hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Dr. Vetter Szilvia: „Az állatkínzás és az emberek elleni erőszak közös alapokon nyugszik”

Beszélgetés Dr. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem munkatársával, aki kidolgozta a világon először az állatkínzás-ellenes indexet.
Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2020. október 04.

hirdetés

Nyolc évig dolgozott egy új tudományos mutató létrehozásán, amely az Állatkínzás-ellenes Büntetőjogi Index nevet kapta, és mind belföldön, mind külföldön figyelmet kapott.

Disszertációjában egy olyan országrangsort állított fel, amelyben 15 ország állatkínzás elleni büntetőjogi szabályozásának korszerűségét értékeli. Sikeres szóvivői, kommunikációs, jogi háttér van mögötte, most ezt a sikert is a magáénak tudhatja. A világon elsőként.

- Mi a jelentősége a nemzetközi szinten is egyedülálló, Ön által kidolgozott állatkínzás-ellenes indexnek?

- Ez az első olyan kutatás, ami lehetővé teszi, hogy az egyes országok büntetőjogi szabályozását az állatkínzások terén a lehetőségekhez mérten objektív módon össze tudjuk vetni.

Nem találkoztam korábban olyan széleskörű szakirodalmi elemzéssel, ami az általam összehasonlított 15 OECD országot rangsorolja. A kutatásba vont országok a következők: a V4-es államok, köztük természetesen Magyarország, a német nyelvterületek - utóbbiak elismertek az állatvédelem területén -, illetve Hollandia, Dánia, Norvégia, Svédország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovénia. Elméleti és gyakorlati országsorrendeket hoztam létre az új mutató alapján. Előbbit jellemzően az írott jogszabályok elemzése révén állítottam fel, míg utóbbi a végrehajtást is figyelembe veszi. A főként büntetőjogi szabályok elemzése alapján felállított index összefoglalóan az ACCI (Anti Cruelty Criminal Index), vagyis a Állatkínzás-ellenes Büntetőjogi Szabályozás Mutatója nevet kapta.

hirdetés

- Mi inspirálta Önt ennek a nemzetközi jelentőségű tanulmánynak a kidolgozásában?

- Személyes értelemben az, hogy kiskorom óta érdekel az állatvédelem. Állatorvos szerettem volna lenni, de végül jogász, és közgazdász lettem, viszont az állatvédelmi irányultságom továbbra is megmaradt. Szakmailag pedig úgy látom, hogy

nagyon hiányzik a higgadt, tudományos hozzáállás az állatvédelmi spektrumból. Van egy jogalkotói, döntéshozói oldal, és tőlük nagyon messze dolgoznak a lelkes állatvédők, akik a terepmunkát végzik. Utóbbiak nélkül nem is lehet állatvédelemről beszélni,

övék talán a legfontosabb tevékenység ezen a téren. De ahhoz, hogy az ő szavuk elérjen a döntéshozókhoz, ahhoz bizony hidak kellenek. Az erős érzelmek teljesen érthetőek, ha állatkínzásról van szó, de higgadt, racionális érvrendszer szükséges ahhoz, hogy egy jogszabály-módosítás, fejlesztés megvalósulhasson.

Két kérdés érdekelt a kutatásom során: egyrészt az, hogy megvan-e az állatkínzás elleni szabályozás, ill. a gazdasági fejlettség közötti összefüggés; másrészt az, hogy az előbb említett jogszabály és az egyes társadalmak testi, lelki, szellemi jólléte között vajon létezik-e statisztikailag igazolható kapcsolat. Az eredmény teljesen egyértelmű volt: az általam vizsgált testi, lelki, szellemi és környezetvédelmi szempontokat fókuszba helyező indexek kapcsán semmilyen összefüggés nem volt felfedezhető az állatkínzás szabályozottságával, viszont a GDP és a versenyképesség alapján fennállt az összefüggés. Ez azt jelenti, hogy a kutatásom szerint

minél jobb egy adott ország anyagi helyzete, annál részletezettebb, az állatvédelem szempontjából kedvezőbb az állatkínzás ellenes szabályozása is.

- Évről évre egyre több magyar állatvédő szakember utal arra, hogy az itthoni állatkínzás elleni jogszabályok nem túl szigorúak nemzetközi viszonylatban sem. Mi az oka ennek?

- Ebben a formában, a szigorúság kapcsán ezzel nem értek egyet. A disszertációm tanulsága sokkal inkább az, hogy egy ország esetében a viszonylag korszerű szabályozást is le tudja rontani a jogalkalmazás-végrehajtás-betartás elégtelensége. Amennyiben mi, Magyarországon a meglévő jogszabályainkat maradéktalanul be tudnánk tartatni, valószínűleg azonnal előrébb lépnénk néhány lépcsőfokot. De mindehhez elég sok minden szükséges. Egyrészt az emberek jogkövetése kell, aminek alapfeltétele, hogy az állatokkal szembeni szemlélet, a néplélek eljusson egy bizonyos fokra, ez mindenütt egy nagyon lassú folyamat. Másrészt következetes hatósági munkára és jogalkalmazó tevékenységre is szükség van. Utóbbinál nagyon fontos, hogy például az állatkínzásos bejelentéseknél a helyszínre kiérkező rendőri szervek országszerte kellő komolysággal, a valódi súlyuknak megfelelően kezeljék ezeket az eseteket. Már csak azért is, mert már a tudományos kutatások bizonyítják: az állatkínzás és az emberek elleni erőszak közös alapokon nyugszik.

Sokan egyébként automatikusan és kivételt nem ismerő módon letöltendő szabadságvesztéssel büntetnének minden állatkínzót, amit érzelmileg teljesen megértek. Racionális szempontból viszont nem gondolom azt, hogy mindig ez a legjobb megoldás.

- Mi a jövője a magyarországi állatvédelmi jogszabályozásnak? A kimutatások szerint ezen a téren Magyarország a sereghajtók között van.

- Az elméleti, jogszabályi elemzésem szerint a 15 ország közül hátulról negyedikként megelőztük Szlovéniát, Franciaországot és Spanyolországot is, ezt mindenképpen hangsúlyozni kell. Abban az esetben viszont, ha a végrehajtással is korrigáljuk az indexet,

már csak Spanyolországot előzzük meg.

A jogszabályokon természetesen mindig lehet javítani, minden, általam elemzett ország esetében erre van, lenne tér.

Sokszor elhangzik, hogy az állatkínzásért kiszabható letöltendő szabadságvesztés maximumát emeljék meg. Ebben Magyarország nem áll rosszul, a felső-középmezőnyben vagyunk, nálunk három évet lehet kapni állatkínzásért. Ezzel szemben például Ausztriában, ahol az állatvédelem helyzete elég jó, a maximális kiszabható büntetés mértéke csupán két év.

- Az állatkínzások esetei mennyire számítanak politikai felelősségnek is?

- Ezt a kérdést elsősorban morális felelősségnek érzem. Minden országban akkor születtek az állatvédelemre vonatkozó jogi döntések, mikor erre az adott nemzet társadalma megérett és igényt mutatott. Ez a kérdés egy pókhálóhoz hasonlítható: minden mindennel összefügg. Magyarországon azután került bele a büntető törvénykönyvbe az állatkínzás mint bűncselekmény, miután Fadd-Domboriban néhány biztonsági őr maga után húzott autóval egy kutyát, ami belepusztult a sérüléseibe. Ez olyan országos tiltakozást váltott ki, hogy ennek hatására az állatkínzás kérdése végigment a jogalkotási rendszeren.

Az állatkínzók nagy százalékánál megfigyelhető, hogy olyan közösségből jönnek, ahol az állatoknak forintban kifejezhető használati értékékükön túl nincs értéke. Ezeket a közösségeket olyan mikrokultúra veszi körül, ahol nem képesek az állatokra úgy tekinteni, mint érezni, szenvedni, örülni képes élőlényekre. A közgondolkodás lassú, de pozitív változása szokott hullámokban átgyűrűzni a törvényhozáson is. Ha azt nézzük, hogy állatvédelem terén Magyarország hol tartott harminc éve, és hol tartunk most, akkor óriási a fejlődés. Azt fontos hozzátenni, hogy nemcsak az emberiesség és az etika követelményei, hanem a nemzetközi környezet is abba az irányba visz, hogy egyre komolyabban kezeljük ezt a témát.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk