SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Madár István: A hatósági árak gyakorlata veszélyes játék

A Portfolio vezető elemzőjével beszélgettünk a jelenlegi gazdasági helyzetről, az inflációról, és hogy mire számíthatunk, ha véget ér az üzemanyag- és élelmiszerár-stop.

Link másolása

Az elmúlt időszakban minden a feje tetejére állt, nagyon régóta nem tapasztalt gazdasági jelenségek kopogtattak újra: infláció, energiaárak tartós növekedése, háború. Belekényelmesedtünk egy olyan korszakba, ahol mindezek legrosszabb esetben is csak néhány tízezer kilométeres távolságban történtek, a mi Európánkban ilyesmi nem fordult elő. Arról, hogy mi történik velünk, Madár Istvánnal, a Portfolio vezető elemzőjével beszélgettünk.

– Először csak a Covid volt. Aztán jött az EU-s pénzek visszatartása, a jogállami mechanizmus. Aztán elszabadultak az energiaárak. Infláció. Ezzel együtt választási költségvetés, soha nem látott osztogatással. Végül a háború, amitől minden sokkal rosszabb lett. A gazdaság kilátásai folyamatosan romlanak. Lehet még ennél is rosszabb a helyzet?

– A koronavírus-válság után a magyar gazdaság hét százalékkal nőtt, ledolgozta a visszaesést. Viszont világszerte probléma volt, hogy a részben mesterségesen, különféle intézkedésekkel, támogatásokkal növelt kereslet találkozott a még sok helyen akadozva talpraálló kínálattal (voltak területek, ahol még a lezárások miatt nem indult meg a termelés, például), és az így kialakuló hiány nagyon erős inflációs nyomást eredményezett.

A fejlett országokban évtizedek óta nem láttunk inflációt, generációk most találkoznak először ezzel a jelenséggel.

Az akadozva beinduló élelmiszer- és nyersanyaggyártás mellett, ami még meglódult, az az energiaár. Ez ráadásul alapvető fontosságú, mert az energia ára minden termékben és szolgáltatásban megjelenik. Az energiaárak emelkedésének is több oka volt. A Covid-hatás mellett szerepe volt a zöld átállás miatti speciális helyzetnek is. Ráadásul a magyar kormány egy nagyon erőteljes élénkítő politikát folytatott. Így nem meglepő a rendkívül magas költségvetési hiány.

Így érkeztünk meg 2022 elejére. Akkor még az volt a számítás, hogy az infláció lassan alábbhagy majd, és az energiaárak is megtalálják a korábbi, alacsonyabb szintjüket. Így az év második felében, egy normalizálódott gazdasági környezetben nem fog annyira fájni, a szükségszerű kiigazítás. Hiszen ennek a túlköltekezésnek véget kell vetni. Ebben a helyzetben robbant be a háború, ami további bizonytalanságokat hozott a gazdaságban. Ezzel még egy sokkot kapott a gazdaság. Ami újabb inflációs köröket jelentett úgy, hogy az eredeti inflációs becslések ráadásul túlzottan optimisták voltak.

Magyarán eleve magasabb pályán volt az infláció, és azt lódította feljebb a háborús sokk. Most úgy néz ki, hogy a gazdasági növekedés nem hat, hanem három százalék körüli lesz. A költségvetésnek többszáz-, egyes vélemények szerint az ezermilliárd forintot is meghaladó mértékű kiigazítási igénye van.

És a korábbi várakozásokkal ellentétben beállt egy makacs inflációs környezet, nem látszik, hogy belátható időn belül enyhülne, sőt, még gyorsulni is fog. Ennek az oka többek között az is, hogy a magas energiaár folyamatosan „csorog bele’ a fogyasztói árakba.

– Nekem úgy tűnik, hogy csapdába kerültünk. Amikor az Orbán-kormány bevezette az üzemanyagárstopot, minden bizonnyal azzal számolt, hogy az év második felében ezt könnyedén vissza tudja vonni. Ez nem lesz így, viszont lépni kell. Mit lehet lépni társadalmi megrázkódtatás nélkül?

– A politikusok hajlamosak rövid távon gondolkodni és ez hatványozottabban igaz választások előtt. Egyértelmű, hogy az élelmiszerek és az üzemanyagok árának befagyasztása egy választási intézkedés. De valóban, ahogy a kérdésben megfogalmazta, a kormány azzal számolt, hogy ez rövid távon megszüntethető lesz. Nemcsak azért, mert lezajlottak a választások, hanem azért is, mert az árak valamelyest mérséklődni fognak addigra. Azonban kiderült, hogy a mostani tudásunk szerint ez nem így lesz.

Májusban még bőven magasabban lesznek az élelmiszerárak is, és az üzemanyagárak is. Így most egy újabb ugrás várható az inflációban, amikor ezeknek a termékeknek az árát visszaengedik a valós szintre.

Eleve, a hatósági árak gyakorlata, hogy így leszabályozunk árakat, és a piaci ár és a hatósági ár közötti különbséget meg lenyeletjük a piaci szereplőkkel, veszélyes játék. A gazdasági szereplők vagy tönkremennek, vagy nem szállítanak a számukra veszteséges piacra. Nálunk is ez történt, a kis benzinkutak a csőd közelébe kerültek, de például az OMV inkább más piacokra szállított, és nem a veszteséges magyarra. Meg is jelent a hiány, nagyon hamar.

– Ha olyan nagy lesz a különbség a hatósági ár és a piaci ár között, hogy a politika már nem meri megtenni a szükséges kiigazítást, tehát beragad a hatósági ár, és a hiányjelenségek válságmenedzselése válik gazdaságpolitikává, ráléphetünk-e egy venezuelai típusú útra?

– Egyelőre a válaszom határozott nem. Venezuela egy szocialista típusú központosított gazdaság, Magyarország meg piacgazdaság. A szabályozás mértéke az egész gazdasághoz viszonyítva is csekély.

A mi esetünkben ez egy jóléti kérdés: akarja-e az állam, hogy olcsóbbak maradjanak ezek a termékek? Ha igen, akkor viszont az államnak kell átvenni a támogató szerepét a kis és nagykereskedők helyett. Ez sem jó megoldás, de így akár hosszabb távon is fenntartható hatósági ár, hiányjelenségek nélkül.

Viszont ennek meg azért nincs realitása most, mert a költségvetés helyzete elég ingatag, magas a költségvetési hiány, ezt kellene kiigazítani. Ráadásul van még két durva jelenség. Az egyik a rezsicsökkentés: a jelenlegi helyzetben többszörösére kellene emelni az energiahordozók árait. Ezt a világon senki nem vállalja be, történelmileg egyedülálló jelenség, hogy ötszörösére emelkedik a gáz és az áram ára. Viszont, mivel nálunk eleve alacsonyan voltak megállapítva a rezsiköltségek, ezért az MVM vesztesége kirívó: hét-nyolcszáz, de akár ezermilliárd forint feletti összegről van szó. És még a Nemzeti Bank vesztesége is néhány százmilliárdos tétel.

– Volt olyan idő, amikor a jegybank a nyereségét kiszervezte alapítványokba, amelyek azóta is élnek és virulnak. Most a veszteséget meg mi adjuk össze?

– Egyszer volt olyan, amikor mesterségesen idézett elő nyereséget a jegybank, a devizahitelek átváltásánál. Ez nem volt méltányos, mert ezzel egyidőben még nagyon sok család volt rendkívül nehéz helyzetben a felvett hitelek miatt. És az, hogy ezt a pénzt kiszervezték alapítványokba, az nem egy szép történet. Ezt azonban felismerte a politika, hogy ez nem volt helyes, és azóta a jegybank befizeti a nyereségét a költségvetésbe. Most, amikor veszteséges lesz igen, az adófizetőknek kell kisegítenie a jegybankot, ha a veszteség már a tőkéjébe harap.

– Mennyiben különbözik a fideszes és mennyiben egy esetleges koalíciós kormány mozgástere a válságkezelésben? Orbán adminisztrációjával meggyűlt a baja az Európai Uniónak, és a jogállamisági mechanizmusra hivatkozva a teljes helyreállítási alapot visszatartják, ami Márki-Zay kormányának rendelkezésére állhat idővel. Viszont az ellenzék mind az oktatás, mind az egészségügy terén komoly, ennek megfelelően költséges reformokat hirdetett meg.

– Az EU-pénzekre egyelőre úgy tekint a kormány, mint olyan összegekre, melyek előbb-utóbb rendelkezésre állnak. Tehát erre a célra felvett hitelekből előfinanszírozza a fejlesztéseket, és a hitelek fedezeteként ezekkel az uniós támogatásokkal számol. Addig nincs baj, amíg ezekkel a pénzekkel létező, előfinanszírozott forrásként számolunk.

Probléma akkor lesz, ha kiderül, hogy ezek a pénzek soha nem fognak beérkezni.

Az, hogy valójában mi lesz, talán a választások után fogjuk megtudni. Két végletes értelmezés van. Az egyik a kormány elképzelése. Eszerint a választások után viszonylag könnyű lesz megegyezni, és minden rendben lesz. A másik szerint az EU most már elszánt, hogy komolyan végigvigye a jogállamisági mechanizmust, és egyáltalán nincs szándékukban olyan könnyen megegyezni. Bonyolítja a képletet, hogy a háború ebbe a relációba is bevitt egy olyan szempontot, hogy Európa egységét kell most megteremteni, és ebbe talán nem most fér bele egy ilyen éles belső konfliktus. Ez esetben lehet, hogy mégis Orbánéknak lesz igaza.

Ha jönne ez a pénz, devizában érkezne, amit a Nemzeti Bank forintra váltana. A beérkező deviza az ország devizatartalékát gyarapítaná. Jelenleg is rendben vannak a devizatartalékaink, de egy ilyen időszakban a nagyobb devizatartalék nagyobb stabilitást jelent.

Arra a kérdésre, hogy lenne-e pénze az ellenzéknek a nagy reformokra, röviden az a válasz, hogy nem. Most is kiigazítási igény van a költségvetésben.

Az ellenzék pontosan ezt az EU-forrást jelöli meg mozgástérként, ami lehetőséget adhatna neki. Hogy ez mennyire van így, nem tudjuk. Mindenesetre erre a pénzre a jelenlegi kormány is számít.

– A Telexben jelent meg egy cikk arról a támogatásról, amit az Európai Unió nyújt alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családoknak energetikai korszerűsítésre. Ez a program száz százalék vissza nem térítendő támogatást nyújt a kedvezményezetteknek, jellemzően olyan családoknak, akiknek nem lenne lehetőségük ilyen drága beruházásnál önrészre, viszont pontosan a jövedelmi helyzetüknél fogva az energiaszegénység őket veszélyezteti a legjobban. A programban meghatározott forintösszegeket lehet elnyerni. Viszont, az infláció és a forintgyengülés miatt most reális az a veszély, hogy maga a beruházás annyival drágul, hogy azt a meghirdetett támogatási összeg nem fedezi. Tehát végül a leginkább rászorulók lehet, hogy elesnek a támogatástól, mert nem tudják zsebből pár millió forinttal kipótolni a keletkező különbözetet. Az állam viszont, ha nem forintban, hanem euróban rögzítené a keretösszegeket, sok családot menthetne meg.

– Ebben is az a paradoxon, hogy a forintgyengülés miatt ugyanannyi euróból több forint lesz, tehát végül az állam több támogatást oszthat szét. Persze, ha nem emelik meg az összeghatárokat, akkor simán megtörténhet, hogy egyéni szinten sok esetben nehézségek adódnak a többlet megfinanszírozásában. Látszik, hogy a kormány ezt úgy próbálja kezelni, hogy látványosan fellazította a szabályokat, hogy többen férjenek be a támogatásba, és ezt minél gyorsabban megpróbálja kiszórni, gondolom így versenyezve az idővel, ezzel együtt az inflációval is. Nyilván ez azért nem nemzetgazdasági súlyú ügy, de a mai helyzetben minden ilyen projekt, ami energetikai megújulást és korszerűsítést jelent az nagyon fontos lenne az országnak.

– Végül is milyen az ország helyzete? Milyen a pozíciónk az Unióban?

– A magyar gazdaság nem teljesít rosszul, de túl jól sem, körülbelül olyan tempóban zárkózunk fel, mint a régió átlaga. A románok kicsit gyorsabban növekednek. Tíz éve még sokkal inkább mögöttünk voltak, mára már reális az esély arra, hogy akár ugyanilyen tempót diktálva pár év múlva utolérnek minket fejlettségben. Ha a régió egészét nézzük, akkor azt látjuk, hogy jó pár éve már lehagytuk a válságba esett görögöket, és most a második legszegényebb régi tagot, Portugáliát is beértük. Ez azt mutatja, hogy van felzárkózási potenciál a régióban.

– Miközben örvendezünk, arra azért nem vennék mérget, hogy a magyarországi bérszínvonal is lehagyta volna a görögöt vagy a portugált. Miért nem érezzük ezt a fejlődést az életszínvonalunkon?

– Ennek több oka van. Az egyik az az, hogy Magyarország beruházási rátája magasabb. Tehát a megtermelt jövedelem nagyobb része forog vissza a beruházásokba, és nem bérbe és fogyasztásba megy. Hosszabb távon persze előbb-utóbb, ha a gazdaság folyamatosan növekszik, akkor a fogyasztás is nőni fog. Az utóbbi években a magyar jövedelmek is folyamatosan emelkednek. Lehet, hogy pontosan a következő évben nem ez a folyamat lesz, a korábban megbeszélt okok miatt, de azért az az igazság, hogy Magyarországon már egy munkaerőhiányos állapot van, aki csak tud, az már dolgozik.

Ez nyomást jelent a vállalatokra, hogy versenyezzenek a munkaerőért. Ehhez magasabb bért kell kínálni. A magasabb bért viszont csak hatékonyabb munkaszervezéssel lehet kitermelni. A munkaerő tehát a hatékonyabb, jobban működő vállalatokhoz áramlik, kirostálva ezzel a kevésbé jókat.

Ez nem egy kellemetlen folyamat, de persze ez nem azt jelenti, hogy már holnap egy német vagy osztrák színvonalon fogunk élni, mert ettől még messze vagyunk. A folyamat persze nem egyenletes, de összességében ez a tendencia.

– Mi van azzal a közhelyes megállapítással, hogy Magyarország jelenleg Németország összeszerelőüzeme?

– Azt tudni kell, hogy a világon mindenhol az olyan adottságokkal rendelkező országok, mint Magyarország úgy indította el a felzárkózását, hogy technológiát és tőkét importált. Ezt hívjuk összeszerelőüzemnek. Az országnak egyszerűen nem volt meg a saját tudása és technológiája, hogy helyben tegye bele a produktumaiba a hozzáadott értéket.

– És még mindig itt tartunk? Vagy már megérett ez az állapot a meghaladásra?

– Ez lassú folyamat. De már zajlik. Lehetne gyorsabb is,

ehhez azonban egy jó üzleti környezet és jó oktatás kellene, amelyik tudástőkét halmoz fel az országban.

Ez a feltétele annak, hogy magyar tulajdonú versenyképes vállalatok jöjjenek létre. Ebből egyelőre nagyon keveset látunk. Hogy ebben segítsünk, rengeteg sziszifuszi szakpolitikai kérdést kell megoldani. Ennek történelmi léptékben nézve nagyjából most jött el az ideje. Most vagyunk a közepesen fejlett országok csoportjának tetején, most kellene belépni a fejlett országok közé. Ehhez kellene a nagyobb hozzáadott érték.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: