/szempont/mamahotel-okai-magyar-fiatalok-miert-nem-koltoznek-el/
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Azért laktam együtt a szüleimmel, mert nem volt más választásom” – egy mamahoteles fiatal érvei

Istvánnak már huszonévesen saját vállalkozása és lakása volt. Aztán beütött a krach, és vissza kellett költöznie a szülői házba. Elmesélte, mi történt pontosan.
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 16.


Link másolása

hirdetés

Mi is írtunk arról, hogy egyre több fiatal marad a szüleivel már dolgozó emberként vagy a felsőoktatási tanulmányai elvégzése után is. Van, aki még harmincas éveiben is a mamahotel lakója.

Ez egyáltalán nem új és nem is egyedülálló jelenség, nekem már az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején arról panaszkodtak az olasz ismerősök, hogy sok fiatal nem tud elköltözni otthonról a magas lakbérek és ingatlanárak miatt és egyáltalán nem ritka, hogy harmincas fiatalok otthonról mennek férjhez vagy nősülnek meg. Akadt olyan olasz ismerősöm is, aki nem is akart elköltözni otthonról, jó érezte magát az édesanyjával, és egyáltalán nem találta furcsának, hogy miután vacsorázni visz egy lányt, a randi után megy haza a mamához.

Itthon is tapasztaltam hasonlót. Csak a jelenség mértéke volt más, mint most. Jelenleg a fiatal felnőttek több mint egyharmada képtelen elköltözni otthonról.

A KSH statisztikái szerint 1990 óta folyamatosan nő a mamahotelben ragadt fiatalok arány a társadalomban. 1990-ben még 459 ezer 20-39 év közötti fiatal felnőtt élt a szüleivel. 2001-re a számuk már 819 ezerre nőtt. 1990-ben a fiatal felnőttek 16 százaléka, a 2011-es népszámláláskor a fiatal felnőttek 31 százaléka élt még mindig a szüleivel.

Az Eurostat májusi adataiból pedig az derült ki, hogy a 18 és 34 év közötti magyarok 42,2 százaléka lakik még otthon, átlagosan 27 éves korukban költöznek el a szülőktől, és főleg a fiúk ragadnak otthon.

hirdetés

Pedig sokan nem így tervezik. Tinédzser korukban arra készülnek, hogy az érettségi után vagy szakmát tanulnak vagy egyetemre mennek, és ha megvan a papír, dolgozni kezdenek, és legkésőbb akkor dobbantanak otthonról.

„Ember tervez” - mondja erről István, aki 18 évesen szintén úgy képzelte, hogy 30 évesen családja, saját lakása, autója, biztos megélhetése lesz. Ehelyett harmincas éveiben még mindig a szüleivel pecózott.

A története azzal kezdődött, hogy az érettségi után dolgozni kezdett, egyre több pénzt keresett, albérletbe költözött. Később saját lakáshoz jutott, és a munkája mellett vállalkozást is indított egy ismerősével. Úgy tűnt, övé az élet.

Aztán beütött a krach: az üzlettársa kiürítette a vállalkozásuk bankszámláját és eltűnt, állítólag külföldre ment. Az üzlettárs adósságokat is hagyott maga után, ezeket István csak úgy tudta kifizetni, hogy eladta a lakását. A baj pedig nem jár egyedül: a munkáját is elveszítette, és mivel éppen akkor egyedülálló volt, nem volt hová mennie. Visszaköltözött a szüleihez.

"A legnehezebb az önállóság feladása volt. Az hogy valakitől függök" - mondta arról, hogyan élte meg a visszaköltözést.

"Az volt a szörnyű, hogy 18-19 évesen már egyszer elköltöztem, kialakítottam a saját életemet, és ennek vége szakadt. Újra a szüleimhez kellett alkalmazkodni, nem volt pénzem, nem voltak lehetőségeim, kiszolgáltatottnak éreztem magam."

Hogyan teltek István napjai? Megpróbált a napi rutinba belefolyni, hogy ez elterelje a figyelmét. Segített a ház körül, ő is végezte a házimunka rá eső részét. Amikor megkérdeztem, miért nem ment el dolgozni, miért nem keresett akár olyasmit is, amihez nem volt képesítése, elmondta, hogy a szülei egy kis faluban laktak, eléggé elszigetelve, és a környéken nemigen akadt munka. Ha nagy ritkán hallott valamilyen helyi álláslehetőségről, és jelentkezett, elutasították, mondván, abban a munkakörben még nem dolgozott. Betanítani pedig nem akarták.

Ördögi körbe került: nem kapott semmilyen munkát, ezért nem volt pénze, így esélye sem arra, hogy egy kis pénzt gyűjtsön ahhoz, hogy nagyobb városba menjen, és végre újra az eredeti szakmájában dolgozzon.

Szórakozni, bulizni sem járt sehova abban az időben, ehhez sem kedve, sem pénze nem volt, na meg a kis faluban olyan hely sem akadt a kocsmán kívül, ahová elmehetett volna. Barátnője sem volt, a kis faluban ismerkedésre sem nyílt lehetősége. Az internet volt az egyetlen erősebb kapocs a régi élete és az új között. Azt mondja, olyan volt, mint egy ablak a civilizációra.

"Miután kényszerből kerültem újra haza, a szüleimhez,

számomra a mamahotel szó elég ellentmondásos. A kifejezésben ott a hotel szó, ami azt sugallja: olyan hely, ahol kinyalják az ember s.ggét és bármit megtehet. Ahol kényelmesen ellébecolhat.

Ahol ágyba kapja a reggelit, ahol szobaszerviz van, mosnak, főznek rá, gondoskodnak róla. De ez egyáltalán nem ilyen, aki volt már hasonló helyzetben, mint én, az nagyon jól tudja.

Ezért egyrészt az én esetemre magamtól nem is mondanám, hogy visszamentem a mamahotelbe. Másrészt úgy látom, hogy az embereknek a mamahotel szó hallatán nincsenek is reális fogalmai arról, milyen is ez a helyzet valójában."

A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy a szülei elfogadták a helyzetet, nem noszogatták, nem piszkálták, nem sürgették - ha már segíteni nem tudtak anyagilag vagy munkalehetőségekkel.

"Annyi haszna volt az egésznek, hogy rájöttem, mennyire jó fejek a szüleim, és megtudhattam, bármi történik velem, mindig számíthatok rájuk."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk