SZEMPONT
A Rovatból

II. Erzsébet egy gyorsan változó világban is megmaradt kikezdhetetlen ikonnak

A királynőt uralkodása alatt nem kímélték sem a világtörténelem, sem a királyi család viharai.

Link másolása

Csütörtökön délután, 96 éves korában meghalt II. Erzsébet, az Egyesült Királyság királynője. A Buckingham-palota már napközben kiadott egy közleményt arról, hogy a brit uralkodó állapotáért aggódnak az orvosai, ezért megfigyelés alá került. Sajnos mint kiderült, jogos volt az aggodalom: a királynő szervezete délután feladta a küzdelmet.

Bár a brit trón birtokosa immár közel 350 éve csak „uralkodik, de nem kormányoz”, a szigetország imázsa, tekintélye a mai napig elválaszthatatlan a korona viselőjétől. És ha a 19. századot nevezhették „viktoriánus kornak”, akkor az elmúlt 70 év brit történelme is megérdemelné, hogy „II. Erzsébet-kornak” nevezzük, hiszen legalább annyira sorsfordítók voltak ezek az évtizedek Nagy-Britannia számára, mint Viktória, vagy akár a 16. században I. Erzsébet uralkodása.

Pedig II. Erzsébet nem arra született, hogy királynő legyen, hiszen ő csupán a trónörökös Edward öccsének az elsőszülött lánya volt.

Amikor azonban VIII. Edward az elvált amerikai asszony Wallis Simpson kedvéért lemondott a trónról és fivére, VI. György lépett a helyére, a tízéves hercegnőnek már számolnia kellett uralkodói jövőjével. Azt azonban aligha gondolta, hogy ez még 26. születésnapja előtt bekövetkezik, miként azt sem, hogy megéri uralkodásának 70. évfordulóját, és ezzel a minden idők leghosszabb ideig trónon lévő királyai rangsorában a negyedik, a britek közül pedig az első helyen áll. (A nagy előd Viktóriának „csak” 63 év és 215 nap jutott). Persze mondhatjuk, hogy jó géneket örökölt édesanyjától, Erzsébettől, a legendás „Queen Momtól”, aki 102 éves korában hunyt el, és még utolsó éveiben is nagy aktivitás, életvidámság jellemezte.

Erzsébet 1926. április 21-én a londoni Mayfair kerület királyi házában jött a világra császármetszéssel. Még gyerekkorában ragadt rá a „Lillibeth” becenév, állítólag így mondta ki először saját nevét, ezt vette át a család, később férje, Fülöp herceg is, most pedig már dédunokája, Harry herceg kislánya is ezt a nevet viseli. Húgával, Margittal kezdetben egyaránt házi tanítóktól tanultak, életrajzírói feljegyezték, hogy Erzsébet már gyerekként is szerette a rendet, határozott volt, és mint későbbi miniszterelnöke, Winston Churchill írta róla, korát meghazudtolóan felelősen gondolkodott. Később a leendő alkotmányjogot és francia nyelvet tanult, és hogy megismerje kortársnőit, egy lánycserkészcsapat tagja lett.

A II. világháború kitörésekor a brit királyi család személyes példát mutatva Nagy-Britanniában maradt, Erzsébet pedig idő előtt felnőtté vált: önkéntes lett a brit kisegítő egységeknél – ekkor tanult meg autót vezetni, ami egész életében szenvedélye maradt – és 18 évesen tagja lett királyi államtanácsnak, hogy szükség esetén apját helyettesíthesse.

Erzsébet már gyerekkorában többször találkozott leendő férjével, a korfui születésű Fülöp herceggel, 1939-ben szerettek egymásba, de a háború évekre elválasztotta őket. Végül 1947. november 20-án a Westminsteri apátságban keltek egybe, Fülöp akkor kapta meg az edinburgh-i herceg címet.

Róluk elmondható, hogy 74 éven át, Fülöp 2021. április 9-én, 99 éves korában bekövetkezett haláláig jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. Négy gyermekük született: Károly, Anna, András és Eduárd.

VI. György halála után II. Erzsébetként lépett trónra 1952. február 6-án, a koronázási szertartásra azonban csak 1953. június 2-án került sor. A fiatal királynő nem a semmiből csöppent bele az államügyekbe, a diplomáciába, mert az előző években többször vállalt közszerepléseket, sőt, 1951-ben ő látogatott el Kanadába és az Egyesült Államokba. Uralkodásának első éveit meghatározta a brit gyarmatbirodalom felbomlása, illetve annak átalakulása Brit Nemzetközösséggé. 1957-ben az ENSZ-közgyűlésen hitet tett e békés átalakulás mellett, és számos felszabadult gyarmatot személyesen keresett fel. 1956-ban nézeteltérése támadt Anthony Eden miniszterelnökkel, mert ellenezte a szuezi-válság idején a csatorna-övezet brit-francia megszállását. Már ő nevezte ki a kudarcba fúlt akció után lemondott Eden utódát, Harold MacMillant, aki szerint a királynő nemcsak hogy komolyan vette államfői tisztségét, „hanem bátorsága, kitartása, higgadtsága egy férfiéval vetekedett”.

A világpolitikai és hazai események később is sokszor próbára tették II. Erzsébetet.

Évtizedeken keresztül az egyik legrázósabb kérdés volt Nagy-Britannia és az európai közösség kapcsolata. Közel másfél évtizedes próbálkozás után, 1973-ban lett a szigetország tagja a Közös Piacnak, de egészen a Brexitig ez a viszony bizonytalan maradt, mert London mindig igyekezett megőrizni függetlenségét a szorosabb integrációval szemben. Az 1960-as évek két legkellemetlenebb ügye a Profumo-botrány és Rhodesia volt. Profumo, a MacMillan-kormány hadügyminisztere ugyanis intim viszonyba került egy call-girllel, akinek másik állandó vendége a szovjet katonai attasé volt. Miután 1963-ban az ügy kitudódott, a kabinet is belebukott. A dél-afrikai Rhodesiában, a mai Zimbabwéban a fehér telepes kisebbség 1965-ben egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét, és fajüldöző rendszert vezetett be. Bár II. Erzsébet hivatalosan elutasította Ian Smith rezsimét, a brit kormány közel egy évtizedig még titokban támogatta azt. Voltak persze örömteli pillanatok is, hiszen ez az évtized volt a Beatles felemelkedésének időszaka, és a királynő nem kis felzúdulást okozott konzervatív körökben, amikor 1965-ben kitüntette őket a Brit Birodalom Tagja (MBE) érdemrenddel. Néhány évvel később Paul McCartney a Beatles Abbey Road albumának végén egy kedvesen tiszteletlen dalt énekelt, mely szerint „Őfelsége aranyos, szép kislány”. 1966-ban pedig a londoni Wembley-ben a futball-világbajnokság döntőjében a királynő adhatta át a Rimet kupát Bobby Moore-nak, az angol csapat kapitányának. A 70-es éveket elsősorban a véres észak-ír válság árnyékolta be számára, amelynek egyik következménye volt sógora, és Károly herceg mentora, Lord Mountbatten ellen 1979. augusztusában elkövetett halálos merénylet.

Két évvel később kétszer is támadás érte magát a királynőt, először júniusban, Londonban a Trooping the Colour katonai parádén lőttek rá a lovagló Erzsébetre – utólag kiderült, hogy csak vaktöltény volt – októberben pedig Új-Zélandon, szintén egy díszszemle közben, de ezúttal is sértetlen maradt.

A királynőt azonban, mint a korabeli sajtójelentésekből kiderül, nem sikerült kizökkenteni méltóságából és higgadtságából.

Akárcsak 1982. júliusában, amikor arra ébredt a Buckingham palotában, hogy idegen áll az ágya mellett. Miután a biztonsági riasztásra a rendőrség először nem reagált, mert viccnek hitték, Erzsébet és látogatója, Michael Fagan kedélyesen elbeszélgettek, majd a királynő szólította a személyzetet, hogy kísérjék ki az urat. Fagan megúszta három hónapi pszichiátriai kezeléssel.

Ekkorra már II. Erzsébetnek két komoly riválisa is lett: az egyik Diana Spencer walesi hercegné, aki 1981. július 29-én az „évszázad esküvőjén” kelt egybe Károllyal, a másik pedig a miniszterelnök Margaret Thatcher. Diana nemcsak 21 éves fiatalságával, hanem közvetlenségével, divatot teremtő öltözködésével, médiaszerepléseivel, később humanitárius tevékenységével is rendkívüli népszerűségre tett szert, már-már elhomályosítva felséges anyósát.

Margaret Thatcher nemcsak eleganciájával jelentett kihívást a királynő számára, akin gyakran ironizáltak elmaradhatatlan kis fekete táskája és kalapjai miatt, hanem a politikában is, és erről az alattvalók is értesülhettek a királyi házat egyre kevésbé kímélő brit sajtó révén. Kiderült például, hogy II. Erzsébet nem értett egyet Thatcher megszorító, munkanélküliséget gerjesztő, társadalmi feszültséget okozó gazdaságpolitikájával, és azzal sem, hogy kormánya szinte a végsőkig támogatta a dél-afrikai apartheid rendszert. Szerencsés kimenetelű viszont az Argentína ellen vívott háború a Falkland-szigetekért, amelyben András herceg a család büszkeségére katonaként vett részt.

1992 ünnepi évnek indult, hiszen ekkor volt Erzsébet uralkodásának 40. évfordulója, később maga a királynő nevezte el a „legrettenetesebb évének”. Ekkor kaptak először nagy nyilvánosságot azok a hangok, mely szerint a királyság kolonc az ország nyakán, elsősorban a királyi család vagyona és a nekik járó juttatások miatt. Ennek következménye volt, hogy 1993-tól már a palota lakói is jövedelemadót tartoztak fizetni a kincstárnak. Emellett valóságos válási hullám indult el Erzsébet gyermekei körében: márciusban András, áprilisban Anna vált el, decemberben pedig vége lett Károly és Diana együttélésének is. A bulvárpletykák miatt helyzetük tarthatatlanná vált, végül a királynő 1995 decemberében felszólította őket, hogy váljanak el. Diana 1997. augusztus 31-i halálos végű, máig tisztázatlan autóbalesete után a Buckingham-palota napokig hallgatott, és a népharag csak azután enyhült meg, hogy Erzsébet szeptember 5-én, a temetés előtti napon tv-beszédben méltatta elhunyt menyét. Némi gyógyír lehetett, hogy a Tony Blair vezette kormánynak sikerült megkötnie 1998-ban az észak-írországi húsvéti békemegállapodást.

A 2002-es Arany Jubileum három napos londoni népünnepélye viszont újra azt mutatta, hogy a királynő népszerűsége töretlen. A politikában azonban ekkor sem a nyugalom évei következtek, nem utolsósorban a brit haderők iraki és afganisztáni bevetése miatt. Tíz évvel később ő nyitotta meg a londoni olimpiát, és ez alkalomból önmagát alakítva szerepelt egy rövidfilmben a James Bondot játszó Daniel Craig-gel. 2017 novemberében lett a világ legidősebb aktív államfője a zimbabwei Robert Mugabe visszavonulása után, és ugyanebben az évben az első brit uralkodó, aki megérte platina-lakodalmát. II. Erzsébetnek és Fülöp hercegnek még további három és fél év együttlét adatott meg.

Férje halála mélységes űrt hagyott az immár Windsorban élő királynőben,

és bár 2021 májusában még megjelent a brit parlament nyitóülésén, hivatalos teendőit egyre inkább Károly herceg és fia, Vilmos vették át. Trónra lépésének 70. évfordulóján közzétett üzenetében megerősítette: élete végéig szolgálni kívánja országát, ahogyan azt annak idején megígérte. Éveken át számos spekuláció kapott szárnyra a lemondásáról, szó volt arról például, hogy haláláig Károly régens lesz, utána pedig Vilmos lép a trónra. Talán ez a kitartás, ami mindig is jellemző volt rá, segített elviselni neki a királyi ház körül nem szűnő botrányokat András herceg szex-afférjaitól a Harry-Meghan páros kivonulásáig Nagy-Britanniából és a királyi család teendőiből….

II. Erzsébet és Fülöp herceg 1993 májusában látogattak el Magyarországra Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására. Ebből az alkalomból az Országos Széchenyi Könyvtárban külön kiállítást rendeztek számukra, amelyben megemlékeztek a királynő magyar szépanyjáról, Rhédey Klaudiáról. Az ősi erdélyi nemesi család lányának unokája ugyanis a későbbi V.György királyhoz, vagyis Erzsébet nagyapjához ment férjhez. Budapesti programjuk mellett jártak Kecskeméten, Bugacon és a Hortobágyon, mint a lovak nagy szerelmesei. II.Erzsébet előbb a parlamenti díszvacsorán idézte fel, hogy nagyanyja mennyit mesélt neki gyerekkorában a család magyar kapcsolatairól, majd másnap az országgyűlés előtt mondott beszédében, méltatva a magyar nép tehetségét a tudomány és a művészetek terén elért nagyszerű eredményeit, kijelentette: „Önöknek joguk van ahhoz, hogy ismét elfoglalják helyüket az európai történelem és kultúra fő áramlatában”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Erre senki sem számított: a II. világháború óta nem látott ütemben fogynak az ukrán hadszíntéren a fegyverek és a lőszerek
A NATO tartalékait alaposan próbára teszi, hogy Ukrajnában ennyire elhúzódó háborút kell vívni hagyományos tüzérséggel és harckocsikkal. De Oroszországban is fogytán vannak a készletek.
MTI/AP/Libkos - szmo.hu
2022. december 04.


Link másolása

A hidegháború vége, a Szovjetunió összeomlása abba az illúzióba ringatta a nyugati hatalmakat, hogy Európában immár nem a két szuperhatalom nukleáris egyensúlya tartja fenn a békét. Éppen ezért, bár a NATO kibővült a Varsói Szerződés egykori tagállamainak többségével, csökkentették katonai költségvetéseiket, hadseregeik létszámát és fegyverzetüket is.

Az al-Kaida felemelkedése, a nemzetközi terrorizmus elleni harc másfajta katonai beruházásokat és könnyebb expedíciós haderőket igényelt. Ezt még a két évtizedes afganisztáni háború sem írta felül. Aligha hitték volna, hogy lesz még a kontinensen hagyományos tűzérséggel és harckocsikkal vívott háború. Több mint 30 év után kénytelenek belátni tévedésüket – írja a New York Times.

Ukrajnában ez a korábban elképzelhetetlen háború felemészti a kis európai NATO-hadseregek tüzérségi és lőszerkészleteit.

A Krím-félsziget 2014-es annektálása után a NATO azt a célt tűzte ki, hogy 2024-re el a katonai kiadásoknak el kell érniük a tagállamok GDP-jének 2%-át, és ennek 20%-át fegyverekre kell költeni. Ezt azonban a legtöbb ország nem tartotta be. Az ukrajnai háború kitörésekor számos ország készletei a várt szintnek legfeljebb a felét érték el.

Részben ez az oka, hogy kilenc hónappal a háború kezdete után nem kis nehézségbe ütközik Ukrajna támogatása. Mivel mindkét fél a II. világháború óta nem látott ütemben fogyasztja a fegyvereket és a lőszereket, a folyamatos utánpótlás kritikus kérdéssé vált Ukrajna számára.

NATO-illetékesek emlékeztetnek arra, hogy Afganisztánban a szövetséges haderő naponta legfeljebb 300 tüzérségi lövedéket lőtt ki, és nem volt gondjuk a légvédelemmel. Ukrajna viszont naponta több ezer lövedéket használ el, miközben légvédelmét komoly kihívást jelentenek az orosz rakéták és az iráni gyártmányú drónok.

Tavaly nyáron Donbaszban az ukránok által kilőtt 6-7000 lövedékre orosz részről 40-50 ezer lövedék érkezett válaszul.

Ez óriási mennyiség ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok havonta 15 ezer lövedéket gyárt. Éppen ezért a Nyugat folyamatosan próbál felkutatni olyan, a szovjet időkből megmaradt hadifelszereléseket és lőszereket, amelyet Ukrajna is tud használni. Ilyenek az S-300 légvédelmi rakéták, a T-72-es harckocsik, és főleg a szovjet kalibernek megfelelő tüzérségi lövedékek.

De arról is folyik a vita, hogy a NATO újranyisson-e régi csehországi, szlovákiai és bulgáriai gyárakat, hogy újra gyárthassák a szovjet szabványnak megfelelő 152 mm-es és 122 mm-es lövedékeket az Ukrajnában még ma is rendszeresített tüzérségi fegyverekhez. Emellett a lőszer-készleteket olyan országokból igyekeznek feltölteni, mint Dél-Korea.

Az Ukrajnának nagy mennyiségben hadianyagot szállító országoknak, mint Lengyelországnak és a balti államoknak nem kis nehézségbe ütközik a fegyverek és lövedékek pótlása. Az Európai Unió 3 milliárd eurót hagyott jóvá az Ukrajnát támogató országoknak, de az úgynevezett Európa Békekeret már közel 90%-át felhasználták.

Még az Egyesült Államoknak is csak korlátozott mennyiségben állnak a rendelkezésére olyan fegyverek, amikre Ukrajnának szüksége lenne, Washington pedig a New York Times szerint nem akar kulcsfontosságú fegyvereket átcsoportosítani az érzékeny távol-keleti régiókból, ahol Kína és Észak-Korea folyamatosan próbálgatja, hogy meddig mehet el.

Ami a légvédelmet illeti, a NATO a hidegháború befejezése után leszerelte a legtöbb rövid hatótávolságú légvédelmi egységét, csak kevés maradt használatban, az újak gyártása pedig legalább két évet venne igénybe.

A legnagyobb hiány a 155 mm-es tűzérségi lövedékekből van, de korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre a Javelinek, a Stinger rakéták, és a precíziós irányított rakéták is.

Persze az oroszoknak is megvannak a maguk utánpótlási gondjaik. Készleteik ugyan nem fogytak ki, de a fegyvereik egyre régebbiek és kevésbé megbízhatóbbak. Ők is próbálják a hadi termelést növelni, másrészt Észak-Koreából rakétákat, Iránból pedig újabb drónokat akarnak vásárolni. Az iráni drónok azonban nem pótolhatják a cirkálórakétákat, amelyek akár tízszer akkora súlyú robbanószert is képesek célba juttatni.

A BBC szerint az orosz készletek megcsappanására utal, hogy egyre gyakrabban használnak földi célpontok ellen is föld-levegő rakétákat, amiket eredetileg nem erre terveztek. Ilyenek például az S-300-asok, amelyeknek a maradványait számos belvárosi helyszínen megtalálták. Bár az oroszok azt állítják, ezek az ukrán légvédelem rakétái, szakértők szerint ez valószínűtlen, mert a légvédelmi ütegeket rendszerint nem a városközpontokban, hanem a külső kerületekben helyezik el.

De egy ukrán bevásárlóközpontnál felfedeztek olyan rakétamaradványokat is, amelyek KH-22-es vagy KH-32-es rakétákból származhatnak. Márpedig ezeket hajók megtámadására fejlesztették ki, nem pedig szárazföldi támadásra.

Putyin nem véletlenül sürgette nemrég a kormányát és az ipari vállalatok vezetőit, hogy gyorsítsák fel a fegyvergyártást és szállítást. „Minden területen nagyobb tempót kell elérni” - mondta az orosz elnök.

Ezt azonban nehezítheti, hogy a brit Royal United Services Institute elemzése szerint

Oroszország az ukrajnai háborúban nagymértékben támaszkodott a nyugati elektronikára.

A jelentés szerint a 27 legmodernebb orosz katonai rendszer, például a cirkálórakéták, a kommunikációs rendszerek és az elektronikus hadviselési rendszerek rengeteg nyugati alkatrészt tartalmaznak. Egészen pontosan a 27 katonai rendszerben összesen 450 olyan egyedi mikroelektronikai alkatrészt azonosítottak, amelyeket az Egyesült Államokban, Európában és Kelet-Ázsiában működő cégek gyártottak. 318 alkatrész volt amerikai. 51 a dallasi székhelyű mikroelektronikai gyártó, a Texas Instruments logóját viselte. Ezeknek a pótlása a szankciók miatt nehézségekbe ütközhet, még akkor is, ha az oroszoknak a szovjet időkből nagy gyakorlatuk van abban, hogy illegálisan, például fedőcégeken vagy harmadik országokon keresztül szerezzenek be nyugati technológiákat.

Csaknem ekkora kihívást jelent az orosz hadvezetés számára annak a 300 ezer tartalékosnak a felszerelése, akiket erősítésként akarnak küldeni az ukrán hadszíntérre. A már kivezényelt egységek közül nem egyről érkeztek olyan beszámolók, amelyek szerint a legalapvetőbb fegyvereket és védőfelszereléseket sem kapták meg, vagy azokat a katonáknak a saját pénzükön kellett beszerezniük.

A brit védelmi minisztérium friss jelentése megerősítette, hogy

az orosz haderő súlyos lőszerhiányban szenved, melyet a logisztikai problémák tovább rontanak.

Az egyre romló időjárási körülmények mellett ez a legfőbb oka, hogy az utóbbi időben nem tudtak újabb sikeres offenzívát indítani.

Mark Cancian, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának kutatója szerint az oroszok ugyanazzal a problémával néznek szembe, mint a Nyugat. Védelmi iparuk a békeidőbeli termelésre rendezkedett be, és nem képes a háború megkívánta ütemben gyártani az utánpótlást.

A nagy kérdés az, melyik fél tudja gyorsabban bővíteni a kapacitásait, és ezt hosszú távon is finanszírozni. A katonák motivációja mellett ez döntheti el a háború kimenetelét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos az EU-támogatásokról: a politikai összeköttetés miatt meggazdagodottak érdeke más, mint Orbán Viktoré
A volt jegybankelnök szerint egyelőre nem látszik, hogy Orbán Viktor hajlandó lenne száznyolcvan fokos fordulatra a befagyasztott támogatásokért cserébe. De a milliárdosoknak egyáltalán nem mindegy, hogy Szerbia leszünk vagy Szlovákia.
Fischer Gábor - szmo.hu
2022. december 15.


Link másolása

Ahogy sejthető volt, az Európai Unióban a szokásos kompromisszum született. Mindenki kicsit engedett és a végeredményt mindenki győzelemként adja el otthon. Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi professzort a helyzet értelmezésére kértem fel.

Mit döntöttek?

– A kormány és az ellenzék homlokegyenest ellenkező módon magyarázza, ami történt. Ami biztos, valamivel csökkent az elvonással fenyegetett összeg.

– Igen, és ezt a forint árfolyamán is lehetett látni. A bejelentés után a forint egy kicsit erősödött, hiszen jó hír jött, ám amikor elolvasták az apró betűt, akkor kiderült, hogy nem annyira jó az a hír, gyengülni is kezdett. Körülbelül ezt lehetett sejteni. De arról nem beszél senki, hogy uniós pénzek most is jönnek. Az agrárpénzek például, ezek egymilliárd eurós nagyságrendűek. Akinek földje van, az nagyon jól tudja, hogy jön a pénz. Sőt, még az előző hétéves keretprogramból is jönnek pénzek, bár az véget ért 2020–ban, de még vannak lezáratlan ügyek. Viszont a következő hétéves programból, a magyar jogállamisági gyengeségre tekintettel a Bizottság 65%, befagyasztását javasolta. Nem elvételt, csupán befagyasztást, amit majd esetleg kiengednek, ha be lehet bizonyítani, hogy az európai pénzek nincsenek veszélyben.

Állítólag a németek és franciák kérésére, az északiak ellenkezése mellett dőlt el, hogy nem 65, hanem 55%-ot fagyasztanak be.

Azonban ennek olyan nagy jelentősége azért nincs, mert sem ennek, sem a másik nagy pénztömegnek, a helyreállítási alapnak, vagy helyreállítási eszköznek, rövidítve RRF-nek (Recovery and Resilience Facility) a lehívásához jelenleg nem adottak a feltételek.

Ugyanis, bár elfogadták a magyar tervet, de mindehhez tartozik egy hozzáférési kondíció lista. Ha az ember megnézi, az egy 200 oldalas melléklet, amit a közgazdászok már napok óta bújnak, mert a döntés lényege éppen az, hogy lenne pénz, ha a magyar állam úgy működne, ahogy egy európai államnak működni kell. Most azonban nem úgy működik. Anélkül, hogy én most beszállnék abba a vitába, hogy ki látja jól: a magyar igazságügyi miniszter, aki szerint minden rendben van, vagy a Bizottság, amelyiknek van egy több száz oldalas listája, mi minden nincs rendben, megemlítem, hogy

Magyarországnak nincs következő éves költségvetése! Ha lesz, akkor ez egy konyhaasztal sarkán is elkészülhet, mert nem is viszik be a parlament elé. A háborús felhatalmazásra tekintettel.

Korábban a tömegmigrációra tekintettel, utána pedig a járványhelyzet miatt, a magyar kormány felhatalmazza magát, hogy a költségvetési számokat átírja. Ami ugye abszurdum. Ennyit a demokratikus állapotokról. Magyarországon nagyon sajátos helyzet van, de a pénz ott van, ott lesz, hozzáférés pedig a következő években el fog dőlni.

– Években? Addig mi lesz?

– Na, ezt nem tudjuk. A tőkepiac is, amikor a forint kicsit visszaerősödött, majd utána nem erősödött tovább, inkább gyengült, azt számolgatta hogy most akkor a magyar állam mit csinál addig?

– Tehát van a kohéziós alap, amit hét évente megnyitnak. Ebben késedelemben vagyunk eleve. Mivel lezárult az előző ciklus, de a következő ciklust pénzügyileg a magyar állam nem tudta elindítani.

– Így van.

– Viszont bármikor is folytatódik a dolog, most mindenképpen van egy hullámvölgy, megtorpanás, megbicsaklás, és akkor ez a kérdés, hogy ez mennyi ideig fog tartani?

– Így van, ez a kérdés. Ezt persze előfinanszírozni lehet, ha biztos abban a kormány, hogy a jogállami ismérveknek eleget fog tenni, és például szeretne egy autópályát építeni két pont között. Tegyük fel, ezt oda is ígérte már valakinek. Nevet nem mondok, de sejtjük, hogy kinek, mert már csak egy van a piacon.

Ezt az állam előre kifizetheti, viszont akkor nagy a kockázat, mi lesz, ha mégsem kapjuk meg a pénzt az Uniótól, mert mégsem teljesülnek azok a lehívási ismérvek, az Európai Unió feltételei, melyeket előírt?

Akkor az van, hogy ezt a magyar költségvetés kifizette és kész. A magyar adófizető állta a cechet, nem a német vagy a holland. Viszont ha ezt nem indítja el kormány, akkor az út nem épül meg. Az tehát a kérdés, hogy az Orbán-kormány hajlandó-e komolyan és őszintén, az európai normáknak megfelelően működni, ami a 2010-től követett iránynak a némi, mondjuk úgy, 180 fokos korrekciója. Erre még én nem látok ma semmilyen bizonyítékot, vagy biztosítékot a sem személyileg, sem pedig intézkedést tekintve.

Kinek mi az érdeke?

– Gondolom, egy jó üzletember mindenképpen megnézi, hogy mik a veszteségek és mik a nyereségek. Túlélheti-e az Orbán-kormány a 180 fokos fordulatot? Mit veszítene és mit nyerne ezen a dolgon? Megtörténhet, hogy jobban megéri bukni hagyni ezt a pénzt, mert a rezsim többet veszít el egy ilyen rendszer-visszarendezéssel?

– Amikor Orbán kormányáról beszélünk, analitikusan meg kell néznünk, hogy az mi. Ahogy én nem hiszem azt, hogy van Fidesz, ugyanúgy azt sem tudom, hogy van-e Orbán-kormány? Illetve Orbán-kormány van, de magyar kormány van-e? Ez most nem szójáték. Nálunk nem a parlamentnek van kormánya és a kormánynak van egy miniszterelnöke, hanem van egy azaz egyetlen ember, aki a kormány többségének a képviselőit is egyéni meghallgatáson válogatta ki a hírek szerint. Szóval a lényeg az, hogy ez

annyira egy személy által irányított rendszer, hogy itt igazából az a kérdés, hogy a kormányfőnek mi az egyéni kalkulációja. Könnyen lehet az, hogy teljhatalom megtartása fontosabb akkor is, ha az ország emiatt elesik egy halom felzárkóztatási pénztől.

Viszont az ország érdeke nyilván nem ez. Az ország érdeke az, hogy az Európai Unió tagjaként, annak a forrásaihoz hozzáférve, és az európai normáknak megfelelő elköltési móddal költsék el ezeket a pénzeket, mert az nem „brüsszeli érdek”, hogy ne lopják el a pénzt, hogy ne legyen túlárazva egy projekt, hogy arra fordítsák, amire szánták, hanem ez a magyar nemzeti érdek is! Itt már nagyon nagy különbség van a hatalmi csúcs érdeke és az ország érdeke között. Ezt eddig is tudtuk. Az viszont kérdéses, hogy az irdatlan gazdag, politikai összeköttetés miatt meggazdagodott embereknek mi az érdeke? Nekik nem mindegy, hogy ez a vagyon később hogyan fog működni? Az Unió páriaként tengődő országban az ő vagyonuk is leértékelődik. Az Unió sikeres, egyenjogú és elismert tagjaként a nagy nehezen összekuporgatott 600 milliárd forintjuk már 1000 milliárdot fog érni két év múlva. Tehát itt vannak olyan érdekek is, amikre mi nem nagyon szoktunk gondolni. Nevezetesen, hogy

Orbán szisztémájának vélt és tényleges nyerteseinek az érdeke más, mint a rendszer névadójáé.

– Tehát akár ellene is fordulhatnak?

– Hogy így lesz-e, nem tudom. Most közgazdászként azt mondom, az a vagyon, amit megszereztek, egyáltalán nem ugyanannyit ér, ha Magyarország Szerbia-típusú országa a kontinensnek, vagy Szlovénia-típusú országa. Tessék megszorozni azt a vagyont. Egyik esetben elosztani kettővel, másik esetben megszorozni kettővel.

Vita az Unióval?

– Milyen követelményeket kér számon a kormányon az Unió?

– Ezek csupa olyasmi dolgok, amik magától értetődőek egy rendes országban, és meg kell mondanom, hogy így indultunk 1989-90-ben, hogy ilyen országot akarunk. Tehát amikor számon kérik ezeket rajtunk, az nem más, mint ami a nemzeti érdek volt és marad és lesz. Elég szomorú, hogy ezt így kell számon kérni, de most pénz van hozzá kötve, és ez talán számít annyira a rezsim vezetőinek, hogy az ezzel ellentétes gyakorlatot félreteszik. Ugyanis itt nincsen konzultáció, társadalmi vita, vagy ha van, akkor lehetetlen rövid határidőt adnak, vagy álszervezetekkel folytatják le.

– Kivéve, hogyha az északi országok NATO–csatlakozásáról van szó, mert hiszen ott most már három hónapja folyik állítólag a társadalmi egyeztetés

– Igen. Ez egy óriási kérdés, hogy ki tud-e a bőréből bújni egy szisztéma, ami tizenkét éven keresztül épült nagyon tudatosan...

– De a budapesti utcák most is tele vannak olyan plakátokkal, amelyek az Európai Unió ellen hangolják a közvéleményt. Orbán még tegnap is páros lábbal állt bele az Unióba, akkor most ezt hogyan értelmezzük?

– Nem tudom, hogy a kormány mit mond, mert én egy ideje nem figyelem a sajtótájékoztatókat. Én csak a helyzetet nézem, ami az, hogy ezek a pénzek nem jönnek. Hogy jönnek-e majd, az kiderül. És ehhez idő kell. Például nagy büszkeséggel létrehoztak egy hivatalt, Integritási Hatóság néven, aminek az ember jóindulatúan ad egy kis bizonyítási időt. De ahhoz, hogy egy intézménynek a hatásosságáról meggyőződjünk, ahhoz egy-két év kell. Ha például egy egyetemet alapítunk, akkor az első kibocsátott generációnak az elhelyezkedéséből tudok visszakövetkeztetni, hogy milyen minőségű az egyetem. Ennek fényében

az, hogy szeptemberben elszánja magát a kormány, hogy november 19-ig létrehoz egy korrupcióellenes intézményrendszert, egy kicsit komikus.

Ennek már tíz éve kellene működnie, kellene egy track record, hogy jól látható, elemezhető múltja legyen. Ezt a múltat most gyorstalpaló tanfolyammal meg kell szerezni a következő hónapokban, hetekben. Azt sem tartom kizártnak, hogy hirtelen Magyarországon egyszer csak feltűnik a bűnüldöző szerveknek az, ami már az utcán másnak is feltűnik, hogy valakik nagyon nagy autóval járnak, holott nincs kimutatott jövedelmük, hogy három kastélyuk van, holott bérből és fizetésből élőként aligha lehetne ez. Meglátjuk. A kétségeimet most elmondtam, ezek óriási kérdőjelek.

Mit mondott és mit nem mondott Matolcsy?

– Mégiscsak egy volt jegybankelnökkel ülök szemben, nem tudom megkerülni a kérdést Matolcsy legutóbbi nyilatkozatáról.

– Én megfogadtam, hogy mivel a jegybankelnökök klubja egy kicsike klub, az ember nem kommentálja ezeket az ügyeket. Most az ő megszólalását inkább csak a következmények felől nézem. És a következmény az, hogy hozzám is rengeteg megkeresés érkezett, hogy értsük-e úgy, hogy a pénzünket az állam konfiskálja? És értsük-e úgy, hogy Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzete, rozoga? Szerintem nem így kell értelmezni.

Az, amit a jegybankelnök kimondott, az egy kimondható mondat, csupán rossz kontextusban, rossz környezetben hangzott el.

Mert ha annyit mond valaki, hogy ne a párnacihában tartsák a pénzt, hanem tegyék bankba, az egy közhelyszerű igazság. Ha azzal folytatja, hogy mert majd utána az állam azt fogja elkölteni, az egy fölösleges mondat, mert a pénznek az a természete, hogy áramlik oda, ahova áramlik, és hogy hová áramlik, az ezer dologtól függ, azt nem is kell tudni a megtakarítónak. Amikor beteszem a bankba a pénzemet, azt nem kell tudnom, hogy ebből a Kovács és Társa Bt. kap folyószámlahitelt, vagy pedig állampapírt vesznek belőle. A lényeg az, hogy visszakapom-e kamatostul, és a válasz az, hogy vissza fogom kapni kamatostul. Hogy ez a kamat aztán elég-e, az egy más ügy, de a nullánál több. Ha ennyit mondott volna, akkor rendben van. Csak ezt megelőzte egy-két olyan mondat, ami a magyar gazdaság törékenységére, sebezhetőségére utalt. Én azt gondolom, hogy ebben volt egy olyan szándék, hogy megrázza, felrázza a hallgatóságát, kicsit megmozgatni a kormányzatot, üzenni a döntéshozóknak. Hát ha ez volt a szándék, akkor biztos sikerült.

A távolodó euróról

– Nemrég a kezembe került egy újságcikk, ha jól tudom, akkor 2005-ös talán. Arról szólt, hogy az akkori Fidesz felháborodottan kommentálta, hogy az euró bevezetése megint kitolódik, mert a miniszterek nem adtak megfelelő céldátumot. Azt írták, még az is előfordulhat, hogy csak 2009-2010-től fizethetünk euróval. Hát itt van 2022. Ki lehet-e egyáltalán számítani, hogy mekkora kárunk származott abból, hogy az euró bevezetése nem sikerült?

– Az Európai Unióba 2004-ben léptünk be, tehát leghamarabb 2007-ben lehetett volna eurónk, a szlovénekkel együtt. A Nemzeti Bank akkor készített számításokat, amiből az derült ki, hogy

gyorsítaná a növekedést és az életszínvonalat növelné, hogyha egy nem inflációs, kiszámítható valuta lép be egy olyan kis országba, amelynek a külkereskedelme és a pénzügyi mozgásainak óriási többsége az Európai Unión belül zajlik, és euróban. Nyilván azóta ezt a veszteséget cipeli az ország.

Ez megint olyasmi, mint amivel kezdtük, hogy van a nemzeti érdek, és van azoknak a külön bejáratú érdeke, akik erről döntenek. A magyar lakosság elég nagy mintás megkérdezés alapján körülbelül kétharmados többségben szeretné az eurót. Akkor is szerette volna, amikor a forint nem zuhant szabadesésben, de most a nagyon gyenge és változékony forint mellett valószínűleg még erősebb lenne a támogatottsága. Ezt a nemzeti támogatottságot a politika félreteszi a maga speciális szempontjai szerint. Én óriási hibának tartom, de most sajnos a beszélgetés pillanatában oly irdatlan messze vagyunk a mérhető belépési feltételek teljesítésétől, hogy évet sem merek mondani. Emlékeztetek arra, hogy a 2022 áprilisi választás előtt az Egyesült Ellenzék beírta programjába az eurózónába való belépést. Öt évet mondott. Ennek az az üzenete, hogy sokat kell ezen dolgozni, és a munka nem egy kormányzati ciklusra vonatkozik. Tehát nemzeti konszenzus kell hozzá. Erről a pontról kell elkezdeni, és akkor 4-5-6 év alatt elvileg ledolgozható a hátrány. Azóta sajnos eltelt egy év, tehát valószínű az öt év nem elég. Sajnos azt kell mondanom, hogy

én nem látok semmi érdekeltséget az eurózóna felől, a meglévő tagok felől, hogy egy 9,5 milliós, inflációs, zavaros, politikailag pedig megbízhatatlan kelet-európai országot odaengedjenek az asztal mellé.

Ugyanis az Európai Központi Bankban minden ország képviselve van, és egy ember egy szavazat. Egy szavazata van a német jegybankelnöknek, meg a máltainak. Ezen most kezdek gondolkozni, hogyha én ott ülnék, vajon milyen tanácsot adnék a döntéshozóknak, hogy sürgessék-e a kint levőket, hogy csatlakozzanak, vagy azok vegyék tudomásul, hogy kint vannak. Magyarország pedig hát az Unión belül van, de a belső körön kívül, mert ez nem csak pénzről szól. Azt is jelenti, hogy például a jelentősebb bankok felügyeletét az Európai Központi Bank látja el. Tehát egy nagyon megbízható, nagyon komoly regulátor.

– Volt-e olyan nemzetgazdasági pillanat az elmúlt években, amikor belátható közelségbe kerülhetett volna az eurócsatlakozás, ha lett volna erre politikai szándék?

– Az igaz, hogy a belépés pillanatában 2004-ben megvolt a szándék, és akkor meg lehetett volna három év alatt csinálni. Ehelyett nem ez történt.

– Akkor ott mi úszott el?

– Megcsúszott a költségvetés, mert „jóléti rendszerváltást” hirdetett meg az akkori szocialista-szabaddemokrata kormány, és elvezetett a 2008-as nagy bukfenchez. Utána jött egy kiigazítás, közelebb kerültünk kissé. Azonban akkor a korábbi kormányt felváltó politikai erő, a Fidesz, nemzeti érdekre hivatkozva az autonómiát, az Uniótól való távolságtartást tette a gyakorlati politikájának a középpontjába. Akkor még nem ezt mondta, de azt csinálta. Tehát a szétfejlődés egyik esetben anyagi okok miatt történt, nem teljesítettük a feltételeket, a második esetben pedig a szándék is elkopott. Ha nincsen szándék, akkor nem lehet teljesíteni feladat.

– De volt olyan nemzetgazdasági pillanat, amikor az ország alkalmas lehetett volna a csatlakozásra?

– Lehetett volna. De ez olyan, mint egy szakdolgozat, ha valaki elkezdi írni, akkor lehet, hogy kap rá egy ötöst. Viszont, ha nem kezdi írni, akkor nem tudunk erre mit mondani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Aki ide bejön, nem gondolkodik előre, csak a ma éjszakát akarja túlélni” – Iványi Gáboréknál jártunk
Az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanszállóján és egyik iskolájában arra voltunk kíváncsiak, milyen reményekkel várják az idei, inflációval és energiaválsággal súlyosbított telet. Egy mondatban talán úgy lehetne összefoglalni: „Majd csak lesz valahogy…”

Link másolása

A Fűtött Utca névre keresztelt hajléktalanszálló egy óriási hangár, korábban autószerelő műhely működött itt. Még akkor is embert próbáló feladat volna kifűteni, ha egyébként minden rendben lenne vele. Persze a valóság közel sem ez.

„Nincs olyan oldala ennek az épületnek, ami szigetelt lenne. A kazánunk nagyjából 1-2 hetente leáll, mert már a ‘70-es években is réginek számított, de nem lehet megjavítani, mivel nincs olyan szerelő, aki ért hozzá. Új kazánra és szigetelésre pedig pénz nincsen” – mondja Farkas Barnabás, a szálló vezetője.

Az irodában, ahol beszélgetünk, konkrétan lyukak vannak a tetőn, ezért egy ponyvát feszítettek ki alá, különben egyszerűen beesne az eső és befújna a szél a dolgozókra, nyáron pedig nem látnák a monitort az erős napfénytől.

A hőmérsékletet naponta négy alkalommal mérik, az épület négy különböző pontján. Az értékek folyamatosan változnak, csak annyi a cél, hogy 18 fok alá lehetőleg soha ne csökkenjenek.

Farkas szerint bár most kevesebb a hajléktalan, mint 10 éve, ez nem jelenti azt, hogy összességében javult a helyzet: akik bekerülnek az Oltalomhoz, jellemzően rosszabb állapotban vannak, sokkal több köztük a kerekesszékes, mozgásában korlátozott ember.

„A többségüknek nem itt lenne a helye, hanem mondjuk szociális otthonban, idősotthonban vagy pszichiátrián. De mivel nem létezik rendes szociális háló, aminek a hajléktalanellátás csak az utolsó láncszeme kellene, hogy legyen, sehol nincs helyük. Így kerülnek hozzánk, mivel ez az egyetlen intézmény, ahol mindenkit befogadunk.”

Az engedélyezett létszám 130 fő, ekkor jut 3 négyzetméter egy emberre. Ez is nagyon messze áll az ideálistól, de mivel senkit nem küldenek el, már november utolsó heteiben is előfordult, hogy 140-150-en aludtak itt éjszakánként. Az abszolút csúcs több mint 300 fő volt, ekkor nemcsak az összes emeletes ágy volt foglalt, hanem gyakorlatilag szabad padlófelület sem maradt a leterített polifoamoktól.

Farkas Barnabás

„Itt a túlélés a lényeg: aki bejön, még csak arra se gondol, mi lesz holnap vagy holnapután, kizárólag a ma éjszakára” – mondja Farkas Barnabás. Mivel senkitől nem kérdezik meg a körülményeit, arra sem tudja a választ, jönnek-e hozzájuk olyanok is, akiknek ugyan van fedél a fejük felett, de nem tudják fűteni a lakásukat. Olyan mindenesetre előfordult, hogy valaki fürdeni vagy vécére járt be hozzájuk rendszeresen, mert otthon nem volt fürdőszobája.

A válságot az adományozó kedv csökkenésén is érzik, annál is inkább, mivel tapasztalatuk szerint nem az igazán jómódúak szokták támogatni a szegényeket, hanem a valamivel jobb körülmények között élő szegények. Nekik pedig most még annyira se fér bele, hogy másokon segítsenek, mint eddig.

„Van egy étteremtulajdonos támogatónk, aki évek óta minden karácsonykor felajánlja, hogy megfőzi az ünnepi menüt a szálló lakóinak, sőt még zenészeket is hoz mellé. Nyilván idén is vállalni fogja, de még nem volt pofám megkérdezni, hiszen biztos, hogy neki is sokkal nehezebb most.”

Azt a hírt, hogy a Belügyminisztérium egyik államtitkára szerint a jelenlegi válságos helyzetben mindenkinek, így a hajléktalanellátó intézményeknek is „összébb kellene húzódniuk”, ironikusan csak úgy kommentálja: tiszta szerencse, hogy ők előrelátóak voltak és ezt már 20 évvel ezelőtt megtették.

„Ha ki lenne épülve az a fajta állami ellátórendszer, amit ‘89 óta nem sikerült megoldani, 100 emberből, aki most hozzánk érkezik, legfeljebb 10-nek lenne valóban nálunk a helye”

– teszi hozzá. Bárhogy is alakul, olyan forgatókönyvvel nem számolnak, hogy be kell zárniuk, de a „majd csak lesz valahogy”-nál kidolgozottabb jövőképet nem igazán tudnak felmutatni.

Kevesen tudják, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) közel sem csak a hajléktalanszállót üzemelteti: több tucat másik intézmény tartozik hozzájuk, van idősotthonuk, kórházuk és anyaotthonuk, ők működtetik a Wesley János Lelkészképző Főiskolát és még számos másik iskolát, illetve óvodát is országszerte.

„Körülbelül 3000 közoktatásban tanuló gyerekért felelünk, ebből több mint 2900 hátrányos helyzetűnek mondható” – mondja Iványi Gábor, a MET és az Oltalom elnöke.

„Kinyitni se merjük a számlákat, inkább azonnal átadunk mindent a központnak”

A kőbányai MÁV-telep egészen különös színfoltja Budapestnek: közvetlenül a Könyves Kálmán körút mentén található, de ha befordulunk onnan, perceken belül szinte falusias környezetben találjuk magunkat. Itt működik a Wesley János Általános Iskola, amelyet lassan húsz éve szintén az Oltalom tart fenn.

Az iskolának nappali tagozaton körülbelül 70 diákja van, az esti tagozatra pedig több mint 100-an járnak. A tanárok igyekeznek mindenkit a saját igényei szerint, személyre szabottan oktatni, hogy azok is le tudják tenni a vizsgáikat, akik erre külön segítség nélkül nem lennének képesek.

A háború kitörése után sok ukrán menekültet is befogadtak, közülük több család átmenetileg itt is lakott a tornateremben, amíg nem találtak nekik alkalmasabb szállást. Tandíjat senkitől nem szednek, és az étkezést is mindenkinek ingyenesen biztosítják.

Nemcsak a gyerekekkel, a családokkal is szoros viszonyban vannak: két szociális munkás dolgozik náluk, akik igyekeznek mindenben segíteni, például ha valakit kilakoltatnak és új otthont kell keresni neki. Mivel iszonyúan megugrottak az albérletárak is, ez mostanában egyre gyakrabban fordul elő.

„Eleinte főleg a közeli Hős utca lakói közül kerültek ki a diákjaink, de mivel elkezdték felszámolni a telepet, ott már nagyon kevés gyerek maradt. Azóta leginkább a VIII. kerületből jönnek át, olyan helyekről, ahová nem tudnak beilleszkedni, mert személyre szabott foglalkozást igényelnek”

– mondja Pizarro-Iványi Júlia intézményvezető. Azt tapasztalja, hogy az utóbbi időben sokkal több élelmiszer fogy.

„Rengeteget esznek a gyerekek, soha nem kellett még ennyiszer rohangálni a termek között, vagy megkérdezni a központi konyhát, maradt-e valahol étel.”

Amikor ott jártunk, kifejezetten meleg volt az iskolában, Júlia meg is lepődött rajta: szólt a kazánt kezelő kollégának, hogy inkább tekerje lejjebb a fűtést, mert ha így marad, az drága mulatság lesz. Elmondása szerint általában jóval hűvösebb szokott lenni, ami nem csoda, hiszen náluk is elszálltak az energiaárak. Ő viszont próbál minél kevésbé foglalkozni ezzel.

Pizarro-Iványi Júlia

„Hősiesen bevallom, én inkább becsukom a szemem. A számlák mindegyike megnőtt, de most már kinyitni se merjük őket, azonnal átadunk mindent a központnak. A mának élünk és közben imádkozunk a holnapért.”

Az iskola dolgozói számára minden évzáró annak az ünnepe is egyben, hogy sikerült egy újabb tanévet végigcsinálniuk. De már akkor is megkönnyebbülten sóhajtanak, ha a hónap elején mindenki rendben megkapja a fizetését. Akkora a bizonytalanság, hogy ennek is örülni kell.

Azt mondta a szolgáltató, semmilyen áron nem tudnak új szerződést kötni

A szervezet anyagi helyzetére Iványi Gábor mellett Ónodi István gazdasági igazgató lát rá legjobban, ezért őt is megkérdeztük, mennyivel magasabbak a kiadásaik most, mint tavaly ilyenkor.

„Az üzemanyag-számláink lényegében a duplájára nőttek, ránk ugyebár már jó ideje nem vonatkozott az ársapka. Lehet szörnyülködni, hogy miért tankolunk el havonta nagyjából 5 millió forintot, de egy ekkora intézményrendszer fenntartásához, a logisztikához és a folyamatos élelmiszer-utánpótláshoz elengedhetetlen a nagy járműpark” – kezdi a válaszát.

Az élelmiszer-áremelkedések szintén érzékenyen érintik őket, ráadásul mivel nagy tételben, számlára vásárolnak, itt se vonatkoznak rájuk a hatósági árak. A növekvő áruhiányt viszont ugyanúgy tapasztalják.

Olyan opció nincs, hogy kevesebb ételt vesznek, mivel sok gyerek, akiről gondoskodnak, kizárólag nekik köszönhetően jut élelemhez. Ő is úgy látja, hogy mostanában az adagokat nemhogy csökkenteni lehetne, inkább növelni kell.

„Épp ma volt egy megbeszélésem a konyhások vezetőjével és ő említette, hogy az elmúlt hetekben feltűnően elfogy minden. Korábban azért előfordult, hogy nem ettek meg ezt-azt a gyerekek, most viszont az utolsó falatig, sőt sokan még repetát is kérnek. Nyilván otthon még kevesebb jut nekik, mint eddig.”

Kompenzációt egyáltalán nem kaptak, se az üzemanyagok, se a rezsi, se az élelmiszerek drágulása miatt. Az energiahelyzetre pedig ősz óta a kaotikus a legenyhébb jelző.

Ónodi István

„Van egy óvodánk Borsod megyében, ahol a szolgáltató felmondta a gázszerződést szeptember 30-i hatállyal. Erről július-augusztus környékén értesítettek bennünket, mi ezután elkezdtünk új árajánlatokat bekérni. Az egyik helyről nem is reagáltak, a másikról pedig egyszerűen közölték, hogy semmilyen áron nem tudnak szerződést kötni. Ennek az óvodának azóta sincsen élő szerződése, a gázt ugyan nem zárták el, de jogilag teljes a káosz.”

Ami az áramot illeti, ott már van precedensük. körülbelül a korábbi ár négy-ötszörösét kell fizetniük. A gáznál minimum hat-hétszeres szorzóval számolnak, de ehhez előbb meg kellene tudniuk állapodni valamelyik szolgáltatóval.

Arra a kérdésre, mi tartja őt a pályán ilyen körülmények mellett, Ónodi istván nagyon hasonló választ ad, mint a többi nyilatkozó.

„Húsz éve dolgozom itt, tíz éve tart az egyházi státusz megvonása miatti kálváriánk. Állandó a bizonytalanság, de a támogatóinknak köszönhetően eddig mindig sikerült túlélnünk. Emberileg már rég nem volna lehetséges, hogy itt legyünk, de valahogy mégis teljesíteni tudjuk ezt a szép küldetést. Amíg lehet, szeretném folytatni.”

„Bűnös dőzsölésben élnek, miközben a vidéki Magyarország fázik, szenved és éhezik”

Hasonlóan eltökélt Iványi Gábor is. Bár már 10 hónap telt el azóta, hogy több tucat NAV-ellenőr razziázott az egyesület, illetve az egyház Dankó utcai központjában, a szervezet helyzete semmit nem javult az eltelt időben.

Bár az 1%-os felajánlásokat nézve Magyarországon ők a negyedik legtámogatottabb egyház a katolikusok, reformátusok és evangélikusok után, 2011-ben mégis megfosztották őket a státuszuktól, és az ezután járó állami normatíváról. Az erről szóló pert még a strasbourgi bíróságon is megnyerték, ennek hatására 2016 decemberéig kifizette az állam a tartozást, azóta viszont újra semmit.

„Az intézményeink költségvetésének nagyjából a felét elvették, jelen pillanatban 15 milliárd forint tartozása van a magyar államnak felénk” – magyarázza Iványi.

Szerinte a februári razziának is egyértelműen politikai okai voltak.

„Mindenki nagyon jól tudja ott is, ahol elrendelték, hogy azért nem tudunk olykor járulékokat befizetni, mert nem kapjuk meg azt a kiegészítő támogatást, ami egy egyháznak az államtól átvállalt feladatok ellátásáért cserébe jár.”

A zsákokban elvitt gépeket és iratokat nem kapták vissza, vádat viszont azóta sem emeltek ellenük az ügyben, így most lényegében patthelyzet alakult ki. A kilátásaik viszont ettől eltekintve sem fényesek.

„Hogy meddig lehet ezt húzni, nem tudom. Csak a nettó bérköltség havi 220 millió forint, amit minden hónap 10. napjáig ki kell fizetnünk. Erre jönnének rá a járulékok, de ezeket jelenleg nem tudjuk befizetni. A közüzemi díjakból pedig annyit, amennyi pénzünk épp marad.”

Az iskoláikból egy gyereket sem rúgnak ki, valamint a hajléktalanellátásban is ők vannak a rendszer legalján. A kórházukban szintén olyan embereket látnak el, akiket egyetlen másik intézmény sem vállal, például azért, mert tele vannak élősködőkkel.

A fentiek tetejébe jött még a hihetetlen drágulás is. Iványi Gábor elmondása szerint rendszeresen járnak ki Ukrajnába adományokkal, és azt tapasztalják, hogy ott minden olcsóbb, és hiány sincsen szinte semmiből. Jóval kevesebbe kerül például a kenyér, valamint a hazai ársapka eltörlése óta az üzemanyag is. A lelkésznek sarkos véleménye van a magyarországi állapotokról.

„Nem illik róla beszélni, de mindenki tisztában van vele, hogy lázasan lopják továbbra is a közvagyont. Az egész ország azért működik, hogy egy szűk érdekcsoportnak termelje a javakat. Utóbbiak átlag feletti, bűnös dőzsölésben élnek, miközben a vidéki Magyarország fázik, szenved és éhezik” – fogalmaz.

Az idei télről azt mondja, borzasztóan nehéz lesz, de bíznak a Jóistenben és a támogatóikban. Szerinte nem egyszer igazi csodák is történtek velük, különösen az elmúlt tíz év során.

„Megszámolni is nehéz lenne, hányszor fordult elő, hogy 8-án fogalmunk sem volt, miből fogunk 10-én béreket fizetni. Végül aztán mindig bejött valami olyan pénz, amire nem számítottunk. Most is ebben bízom, illetve hívő emberként az Örökkévalóban is, aki 40 éven át életben tudta tartani Izrael népét a pusztában vándorlás során. Nekünk is hasonló körülmények között kell boldogulnunk, de ebből tudom, hogy nem lehetetlen.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Teszem, amit lehet” – tizenegy aggregátorral indult Ukrajnába Bojár Iván András
Három hete tett közzé egy felhívást, mert úgy érezte, tennie kell valamit, amikor látta, hogy semmisítik meg az oroszok módszeresen az ukrán infrastruktúrát. Sikerült megtöltenie egy furgon rakterét, és most elindult a háborús övezetbe.

Link másolása

Bojár Iván András november 21-én tette közzé a Facebookon „Kijevi karácsony” című bejegyzését. Rekordgyorsasággal gyűltek az adományok arra, hogy az áram nélkül maradó országnak segíteni tudjon néhány áramfejlesztővel. Szintén adományként egy kisteherautó is került, így Iván és egy barátja, Makai Józseg újságíró december 17-én hajnalban útnak is indultak. Az indulás előtt beszéltünk.

– Délután, amikor megbeszéltük az interjút, valami nagy autót vezettél éppen.

– Igen, mert különböző helyekre érkeztek be a különféle aggregátorok, meg a ruhaadományok, és azokat szedegettem össze egy teherautóval, és vittem ki Vecsésre.

– És te tudsz teherautót vezetni?

– Azt azért mindenki tud. Nem nyergesvontatót kell elképzelni, ez egy nagyobb furgon.

– Szívet melengető volt az első bejegyzésed, amikor ez az egész indult, nem is egész egy hónapja kezdődött, ugye?

– Három hete vagy annyi se?

– Az volt a fantasztikus számomra, hogy nagyon gyorsan kezdtek érkezni komoly pénzek.

– Igen. Végül 7 millió forint fölött jött be. Ebből 4 millió fölött jött össze nekem, a felhívásom után nem sokkal. És még rengeteg pénz érkezett a Kárpátok Alapítvány számlájára, részben amiket én irányítottam oda már, mert akkor már csak az ő alapítványi számlájuk működött, hogy ne egy magánember számlájára érkezzenek.

– Ennek bizalmi, vagy pénzügyi okai voltak?

– Részben mindkettő. Eleinte az én ismerőseim adakoztak, de ahogy tágult a kör, jöttek az ismeretlenek. Akkor célszerű volt hivatalos számlaszámra váltani. Azért is működöm az alapítvánnyal együtt, mert ők azért már huzamos ideje humanitárius segélyeket visznek Ukrajnába, és van tapasztalatuk.

– Te találtad meg őket, vagy ők kerestek meg téged?

– Amikor eszembe jutott, hogy jó lenne, ha esetleg valamilyen intézményi háttér ehhez, hogy ne én intézzem magamban, akkor a Mérő Verát kérdeztem, és ő irányított a Kárpátok Alapítványhoz, akik Egerben vannak.

– Ők a háború eleje óta folyamatosan kint vannak?

– Nincsenek folyamatosan kint, hanem kapcsolatban vannak szlovák civil szervezetekkel, ukrajnaiakkal, velük működnek együtt. Tudomásom szerint négy mentőautót és egy mobilkórházat juttattak már ki Ukrajnába, azonkívül élelmiszersegélyeket vittek Kárpátaljára, magyar településekre is, meg a háborús övezetbe is.

– Csináljunk egy leltárt, végül is mit sikerült ennyi idő alatt összegyűjteni?

– 11 darab aggregátort, ami nagyon jó eredmény, mert üres az ország, nem is lehet igazán kapni sehol. Egész Európában hiány van aggregátorokból most.

– Ezekkel mekkora közösségnek lehet áramot biztosítani?

– Hát, egy kórházi emeletet mondjuk, azt már el lehet látni velük. A műtőt azt azért nem mondanám, mert a műtőnél az egyenletes áramszolgáltatás fontos, az már másfajta technika. És persze jóval nagyobb kapacitás. Amikor leadták nekem a kijevi kórházból a rendelést, ott igazából erőműveket kértek. Az egy más szint. Plusz a legrémesebb, hogy egy darab nincs egész Európában belőlük, hanem azt lehet csinálni, hogy az ember megrendeli Kínából, vagy Törökországból, és akkor majd márciusi szállításra hoznak, amikor már túl vagyunk a télen. Most az azonnali segítség a fontos, hogy túléljék a telet az emberek.

– Meleg ruhából mennyit sikerült összerakni?

– Az fontos volt, hogy a mostani gyűjtés karaktere más volt.

Nem szegény családoknak kellett teljes ruházat, hanem speciálisan meleg ruhákra volt szükségünk.

Nagyon sok kabát, sok sál, sok takaró, hálózsákok. Tehát az, amit kértem, hogy Ukrajnában, a nagy mínuszokban legyenek meleg ruhák, vastag zoknik, szóval ilyen holmik. Nagyon jó darabok jöttek össze. 18 darab kabát, 32 darab pulóver, 3 darab hálózsák, 2 darab pokróc, 18 darab sál, 11 darab sapka, 8 pár zokni, 4 pár harisnya, 4 pár termo nadrág.

– Már megvan a pontos útvonal, gondolom, hogy kik fognak várni benneteket. Hogyan és hova kerülnek ezek a dolgok?

– Azt tudom, hogy Kijevbe viszünk a tizenegyből kilencet, Bucsába pedig kettőt.

– Ott van egy partnerszervezet, aki ezt átveszi, vagy intézmények veszik át?

– Ez a két verzió van, igen. Vagy intézmények, vagy civil szervezetek. Ennek a szervezése még zajlik. Mert egyeztetésben voltam a kijevi önkormányzattal, valaki egyeztet a Kárpátok Alapítványtól a kijevi szívkórházzal. Szintén van direkt kapcsolat a bucsai önkormányzathoz. Az fontos, hogy legyen egy hivatalos fogadó szervezet, amelyiknek van is adományfogadása, jogosultsága.

A furgon indulásra készen szombat hajnalban

– Vasárnap estére már ott vagytok Kijevben? Ez a terv?

– Körülbelül igen. Szombaton, ami a macera, az az átjutás a határon, nagyon nehézkes, még mindig sokat vacakolnak, és akkor utána, amennyit tudunk, megyünk. A Kárpátok egy nehéz szakasz, ócska az út, hó van, csúszik. Utána Kárpátokon túl már egy fokkal jobb az út Lembergig. Nem olyan nagyon jó, de ez azért egy kicsivel jobb. Aztán Lemberg és Kijev között jó az út, azért az is egy 600 kilométeres szakasz. Úgynevezett sztrádájuk van, ami gyakorlatilag két szélesebb autóút, tehát nem egy komoly dolog az se. A széles leállósávban, tavaly nyáron végig ott álltak a sajtárusok, belakták az autósztrádát. Szóval ilyen fura dolgok ott előfordulnak.

– Hol fogtok megszállni?

– Hát a Jóska azt mondja, hogy vannak az országút mentén motelek, zárt parkolóval.

– Ott mered hagyni a kocsit?

– Igen.

– Tizenegy aggregátorral a rakterében?

– Kamerás, és figyelik a zárt parkolót. Ennyi, nem tudunk mit csinálni. Az utcán nem hagyom nyilván.

A raktér tele van

– Hogy tervezitek, mikor vagytok újból itthon?

– Most azt számoltuk, hogy szerdán estére érünk vissza feszített tempóban, ha meg elfáradunk, ami amúgy életkorilag elképzelhető, akkor egy nappal később, csütörtök este.

– Tehát karácsony előtt vagytok itthon. És azután két nappal később, pontosan karácsony este lesz a tizedik hónapja az orosz támadásnak. Vannak–e ott személyes ismerőseid?

– Nincsenek. Sokáig nem is tudtam, hogy a családom részben erről a vidékről származik, anyai vonalon. Nagypapám Ungváron végzett. Amikor ott voltam, el is mentem Ungvárra a papneveldébe, és

megnéztem, hogy az akkor 17 vagy 16 éves nagypapám a XX. század első éveiben hol koptatta a padokat.

Meg hát érdekes volt megnézni, hogy a görögkatolikus székesegyház altemplomában lévő kriptából jószerivel semmi nem maradt. Egyrészt a magyar nevek idővel átalakultak ukrán nevekké, az egyházi nevek, tehát akik ott vannak, püspök, egyebek. Másrészt pedig annak idején a szovjetek mindenkit kirángattak. Tehát kiszedték az összes csontot a kriptákból, és szétszórták a holttesteket szanaszét. Nagyon sokat szenvedtek a görögkatolikus papok a kommunizmus alatt. Nagyon sok magyar papot elvittek a Gulágra, vagy ott maradtak, vagy harminc év után támolyogtak vissza. Szóval ez egy rémes korszak volt. Ennek a nyomai megvannak. De igazán személyes semmi.

– Milyen a te Ukrajna-képed?

– Az a fura, hogy az én mentális térképemen Ukrajna nem is szerepelt. Tehát előbb voltam Brazíliában, mint szomszédos Ukrajnában. Nekem ott semmi dolgom nem volt. És állati érdekes volt, amikor ott autókáztunk, akkor azt néztem, hogy hú, ez mekkora ország! Atyaég!

Ha ez valahogy bekerül az Európai Unióba, és az Európai Unió agráriumának az egyik szereplőjévé válik, akkor a spanyol, francia, olasz, görög agrárdominanciát el lehet felejteni.

A világ legjobb termőtalaja van Ukrajnában, és végeláthatatlan síkság. Tehát nemcsak gabonában, de mindenben, gyümölcsökben és mindenben jó. Ez óriási erő. Ha belép, és lesz egy ukrán–lengyel szövetség, az elviszi keletre Európán belül a súlypontokat, a francia–német tandemmel szemben.

– Mikor jártál Ukrajnában?

– Másfél éve. Amikor Kijevben jártam augusztusban, azt lehetett érezni, hogy irgalmatlan erő van az ukránokban. Nagyon erősen érződött az öntudat. 2014 óta ment a Donbászban a feszülés. Ez azért áthatotta az ukránoknak a gondolkodását. Ebből Európában alig jött át valami. Sajtóhírek néha, amit vagy felcsípünk, vagy nem, én inkább nem. De ott érződött, hogy mindenki jól beszél angolul, a fiatalok képben vannak. Ami nagyon-nagyon rokonszenves volt, hogy egy picit megállt az idő ott még. A csajok fantasztikusan szép, franciás nyári ruhákban jártak, és nem olyan szerkókban, mint nálunk. És ott a Sevcsenko Park, Kijev központja, amire olyan házak ablakai néznek, melyekben Bulgakov élt, Puskin, meg hasonló nagyságok.

És ott a parkban iszonyú jó élet volt. Teljesen mesebeli. Az egyik sarokban zenéltek, táncoltak, tangóztak az emberek.

A másik sarokban sakkoztak. Épp egy nagy, szőke, magas kontyos nő verte halomra az egész sakkozó csapatot. Rapid sakkban verte őket agyon. Párocskák korzóztak, ahogy kell egy parkban. A fiatal családok a gyerekeket legeltették. Szóval ilyen idilli volt, és kicsit időn kívüli. Nem volt benne a kapitalizmus agresszív tempója. Az még nem érződött.

– Elmész újra ezekre a helyekre, ahol tavaly jártál?

– Ahova megyünk, az a Majdan környéke. Ott fogunk lakni körülbelül. Onnan nincs nagyon messze Sevcsenko park.

A szállítmány, már túl a Kárpátokon is

– Honnan van ennyi energiád erre az aktivizmusra? Vagy tízmillió fát ültetsz, vagy tizenegy aggregátort szedsz össze.

– Valaki írta nekem most, hogy az oroszok újra be akarják támadni Kijevet, megint szorong.

Nem tudom, lehet, hogy nekem a szorongásoldásnak ez egy formája. Akár a klímaszorongásnak is az a formája, hogy valamit teszek, teszem, amit lehet. Fákat ültetünk. Többet nem tehetek, de ezt teszem. És ebben a dologban is.

Azt gondolom, hogy ha van Hunyadi Mátyás a korunk történelmében, akkor az vélhetően Zelenszkij. Ő az, aki Kelet felől védi Európát, és Európának is meg kell segítenie az ő munkáját.

– Félsz?

– Nem. Egyáltalán nem félek. Voltam én már háborús övezetben. Meg Makai Józsi is volt háborús övezetekben, nem is egyben. Ő újságíró barátom, még az ős-Narancs időből, vele együtt megyünk. Azért látom, hogy nagyon sűrűsödnek a fekete felhők Kijev körül. Ugye minden nap ott is vannak lövések, dróntámadások, rakétatámadások. Nem tudok mit mondani.

– Isten kezében?

– Hát Isten kezében. Szóval nem félek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk