SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Infláció és forintgyengülés – mi lesz velünk, és megmenthetett volna-e minket a magyar euró?

Sok illúziónk, és még több tennivalónk van, hogy ne kerüljünk rosszabb helyzetbe. Interjú Pogátsa Zoltán közgazdásszal.

Link másolása

Szép lassan több generáció nőtt fel olyan gazdasági környezetben, hogy számottevő inflációt nem érzékelt. Az utóbbi időkben viszont változtak a dolgok. Az, hogy baj van az infláció terén, már tudtuk a háború előtt is. A háború pedig elhozta a drámai forintgyengülést. Nem kell közgazdásznak lenni, hogy elkezdjünk komolyan aggódni, mi történhet velünk.

Búcsút inthetünk a nyugodt gazdasági klímának, ránk szakad-e az égbolt? Megúszhatjuk-e a legrosszabbat? Egyáltalán, mi a legrosszabb? És persze előkerül az is, hogy jobb lenne-e, ha már Euróval fizethetnénk?

A szakember válaszaiból az is kiderül, hogy valóban baj van, de lenne itt megoldás is.

 – Itt a forintgyengülés, az infláció meg szépen pörög fel. Mi történik velünk?

– Eleve úgy mentünk bele a háborús időkbe, hogy már volt egy nagyon magas infláció. Felső egyszámjegyű. A mostani körülményekben ebből nyilvánvalóan kétszámjegyű infláció lesz.

Az élelmiszerek árában már eddig is kétszámjegyű volt a növekedés, a hétköznapi ember fogyasztói kosarát jobban érinthette, erre a háború most még jobban ráerősít.

Nézzük például a növényi olajok árát, ott már 25 százalékokat is mértek. Persze más és más termékeknek különböző volt az áremelkedése, de az élelmiszerek esetében egyértelmű a magasabb növekedés. Mivel az energiaárak, a benzin ára be van fagyasztva, két dolog mehet érzékelhetően nagyon el, az élelmiszerek ára és a lakhatás. Ezek azok, amiket mindenki megérez, akiknek csak a létfenntartásra futja, azok erőteljesebben szenvedik meg. A teljes infláció 7-8 százalék környékén volt a háború előtt. Az már biztos, hogy egy csomó importtermék ára meg fog drágulni, ráadásul nemcsak a forint/euró árfolyam ment el, hanem maguknak a termékeknek az ára is brutálisan megemelkedett a nemzetközi piacokon.

Például a gáz ára háromszorosára emelkedett. A gabona, a növényi olaj ára is kilőtt a háború nyomán, soha nem látott mértékben. Ha marad a háború, ennek a kettőnek együtt, tehát a forint romlásának és az inflációnak egyszerre, brutális hatása lesz.

A rezsicsökkentés már teljesen veszteséges. Sok százmilliárd forintnyi veszteséget termel a költségvetésnek. Ha az olajár magas marad, de a benzinkutakon marad az árszabályozás, az is veszteséges. Rövid távon az infláció, amivel szembe kell néznünk. De itt van hosszabb távon a földgáz beszerzése. A nyári hónapokban Magyarországnak, mint minden országnak fel kell töltenie a tározókat, hogy a téli hónapokban ne legyen fennakadás. Iszonyatosan drága lesz feltölteni a tartalékokat ilyen áron.

– Orbán nemrég még azt mondta, hogy előnyös Putyinnal, jóval alacsonyabb áron jön a gáz...

– Erről tegnap Marnitz István jelentetett meg egy írást a Népszavában, melyből kiderül, hogy ez így valószínűleg nem igaz.

A KSH külkereskedelmi adatait elemezve azt mutatja ki, hogy az oroszoknak fizetett gáz körülbelül két hónappal követi a holland tőzsdei árat, tehát a (titkosított) szerződéses gázár nem egy csodaszer. A rezsicsökkentést nem Putyin jóindulata, hanem a magyar költségvetés finanszírozza.

– Az történik, hogy sok ember nem látja, hogy a költségvetésben milyen kiadások vannak, csak azt érzékeli, hogy ő maga valamennyivel kevesebbet fizet. Amikor a beszerzési ár nagyjából a rezsicsökkentett ár környékén volt, akkor ez nagyjából rendben volt, de most nagyon messze vagyunk ettől. Az, hogy ez többszázmilliárdos költségvetési hiányt teremt, az átlagember nem gondolja át.

A hiány márpedig azt jelenti, hogy vagy több adót kell beszedni, vagy ennyivel kevesebb pénzünk van a közös céljainkra. Például oktatásra, vagy egészségügyre.

Vagy ez a hiány az alacsony közalkalmazotti bérekben, tanári fizetésekben, leamortizált kórházakban és rossz utakban nyilvánul meg. Ez persze indirektebb hatás, mint a saját pénztárcán érzékelhető rezsicsökkentés, de azért visszaüt.

–  Van ebből kiút anélkül, hogy a kisember fellázadjon?

– Itt az a baj, hogy ha mindenkinek adunk, akkor a gazdagok, akik többet fogyasztanak, sokkal többet kapnak a közösből. Nagyobb házaik vannak, akár több épületet is fűtenek. Ennek az alternatívája az lenne, hogy nem rezsicsökkentést adunk, hanem rendes szociálpolitikát csinálunk. Például, ma vannak Magyarországon olyan kisnyugdíjasok, akik harmincezer forintból kénytelenek megélni.

Ha olyan szabály lenne, ami alapvető civilizációs norma szerintem, hogy létminimum alatt nem lehet nyugdíj, akkor akik rászorulnának, nagyobb nyugdíjat kapnának. Akkor a magasabb energiaszámlát is ki tudnák fizetni anélkül, hogy a leggazdagabbakat jóval többel támogatnánk közben.

Ugyanez a helyzet az üzemanyaggal is. Miközben Magyarország aláírta a Párizsi Egyezményt, vállalva, hogy csökkenti a CO2 kibocsátást, eközben ellehetetlenítjük a piaci hatások érvényesülését. Ugyanez van, akinek nagy autója van, többet fogyasztó autója van, megteheti, hogy többet használja, az a hatósági árral több támogatást kap. Ehelyett inkább a szegényeknek kellene transzfereket adni. Tehát szociálpolitikára lenne szükség. Gazdasági értelemben ezek a szabályozott árak nyilván fenntarthatatlanok. Politikailag azonban nagyon sokáig fenn lehet tartani ezeket, azt gondolom. Ha a kormány ezt úgy ítéli meg, hogy ez neki népszerűséget hoz, akkor a költségvetésből folyamatosan lehet finanszírozni. Azért is, mert ahogy korábban mondtam, az emberek kevésbé tudatosak a büdzsével kapcsolatban, mint a saját pénztárcájuk dolgában.

Pogátsa Zoltán

– Egy jó szociálpolitika is drága dolog. Nem gondolhatjuk azt, hogy akkor már tökmindegy, hova szórjuk a pénzt?

– Nem. Egyrészt a szociálpolitikai megközelítés igazságosabb. Másrészt ráadásul kevesebbe is kerül. Gondoljunk bele, kevesebb embernek kellene adni. Ha mindenkinek adunk, az csak drágább tud lenni.

– Infláció most nagyjából mindenhol van. Nálunk azonban magasabb. Mitől?

– Azt mondanám, hogy nagyjából a kétharmada az, ami külső, globális hatás, amiről nem tehet a kormány. Ha megnézzük az elmúlt hónapok átlagos inflációs számait, akkor azt látjuk, hogy az EU-, vagy az OECD-átlag infláció nagyjából a kétharmada a hazainak. Ráadásul Lengyelországban és a balti államokban a magyarnál is magasabb volt az infláció.

Ami a magyar inflációt megnyomta, az szerintem a választási kiadások, a választási költségvetés, de az is látszik, hogy a magyar élelmiszeripari árak leváltak a régióról, az elmúlt fél- háromnegyed évben gyorsabban emelkedtek a magyar élelmiszeripari árak, mint a régiósak.

Eddig még nem láttam jó agrárpiaci elemzést ennek az okairól.

– A jelenlegi folyamat, a drágulás és forintgyengülés így együtt kontrollálható a kormány által? Kézben tartják jelenleg? Mi a legrosszabb forgatókönyv, ami bekövetkezhet?

– A magyar államadósság átlagosnak mondható. A költségvetési hiány miatt tehát kevésbé aggódnék. Ez a nyolcvan százalék, ahol nagyon régen vagyunk, ez tíz éve még magas volt nemzetközileg, de a világ többi országa, ahogy jobban eladósodott, így nem lógunk ki az átlagos szintből. Én persze nem csinálnék nyilvánvalóan választási költségvetést, de egy évben belefér.

Sokkal erősebben hat az infláció.

Az, hogy 400 forint az euró, az azt jelenti, hogy kicsúszott a kontroll.

És itt már nem lehet monetáris eszközökkel operálni, mert az, hogy ennyire elszállt az árfolyam, az nem a monetáris politika, hanem az energiapolitikának a következménye. Ha azt kérdezzük, miért négyszáz az euró, szerintem elsősorban azért, mert a befektetők úgy ítélik meg, teljesen reálisan, hogy jelenleg Magyarország a legkitettebb ország az egész Európai Unióban az orosz energiaimport irányába. Arról szoktunk beszélni, hogy

Magyarország rendkívül egyoldalúan a nyugat-európai, de főleg német multikra támaszkodik a feldolgozóipar tekintetében, de ennél még durvábban egyoldalúan Oroszországra támaszkodik az energiapolitikájában.

Legyen az gáz, olaj de akár a nukleáris fűtőelemek tekintetében is. Majdnem száz százalékos a függésünk Oroszországtól. Ráadásul még ebben a megváltozott helyzetben is ragaszkodik a kormány, hogy az oroszokkal, Paks-2-vel oldja meg a magyar energiafenntarthatósági stratégiát. Ebben a helyzetben a befektetők teljesen reálisan úgy ítélik meg, hogy ez óriási kitettség.

Ha akár az oroszok állítanák le a gázszállítást, akár az EU döntene egy teljes bojkottról Oroszország tekintetében, de akár ha csak harci cselekmények miatt leállna a gázimport, Magyarország a legsebezhetőbb. És ez van beárazva ebbe az árfolyamba.

Szerintem most már a kormányzatnak kellene határozott és elkötelezett energiapolitikai fordulatot végrehajtania, az tudná megnyugtatni a piacokat. Az vinné vissza a forintot egy elfogadhatóbb szintre.

Szerintem ma már sem a kamatemelésnek, sem a jegybanki intervencióknak nincs igazán hatása. Tehát a jegybank ebben a helyzetben vagy kamatot emel, de már egy ideje emeli és láthatóan nincs hatása a folyamatokra, vagy feláldozza a valutatartalékát. Szerintem ez ugyanannyira haszontalan stratégia. Nem fog működni. A piacon arra várnak, hogy egy energiapolitikai elkötelezettséget mutasson a kormány.

– A mostani kormány nem lép. Ha kormányváltás lesz, egy Márki-Zay-kormány egy ilyen energiapolitikai fordulat meghirdetésével le tudná nyugtatni a piacokat?

– Az a baj, hogy nem hirdet ilyet. Egyértelműbben kellene mondani az ellenzéknek, hogy egészen más energiapolitikát akar.

Azt látom, hogy Márki-Zay szintén atomban gondolkodik, ami szerintem elképesztően veszélyes, láttuk a zaporizzsjiai erőműben mi történt. Lehet, hogy nem az oroszokkal építtetné, de nem világos számomra, mi az ő energiastratégiája.

Nem tűnik nekem nagyon elkötelezettnek a fenntartható energia iránt, sokkal markánsabban kellene kiállnia emellett. Ha mutatna ilyen elkötelezettséget és meghirdetne egy diverzifikációt, akár a mostani kormányzat, akár a következő, az segíthetne. De azt gondolom, hogy Magyarország egyoldalú energiafüggését csökkenteni kell.

– Igaz-e az a vélekedés, miszerint, ha Magyarországon már euró lenne a fizetőeszköz, akkor ez a kitettség így nem állna fenn?

– Közkeletű tévedés, hogy az euró stabilitást ad. Nagyon fontos, hogy megértse a magyar közvélemény, hogy ez fordítva van.

Ha van stabilitás, akkor lehet euró. Azt az országot engedik be az eurózónába, amelyik a stabilitását tudja bizonyítani.

Különböző fiskális és monetáris kritériumoknak kell megfelelni és ráadásul még az árfolyamot is stabilan kell tartani. A magyarországi mutatókkal be sem engedtek volna minket az eurózónába. Szerintem az eurózónával sok probléma van, de ha tudnánk stabilitást teremteni, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy megfelelne-e nekünk az eurózóna-tagság. Ez egy szakmai vita. De azt gondolni, hogy egy instabil országnak stabilitást ad az eurózóna, pontosan olyan tévedés, mint amikor először a NATO-tagságtól vártunk stabilitást, utána meg az EU tagságtól.

– Tehát sosem, az elmúlt hosszú évek konjunktúrája alatt sem volt olyan időszak, amikor az ország alkalmas lett volna az euró bevezetésére?

– Utána kellene nézni. De az a helyzet, hogy a forint 2008 óta folyamatos leértékelődésben van. Tehát ez nem Fidesz-specifikus dolog. Ez nem tenné lehetővé, hogy stabil árfolyamot mutassunk fel. Két éven keresztül kellene az ERM II-ben tartani az árfolyamot. Nem volt szerintem valaha olyan szintű stabilitás, amivel be lehetett volna lépni.

Az ezeken kívüli mutatók közül volt olyan, amikor azok, az államadósság kivételével megfeleltek. De azt pont talán el is néznék. Viszont árfolyamstabilitás, az elmúlt tizennégy évben sosem volt meg.

– Más gazdaságpolitikával közelebb lehettünk volna ezekhez a kritériumokhoz?

– Nézzük a mutatókat. Az első a költségvetési stabilitás. Azt azt szoktam mondani, hogy

öt perc alatt, bármikor lehet teremteni költségvetési stabilitást, csak meg kell vágni a kiadásokat. Kiegyensúlyozott költségvetést könnyű létrehozni: nem kell költeni oktatásra, egészségügyre, stb. Magyarországon ez történt. Meg lehet nézni.

Magyarország végig sokkal kevesebbet költött szociálpolitikára, oktatásra, egészségügyre. Úgy könnyű költségvetési stabilitást létrehozni, hogy közben nem finanszírozom meg a jövőt megalapozó alrendszereket.

A másik az infláció. Ennek a szempontjából egy szerencsés nemzetközi környezet volt. Az egész világban lementek az inflációs ráták. Néhány negyedévben még defláció is volt. Itt azért volt egy nagyon szerencsés nemzetközi környezet. Ez már megváltozott.

A kamatszintet is könnyű volt levinni, amikor egy ilyen alacsony inflációs nemzetközi környezet volt. A mostani korszakból látszik, mennyire elképesztően kitett az ország a nemzetközi hatásoknak.

Volt pár év, amikor ezek a mutatók megfelelőek voltak, de azok fenntarthatatlan költségvetési egyenlegek voltak. És közben nem változott meg az a képlet, hogy az ország alapvetően a multinacionális cégek exportjától és az orosz energiától függ.

És még egy dolog: amikor ez a relatív stabil időszak volt, ez sajnos egybeesett az eurózóna válságával. Ekkor pontosan az is látszott, hogy az eurózónának óriási szerkezeti problémái vannak. Azt gondolom, hogy érthető, hogy volt egy szkepszis a magyar társadalomban az eurózónával kapcsolatban.

– Nem arról van szó, hogy azért ez egy politikai húzódozás is? Gondolok arra, hogy a környező országok szép lassan eurózóna tagokká válnak...

– Magyarországon sok minden politikai, de pont ebben a kérdésben szerintem egy szakmai megközelítés van a jegybank részéről. Olyan sok ország a térségből még nem lépett be, csak a Baltikum, Szlovákia és Szlovénia. És pontosan a Baltikum a példa arra, hogy az eurózóna nem véd meg például a magas inflációtól. Az elmúlt időszakban a Baltikum inflációja magasabb volt, mint a magyar. Észtországban 12 százalékos negyedéves inflációk is voltak. Tehát az euró nem védte meg őket. Az infláció továbbra is nemzeti jelenség, nem lesz uniós infláció. Van rengeteg illúzió az eurózónával kapcsolatban, ez az egyik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: