/szempont/csaladokat-kenyszeritenek-atmeneti-otthonba-az-alberletarak/
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Családokat kényszerítenek átmeneti otthonba az albérletárak

Megoldást csak az állam hozhatna, ha akarna.

Link másolása

hirdetés

Az elszabaduló albérletárak miatt egyre több család küzd azzal, hogy összehozza a havidíjra valót, nem beszélve a több százezres kauciókról. Akik amúgy is nehéz helyzetben vannak, és kapcsolati hálójuk sincs, egyre többször kényszerülnek családok átmeneti otthonába. Itt a szociális és pszichés segítség mellett még spórolni is segítenek nekik, de előbb-utóbb muszáj kiköltözniük, hogy aztán megint hónapról hónapra éljenek, akár másik intézménybe költözzenek. Közben akiknek tényleg gyors, átmeneti segítségre lenne szükségük, hogy egyenesbe jöjjenek, hónapokat várhatnak a várólistán. Megoldást csak az állam hozhatna, ha akarna.

“A hozzánk bekerülő emberek jelentős része, nagyjából 80-90 százaléka biztosan küzd valamilyen lakhatási nehézséggel”

– mondta Kelemen Gábor, aki a budapesti Családok Átmeneti Otthonai nevű integrált intézmény vezetőjeként pontosan látja, hogy az elszabaduló lakásárak mennyire érzékenyen érintik azokat a családokat, akik amúgy is komoly bajban vannak.

A családok átmeneti otthonait (csáo) eredetileg azért hozták létre, hogy átmeneti otthont biztosítsanak az anyagi vagy lakhatási válságban lévő, életvezetési, kapcsolati problémákkal küzdő családoknak. Akik beköltöznek ide, nemcsak olcsó, 20-30 ezer forintos lakást, hanem szociális és pszichés segítséget is kapnak, hogy egy-másfél év után megerősödve kerülhessenek ki. Ez persze nem azt jelenti, hogy amíg bent laknak, megállna az életük. A gyerekek ugyanúgy óvodába-iskolába járnak, a szülők pedig jó esetben munkát találnak, netán takarékoskodni is elkezdenek. Senkit sem kényszerítenek csáóba akarata ellenére, csakis önként lehet beköltözni, gyakran a gyermekjóléti szolgálat ajánlására. (Ettől függetlenül vannak, akik a csáókat a szigorú szabályok és a fokozott felügyelet miatt kritizálják).

A csáók ügyfelei tehát egyszerre sokféle problémával szembesülnek: eladósodás, a lakás elvesztése, munkanélküliség, gyereknevelési és párkapcsolati gondok. Nem mindig könnyű eldönteni, melyik volt előbb, de Kelemen Gábor szerint az utóbbi években egyre több család került be hozzájuk elsősorban azért, mert egyszerűen képtelenek kigazdálkodni egy albérleti díjat, pláne két-három havi kauciót.

hirdetés

Ami régen átmeneti volt, már nem az

Kelemen Gábor szerint önmagában nem az a baj, hogy a csáókban lakhatási válságba került emberekkel kell foglalkozniuk, hiszen ezeket az intézményeket eleve azért hozták létre, hogy segítsenek elkerülni a gyerekkiemelést a szakadék szélére sodródott családokban. Csakhogy amikor kitalálták ezt a koncepciót, még átmeneti nehézségekről volt szó, amelyek mára egye kevésbé átmenetiek. “Huszonkét év alatt olyan problémák csúsztak rá a rendszerre, amiket mi a gyermekjóléti alapellátásban nem tudunk megoldani. Ilyen a szociális bérlakáspolitika és a lakhatás fenntartását segítő támogatások, például a lakásfenntartási támogatás hiánya is”.

Ezzel pedig egy ponton túl nehéz bármit is kezdeni.

“Amikor bekerül hozzánk egy család, először is közösen felállítunk egy gondozási tervet, amiben lefektetjük, hogy milyen nehézségekre kellene másfél év alatt megoldást találni”.

Leginkább azoknak tudnak segíteni, akik párkapcsolati problémákkal küzdenek, hiányosak a szülői kompetenciáik, meggyűlik a bajuk az időbeosztással, a pénzgazdálkodással és a jövőtervezéssel, esetleg nehézségekbe ütköznek a speciális nevelési igényű gyerekeikkel. “Ugyanakkor nem tudunk albérleti támogatást adni, és az albérletkeresést sem tudjuk megkönnyíteni például egy 3-4 gyerekes roma család tagjainak, akiknek nem szívesen adnak ki lakást”.

A probléma súlyossága abból is leszűrhető, hová kerülnek az ügyfeleik, miután már nem maradhatnak a csáóban. “A kétezres évek elején a nálunk lakók 30-40 százaléka költözött ki albérletbe. Mostanra ez az arány 5-10 százalék” – mondta. Sokan ehelyett bent ragadnak az ellátórendszerben, egyik csáóról a másikra vándorolnak, ami “rossz hatással lehet a család működésére nézve. Folyton új helyre költözni, új szociális munkást, új iskolát, új óvodát megszokni. Ráadásul így kisebb esélyük van bekerülni azoknak, akiknek rövid ideig lenne szükségük segítségre. Ez óriási pazarlás az állam részéről is” – mondta.

Mindez már nemcsak a legszegényebbeket érinti, Kelemen az utóbbi években többször találkozott alsó középosztálybeli, vagy akár felsőfokú végzettségű, értelmiségi munkát végző emberekkel, köztük óvónővel és mérnökkel is. “Sokan a bedőlt devizahiteleik miatt kerülnek ide, miután elárverezték a lakásukat. Jó esetben ezután nem marad tartozásuk, de előfordul, hogy még így is ott marad a nyakukon több millió forint hitel. Ilyenkor beláthatatlan ideig ragadnak intézményi keretek között”.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk