SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Ha védettségi igazolvány kell ahhoz, hogy biztonságosan lehessen rendezvényeket tartani, muszáj ezt elfogadnunk”

Új szakmai szervezet alakult nemrég, hogy javaslatokkal segítse a rendezvények újraindulását. A Magyar Turisztikai Program Alapítvány társelnökeit kérdeztük.

Link másolása

Néhány hete jött létre a Magyar Turisztikai Program Alapítvány, melynek tagjai a rendezvényszakma tapasztalt és elismert szereplői.

Első lépésként az újranyitásra fókuszálva szeretnének konkrét javaslatokkal segíteni abban, hogy a rendezvények a biztonsági előírásoknak megfelelően indulhassanak újra, valamint abban is, hogy a közeljövőben pályázatok útján támogathassák az elmaradt vagy kárt szenvedett rendezvényeket.

A két társelnökkel, Oszkó-Jakab Natáliával (Művészetek Völgye) és Botond Szabolccsal (Visual Europe Group) beszélgettünk.

– Mennyire látják súlyosnak a fesztivál- és rendezvényszakma helyzetét?

Oszkó-Jakab Natália: Röviden a „nagyon-nagyon rossz”, illetve további negatív jelzők halmozásával tudnám jellemezni, hogy állunk most. Az üzleti és a nagy kulturális rendezvények egyaránt elmaradtak, előbbinél a nyár jelentett némi ellensúlyt, utóbbiaknál pedig az online térbe áthelyezés, de összességében tragikus a helyzet. Biztos, hogy jó pár évbe fog telni, mire a szektor visszatér a 2019-es szintre.

Botond Szabolcs: A bizonytalanság talán még jobban megvisel mindenkit, mint a konkrét korlátozások. Nagy probléma, hogy még ha be is jelentik a nyitást, sokan nem biztosak benne, érdemes-e akár csak 2-3 hónapra előre rendezvényeket szervezniük, hiszen egyik napról a másikra is változhat a szabályozás.

– Nagyjából hány ember veszthette el a munkáját a szektorban?

Botond Szabolcs: Nehéz ezt megbecsülni, de azt hiszem, tízezres nagyságrendben beszélhetünk olyanokról, akik állás nélkül maradtak. Pontos számokat senki nem tud, többek között az is az alapítvány egyik célja, hogy részletesen felmérje, hogy állunk.

Oszkó-Jakab Natália: Nagyon sok háttéripari szakember, például a díszlet- vagy színpadépítők az építőiparban kötöttek ki. Egyáltalán nem biztos, hogy ők visszatérnek majd a jóval bizonytalanabb rendezvényiparba, főleg akkor, ha családjuk is van. Persze lehet, hogy az erősebb kötődés végül meggyőzi őket, de valószínűleg sokan lesznek olyanok, akiknek mindegy, mit építenek, csak biztos legyen a megélhetésük. Ez pedig súlyos munkaerőhiányt okozhat az újraindítás után.

– Mivel lehetne őket visszacsábítani?

Botond Szabolcs: Ezeknek az embereknek a jelentős része azért végzett ilyen munkát, mert tényleg szerette csinálni. Ők akkor fognak visszajönni, ha egyrészt stabilizálódik a szektor helyzete, másrészt kapnak egy olyan versenyképes csomagot, aminek a fizetéstől a munkakörülményekig számos eleme van.

Mi azzal tudjuk támogatni ezt, hogy a kormánnyal egyeztetve próbálunk olyan keretrendszert felállítani, melynek révén biztonságosan lehet rendezvényeket tartani és mindez értelmezhető bevételt is termel. Teljesen jogos elvárás, hogy egy szakember ne keressen többet pizzafutárként, mint hangtechnikusként.

Oszkó-Jakab Natália: A rendezvényszervezők szintjén is problémát okozott ugyanez, nagyon sokan helyezkedtek el akár multiknál, akár ügynökségeknél, ahol adott esetben irodai munkát végeznek, de ugyanúgy a projektmenedzseri képességeikre van szükség. A fentiek ezért rájuk is ugyanúgy vonatkoznak.

– A Music Hungary Szövetség nemrég kiadott egy közleményt arról, hogy a zeneipar szerintük nincs megmentve, az eddigi kormányzati segítségnyújtás elégtelen. Egyetértenek ezzel?

Oszkó-Jakab Natália: Ez a közlemény a kormányszóvivő egy bizonyos kérdésre adott válaszára reagált. Kicsit mintha elbeszéltek volna egymás mellett, mivel egyrészt tény, hogy számos segítséget nyújtott az állam az elmúlt év során, másrészt azt is látni kell, hogy ezzel közel sincs megmentve a szakma. De mi úgy gondoljuk, hogy megmentés helyett most már inkább a nyitásre kellene koncentrálni.

Botond Szabolcs: Egyetértünk abban, hogy van bőven feladat a szektorban, de alapvetően senki nem olyan támogatásokat keres, amiért nem kell semmit dolgoznia, hanem az a céljuk, hogy újra a lehető legtöbbet dolgozhassanak.

– Melyek az önök főbb javaslatai a nyitással kapcsolatban?

Oszkó-Jakab Natália: Az 5 százalékos jegy áfát nagyon fontosnak tartanánk és nagyon reméljük, hogy egy következő lépcsőfokban biztonságos lesz az üzleti és zenés-táncos rendezvények engedélyezése is. De ilyen téren az lenne leginkább segítség, ha ehhez egy nagyságrendi időpontot kapna a szakma, hiszen ezen rendezvények szervezéséhez amúgy is legtöbbször hónapok kellenek. A biztonságos nyitáshoz egyébként különféle kézikönyvek és intézkedési tervek kidolgozásában is részt vettünk. A szakmai háttér így már rendelkezésre áll ahhoz, hogy a biztonsági intézkedések maximális betartása mellett újraindulhasson a szektor.

– Hatalmas vita övezi a védettségi igazolványokat, különösen amióta hivatalosan is bejelentették, hogy csak ezzel lehet majd rendezvényre menni. Mit szólnak hozzá?

Botond Szabolcs: Mi azt szeretnénk, hogy egyrészt tervezhető módon lehessen rendezvényeket tartani – akár a beoltottak számához kötve, ezt jó előre tisztázva –, másrészt erre biztonságos körülmények között kerülhessen sor.

Utóbbi a kormánytól a szervezőkön át a közönségig mindenkinek érdeke, nyilván senki nem akar kockáztatni egy újabb járványhullámot. Ezt pedig úgy lehet elkerülni, ha mind a nézőket, mind a dolgozókat szűrjük valamilyen módon. Ha védettségi igazolvány kell hozzá, muszáj ezt elfogadnunk.

Emellett az olyan helyszíni intézkedések is fontosak, mint a maszkviselés, a higiéniai előírások, vagy akár a távolságtartás. Ezek nyilván kellemetlenséggel járnak, de ha a másik alternatíva az, hogy egyáltalán nem tartható meg az adott esemény, még mindig sokkal jobban járunk. Persze ilyen téren nagyon más egy üzleti rendezvény és egy fesztivál, fontos a kategóriák különválasztása.

– Ha csak beoltottak mehetnek majd koncertre, elképzelhető, hogy lesz egy szint, ami alatt egyszerűen nem éri meg megtartani az adott programot?

Botond Szabolcs: Ez a kérdés bonyolultabb ennél, mert nemcsak a jegybevételekre alapozva lehet rentábilisan rendezvényt szervezni, ennek a kereteit szeretnénk megteremteni. Akár pályázati forrásból, akár már működési támogatásokkal is ki lehet gazdálkodni a költségeket, vannak erre javaslataink.

Oszkó-Jakab Natália: Biztosan lesznek olyan esetek, amikor egy sztárfellépő inkább elhalasztja még fél évvel a turnéját, mert így látja garantáltnak a megfelelő bevételt, de én úgy látom, hogy már mindenki nagyon szeretne dolgozni, amiért cserébe átmeneti kényelmetlenségeket is elfogadnak, valamint az emberek is ki vannak éhezve a kulturális programokra.

– Önök szerint ez növelheti az oltási hajlandóságot olyanoknál is, akik egyelőre ellenzik?

Oszkó-Jakab Natália: Ha csak a könnyűzenei koncertekre való belépéshez kellene védettségi igazolvány, attól nem várnám, hogy rögtön ugrásszerűen megnő az oltásra jelentkezők aránya. De ha valóban ehhez kötnek még számos dolgot az éttermek belső terébe való belépéstől a múzeumba, könyvtárba, meccsre járásig, annak már lehet számottevő hatása.

Nem vagyok a téma szakértője, de azért is markánsabb az álláspontom erről, mert van egy kisgyerekem és megszoktam, hogy hat évig háromhavonta vinnem kell valamilyen oltásra. Igen, ezeknek is lehetnek mellékhatásai, de semmi olyan, amitől jobban félteném őt, mint a konkrét betegségtől.

Botond Szabolcs: Egyértelmű, hogy az oltás a kiút a jelenlegi helyzetből, még akkor is, ha sok olyan ember van, akik soha nem lesznek hajlandóan beoltatni magukat. A feladat inkább a bizonytalanok meggyőzése, erre pedig jó megoldás, ha azt látják, hogy plusz jogosultságok járnak vele.

– Vannak ugyanakkor olyanok is, akik ha akarnák, se oltathatnák be magukat, vagy épp regisztráltak, de még nem kerültek sorra. Velük mi lesz?

Oszkó-Jakab Natália: A hírek alapján 16 év felettieket már elkezdték oltani Pfizerrel bizonyos esetekben, sőt nemzetközi szinten 12-16 éveseknél is vizsgálják a hatásosságát, így reméljük, hamarosan az ő oltásukra is lesz megoldás. Úgy tudom, már a legtöbb autoimmun-betegségre is letesztelték a Modernával együtt, így ha minden jól megy, hamarosan nagyon leszűkülhet azoknak a köre, akik egyáltalán nem kaphatják meg. Emellett heteken belül végig érünk a regisztrációs listán, onnantól már több vakcina áll majd rendelkezésre, mint ahány jelentkező van, így aki rászánja magát, gyakorlatilag azonnal sorra kerülhet.

Bízunk benne, hogy aki szeretne rendezvényre menni, annak ez a feltétel egyáltalán nem lehet majd akadály. A 12 év alatti gyerekek oltásáról egyelőre nincs szó, de biztos vagyok benne, hogy családokat nem fognak emiatt szétszakítani. Az viszont elképzelhető, hogy nekik kell majd maszkot viselniük, míg a védetteknek nem.

– A gyorstesztelés a bejáratnál kiválthatná a kötelező oltást?

Oszkó-Jakab Natália: Mi ajánlottuk ezt is, de olyan nagy rendezvények esetén, mint egy Puskás Arénában megtartott focimeccs, vagy egy Sziget Fesztivál, ahol rövid idő alatt akár több tízezer embert léptetnek be, logisztikailag nagyon nehéz lenne kivitelezni – megfelelő protokollal ugyanakkor nem megoldhatatlan. Hogy mást ne mondjak, ki kellene alakítani egy helyiséget egyrészt a mintavételekhez, másrészt váróteremnek az eredmények kiértékeléséig. Kisebb tömeget vonzó rendezvények esetén elképzelhető, hogy működhet, van rá elméleti megoldás, de látni kell, hogy ez nagyon drága dolog. A vizsgálat és az infrastruktúra költségei egyaránt magasak, amit egy üzleti rendezvény akár még be is építhet a költségvetésébe, egy fesztiválnál azonban ez lehetetlen. A Művészetek Völgye maximum 7000 forintos napijegy-áraira pedig lehetetlen volna ráterhelni.

– Mennyire bizakodóak az idei nyárral kapcsolatban, akár a fesztiválok, akár a céges rendezvények szempontjából?

Oszkó-Jakab Natália: Első körben próbáljuk elhinni, hogy továbbra is ilyen dinamikusan halad majd az oltási program és ezzel párhuzamosan a nyitás.

Most úgy látom, hogy a Művészetek Völgyét meg tudjuk tartani, az pedig az oltási hajlandóságon múlik, hányan vehetnek majd részt rajta. Aligha lesz meg a 2019-es nagyságrend, de az igazat megvallva már a tavalyi Völgyhétvégéket is igazi megváltásként élte meg a csapat és a fellépők is, az 500 fős létszámkorlát ellenére.

Nagyon sokan ugyanis szinte csak itt léphettek fel vagy dolgozhattak egész nyáron, annyi fesztivál maradt el. Szóval bármi is lesz, ha biztonságos körülmények között kerülhet rá sor, jó lesz. A mi fesztiváljaink szerkezete eleve kompatibilisebb a járványhelyzettel, hiszen sok kisebb, szabadtéri programhelyszínünk van.

Botond Szabolcs: Én is bizakodó vagyok. A rendezvények jellege valószínűleg más lesz, gigafesztiválokra külföldi fellépőkkel aligha számíthatunk még idén. Kulturális területen inkább több rendezvény lesz kevesebb látogatóval, üzleti területen viszont sokkal gyorsabban vissza fog állni a korábbi rend, akkora igény van a cégek és dolgozóik részéről a személyes találkozásokra. Amint meglesz a megfelelő protokoll és a jogszabályi háttér a biztonságos lebonyolításhoz, szinte azonnali berobbanásra számitok.

– Miből fog állni az alapítvány tevékenysége hosszabb távon, a nyitás után?

Oszkó-Jakab Natália: Biztos, hogy a kutatási munka folyamatosan zajlik majd, szeretnénk a lehető leginkább átlátni a szakma felépítését és minél többet tudni a szereplőkről. Oktatási tevékenységet is tervezünk, akár olyan átfogó kerekasztalokat és képzéseket is szívesen tartanánk, ahol mondjuk egy sportrendezvény-szervezőt ültetünk össze egy kulturálissal vagy üzletivel. Az átfedések mellett sok különbség is van az egyes területek munkamódszerei között, tudnánk mit tanulni egymástól. Emellett a jövőben is szeretnénk együttműködni a mindenkori kormánnyal és hozzászólni a szektort érintő protokollok, pályázati lehetőségek kidolgozásához.

Botond Szabolcs: Ennek a szektornak nagyon sokféle képviselete van, de ezek tipikusan egy adott témakör köré csoportosulnak. A mi fő célunk, hogy átfogó módon álljunk ki a szakma érdekei mellett, amit jól mutat a kuratórium összetétele is: egyaránt helyet kaptak benne a fesztivál, az egyéb kulturális, a sport, az üzleti és a háttértechnikai területek képviselői. Ezzel a széles ernyővel szeretnénk a döntéshozók irányába is kommunikálni, elősegítve a szektor fejlődését, hiszen amikor két különálló terület próbálja párhuzamosan érvényesíteni az akaratát, az akár ki is olthatja egymást. Koordinációval sokkal nagyobb sikereket lehetne elérni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: