SZEMPONT
A Rovatból

„Hétfő hajnalra meghalt, csütörtökön köhögött először. Kíméletlenül elvitte az embereket.”

Interjú egy mentőssel a Covidról, oltásról, oltásellenességről, mellbevágó történetekről. Természetesen sajnos névtelenül.

Link másolása

A negyedik hullámmal együtt egyre többen kíváncsiak arra az egyszerű információra, mennyi oltott betegedett meg, ezek közül hányan szorulnak intenzív ellátásra? Ezek az adatok Magyarországon, teljesen ellentmondva a józan észnek, titkosak. Időnként kiszivárog ez-az, egyes szakmabeliek egymásnak akár ellentmondó adatokat el-elmondanak. De ami a hivatalos Magyarország dolga lenne, a transzparens tájékoztatás, az nagyon hiányzik. Én magam is csak azzal próbálkozhattam, hogy felhívtam mentős ismerősömet, aki már a pandémia első napja óta frontvonalban van. Amit ő elmondott, az bár nagyon hiteles, de persze nem reprezentatív. Csak újabb apró mozaikkő, a gondosan rejtegetett nagy képről. A hazai abszurdra jellemző, hogy sajnos az interjúhoz még a nevét sem adhatta.

– Te hogy látod, mennyi az oltott betegek aránya a negyedik hullámban?

– Vidéken mentőzöm, itt nincs olyan sok beteg, mint Pesten. Talán egész vidéken van annyi beteg, mint Pesten. Kollégáimtól, pesti kollégáimtól is egyre világosabban az a tapasztalat rajzolódik ki, hogy akik kórházba kerülnek, azok oltatlanok. Én sem találkoztam még olyan esettel, hogy oltott beteg Covid-panasszal mentőre szorult volna. Olyat hallottam, hogy oltott beteg covidos és otthon kell maradnia, mert lázas, mert panaszai vannak, mert leverte, mint egy influenza, de aztán tíz nap múlva ment vissza dolgozni. Tehát én idén még nem vittem olyat, hogy oltott lett volna, és súlyos légzési problémái lettek volna, amik Covidra vezethetők vissza.

– Én nagyon oltáspárti vagyok, mert magamon is tapasztalom, hogy megvéd. Nagyon sok covidossal találkoztam, nekem azóta hatszor meg kellett volna halnom, de legalább súlyos betegnek kellett volna lennem. Az első ötezerben kaptam meg az oltást, és már január végén a másodikat is.

A tavaszi harmadik hullámnak már teljes védettséggel mentem neki. Én meg sem éreztem. Viszont kollégáim, mentős kollégák voltak nagyon rosszul. Olyanok, akik csak később kapták meg, vagy csak áprilisban kapták meg a második oltást, akiknek csak egy oltása volt. Például van egy ötvenöt éves kollégám, akiről meg nem mondanád, hogy ötvenöt éves, mert olyan a kondija, mint egy harmincévesnek, ultramaratonokat fut. Elkapta a Covidot, és most tart ott, hogy már megint képes arra, hogy otthonról, ami csak hat-hét kilométer, be tud futni a munkahelyére. Kétszáz kilométert futott le előtte. A betegség súlyosságát én annyira nem vitatnám.

– Nyilván, az egy jó kérdés, hogy mi a propaganda, mi a valóság. Azzal maximálisan egyetértek, hogy oltassák be magukat az emberek. Nem tudom, látja-e valaki az országban, hogy mennyi beteg került be kórházba, s ezek közül mennyi az oltott, mennyi az oltatlan. Én, amikor a sürgősségin dolgoztam, nem vezettünk ilyen adatot. Ezt a mentőknél sem vezetjük, nincsen ilyen opció, hogy le kelljen írnunk, hogy valaki oltott-e vagy oltatlan. Egy protokoll van, ha kórházba visznek, gyorstesztet kell csinálni. Az sem biztos, hogy ez olyan információ, ami rendelkezésre áll. Nem vagyok biztos, hogy olyan dolgot akarunk megtudni a kormánytól, amit egyáltalán tudnak.

A kórházak ezt nem vezetik, mert nem számít. Ha orvosi szemmel nézed, amikor odajön eléd egy beteg, aki fullad, akkor már tökmindegy, hogy oltott, vagy oltatlan. A Covidot gyógyítod, és az oltástól független a protokoll. Teljesen mindegy, hogy oltva, vagy oltatlanul hatvannyolc a szaturációd, ugyanazt az ellátást fogod kapni.

– Arra gondolok, hogy nem éppen a protokoll szempontjából lehet ez fontos, hanem egy visszaigazoló adat lehetne az oltottak számára, ami megerősíti őket, hogy helyesen döntöttek, és ösztökélő információ az oltatlanoknak, akiket talán meggyőzhet egy ilyen közlés.

– Mi a munkánk során mindig rákérdezünk erre, eleve így lépek be a lakásba. Ugyanis, ha látom azt, hogy ő nem oltott, automatikusan jobban vigyázok rá. Én maximálisan bízom az oltásomban, két Pfizert kaptam, meg egy kínait. Tehát nekem nem tud ártani, de ha oltatlan, akkor lehet, hogy én éppen tünetmentesen hordozok, és akkor még körültekintőbbnek kell lennem.

– Például két héttel ezelőtt vittünk egy nőt. Ő covidos volt. Valószínűleg halott is azóta, sajnos. Amikor bementünk, nem tudtuk, hogy covidos, úgy kellett az ágy mellől kihúzni. Sikerült kicsit eszméletet verni belé, de nagyon elhanyagolt nő volt, oltás nélkül, kórosan elhízott. A Covid nagyon nagyon csúnyán bánik az elhízottakkal. Nagyon nagy rizikófaktor a túlsúly. A meglévő tüdőbetegségek mellett ez még, ami nagyon veszélyes.

– Mennyiben az? Hamarabb leveri?

– Azért, mert a szív hamarabb feladja. Ugyanis a szív már eleve túl van terhelve. Egy százötven centis nőnek a normál súlya az kb. hatvanöt kiló lenne. Száznegyvenöt kiló volt ez a szegény nő. A szíve maximum nyolcvan kilóig van kalibrálva. Egy emberi szív kilencven kilóig, száz kilóig okés. Afölött már plusz terhet visel. Ez olyan, mint amikor mész fel a lépcsőn, és még magadra veszel harminc kilót. Kevesebb ideig fogod bírni. Nem tudsz felmenni a hatodikra, csak a negyedikre egy szuszra. Meg kell állnod. Na most, ha a szív megáll egy szuszra, akkor az az utolsó is volt. Tehát ezt így kell elképzelni. Egy eleve terhelt keringés, a túlsúly miatt, amikor megkapja a Covidot, ami szintén nagyon terheli a keringést, a nehézlégzés miatt, nagyon gyorsan összeomlik. Erre szokták azt mondani, hogy órák alatt romlik az állapota.

– A harmadik oltás növelte a biztonságérzetedet?

– Nekem igen. Én bízom a tudományban, abszolút. De nemcsak nekem, sok mentősnek is az a véleménye, hogy sajnos, amikor ez a járvány kitört, illetve, ha legközelebb ilyen lesz, az lenne a legjobb, ha első körben lekapcsolnák a Facebookot. Hogy az emberek ne egymás hülyítésével, kételkedéssel, kétes forrásokra alapozott véleményalkotással legyenek elfoglalva, hogy a szomszéd azt mondta, hogy hallotta valahonnan, satöbbi. Ezek mennek a Facebookon, terjesztik, mint a szentírást. Butaságok terjednek, mert az ember a butaságában halálbiztos.

Azt gondolom, hogy ha a járványos gyermekbénulás idején lett volna Facebook, akkor most az emberiség fele nyomorék lenne, meg vastüdőben feküdne. Az a helyzet, hogy a huszadik század elejétől kezdve mindenkinek, tanultságtól, intelligenciától függően ugyanolyan joga van véleményt alkotni. Oké, a véleményszabadság egy tök szép dolog, de nem vagyok benne biztos, hogy hasznos ilyen esetekben.

– De rendben van, legyen véleményszabadság. De az, hogy valaki a véleményét nyakra-főre hangoztatja, és a bizonytalanokat összezavarja, és eltávolodunk a tudománytól, és elkezdünk nem hinni azoknak az embereknek, akik erre tették fel az életüket.

– Egy azóta már csak volt barátom például engem lecovidnácizott. Mondtam ugyanis neki, hogy ne írjon hülyeségeket az oldalán, mert elég sokan követik őt, és elbizonytalanít embereket, mert megírja, hogy olvas mindenféle külföldi cikkeket, de hát azért, mert angolul van írva, még nem biztos, hogy nem baromság. Ezen megsértődött és Covid-nácinak nevezett. Hát jó, te a laptop mellett mindent tudsz, én meg beöltözöm a ruhámba, jönnek egymás után a betegek, és kijövök a melóból, felmegyek a Facebookra, és olvasom, hogy ez az egész nem is létezik, meg kitaláltuk, meg túl van ez lihegve, meg üresek az osztályok.

– Emellett még olyat is hallani, hogy a te szakmádban is vannak olyanok, akik elvből nem oltatták be magukat.

– Igen, vannak. Nem tudok erre mit mondani, nem tudok. Minden szakmában vannak, akik értelmileg nem éppen a topon vannak. Biztos vagyok benne, hogy nem állomásvezető orvosokról beszélünk, hanem például gépkocsivezetőről, aki fél évvel ezelőtt még informatikus volt. Nekem például van egy kollégám, aki tök jó szakmailag, meg minden, de úgy kellett rábeszélni. Mert ő nem bízik az oltásban.

Aztán amikor egyszer már szinte fojtogattam, hogy oltasd be magad, mert agyonverlek, akkor nagy nehezen elmondta, hogy igazából az a baja, hogy túl sokat olvasott erről. Bevallotta, hogy őt elbizonytalanították. Ráadásul rizikófaktoros a csávó. Kérdeztem mit olvastál, orvosi szaklapot? Hát nem, de az interneten annyi mindent lehet olvasni. Mondom neki, látod, ott a kulcsszó, hogy lehet. De nem kell.

– Ne olvass, oltasd be magad, és kész. Kérdezz meg három embert, aki e tekintetben biztosan kompetens. Ne a fodrászodat kérdezd meg, hogy beoltatta-e magát. Ilyeneket hallani, hogy közvélemény-kutatás alapján oltatták be magukat emberek. Meg azt mondja, rosszul lettem az oltástól. Ok. És akkor mi van? Meg azt mondja, hogy az oltás után egy héttel meghalt Covidban. Hát igen, mert későn oltatott! De hogy akkor mit ér az oltás? Ötvenszer elmondták, hogy legalább két-három hét, amíg kialakul a védettség, ötvenszer. Naponta.

– Volt egy másik srác, az egy vicces történet volt. Egy gépkocsivezető volt, aki, képzeld el, tavaly, a második hullám idején pozitív lett a tesztje. Otthon maradt, természetesen. Jóban voltam vele, ráírtam, “szia, mizu, hogy vagy?” “Képzeld, fulladok. Nagyon gáz ez, nagyon gáz.” Eltelik három nap, látom valami oltást kigúnyoló mémet osztott meg. Annyira dühös lettem, rá is írtam, “Bécikém, jobban van már a fulladásod a Covid miatt?” Képzeld el, törölte a kommentemet. Nekem meg megírta Messengeren, hogy “figyelj, azért töröltem, mert a barátnőm szülei nem tudják, hogy covidos vagyok, mert találkoztam a barátnőmmel, és, hogy ők ne féljenek”. S akkor visszaírtam neki, hogy "elmész te tudod hova, annyira sunyi vagy, itt terjeszted a hülyeséget, miközben fulladsz, hazudsz még a családodnak is. Teljesen méltatlan vagy a mentős munkára”. Hál’ Istennek egy hónap múlva ki is lépett. Ilyenek is vannak. Persze őt nem tekintem mentősnek.

– Most már nálunk kötelező, ez már nem kérdés, de nem értettem azokat, akik még mostanáig is ódzkodtak. Még májusig megértettem, lehetett hezitálni. “Megnézzük na, hogy vannak az emberek.” És a legrosszabb is az volt, hogy “hú, nagyon pocsékul voltam egy hétig.”

– Van, aki nekem azt mondta, hogy az oltás után egy hónapig vesegyulladása volt...

– Figyelj, tételezzük fel, hogy igaz, és tényleg a rohadt oltás miatt gyulladt be a veséje. Ok.

Viszont, ha a Covidot elkapja és akár csak pár órával később reagál rá úgy, ahogy kellene, abba belehalhat. A vesegyulladást antibiotikummal lehet kezelni. Gondolom kezelték is. A tüdőt érintő Covidra jelen pillanatban nincsen biztos gyógymód. Ezt kell eldönteni.

– Nem is értem. Mindenki fikázza, milyen gyorsan lett meg az oltás, ezért nem bíznak benne. Mi a francról beszéltek emberek? Tudósok tízezrei, milliárdokért felszerelt laborokban, futurisztikus körülmények között azért vannak, hogy ez a nyavalyás emberiség ezen a bolygón próbáljon életben maradni, persze, hogy kifejlesztik, mert ez egy hatalmas piaci rés is, és aki először megcsinálja, az milliárdos lesz. Mások a feltételek és más a motiváció, mint volt ötven évvel ezelőtt. Nem értem, miért kell mindenben kételkedni. Hát komolyan. Ha valaki itt ki akarná irtani az emberiséget, sokkal egyszerűbben is megtehette volna, nem? Hát simán ránk uszítanak egy olyan vírust, amelyik gyógyíthatatlan. Pont. Jön egy ebolához hasonló mortalitású vírus, ami kilencvenkét százalék, elkapod, meghalsz. Ennyi. Ha valakinek ez a célja, akkor ezt fogja csinálni. Mit kell itt megnehezíteni a dolgunkat ennyi baromsággal?

– Te tavaly is benne voltál ebben a dologban, amikor nem volt még oltás, akkor csak az óvatosság, meg a jószerencse segített. Hogy lehet és hogyan lehetett ennek lelkileg nap mint nap nekimenni?

– Én a harmadik hullámot így csináltam végig, a süriről (sürgősségi) mentem mentőzni, és vissza. Például így óvtam a családomat, nem mentem haza. Volt, hogy bent aludtam a mentőállomáson, és akkor másnap úgy mentem vissza. Szóval elő lehetne adni, hogy milyen megviselő. De én beszélgettem kollégákkal. Figyelj ide, mindenkinek van egy-két sztorija, ami kemény. Amikor megijedt. De nem éltünk állandó rettegésben. Szerintem azok, akik ezt a munkát végzik, azok úgy vannak ezzel, hogy láttam én már karón varjút. Nem nagyon lehet azért minket megijeszteni. Azt látom, hogy valaki beteg, az első dolog, hogy segítek rajta. Megvannak az óvintézkedések, betartottam, nekem bíznom kell magamban. Nem élhetek rettegésben. Aki meg rettegésben élt, volt olyan mentős kollégám is, ő fogta magát, elment betegállományba. Megértettük. Azt mondtuk, hogy jó.

– Amikor berobbant a harmadik hullám, az nagyon ijesztő volt. Egy vasárnapon, rengeteg volt a covidos, délután felé egyre durvább esetek voltak. Egymás után négy olyan esetnél voltam, hogy én nem vagyok benne biztos, hogy bármelyikük túlélte. Nagyon rossz állapotban vittük be őket a kórházba. Én ONE kocsin voltam, orvos nélküli esetkocsin, és volt orvosos esetkocsi, azok is kint voltak a városban folyamatosan. Hajnali fél egykor kiküldtek minket, soha nem fogom elfelejteni egy velem egyidős sráchoz, aki csütörtökön köhögött először. És rá három napra ült az ágy szélén, megnéztem a szaturációját, és hatvanas volt. Verte a víz, nagyon rosszul volt, de egyébként semmi baja nem volt. Mondom, “biztosan valami más baja is van, nem lehet ennyire rosszul, maga tök jó kondiban van.” Azt mondta, soha nem volt neki tüdőbetegsége. Jó, beraktuk a kocsiba, és képzeld el, ahogy lementünk, egyre rosszabb lett, és elkezdett egy picit össze-vissza beszélni, tudod, amikor már eszméletzavar fellép. Toltam neki az oxigént, közben kerestünk neki helyet, hogy hova vihetjük el. A mi városunkban nem volt, végül hetvenegy kilométerre volt a legközelebbi kórház, ami fogadni tudta. S mondtam, hogy az oxigénünk nem fogja addig kibírni. Felhívtam az irányítást, hogy elmegyünk az állomás felé, pakoljanak ki oxigént, akkor én beöltözve kiugrom, felkapom, és viszek el magammal. Tök jó fej volt az irányítás, maga a mentésvezető szaladt ki, és pakolta ki.

Ahogy pakoltam, összeakadt a tekintetem a dokival, aki az esetkocsin volt. Mondtam neki, “gyere már ide, vessél már rá egy pillantást, szerinted kibírja?” Megnézte és azt mondja “Úristen. Szerintem nem”. És akkor ott dőlt el, hogy átadjuk nekik. Ott már elkezdték lélegeztetni, noninvazív lélegeztetéssel, amikor még nem intubálnak valakit, de maszkon keresztül már gép segíti a légzést. Amellett sem sokat javult. Elindultak, hallottam a rádiót, ott sem akarták fogadni, ahova vitték, konkrétan anyázásig mentek el. A mentőben ez is feladatunk időnként, hogy üvöltözzünk kórházakkal. Végül átadták, hazajöttek háromkor és háromnegyed négykor telefonáltak, hogy meghalt. Hétfő hajnalra meghalt, csütörtökön köhögött először.

– Visszajöttek, én a konyhában ültem, négy óra, hajnalban, ott ült kint a gépész, egy jó öreg gépész, huszonhét éve mentőzik. Nézett maga elé “hát én nem tudok emellett elmenni, hogy hogy halt ez meg”. Összenéztünk, és az a pillanat volt olyan, hogy hú, a rohadt életbe, ez nagyon kemény ez a cucc, kicsit szorosabbra húzzuk az overált, mert nem akarom én ezt elkapni. Kíméletlenül elvitte az embereket.

– Azóta van oltás, annyival egyszerűsödött a helyzet...

– Én elégedett vagyok azzal ami Magyarországon az oltásokkal történt. A lehetőségekhez mérten tök gyorsan történt. Hozzá lehetett jutni, ha valaki utána járt, az hamar megkaphatta. Az elején még előfordult, hogy a háziorvos rontotta el, de ha te nem hagytál nyugtot neki, rájártál, nem hagytad magad, akkor nagyon gyorsan megkaphattad az oltásodat. Nálunk már tavasszal mindenkinek megvolt a lehetősége, s e tekintetben szerintem jó húzás volt, hogy nyitottunk mindenféle vakcina felé. Azért most már a harmadik oltásnál bemész és válogathatsz. Megkérdezik, milyet szeretnél. Ráadásul maga az oltás folyamata tök szépen meg van szervezve. Pikpakk működik, adminisztrációstul, mindenestül. Úgyhogy aki ezzel nem él, az vessen magára. Csak hát ugye már megint az van, hogy a tömegközlekedésen maszkot kell hordani, és én már úgy vagyok ezzel, hogy tele van vele a hócipőm, már bocsánat. Jó, felveszem, de most miért kell? Azért, mert még mindig van egy csomó hülye, akik miatt nekem kell maszkot hordanom, hogy szegénykém ne kapja el? De az oltást nem adja be magának, és jön nagy büszkén? Hogy ő a nagy ellenálló! Hogy őt nem fogják bechipezni?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Napelemes pályázat: „Most már ott tartunk, hogy 4,2 milliót kellene befizetnünk”
Az eredetileg önerő nélküli napelemes, hőszivattyús, ablakcserés pályázat egyre többe kerül a pályázóknak. Az is előfordul, hogy kötbért követelnek attól, aki nem tudja kifizetni a nem várt önrészt, és inkább visszalépne.

Link másolása

Több alkalommal foglalkoztunk a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázattal, amit tavaly írtak ki, majd a kiírás után megtorpant. A pályázathoz 100%-os vissza nem térítendő támogatást ígértek, ami remek lehetőségnek tűnt azoknak, akik eddig gondolni sem mertek egy ilyen rendszerre. Holott pontosan a kevés jövedelemből élőknek nagy segítség, ha a sikerül kinullázni a villanyszámlát, illetve lényegesen olcsóbbá tenni a fűtést.

A pályázaton elnyert összegeket az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Alapjából (RRF) fizetnék ki, persze akkor, ha a kormány és a Bizottság közötti alkudozások eredményeképpen az Unió megállapodásra jutna a magyar kormánnyal. Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy a pályázattal kapcsolatban semmi érdemi előrelépés nem történik, noha a választás előtt gyorsan bejelentették, hogy mindenki megkapja az igényelt támogatást.

Mivel érdemi párbeszédet nem folytat a kormányzat sem a pályázókkal, sem a kivitelezőkkel, kénytelenek Facebook-csoportokban egymást kérdezgetni, vak vezet világtalant alapon, mi várható, mikor lesz a pályázatból valami.

Ebben a cikkben pályázókat kértem arra, meséljék el a történetüket.

Andrea

– A pályázatot 2021. december 6-ig lehetett beadni, mi napelemre, hőszivattyúra és nyílászáró-cserére egyaránt pályáztunk. A kivitelező sokat segített a beadásnál. De aztán jött ez az időszak, hogy hogyan tovább. Az első mérföldkövünk (részteljesítés határideje) augusztusban le is járt, pedig éppen csak akkor kaptuk meg a támogatási okiratot. Lett volna nyolc napunk, hogy nyílászárót cseréljünk. Az ÉMI-nél (a pályázatokat lebonyolító Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.) is tanácstalanok voltak. Azt mondták, egy-két nap múlva talán tudnak mondani valamit, de ebből sem lett semmi. Nem tiszta az sem, hogy hogyan kell elszámolni. Eleinte arról volt szó, hogy ezt majd a vállalkozó fogja megcsinálni.

Aztán itt lenne az első szakmai beszámoló időpontja, de hát a program sem indult el. Hívtuk őket, hogy mi a teendő. Javasolták, hogy írjunk e-mailt. Több kérdésem is volt, összeszedtem, elküldtem nekik. Ennek is három hete, de nem jött válasz.

A kivitelezőtől jött egy olyan információ, hogy áremelkedések voltak, 30%-ot mondtak, körülbelül ennyi többletkiadással kell számolnunk. De ezt mégis hogyan?

– Mennyi lenne ez a plusz forintban?

– Eleve vállaltunk a nagyobb teljesítményű hőszivattyúra 1,2 milliót. De most már ott tartunk, hogy 4,2 milliót kellene befizetnünk, úgy, hogy a cég bevállalt a 30%-os áremelkedésből 10%-ot. Részletfizetést is ajánlottak, az kamatmentes lenne, de havi 98 ezer forintos törlesztőrészlettel, két évig. Nem tudjuk, hogyan kalkuláljunk, mikor itt van ez az energia-áremelkedés is. A nyílászáró-cserével meg az a baj, hogy amikor öt éve megvettük a házat, akkor már néhány ablakot kicseréltettünk, kétrétegű üveggel. A pályázat azonban három réteget ír elő, ezeket mind cserélni kellene megint. Erre 2,2 millió forint van a szerződésben, egy alvállalkozó csinálja. De mi a garancia, hogy ebből meg tudja csinálni? Viszont az ötéves nyílászárók kerete megengedné a háromrétegű üvegezést, felmerült, hogy a kereteket meghagyjuk, és csak az üveget cseréljük ki. De erre még nem kaptunk választ, hogy ezt így lehet-e. Költség szempontjából nem lenne mindegy.

– Jól értem, hogy úgy kellene önnek aláírnia egy új szerződést és adott esetben elkezdeni fizetni a részleteket, hogy pontos helyszíni felmérést még nem készítettek, értelemszerűen a konkrét számokat senki sem ismerheti?

– A férjemnek kellett lemérnie az ablakok kereteit, amikor a vállalkozó bekérte az adatokat. Csak az energetikai tanúsítvány miatt jöttek ki személyesen.

– Ki tudják fizetni a megemelt önrészt?

– Egy összegben semmiképpen. Részletfizetésben gondolkozunk.

Itt van ez a nagy rezsiválság, energiaválság, lesz-e gáz, vagy sem... hogy valamit kezdeni kell a fűtéssel, azt tudjuk. Azonban a bizonytalanság, az, hogy semmire nincs garancia, hogy senki nem mond semmit, az nem segít.

Én hiányolom a kormány részéről is, hogy nincsenek fórumok, nincs tájékoztatás, nem beszélnek róla. Keresgetem a neten is, hogy hol áll a dolog, de semmi nem derül ki. Facebook-csoportokban egymást kérdezgetjük, de mindenki tanácstalan.

Kálmán

– Megkaptam a támogatói okiratot, csak nyolc hónapig nem történt semmi, de ezalatt mindennek felment az ára. A kivitelező, akivel szerződtem, adott egy árajánlatot, az szerepelt rajta, hogy harminc napig érvényesek az árak, 370 forintos euróig. Ráadásul januárban küldtek nekem egy szerződéskiegészítést, decemberre, a beadás napjára visszadátumozva, amiben az áll, hogy amennyiben mégsem kérem a kivitelezést, a vállalkozói díj 10%-át köteles vagyok kötbérként kifizetni.

– Ez melyik pályázat? A napelemes, vagy a komplex?

– Csak napelem. Amit igényeltem, az egy 4,88 kW-os rendszer. Végül is egy 4,92 kW-os rendszerre lenne lehetőség. Viszont kaptam egy e-mailt, hogy fizessek be 400 ezer Ft-ot, és akkor tudják megkezdeni a kivitelezést. Plusz még a három fázist be kell vezetni, amit 380 ezer Ft-og támogat az állam, persze csak utófinanszírozással. Viszont annak is felment az ára, tehát még 250 Ft-ot arra is ki kellene fizetnem.

– Egymillió forintot kellene előteremtenie, még akkor is, ha visszakap valamikor 380 ezret ebből?

– Igen. 6-700 ezer forint fix különbségről beszélünk, és akkor ez még csak egy napelemes rendszer.

– Mivel indokolták? Csak az áremelkedéssel?

– Az e-mailban azt írták nagyon udvarias stílusban, hogy az elszabadult árak miatt sajnos képtelenség kivitelezni a megpályázott rendszert. Így az árkülönbözetet nem tudják átvállalni, a drágulásnak maguk is kárvallottjai.

– Mit tesz végül? Elfogadja az ajánlatot?

– Sajnos nincs annyi jövedelmem, hogy ezt a 700 ezret kifizessem.

Kérdeztem, hogy élhetek-e részletfizetési lehetőséggel, de nemleges választ kaptam.

Nyolc nap helyett kaptam harminc nap haladékot a döntésre, hogy vagy ezt, vagy azt kifizessem. A kötbért sincs pénzem kifizetni, nemhogy a 700 ezer forintot.

– A cég igényt tart a kötbérre, ha visszalép?

– Igen. Bár nem értem, miért hivatkoznak arra, hogy én lépek vissza a szerződéstől, hiszen ők nem tudják megvalósítani a szerződött feltételekkel.

Ők mondtak nemet arra, hogy ennyiből megcsinálják. És arra akarnak kényszeríteni, hogy írjak alá egy új szerződést, vagy fizessem ki a kötbért.

Az ember nem szívesen fizet ki közel 300 ezer Ft kötbért. Arról volt szó, hogy alacsony jövedelműeknek szól a pályázat, azoknak, akik önerőből nem tudnák megvalósítani ezt a beruházást. Én most rokkantnyugdíjas vagyok, kapok 40 ezer forintot, abból egyértelmű, hogy nem tudnék egy ilyen rendszert megvalósítani.

Balatonné Murányi Piroska

– Komplex pályázatot adtam be az esélytelenek nyugalmával. A mi falunkban rajtam kívül egyetlenegy fiatalasszony pályázott, de ő csak napelemre. Azóta pedig már vissza is lépett a megemelkedett önerő miatt. Egy kedves fiatalember hívott fel a kivitelező cégtől, mindent részletesen elmagyarázott, én magam nem értek ehhez, még azt sem tudtam, van-e három fázis nálunk, vagy sem. Végül mindent meg tudtam csinálni, és magam is adtam be a pályázatot. Azóta várunk.

– Semmit nem kaptak azóta? Semmilyen értesítést sem?

– De. Márciusban egy hiánypótlást kértek, azt megcsináltam. Azóta semmilyen üzenet nem érkezett, pedig többször írtam nekik e-mailt, de azokra csak sablon üzenetet kaptam. Semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, hogy miért csúszik a dolog.

– Végül most kapták meg a támogatói okiratot?

– Igen.

– És akkor derült ki, hogy mennyi az annyi?

– Igen. Én 10,1 millió forint támogatást kaptam, de a kivitelezőm azt mondta, hogy ez nem elég, és végül 2,1 millió forintnyi önerőt kért.

– Hogyan lehet ennyi pénzt kigazdálkodni?

– Ez a cég felajánlott részletfizetési lehetőséget.

Havonta 80 ezret fogok fizetni, de a nyugdíjam 140 ezer. El tudja képzelni, mi lesz velem.

– Hogyan fogja ezt bírni?

– Az az igazság, hogy egy harmincéves épületben lakom, ahol az ablakokon már befúj a szél. A három gyerekem már régóta mondja, hogy cseréljem ki a nyílászárókat. Mindenképpen ki kellene cseréltetnem kilenc ablakot, meg három ajtót. Aktív koromban félreraktam egy kis pénzt, hogy majd abból gazdálkodom. Most erre a pénzre számítok.

– Ezek szerint fedezni tudja a plusz kiadás egy részét?

– Igen. Igaz ugyan, hogy mást terveztem ezzel a pénzzel, a gyerekeimet támogathattam volna, utazhattam volna, de most

bejött ez az energiaválság, és muszáj megcsinálnom ezt, mert nem tudom felfűteni a házat.

Most jött meg a gázszámlám. 48 ezer forint.

– Akkor aláírta a szerződést és kezdik az ablakcserét hamarosan?

– Nem. Nem tudok semmit. Tegnap küldtem el a szerződést, de nincs információ semmiről. Felvetődött, hogy, ha aláírtam a szerződést, akkor már törlesztenem kell a részleteket is. De a kapcsolattartóm is csak azt mondta, hogy türelmet kér, mert neki is annyira új ez a dolog, hogy át kell rágnia magát a részleteken. Mert még mindig arra várnak, hogy az ÉMI-től kapnak valami tájékoztatást, hogy hogyan csinálják.

– Ezek szerint a szerződésben nincsenek határidők?

– Nincsenek. Az van benne, hogy ha vállalom ezt az önerőt, akkor már biztosan nem kell többet fizetnem, történjen bármi is. Mondjuk nem tudom, ez hogy lehet, de ez van leírva. Ezt ígérték meg, ezt írtuk alá. Majd ezután mondják meg, hogy kell módosítani a mérföldköveket.

– Az sincs benne, mikor kell az első részletet fizetni?

– Nincs benne az sem.

Dániel

– Augusztusban megkaptuk a támogatói okiratot. Azóta is várjuk a csodát, hogy valami történjen, mert igazából nem tudom, mi történik a háttérben. Komplex pályázatot adtunk be. Most a kivitelező jelezte, hogy 30%-ot emelkedett az ár, ebből nekem 20%-ot kellene kifizetnem ahhoz, hogy a kivitelezést meg tudják kezdeni. Ez 1,9 millió forint. Vagy egy összegben, vagy két éves kamatmentes hitelre, ez esetben

a törlesztőrészlet 80 ezer és pár száz forint lenne. De azt, hogy ezt a részletet mikortól kellene fizetnem, nem árulták még el.

Nem mindegy, hogy az első szögbeveréstől kezdve esedékes, vagy onnantól, hogy a kivitelezést befejezték. Itt tartunk, és türelmesen várunk egyelőre. Persze egy 10 milliós rendszernél, ha csak a lehetőséget nézem, még mindig jó opció, hogy csak kétmilliót kell fizetni érte, csak akkor nem azt kellett volna mondani, hogy ez egy 100 százalékos, önerő nélküli támogatás.

– Van olyan forrása, amiből ezt fedezni tudja?

– Részletekben talán. Nehezen, szűkölködés mellett.

– Ezek szerint a részletfizetést vállalják?

– Nem tudom még. Egyelőre van egy támogatói okiratunk, ami már egy hónapja ketyeg, tehát a 26 hónapból egy már elment, ami alatt meg kell valósítani a nyílászáró-cserét, hőszivattyú telepítést, illetve a napelem felszerelését. Van egy előszerződésünk, egy szerződésünk, sőt, egy szerződés-kiegészítésünk is, megvan minden, azon kívül, hogy nem írtam alá azt a plusz 20%-ot.

– A kivitelező elkezdi rögtön a munkát, amint aláírja?

– Nem tudják, mikor kezdik el. Majd amikor az első előleg megjön. Ha az önerőt teljes egészében kifizetném, akkor sem történne semmi. Amíg az EU és az ország közötti helyzet nem rendeződik, amíg az RRF támogatás nincs meg, addig nem történik semmi.

Addig csak annyi történne, hogy befizetek kétmillió forintot valamire, amiből még nem láttam semmit.

– A pályázati honlapon azt írják, a kormány teljes mértékben előfinanszírozza a költségeket, a pályázókat semmi hátrány nem érheti.

– Nem tudom. Nekem is már több, mint egy hónapja megvan a támogatói okirat, de nincsen semmi érdemi információ. A fórumokon vannak olyanok, akik alá is írták a szerződést, a kivitelező megpróbálta lehívni az előlegeket, de nem aktív az a funkció. Áll minden. Amíg nem jön ki egy központi tájékoztatás, hogy na, akkor hajrá, lehívhatjátok az előlegeket, addig csak ülünk és nézünk.

– Mennyit segített volna ez önöknek az idei fűtési szezonban, ha ezt az év során kivitelezik?

– Sokat.

– Mivel fűtenek?

– Gázzal.

Király Péter

– Nekem van már napelemem, nagyon jól működik. Ezen felbuzdulva adtunk be a két lányom részére két pályázatot, napelemre. Az egyik lányomnak megérkezett a döntés, a másik viszont semmit sem kapott. Ugyanazokkal a paraméterekkel adtuk be mindkét pályázatot. Több helyen érdeklődtem, de semmi kézzelfogható választ nem kaptam. A nyertes pályázat kapcsán felvettük a kapcsolatot a regisztrált kivitelezővel, és ő viszont azt mondta, hogy sajnos ebbe az összegbe már nem fér bele a dolog. Küldjem át nekik a támogatói okiratot és kidolgoznak egy újabb lehetőséget. Aztán megjött az új anyag, ami 1,1 millió forinttal magasabb összegről szól.

Ezt egyelőre félretettük talonba, mert a lányoméknak nincsen egymillió forintjuk. Azért indultak a 100%-os támogatású pályázaton.

Kigyűjtöttem a környékbeli kivitelezőket, és sorra hívogattam őket. Tízből három nem vette fel a telefont. A többi felvette, viszont mindegyik azt mondta, hogy sajnálják, de nem tudnak segíteni, mert ők sem tudják, mitévők legyenek. Előre meg nem tudják megfinanszírozni a pályázatot. A Széchenyi Programirodánál arra biztattak, hogy hívjam az országos kivitelezőket is. Végigpróbáltam azt is. Még a Napelem Szövetség elnökének is írtam levelet, de ő sem tud segíteni. Jelenleg itt tartunk. Tanácstalanok vagyunk, azt érzem, senki nem tud igazán semmit.

– Ha minden így marad, akkor vissza kell lépniük? Akkor nem tudják vállalni?

– Igen, sajnos. Az én napelemes rendszerem nagyon jól működik, 5 kW-os rendszert tettem fel és azóta árammal is fűtök. Nekem így nulla az áramköltségem és a gázfogyasztásom is a felére csökkent. De a lányomnak ez nem érné meg, mert a napelem csak annyi lenne neki, ami pont kiváltaná a tízezer forintos áramszámláját. Ha most egymillió forintot kellene kifizetnie, ez majd’ tíz évnyi áramköltség lenne. Utánanéztem pár eszköznek, és úgy látom, elég hasraütésszerűen készülnek az árajánlatok is. Egy inverter például internetes áruházban 500 ezer Ft-ba kerül, az ajánlatban viszont 700 ezret kérnek érte.

– Ugyanaz az inverter?

– Ugyanaz. Ilyenek is vannak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Valami nagyon nincs rendben a magyar élelmiszerárakkal – már a nyugati termékek is olcsóbbak a boltokban
Hogyan kerülhet többe itthon a magyar trappista, mint a francia nemespenészes brie? Miért szabadulhattak el ennyire a hazai árak? Erről kérdeztük Raskó György agrárközgazdászt.

Link másolása

Megdöbbentő posztot közölt a minap a befektetési alapkezelők által írt Vakmajom Facebook-oldal arról, hogy a Lidl-ben többe kerül a magyar trappista (4070/kg), mint a francia nemespenészes brie (3598/kg). Pedig a trappista egy olcsó tömegsajt, aminél békeidőben legalább 50 százalékkal drágább a sokkal feldolgozottabb és így magasabb minőségű francia sajt - írják.

De hasonlóan drágább lett a magyar párizsi, mint az olasz mortadella, többe kerül a magyar szalámi, mint a dán, a magyar vaj, mint az ír, a francia vagy a belga.

A hazai drágulás nemzetközi összehasonlításban is kiugró: az Eurostat adatai szerint

2021 augusztus és 2022. augusztus között Magyarárszágon 37 százalékos volt az áremelkedés, ami a legnagyobb drágulás volt az uniós tagállamok között.

Ezzel szemben a szomszédos Ausztriában ugyanezen időszakban csak 13 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára, Franciaországban a 10 százalékot sem érte el a növekedés, Svájcban pedig alig 2,3 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly ilyenkor.

Ha az egyes termékeket nézzünk, akkor még riasztóbb számokat kapunk. A kenyér ára például a 65,5 százalékkal ment fel egy év alatt Magyarországon, a tojás 42 százalékkal, a sajt és a túró 60,7 százalékkal, a húsok pedig 27,6 százalékkal lettek drágábbak. Ezen termékek esetében szintén Magyarország produkálta a legnagyobb áremelkedést egy év alatt. A húsok esetében ráadásul úgy volt rekord áremelkedés, hogy ezek között vannak ársapkás termékek is. Ezek mellett azonban nőtt többek között a sör, a bor, a rizs és a gabonafélék ára is – nehéz olyan terméket találni, ami nem Magyarországon drágult a legnagyobb mértékben.

A kenyér drágulása az egyes országokban (Eurostat):

Mégis, mi történt?

Raskó György agrárközgazdász szerint az élelmiszer árak ilyen mértékű elszabadulásában szerepet játszott a gyenge forint is, hiszen a magyar termelők a világpiacon is értékesíthetik a termékeiket, euróért, vagy dollárért. Így van egyfajta „exportnyomás” rajtuk, mert jobban járnak, ha valutát kapnak a termékeikért, mint forintot.

Az áremelkedések másik részéről azonban szerinte pont a kormány tehet,

a másik árfelhajtó hatás ugyanis az ársapkák bevezetése volt.

A kormány februárban döntött arról, hogy hat élelmiszer (kristálycukor, liszt, étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirkefarhát, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt 2,8%-os tej) árát a tavaly októberi árszinten maximalizálja. Az ideiglenesnek szánt intézkedést azóta meghosszabbították október 1-ig, majd további 3 hónapra, december 31-ig.

„Jól hangzott, hogy ezen termékek árait vissza kell vinni a tavaly októberi szintre, a lakosság ennek örült is. A kereskedők azonban nem vették jó néven Gulyás Gergely kijelentését, miszerint az ebből fakadó veszteségeket nekik kell állni” – mondta a Szeretlek Magyarországnak Raskó György. Szerinte ezért a nagy áruházi láncok azt az összeget, amit elveszítettek az ársapkás termékeken, egyszerűen rárakták a többi árucikkre.

Ez a nagyobb láncoknak, amelyek több ezer terméket forgalmaznak, könnyebben ment, a kisebb, néhány száz terméket forgalmazó boltoknak már nehezebben, vagy sehogy. Ehhez jött még júniusban a kereskedelmi láncokat is sújtó extraprofitadó bejelentése, amelyet szintén rögtön továbbtoltak a fogyasztókra. Ezekkel az intézkedésekkel, és Gulyás Gergely kijelentésével pedig Raskó György megfogalmazása szerint

szabályosan „felhergelték ezt a vállakozó kört, mert totál igazságtalannak tartották a kormány indoklását az extraprofitadóról”.

Azonban nem csak a kereskedők kezdtek el árat emelni, hanem a termelők, elsősorban az élelmiszeripari cégek is kaptak az alkalmon, hogy az eddig alacsony haszonnal eladott termékeikért többet kérjenek. Úgy gondolták, ezt most a fogyasztók jobban elfogadják.

Ezek az áremelések Raskó György szerint nem magyarázhatók a költségek növekedésével – legalábbis ilyen mértékben.

Ráadásul eközben a nemzetközi piacokon több termék ára már jelentősen csökkent is a tavaszi szinthez képest. Bár Magyarországon az aszály sok helyen megtizedelte a termést, Raskó szerint a nemzetközi piacokon nincs áruhiány – Oroszország például rekord gabonatermést fog betakarítani.

Persze az árakat sem lehet a végtelenségig emelni, hiszen a láncolat végén ott áll a vásárló, aki a pénztárcája alapján dönt: ha túl drága az adott termék, akkor vagy megsem veszi, vagy kevesebbet vásárol belőle. Esetleg pótolja azt egy másik, rosszabb minőségű termékkel.

Ilyen döntéseket pedig úgy tűnik, egyre többen egyre többször hoznak meg. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint ugyanis júliusban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Vagyis, már júliusban látszódott, hogy kevesebb élelmiszert vásároltunk, mint egy éve.

„Belső hír a kereskedőktől, hogy szeptemberben óriásit fog zuhanni a vásárlási volumen, decemberre már 10 százalékkal számolnak az előző évhez képest. Mivel a rezsiköltségek is emelkedni fognak, a magyar vásárlóknak dönteniük kell: fűtűnk vagy eszünk?”

– fogalmazott portálunknak Raskó György. Az agrárközgazdász arra számít, hogy ez a volumencsökkenés jövő tavasszal is folytatódni fog.

Raskó szerint az élelmiszerárak növekedése február, március környékén állhat meg. Az idényáras termékeknél, zöldség és gyümölcsök esetében lehet számítani némi korrekcióra, de a többi termék esetén nem várható, hogy visszacsökkenjenek az árak a 2021-es szintre.

„A mezőgazdaságnak hihetetlen energiaigénye van, ezzel a termelők nem tudnak mit kezdeni. Annak azonban nem látom esélyét, hogy az energiaárak csökkennek a jövőben, ennek költséghatása pedig még évekig át fog szivárogni a mezőgazdasági termékek árába is” – véli Raskó György.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Elfogadhatatlan és abszurd” – vannak nőgyógyászok, akik továbbra sem hajlandóak meghallgattatni a szívhangot
Számos kiskapu van, amivel azok az orvosok élhetnek, akik nem szeretnék még inkább traumatizálni az abortusz mellett döntő nőket. A minisztériumtól ugyanis semmilyen ajánlást nem kaptak arról, pontosan mit is várnak el tőlük.

Link másolása

Szeptember 15-től lépett életbe az abortuszszabály-módosítás, amit csak szívhangrendeletként emlegetnek. Kíváncsiak voltunk, milyen változást hozott mindez a gyakorlatban.

Mielőtt azonban rátérnénk a tapasztalatokra, érdemes rendbe rakni a fejekben, hogy pontosan mit is takar a módosított abortusztörvény. Ez a már meglévő protokollt csak adminisztratívan módosítja azáltal, hogy a terhességmegszakításra jelentkező nőknek igazolniuk kell, miszerint a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatták nekik. A belügy rendelete kimondottan az egészségügyi szakmai irányelvre vonatkozik, melyben egyetlen mondatot változtattak meg, mégpedig a

„nem kívánt terhesség esetén biztosítani kell, hogy a várandós nő a magzatot, annak az adott terhességi korra jellemző életfunkcióit, szívműködését észlelje (pl. a magzat ultrahang képét, a szív pulzációját, ha technikailag lehetséges, egyértelműen azonosítva meg kell részére mutatni, illetve a szívhangot meghallgattatni, amennyiben annak orvosi ellenjavallata nem áll fenn).”

Ez Dr. Wafa Dina nőgyógyász szerint gyakorlatban semmi mást nem jelent, minthogy a terhesség megállapításakor a szakrendelőben kap a beteg egy ambuláns lapot, amin ugyan eddig is szerepelt, hogy magzati szívműködés látható – vagy korai fázisban például petezsák látható –, most már szerepelnie kell rajta annak is, hogy „az életfunkciókat a páciensnek bemutattuk”.

Szívhang, dobbanás nélkül

Már ebből látszik, hogy a megfogalmazás elég ködös. Dr. Wafa Dina szerint nem csoda, hogy nem sok változás történt a terhességmegszakítás folyamatában a rendelet életbelépését követően.

A legtöbb esetben a negyedik-ötödik hétre derül ki, hogy valaki állapotos. Ha a páciens az abortusz mellett dönt, egy vizsgálatra kell mennie, ahol ultrahanggal állapítják meg a terhességét.

„A most módosított szabály szerint ekkor kellene a szívhangot meghallgattatni az állapotos nővel, csakhogy a terhesség hatodik hetéig még nincs szívműködés, gyakorlatilag nincs mit meghallgattatni.”

Dr. Wafa Dina szerint valójában a hatodik-hetedik héten kezd el látszani valamilyen szívpulzáció, de mivel egy 3 milliméteres embrióról beszélünk, az ultrahang berendezések többsége nem tudja egy tizedmilliméteres szívcső pulzációját sem láthatóvá, sem hallhatóvá tenni.

„Attól, hogy bejött az új rendelet, nem mondjuk a nőknek, hogy csak a tizedik héttől jöjjenek terhesség-megállapításra, mert onnantól lehet hallani a szívhangot.”

A stressz növeli a beavatkozás rizikófaktorát

A másik ellentmondást maga az egészségügyi törvény okozza. Aszerint ugyanis a betegnek joga van a személyre szabott teljes körű tájékoztatásra, vagy a vizsgálati eredmények megismerésére, de joga van ahhoz is, hogy lemondjon a tájékoztatásról. Dr. Wafa Dina azt mondja, ha az állapotos nő lemond a szívhang meghallgatásáról, és az orvos mégis meghallgattatja vele, akkor ezzel ezt a másik törvényt sérti meg.

Ráadásul az életfunkciók bemutatása egyértelműen stresszeli az abortuszra készülő nőket.

„A műtét előtti újabb szívhang vagy életfunkciók bemutatása stresszt és érzelmi nyomást jelent a páciensnek, ami növeli a beavatkozás rizikófaktorát. Ha ideges, nehezebben altatható, vagy rosszabbul reagál az illető, így több szövődménnyel kell számolni.”

A rezidens szerint az is aggályos lehet, hogy hivatalosan a 18 éven aluliak is kötelezhetőek a magzatuk életfunkcióinak meghallgatására.

A nőgyógyászok mindenesetre sem szeptember 15. előtt, sem pedig azóta nem kaptak semmiféle ajánlást arra vonatkozóan, mit is vár el tőlük pontosan a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium. Így az egészségügyi intézmények kénytelenek voltak a szakorvosokkal közösen külön-külön kidolgozni, miként járjanak el.

Szívhang helyett egy „vonalkód” is kiskapu lehet

Dr. Wafa Dina amúgy maga sem kötelezi arra a pácienseit, hogy meghallgassák a szívhangot. Szerinte ez elfogadhatatlan és abszurd.

„Amikor valaki ott fekszik a vizsgálóasztalon kiszolgáltatva, megalázó helyzetben, tele bűntudattal, amikor a hüvelyébe tartok egy ultrahang vizsgálófejet és képtelen a monitorra nézni, kegyetlenség lenne azt mondani, hogy mégis hallgassa meg.”

Erre pedig szerinte maga a rendelet is felhatalmazást ad, mivel a módosítás egyetlen, jogilag kötelező eleme, hogy a terhességmegszakítás kérőlapjára felkerüljön az a mondat: „az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta”. Mivel a szívhang meghallgatásáról itt már szó sem esik, csak „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőkről”, az orvosra van bízva, ő pontosan mit tart ilyen tényezőknek. Erről jogszabály ugyanis nem rendelkezik.

Távolabbi kollégáitól hallott olyanról is, hogy van, ahol saját módszert dolgoztak ki, amivel a rendelet szövegének is megfelelnek, de azokat az abortuszra készülő nőket sem traumatizálják, akiknél már hallható lenne a magzati szívhang.

„Az ultrahang M-módban (Motion-mode) a mozgást érzékeli. A szív, ahogy összehúzódik, egy hullámos vonalat rajzol ki, így gyakorlatilag ez is egy életfunkció, mégis úgy néz ki, mint egy vonalkód, ami abszolút személytelenné válik. Ez egy olyan lehetőség, amivel kikerülhető a szívhang-hallgatás.”

A Szeretlek Magyarország által kérdezett nőgyógyász egyébként azt sem tudja elképzelni, hogy ellenőrizhető lenne, hogy a nőknek ténylegesen megmutatták-e a magzatuk szívhangját és szív pulzálását. Mint mondja, a vizsgálat során csak a páciens tartózkodhat bent a rendelőben, hozzátartozó is csak olyan esetben, ha kiskorúról vagy gyámság alatt álló személyről van szó. Márpedig ők aligha panaszolják fel, ha az orvos a kiszolgáltatott és bűntudattól szenvedő pácienssel együttérezve kihasználja valamelyik kiskaput, amelyet a rendelet homályos megfogalmazása biztosít.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Tálas Péter: Ukrajna még erősebb támogatása vagy szigorúbb szankciók lehetnek a válaszok az Északi Áramlatot ért támadásra
Persze amennyiben kiderül, hogy az oroszok állnak a szabotázs mögött. A biztonságpolitikai szakértő szerint ugyanakkor meglehetősen sok a kérdés az ügyben.

Link másolása

Mint arról több cikkben is beszámoltunk, ismeretlen eredetű támadás érte a használaton kívüli Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetéket. A támadás nagyon sok kérdést felvet, a szabotázs részben NATO és uniós országok közelében történt, a Nyugat és Oroszország egymásra mutogat, az Európai Unió komoly válaszlépésekről beszél. Mi szakértő segítségével próbáltunk utánajárni, mi történhetett a tenger alatt és ez milyen következményekkel járhat az egyébként sem békés orosz-európai viszonyt tekintve.

Meglehetősen sok a bizonytalanság a támadás vagy támadások körül: nincs például válasz egyelőre arra a legfontosabb kérdésre, hogy ki követte el azokat – emelte ki lapunknak Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője.

Véleménye szerint „komoly munka lesz kideríteni, hogy mi történt, mert először is le kell menni tenger alá, meg kell várni, hogy csökkenjen a gáznyomás, megnézni, hogy pontosan mi történt a víz alatt, és utána meg kell vizsgálni azt is, hogy ami történt, kihez köthető.” Mint mondta, ő egyáltalán nem biztos benne, hogy a napokban ki fog derülni, ki és pontosan mit tett a gázvezetékekkel. Szerinte egyelőre az izgalmasabb kérdés az, hogy ki mit gondol és ki kit tesz felelőssé a történtekért. A sajtó már most megosztott: sokan az oroszok érdekének tartják a történteket, míg más olvasatban más felelősöket találnak, és minden oldal érvel a saját igaza mellett.

Az államok nagyobb része annyira bizalmatlan Oroszországgal szemben, hogy akár egy ilyen akciót is el tud képzelni – valószínűleg nem véletlenül

– teszi hozzá a szakértő.

Tálas Péter szerint valamilyen határidőt biztosan adni fognak arra nézvést, hogy egy nemzetközi vizsgálatnak mikorra kell eredményre jutnia a történtekkel kapcsolatban. A legfőbb kérdések, amire választ kell találni, hogy milyen robbanószerrel és milyen technikával követték el a szabotázst. Minden bizonnyal vannak olyan maradványok, amiből valamire következtetni lehet – ugyanakkor ha valamelyik hatalom jól felkészül egy ilyen támadásra, olyan módon is csinálhatta, hogy adott esetben be tudjon vele sározni mást – figyelmeztet.

Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter Twitter-posztjában az Amerikai Egyesült Államoknak köszönte meg a támadást, ami Tálas szerint csak a politikus egyéni véleménye.

„Sikorski azt szeretné minél gyorsabban elérni, hogy Európa csatlakozzon le az orosz energiáról. Ugyanakkor ezt egy ilyen akcióval elérni finoman szólva megkérdőjelezhető volna. A volt lengyel külügyminiszter arra hivatkozik, hogy Joe Biden korábban azt mondta: amennyiben Oroszország megtámadja Ukrajnát, ne számítson arra, hogy valaha is szállíthat gázt akármelyik Északi Áramlat vezetéken. Most ez a mondat felértékelődik, és erre hivatkozva érkezett Sikorski Twitter-üzenete. Én vele ellentétben nem gondolnám, hogy – akár erre a mondatra visszavezetve – az amerikaiak követték volna el az akciót” – tette hozzá az elemző.

Ami történt abból a szempontból mindenféleképp komoly dolog, hogy konkrét, nagyon fontos infrastruktúrát ért támadás – hívja fel a figyelmet Tálas. „Ilyen típusú akciót általában valamilyen katonai cselekmény szokott követni válaszul – persze ha már tudjuk, ki támadott. Ha arányosan néznénk, akkor valamilyen hasonló nagyságú veszteséget kellene okozni az elkövetőnek. Ugyanakkor ha nem tudjuk, ki az elkövető, akkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy sokkal jobban védjük ezeket az infrastruktúrákat, kiküszöbölendő, hogy legközelebb hasonló támadás előfordulhasson. Azt nem gondolom, hogy hamar kiderül teljes bizonyossággal az elkövető kiléte, és valamilyen válaszcsapással számolhatunk. Különösen problémás lehet ez, ha az derülne ki, hogy valóban orosz akcióról volt szó, mert kiszámíthatatlan, hogy milyen orosz viszontválaszt váltana ki egy esetleges katonai akció. Nem valószínű, hogy egy ilyen megoldás nagyon kreatív és pozitív volna akkor, amikor az ukránok éppen háborúban állnak Oroszországgal” – fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.

Hozzátette, azt el tudja képzelni – hangsúlyozva: ha kiderül, hogy orosz akcióról volt szó –, hogy

a Nyugat ezután még jobban támogatja Ukrajnát, esetleg még nagyobb szankciókat rendelnek el, hisz ott érdemes nagy gondot okozni Oroszországnak, ahol már eddig is kiderült, hogy fáj nekik.

Ha már Európa elkötelezte magát a szankciókkal harcolás mellett, egy ilyen helyzetben is érdemes lehet kitartania mellette. Ez ugyanis eredetileg is arra szolgált, hogy hosszú távú politikával kényszerítsék rá Oroszországot, hogy nem érdemes tovább folytatnia a háborút. Érdekes lehet mindeközben azok helyzete, akik egyértelműen a szankciós politika ellen vannak, mert hasonló jellegű infrastrukturális támadásokra máshol is sor kerülhet, és ha nem tesz ez ellen a nemzetközi közösség vagy az Európai Unió, akkor a támadást elkövetők akár fel is bátorodhatnak, és más esetben is próbálkozhatnak hasonlóval – tette hozzá Tálas Péter.

„Sokan azt gondolják, hogy az oroszoknak azért érhette meg a támadás, hogy tovább eszkalálják az ukrajnai konfliktust, Európában pedig tovább növeljék a bizonytalanságot és a vitákat a szankciós és az Ukrajnát támogató politika körül. De ezzel továbbra is csak arra utalok, mi lehetséges, ha az oroszokhoz köthető a szabotázs – ami jelenleg egyáltalán nem biztos” – figyelmeztetett a szakértő.

A jövőről szólva kifejtette: nehéz megmondani, hogy várhatóak-e hasonló támadások, mert ez nagyban függ attól, hogy ki követte el és mi lesz a következménye az akciónak. Ő személy szerint azt várja, hogy a történtek elsődleges következménye az lesz, hogy felismerjük, jobban kell védenünk az alapvető infrastruktúránkat.

Link másolása
KÖVESS MINKET: