KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ismét az életéért küzd a kislány, aki egyszer már legyőzte a rákot – most te is segíthetsz

Laura egész élete a küzdelemről szólt: 10 hónapos korában diagnosztizáltak nála először agydaganatot.

Link másolása

A most tízéves Bencze Laura mindössze 10 hónapos volt, amikor agydaganatot diagnosztizáltak nála, amit először műthetetlennek nyilvánított az orvosa. Szerencsére egy másik sebész vállalta a beavatkozást. Laurát kétszer is megműtötték, kemoterápiát is kapott, egy év után azonban ismét daganat volt a fejében.

Ismét jött a kemoterápia, a sugárkezelés. Öt év tünetmentesség következett, de a betegsége miatt Laura mozgássérült lett, így ezalatt újra meg kellett tanulnia mozogni. Kitartásának köszönhetően Laura már egyedül járt-kelt, játszott, boldog volt, amikor az utolsó, lezáró vizsgálaton két újabb daganatot fedeztek fel az orvosai.

Laurát ismét megműtötték, a szülők azonban még mindig nem tudják pontosan, mivel állnak szemben, ugyanis még mindig nem kapták meg a szövettani eredményeket. "Letelt a hat hét, készítettek egy kontroll MR-vizsgálatot, ami lesújtó eredményt mutatott… a daganatok nagyobbak lettek, mint a műtét előtt, és kezdenek áttétet adni a környező területekre" - írta az édesanya egy Facebook-bejegyzésben.

A Blikk azt írja, az orvos szerint nem a régi daganat újult ki, hanem egy új típusú tumor jelent meg, amit nem tudnak újból megműteni. A kislány most újra kemoterápiát kap, amitől csaknem az összes haja kihullott, a kezelések miatt pedig tejfehérje-, szója- és laktóz­allergiás és sajkalábú lett.

"
A bizonytalanság a legrosszabb, hogy nem tudjuk, mi lesz a holnapi napon, és azt sem, hogy pontosan milyen tumorral állunk szemben

- nyilatkozta a Blikknek Laura édesanyja. A kislány most utolsó esélyként kemoterápiás kezelést kap. "A protokoll szerint a kemoterápia még egy évig lesz jelen az életünkben. Táplálék kiegészítőt kap, nyers étrendre tért át" - írta az anyuka a Facebookon.

A rengeteg kezelés persze nagyon komoly anyagi terhet rótt a családra, főleg, hogy Laura édesanyjának dolgozni sincs ideje. Ezért Facebook-posztban kért segítséget. A család bármilyen adományt elfogad, amivel könnyebbé tehetik Laura mindennapjait.

"A lényeg az, hogy Laura ne szenvedjen, és amit csak lehet, megkapjon. Őt nagyon-nagyon kell segítenünk abban, hogy ameddig él, jól érezze magát. Ne fájjon neki semmi, ne szenvedjen hiányt semmiben, és minden nap legyen valami szép az életében, ami egy kis mosolyt csal az arcára. Legyen az bármi... többek között a vizslánk is ilyen" - írta az anyukája. "Elfogadnánk zöldséget, gyümölcsöt, 5 hónapos vizsla fiúcskánknak tápot. Pécsen élünk."

Ha te is segítenél Laurának, az alábbi számlaszámon adakozhatsz:

Bencze Laura-10402427-86755469-67811010 K&H

Külföldi utalás esetén:

IBAN számlaszám: HU27-1040-2427-8675-5469-6781-1010

SWIFT kód: OKHBHUHB

Ha más adománnyal segítenél, csatlakozz ehhez a Facebook-csoporthoz!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk