hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Egy erős vélemény: ilyen a mai oktatás diákszemmel

Itt a másik oldal, ezt gondolják a tanulók: egy diák olvasónk küldte el nekünk a saját és osztálytársai gondolatait arról, mi megy az iskolákban.

Link másolása

hirdetés

Olvasónk küldte el nekünk azt a cikket, amelyet a közoktatás helyzetéről írt ő és néhány osztálytársa. Ahogyan írja, miközben a tanárok és diákok érdekeiért megy a sztrájk, valójában senki nem foglalkozik azzal, hogy a diákok mit szeretnének. Ezen szeretnének változtatni, hogy a diákok is helyt kapjanak a sajtóban, arról is essen szó, mi az, amit ők szeretnének, ami nekik jó lenne.

"Nem is tudom hol kezdjem.

Valószínűleg ma Magyarországon mindenki tisztában van a közoktatás problémáival, vagy legalábbis azzal, hogy vannak. Hiszen az interneten tucatnyi cikket olvashatunk róluk nap mint nap, hallhatjuk a hírekben vagy a tanárainktól (esetleg diákjainktól).

Ezzel szemben, mióta ez az egész "lázadás" elkezdődött, mióta besokalltak az emberek egyetlen cikket nem olvastam a diákok szempontjából írottan.

hirdetés

Ez egy kicsit rosszul adja ki magát, hiszen elvileg a tanárokért ÉS a diákokért sztrájkolunk majdnem heti rendszerességgel. Éppen ezért gondoltuk úgy néhány osztálytársammal, hogy ezt nem hagyjuk szó nélkül.

jbks

Valótlan az egész helyzet.

Hogy is tüntethetnénk valami ellen amiről nincs elegendő információnk? Hogyan tüntethetnénk valami ellen, ha nem tudjuk mi az igazi probléma? Pontosan mi ellen is tüntetünk? Ezen Ti elgondolkoztatok már?

Elég a rizsából!

Hetek óta gyűjtjük a dolgokat, amik ellen IS sztrájkolni kéne, nem csak azért, hogy kevesebb órát legyenek iskolában a diákok és a tanárok. De ha már így belelendültünk, kezdjük itt a beszámolót, az alapoknál.

Az eleve rosszul felépített alapoknál.

Milyen dolog az, hogy 16-18 éves gyerekek heti 35 órát kell, hogy bent üljenek az iskolában?

Aztán otthon természetesen tanulni kell, minden órára készülni, nem is keveset hiszen a tananyag olyan sok. De ami a legfájóbb az az, hogy amíg elvileg az érettségire és az "életre" készítenek fel minket, addig olyan dolgokat kell a tanároknak belénk erőltetni, aminek soha nem fogjuk hasznát venni és az alapműveltség tág fogalmába se tartozik bele. Ergo nincs az érettségiben. Rosszul hangzik. De vegyünk egy példát:

Valaki aki idén májusban érettségizik és mérnökire vagy orvosira szeretne bekerülni, miközben a legjobbat próbálja meg kihozni magából, április végén még azon kell aggódnia, hogy menni fog-e a verselemzés a magyar érettségiben?!

Vagy aki jövőre érettségizik és bölcsészetre menne, annak miért kell még a 11. végén biológiából meg fizikából szenvednie a négyesért?! Ettől vajon ők műveltebbek és életrevalóbbak lesznek vagy csak arra jó, hogy az amúgy is zsúfolt napjaikat még idegtépőbbé tegye?

Erre is szeretnénk választ kapni. Hihetetlen.

A diákok szempontját képviselve, csak azt tudjuk mondani, hogy

olyan érzés mintha direkt szeretnének kiszúrni velünk.

Persze iskola mellett még a házimunkából is vegyük ki a részünk, sportoljunk, legyen szociális életünk és aludjunk napi nyolc órát. Hát csodát tenni azért mi sem tudunk... Minden nap azt hallgatjuk, hogy az érettségi előtti kemény időszakot (ami éveket takar) ki kell bírnunk. Igen, lehet, hogy ki kéne bírnunk. De mi nem kibírni szeretnénk, hanem jól érezni magunkat. Most vagyunk fiatalok, és igen, terhelhetőek is vagyunk, de ez miért jelenti azt, hogy akkor mindent el kell venni tőlünk ami amúgy is múlandó???

Leszünk még mi is felnőttek, legálabb napi 8 órát fogunk dolgozni, de amíg még gyerekek vagyunk, addig miért kell olyan elfoglaltnak lennünk, mint egy felnőttnek (ha nem jobban)? Hangsúlyoznám, hogy értelmetlenül.

Arról még nem is beszélve, hogy az iskolában a számítógépek, projektorok csak néha-néha működőképesek, ami megint csak megnehezíti a középiskolás életet.

suli

Az ingyen tankönyveseknek versenyezniük kell, mert a könyvek elfogynak, a plafon az iskolában leszakad (ami egy éve nem lett megcsináltatva), és három osztálynak van együtt testnevelés órája, mert egyszerűen nincs elég tornaterem.

Ez tökéletes példája a meggondolatlanságnak, "vágjunk bele abba, amihez nincs kapacitásunk, legfeljebb ők szívják meg, nem mi". De igazából nem csak a rendszerben van a probléma, hanem az emberek rosszindulatában, ami sokszor viszont visszavezethető az alapokra. Mindenki feszült, túlzottan konzervatív, és az iskola nyomásának hatására ez erősen befolyásolja a tanárok és a diákok kapcsolatát.

suli4

Igyekszünk a lehető legszebben kifejezni magunkat. De most hadd magyarázzuk meg pontosan miből is van elege a diákoknak, a saját iskolánk példáival.

Elsősorban azt kell tudni, hogy nálunk nem úgy működik a suli, hogyha a mosdóba kell mennie valakinek, akkor kimehet. Szó szerint. Óráról a tanárok nagy része nyilván nem enged ki minket, de ez már megszokott. Az újabb, idén kialakult "trend" azt diktálja, hogy órák alatt és a szünetekben is bezárják a mosdókat, azzal a magyarázattal, hogy így nem mennek dohányozni a vécébe a fiatalok.

Ezt mégis hogy gondolták? Ez lenne a megoldás? Tudjuk, hogy tiltja a házirend, nyilván, de ezt valahogy máshogy kéne megoldani.

"
Ugyanis elég igazságtalan, hogy amikor késünk óráról mert csak három emelettel fentebb volt nyitva a mosdó, akkor is mi vagyunk leszúrva, jó esetben. Rossz esetben pedig nem engednek be az órára.

Tudjuk, hogy ez már parlamenti téma lenne, de miért volna olyan nehéz legalább egy szünetben kiengedni a 18 év feletti diákokat dohányozni? Mint nagyon sok másik európai országban, ahol kicsit liberálisabb és diákbarátabb a gondolkodás. Tőlük kéne példát vennünk! Hisz nem véletlen fejlettebbek és mondhatni, sikeresebbek, mint mi. Ezzel nem az országunkat szeretnénk becsmérelni, csak tények elé állítjuk az embereket. Vagy legalábbis megpróbáljuk...

Persze azt is hallgatjuk, hogy a Diák Önkormányzattal tárgyaljunk erről. Mintha már nem lettek volna a DÖK-képviselők annyiszor visszautasítva az ötleteikkel, pedig a diákok csak rajtuk keresztül tudnak kommunikálni a vezetőséggel.

suli2

Bár hozzá kell tenni, hogy ez nem az első eset, hogy az iskolánkból hiányzik a diákok felé folytatott kommunikáció.

Biztos sokan emlékeztek arra a bizonyos tüntetésre, amikor egy szerdai napon, nyolc órakor ki kellett vonulni egy órára az iskola elé. Az internet is tele volt már aznap cikkekkel, ahol az iskolánkat egy egészen kreatív, de találó szövegkörnyezetben emlegették;

"az iskola, ahol tiltakozni sem lehet".

Igen. Itt sem az volt a probléma, hogy be lettünk zárva, hanem az, hogy semmit sem mondtak nekünk. Az egész tüntetésről nem tudtunk. Ültünk az ebédlőben, tanárok sehol, ki nem mehettünk. Annyit mondtak nekünk, hogy az maga a sztrájk, hogy ők nem tartanak órát, csak este tudtuk meg, hogy igazából ki kellett volna vonulnunk az iskola elé. Egyszerűen csak fájó, hogy ennyire gyereknek néznek minket és azt se hagyják, hogy a saját jövőnkért harcoljunk. Mindegy, elengedtük, nem volt belőle botrány.

Következőnek egy régebbi sztorit szeretnénk kiemelni:

Egy nyolcadikosoknak tartott nyílt napon történt, hogy egy fiatalabb apuka és fia a lehető legnagyobb békében várakozott a folyosón, éppen szünet volt, ismerkedtek az iskolával, amikor a következő történt:

Egy "jó indulatú" tanárnő hátulról odament és egy mozdulattal leverte az apuka fejéről a sapkát, azt gondolva, hogy egy diák. A szülő felháborodottsága teljesen érthető volt. Mit lehet erre mondani? Kellemetlen. Miért ne lehetne sapkát vagy kapucnit hordani? Érthetetlen. Mi lenne ha elfogadnánk egymást úgy, ahogy vagyunk és ne fognánk fel mindent bunkóságnak? Túl nagy kérés. Ha egy kamasz úgy fejezi ki magát, hogy felveszi a kapucniját, ezzel jelezve, hogy ma mindenki hagyja békén, mert nincs jó napja, miért kéne bárkinek is ebbe beleszólni? Logikátlan.

A másik eset, ami szerintünk kicsapja a biztosítékot az konkrétan a múlt héten történt:

X tanárnő éppen az egyik diákjával beszélgetett a folyosó egyik felén, amikor Y tanárnő a folyosó lehető legmesszebbi, másik feléről odakiabált a fiúnak, azt parancsolva, hogy a sapkát azonnal vegye le a fejéről. Annyival nem tisztelte meg a tanulót és a tanárát, hogy odamegy. Erre a jelenségre egy szó illik; katasztrófa. Mi is emberek vagyunk, nem állatok, nem rabszolgák és nem robotok. Mi lenne ha nem csak nekünk kéne tisztelni a tanárokat, hanem egy minimálisan ők is tisztelnének minket? Hiszen minden fajta kapcsolat,

a tanár-diák kapcsolat is kétoldalú.

Ha ebből a kapcsolatból egyoldalú lesz, abból már valami egészen új dolog jön létre; diktatúra.

Természetesen tisztelnünk kell a tanárokat, hiszen ők már valamit letettek az asztalra, de azért ne essünk át a ló túloldalára. Ne hagyjuk eddig fajulni a helyzetet. Azt is értjük, hogy nem muszáj ebbe az iskolába járni - ahogy ezt heti rendszerességgel az orrunkra kötik-, de emberek, nem muszáj ebben az iskolában tanítani sem.

diak3

A másik példa erre pedig szintén a múlt héten történt. Az iskolában elvileg tilos telefont tölteni, de ha egy évben egyszer vészhelyzet van, nem jelenthet olyan nagy problémát ha egy tanuló felteszi tíz percre tölteni a telefonját. Szünet volt amikor a tanárnőnk bejött pakolni a terembe, észre se vette, hogy egyik osztálytársam töltötte az ajtó mellett a telefonját. A tanárnő egy kollégája bejött a terembe és egy szó nélkül elvitte a telefont magával. Az osztálytársam mikor észrevette, hogy eltűnt a telefonja kiborult. Érthetően. Nyilván ilyenkor arra gondol az ember, hogy valaki ellopta. Ki gondolta volna, hogy egy tanár képes egy szó nélkül elvinni? Milyen dolog ez? Ekkor mondta az ajtónál ülő osztálytársunk, hogy ki vitte el. Teljesen ledöbbentünk, még a tanárnő is, aki kezdte volna az óra tartását. Tanítás után pedig elmentünk az igazgatóságra a telefonért, ahol még mi lettünk leszúrva. Muszáj volt annyit hozzátennem, hogy reméljük legközelebb szól a tanárnő, ha elvisz valamit. Mire azt a választ kaptam, hogy nem. Mert mi mivel járulunk hozzá az iskola áramszámlájának befizetéséhez? Na, ezen a ponton kiakadtam. Nem akartam balhét, úgyhogy ennyivel lezártuk, de valami azóta a fejemben van, amit nagyon szerettem volna megmondani a tanárnőnek; igen, hozzájárulunk, mégpedig úgy, hogy a szüleink nem kevés adót fizetnek és abból tartják fenn az iskolát, és azt se hiszem, hogy a tanárnő maga valamilyen formában hozzájárul az iskola áramszámlájához. De mindegy is, megtörtént, elmúlt.

Van, hogy ennek pedig pont a másik véglete érvényesül, ez az amikor a tanár (úgy látszik) túl emberséges és az sincsen értékelve, sőt... Ezért igazából valamilyen szinten érthető, hogy néhányan közülük nem találják az arany középutat. Erre is van egy tökéletes példánk. Az egyik tanárunk elmondta nekünk, hogy hogyan lett visszautasítva a vezetőség által. Köztudott, hogy a fakultációk nem minden évben indulnak el a diákok szükségletei szerint. A jövő évi faktválasztás pedig éppen most zajlik. Ami történt az felháborító. Az évfolyamon összesen három ember jelentkezett kémia fakultációra, ennek elindításához pedig minimum tíz jelentkezőre lenne szükség, ergo nem fog elindulni. A tanárnő nem szívesen nézte volna végig, hogy a gyerekek akik eddig orvosira vagy gyógyszerészetire készültek teljesen elveszettek lettek, jogosan, hiszen így az ehhez szükséges kémia érettségi számukra elérhetetlenné vált. Ezért döntött úgy, hogy felajánlja segítségét. Mégpedig azt, hogy

a kötelező munkaidején kívül, fizetés nélkül megtartotta volna a faktot annak a három diáknak, csak azért, hogy le tudjanak érettségizni. Visszautasították.

De persze megoldást a problémára azóta sem talált a vezetőség. Az iskolának kéne hálásnak lennie, amiért a tanárnő képes saját erejéből, saját idejéből elvenni a tanulók kedvéért. Valószínűleg abban sokan egyet értük, hogy ez nagyon becsülendő és nemes gesztus volt.

"
Az ilyen embereket hívják úgy, hogy TANÁR. Nem a pénz a céljuk, hanem az oktatás.

Ez kéne, hogy a mai tanárideál legyen. Nos, ez minden amit el szerettünk volna mondani. Reméljük felnyitottunk vele néhány szemet, reméljük a legjobbakat és bízunk a változásban."

A cikk a Civilhetes.hu-n jelent meg először.

A fotók illusztrációk, forrás: Pixabay.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Visszahívtam a beteget, ha még tudtam beszélni” – felháborodtak a háziorvosok Kásler Miklós új utasításán
Előírták, hogy minden telefonálót hívjanak vissza. Azt gondolják, le kell venni a terhelésükből, hogy többet kommunikálhassanak a betegeikkel.

Link másolása

hirdetés

Kásler Miklós miniszter a két ünnep között arra utasította a háziorvosokat, hogy ezentúl hívjanak vissza minden telefonáló beteget, és válaszoljanak minden e-mail megkereresésre. A betegek valóban sokszor panaszkodnak, hogy nem érik el a rendelőt, megkérdeztük a háziorvosokat és asszisztenseiket, miért. Záporoztak a válaszok. Ha nekik is igazuk van és a betegeknek is, akkor talán máshol van a probléma.

A legtöbb általunk megkeresett rendelőben a vezetékes telefon mellett van mobiltelefon is, és elérhetőek e-mailben. Van, ahol a Facebook-üzenetekre is válaszolnak, és mindenütt van postaláda is. Ami különbség, az a praxisok nagysága, az ott lakók általános egészségügyi állapota és átoltottsága.

Az egyik, Nyugat-Magyarországon működő rendelő orvosa azt mondja, hogy náluk eddig sem okozott gondot a betegek visszahívása. Ott a rendelés fele-fele arányban zajlik személyesen és telefonon.

„Az asszisztens fogadja a hívásokat a rendelői telefonon, amíg beérek. Aki velem akar beszélni, annak felírja a számát, és visszahívom, amikor tudom. 10-től rendelek. Amikor beteget vizsgálok, akkor is így csináljuk: nem rohangálok a telefonhoz, hanem az asszisztens kezeli a hívásokat, akit kell, visszahívok. A mobilt sem tudom mindig azonnal felvenni, de addig nem megyek haza a rendelőből, amíg nem hívtam vissza mindenkit” - mondja a doktor.

Szerinte ez így természetes.

hirdetés
„Mi tereltük a telefonos rendelés irányába a betegeket a személyes megjelenés helyett, tehát kötelességünk elérhetőnek lenni.”

Egy másik rendelőben az asszisztens arról beszél, hogy a járvány elején voltak nehézségeik, de alkalmazkodtak, és átalakították kicsit a rendszert.

„Két mobiltelefon van, amin a nem fogadott hívásokat látjuk, és vissza is hívjuk őket. Recept, igazolás, beutaló kérhető írásban is, ez csökkenti a telefonos terhelést, igaz ettől nekem van több feladatom” - mondja.

Hozzáteszi, rossz tapasztalatai neki is vannak. Ő maga egy olyan háziorvoshoz tartozik, akinek csak egy vezetékes telefonja van, és volt, hogy legalább negyvenszer hívta, mégsem érte el.

Budapesten egy 2600 fős praxisban hárman dolgoznak, felveszik a telefonokat, az e-maileket is intézik, egy dologra azonban nem hajlandóak. „Rendelési időn kívül telefonálókat nem hívunk vissza” - mondják.

Egy zuglói rendelőben külön recepciós írja fel, kit kell visszahívni. Rendelés után ezt meg is teszik.

De nem mindenhol ennyire egyszerű a helyzet. A rendelők többségében arra panaszkodnak, rettenetesen túlterheltek. Hiába van több mobiltelefon is, nem lehet egyszerre telefonokat kapkodni, írni, vizsgálni, oltani.

Van olyan rendelő, ahol naponta 60-100 beteg fordul meg, 100-150 telefont kapnak, és emellett 6-10 tesztet csinálnak.

Még egy 7 órás rendelés alatt is emészti a perceket ez a szám.

Egy háziorvos szerint a napi 3-4 óra rendelési idő helyett általában ők is 7 órát dolgoznak. Fél nyolctól egyig, fél kettőig vannak benn asszisztensével, de ez sem elég.

„Ugyan négy fül van, de ahhoz csak két száj és két agy.”

„Két számítógéppel, adminisztrációval, táppénzes papírral, tesztekkel, gyógyszerfelírással, rendelőbe érkezett betegekkel. Azon túl pedig a rendelőn kívüli betegekkel, akikhez ki kell menni.”

Náluk 4-5 telefon működik, de hiába nyilvános mind, sokan csak a vezetékeset ismerik, és bár a rendelési idő is állandó évek óta, sokan próbálják hívni őket 3 óra után, amikor már nincs bent senki.

„A szakrendeléseket elérik, amikor zárva van? Azok mikor hívják vissza a beteget? Az orvos sem éri el őket.”

– panaszkodik az orvos, aki szerint az is gyakori, hogy délután is dolgozik, csak nem a rendelőben. Volt, hogy este 9-ig tartott mire mindenkihez kimentek, és az adminisztrációt is megcsinálták.

A 4-5 telefon ráadásul náluk inkább csak a problémákat fokozza.

„Ha az egyiken nem ér el a beteg, hívja a másikat, a harmadikat stb. Amikor odajutunk, hogy visszahívjuk a nem fogadott hívást, kiderült, hogy már elintézte velünk egy másik számon.”

Az új miniszteri utasítással kapcsolatban ezt többen említették: több telefonnál könnyen követhetetlenné válik, ki nem érte el őket, és kit is kellene visszahívni.

Ahol viszont csak vezetékes telefon van, más gondok adódnak. Az ilyen készülékek többsége ugyanis nem mutat hívószámokat. Az is gyakori, hogy nem tudnak kimenő hívást indítani, mert folyton van bejövő hívás a vonalban.

Egy borsodi kisfaluból arra panaszkodnak, hogy vezetékes telefonjuk akkor is kicsöng a betegnek, ha épp foglalt a vonal, így azt hiszik, hogy nem veszik fel. Hiába kérték a szolgáltatót, nem tud váloztatni a rendszeren. Ők mobilt, e-mailt, Facebookot is használnak. Azt mondják, sokszor az estéiket is azzal töltik, hogy válaszolgatnak a betegeknek.

Egy budapesti gyermekorvosi rendelőben le is szoktatták a szülőket a telefonról, inkább írásban kommunikálnak.

„Négy vonal jön be a rendelőbe, de csak egy telefon van. Miközben beszélünk, nem jelez foglaltat a többi vonalnak, és én sem látom, ki hív közben. Nem tudok visszahívni így senkit. Azt kértük, írjanak inkább e-mailt. Így kevesebben zavarnak rendelés közben, visszakereshető minden, akkor válaszolunk és intézünk mindent, ha van időnk rá. Akik nem tudnak e-mailt írni, azoknak továbbra is ott a telefon. A mostani hívók zöme a rendelési időt kérdezi."

Máshol is azt mondják, van a telefonnál jobb megoldás, és azzal is eleget tehetnek a miniszter utasításának.

„Van e-mail, postaláda, és a rendelő is nyitva. Sőt a messengert is beáldoztuk pár beteg miatt. Elérnek minket.”

Borsod megyében már hónapok óta 80-100 hívás jön naponta.

„Folyamatosan felveszünk minden telefont és sztereóban jegyzetelünk. Amikor jönnek időpontra, nagyon kínos, hogy nem csak velük foglalkozunk. A rendelés után írjuk be a számítógépbe, amit menet közben nem volt idő.”

Szintén borsodi nővér említi, hogy valaki halott hozzátartozója zárójelentésre várt 15 perce úgy, hogy egyáltalán nem tudtak vele foglalkozni, mert az orvossal folyamatosan kapkodták a telefonokat.

Egy 3500 fős praxisban az orvos és a nővér a saját mobiltelefonját is használja, a hivatalos vezetékesen kívül, de a teendők egymásra rakódnak.

„Nyitva vagyunk, jön boldog, boldogtalan. Azzal szokták kezdeni, hogy nem lehet magukat elérni. Közben csörögnek a telefonok, a vállára húzott otthonkában áll az oltásra váró néni, az orvos pedig épp tesztel.”

Bács-Kiskun megyében egy kisebb, 1400 fős praxisban is nagy a forgalom.

„Egy nap három telefonon 100 feletti hívás. Egy idő után nem tudjuk, kit hívtunk vissza, kit nem. És van még a messenger és sms is.”

Hozzájuk kötéscserére, injekcióra, lelet leadásra, recept írásra be lehet menni időpont nélkül, vizsgálatra csak időpontra, tesztelést pedig csak a rendelés végén végeznek.

Vannak, akik azt mondják, minél több csatornát nyit az ember, annál több a baj.

Sokan állítják, hogy mindent megtettek, ezért különösen rosszul érintette őket a „parancs”, hogy vissza kell hívni a beteget.

A rohanás, az egyszerre több dologra koncentrálás megviseli őket.

„Szerintem nem normális ez a hajsza. Korábban megyek, később végzek, így is faltól falig van meló. A normális az lenne, ha  bűntudat nélkül ehetnénk meg a tízórait, kimehetnék vécére, nyújtózhatnék egyet. Nem vagyok robot.”

Volt rossz tapasztalat is az igyekezetből.

„Amikor óriási forgalom volt és este 9-kor felhívtam a beteget, akkor lecseszett, hogy ő már alszik. Na, ott engedtem el.”

Egy Pest megyei asszisztens azt írja egy 7500 fős, két orvosos praxisból, hogy aznap 142 emberrel zárták a délutánt. 5-ig van nyitva a rendelő, de fél 7-kor tudtak csak végezni.

„Ezek után még üljek le visszahívogatni, aki nem tudott elérni?”

Szerintük a probléma az, hogy túl sokat terheltek rájuk. Az oltás és a tesztelés rengeteg idejüket elviszi, főleg az adminisztráció.

„Legyenek tesztelőhelyek, oltópontok és akkor marad időnk mindenkire.”

Addig is nagyon kérik a betegeket, hogy legyenek türelmesek és csak indokolt esetben telefonáljanak. Gyógyszer kérhető írásban, lehetőleg időben, nem tudnak azonnal felírni senkinek. Aki tudja használni az ügyfélkaput, kérik, használja azt.

"Segítsenek Önök is, hogy akinek sürgős, az el tudjon érni minket!" - kérik egyöntetűen a háziorvosok és nővérek.

Egy nyugdíjból helyettesítésre visszatért háziorvos azt mondja: 49 év alatt nem volt ilyen túlterhelt soha.

„Öt telefon csengett órákon át. A vonalas és két mobiltelefon, plusz a nővéré és az én sajátom. Ha tehettem, visszahívtam a beteget, ha még tudtam beszélni - ez nem vicc! - de többnyire már elintézték másik telefonon. Mert ha az egyiket nem vesszük fel, hívják a másikat. Azok a betegek, akik éppen vizsgálatra bent vannak a rendelőben tanúsíthatják a túlterhelésünket. Reggel mentem a rendelőbe és este sötétben mentem haza. Nekem csak két kutyám van meg egy macskám. De mi van azzal, akit a család vár?"

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Perintfalvi Rita: Gergőt nagyon megtépte az élet, de nem félt a haláltól
Az ismert teológus talán az utolsó Magyarországról, aki találkozott Homonnay Gergellyel. Interjúnkban azt is elmondta, miért félt a népszerű író, aktivista a karácsonytól.

Link másolása

hirdetés

Az egész országot megdöbbentette Homonnay Gergely tragikus hirtelenségű halála. Rita régi jó ismerősöm, ezért vállalta, hogy mesél nekem a Rómában töltött négy napról.

– A sors úgy hozta, hogy te éppen a halála előtt találkoztál Rómában Homonnay Gergővel. Kimondottan miatta utaztál ki?

– Kimondottan hozzá mentem. Gergő a saját lakásában látott vendégül engem és a páromat, és végtelen vendégszeretettel vett minket körül.

Már körülbelül egy éve terveztük a találkozót, csak mindig közbe jött a Covid. Nagyon rég szerettünk volna elindítani egy közös projektet, és persze személyesen is elmélyíteni a barátságunkat.

– Hogy kerültetek kapcsolatba?

hirdetés

– A mi ismeretségünk az online világban kezdődött, mert sok olyan fontos téma volt, amiket mindketten képviseltünk. Elsősorban a magyarországi LMBTQ kérdések, az emberi jogok és a női esélyegyenlőség.

Voltak bizonyos sajtófelületek, ahol egyszerre támadtak kettőnket, és ezek a támadások közelebb hoztak minket egymáshoz.

Innen indult a barátságunk.

– Említettél egy közös projektet.

– Egy videosorozatban gondolkoztunk, amiből az első rész el is készült, ezt karácsonykor tettük közzé. Gergőnek az egyik legfájóbb az volt, hogy nagyon sokszor bélyegezték keresztényellenesnek vagy egyházgyűlölőnek, és szeretett volna kilépni ebből. Erre adott volna lehetőséget, ha egy teológussal beszélgethet például arról, miként gondolkozunk a kereszténységben az LMBTQ emberekről. Tényleg csak az elítélő kép létezik, amit nagyon sokszor látunk? Vagy lehetséges elfogadóbb szemlélet is?

Másik témánk lett volna az egyházak és a politika viszonya. Jó az egyházaknak, ha ennyire beleszól ma a politika az életükbe? Hogyan lehet olyan emberi, elfogadó, szeretetteljes országot felépíteni, ahol a gyűlöletbeszédnek és az ellenségeskedésnek nincs akkora tere, mint jelenleg Magyarországon? Az ehhez hasonló közös témákat szerettük volna feldolgozni, ezek kerültek fókuszba.

– Mesélj kicsit a találkozásról, és hogy milyen embernek ismerted meg?

– Várta, hogy menjek. Nagyon készült. Ez olyan apróságokból látszott, hogy még akkor is takarított, amikor megérkeztünk. Fehér rózsát készített a szobánkba, az előszobában ott várt minket Erzsi. Látszott az a klasszikus vendégszeretet, amikor nagyon szeretnéd, hogy valaki jól érezze magát nálad. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire közel kerülhettünk egymáshoz.

Talán az is hozzátartozik, hogy Gergő nagyon félt a karácsonytól.

Magányos időszak volt a számára. Édesapját is karácsony körül veszítette el. A testvérei szerteszét élnek a világban, ezért a régi, családban töltött karácsonyok megszűntek számára. Az, hogy meglátogattuk, valamit visszahozott neki ebből.

Ezt ő is megfogalmazta. Valami visszajött azokból a régi időkből, amiket a narancsillat, az egymásra figyelés, a szeretet jellemzett. Örülök neki, hogy ezt neki adhattuk, és ilyen szép élmények is a részévé válhattak egy rendkívül tehetséges ember élete utolsó heteinek. És mi sem fogjuk soha elfelejteni ezeket a római napokat, mert nagyon megszerettük Gergőt. Örökre a szívünkbe zártuk ezekkel az emlékekkel együtt.

Rengeteg terve volt, rengeteg ötlet volt a fejében. Nagyon sokat veszített a világ, hogy ennek a pályafutásnak ilyen fiatalon vége lett. Nem is beszélve Erzsi bájos és vicces történeteiről, aki méltó módon lett egy ország szívének bundás királynőjévé.

– A fehér rózsáról Gergő maga is posztolt, és hozzátette, hogy a fehér a szüfrazsettek színe volt. Ez azt sugallja, hogy nagyon odafigyelt a részletekre, a szimbólumokra.

– Így van. Nagyon sokan egy radikális, tüskés sünnek látták, aki nagyon keményen tud kritikát gyakorolni. Ő maga is belátta, hogy kár volt sok mindenkivel összevesznie, mert emiatt gyakran nagyon egyedül maradt. Annyira szenvedélyesen kereste az igazságot, hogy hajlamos volt átesni a ló másik oldalára. Most, a megemlékezésekben is szinte kivétel nélkül mindenki kiemelte a személyiségének ezt a kettősségét. Nekem soha nem volt vele egyetlen konfliktusom sem, rendkívüli tisztelettel övezett.

Sokat gondolkodtam rajta, mi lehet ennek az oka. Gergőt nagyon megtépte az élet. Kezdve a homoszexuális orientációjával, amiért már gimnazistaként is sokszor a bántalmazás céltáblájává vált. És ami nagyon fájt neki, hogy nagyon sok bántás érte magukat kereszténynek tartó emberektől. Én voltam talán az első, aki keresztényként, teológusként nem így viselkedtem vele. Talán ezért gondolt rám teljesen másként.

Ahogy én elfogadtam őt, ő úgy nyílt meg előttem a legszerethetőbb énjével. És én csak ezt azt énjét láttam.

– Mi is megosztottuk a Gergővel kapcsolatos Facebook posztodat, amiben többek között arról írsz, hogy Gergő félt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenféle találgatások indultak a halála körülményeiről. Pontosan mitől félt?

– Nagyon örülök, hogy megkérdezed, mert így legalább tisztázhatom a dolgot. Nem gondoltam, hogy ebből mindenféle összeesküvéselméletek születnek. Eszem ágában sem volt bármit sugallni. Nem tudjuk, mi történt. Bízzunk benne, hogy a hivatalos vizsgálatok választ adnak rá, pontosan mi okozta Gergő halálát. De az nagyon fontos sokunknak, hogy megtudjuk az igazságot. Mert ha nem derül ki, akkor az az aggodalmainkat óriásira fogja növelni.

Gergőben valóban nagyon sok félelem volt. Azzal, ahogy ő megmondta a véleményét, nagyon sok embert radikalizált és magára rántott. Bizonyos internetes felületek komment szekciójában iszonyatosan durva támadások érték. Tegnap előtt 22 órakor tettem ki az első posztomat róla. Azóta legalább ötszáz embert kellett letiltanom a Facebook-oldalamról. A legmocskosabb, kegyeletsértő dolgokat írták róla.

Nekem nagyon fájdalmas megtapasztalni, hogy nincs határa az emberi gyűlölködésnek és gonoszságnak. Még akkor sem, ha valaki meghal.

Bármit is mondott vagy tett a Gergő, az az ember, aki meghal, már nem tudja megvédeni magát. Ez nagyon elgondolkoztató, hogy idáig jutottunk: a félelem és a gyűlölet kultúrájában élünk.

Gergő is ezt mondta el most karácsonykor. Lehet, hogy ő is hibázott ebben, de szerintem felismerte, hogy változtatni kell. Talán éppen erről szólhatott volna számára 2022, hogy másképp gondolkozzon, másképp kommunikáljon.

Nagyon sokan bekövettek Gergő követői közül, mert örülnek, hogy az oldalam olyan felület, ahol lehet gyászolni, ahol nem bántják őt. Sokat gondolkodunk velük együtt azon, hogyan lehetne az ő szellemiségét megőrizni, továbbvinni.

– Nagyon szépen köszönöm, hogy beszélhettünk, tudom, hogy ez most nem könnyű neked.

– Egy valamit még szeretnék elmondani. Ez a gondolat szerintem fontos, erről is beszélgettünk Rómában.

Gergő nem félt a haláltól.

Túlélt egy nyelvrákot, és mint elmesélte, ez szembesítette először azzal, hogy meg lehet halni. De magától a haláltól nem félt, csak attól, hogy nem fog rá senki sem emlékezni. Jelentéktelen lesz az élete, senki sem sajnálja majd. Ezért nagyon jó látni, hogy milyen sok embert szerette, milyen sok emberben hagyott nyomot. Amitől félt, az nem történt meg. Remélem, ezt most érzi odaát!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Meghosszabbított lejáratú vakcinával olthatnak a háziorvosok – az üvegen még 2021 van
Nem címkézték át a Pfizer oltóanyagot. Egy háziorvos csak külön telefonálgatás után tudta meg, hogy a neki kiadott, elvileg decemberben lejáró vakcinák még márciusig jók. Erről elfelejtett nekik szólni a hivatal.

Link másolása

hirdetés

Október 30-án írtuk meg, hogy meghosszabbították a Pfizer oltás használati idejét. Először a vakcina gyártója, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megerősítette szerkesztőségünknek, hogy már

szeptember 21-én döntöttek arról: 6 hónap helyett 9 hónapig érvényesek a fagyasztott állapotú oltások.

Normál hűtőben tárolva, mint ahogy a rendelőkben tartják, egy hónapig jók a vakcinák. Arról, hogy az októberben elvileg lejáró dózisok tovább is jók, november 3-án tájékoztatták a háziorvosokat.

Most a kötelező hétvégi oltásokra kaptak sokan olyan Pfizert, amin múlt év decembere szerepel lejárati időként. Átcímkézve nincs, és ezúttal nem is adtak sem szóbeli, sem írásbeli tájékoztatást.

Egy háziorvos a Facebookon látta, hogy valaki panaszkodott, mert lejárt vakcinát kapott. Ő is utánanézett, és kiderült, hogy a három típusból egy nála is decemberi lejáratú. Megkérdezte a Nemzeti Népegészségügyi Központot.

„Azt mondták, hogy meghosszabbították a lejárati időt. Persze nekünk nem szóltak”

- mesélte az orvos.

hirdetés

Megkereste Karikó Katalint is, a világhírű kutatóbiológus megerősítette, hogy ősszel módosították a lejárati határidőt. A Pfizer azonban már akkori levelében is közölte, nem az ő dolguk az átcímkézés, vagy a vakcinákat felhasználó orvosok tájékoztatása.

Azt írták, a vakcinák kiosztásával és felhasználásával kapcsolatos döntések a kormányok és az egészségügyi hatóságok hatáskörébe tartoznak. A Pfizer mindig az ország által kijelölt oltási helyekre szállítja az oltóanyagot.

„Miután a védőoltásokat a kijelölt létesítmény vagy felhasználási pont megkapta és átvette, a létesítmény felelős a tárolásért és az alkalmazásért.”

A háziorvos a hétvégén fog oltani, a Pfizeren kívül Janssent és Sinopharmot is igényelt.

„Tudom, hogy néhány nap nem számít, de azért illett volna tájékoztatni minket” – tette hozzá az orvos.

A háziorvosnak eddig egyébként 43 jelentkezője van, és 50 embernek kért oltóanyagot. Korábban a nekünk nyilatkozó asszisztensek úgy gondolták, nem lesz kit oltani, most azonban kiderült, van igény a háziorvosoknál is megtartott oltási akciónapokra.

A doktornő azt mondja, falun legalábbis ez a helyzet.

„Évtizedek óta dolgozom itt a faluban. Szívesebben jönnek a rendelőbe, mint buszoznak a városba, hogy eljussanak az oltóközpontba.

A jelentkezők 15 percenként jönnek majd, úgy van idő a regisztrációs lap és hozzájárulási nyilatkozat kitöltésére. Ha elfogyna az 50 oltás és még kellene, biztos szerzek még.”

A háziorvos azt mondja, élvezi a munkáját, ilyenkor azt is elfelejti, hogyan tudatták velük, januárban kötelezően oltania kell minden háziorvosnak.

„Szívesen csináltam volna rendelések után, de a mód, ahogy velünk kommunikálnak, kinyitja a bicskát az ember zsebében. Két fiam és egy unokám is Nyugaton él, tőlük látom, hogy Magyarországon nagyon rosszul szervezik a járvány kezelését. ”

Ő főleg harmadik oltásokat fog beadni a hétvégén, de lesz, aki az elsőt kapja meg. Van, aki megijedt és ezért döntött úgy, hogy mégis felveszi az oltást.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Both Zoltán a koronavírusról: „Bátor embernek tartom magam, de életemben először azt éreztem, bele fogok dögleni”
A vadállatbefogó az elmúlt három hétben – ahogy ő fogalmaz – megjárta a poklot. Oltottként kapta el a koronavírust, és azt mondja: bele se mer gondolni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

Link másolása

hirdetés

Both Zoltánról már jó néhány alkalommal írtunk. A vadállatbefogó tavaly részletesen mesélt a Szeretlek Magyarországnak a munkájáról, emellett sokszor egy-egy konkrét történetet is megosztott velünk.

Az elmúlt három hétben azonban, ahogy ő fogalmazott, megjárta a poklot. Zoli ugyanis elkapta a koronavírust, a betegség pedig még oltottként is nagyon megviselte. Azt mondja, bele se mer gondolni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

Zoli december közepén észlelte a betegség első tüneteit. Az egyik reggel kaparni kezdett a torka, rázta a hideg és 38 fokos láza volt.

“Azt gondoltam, megfáztam valahol és majd iszok egy kis forró teát mézzel, gyömbérrel és biztos, javulni fog. Hát nem így lett. Másnap délután a gyorsteszt kimutatta, hogy pozitív vagyok, de akkor már nagyon ramaty állapotban voltam”

- fogalmazott Zoli, aki azt mondja, napról napra egyre rosszabb lett az állapota.

“A negyedik napon már az ágyból felkelést is külön meg kellett terveznem, hisz nagyon nehezen kaptam levegőt, nyomott a mellkasom, viszont az állataimat meg kellett etetni. Az ötödik napon úgy éreztem, hogy bele fogok dögleni. Fájt a fejbőröm és a körömágyam is. Bármit ettem vagy ittam nem éreztem az izét és a körülöttem lévő szagokat sem. Az ágyban fekvésen kívül semmi máshoz nem volt energiám”

- meséli.

hirdetés

A vadállatbefogó azt mondja, már sok mindent átélt élete során, de most ő is nagyon megijedt.

“Én alapjáraton bátor embernek tartom magam, de életemben először azt éreztem, bele fogok dögleni. Még a kobramarásnál sem éreztem ezt az érzést, mikor újra kellett éleszteni és nyolc ampulla ellenszérumot kaptam. Most viszont bármennyire is szerettem volna, nem tudtam elhessegetni azt a gondolatot, hogy most itt a vég és bele fogok dögleni”

- fogalmazott.

Zoli még augusztus végén kapta meg az egydózisú Janssen-vakcinát. Azt mondja, inkább el se meri képzelni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

“Bele sem merek gondolni, hogy egyáltalán tudnánk-e most beszélni, ha nem adatom be az oltást magamnak és hallgatok mások véleményére, akik szerint ez az oltás teljesen felesleges és ez a betegség nem más, mint egy erős influenza”

- mondja, hozzátéve: mindenkit arra bíztat, aki még nem oltatta be magát, hogy vegye fel a védőoltást.

“Nem akarok nagy szavakat mondani és nem akarok senkinek sem papolni. Nem vagyok sem oltásellenes, sem oltásfanatikus. Egy dolog, ami biztos, amit a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az elmúlt 42 évem alatt életemben nem voltam ilyen szar állapotban, mint az elmúlt három hétben. Csakis az orvosoknak meg a jóistennek tudok hálát adni, hogy ezt a mocskos betegséget így átvészeltem”.

Zoli mostanra már jobban érzi magát. Négy napja nincs láza, de ízeket és szagokat még mindig nem érez. Azt mondja, az állatai tartották benne a lelket, az, hogy őket nem hagyhatja cserben és nem szabad megérezniük, hogy nem tudja ellátni őket. A betegség miatt pedig sok mindent átértékelt.

“Hálás vagyok a sorsnak és az orvostudománynak, hogy élek. Innentől kezdve átértékelődött bennem minden és az apró dolgoknak is tudok örülni”

- fogalmazott.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: