hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Megijedtem, hogy koronavírusom van, de 5 hete küzdök az egészségüggyel, és most már remélem, hogy az”

Száraz, majd hurutos köhögés, eltűnő szagok és ízek, majd nehézlégzés, sőt, oxigénhiányos állapot. Az egészségügy nincs felkészülve a koronavírusos tüneteket produkáló, de negatív gyorsteszttel rendelkező betegek kivizsgálására. Egy fiatal nő kálváriája.

Link másolása

hirdetés

5 hete tart a fiatal magyar nő kálváriája, minden tünete koronavírusra utal, de még most sem tudja pontosan, mi a baja. Az egészségügyi rendszerrel való küzdelme során egy, az orvosok szerint ál-negatív gyorsteszten kívül nem sikerült semmi érdemi információt szereznie. Az állapota hol jobb, hol rosszabb, a legmélyebb pont az oxigénhiányos állapot volt.

"Március közepén kezdtem el köhögni. Nem igazán aggódtam. Sőt kifejezetten valószínűtlennek tartottam, hogy ez korona lenne… Most öt héttel később, meg már őszintén remélem, hogy az.

Mivel épp kisgyerekkel vagyok itthon, és a férjem is home office-on van, úgy döntöttünk, biztos, ami biztos, inkább szigorúan izolálódunk. Részünkről ez kis (néha közepes) áldozattal jár csak, viszont ha egy minimális esély is van rá, hogy mégis ez a hülye korona okozza a száraz köhögésem, ne adjuk tovább.

Körülbelül két és fél hét múlva vált hurutossá a dolog. Igazából kezdtem megkönnyebbülni, hogy akkor biztos nem korona – hiszen tévesen azt gondoltam, hogy csak száraz köhögés lehet a covid tünete.

És bevallom, hülyének is éreztem magam, hiszen a környezetem céltáblájává váltam, mert „pánikolok”. És minél jobban magyaráztam, annál kevésbé hittek nekem, hogy semmi aggódás nincs bennem, csak kert is van, élelmiszer-házhozszállítási időpontom is van, nem kerül szinte semmibe, hogy ne fertőzzek meg senkit az „akármimmel”. Igazából ezt az állandó gúnyolódást és cöccögést viseltük rosszabbul, mint magát a bezártságot.

hirdetés

Sőt, annyira belém beszélték, hogy „hisztizek”, hogy szinte szégyelltem magam, és biztos csak beképzelem, hogy vissza-visszatérően nem érzem főzés közben se a fűszerek, se az olaj szagát. Vagyis csak tompán. Sőt néha csak a só ízét éreztem az ételekben. De biztos csak túl régiek a fűszerek. Biztos csak béna szakács vagyok… Kis ízületi fájdalom, meg fejfájás pedig megesik az emberrel amúgy is.

Úgy a harmadik hét körül viszont rám tört egy krónikus fáradtság. Nem egész nap, de hullámokban. Délelőtt egy óra hidegrázás, délután egy óra olyan kábult álmosság, hogy ha szórakozóhelyen lennék, azt hinném tettek valamit az italomba. De biztos csak a hormonok. A front. A kialvatlanság.

De húsvét vasárnap vettem észre, hogy ez a furcsa kimerültség már naponta többször is lecsap rám, és egyre hosszabb ideig van rajtam. Délutánra pedig már hatalmasakat kellett sóhajtanom minden mondatom végén, ha beszéltem.

Először egy ismerős orvossal beszéltem, aki kikérdezett, és mondta, hogy ez egy korona típusú vírus okozta megbetegedésnek tűnik. És meglepődne, ha egy pandémia közepén én egy másik koronavírusba futottam volna bele, és nem a COVID-19-be. De mondta, hogy ne aggódjak, 30 éves vagyok, nem dohányzom, nincs egyéb betegségem, valószínűleg kihordom lábon.

Normál esetben a nehézlégzésem miatt egy véroxigén-vizsgálatot javasolna, de most inkább ne menjek be emiatt. De ha súlyosbodik a nehézlégzésem, akkor azonnal mentő.

Én ettől amúgy meg is nyugodtam, hogy valószínűleg pár nap, és kiheverem. De lelkiismeretes állampolgárként gondoltam, kell a statisztika a központban. Itt kezdődött egy kafkai regény, amelyben illetékestől illetékesig küldtek. De szeretném hangsúlyozni, hogy majdnem mindenki extrém segítőkész és kedves volt. Csak ettől még vakon bolyongtam a rendszerben ide-oda.

Először az helyi ügyeletet tájékoztattam. Ott továbbküldtek a mentőkhöz, hogy nekik kell szólni. A mentők közölték, hogy nem őket kell hívni, de ha már beszélünk, alaposan kikérdeztek. A diszpécser hölgy rohamkocsit akart értem küldeni, hisz „aki nem kap rendesen levegőt, azt be kell vinni”. De visszautasítottam. A lelkemre kötötték, hogy beszélek a háziorvosommal.

Kedden felhívtam a háziorvost, aki ki is írt tesztre. Amikor pedig rákérdeztem, hogy tényleg létezhet, hogy a koronavírus hetekig csak köhögést okoz, és utána egyszer csak ilyen tünetek törnek rám, megerősítette, hogy a legtöbb enyhe tünetekkel járó lefolyás így néz ki. Lassan rosszabbodik, és sokáig tart. Algopyrint, paracetamolt és köptetőt ajánlott, pedig már pont kezdtem jobban lenni. Na de aznap délután egy olyan szédüléses gyengeség jött rám, hogy létezni is rossz volt. Jó hideg volt aznap, így bebugyolálva feküdtem a tágra nyitott teraszajtó mellett, és mégis kevésnek éreztem a levegőt.

Nagyon billegett, hogy hívjuk-e a 104-et. De szerencsére „alig” hat óra után elmúlt. Ezeket a hullámokat úgy tudnám leírni, hogy még a kertből beáramló levegőt is olyan elhasználtnak és nehéznek éreztem, mintha egy zsúfolt kis osztályteremben nem szellőztettek volna napok óta.

A kimerültségemet pedig nem a „nem aludt a gyerek egész éjjel” jellegű volt, hanem inkább, mint amikor megy fel az ember láza, és elhagyja minden ereje. Csak épp lázam nem volt – 37,2 fok volt a rekord. És mindehhez társult egy állandó kábultság – ami egy hol gyenge, hol kellemetlenül erős részegséghez hasonlított.

Igazából jó is volt, hogy nem volt erőm még a telefonomat se görgetni, mert most az ismerősöktől már nem csak olyan üzenetek jöttek, hogy „biztos csak megfáztál”, hanem páran elkezdtek temetni, és azzal riogattak, hogy ha nem rohanunk kórházba, holnapután már lélegeztetőgépen leszek.

Csütörtökön meg is érkezett a mentő, aki a teraszon levette mintát a gyorsteszthez. Mondta, hogy ő nem értékelheti, és nem is tájékoztathat, de nem fogja eltakarni a tesztet. Vártunk öt percet. Negatív. De mivel ránézésre is elég rosszul néztem ki, és csak hatalmas sóhajtások árán jutottam levegőhöz, nem hivatalosan megemlítette, hogy ő még sose látott olyat, hogy ez a teszt pozitív lenne, és ő a helyemben elmenne egy röntgenre.

A háziorvosom is ebben erősített meg. És csodálkozott, hogy vérmintás gyorsteszttel vizsgáltak, pedig ő a nyálkahártyából levett mintából történő tesztelésre írt ki. A bürokratikus csavar pedig az, hogy ennek az eredményéről őt nem tájékoztatják. (Állítólag ügyfélkapun lehet megnézni a saját eredményünket, de eddig egyetlen betege se kapta meg az eredményt.)

Viszont ezzel, hogy lett egy negatív tesztem, felmerült egy nyugtalanító kérdés. Mi van, ha a teszt mégis jól működött? Mert attól, hogy nem koronavírus, én még továbbra se kapok rendesen levegőt napi több órán át. És itt mattot adott a rendszer.

Kéne egy tüdőröntgen. A háziorvos is és az orvos ismerősünk is ezt javasolta. A magánúton történő „nyálkahártyás” tesztelést se javasolták, mert amilyen drága, legalább olyan megbízhatatlan. Ám a tüdőm egyre aggasztóbb állapotáról továbbra se adna információt.

- A helyi SZTK-ban nem fogadtak, mert „a teszt nem megbízható, és a tünetei alapján Ön koronagyanúsnak minősül".

- Magánklinika hajlandó lett volna fogadni, ha igazolom, hogy volt negatív tesztem, de ez egyelőre bürokratikus akadályokba ütközött.

- A helyi tüdőgondozó izolált osztályán nem fogadtak, mert negatív lett a tesztem.

- A körzetes kórház sürgősségi osztályán se tudták, hogy hova kapcsoljanak, egy ideig mellékről mellékre pattogtam, míg kapcsolták az ottani covidos osztály főorvosát. Ő pedig érthető okokból nem tudta felvenni a telefont, így a vonal megszakadt.

Továbbra is jelzem, hogy mindenki meghatóan segítőkész volt, csak nincs a rendszer felkészülve, hogy koronavírusos tüneteket produkáló, de negatív gyorsteszttel rendelkező beteget kivizsgáljon, hogy akkor mégis mi baja lehet. De persze már közben felmerült tüdőgyulladás, tüdőembólia, hipoxia és egyéb nagyon rosszul hangzó diagnózisok lehetősége.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Megalázó, amikor azt mondják, hogy bocs, akkor inkább menj el" – egy HIV pozitív tanárnő története

Éva gyógyszert szed, nem fertőz. Mégsem állhat ki nyilvánosan elmesélni a történetét, mert fél, hogy a gyerekeit kiközösítenék. Még a szülőszobán is neki kellett bizonygatnia, nem veszélyes.

Link másolása

hirdetés

Egy több diplomás, népszerű tanárnővel, egy mosolygós fiatal anyával ülök le beszélgetni. Mások is beszélgetnek vele, de nem arról, amiről mi. Arról nem lehet. Nem mutathatja meg az arcát.

12 éve fertőződhetett meg HIV-vel, de csak 5 éve derült ki. Évekig bőrproblémái voltak: övsömör, ekcéma, gombás fertőzések, herpeszek a száján. Az orvosok nem találták, mi a baj. Agyvelőgyulladással került kórházba 2016-ban. A diagnózis az volt, amit senki nem akar hallani: AIDS.

„Költői kérdésként tettem fel, akkor én most meg fogok halni, doktor úr? Nem sírtam, nem omlottam össze, nem éreztem semmit. Később tudtam meg, hogy ezek a poszttraumás stressz jelei.”

A HIV-vírus annyira legyengítette az immunrendszerét, hogy az utolsó pillanatban kezdhették kezelni.

„HIV-szűrést korábban senki nem kért. Talán azt gondolták, kizárt a fertőződés, mert nem élek kicsapongó életet és heteroszexuális vagyok. Hülyeség erre gondolni, a HIV nem válogat jó és rossz emberek, meleg, nem meleg, férfi és nő között, mindenki elkaphatja, sajnos gyerek is.”

„Nem bűnösöket keres, hanem gazdatestet”

- mondja Éva.

hirdetés

Akkortól számít AIDS-esnek a beteg, ha a CD4 száma 200 alatt van, neki csak 78 volt. Gyógyszerekkel erősítették az immunrendszerét a szervezetét romboló vírusokkal szemben. Sikerrel.

„Nulla a vírusszámom, ami azt jelenti, hogy a HIV a nyirokrendszerben húzza meg magát. Minden nap beszedem a gyógyszereimet, és így nem tud bekerülni a vérkeringésbe, tehát ha akarnék, se tudnék fertőzni. Erre a legnagyobb bizonyíték, hogy most szültem egy egészséges gyereket.”

Sőt kettőt is, az egyiket még jóval azelőtt, hogy fény derült volna a fertőzésére. Amikor meglett a diagnózis, az akkor 5 és fél éves kisfiút azonnal elvitték szűrésre. Negatív volt.

"Arra emlékszem, hogy amikor a fiam vizsgálata rendben volt, akkor hálát éreztem nagyon sokáig. Aztán nem tudtam aludni, generalizált szorongás alakult ki nálam, állandóan pisilni jártam, összerezzentem mindent zajra. Állandóan az járt a fejemben, hogy

nem halhatok meg, mert a fiamnak csak én vagyok.”

A futó kalandból született gyermek apját sejtette a HIV-vírus mögött. Nem is számolgatott. Két év múlva azonban egy régi barátjánál meglátta a gyógyszereket. Őt 2013-ban szűrték ki, hogy AIDS-es. A vizsgálatok szerint Éva 2009 körül fertőződhetett meg, szóval biztos volt benne, hogy tőle kaphatta meg a betegséget.

„Furcsa, de nem haragszom. Talán még hárítok. Esetleg majd később, a feldolgozás alatt megjön a düh is. Magamra sem haragszom. Csalódás van bennem, hogy bekerült a szervezetembe ez a vírus."

A családja is azt hitte, hogy feldolgozta, semmi érzelmet nem mutatott, ha a fertőzésről beszélt, de ő maga gyanította, hogy valami nem stimmel. Két éve elkezdett heti rendszerességgel pszichológushoz járni.

A közvetlen családján kívül alig tudja valaki, hogy HIV-vel él.

„Megkaptam, gyógyszert szedek, kész. Nem is volt igényem beszélgetni. Elpakoltam, elfojtottam magamban.”

Aztán az iskolában úgy érezte, mintha minden kolléga úgy nézne rá, mintha tudnák. Elmondta az igazgatónak. Ő pedig csak megölelte. Ez a támogatás megnyugtatta, nem látta már a furcsa tekinteteket, amelyek nem is voltak.

Még a kórházban az őt kezelő orvos figyelmeztette először, hogy jobb, ha az állapotáról nem beszél.

„Azt mondta, hogy ha ez magáról kiderül, akkor többet nem taníthat, a gyereke pedig nem mehet közösségbe. Nem tehetem ki a fiam annak, hogy megbélyegezzék, azt mondják, HIV-pozitív.”

Éva igyekezett azokat is védeni, akikkel kapcsolatban volt a betegség felfedezése előtti években. Pszichológusa segítségével írtak figyelmeztető emailt a volt partnereknek, hogy menjenek HIV-szűrésre. A kórházban egyébként nincs kontaktkutatás.

Éva úgy tudja, nem fertőzött meg senkit. Azt mondja, a nőkről férfiakra egyébként nehezebben megy át a betegség.

Első szüléskor nem féltek tőle

11 évvel ezelőtt úgy jött világra a fia, hogy senkinek nem fordult meg a fejében, hogy ő HIV-fertőzött lenne.

„Természetes szülés volt. Őt két és fél évig szoptattam is, és mégsem kapta el a vírust. Akkor harminc százalék volt az esély, hogy a terhesség alatt vagy a szüléskor, esetleg szoptatáskor megfertőzzem.”

Az ő gyerekének szerencséje volt, de akadnak, akik szüléskor vagy szoptatáskor fertőződnek meg. Ez viszont elkerülhető lenne egy gyógyszerrel, illetve ha lenne HIV-szűrés a szülések előtt.

Éva első gyermeke születésekor nem szólhatott senkinek, hogy beteg, hiszen ő sem tudta.

A diagnózis után úgy döntött, szigorúan tartja a titkot. Amikor megismerte mostani társát, egy hónapig kínozta magát, mert félt, hogy ha megmondja, akkor elhagyják.

„Úgy gondoltam, biztonságban van mellettem, mert gyógyszert szedek. De egyszercsak nem tudtam megölelni.

Éreztem, hogy el kell mondanom. És azt is, hogy azzal vége lesz. Féltem meglátni az arcán az undort. Van, aki így szakított élete nagy szerelmével, inkább azt mondta, nem szereti, minthogy bevallja, HIV-vel él.”

Kocsiban ültek, amikor kimondta. Arra számított, azonnal megállnak és elküldi őt.

„Ez a nagyon értelmes pasi bután nézett. Nem szólt, teljes tanácstalanság volt az arcán. Aztán megszólalt, hogy ő most még jobban csodál.”

Eltelt fél év, mire meg merte kérdezni Évát, hogy korábban fog-e meghalni. Addigra ő már tudta, hogy nem lesz rövidebb az élete.

„Annak idején nekem is két év volt, amíg fel mertem tenni a kérdést az orvosomnak. Azt mondta,

akkor fogok meghalni, mintha nem kaptam volna el, mert most már olyan jók a gyógyszerek. Sőt azzal, hogy félünk minden bajtól, sokkal egészségesebben is élünk. Én sem mernék rágyújtani többet.”

A HIV-vel élőkért alapított Retropajzs nevű egyesületnél már azon viccelődtek, hogy HIV a hosszú élet titka. Nem lesz ez a szlogenjük, mert nagyon sokan nem tudják még humorral kezelni ezt a helyzetet. Rengetegen depressziósak, magányosak, többen öngyilkosok lettek.

„Én sem tudtam volna pszichológus nélkül összerakni magamat. A méltóságvesztés, a kiszolgáltatottság meggyötört.

Kell a terápia és sokat beszélek a sorstársakkal. Végre a 11 éves fiam is tud mindent. Ez nagy megkönnyebbülés volt.”

Második szülés több korláttal

A diagnózis után az őt kezelő orvos azt ígérte, hogy a gyógyszerektől három-négy hónap múlva olyan lesz, mint ő, és akár gyermeke is születhet. Éva ezt nem felejtette el, és el is jött az idő, amikor társával gyereket akartak.

„2016-ban nyolc gyógyszerrel kezdtem, aztán napi egyre csökkentették. Most napi három tablettát szedek, azt mondják, ez a 120 százalékos védelem egy ideig.”

Azt remélte, ugyanúgy fogják kezelni, mint egy átlag kismamát, hiszen nem működnek a vírusok benne.

„Most tudom, hogy fertőzött vagyok, de nem fertőző és mégis úgy viselkedtek velem az elején az orvosok, nővérek, mintha veszélyes lennék."

A vártnál picit hamarabb elfolyt a magzatvize, be akarták vinni a kórházba, de amikor kiderült, hogy HIV-vel él, azt mondták, nem mehet, csak a Szent Lászlóba. A nőgyógyász unokatestvéreként végül fogadták.

„Nulla vírusszámom van, mégis elkülönítettek, így sem ülhettem le a közös társalgóban a szülésnél, csak ha viszek egy kis gumipelenkát, és még így is kaptam külön szemetest. Sőt, vajúdás közben bejött a gyerekorvos és közölte, hogy kizárt, hogy én hüvelyi úton szüljek. Fájdalmak közt sziszegtem, hogy keresek egy telefonszámot, de nem bírtam előkeríteni az orvosom elérhetőségét. Ekkor a doktornő kiment utánanézni, majd meglepődve jött vissza, hogy tényleg szülhetek természetesen.”

Éva megérti a bizonytalanságot, azt mondja, ha nem fertőződött volna meg, ő sem tudna többet és ő sem merne leülni egy asztalhoz egy HIV-vel élővel.

„Jöttek a nővérkék és mindenki kérdezett, a végére kialakult egy kapcsolat. Megértettek és az is megbocsájtott, aki azt hitte, felelőtlenül megfertőzöm a gyerekem” - mondja.

„Először ki voltak borulva, hogy én szoptatok. A zárójelentésen már rajta van, hogy javasolják az anyatejes táplálást.”

„Azt tanultam, hogy ne hazudjak, de mit tehetünk, ha az egészségügyi ellátásban megtagadhatják az ellátásom.”

Egy sorstársának épp most mondták, hogy nem húzzák ki a bölcsességfogát. Korábban ugyan közölték, hogy ki kell húzni, de amikor kiderült, hogy HIV-vel él, azt mondták, mégsem fontos.

„Sírva hívott fel a lány. Megalázó, amikor azt mondják, hogy bocs, akkor inkább menj el. Emlékszem, milyen felemelő, amikor egy orvos azt mondja, hogy semmi gond Éva, ez egy nagyon jól kezelhető betegség, foglaljon helyet. Felszabadító így beülni egy fogorvoshoz.”

A Retropajzs Egyesülettel elkezdenek egy párbeszédet orvosokkal. Próbálják segíteni az átállást, hogy ha megjelenik egy HIV-vel élő beteg náluk, ne 30 évvel ezelőtti protokoll szerint kezeljék, hanem módosítsanak a jelenlegi helyzetre.

„Ahol én szültem, ott már túl vannak a változáson. Elég volt az én esetem.”

”Szívesen kiállnék, hogy elmondjam, megmutassam, nem kell félni tőlünk. Nem tudok előjönni, mert akkora a megbélyegzés. A nővérek, orvosok megértették, hogy nem akartam megfertőzni a gyerekem. Én tudtam is, hogy a gyógyszerek mellett ez lehetetlen, csak ez még kevesekhez jutott el.”

”Ott már biztos megértéssel fogadják majd a következő HIV-vel élő nőt.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Unott arcú hivatalnokok” – Várkonyi Andrea, a magyar Marie Antoinette

Esküszöm, az összes NER-menyasszonnyal aláíratnék egy házassági szerződési záradékot, hogy a frigy után öt évre eltűnnek az országból. Várkonyi Andreának is jobbat tenne, ha nem hergelné itt a népet a Gucci-intellektusával.
hf - szmo.hu
2021. november 23.


Link másolása

hirdetés

Amikor berobbant a magyar közéletbe a hír, hogy a csilliárd diplomás, orvosi végzettségű, tévés hírolvasóként ismertté vált Várkonyi Andrea feleségül megy a dollármilliárdos, felcsúti gázszerelőhöz, Mészáros Lőrinchez, pár másodpercig ízlelgettem ezt a kis csemegét (lássuk be, van neki egy kis Monty Python-os bukéja), aztán elintéztem annyival: “ő dolga.”

Mert hogy az is. Negyvenes, egyedülálló anya, az országos tévéceleb-karrierből kikopott (nem az ő hibája, jönnek a fiatalabbak, ügyesebbek, fontos fark(as)okkal táncolók, ilyen ez a popszakma), Andrea pedig egy perifériás kábeltévénél landolt. Bevallom, én évek óta azt se tudtam, hogy a világon van, igaz, alig nézek tévét.

Egyáltalán nem hibáztatom vagy ítélem el, hogy a saját és a gyereke jövőjének biztosításáért hozott egy döntést, megragadott egy soha vissza nem térő lehetőséget, vagy egyszerűen csak tényleg elsöpörte a szerelem, és hozzáment az ország leggazdagabb emberéhez.

Akinél az ugyan kétséges, hogy tud-e írni-olvasni (már a saját nevén kívül, az azért sok-sok szerződéshez kellett), ám olyan nyugodtan lehet szenderegni kidolgozott, férfias felsőtestén, mint egy kisbaba.

Szóval ez Andrea dolga. Amit ő eladott, azt évezredek óta bocsátják áruba a nők. Ki olcsóbban, ki méregdrágán, ki koszlott motelszobák nyikorgó rugójú kanapéin, ki szabályos házasságlevéllel, nyolccsillagos dubaji szállodák selyemszatén függönyeinek jótékony homályában.

A problémám nem ezzel van. A problémám azzal van, hogy Andrea – jó néhány sorstársához hasonlóan – mintha egyfajta tudathasadást szenvedett volna el abban a pillanatban, amikor a lábát először bújtatta bele egy átlag magyar tanári fizetés két-háromszorosába kóstáló Jimmy Choo cipőbe. Mintha kikapcsolták volna az agyában azt a területet, amely a valóság-érzékelésért, a józan paraszti észért, és az önismeretért felelős.

hirdetés
Andreának hirtelen küldetéstudata lett. A Gucci-napszemüvegek árnyékában, a Louis Vuitton táskák bőrkantárjainak bársonyos érintésével a vállán ráébredt, hogy őt eddig nem az érdemei szerint becsülték.

Hogy az ő tehetsége, sokoldalúsága, művészi és üzleti géniusza nem volt elismerve. Pedig ő ennek a nemzetnek egy elásott gyémántja, aki csak azért nem tudott oly szemkápráztatóan csillogni, mint az ujján díszelgő, húszmilliós brill, mert ezek a buta magyarok képtelenek voltak fel- és elismerni őt.

És ezt épp Andreától, egy több diplomás, értelmes nőtől nem vártam. Nem vártam, hogy átváltozik magyar Marie Antoinette-é (aki ugye arról híresült el, hogy amikor azt mondták neki, hogy a nép éhezik, nincs kenyerük, meglepetten így válaszolt: “Akkor egyenek kalácsot.”) Bár az anekdota állítólag nem hiteles, az most mindegy is, a lényeg az, hogy Andrea, aki doktori titulusát jó nagy betűkkel fitogtatva, pszichológusi minőségében most megjelentetett egy önismereti-életvezetési sikerkönyvet, abban azt mondja az “unott arcú hivatalnokokról” kérdező kislányának, hogy azért ilyen elgyötörtek, mert nem tanultak eleget.

Mert ugye, ha az ember sokat tanul, akkor majd jobb napokat látott műsorvezető lesz belőle egy kábeltévénél. Jaj, bocsánat, dehogyis: hiperszonikus sebességgel kilő a karrierje, Cannes-i díjnyertes reklámfilmeket gyártó, százmilliós médiacég tulajdonosnője lesz, meg igazgatótanácsi tag az ország egyik legnagyobb kereskedelmi tévéjében, meg önismereti bestseller-író.

Irigyelt és körberajongott marketing-zseni, PR-guru, Dosztojevszkij-i magaslatú tollforgató, meg persze divatikon és szépségideál, így egyszerre. És természetesen ennek KIZÁRÓLAG ahhoz van köze, hogy sokat tanult, ahhoz még csak véletlenül se, hogy hozzáment egy suk-sükölő oligarchához, akié a fél ország.

Na ezzel van bajom. Hogy Várkonyi Andreából többet néztem ki. Marie Antoinette-nek legalább van annyi mentsége, hogy egész életében királyi pompában élt, fogalma sem volt arról, hogy él egy közember. De Andreának van, nagyon is. Pontosan tudja, mire lehet jutni ebben az országban azzal, ha az ember “csak” tanult és szorgalmas. És mégis el akarja hitetni velünk – urambocsá még ő maga is elhiszi – hogy a fergeteges sikereit tényleg a saját képességeinek köszönheti.

Kedves Andrea. Nem vagyok szakértő, de ez nekem bizony színtiszta nárcizmusnak tűnik. Cinikus, álszent magamutogatásnak az újonnan szerzett férjed pénzéből.

Mert ugye vannak a szerényebb luxusfeleségek. Bezsákolják az országosan ismert, kőgazdag palit, aztán a népharag elől gyorsan elhúznak külföldre. Hawaii-n vagy Bora Borán élvezik a jachtos, magánrepülős, brilliánsokkal meg Dior-nagyestélyikkel kipárnázott életüket, minden nap áldják a szerencséjüket, és szépen csendben maradnak. Ez még akár szimpatikus hozzáállásnak is tekinthető.

A nárcisztikus luxusfeleségek viszont azt csinálják, amit te. Fürdenek a palijuk milliárdjain vásárolt, országos népszerűségben, meg írnak egy “sikerkönyvet”, amelyben belerúgnak az “unott arcú hivatalnokokba”.

A Jimmy Choo cipőjükkel.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Csókay András elárulta, mi vezetett szerinte a bangladesi sziámi ikrek szétválasztása utáni botrányokhoz

Az idegsebész szerint „egészen megdöbbentő volt” az, hogy „gyerekbántalmazást kimerítő levelet írt az alapítvány Szász János gyerekének”.

Link másolása

hirdetés

2019-ben választotta szét a Csókay András idegsebész vezette orvoscsapat a bangladesi sziámi ikreket, most Veiszer Alindának adott interjút - amit itt lehet megtekinteni előfizetésért cserébe - a műtétről és a pereskedésbe fajult botrányokról.

Az interjúban, amit a Telex szemlézett, Csókay elmondja, hogy szerinte több szakmai hiba is történt a műtétet megelőzően. Csókay műanyag koponyákon mutatta meg a műsorban, hogyan kellett volna felépíteni a koponyát, és ehhez képes mennyivel lett alacsonyabb a csont, mennyivel kevésbé nyújtott védelmet az agynak. Az egyik lány agya be is vérzett, majdnem meghalt, azóta képtelen az önálló életvitelre - mondta a professzor.

Ennek az oka Csókay szerint, hogy a háta mögött az alapítvány kilobbizta, hogy ne a sok éve vele dolgozó, anatómiához értő képzőművész, Muhari-Papp Sándor Balázs építse fel puzzle-szerűen a kifűrészelt, feleslegessé vált koponyacsontokból az új koponyák hátsó részét.

A vita valójában Csókay és Pataki Gergely plasztikai sebész között húzódik, akik több mint tíz évig vitték közösen a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt. Csókay azonban egyetlen egyszer sem mondja ki a nevét az interjúban, minden esetben alapítványként hivatkozik a másik oldalra.

Az idegsebész az interjúban elmondta, ha nem a háta mögött hoznak meg a műtétről alapvető döntéseket, akkor odament volna, és azt mondja, hogy "fiúk, akkor most innen takarodó van".

hirdetés

Mindezeket a vitákat ráadásul felvette a műtétről dokumentumfilmet készítő Szász János, akinél aztán házkutatást tartott a rendőrség egy ismeretlen feljelentő miatt, a nyersanyagokat keresve. Csókay szerint azért, mert az alapítvány nem szeretné, hogy a konfliktusok nyilvánosságra kerüljenek.

Csókay úgy fogalmazott, "gyerekbántalmazást kimerítő levelet írt az alapítvány Szász János gyerekének, az valami egészen megdöbbentő volt. Elmond egy csomó hazugságot róla, és leírja, hogy meg kell tudni Szász János gyerekének, hogy az apja mit csinált".

Elmondta azt is:

"Én jónak tartom a magyar rendőrséget, védi például a tüntetőket. De az, hogy 11 rendőr lerohanjon egy kovidos családot egy nyolc és egy tizenhat éves gyerekkel... Hát olyan megfélemlítő ereje volt ennek. (…) itt valami borzasztó félrevezetés történt. Félre lehet vezetni a legjobb rendőrséget is."

Támogatás

Veiszer Alinda műsora szponzorok nélkül, kizárólag a nézők adományaiból készül. Ha szeretnéd, hogy még sok hasonló beszélgetés szülessen, a Patreon oldalukon támogathatod a produkciót.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Nem lehet minden ember mellé rendőrt állítani” – mit szólnak az új, szigorú korlátozásokhoz Ausztriában?

Bécsben élő magyarokat, köztük egy orvost kérdeztünk arról, jogosnak tartják-e, hogy az oltatlanoknak kijárási korlátozást vezettek be, sőt tervben van az is, hogy éjjel az oltottak sem mehetnek majd utcára.

Link másolása

hirdetés

Mint arról beszámoltunk, Ausztriában az egyre súlyosabb negyedik hullám miatt hétfőtől kijárási korlátozást vezettek be azok számára, akik nincsenek teljes körűen beoltva: csak alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat, például ha orvoshoz, munkába vagy bevásárolni mennek.

Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter azonban további szigorításokat akar a koronavírus-járvány megfékezésére, egyebek között éjszakai kijárási tilalmat tervez bevezetni a beoltottak számára is. Ez ugyanakkor komoly koalíciós kötélhúzáshoz vezethet a kormányzó pártok között.

Bécsben élő magyarokkal, köztük egy orvossal beszélgettünk arról, mit gondolnak az új szabályozásról, mi állhat a hátterében és be lehet-e vajon tartatni.

„A politikusok lábon lőtték magukat a sikerkommunikációval”

„Az eddigi hullámokhoz képest felemás a helyzet: ha a diagnosztizált fertőzötteket nézzük, már minden korábbi rekord megdőlt. Kórházba viszont ehhez képest relatíve kevesebben kerülnek, aminek szinte biztosan köze van ahhoz, hogy az oltás megvéd a súlyos lefolyástól. A másik fontos tényező, hogy az alig vagy kevésbé átoltott 5-14 és 15-24 éves korosztályok pörgették fel ezt a hullámot” – mondja Magyarics Zoltán orvos, aki 13 éve él és dolgozik Bécsben. A betegellátásban ugyan közvetlenül nem vesz részt, de szakmabeli ismerőseinek köszönhetően viszonylag jól rálát.

hirdetés

Ausztriában Magyarországgal ellentétben nyilvánosak az adatok arról, a mennyivel több oltott betegszik meg az oltatlanokhoz képest – a statisztikákból az látszik, hogy háromszorostól tízszeresig terjed az eltérés, korcsoporttól és attól függően, minden igazolt fertőzést nézünk-e, vagy csak a tüneteseket.

Ez az ábra mutatja, mekkora eséllyel fertőződhetnek meg tünetesen az oltatlanok (folyamatos vonal) és az oltottak (szaggatott), három korcsoportban (színek). Szépen látszik a különbség, de a 3. oltások késői adása miatt az áttöréses fertőzések lassú emelkedése is az oltottakban. Érdemes viszont megnézni a 12-17 éves korosztályt, ahol a legnagyobb az olló: jól működik bennük az oltás, ráadásul náluk sokkal "frissebb", mert javarészt július-augusztus után oltották őket.

Ezen az ábrán látszik, hogy nyáron a tizenévesek bulizása, majd ősszel az 5-14 évesek iskolába visszatérése indította be az őszi hullámot. Utóbbiak lényegében oltatlanok, előbbieknél júliusban indult az oltás, de lassan halad(t).

Ami az új intézkedéseket illeti: a kijárási korlátozás közel sem teljes, annyi kivételt szabtak meg – ilyen az alapszükségletek ellátása, a sportolás, fontos hivatali ügyek intézése, családtag ellátása vagy akár a templomba járás –, hogy gyakorlatilag bárki találhat kifogást, miért tartózkodik az utcán. Magyarics szerint látni kell, hogy nem lehet minden ember mellé rendőrt állítani.

A beoltottak esetleges éjszakai korlátozásával kapcsolatban pedig folyamatosan zajlanak a politikai alkudozások, ebben közel sincs egyetértés a kormányzó koalíciós pártok között – teszi hozzá.

A szituáció összetett, mivel az egészségügyi minisztert a Zöldek adják, a kancellárt viszont a Néppárt (ÖVP). Neki pedig a népszerűségére is figyelnie kell, különösen az őt folyamatosan támadó, nyíltan oltásellenes Szabadságpárt (FPÖ) ellenében. Ha túl szigorú korlátozásokat vezet be, akkor jobbról veszíthet szavazatokat, balról viszont a szakmai érvekkel szembesítik folyamatosan.

Az intenzív betegellátásban résztvevő orvosok rövid időre, de átmenetileg a mostaninál is szigorúbb intézkedéseket javasolnak a járványhullám tompítására.

A mostani szigorítás előzménye, hogy Ausztriában a tömeges oltás megkezdése után átálltak arra, hogy nem az esetszámokhoz kötik a járvány súlyosságát, hanem az egészségügy leterheltségéhez, vagyis a kórházi – elsősorban az intenzív – ágyak foglaltságához.

Ez viszont csak addig működött, amíg a negyedik hullámban el nem kezdett drámaian gyorsulni a járvány terjedési sebessége: most tartanak 430-440 körüli foglalt intenzíves ágynál, mégis kénytelenek voltak az eredetileg 500-nál és 600-nál tervezett intézkedéseket előrehozni, pusztán a növekedés dinamikája miatt.

Magyarics Zoltán szerint aligha fog jól reagálni a lakosság arra, ha az oltottakat is korlátozzák, de ennek a kérdésnek több vetülete van: egyrészt egy orvosszakmai, másrészt egy politikai.

„A politikusok belenavigálták magukat abba a narratívába, amibe Magyarországon is, miszerint mindenki számára elérhető az oltás, ezzel pedig készen is vagyunk, nincs további teendőnk. Gyakorlatilag lábon lőtték magukat a sikerkommunikációval, holott a szakemberek már akkor is elmondták, hogy a helyzet nem ennyire egyszerű” – fogalmaz.

Szerinte azt is kellett volna hangsúlyozni, hogy nincsen 100%-os védelem, de aki felvette az oltást, jelentősen csökkenti a rizikóját annak, hogy túlterheli a közös kasszát egy súlyosabb kimenetelű fertőzés miatt, egy személy intenzív osztályos ellátása ugyanis naponta 4-5 ezer euróba is kerülhet. Ezzel szemben ha valaki csak pár napra esik ki a munkából, amíg lábon kihordja a fertőzést, az sokkal kisebb kiesést jelent a gazdaságnak.

Úgy látja, korai volt ez a sikerkommunikáció abban az értelemben is, hogy a delta variáns ellen hamarabb csökken a védettség az oltás után, illetve magasabb átoltottságra lenne szükség a szezonális felfutások kivédésére, ám ez a tömeges oltási kampány idején még nem volt nyilvánvaló.

„Jelenleg azt a helyzetet próbálja mindenki elkerülni, hogy az intenzív osztályokon triázs legyen, tehát dönteni kelljen, kit részesítsenek előnyben. A további korlátozások is leginkább ezen, tehát a szabad ágyak számán múlnak majd. Egy pozitív hozadéka mindenesetre már van az intézkedéseknek: jelentősen nőtt az oltási kedv, ez pedig a téli-tavaszi időszakban már könnyíthet a helyzeten.”

Még egy új kifejezést is ihlettek a korlátozások

„Súlyosnak nem nevezném a helyzetet. Az utcán, az embereken egyáltalán nem látom, hogy félnének” – ezt már egy szintén Zoltán keresztnevű másik nyilatkozónk meséli, aki négy éve él Bécsben.

Szerinte azért kényszerült meghozni a kormány a most életbe lépett intézkedéseket, mert az átoltottság elért egy plafonszintet, ami után már nagyon nehéz volt új embereket meggyőzni. Ugyanis aki fontosnak tartotta a vakcinát, az már megkapta, aki viszont nem, arra nem hatottak az észérvek.

Az viszont a jelek szerint igen, hogy a vendéglátóhelyek látogatását is védettségi igazolványhoz kötötték. Miután múlt hét elején érvénybe lépett a szabály, ugrásszerűen megnőtt a forgalom az oltópontokon. A helyzetre reagálva még egy új kifejezés is született, mégpedig a Schnitzel-Panik, vagyis "rántotthús-pánik".

Az persze nem valószínű, hogy a maradék 30 százalékot egyöntetűen sikerül ezzel rávenni az vakcinára, de ezzel együtt is szemmel láthatóak a szigorítás hatásai.

Buszban működő oltópont előtt várnak a koronavírus elleni vakcinára Bécsben 2021. november 15-én. Fotó: MTI/AP/Lisa Leutner

„Persze az itteni Facebook-csoportokban is van egy felháborodott réteg, akik sárga csillagos megkülönböztetésről és hasonlókról beszélnek, de azt látom, hogy nagyon gyorsan lehurrogják őket” – teszi hozzá Zoltán, aki szerint egyértelműen csökken az oltásellenesek száma.

Azt ő sem tartja jogosnak és nagyon nem örül neki, hogy éjszaka az oltottak számára is kijárási tilalmat vezetnének be, de szerinte ennek pusztán a kapacitáshiány az oka: egyszerűen nincs annyi rendőr vagy katona, hogy mindenkinél ellenőrizni tudják az utcán, megvannak-e az oltási papírjai, ezért jobb híján maradt a teljes tiltás.

Azt mindenesetre nem érzi, hogy a kormány átverte őt, még annak ellenére sem, hogy egészen eddig arról beszéltek, az oltás megold minden problémát. Szerinte alapvető különbség más országokhoz képest, hogy itt emberként kezelik az állampolgárokat, nem ellenségként. Emiatt a nagy többség megérti és elfogadja az intézkedéseket, ha azt mondják, hogy erre most feltétlenül szükség van.

Ugyanakkor szerinte az is fontos lenne, hogy a tartományok egymással egyeztetve konzekvens szabályozást dolgozzanak ki, mivel most még eléggé átláthatatlan és kaotikus a rendszer.

Azt nem merné megtippelni, meddig lesznek érvényben a korlátozások, abban viszont biztos, hogy az idei ünnepi időszakban még biztosan szükség lesz védettségi igazolványra.

„Azoknál látok problémát, akik például éjszakai szórakozóhelyeken dolgoznak, hiszen nekik most ismét veszélybe került a megélhetésük. De tegyük hozzá, hogy a tavalyi lezárás idején is részletes tervet készítettek a szektor kompenzálására, így minden esély megvan rá, hogy most is ez fog történni. Egyszerúen csak nagyon gyorsan lépett életbe a szabály, még nem volt idő a kártalanítás kidolgozására” – összegez.

Az emberek túlnyomó része akkor is betartja a szabályokat, ha nem ért egyet velük

„Abból a szempontból jogos az aggodalom, hogy már a közvetlen környezetemben is nagyon sokan megbetegedtek. De szerencsére aki oltott volt, kivétel nélkül megúszta enyhe tünetekkel” – meséli Luca, aki érettségi után költözött Ausztriába, ahol közgazdaságtant tanult, majd a bankszektorban helyezkedett el.

Az osztrákoknál viszont Magyarországhoz képest sokkal szigorúbb szabályok voltak érvényben eddig is, például megmaradt a maszkviselési kötelezettség a boltokban és járműveken. Ráadásul FFP2-es maszkot kell hordani, amit sok helyen ingyen is osztogatnak. Erre jöttek most az új intézkedések, amelyek miatt az ő ismeretségi körében is sokan fel voltak háborodva.

„Szerintem nem annyira kifizetődő az újabb kijárási korlátozás, se az oltottakra, se az oltatlanokra vonatkozó. A diszkriminációt nem tartom fenntartható megoldásnak, az ideális az lenne, ha mindenki szabadon dönthetné el, kéri-e az oltást”

– fogalmaz, hozzátéve: ő maga felvette a vakcinát, de nem tartja magát kifejezetten sem oltáspártinak, sem oltásellenesnek. Annak ugyanakkor sokkal kevesebb értelmét látja, hogy ne lehessen kimenni az utcára, mint például a maszkhasználatnak vagy a távolságtartásnak.

Az viszont tény, hogy az emberek túlnyomó része akkor is betartja a szabályokat, ha nem ért egyet velük, tehát kifejezetten magas az egyéni felelősségvállalás mértéke.

Azzal kapcsolatban, meddig fognak tartani a most bejelentett szigorítások, Luca is bizonytalan: szerinte ha a kijárási korlátozás talán nem is, a maszkviselés és a vendéglátóhelyek látogatásának oltottsághoz való kötése tavasz elejéig jó eséllyel el fog húzódni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: