SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Hullani kezdtek a fejek: főrendőröket, speciális ügyészt, dúsgazdag üzletembert tartóztattak le a korrupcióellenes harcban Szlovákiában

Egy újságírógyilkosság, egy miniszterelnök bukása és egy új kormány kellett ahhoz, hogy Szlovákiában végre ténylegesen meginduljon a korrupció elleni harc. Tegnaptól van új főügyész is, aki szerint a főügyészség már nem csak a kiválasztottakat fogja védeni.

Link másolása

Bár Szlovákia egyik legnagyobb korrupciós botrányával kapcsolatban már 2011-ben borult a bili, egészen mostanáig nem értek el a szálak olyan magas szintekig, hogy valódi felelősségre vonás történjen. A Kuciak-gyilkosság által okozott dominóeffektus és a korrupciónak hadat üzenő új kormány aztán 2020-ra csak beindította azt, amire szüksége volt az országnak:

már nem csak szőnyeg alá söprés és minden irányból akadályoztatott látszatnyomozás folyik, hanem valóban elkezdtek hullani a Gorilla-ügy szereplőinek fejei.

A Penta pénzügyi csoport lobbitevékenysége és összefonódása a szlovák politikai elittel immár nem csak internetes pletyka, amit az ügy szereplői homályos nyilatkozatokkal lerázhattak magukról. Valódi felelősségre vonás vette kezdetét. Az utóbbi hetekben sorra tartóztatták le az elmúlt évtizedben fontos szerepeket betöltő magas beosztású embereket, nyomozókat, ügyvédeket, annál azonban semmi sem mutatja jobban az ügy komolyságát, hogy december elsején őrizetbe vették a Penta csoport egyik vezetőjét, Jaroslav Haščákot, akit mindenki érinthetetlennek gondolt.

Mi is az a Gorilla-ügy?

Szlovákia nem túl hosszú történetének legnagyobb botránya robbant 2011-ben, karácsony előtt néhány nappal, amikor máig ismeretlen tettesek hoztak nyilvánosságra 70 oldalnyi olyan dokumentumot, ami a politikai elit jókora részét nagyon kellemetlenül érintette. A Gorila és Gorila 1 nevű dokumentumok ugyanis nagyjábóli leiratai voltak azoknak a lehallgatott beszélgetéseknek, amelyek Szlovákia legbefolyásosabb cégmonstruma, a Penta emberei - főleg a már említett Haščák -, valamint különféle kormánypárti és ellenzéki politikus között zajlottak le. Az állítólag a szlovák titkosszolgálat (SIS) által készített felvételeket a pozsonyi Vazov utcában található, ún. konspirációs lakásban rögzítették 2005 és 2009 között. Az ingatlan Varga Zoltán alvállalkozóé volt, akinek mackós termetéről kapta az ügy a Gorilla nevet. Ugyan a dokumentumok eredetét sokan megkérdőjelezték, egyértelműen azt mutatta, hogy a szlovák politikai élet a Penta befolyása alatt áll. A lehallgatott beszélgetésekben minden volt, amit csak egy korrupciós botránytól el lehet várni:

megvesztegetések, pénzes borítékok, megvásárolt képviselők, privatizálni kívánt állami cégek.

Szlovákiát jócskán megosztotta az ügy, mivel az iratok valódiságát a mai napig nem bizonyították százszázalékosan. Daniel Lipšic akkori szlovák belügyminiszter például elismerte, hogy a titkosszolgálat valóban végrehajtotta a Gorilla fedőnevű akciót, arra viszont nem válaszolt, hogy ez a Gorilla az a Gorilla-e.

Kiderült, aztán nem igazán történt semmi.

Megkérdőjelezhetőség ide vagy oda, Szlovákiában óriási volt a botrány a Gorilla-ügy miatt, ennek ellenére az akkori kormányzás alatt nagyon nem úgy tűnt, hogy a vezető köröknek valódi érdeke a felelősségre vonás és az alapos kivizsgálás. Ugyan indult nyomozás, és lemondásokat is eredményezett – többek közt a felvételeken Haščákkal privatizációs ügyekről tárgyaló Anna Bubeníkova, a Nemzeti Vagyonalap vezetője is lemondani kényszerült –

ám a politikai elit vezetői azt az álláspontot hangoztatták, hogy a Gorilla-iratok nagy része hazugság.

Mikuláš Dzurinda, aki 1998 és 2006 között vezette az országot szintén azt nyilatkozta, hogy kormányzása idején semmilyen szinten nem befolyásolták pénzügyi csoportok az ország vezetését. Hasonlóképp nyilatkozott az akkori miniszterelnök, Iveta Radičová és az őt követő Robert Fico is – mindketten hazugságként és féligazságként jellemezték a Gorilla-iratokat – az utóbbi már jóval rapszodikusabb kapcsolatot ápolt a Pentával. Ugyan az iratokkal kapcsolatban nem nyilatkozott gyakran, azt azonban egyszer elárulta, hogy az első kormányzása idején 2006-ban ő akadályozta meg, hogy privatizálják a pozsonyi repteret, így az nem került a Pentához. A Smer politikáját ráadásul nagyban jellemezte a multik elleni hadüzenet is.

Robert Fico, Szlovákia volt miniszterelnöke (fotó: Wikipedia)

A Penta ellen azonban még így sem indíthatott teljes hadviselést, neki sem volt ugyanis érdeke, hogy bármi terhelő információ szivárogjon ki róluk. Főleg, hogy 2019-ben 39 órányi felvételt kaptak meg anonim feladótól a szlovák szerkesztőségek, az egyiken pedig Fico hangjára kísértetiesen hasonlító orgánum beszélget a Penta vezetőjével, Jaroslav Haščákkal. A politikus sosem erősítette meg vagy tagadta azt, hogy ő lenne a felvételen, az ezt firtató kérdésekre mindig ugyanaz volt a válasza: ez még a Dzurinda-kormány sara. Ennek fényében nem olyan meglepő, hogy Fico kormányzása alatt nem igazán mozdult előre az ügy. Voltak ugyan letartóztatások, és a nyomozás sem állt le, valós előrelépés nem történt.

A nyomozás kirakatjellegét mi sem mutatja jobban, hogy idén novemberben letartóztatták azt a Dušan Kováčikot, aki speciális ügyészként éveken át látványosan akadályozta a Gorilla-nyomozást.

A férfi hírhedt volt arról, hogy a hozzá kerülő hatvan ügyből öt év alatt mindössze egyet engedett eljutni a bíróságig. Korrupcióval, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, bűnszervezet létrehozásával és támogatásával vádolják, úgy vélik, hogy a Speciális Ügyészség élén töltött ideje alatt több maffiaügyet is elsikált. Mellette több olyan nyomozót és ügyészt letartóztattak, akik az ügy megoldásán nem, azon viszont annál lázasabban dolgoztak, hogy jó üzleteket kössenek a kényes iratoknak köszönhetően.

Időközben a Penta módszeresen elkezdte felvásárolni a szlovák médiát, amelynek leginkább sokatmondó momentuma az volt, amikor a Gorilla-üggyel kiemelten sokat foglalkozó, kormánykritikus Sme című napilapot is magába foglaló Sme médiacsoportra rátette a kezét.

A lap elkötelezett szerzői a független sajtó haláláról beszéltek, és kiválva a Smeből alapították meg a Denník N című lapot, amellyel a mai napig folytatják munkájukat. De egy másik szócsövet is megpróbált elhallgattatni: Tom Nicholson, kanadai-szlovák oknyomozó újságíró írt leleplező könyvet az egész ügyről, és egy ideig Haščákék sikeresen érték el bírósági döntésekkel, hogy ne adhassák ki a könyvet, amely aztán végül 2012-ben megjelent.

Egy gyilkosság és egy kormányváltás kellett a változáshoz

Egy fiatal újságírónak kellett meghalnia ahhoz, hogy Szlovákiába elérjen a változás szele, amely kisöpörheti az országba olyan makacsul befészkelődött korrupciót. Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya 2018-as meggyilkolása vezetett odáig, hogy a harmadjára is kormányra kerülő Fico lemondásra kényszerüljön, és egy másik korrupciós ügy napvilágot lásson: a szlovák politika és az orosz maffiózók összefonódása.

Gyertyák égnek a meggyilkolt Ján Kuciak és menyasszonya emlékére a pozsonyi SNP téren

Nem mellesleg azt a Marián Kočner nevű oligarchát tekintik a gyilkosság megrendelőjének - bár ezt a bíróságon nyilván nem sikerült bizonyítani -, aki korábban a Gorilla-felvételekkel üzletelt, ráadásul az ő széfjében találták meg a hangfelvételeket. A közhangulat pedig ekkor odáig jutott, hogy a korrupció elleni harc ígéretével már választást lehetett nyerni: így került 2020 márciusában az ország élére Igor Matovič. A Gorilla-ügy felgöngyölítése pedig eddig nem látott fokozatba kapcsolt.

Hullanak a vezetői fejek

Bár a koronavírus-helyzet bőven ad most munkát a kormányfőnek, jelentős előrelépések történtek Gorilla-ügyben is: az utóbbi hetekben több nagy fogása is volt a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnek (NAKA), amely az “Isten malmai” akció során a már emlegetett Kováčikot és Ľudovít Makót, a pénzügyőrség bűnügyi osztályának volt vezetőjét, a “Tisztítótűz” során Tibor Gašpar korábbi rendőrfőkapitányt és Peter Hraškót, a NAKA volt vezetőjét, Róbert Krajmer egykori NAKA-osztályvezetőt, és Bernard S. magas beosztású pénzügyőr-igazgatóját tartóztatták le. A „Babilon” fedőnevű akciónak köszönhetően olyanok csuklóján kattant a bilincs, mint Ľubomír Arpáš, a szlovák titkosszolgálat kémelhárításának egykori vezetője és František Polák, Mikuláš Černák besztercebányai maffiavezér ügyvédje. A legjelentősebb előrelépés azonban december elsején történt:

ekkor vették őrizetbe a Penta egyik vezetőjét, a felvételek egyik főszereplőjét, a mindenki által érinthetetlennek tartott milliárdost, nem mellesleg Szlovákia egyik leggazdagabb emberét, Jaroslav Haščákot.

A vád: pénzmosás, illegális üzletelés, korrupció.

Szlovákia legbefolyásosabb ötöse

Haščákot nagyjából olyasmi formátumú szereplőnek kell elképzelni, mint Magyarországon Mészáros Lőrincet: a Forbes idei szlovákiai listája szerint ő a második leggazdagabb szlovák 1,07 milliárd eurós (azaz kb. 384 milliárd forintos) vagyonával. Az 51 éves üzletember négy egyetemi csoporttársával – mindannyian a moszkvai elitképzőbe, a Nemzetközi Tanulmányok Moszkvai Állami Intézetébe jártak, és mindannyian kommunista titkosrendőrök gyermekei – alapította meg a Penta Brokerst még 1993-ban. Juraj Herko, Martin Kúšik, Jozef Oravkin, a cseh Marek Dospiva és persze Haščák rövid időn belül Szlovákia legbefolyásosabb cégbirodalmává tették a Pentát, amely jelenleg közel 30 ezer embert foglalkoztat az országban. Azt azonban már egy sor ködös ügyletnél sejteni lehetett, hogy túl szép a Penta sikertörténete ahhoz, hogy pusztán a szerencse és a rendkívül jó üzleti döntéseknek legyen köszönhető példa nélküli térnyerésük az országban:

Haščák zsebében volt jóformán az egész politikai elit.

A Gorilla-ügy kirobbanásakor persze senkinek nem volt illúziója afelől, hogy egészen Haščákig elér majd a botrány szele, a Penta természetesen mindig a lehető leghatározottabban utasította el a vádakat, és kerülte el a felelősségre vonást. Egészen mostanáig.

Haščákot ugyanis kihallgatásra idézték be a rendőrségre, ám onnan már nem ment haza: akkor rendelték el letartóztatását. Később egy csapat állig felfegyverkezett kommandós kísérte vissza a férfit a Penta pozsonyi irodaházába, feltehetőleg azért, hogy ott legyen a házkutatáson. A bazini Speciális Ügyészi Hivatal indítványozta a férfi vizsgálati fogságba helyezését, a Büntetőbíróság vizsgálóbírója pedig december 4-én el is rendelte az előzetes letartóztatásba helyezését. Haščák tagadja a vádakat, és fellebbezett ügyvédjén keresztül, amelyet a Legfelsőbb Bíróság bírál majd el. A letartóztatást követő napon Haščák minden ügyvezetői pozíciójáról lemondott a Pentánál, és átadta azokat Ian Childnak, ám továbbra is társtulajdonos maradt.

Amennyiben bebizonyosodik bűnössége, akár húsz évre is rács mögé kerülhet.

Ám természetesen senkinek se legyenek illúziói afelől, hogy a Penta-vezért nem a legjobb ügyvédek próbálják majd meg kimenteni az ügyből.

További bizakodásra ad okot, hogy ezt követően nem sokkal új főügyészt választott a szlovák parlament Maroš Žilinka személyében, akivel a kormány egyes politikusainak nyilatkozatai szerint új korszak érkezhet el. Zuzana Čaputová köztársasági elnök december 10-én iktatta be Žilinkát, aki rögtön leszögezte: a főügyészség már nem csak a kiválasztottakat fogja védeni.

Kiadó még a speciális ügyészi poszt, amelyet az egykori belügyminiszternek, Daniel Lipšicnek fognak vélhetően felajánlani - az ügy érdekessége, minisztersége idejében Žilinka volt a helyettese. Nem mellesleg mindketten feketelistások voltak az alvilág köreiben a a vád szerint a Kuciak-ügyben is érintett Alena Zsuzsová mindkettőjüket meg akarta öletni a Kuciakot is agyonlövő bérgyilkossal, Andruskó Zoltánnal.

Az nem kérdéses, hogy Lipšic milyen irányt képviselne:

„Még nem döntöttem, de fontolóra veszem a jelöltséget, mert úgy gondolom, hogy harminc év óta talán először van arra lehetőség Szlovákiában, hogy előrébb lépjen az igazságszolgáltatás, és bíróság elé állítsanak sok olyan embert, akik még mindig azt hiszik, hogy a törvények fölött állnak.”

Szlovákiában tehát fennállása során először mutatkozik reális esély arra, hogy évtizedes késéssel ugyan, de legalább megkezdődjenek a felelősségre vonások. Az irány jó, azonban nem árt aggódva figyelni közben a jelenlegi kormányt, mert hiába üzentek hadat a korrupciónak, a koalíción belüli ellentétek egyre erősödnek, ez pedig elterelheti a fókuszt a kormány egyik legfontosabb célkitűzéséről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: