SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Ki volt a focista, akit a halála miatt ismert meg szinte az egész világ?

Emiliano Sala tragédiája rengeteg embert megrázott. Olyanok is gyászolják, akik csak akkor hallották először a nevét, amikor eltűnt. De ki volt valójában?

Link másolása

"Az utolsó csáó."

Ezt írta Emiliano Sala közösségi oldalain ahhoz a képhez, amely róla és csapattársairól készült. Ez volt az utolsó látogatása a Nantes-nál, hiszen még aznap este útnak indult Cardiffba, az új csapatához, ahová klubrekordot jelentő összegért igazolt el. Akkor még senki sem gondolta, hogy ez nem csak a csapattól és a társaktól való búcsúzást jelentette...

De hogy jutott el a feltörekvő, ám későn érő focista odáig, hogy felszállhasson arra a magánrepülőre, ami végül nem a Cardiff City-hez, hanem a halálba vitte? Ki volt Emiliano Sala, mielőtt a szomorú tragédiája előtt az egész világ megismerte volna a nevét?

Emiliano Sala 1990. október 31-én született a Cululú nevű faluban, Argentínában. Már kiskorában rajongott a fociért: az egyik legnagyobb argentin klubnak, a Club Atlético Independiente-nek szurkolt, kedvenc játékosa pedig az argentin csatár Gabriel Batistuta volt, akinek igyekezett minden trükkjét ellesni.

Meg is volt a tehetsége ahhoz, hogy egy kiemelkedő futballistává váljon. A San Martín de Progreso csapatban kezdte pályafutását, de 15 éves korától már a Club Proyecto Crecer nevű akadémiánál játszott, amely olyan fiatalokkal foglalkozik, akiknek esélyük lehet Európába szerződni. A klub kapcsolatban állt a spanyol RCD Mallorca és a francia FC Girondins de Bordeaux csapatokkal, ahol figyelemmel kísérték az ifjú argentin tehetségeket. Először a portugál FC Crato-ban kapott lehetőséget, miután a klub egyik szintén argentin játékosa beajánlotta őt a csapatba, ez azonban csak az ugródeszka volt az európai karrierhez.

Csupán egy meccset játszott Portugáliában, azon is két gólt lőtt. Hirtelen távozott a csapattól; azt mondta, vissza kell mennie a szülőhazájába, mert a barátnője bajban van.

Nem sokkal később azonban ismét Európa felé vette az irányt. A Bordeaux ugyanis felfigyelt Salára, akit alig 20 évesen le is igazolt a 2010-2011-es szezonban. A francia városban egy új családra lelt a klub U16-os csapatát vezető Marcelo Vada otthonában: az edzővel és a fiával, Valentinnel lakott együtt, akik onnan származtak, mint Sala, a fiú pedig szintén a Proyecto Crecer akadémián nevelkedett. Valentinnel szoros kapcsolatot ápoltak, olyan volt Sala számára, mintha az öccse lenne. Amikor a focista eltűnt, Twitteren azt üzente: "Gyere haza, bátyám! Kérlek gyere vissza!"

AmigoMio#fratello#calme#bonneSoire ✌️?

1,077 Likes, 20 Comments - Emiliano Sala (@emilianosala9) on Instagram: "AmigoMio#fratello#calme#bonneSoire ✌️?"

A Bordeaux-nál sokáig nem kapott játéklehetőséget, ami frusztrálta Salát. Menedzsere próbálta beajánlani más, főleg olasz csapatoknak, de sehol nem kellett, ezért kénytelen volt a kispadon várni. Végül 2012 februárjában (napra pontosan 7 évvel ezelőtt) debütált az első csapatban csereként a Lyon elleni 3-1-re elvesztett kupameccsen. Ezután azonban nem tudta megvetni a lábát a csapatban (csak 11 mérkőzésen léphetett pályára) ezért a Bordeaux rutinszerzés céljából kölcsönadta. Sala megfordult több francia alacsonyabb osztályú csapatban is. Elsőként az Orléans igazolta le, miután Oliver Frappoli vezetőedző már egy évvel korábban kiszúrta magának, és végül nagyon elégedett volt az argentin csatár teljesítményével.

"Ő a legjobb játékos a csapatban, nem is kérdés" - jellemezte Salát, aki 37 meccsen 19 gólt szerzett.

2013-ban a másodosztályú Niortais színeiben játszott, ahol főleg a 2013-2014-es szezon második felében villantotta meg tehetségét: az utolsó 12 meccsén 11 gólt szerzett, ebből hármat a Stade Lavallois elleni 4-2-es győzelemkor - ez volt karrierje első mesterhármasa. Végül 20 góllal zárta a szezonját a csapatnál, a 18 bajnokságban szerzett találata pedig klubrekordot jelentett. Ekkor kezdték el igazán értékelni a csatár teljesítményét: "a helyi Carlos Tevezként" emlegették a nevét. Pedig edzője szerint a technikai tudása alapján átlagos focista volt, de minden más képessége megvolt ahhoz, hogy nagy játékos legyen belőle.

"Nagylelkű srác volt, a pályán pedig egy pillanatra sem adta fel. Tudta, hogy még van hová fejlődnie, különösen a technikáján kellett javítani, ezért pedig mindent meg is tett"

- mondta róla Pascal Gastieu, aki úgy vélte, hogy Sala később fog beérni, mint egy átlagos labdarúgó. Úgy is tűnt, hogy igaza van, hiszen az argentin csatárt még 23 évesen is csak "ígéretes tehetségnek" tartották, aki bár még mindig a Bordeaux játékosa volt, továbbra sem számítottak rá az első csapatban, és más kluboknál szerepelt kölcsönben.

A Niortais után a Caenhez került, ahol látványos fejlődésnek indult a teljesítménye. A 2014-2015-ös szezonban 13 bajnoki mérkőzésen 5 gólt szerzett, a PSG elleni 2-2-es döntetlen meccsen is betalált. Ekkor figyelt fel rá a Nantes, amely 1 millió euróért rögtön ötéves szerződést kötött a csatárral 2015 nyarán.

Sala karrierje ekkor kezdett igazán beindulni, még ha az első szezonja a "kanáriaknál" elég felejthető is volt. Csupán hat gólt szerzett, de ezzel is ő lett a legeredményesebb játékos a csapatában, és egyike a legjobbaknak a francia első osztályban. Sőt, a Premier League-ben szereplő Wolverhampton már ekkor leigazolta volna, a klub elnöke azonban nem fogadta el a négymillió eurós ajánlatot Saláért.

"Még nem hagytam nyomot Nantes-ban. Ha elhagyom a csapatot, csak azután szeretném, hogy ezt megtettem. Azt akarom, hogy szép emléket hagyjak hátra"

- mondta akkor a focista.

A csatár tudta, hogy még fejlődnie kell, hogy bizonyíthasson a klub vezetőségének. Egyre hatékonyabban játszott, 185 centiméteres magasságának és az eredményes fejeléseinek köszönhetően a védők réme lett. A következő két szezonjában már 12-12 gólt jegyzett, duplaannyit, mint a debütáló évében, és zsinórban már háromszor lett a legtöbb gólt rúgott játékos a klubjában.

Vamosqvamos#bondimanche ⚽️?

2,999 Likes, 19 Comments - Emiliano Sala (@emilianosala9) on Instagram: "Vamosqvamos#bondimanche ⚽️?"

Sikerében az is nagy szerepett játszott, hogy Claudio Ranieri irányította akkor a Nantes-t, amely korábban angol bajnoki címet nyert a Leicester City-vel. Sala kedvelte az edzőt, aki szerinte "nagyszerű tapasztalatokat, nyugalmat és olasz stílust hozott a csapatba". Ranieri szintén elismert szavakkal beszélt a játékosáról:

"Mindenki láthatja, hogy minden egyes labdáért megküzd, és erre motiválja a csapattársait is. Ő egy jó példa mindenki számára"

- mondta Sala utolsó Nantes-ban töltött szezonja előtt.

A 2018-2019-es idényt azonban új edzővel kezdte a francia klub, Miguel Cardoso pedig inkább Kalifa Coulibaly-t játszatta Sala helyett, aki így gyakran kiesett a kezdő tizenegyből. Cardoso viszont hamar repült a csapattól a gyenge eredmények miatt. Vahid Halilhodžić került a helyére, aki szerette volna újra a támadósorban látni Salát, akinek az önbizalma kissé megcsappant a kevés játéklehetőség miatt.

"Ő egy érzelmes fiatalember, akinek szüksége van arra, hogy bízzon magában. Az volt a cél, hogy segítsek neki ebben. Csak ezután beszélhettünk egymással úgy, mint csatár a csatárral"

- mondta Halilhodžić, aki korábban szintén középcsatár volt a Nantes-nál.

Amikor az új tréner először irányított a Touluse elleni meccsen, Sala egy mesterhármassal hálálta meg a bizalmat, amivel hozzájárult a 4-0-ás hazai győzelemhez is. Ezzel ő lett az első Nantes-játékos 2006 óta, aki egy bajnokin három gólt szerzett. Október végén meg is választották a Ligue 1 Hónap Játékosának.

2018 végére Sala a francia elsőosztály egyik legjobb és leggólerősebb csatárának számított. 16 meccsen 12 gólt szerzett, pontosan annyit, mint a Paris Saint-Germain ifjú sztárfocistája, Kylian Mbappé. A góllövőlistán pedig a harmadik helyen állt, megelőzve a szintén PSG-játékos Neymart. A teljes Ligue 1-es szereplése alatt is csak Edinson Cavani és Nicolas Pepe múlta felül az előbb említett két sztártámadón kívül.

Utolsó gólját a decemberi, Marseille elleni 3-2-es győztes meccsen lőtte, utoljára pedig január 16-án, a Nimes ellen lépett pályára csereként a Nantes színeiben. Akkor már tudni lehetett, hogy a csatár Angliába igazol, de mivel sok társa sérült volt, még számíthatott rá az edző. Az angol elsőosztályban játszó Cardiff City szerződtette 17 millió euróért, miután a Nantes elfogadta az ajánlatot.

Pedig a Nantes szurkoló egész januárban reménykedtek abban, hogy a sztárcsatáruk mégsem távozik. Sala ugyanis nemcsak eredményes focista, de közkedvelt ember is volt mind a játékostársai, mind a rajongók körében.

"Egy udvarias, kedves és imádnivaló srác volt, akit mindenki szeretett... Nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy ismerhettem a pályán és azon kívül"

- mondta Waldemar Kita, a Nantes elnöke.

Bár játék közben egy igazi harcos volt, Sala a pályán kívül csendes életet élt. Szeretett olvasni, főleg a krimi könyveket vette szívesen a kezébe.

Gyakori látvány volt Nantes-ban, hogy reggelente a teraszon ült egy asztalnál, kávézás közben pedig olvasott, miközben a lábaihoz dörgölőzött szeretett labradorja, Nala. Csapattársai szerint azonban az se fordulhatott elő soha, hogy Sala ne vitt volna magával egy könyvet, ha idegenbeli meccsre utaztak.

Nada como ir juntos a la par#??

9,475 Likes, 343 Comments - Emiliano Sala (@emilianosala9) on Instagram: "Nada como ir juntos a la par#??"

Amanecí con ganas de pegar el grito, Parpadeando con rostro poco amigable Aguantando moretones de insolentes Brindándome de lleno a la libertad Abrazado a la ilusión que me condena Que me condena ??

2,581 Likes, 49 Comments - Emiliano Sala (@emilianosala9) on Instagram: "Amanecí con ganas de pegar el grito, Parpadeando con rostro poco amigable Aguantando moretones de..."

A zenét is szerette, sőt gitározni is tudott, de inkább csak otthon játszott rajta. Gyakran viccelődött a mindennapi életében és az öltözőben is, amikor pedig nem játszott, mindig nagyon szorgalmasan edzett.

Nem csoda, hogy a kemény munka meghozta a gyümölcsét: Emiliano Salából mostanra egy olyan játékos lett, aki előtt szép jövő állt. Miután a Nantes jelenlegi edzője újra "helyrepofozta" az önbizalmát, szinte szárnyalt. Bár a technikája még mindig nem volt tökéletes, de parádésan mozgott a levegőben, jól időzített, és kivételesen tehetséges volt fejelésben, magas termetének is köszönhetően. A BBC az angol válogatott Jamie Vardy-hoz hasonlította Salát, akit olyan játékosként jellemeztek, aki szeret széles terepen játszani és egy olyan csapat tagja lenni, ami erős ellentámadásra képes. A médiában pedig egy magas és erős csatárként emlegették, aki jó érzékkel fejezett be egy támadást.

A Cardiff City-nek pedig pont egy ilyen játékosra volt szüksége.

"Kedvelem őt, tetszik, hogy ilyen szorgalmas. Nem fogja rögtön berúgni az ajtót, de szükségünk van rá. Olyan játékosokat keresünk, akik beleillenek a csapatunkba. Ő sokat dolgozik, a lelkét is kifocizza a csapatért, és bár nem mindig játszik látványosan, de ő tipikusan az a típus, amire minden edző vágyik"

- nyilatkozta róla a Cardiff trénere, Neil Warnock, miután létrejött a transzfer. Azt is elmondta, hogy Sala azt ígérte neki: "Lőni fogom neked a gólokat.", mire az edző azt mondta: "Tudom."

Emiliano Sala on Twitter

There is a new Sala in town @premierleague ? Very happy to sign here @cardiffcityfc !! I know the challenge is big but together we will make it ? Impatient to discover the league & the team #BlueBirds

Természetesen Sala is boldog volt, hogy az egyik elsőosztályú angol csapatba szerződhet. A bemutatásakor szép szavakkal illette a klubot.

"Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Nagy megtiszteltetés, és már alig várom, hogy elkezdjük az edzéseket, találkozzak az új csapattársaimmal, és nekiláthassak a munkának. Azért jöttem ide, hogy dolgozzak és segítsem a társaimat és a klubot is. Alig várom, hogy megmutathassam, mit tudok"

- mondta a csapat hivatalos oldalának.

Sala édesapja, Horacio szerint is hatalmas lépés volt fia karrierjében ez az igazolás, hiszen egész életében keményen küzdött. Egy korábbi játékostárs, Felipe Saad, akivel Sala még a Caennél játszott együtt, szintén azt nyilatkozta, hogy a 28 éves csatár nagyon megdolgozott a sikeréért.

"Egy szeretnivaló, nagylelkű srác volt, aki mindig hitt abban, hogy a foci csapatjáték. A Cardiffhoz való igazolás végre meghozta volna számára azt a figyelmet és elismerést, amit érdemelt, még ha később is, mint remélte. Annyira megérdemelte, hogy felfigyeljenek a tehetségére."

Derby week end ?? vamos @fcnantes ?

8,138 Likes, 52 Comments - Emiliano Sala (@emilianosala9) on Instagram: "Derby week end ?? vamos @fcnantes ?"

Bár Sala boldog volt, hogy hosszú idő után Franciaországon kívül is megmutathatja tudását, mégis szomorúan, könnyes szemmel búcsúzott el a Nantes-tól. Január 21-én találkozott utoljára csapattársaival, akikkel mindig jó viszonyt ápolt. A róluk készült közös fotó volt az utolsó poszt, amit Sala közzétett a közösségi oldalain.

"Egy utolsó csáó" - írta a képhez. Akkor még senki sem gondolta, hogy ez nem csak a csapattól és a társaktól való búcsúzást jelentette.

Még aznap este elindult Cardiffba, mert másnap lett volna az első edzése új csapatával, de már soha nem érkezett meg oda. A magánrepülő, amin utazott eltűnt a La Manche csatorna felett. Utoljára egy barátjával beszélt a gépen, akinek azt írta, hogy olyan, mintha a gép darabokra akarna esni, és nagyon fél. Azzal köszönt el, hogy ha másfél óra múlva nem érkezik róla hír, induljanak a keresésére.

Napokig keresték a Piper Malibu típusú kisrepülőt, mindhiába. Miután leállították a keresést, több ismert focista is pénzt ajánlott fel a kutatás folytatására, amit végül egy privát keresőcsapat végzett ezután. A repülő törzsét végül vasárnap a Guernsey szigettől északra találták meg, 67 méteres mélységben a tenger fenekén. Amikor már egy holttest is előkerült a nagyjából egybenmaradt géproncsban, már tudni lehetett, hogy nagy valószínűség szerint sem a focista, sem a repülőt vezető pilóta, az 59 éves David Ibbotson sem élte túl a zuhanást.

Emiliano Sala halálát február 8-án erősítette meg a halottkém, miután azonosították a gépről elsőként előkerült holttestet. Az argentin focistát nemcsak a családja, barátai, egykori csapattársai, a Nantes és a Cardiff szurkolói, de szinte az egész világ gyászolja - noha sokan, csak a tragédia miatt ismerték meg a nevét.

A Cardiff City első, végül új játékosuk nélkül lejátszott meccsén így búcsúztak a hazai szurkolók Emiliano Salától:

"Soha nem láttunk játszani, soha nem láttunk gólt szerezni, de Emiliano, csodálatos Kékmadarunk, örökre szeretni fogunk."

Az FC Nantes pénteken bejelentette, hogy visszavonultatja a 9-es mezszámot, amit Emiliano Sala viselt a csapatnál töltött idő alatt. A klub azzal indokolta a döntést, hogy Sala örökké a klub legendái közé fog tartozni, hiszen nyomott hagyott a történelmükben.

FC Nantes

Parce qu'Emiliano Sala fera à jamais partie des légendes qui ont écrit la grande histoire du FC Nantes, le numéro 9⃣ qu'il a porté est retiré. #RIPSala

Források: Sky Sports, BBC, Wikipédia, The Guardian, Mirror

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk