SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Egyre nagyobb képtelenségeket hisznek el az emberek

Tudatlanság, haszonszerzés, vagy szimpla rosszindulat miatt terjednek inkább az álhírek? Az Urbanlegends.hu szerkesztőjével beszélgettünk.

Link másolása

Marinov Iván 12 éve írja és szerkeszti a legnagyobb hazai legendavadász oldalnak számító Urbanlegends.hu-t. Egyre táguló profiljába ma már a hoaxoktól az internetes csalásokon át a más médiumokban megjelent tévedésekig minden beletartozik.

Cikkeivel senkit nem akar meggyőzni: az oldalt inkább egyfajta útmutatónak szánja a források értékeléséhez, az egymással ellentétes nézőpontok összevetéséhez, valamint ahhoz, hogy felfedezzük mindennapi félelmeink esetenkénti irracionalitását. Elmesélte azt is, hogyan göngyölíti fel a témákat, mivel járhat hosszú távon, ha valaki csak a Facebookról tájékozódik, és van-e szerinte esély manapság arra, hogy egy álhír tömegpánikot okozzon.

– Mennyire 21. századi jelenség a városi legenda?

– Kétségtelen, hogy az internet elterjedése erős katalizátor volt, hiszen közelebb hozta az embereket, és rettentően felgyorsította az információáramlást. Ugyanakkor ez az egész valójában sokkal ősibb dolog:

"
történeteket mindig is meséltek, csak régebben inkább a kocsmában, vagy a kapuba kiállva terjesztették őket, nem Facebook-megosztások útján.

– Téged mikor kezdtek el ezek foglalkoztatni?

– A történetmesélés már gyerekkorom óta jelen van az életemben: apám rengeteget anekdotázott és anekdotázik a mai napig, ez megalapozta érdeklődésemet a jó sztorik iránt. Ami a blogot illeti, az Urbanlegends.hu története az e-mailes lánclevelek hőskorában kezdődött, valamivel több, mint egy évtizede. Ezek biztos mindenkinek megvannak, akik használtak internetet a kétezres évek elején. Legkönnyebben a nagyon hosszú, több száz karakteres tárgysorról, a rengeteg címzettről, az indokolatlanul sok nagybetűről, felkiáltójelről és helyesírási hibákról lehetett felismerni őket. Tartalmilag pedig a "Bill Gates kétszáz dollárt ad neked a vagyonából, ha továbbküldöd ezt a levelet", vagy "ennek a beteg kislánynak három dollárt utal a Microsoft minden továbbítás után" szinten mozogtak.

Ezek elég keményen tele tudták tömni az ember postaládáját néhány nap távollét után is, így elkezdtem visszaküldözgetni őket a feladóknak, mondván "te ezt tényleg komolyan gondolod?" Egy idő után belefáradtam ebbe, és mivel épp akkoriban kezdtek megjelenni az első hazai blogszolgáltatók, a freeblog.hu-n elindítottam az Urban Legends elődjét. Ez volt 2004 májusában. Akadtak megingásaim, például amikor fél napot dolgoztam egy bejegyzésen, majd elolvasták pár tucatnyian. De mielőtt ráuntam volna, elkezdtek jönni a pozitív visszajelzések, hogy hiánypótló az oldal és mindenképp folytassam. Így alakult, hogy azóta is csinálom.

urbleg

– Mi volt a következő tipikus formátum a továbbküldős lánclevelek után?

– Egyértelműen a Facebook népszerűvé válása hozta a legnagyobb robbanást, ott tényleg bárki elindíthatott bármit. De még ezelőtt a blogok elterjedése is fontos tényező volt. Hirtelen mindenki tartalomgyártóvá vált, a klasszikus média mellett rengeteg új és nehezen ellenőrizhető hírforrás jelent meg.

Névjegy

Marinov Iván 1976-ban született Budapesten. Végzettségét tekintve szociológus-közgazdász. 2000 óta újságíró, korábban főszerkesztő-helyettesként dolgozott az Internettónál és a hvg.hu-nál, jelenleg pedig a HVG Business Extra magazin szerkesztője.

2003 óta blogol, 2005-ben pedig – két társával – egy könyvet is írt Legendavadászat címen. Szabadidejében könyveket fal, fut, kosárlabdázik és kosárlabdát néz, valamint vörös–fehér csapatok fanatikus rajongója.

– Hogy találod meg a témákat, amikkel foglalkozol? Tudatos kutatómunkát végzel, vagy csak szembejönnek veled?

– Szerencsém van, mert a lassan 40 ezer facebookos követőmtől folyamatosan kapom a tippeket. Mellesleg az oldal profilja is folyamatosan bővült az idők során: alapvetően minden olyan dologgal foglalkozom, amiről az emberek beszélnek, illetve ami engem érdekel. Ha a kettő találkozik (és nagyon sokszor találkozik), különösen élvezem a munkát.

A városi legendák mellett kezdettől fogva stabil pontnak számítanak az oldalon a hoaxok és átverések, a tudományos és történelmi tévhitek, de beleférnek a médiában megjelent félreértések és az internetes csalások is. Szóval nagyon vegyes a tematika: amiről úgy gondolom, hogy segíthet az embereknek tisztán látni, azt megírom.

– Mekkora a saját és a máshonnan átvett anyagok aránya?

– Ez mindig a szabadidőm függvénye. Az Urbanlegends.hu mellett egy negyedévente megjelenő print magazint szerkesztek, és a leadási időszak környékén kevésbé van időm belemenős kutatómunkára. Ilyenkor ritkábban is frissül az oldal, és több a fordított vagy szemlézett tartalom. Szerencsére az évek során sok forrást összegyűjtöttem, úgyhogy bőven van honnan válogatni. Amikor azonban két lapszám között van néhány hét szünetem, jobban el tudok mélyedni egy-egy témában.

urbleg4– Hogyan írsz meg egy cikket?

– Első lépésként mindig utánajárok, hogy az adott témával foglalkoztak-e már máshol a világban. Ha igen, az megkönnyíti a dolgom: elég rámutatni, hogy az adott átverés már máshol is terjedt, szinte szóról szóra, és már ott sem volt igaz. Ha sehol nem találok nyomot, akkor jön a következő fázis – utána kell járni. A legfontosabb ilyenkor a józan ésszel való gondolkodás, illetve olyan pontot keresni a történetben, ami könnyen megfogható, ellenőrizhető.

Ha például egy fizikailag teljesen nonszensz állításra támaszkodik a sztori, nagy a valószínűsége, hogy átverésről van szó. Egy másik fontos eredmény, ha sikerül bizonyítani, hogy az adott történet keringetése mögött valamilyen érdek húzódik – például egy gerillareklám vagy propaganda.

– Volt olyan hoax vagy álhír, aminek első látásra te is bedőltél?

– Nem akarom magam tévedhetetlenként pozicionálni, én is ember vagyok. Ezen kívül azzal is tisztában vagyok, hogy ismereteink folyamatosan változnak, az úgynevezett tényekből pedig gyorsan túlhaladott tudás lesz.

Az Urbanlegends.hu bejegyzései az adott időpontban rendelkezésre álló forrásokból készülnek, így előfordulhat, hogy idővel idejét múlttá válnak. Ezen úgy tudok segíteni, hogy folyamatosan figyelem a feldolgozott témák utóéletét. Pillanatnyilag nagyjából 1700 cikk van a blogon, igyekszem az egyes témákat elraktározni a fejemben, és ha bármelyik kapcsán új részletbe botlok, azt hozzácsapni a régi anyagokhoz.

Csak egy példa: a blog indulásának évében még bátran leírhattam, hogy nincsenek mobilvírusok. És ha olyanok még ma sincsenek, amilyenekről az akkori lánclevelek tudósítottak, az okostelefonok térnyerésével sok minden változott. Ettől persze még az akkori körlevelek visszamenőleg nem lesznek igazak.

urbleg3

A Nyugati téri felüljáró legendája: tényleg nem ért össze a két félhíd, és a tervező öngyilkos lett emiatt? A bejegyzésért KATT IDE. (Kép forrása: Fortepan)

– Milyen motivációi lehetnek annak, aki elkezd terjeszteni egy kamu történetet? Inkább a tudatlanság, vagy a szimpla rosszindulat, esetleg a haszonszerzés játszik bele?

– Nem mindegyik ilyen sztori tudatos dezinformáció. A legendák, átverések egy részét az motiválja, hogy közvetítésükkel az emberek hangot adhatnak elrejtett vágyaiknak vagy félelmeiknek. Rengetegen félnek ezen kívül az ismeretlentől, és barátaik figyelmét is fel akarják hívni a potenciális veszélyforrásokra. Ezek sokszor alapvetően jó szándékú figyelmeztetések, rosszabb esetben irracionális félelmet keltenek a társadalomban, jobb esetben viszont csak terjesztőiket járatják le tájékozottabb ismerőseik előtt.

A másik véglet, amikor különböző oldalak tudatosan terjesztenek álhíreket. Ennek két fő vonulata van: az egyik a felívelőben lévő megélhetési dezinformálás, amikor is a kamuoldalak üzemeltetői a kattintásokból származó reklámbevételekre mennek rá, hihetetlen sikerrel. Egy-egy kamu sztorival több ezer, sőt akár tízezer megosztást is össze lehet hozni. A másik ágat nem kell magyarázni, sokkal régebbi a története: ez a propaganda, amikor is valaki egy bizonyos ügy érdekében az alaptalan információk keringetésétől sem riad vissza.

Egyébként az is érdekes kérdés, miért hisznek el emberek olyan teljesen képtelen álhíreket, amelyek nemcsak, hogy elsőre nevetségesek, hanem ráadásul egyetlen Google-kereséssel elérhető a cáfolatuk. Erről nemrég olvastam egy tanulmányt:

a többség egyszerűen megszűri az információkat, és csak azt fogadja be, ami az ő véleményét tükrözi vagy alátámasztja. Rettentően beszűkült a tájékozódás, különösen amióta nagyon sok embernek a közösségi oldalak jelentik az egyetlen információforrást.

Azt pedig nagyon könnyű beállítani, hogy a Facebook csak a nekünk tetsző dolgokat mutassa. Úgyhogy egyfajta csapdahelyzet alakult ki.

urbleg2

Egy friss hoax: tényleg hatástalanítani lehet az autózárat egyetlen pénzérmével? A bejegyzésért KATT IDE.

– Mi lehet ennek a hosszú távú hatása?

– Szerintem egy idő után az emberek ráébrednek majd arra, hogy érdemes kilépniük ebből a körből, és meghallgatni az övékkel ellentétes véleményeket is. Mert ha nem, abból egy nagyon csúnya egymás mellett élés alakulhat ki. A magam eszközeivel én is azért küzdök, hogy minél több embert tegyek nyitottá a sajátjától eltérő nézőpontok megismerésére. Az oldal ars poeticájában sem állítom, hogy amit leírok, az az Egyértelmű Igazság. A hangsúlyt inkább arra helyezem, hogy mindenki láthassa az adott dolog másik oldalát, majd az egész kép alapján eldönthesse, miben hisz.

– Szerinted van esély manapság arra, hogy egy hoax akkora pánikot okozzon, mint mondjuk Orson Welles 1938-as, ufótámadással riogató rádiójátéka, a Világok harca?

– Érdekes, hogy szóba hozod ezt a sztorit, mert erről is van egy bejegyzésem. Ma már valószínűbbnek tűnik, hogy igazából nem volt országos, utcára rohanós pánik a rádiójátékot követően, ezt a szóbeszédet csak a nyomtatott sajtó terjesztette el. A rádió előrenyomulása ugyanis elég hátrányosan érintette a hirdetési bevételeiket, ezért ezzel a módszerrel akarták komolytalanná tenni az új médiumot. Persze voltak, akik megijedtek, de hogy tízezrek vonultak volna utcára, az erős túlzás.

Ma is előfordul, hogy egy álhír sokkal gyorsabb ütemben terjed és többekhez jut el az interneten, mint a cáfolata, országos pánikra ugyanakkor szerintem nincs túl nagy esély. De ettől függetlenül tény, hogy

minden felfokozott helyzetben (lásd például legutóbb a párizsi merényleteket) szinte az első percben megjelennek a nagyon vad összeesküvés-elméletek és álhírek, amelyek aztán a közösségi médiában őrült sebességgel terjednek.

Ráadásul rengetegen anélkül osztják tovább, hogy ténylegesen elolvasnák, elég hozzá nekik egy adott esetben direkt hatásvadász cím.

urbleg6

Tényleg tömegpánikot okozott a Világok harca rádiójáték? A bejegyzésért KATT IDE.

– Mennyire fér bele itthon, hogy egy komoly médium akár poénból, akár más okból kamu sztorival álljon elő? Az Indexnek például utólag tisztáznia kellett a kitalált chemtrail-pilótával készített álinterjúját.

– Ha onnan nézzük az esetet, hogy az ilyesmi hosszú távon megerősítheti az adott összeesküvés-elmélet hívőit, akár károsnak is nevezhetjük. A tévhiteknek és a városi legendáknak ugyanis van egy olyan érdekes tulajdonságuk, hogy ha agyunkban elraktározunk egy kamu sztorit és mellé a cáfolatot, utóbbi sokkal gyorsabban kikopik a memóriánkból. Tehát megvan az esélye annak, hogy idővel még egy leleplezett sztorira is igaz történetként emlékezzünk. Ráadásul ezt a chemtrailes sztorit Pataky Attila nemrég már kész tényként adta elő az egyik kereskedelmi csatornán, és a műsorvezető se nagyon tette helyre a dolgot.

Másrészről viszont mégsem tudom hibáztatni az Indexet. Jó poénnak tartottam már megjelenése pillanatában, és utólag is; ennyi fricska mindenkinek bele kell, hogy férjen. Ezen már nem sok múlik, enélkül is rengeteg ostobaság jelenik meg a neten, és ez legalább vicces volt. Úgyis csak azoknál van esély rá, hogy átmenjen a cáfolat, akik hajlandóak gondolkodni, de nem mindenki ilyen.

– Utóbbiaknak növekszik a száma?

– Nem hiszem, hogy egyre többen lennének, inkább csak jobban látszódnak az interneten. De közben meg mintha a másik oldalon lévők, a gondolkodni vágyók száma tényleg szaporodna. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy a témaötletek mellett kész megoldásokat is küldtek nekem, mivel az olvasók eleve utánanéztek a különböző csatornákon.

urbleg5

Fotó: László Éva Lilla

– Mik voltak szerinted az eddigi leghajmeresztőbb kamu sztorik, amik nagy karriert futottak be?

– Nehéz lenne toplistát összeállítani, de azt látom, hogy egyre meredekebb történeteket vesznek készpénznek az emberek.

"
Olyan témák bukkannak fel, amikhez öt-tíz évvel ezelőtt hozzá se nyúltam volna, akkora képtelenségnek tartottam őket.

De amikor már tizenöten kérdeznek rá ugyanarra, kénytelen vagyok foglalkozni vele. És még csak az sem igaz, hogy a kultúrkör befolyásolná a terjedést: egy-egy sztori ugyanúgy képes tarolni Európában, Amerikában, vagy a világon bárhol. Úgy tűnik, az emberek eredendő félelmei függetlenek származásuktól.

– Anyagilag mennyire kifizetődő neked a blog írása?

– Nem tudok megélni belőle, de a hirdetésekből azért van némi bevételem. Inkább mellékállásnak mondanám, mindazonáltal napi szinten sok időt töltök vele – legyen szó témakeresésről, cikkírásról, vagy a kommentek és az üzenetek megválaszolásáról. Ha órabérre lebontva nézném, az jönne ki, hogy nagyon nem éri meg foglalkozni vele, de mivel ez egyfajta hobbi, nem végzem el ezeket a számításokat.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: