Fekete nőként eddig csak fehérekkel randizott – elárulta, mit érez a Black Lives Matter miatt

A 27 éves Jazmin több dologra is rájött a rasszizmusellenes akciók hatására, amelyek felett eddig elsiklott.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. június 28.


Link másolása

„Egy 27 éves fekete nő vagyok, és sosem volt kapcsolatom, vagy randiztam a saját rasszomba tartozó férfival”

– írja Jazmin Duribe a Metro nevű brit portálon.

A legtöbb embert meglepi azzal, hogy sose kezdeményezett kapcsolatot olyannal, aki az ő kulturális értékeivel, bőrszínével él együtt, de ez nem volt részéről szándékos.

Fehér környéken nőtt föl, és a lehetőségei korlátozottak voltak. Mikor épp rátalált a szexualitásra tizenévesen, a tévéből tájékozódott a szerelemről. Azt látta maga körül, hogy a barátai megtalálják a párjukat különböző házibulikban, ami még inkább elmélyítette benne a gondolatot, hogy neki is rá kell lelnie a tökéletes párra. Elképzelte, mint ahogy a legtöbb fiatal, hogy milyen lehet a hozzá legjobban illő ember. Magas, tekintélyes, kedves és szerető valakit gondolt maga mellé, de sose fogalmazódott meg benne, hogy milyen bőrszínű legyen az illető.

Ma már tudja, az a fontos, hogy a párunk büszke legyen ránk, és szeressen, de a húszas évei kezdetén nem nagyon voltak fekete barátai, és a párkapcsolatba is fehér férfiakkal keveredett.

Voltak barátnői, akik fekete fiúkkal randiztak. Mások viszont állították, hogy a szüleik megölnék őket, ha beállítanának egy más bőrszínű férfival -, annak ellenére is, hogy Jazmin sok időt töltött náluk.

Minden kapcsolatában elfogadta az elvárásokat, miszerint neki kell a göndör hajú fekete lánynak lennie, és próbálta ennek megfelelően kihozni magából a legtöbbet.

Az egyik pasija anyja, mikor először találkozott vele, amiatt panaszkodott, hogy Jazmin majd „karamell” unokákat szül neki.

Sose szólalt fel a fehérek különleges bánásmódja miatt vagy azért, mert viccet űztek a rasszából. Az egyik exe apja például nagyon meglepődött, hogy Jazmin nem a TV műsorokban megjelenő jellegzetes fekete nő. És habár ezekkel nem értett egyet, nem akart konfrontálódni, így inkább a szőnyeg alá söpörte a problémát.

Úgy érezte, nem érdemes egy kapcsolatot felrúgni csak azért, hogy kiálljon a vele azonos bőrszínűekért. Egyébként is azt gondolta, a faj nem számít, ha az ember szerelmes, és a fekete jelzőt akkoriban sokkal inkább a különleges szinonimájának találta.

George Flyod és Breonna Taylor halála és a Black Lives Matter tüntetések azonban világszerte felhívták a faji különbségekre a figyelmet. Jazminben is felelevenítették az őt érő rasszista impulzusokat.

Ahogy látta a TV-ben, hogy a feketék küzdenek a jogaikért, és a rendőrök keze által halnak meg, elgondolkodott rajta, hogy vajon ő miért nem tud beszélni a rasszizmusról a férfival, akibe elvileg szerelmes. Rájött, hogy attól nem szűnik meg a diszkrimináció, hogy ignoráljuk, mert ellentéteket okozna – például az ő kapcsolataiban.

Úgy tűnhet, hogy két eltérő rasszból való ember kapcsolata ugyanolyan, mint az azonosból valóké. Azonban rengeteg ellentét lehet, amit nem árt előre megbeszélni.

„Fel vagy rá készülve egy fekete gyerek nevelésére, ami olyan problémák sorozatával járhat, amelyekkel soha nem találkoznál egy fehér nő mellett? Milyen lépéseket tennél arra, hogy produktívan rasszizmusellenes legyél”

– teszi fel Jazmin a cikkben kérdéseit, amelyeket ő maga is mindenképp megtárgyal, ha a jövőben fehér férfiakkal kezdeményez majd kapcsolatot.

Ezentúl nem hajlandó elviselni olyan valakit maga mellett, aki szerint a rasszista viccek humorosak. Mert az igazi szerelemben nem kell megbújni a konfrontáció elől, az igazi szerelem hagy beszélni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk