/szempont/csalad-parkapcsolat-hazassag-kihult-szerelem/
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Vajon szeretik még egymást, vagy máris megbánták az egészet?

Kis hétvégi történet egy dögös apukáról, egy sápadt anyukáról és egy (talán) kihűlt szerelemről.
hirdetés

A mélyhűtőpultnál láttam meg őket először. Azt hiszem, nincs nő, aki ne olvadna el, ha lát egy dögös fiatal pasit, fél kezében egy apró babával. Bár a srác a legnagyobb jóindulattal is a fiam lehetett volna, pár pillanatig szégyenletenül legeltettem rajta a szememet. Napbarnított, sportos alak (volt vagy 190 centi), a mostanában divatos, kétoldalt felnyírt, felül kicsit hosszabb sötétbarna haj, sima fehér póló, bézs sportnardág, Nike cipő. Semmi túlzás, semmi cicoma, talán csak a kék sportkarórája volt egy kicsit feltűnő - de egyszerűen jó pasi volt, na. A fél karjában ülő csöppség már csak azért se tagadhatta volna le, hogy kislány, mert szőke, pihés fején egy "hejcegnős" tiara volt, valami rózsaszín virágbóbitával megspékleve. Teljes nyugalommal ült az apja karjában, aki a másik kezével a bevásárlókocsit tologatta előre-hátra, és várt.

A magamnak - és a korosztályomnak - engedélyezett elolvadási idő, vagyis pár másodperc elteltével elfordítottam a fejem, de ekkor beséltált - vagy inkább oldalgott - az anya, az olívaolajak meg a mustárok felől. Ahogy a fiú megindult felé, egyértelmű volt, hogy összetartoznak. Én viszont meglepődtem. Elnézést, ha félreteszem a női szolidaritást, de határozottan nem ezt vártam.

Nem volt csúnya lány - arcra -, de...olyan elhanyagoltnak láttam. Sminktelen, sápadt bőre, befőttesgumival hátrafogott, bungyur haja, nagymamám régi nejlon-otthonkáira emlékeztető zsákruhája mély életuntságról árulkodott, de mégis volt a viselkedésében valami fura magabiztosság: az olyan emberek néznek ki így, aki megszokták, hogy ők döntenek mindenben.

"Nem veszünk tojást. Meg sajtot sem. Mindent megszagoltam. Itt minden büdös" - közölte a férjével elnyújtott, panaszos hangon. A srác felhúzta a szemöldökét, de nem válaszolt, hiszen ugye nem is kérdezték. Gyorsan elhúztam onnan, mert vannak embertípusok, amelyek ösztönös menekülésre késztetnek, és ez a fiatal lány - mert az volt - határozottan ez a típus volt. Nem is foglalkoztam az egésszel, ám a sors újra összehozott velük a parkolóban. A srác, ezúttal már a babakocsiban rúgkapáló babával az öcsém pöpecre tuningolt retró Mercije előtt állt - a testvéremnek ez a heppje, hagyjuk is - és vágyakozva nézegette. Öcsémmel odaértünk, az életunt asszony sehol, hát odaszóltam öcsinek: "Sikere van a kocsidnak." A két srác szeme egyszerre csillant fel - kábé egyidősek is lehettek -, és azonnal mélyenszántó diskurzusba kezdtek lóerőkről meg felnikről meg tudja a fene, mi mindenről.

A fiatal apukát mindenesetre akkor láttam először lelkesnek, amikor pedig a babakocsi fölé hajolva megdicsértem a kislányát, széles, büszke apai mosolyra fakadt.

hirdetés

Ám ekkor a bolt bejárata felől ismét elővánszorgott a feleség, megállt (az egyébként méregdrága) autójuk csomagtartójánál, és szemrehányóan ránézett a férjére: "Most akkor megyünk, vagy mi lesz?" És a fiú mosolya leolvadt. Még kezet fogott az öcsémmel, és a babakocsit tolva ment.

Néztem utánuk. Fogalmam sincs, milyen ennek a kis családnak az élete. Nem tudom, ez a helyes fiú hogyan keveredett össze a nyűgös sápadtarcúval. Lehet, hogy a lány akkor még nem ilyen volt? Talán picit sminkelte is magát, göndör, gesztenye haját leeresztve hordta, kerekded, de vonzó alakját csini ruhákkal hangsúlyozta? Talán akkor még nem tartott minden élelmiszert büdösnek, nem vánszorgott unatkozó arccal, hanem csillogó szemmel randizgatott a fiúval, nevetett a srác viccein, talán csicsergett is és szerelmesen beletúrt a fiú hajába? Talán ő volt a tökéletes barátnő? Akiről a fiú elhitte, hogy tökéletes feleség is lesz? A lány pedig a fiúról, hogy tökéletes férj? Azután történt valami? Talán az, hogy megszületett a baba, és

kiderült, hogy a rózsaszín andalgások, a csókolózós mozik, a felelősség és kötöttségek nélküli együtt járás korántsem ugyanaz, mint egy házasság?

És az átvirrasztott éjszakák, a kakiszagú pelenkák, az otthonülés, a veszekedések, a monotónia és a magára hagyottság megölte ebben a lányban a nőt? Sőt, talán a fiúban is a férfit?

És míg a lány a depressziós-zsákruhás-"mindenbüdös" epésségbe menekült, a fiú egyszerűen kihátrált ez egészből, talán szó szerint is, de lélekben biztosan? Látszólag behódolt felesége minden szeszélyének, alávetette magát az akarnokságának, lefutja a kötelező köröket, mint ez a bevásárlás is, de nem hanyagolta el magát, ő jó pasi maradt, csakazértis?

Vajon szeretik még egymást, vagy máris megbánták az egészet? Vajon meddig maradnak együtt? Mikor lép le a gyönyörű fiú egy gyönyörű - vagy egyszerűen csak kedves és bújós - lánnyal, magára hagyva a fásult és csalódott asszonyt, és az imádott kislányát, amibe aztán egy életre beletörik a lelke mindhármuknak, még ha nem is vallják be?

Ilyen gondolatok cikáztak át a fejemen. De persze ez az egész csak regényes fantázia. Lehet, hogy nem láttam mást, csak egy átlagos, fiatal magyar családot a hétvégi nagybevásárlás közben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk