kívül, mert ez nem csak pénzről szól. Azt is jelenti, hogy például a jelentősebb bankok felügyeletét az Európai Központi Bank látja el. Tehát egy nagyon megbízható, nagyon komoly regulátor.

– Volt-e olyan nemzetgazdasági pillanat az elmúlt években, amikor belátható közelségbe kerülhetett volna az eurócsatlakozás, ha lett volna erre politikai szándék?

– Az igaz, hogy a belépés pillanatában 2004-ben megvolt a szándék, és akkor meg lehetett volna három év alatt csinálni. Ehelyett nem ez történt.

– Akkor ott mi úszott el?

– Megcsúszott a költségvetés, mert „jóléti rendszerváltást” hirdetett meg az akkori szocialista-szabaddemokrata kormány, és elvezetett a 2008-as nagy bukfenchez. Utána jött egy kiigazítás, közelebb kerültünk kissé. Azonban akkor a korábbi kormányt felváltó politikai erő, a Fidesz, nemzeti érdekre hivatkozva az autonómiát, az Uniótól való távolságtartást tette a gyakorlati politikájának a középpontjába. Akkor még nem ezt mondta, de azt csinálta. Tehát a szétfejlődés egyik esetben anyagi okok miatt történt, nem teljesítettük a feltételeket, a második esetben pedig a szándék is elkopott. Ha nincsen szándék, akkor nem lehet teljesíteni feladat.

– De volt olyan nemzetgazdasági pillanat, amikor az ország alkalmas lehetett volna a csatlakozásra?

– Lehetett volna. De ez olyan, mint egy szakdolgozat, ha valaki elkezdi írni, akkor lehet, hogy kap rá egy ötöst. Viszont, ha nem kezdi írni, akkor nem tudunk erre mit mondani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Aki ide bejön, nem gondolkodik előre, csak a ma éjszakát akarja túlélni” – Iványi Gáboréknál jártunk
Az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanszállóján és egyik iskolájában arra voltunk kíváncsiak, milyen reményekkel várják az idei, inflációval és energiaválsággal súlyosbított telet. Egy mondatban talán úgy lehetne összefoglalni: „Majd csak lesz valahogy…”

Link másolása

A Fűtött Utca névre keresztelt hajléktalanszálló egy óriási hangár, korábban autószerelő műhely működött itt. Még akkor is embert próbáló feladat volna kifűteni, ha egyébként minden rendben lenne vele. Persze a valóság közel sem ez.

„Nincs olyan oldala ennek az épületnek, ami szigetelt lenne. A kazánunk nagyjából 1-2 hetente leáll, mert már a ‘70-es években is réginek számított, de nem lehet megjavítani, mivel nincs olyan szerelő, aki ért hozzá. Új kazánra és szigetelésre pedig pénz nincsen” – mondja Farkas Barnabás, a szálló vezetője.

Az irodában, ahol beszélgetünk, konkrétan lyukak vannak a tetőn, ezért egy ponyvát feszítettek ki alá, különben egyszerűen beesne az eső és befújna a szél a dolgozókra, nyáron pedig nem látnák a monitort az erős napfénytől.

A hőmérsékletet naponta négy alkalommal mérik, az épület négy különböző pontján. Az értékek folyamatosan változnak, csak annyi a cél, hogy 18 fok alá lehetőleg soha ne csökkenjenek.

Farkas szerint bár most kevesebb a hajléktalan, mint 10 éve, ez nem jelenti azt, hogy összességében javult a helyzet: akik bekerülnek az Oltalomhoz, jellemzően rosszabb állapotban vannak, sokkal több köztük a kerekesszékes, mozgásában korlátozott ember.

„A többségüknek nem itt lenne a helye, hanem mondjuk szociális otthonban, idősotthonban vagy pszichiátrián. De mivel nem létezik rendes szociális háló, aminek a hajléktalanellátás csak az utolsó láncszeme kellene, hogy legyen, sehol nincs helyük. Így kerülnek hozzánk, mivel ez az egyetlen intézmény, ahol mindenkit befogadunk.”

Az engedélyezett létszám 130 fő, ekkor jut 3 négyzetméter egy emberre. Ez is nagyon messze áll az ideálistól, de mivel senkit nem küldenek el, már november utolsó heteiben is előfordult, hogy 140-150-en aludtak itt éjszakánként. Az abszolút csúcs több mint 300 fő volt, ekkor nemcsak az összes emeletes ágy volt foglalt, hanem gyakorlatilag szabad padlófelület sem maradt a leterített polifoamoktól.

Farkas Barnabás

„Itt a túlélés a lényeg: aki bejön, még csak arra se gondol, mi lesz holnap vagy holnapután, kizárólag a ma éjszakára” – mondja Farkas Barnabás. Mivel senkitől nem kérdezik meg a körülményeit, arra sem tudja a választ, jönnek-e hozzájuk olyanok is, akiknek ugyan van fedél a fejük felett, de nem tudják fűteni a lakásukat. Olyan mindenesetre előfordult, hogy valaki fürdeni vagy vécére járt be hozzájuk rendszeresen, mert otthon nem volt fürdőszobája.

A válságot az adományozó kedv csökkenésén is érzik, annál is inkább, mivel tapasztalatuk szerint nem az igazán jómódúak szokták támogatni a szegényeket, hanem a valamivel jobb körülmények között élő szegények. Nekik pedig most még annyira se fér bele, hogy másokon segítsenek, mint eddig.

„Van egy étteremtulajdonos támogatónk, aki évek óta minden karácsonykor felajánlja, hogy megfőzi az ünnepi menüt a szálló lakóinak, sőt még zenészeket is hoz mellé. Nyilván idén is vállalni fogja, de még nem volt pofám megkérdezni, hiszen biztos, hogy neki is sokkal nehezebb most.”

Azt a hírt, hogy a Belügyminisztérium egyik államtitkára szerint a jelenlegi válságos helyzetben mindenkinek, így a hajléktalanellátó intézményeknek is „összébb kellene húzódniuk”, ironikusan csak úgy kommentálja: tiszta szerencse, hogy ők előrelátóak voltak és ezt már 20 évvel ezelőtt megtették.

„Ha ki lenne épülve az a fajta állami ellátórendszer, amit ‘89 óta nem sikerült megoldani, 100 emberből, aki most hozzánk érkezik, legfeljebb 10-nek lenne valóban nálunk a helye”

– teszi hozzá. Bárhogy is alakul, olyan forgatókönyvvel nem számolnak, hogy be kell zárniuk, de a „majd csak lesz valahogy”-nál kidolgozottabb jövőképet nem igazán tudnak felmutatni.

Kevesen tudják, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) közel sem csak a hajléktalanszállót üzemelteti: több tucat másik intézmény tartozik hozzájuk, van idősotthonuk, kórházuk és anyaotthonuk, ők működtetik a Wesley János Lelkészképző Főiskolát és még számos másik iskolát, illetve óvodát is országszerte.

„Körülbelül 3000 közoktatásban tanuló gyerekért felelünk, ebből több mint 2900 hátrányos helyzetűnek mondható” – mondja Iványi Gábor, a MET és az Oltalom elnöke.

„Kinyitni se merjük a számlákat, inkább azonnal átadunk mindent a központnak”

A kőbányai MÁV-telep egészen különös színfoltja Budapestnek: közvetlenül a Könyves Kálmán körút mentén található, de ha befordulunk onnan, perceken belül szinte falusias környezetben találjuk magunkat. Itt működik a Wesley János Általános Iskola, amelyet lassan húsz éve szintén az Oltalom tart fenn.

Az iskolának nappali tagozaton körülbelül 70 diákja van, az esti tagozatra pedig több mint 100-an járnak. A tanárok igyekeznek mindenkit a saját igényei szerint, személyre szabottan oktatni, hogy azok is le tudják tenni a vizsgáikat, akik erre külön segítség nélkül nem lennének képesek.

A háború kitörése után sok ukrán menekültet is befogadtak, közülük több család átmenetileg itt is lakott a tornateremben, amíg nem találtak nekik alkalmasabb szállást. Tandíjat senkitől nem szednek, és az étkezést is mindenkinek ingyenesen biztosítják.

Nemcsak a gyerekekkel, a családokkal is szoros viszonyban vannak: két szociális munkás dolgozik náluk, akik igyekeznek mindenben segíteni, például ha valakit kilakoltatnak és új otthont kell keresni neki. Mivel iszonyúan megugrottak az albérletárak is, ez mostanában egyre gyakrabban fordul elő.

„Eleinte főleg a közeli Hős utca lakói közül kerültek ki a diákjaink, de mivel elkezdték felszámolni a telepet, ott már nagyon kevés gyerek maradt. Azóta leginkább a VIII. kerületből jönnek át, olyan helyekről, ahová nem tudnak beilleszkedni, mert személyre szabott foglalkozást igényelnek”

– mondja Pizarro-Iványi Júlia intézményvezető. Azt tapasztalja, hogy az utóbbi időben sokkal több élelmiszer fogy.

„Rengeteget esznek a gyerekek, soha nem kellett még ennyiszer rohangálni a termek között, vagy megkérdezni a központi konyhát, maradt-e valahol étel.”

Amikor ott jártunk, kifejezetten meleg volt az iskolában, Júlia meg is lepődött rajta: szólt a kazánt kezelő kollégának, hogy inkább tekerje lejjebb a fűtést, mert ha így marad, az drága mulatság lesz. Elmondása szerint általában jóval hűvösebb szokott lenni, ami nem csoda, hiszen náluk is elszálltak az energiaárak. Ő viszont próbál minél kevésbé foglalkozni ezzel.

Pizarro-Iványi Júlia

„Hősiesen bevallom, én inkább becsukom a szemem. A számlák mindegyike megnőtt, de most már kinyitni se merjük őket, azonnal átadunk mindent a központnak. A mának élünk és közben imádkozunk a holnapért.”

Az iskola dolgozói számára minden évzáró annak az ünnepe is egyben, hogy sikerült egy újabb tanévet végigcsinálniuk. De már akkor is megkönnyebbülten sóhajtanak, ha a hónap elején mindenki rendben megkapja a fizetését. Akkora a bizonytalanság, hogy ennek is örülni kell.

Azt mondta a szolgáltató, semmilyen áron nem tudnak új szerződést kötni

A szervezet anyagi helyzetére Iványi Gábor mellett Ónodi István gazdasági igazgató lát rá legjobban, ezért őt is megkérdeztük, mennyivel magasabbak a kiadásaik most, mint tavaly ilyenkor.

„Az üzemanyag-számláink lényegében a duplájára nőttek, ránk ugyebár már jó ideje nem vonatkozott az ársapka. Lehet szörnyülködni, hogy miért tankolunk el havonta nagyjából 5 millió forintot, de egy ekkora intézményrendszer fenntartásához, a logisztikához és a folyamatos élelmiszer-utánpótláshoz elengedhetetlen a nagy járműpark” – kezdi a válaszát.

Az élelmiszer-áremelkedések szintén érzékenyen érintik őket, ráadásul mivel nagy tételben, számlára vásárolnak, itt se vonatkoznak rájuk a hatósági árak. A növekvő áruhiányt viszont ugyanúgy tapasztalják.

Olyan opció nincs, hogy kevesebb ételt vesznek, mivel sok gyerek, akiről gondoskodnak, kizárólag nekik köszönhetően jut élelemhez. Ő is úgy látja, hogy mostanában az adagokat nemhogy csökkenteni lehetne, inkább növelni kell.

„Épp ma volt egy megbeszélésem a konyhások vezetőjével és ő említette, hogy az elmúlt hetekben feltűnően elfogy minden. Korábban azért előfordult, hogy nem ettek meg ezt-azt a gyerekek, most viszont az utolsó falatig, sőt sokan még repetát is kérnek. Nyilván otthon még kevesebb jut nekik, mint eddig.”

Kompenzációt egyáltalán nem kaptak, se az üzemanyagok, se a rezsi, se az élelmiszerek drágulása miatt. Az energiahelyzetre pedig ősz óta a kaotikus a legenyhébb jelző.

Ónodi István

„Van egy óvodánk Borsod megyében, ahol a szolgáltató felmondta a gázszerződést szeptember 30-i hatállyal. Erről július-augusztus környékén értesítettek bennünket, mi ezután elkezdtünk új árajánlatokat bekérni. Az egyik helyről nem is reagáltak, a másikról pedig egyszerűen közölték, hogy semmilyen áron nem tudnak szerződést kötni. Ennek az óvodának azóta sincsen élő szerződése, a gázt ugyan nem zárták el, de jogilag teljes a káosz.”

Ami az áramot illeti, ott már van precedensük. körülbelül a korábbi ár négy-ötszörösét kell fizetniük. A gáznál minimum hat-hétszeres szorzóval számolnak, de ehhez előbb meg kellene tudniuk állapodni valamelyik szolgáltatóval.

Arra a kérdésre, mi tartja őt a pályán ilyen körülmények mellett, Ónodi istván nagyon hasonló választ ad, mint a többi nyilatkozó.

„Húsz éve dolgozom itt, tíz éve tart az egyházi státusz megvonása miatti kálváriánk. Állandó a bizonytalanság, de a támogatóinknak köszönhetően eddig mindig sikerült túlélnünk. Emberileg már rég nem volna lehetséges, hogy itt legyünk, de valahogy mégis teljesíteni tudjuk ezt a szép küldetést. Amíg lehet, szeretném folytatni.”

„Bűnös dőzsölésben élnek, miközben a vidéki Magyarország fázik, szenved és éhezik”

Hasonlóan eltökélt Iványi Gábor is. Bár már 10 hónap telt el azóta, hogy több tucat NAV-ellenőr razziázott az egyesület, illetve az egyház Dankó utcai központjában, a szervezet helyzete semmit nem javult az eltelt időben.

Bár az 1%-os felajánlásokat nézve Magyarországon ők a negyedik legtámogatottabb egyház a katolikusok, reformátusok és evangélikusok után, 2011-ben mégis megfosztották őket a státuszuktól, és az ezután járó állami normatíváról. Az erről szóló pert még a strasbourgi bíróságon is megnyerték, ennek hatására 2016 decemberéig kifizette az állam a tartozást, azóta viszont újra semmit.

„Az intézményeink költségvetésének nagyjából a felét elvették, jelen pillanatban 15 milliárd forint tartozása van a magyar államnak felénk” – magyarázza Iványi.

Szerinte a februári razziának is egyértelműen politikai okai voltak.

„Mindenki nagyon jól tudja ott is, ahol elrendelték, hogy azért nem tudunk olykor járulékokat befizetni, mert nem kapjuk meg azt a kiegészítő támogatást, ami egy egyháznak az államtól átvállalt feladatok ellátásáért cserébe jár.”

A zsákokban elvitt gépeket és iratokat nem kapták vissza, vádat viszont azóta sem emeltek ellenük az ügyben, így most lényegében patthelyzet alakult ki. A kilátásaik viszont ettől eltekintve sem fényesek.

„Hogy meddig lehet ezt húzni, nem tudom. Csak a nettó bérköltség havi 220 millió forint, amit minden hónap 10. napjáig ki kell fizetnünk. Erre jönnének rá a járulékok, de ezeket jelenleg nem tudjuk befizetni. A közüzemi díjakból pedig annyit, amennyi pénzünk épp marad.”

Az iskoláikból egy gyereket sem rúgnak ki, valamint a hajléktalanellátásban is ők vannak a rendszer legalján. A kórházukban szintén olyan embereket látnak el, akiket egyetlen másik intézmény sem vállal, például azért, mert tele vannak élősködőkkel.

A fentiek tetejébe jött még a hihetetlen drágulás is. Iványi Gábor elmondása szerint rendszeresen járnak ki Ukrajnába adományokkal, és azt tapasztalják, hogy ott minden olcsóbb, és hiány sincsen szinte semmiből. Jóval kevesebbe kerül például a kenyér, valamint a hazai ársapka eltörlése óta az üzemanyag is. A lelkésznek sarkos véleménye van a magyarországi állapotokról.

„Nem illik róla beszélni, de mindenki tisztában van vele, hogy lázasan lopják továbbra is a közvagyont. Az egész ország azért működik, hogy egy szűk érdekcsoportnak termelje a javakat. Utóbbiak átlag feletti, bűnös dőzsölésben élnek, miközben a vidéki Magyarország fázik, szenved és éhezik” – fogalmaz.

Az idei télről azt mondja, borzasztóan nehéz lesz, de bíznak a Jóistenben és a támogatóikban. Szerinte nem egyszer igazi csodák is történtek velük, különösen az elmúlt tíz év során.

„Megszámolni is nehéz lenne, hányszor fordult elő, hogy 8-án fogalmunk sem volt, miből fogunk 10-én béreket fizetni. Végül aztán mindig bejött valami olyan pénz, amire nem számítottunk. Most is ebben bízom, illetve hívő emberként az Örökkévalóban is, aki 40 éven át életben tudta tartani Izrael népét a pusztában vándorlás során. Nekünk is hasonló körülmények között kell boldogulnunk, de ebből tudom, hogy nem lehetetlen.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Teszem, amit lehet” – tizenegy aggregátorral indult Ukrajnába Bojár Iván András
Három hete tett közzé egy felhívást, mert úgy érezte, tennie kell valamit, amikor látta, hogy semmisítik meg az oroszok módszeresen az ukrán infrastruktúrát. Sikerült megtöltenie egy furgon rakterét, és most elindult a háborús övezetbe.

Link másolása

Bojár Iván András november 21-én tette közzé a Facebookon „Kijevi karácsony” című bejegyzését. Rekordgyorsasággal gyűltek az adományok arra, hogy az áram nélkül maradó országnak segíteni tudjon néhány áramfejlesztővel. Szintén adományként egy kisteherautó is került, így Iván és egy barátja, Makai Józseg újságíró december 17-én hajnalban útnak is indultak. Az indulás előtt beszéltünk.

– Délután, amikor megbeszéltük az interjút, valami nagy autót vezettél éppen.

– Igen, mert különböző helyekre érkeztek be a különféle aggregátorok, meg a ruhaadományok, és azokat szedegettem össze egy teherautóval, és vittem ki Vecsésre.

– És te tudsz teherautót vezetni?

– Azt azért mindenki tud. Nem nyergesvontatót kell elképzelni, ez egy nagyobb furgon.

– Szívet melengető volt az első bejegyzésed, amikor ez az egész indult, nem is egész egy hónapja kezdődött, ugye?

– Három hete vagy annyi se?

– Az volt a fantasztikus számomra, hogy nagyon gyorsan kezdtek érkezni komoly pénzek.

– Igen. Végül 7 millió forint fölött jött be. Ebből 4 millió fölött jött össze nekem, a felhívásom után nem sokkal. És még rengeteg pénz érkezett a Kárpátok Alapítvány számlájára, részben amiket én irányítottam oda már, mert akkor már csak az ő alapítványi számlájuk működött, hogy ne egy magánember számlájára érkezzenek.

– Ennek bizalmi, vagy pénzügyi okai voltak?

– Részben mindkettő. Eleinte az én ismerőseim adakoztak, de ahogy tágult a kör, jöttek az ismeretlenek. Akkor célszerű volt hivatalos számlaszámra váltani. Azért is működöm az alapítvánnyal együtt, mert ők azért már huzamos ideje humanitárius segélyeket visznek Ukrajnába, és van tapasztalatuk.

– Te találtad meg őket, vagy ők kerestek meg téged?

– Amikor eszembe jutott, hogy jó lenne, ha esetleg valamilyen intézményi háttér ehhez, hogy ne én intézzem magamban, akkor a Mérő Verát kérdeztem, és ő irányított a Kárpátok Alapítványhoz, akik Egerben vannak.

– Ők a háború eleje óta folyamatosan kint vannak?

– Nincsenek folyamatosan kint, hanem kapcsolatban vannak szlovák civil szervezetekkel, ukrajnaiakkal, velük működnek együtt. Tudomásom szerint négy mentőautót és egy mobilkórházat juttattak már ki Ukrajnába, azonkívül élelmiszersegélyeket vittek Kárpátaljára, magyar településekre is, meg a háborús övezetbe is.

– Csináljunk egy leltárt, végül is mit sikerült ennyi idő alatt összegyűjteni?

– 11 darab aggregátort, ami nagyon jó eredmény, mert üres az ország, nem is lehet igazán kapni sehol. Egész Európában hiány van aggregátorokból most.

– Ezekkel mekkora közösségnek lehet áramot biztosítani?

– Hát, egy kórházi emeletet mondjuk, azt már el lehet látni velük. A műtőt azt azért nem mondanám, mert a műtőnél az egyenletes áramszolgáltatás fontos, az már másfajta technika. És persze jóval nagyobb kapacitás. Amikor leadták nekem a kijevi kórházból a rendelést, ott igazából erőműveket kértek. Az egy más szint. Plusz a legrémesebb, hogy egy darab nincs egész Európában belőlük, hanem azt lehet csinálni, hogy az ember megrendeli Kínából, vagy Törökországból, és akkor majd márciusi szállításra hoznak, amikor már túl vagyunk a télen. Most az azonnali segítség a fontos, hogy túléljék a telet az emberek.

– Meleg ruhából mennyit sikerült összerakni?

– Az fontos volt, hogy a mostani gyűjtés karaktere más volt.

Nem szegény családoknak kellett teljes ruházat, hanem speciálisan meleg ruhákra volt szükségünk.

Nagyon sok kabát, sok sál, sok takaró, hálózsákok. Tehát az, amit kértem, hogy Ukrajnában, a nagy mínuszokban legyenek meleg ruhák, vastag zoknik, szóval ilyen holmik. Nagyon jó darabok jöttek össze. 18 darab kabát, 32 darab pulóver, 3 darab hálózsák, 2 darab pokróc, 18 darab sál, 11 darab sapka, 8 pár zokni, 4 pár harisnya, 4 pár termo nadrág.

– Már megvan a pontos útvonal, gondolom, hogy kik fognak várni benneteket. Hogyan és hova kerülnek ezek a dolgok?

– Azt tudom, hogy Kijevbe viszünk a tizenegyből kilencet, Bucsába pedig kettőt.

– Ott van egy partnerszervezet, aki ezt átveszi, vagy intézmények veszik át?

– Ez a két verzió van, igen. Vagy intézmények, vagy civil szervezetek. Ennek a szervezése még zajlik. Mert egyeztetésben voltam a kijevi önkormányzattal, valaki egyeztet a Kárpátok Alapítványtól a kijevi szívkórházzal. Szintén van direkt kapcsolat a bucsai önkormányzathoz. Az fontos, hogy legyen egy hivatalos fogadó szervezet, amelyiknek van is adományfogadása, jogosultsága.

A furgon indulásra készen szombat hajnalban

– Vasárnap estére már ott vagytok Kijevben? Ez a terv?

– Körülbelül igen. Szombaton, ami a macera, az az átjutás a határon, nagyon nehézkes, még mindig sokat vacakolnak, és akkor utána, amennyit tudunk, megyünk. A Kárpátok egy nehéz szakasz, ócska az út, hó van, csúszik. Utána Kárpátokon túl már egy fokkal jobb az út Lembergig. Nem olyan nagyon jó, de ez azért egy kicsivel jobb. Aztán Lemberg és Kijev között jó az út, azért az is egy 600 kilométeres szakasz. Úgynevezett sztrádájuk van, ami gyakorlatilag két szélesebb autóút, tehát nem egy komoly dolog az se. A széles leállósávban, tavaly nyáron végig ott álltak a sajtárusok, belakták az autósztrádát. Szóval ilyen fura dolgok ott előfordulnak.

– Hol fogtok megszállni?

– Hát a Jóska azt mondja, hogy vannak az országút mentén motelek, zárt parkolóval.

– Ott mered hagyni a kocsit?

– Igen.

– Tizenegy aggregátorral a rakterében?

– Kamerás, és figyelik a zárt parkolót. Ennyi, nem tudunk mit csinálni. Az utcán nem hagyom nyilván.

A raktér tele van

– Hogy tervezitek, mikor vagytok újból itthon?

– Most azt számoltuk, hogy szerdán estére érünk vissza feszített tempóban, ha meg elfáradunk, ami amúgy életkorilag elképzelhető, akkor egy nappal később, csütörtök este.

– Tehát karácsony előtt vagytok itthon. És azután két nappal később, pontosan karácsony este lesz a tizedik hónapja az orosz támadásnak. Vannak–e ott személyes ismerőseid?

– Nincsenek. Sokáig nem is tudtam, hogy a családom részben erről a vidékről származik, anyai vonalon. Nagypapám Ungváron végzett. Amikor ott voltam, el is mentem Ungvárra a papneveldébe, és

megnéztem, hogy az akkor 17 vagy 16 éves nagypapám a XX. század első éveiben hol koptatta a padokat.

Meg hát érdekes volt megnézni, hogy a görögkatolikus székesegyház altemplomában lévő kriptából jószerivel semmi nem maradt. Egyrészt a magyar nevek idővel átalakultak ukrán nevekké, az egyházi nevek, tehát akik ott vannak, püspök, egyebek. Másrészt pedig annak idején a szovjetek mindenkit kirángattak. Tehát kiszedték az összes csontot a kriptákból, és szétszórták a holttesteket szanaszét. Nagyon sokat szenvedtek a görögkatolikus papok a kommunizmus alatt. Nagyon sok magyar papot elvittek a Gulágra, vagy ott maradtak, vagy harminc év után támolyogtak vissza. Szóval ez egy rémes korszak volt. Ennek a nyomai megvannak. De igazán személyes semmi.

– Milyen a te Ukrajna-képed?

– Az a fura, hogy az én mentális térképemen Ukrajna nem is szerepelt. Tehát előbb voltam Brazíliában, mint szomszédos Ukrajnában. Nekem ott semmi dolgom nem volt. És állati érdekes volt, amikor ott autókáztunk, akkor azt néztem, hogy hú, ez mekkora ország! Atyaég!

Ha ez valahogy bekerül az Európai Unióba, és az Európai Unió agráriumának az egyik szereplőjévé válik, akkor a spanyol, francia, olasz, görög agrárdominanciát el lehet felejteni.

A világ legjobb termőtalaja van Ukrajnában, és végeláthatatlan síkság. Tehát nemcsak gabonában, de mindenben, gyümölcsökben és mindenben jó. Ez óriási erő. Ha belép, és lesz egy ukrán–lengyel szövetség, az elviszi keletre Európán belül a súlypontokat, a francia–német tandemmel szemben.

– Mikor jártál Ukrajnában?

– Másfél éve. Amikor Kijevben jártam augusztusban, azt lehetett érezni, hogy irgalmatlan erő van az ukránokban. Nagyon erősen érződött az öntudat. 2014 óta ment a Donbászban a feszülés. Ez azért áthatotta az ukránoknak a gondolkodását. Ebből Európában alig jött át valami. Sajtóhírek néha, amit vagy felcsípünk, vagy nem, én inkább nem. De ott érződött, hogy mindenki jól beszél angolul, a fiatalok képben vannak. Ami nagyon-nagyon rokonszenves volt, hogy egy picit megállt az idő ott még. A csajok fantasztikusan szép, franciás nyári ruhákban jártak, és nem olyan szerkókban, mint nálunk. És ott a Sevcsenko Park, Kijev központja, amire olyan házak ablakai néznek, melyekben Bulgakov élt, Puskin, meg hasonló nagyságok.

És ott a parkban iszonyú jó élet volt. Teljesen mesebeli. Az egyik sarokban zenéltek, táncoltak, tangóztak az emberek.

A másik sarokban sakkoztak. Épp egy nagy, szőke, magas kontyos nő verte halomra az egész sakkozó csapatot. Rapid sakkban verte őket agyon. Párocskák korzóztak, ahogy kell egy parkban. A fiatal családok a gyerekeket legeltették. Szóval ilyen idilli volt, és kicsit időn kívüli. Nem volt benne a kapitalizmus agresszív tempója. Az még nem érződött.

– Elmész újra ezekre a helyekre, ahol tavaly jártál?

– Ahova megyünk, az a Majdan környéke. Ott fogunk lakni körülbelül. Onnan nincs nagyon messze Sevcsenko park.

A szállítmány, már túl a Kárpátokon is

– Honnan van ennyi energiád erre az aktivizmusra? Vagy tízmillió fát ültetsz, vagy tizenegy aggregátort szedsz össze.

– Valaki írta nekem most, hogy az oroszok újra be akarják támadni Kijevet, megint szorong.

Nem tudom, lehet, hogy nekem a szorongásoldásnak ez egy formája. Akár a klímaszorongásnak is az a formája, hogy valamit teszek, teszem, amit lehet. Fákat ültetünk. Többet nem tehetek, de ezt teszem. És ebben a dologban is.

Azt gondolom, hogy ha van Hunyadi Mátyás a korunk történelmében, akkor az vélhetően Zelenszkij. Ő az, aki Kelet felől védi Európát, és Európának is meg kell segítenie az ő munkáját.

– Félsz?

– Nem. Egyáltalán nem félek. Voltam én már háborús övezetben. Meg Makai Józsi is volt háborús övezetekben, nem is egyben. Ő újságíró barátom, még az ős-Narancs időből, vele együtt megyünk. Azért látom, hogy nagyon sűrűsödnek a fekete felhők Kijev körül. Ugye minden nap ott is vannak lövések, dróntámadások, rakétatámadások. Nem tudok mit mondani.

– Isten kezében?

– Hát Isten kezében. Szóval nem félek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk