hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Boldogabb világban élnénk, ha mindenütt szabad lenne a bevándorlás - derül ki a magyarul is megjelent ismeretterjesztő képregényből

A fordítóval, Ürögdi Barbarával beszélgettünk a bevándorlásról és arról, mennyiben változtathatja meg Bryan Caplan képregénye a hazai diskurzust.

Link másolása

hirdetés

Rendhagyó, képregényes formában jelent meg az idén magyarul is Bryan Caplan “Szabad a pálya - Vajon mit mond a tudomány a bevándorlásról?” című könyve. Az amerikai közgazdász közérthető módon cáfol rá a migrációval kapcsolatos előítéletekre: adatokkal, statisztikákkal támasztja alá, hogy az emberek áramlása globális szinten jótékony hatással bír. De vajon van-e helye ilyen véleménynek a hazai diskurzusban? Hogyan látják a magyarok a bevándorlás kérdését, és mi ezzel szemben a valóság? Ürögdi Barbarával, a könyv egyik fordítójával, a Helpers alapítójával beszélgettünk.

Hogy jött a könyv lefordításának ötlete?

16 éve bevándorlási céget vezetek, de az eredeti végzettségem elméleti nyelvész, műfordító. Tavaly, a korlátozások alatt akadt a kezembe ez a könyv angolul. Akkor még nagyon friss volt, elolvastam, megtetszett. Úgy döntöttünk, hogy itthon is kiadjuk: hárman fordítottuk, én a grafikus részeket, de a többi fordító is a Helpers munkatársa.

Célotok volt szembeszállni a kormányzati propagandával, vagy csak általánosabb képet szerettetek volna nyújtani a magyar olvasóknak?

Inkább a bevándorlással kapcsolatos kommunikáció és diskurzus, amivel szembemegyünk. Ez itthon elsősorban a menekültkérdésre korlátozódik: az átlagemberek nagy része nincs tisztában a bevándorlás típusaival, például, hogy mi számít legális, illetve illegális bevándorlásnak. Jelenleg kevés szó esik a migráció előnyeiről, arról annál több, hogy mi legyen a kerítésnél sorakozó menekültekkel.

hirdetés

A könyvet egy radikális bevándorláspárti közgazdász írta, de számunkra nem csak ez a lényeg.

Caplan nagyon sok szempontot körbejár, amelyek a hazai diskurzusban nem jelennek meg, ráadásul tudományos, objektív számokra és tényekre alapoz. Ezt akarjuk eljuttatni az emberekhez, nem egy adott véleményt. Döntsék el, mit gondolnak a bevándorlásról, de legalább legyenek vele tisztában, mi is az!
   

Milyennek látod a hazai migrációszabályzást? Összhangban van azzal, amit a kormányzati kommunikáció sugall?

Ami a migránskérdést illeti, azt Európának közösen kell kezelnie, de Magyarország szuverén joga kialakítani a saját bevándorláspolitikáját. Ez sokakat meglephet, de a hazai szabályzás elég megengedő - sőt, az egyik legmegengedőbb Európában, igaz, nem feltétlenül a menekültekkel szemben. A bevándorlási kérdések jelentős része ugyanis nem róluk szól, hanem teljesen bevett formák szerint történik. Ilyen a családegyesítés, a munkavállalási engedély, az üzleti célú bevándorlás, az állampolgárság megszerzése.

A kormányzati kommunikáció azt az érzést kelti, hogy az ország bevándorlóellenes, ami pedig tényszerűen nem igaz. Éppen ezért a mi célunk nem a meglévő szabályzás módosítása, hanem a közvélemény tájékoztatása. Mi a bevándorlás? Kik azok a bevándorlók, és miért jó őket beengedni? Milyen szempontok merülnek fel egyáltalán, ha erről vitatkozunk? Ezekre a kérdésekre ad választ a “Szabad a pálya”.

Azt mondod, Caplan radikálisan pozitív képet fest a bevándorlásról. Ti ezzel mennyire tudtok azonosulni?

A radikális álláspontok mindig lelkesítőek, aztán persze elkezded árnyalni, gondolkozni rajta. Persze, Caplan felvetései provokatívak, de ő sem gondolja, hogy egyik napról a másikra teljes mértékben meg lehet változtatni a közvéleményt. Azt is leírja, miért jó, ha megjelennek extrém elképzelések a diskurzusban: ha a politikában felbukkan egy-egy Bernie Sanders, vagy hazai példával élve például a Kétfarkú Kutya Párt, ha meg nem is választják őket. Az extrém álláspontok szélesítik az amúgy sokszor beszűkült diskurzust.

Én nem vagyok közgazdász, de lelkesítőnek tartom, hogy ilyen művek is megjelennek. Caplan ráadásul nem csupán naiv módon moralizál, figyelmen kívül hagyva a gazdaság kérdéseit: ehelyett kutatásokra alapoz.

Könyveket azért írnak emberek, hogy vitákat indítsanak, gondolatokat ébresszenek, nem azért, hogy egyetértsenek velük. Ezt a célt a “Szabad a pálya” el is érte. Fontos, hogy az ilyen művek az egyetemista, gimnazista korosztályhoz is eljussanak Magyarországon, akik remélhetőleg nyitottabbak arra, hogy az ilyen kérdéseket továbbgondolják.

Jól fogy a könyv? Tényleg megvan nálunk a maga közönsége?

Amennyire tudom, elég jól fogy, de pontos infóim nincsenek a terjesztőtől, mert még friss a kiadvány.

Elég sok sajtótermékben írtak rólunk cikkeket, elsősorban támogató hangnemben. Ráadásul a jövő héten, október 19-én, egy nyilvános vitára is sor kerül majd, amelyen Bryan Caplan mellett Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Kováts András migrációkutató, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója vesz részt. Nagyon ritka, hogy a kormány képviselője ilyen szereplőkkel, független moderátorral vállaljon vitát, ráadásul teljesen nyilvánosan – az esemény élőben követhető lesz Fb Live-on is. Ez még tudományosabb irányba terelheti a diskurzust a könyvvel kapcsolatban: szeretnénk, ha nem aktuálpolitikai dobálózás, hanem építő vita alakulna ki.

Véleményed szerint nálunk honnan ered a bevándorlóellenesség?

Itthon és Amerikában is elmondható, hogy az úgy nevezett bevándorlóellenesség sokszor inkább a rasszizmusból fakad. Gondolj csak bele: senkinek az égvilágon semmi baja sincs az idetelepülő amerikai cégvezetőkkel, francia séfekkel, svéd diákokkal. Minél látványosabban máshogy néz ki az illető, mint mi, annál alacsonyabb helyre rangsoroljuk.

A kormányzati politika érdeke, hogy ezt a kettőt - mármint a bevándorlóellenességet és a rasszizmust - összemossa. Amikor kiírják plakátra, hogy “Magyarország nem kér a migrációból”, valójában arra utalnak: nem kérjük a színesbőrűeket, azokat, akik nagyon mások, mint mi.

Persze, Európában ilyet nem lehet leírni. Ezért inkább úgy tesznek, mintha a bevándorlók mind kerítés alatt bemászó arab vagy fekete migránsok lennének. Eközben megfeledkezünk a békésen itt élő 200 ezer külföldiről, akik jelentős része fehér bőrű. Ez a szám amúgy elég alacsony; Nyugat-Európában a bevándorlók inkább a lakosság 10+ százalékát teszik ki.

Az ide bevándorló amerikaiak nem is tekintik magukat bevándorlónak, csak úgynevezett expatnak, tehát más a szóhasználat is: a velük foglalkozó cégeket is előszeretettel hívják relokációs cégnek. Ezáltal is bebetonozódik a társadalomban az elképzelés, hogy a bevándorló a kisebbségi, aki ide akar jönni. Beszédes adat egyébként, hogy a világ menekültjeinek 84 százalékát a származási országnál szegényebb és nem gazdagabb ország fogadja be.

Hogy tapasztalod, csökkent a külföldiek bevándorlási hajlandósága a kormánypropaganda miatt?

Nem csökkent, de tudni kell, hogy sok ügyfelünk jön diktatúrákból, ezért tisztában vannak vele, hogy a politikai üzenet nem minden esetben képezi le a hétköznapi realitást. Ők éppen azért döntenek a távozás mellett, mert nem értenek egyet azzal, ami a hazájukban zajlik. Igaz, néha megkérdezik, mennyire lesznek itt biztonságban, mennyire utálja a magyar közvélemény a bevándorlókat.

A propaganda a vállalatok hozzáállását viszont befolyásolja, akik kétszer is meggondolják, hogy ilyen országba hozzák-e a munkavállalóikat. Magyarország inkább a nagytőkére hajt, de egy egészséges gazdaságban nagy szerepet kapna a KKV szektor is, és egy pártucat vagy 100-200 főt foglalkoztató, agilis külföldi vállalat simán dönt úgy, hogy nem jön ide az idegenellenes kommunikáció miatt. Nálunk ez a szektor nem prioritás, kormányzati szinten sem a hazait, sem a külföldit nem támogatják eléggé.

Elmondható ugyanakkor az is, hogy sok amerikai konzervatív rajong Orbánért és a magyar kormányért. Ők saját elmondásuk szerint szeretnének olyan országban élni, ahol ilyen fontos a határvédelem. Szerintem meg elég abszurd, ha külföldiek számára szimpatikus, hogy védjük a határainkat a külföldiektől.

Számos frázist puffogtatnak a migránsokról, vannak egymásnak ellentmondó állítások. Klasszikus példa: “Idejönnek, elveszik a munkánkat, és még csak nem is dolgoznak!” Kitér a könyv a hasonló sztereotípiákra is?

A könyv végigveszi az olyan közhelyeket, mint hogy a migránsok anyagi terhet jelentenek, elveszik a munkánkat, vagy épp nem akarnak beilleszkedni. Nagyon sok adattal támasztja alá, hogy ezek az előítéletek nem állják meg a helyüket, sőt, gyakran az ellenkezőjük igaz. A Magyarországon munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldiek például ugyanannyi adót és járulékot fizetnek, mint a magyarok. Ezzel szemben sok szolgáltatást igénybe sem vesznek: sokan nem itt töltik a nyugdíjaséveiket, nincsen gyerekük, vagy ha van is, nem a hazai közoktatásban, hanem privát iskolában tanul. Emellett minimum 8 évig szavazati joguk sincsen.

Caplan legfőbb érve azonban, hogy a bevándorlástámogatás nem karitatív dolog. Aki idejön dolgozni, adófizető polgár, ahogyan az ide jövő cég is adót fizet. Ha sikeresen működik, értéket teremt az ország számára. Nem a magyar gazdaság támogatása áll tehát szemben a humanitárius nézőponttal. Nem az a kérdés, jófejek vagyunk-e, odaadjuk-e az utolsó szelet kenyerünk felét. Caplan szerint az egész emberiség fejlődéséhez hozzájárul, ha nincsenek az emberek röghöz kötve, hanem hagyjuk őket arra áramolni, ahol a számukra legértékesebb életet tudják élni.

A statisztikák jórészt Amerikából származnak. Nem lehet, hogy Magyarországon kevésbé lehet belőlük érvényes következtetéseket levonni?

Caplan főleg Amerikára vonatkozó kutatásokra alapoz, de globálisan alkalmazhatónak tartja a gondolatait. Amerikában valóban speciálisabb a helyzet, hiszen nem egy nemzetállamról van szó, mások a gazdasági feltételek. Ezzel együtt - mint a fenti példából is látszik - sokan hangoztatnak Orbánéhoz hasonló álláspontot, épp csak valamivel árnyaltabban.

Ugyanakkor Magyarország sem volt mindig ilyen egyszínű, mint ma: nagyon sok a történelmi nemzetiség. A világ nagyrésze sokszínű, vándorol. Caplan épp az Európai Uniót hozza fel pozitív példaként. Az EU a kívülről jövő migrációra változó mértékben nyitott, de a határok belső megnyitása (szerinte legalábbis) óriási sikersztori. Ha belegondolunk, néhány generációval korábban ezen országok lakossága még világháborúkban ölte egymást. Ma pedig működik a piac, áramlik a munkaerő, van igény és nyitottság szabadabban élni.

Caplan a magyarokat is kritizálta, mondván: álszent dolog, hogy egyesek bevándorlásellenesek, miközben ők maguk is munkát vállalnak Nyugat-Európában.

Ez is hasonló ahhoz, ahogyan az amerikai bevándorlók képzelik a saját helyzetüket. Mintha ránk nem vonatkoznának azok a dolgok, amiket a világról állítunk. Ismerek olyat, akinek tíz éve kinn dolgozik a gyereke Írországban, mégis bevándorlásellenesnek tartja magát.

Nem értjük meg, hogy a szabadságjogok korlátozása mindenkire vonatkozik: ha ezt támogatjuk, az előbb-utóbb ránk is hatással lesz. Mi nem a kerítésnél várakozó elesettek, és nem is az angolszász állampolgárok szintjén gondolunk magunkra, hanem valahol a kettő között, mondván: ha Angliában is vagyok kamionsofőr, legalább akkor sem vagyok afgán.

Mennyiben befolyásolhatja a Covid, illetve a poszt-Covid helyzet a nagy néptömegek mozgását?

Caplan két nagy kritikát kapott: az egyik, hogy a klímaválság kérdését nem járja körül a könyvben, ahogyan azt sem, milyen hatásai lehetnek, ha a migráció következtében növekszik a globális termelés. A másik kritika épp ez, tehát a vírushelyzet globális kezelése, hiszen a migráció elviekben tovább ronthatja a helyzetet. A szerző többek közt a magyar Élet és Irodalomban is reagált ezekre a bírálatokra. Elismerte, hogy ezekre a jelenségekre valóban ki kellett volna térnie, igaz, a könyv 2019-ben, tehát még a Covid-járvány előtt jelent meg.

Ami biztos, hogy a régiónként meghozott utazási korlátozások megelőztek minden oltási kampányt. Jelenleg is csak oltással és teszttel lehet utazni, a mi ügyfeleink is 100 százalékban be vannak oltva és rendszeresen vannak tesztelve, mert éppen az utazás kényszeríti őket erre. Hatékony nemzetközi standardok alakultak ki a karantént, teszteket, maszkhordást illetően. Ez önmagában jó példa, hiszen a hatóságok világszinten gyorsan reagáltak a járványra, hogy a nemzetközi mozgás ne járjon nagyobb kockázattal, mint például egy adott közösségben összejárni.

A Helpers egyik alapítójaként a migráció is szakterületed. Mivel foglalkozik ez a cég?

2004-5 telén indultunk, az eredeti profilunk személyi asszisztencia, segítségnyújtás volt az itt élő külföldiek részére. Ma már több lábon állunk: a vállalkozásindításban segítünk a külföldieknek a KKV szektorban. Körülbelül egyharmaduk ide is települne, ők tartózkodási engedélyt kérnek a maguk és családjuk számára, így a bevándorlási csapatunk üzleti célú bevándorlással, és emellett állampolgársági kérelmekkel, munkavállalási engedélyekkel is foglalkozik. A harmadik láb a könyvelés a külföldi tulajdonú kis- és középvállalatok részére, így összefoglalóan a Helpers profilja “Business and immigration services”. Szinte a világon minden nációval dolgoztunk már: 152 országból volt ügyfelünk, míg az ENSZ nyilvántartásában 193 állam szerepel - már nem sokkal maradunk el ettől a számtól.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Visszahívtam a beteget, ha még tudtam beszélni” – felháborodtak a háziorvosok Kásler Miklós új utasításán
Előírták, hogy minden telefonálót hívjanak vissza. Azt gondolják, le kell venni a terhelésükből, hogy többet kommunikálhassanak a betegeikkel.

Link másolása

hirdetés

Kásler Miklós miniszter a két ünnep között arra utasította a háziorvosokat, hogy ezentúl hívjanak vissza minden telefonáló beteget, és válaszoljanak minden e-mail megkereresésre. A betegek valóban sokszor panaszkodnak, hogy nem érik el a rendelőt, megkérdeztük a háziorvosokat és asszisztenseiket, miért. Záporoztak a válaszok. Ha nekik is igazuk van és a betegeknek is, akkor talán máshol van a probléma.

A legtöbb általunk megkeresett rendelőben a vezetékes telefon mellett van mobiltelefon is, és elérhetőek e-mailben. Van, ahol a Facebook-üzenetekre is válaszolnak, és mindenütt van postaláda is. Ami különbség, az a praxisok nagysága, az ott lakók általános egészségügyi állapota és átoltottsága.

Az egyik, Nyugat-Magyarországon működő rendelő orvosa azt mondja, hogy náluk eddig sem okozott gondot a betegek visszahívása. Ott a rendelés fele-fele arányban zajlik személyesen és telefonon.

„Az asszisztens fogadja a hívásokat a rendelői telefonon, amíg beérek. Aki velem akar beszélni, annak felírja a számát, és visszahívom, amikor tudom. 10-től rendelek. Amikor beteget vizsgálok, akkor is így csináljuk: nem rohangálok a telefonhoz, hanem az asszisztens kezeli a hívásokat, akit kell, visszahívok. A mobilt sem tudom mindig azonnal felvenni, de addig nem megyek haza a rendelőből, amíg nem hívtam vissza mindenkit” - mondja a doktor.

Szerinte ez így természetes.

hirdetés
„Mi tereltük a telefonos rendelés irányába a betegeket a személyes megjelenés helyett, tehát kötelességünk elérhetőnek lenni.”

Egy másik rendelőben az asszisztens arról beszél, hogy a járvány elején voltak nehézségeik, de alkalmazkodtak, és átalakították kicsit a rendszert.

„Két mobiltelefon van, amin a nem fogadott hívásokat látjuk, és vissza is hívjuk őket. Recept, igazolás, beutaló kérhető írásban is, ez csökkenti a telefonos terhelést, igaz ettől nekem van több feladatom” - mondja.

Hozzáteszi, rossz tapasztalatai neki is vannak. Ő maga egy olyan háziorvoshoz tartozik, akinek csak egy vezetékes telefonja van, és volt, hogy legalább negyvenszer hívta, mégsem érte el.

Budapesten egy 2600 fős praxisban hárman dolgoznak, felveszik a telefonokat, az e-maileket is intézik, egy dologra azonban nem hajlandóak. „Rendelési időn kívül telefonálókat nem hívunk vissza” - mondják.

Egy zuglói rendelőben külön recepciós írja fel, kit kell visszahívni. Rendelés után ezt meg is teszik.

De nem mindenhol ennyire egyszerű a helyzet. A rendelők többségében arra panaszkodnak, rettenetesen túlterheltek. Hiába van több mobiltelefon is, nem lehet egyszerre telefonokat kapkodni, írni, vizsgálni, oltani.

Van olyan rendelő, ahol naponta 60-100 beteg fordul meg, 100-150 telefont kapnak, és emellett 6-10 tesztet csinálnak.

Még egy 7 órás rendelés alatt is emészti a perceket ez a szám.

Egy háziorvos szerint a napi 3-4 óra rendelési idő helyett általában ők is 7 órát dolgoznak. Fél nyolctól egyig, fél kettőig vannak benn asszisztensével, de ez sem elég.

„Ugyan négy fül van, de ahhoz csak két száj és két agy.”

„Két számítógéppel, adminisztrációval, táppénzes papírral, tesztekkel, gyógyszerfelírással, rendelőbe érkezett betegekkel. Azon túl pedig a rendelőn kívüli betegekkel, akikhez ki kell menni.”

Náluk 4-5 telefon működik, de hiába nyilvános mind, sokan csak a vezetékeset ismerik, és bár a rendelési idő is állandó évek óta, sokan próbálják hívni őket 3 óra után, amikor már nincs bent senki.

„A szakrendeléseket elérik, amikor zárva van? Azok mikor hívják vissza a beteget? Az orvos sem éri el őket.”

– panaszkodik az orvos, aki szerint az is gyakori, hogy délután is dolgozik, csak nem a rendelőben. Volt, hogy este 9-ig tartott mire mindenkihez kimentek, és az adminisztrációt is megcsinálták.

A 4-5 telefon ráadásul náluk inkább csak a problémákat fokozza.

„Ha az egyiken nem ér el a beteg, hívja a másikat, a harmadikat stb. Amikor odajutunk, hogy visszahívjuk a nem fogadott hívást, kiderült, hogy már elintézte velünk egy másik számon.”

Az új miniszteri utasítással kapcsolatban ezt többen említették: több telefonnál könnyen követhetetlenné válik, ki nem érte el őket, és kit is kellene visszahívni.

Ahol viszont csak vezetékes telefon van, más gondok adódnak. Az ilyen készülékek többsége ugyanis nem mutat hívószámokat. Az is gyakori, hogy nem tudnak kimenő hívást indítani, mert folyton van bejövő hívás a vonalban.

Egy borsodi kisfaluból arra panaszkodnak, hogy vezetékes telefonjuk akkor is kicsöng a betegnek, ha épp foglalt a vonal, így azt hiszik, hogy nem veszik fel. Hiába kérték a szolgáltatót, nem tud váloztatni a rendszeren. Ők mobilt, e-mailt, Facebookot is használnak. Azt mondják, sokszor az estéiket is azzal töltik, hogy válaszolgatnak a betegeknek.

Egy budapesti gyermekorvosi rendelőben le is szoktatták a szülőket a telefonról, inkább írásban kommunikálnak.

„Négy vonal jön be a rendelőbe, de csak egy telefon van. Miközben beszélünk, nem jelez foglaltat a többi vonalnak, és én sem látom, ki hív közben. Nem tudok visszahívni így senkit. Azt kértük, írjanak inkább e-mailt. Így kevesebben zavarnak rendelés közben, visszakereshető minden, akkor válaszolunk és intézünk mindent, ha van időnk rá. Akik nem tudnak e-mailt írni, azoknak továbbra is ott a telefon. A mostani hívók zöme a rendelési időt kérdezi."

Máshol is azt mondják, van a telefonnál jobb megoldás, és azzal is eleget tehetnek a miniszter utasításának.

„Van e-mail, postaláda, és a rendelő is nyitva. Sőt a messengert is beáldoztuk pár beteg miatt. Elérnek minket.”

Borsod megyében már hónapok óta 80-100 hívás jön naponta.

„Folyamatosan felveszünk minden telefont és sztereóban jegyzetelünk. Amikor jönnek időpontra, nagyon kínos, hogy nem csak velük foglalkozunk. A rendelés után írjuk be a számítógépbe, amit menet közben nem volt idő.”

Szintén borsodi nővér említi, hogy valaki halott hozzátartozója zárójelentésre várt 15 perce úgy, hogy egyáltalán nem tudtak vele foglalkozni, mert az orvossal folyamatosan kapkodták a telefonokat.

Egy 3500 fős praxisban az orvos és a nővér a saját mobiltelefonját is használja, a hivatalos vezetékesen kívül, de a teendők egymásra rakódnak.

„Nyitva vagyunk, jön boldog, boldogtalan. Azzal szokták kezdeni, hogy nem lehet magukat elérni. Közben csörögnek a telefonok, a vállára húzott otthonkában áll az oltásra váró néni, az orvos pedig épp tesztel.”

Bács-Kiskun megyében egy kisebb, 1400 fős praxisban is nagy a forgalom.

„Egy nap három telefonon 100 feletti hívás. Egy idő után nem tudjuk, kit hívtunk vissza, kit nem. És van még a messenger és sms is.”

Hozzájuk kötéscserére, injekcióra, lelet leadásra, recept írásra be lehet menni időpont nélkül, vizsgálatra csak időpontra, tesztelést pedig csak a rendelés végén végeznek.

Vannak, akik azt mondják, minél több csatornát nyit az ember, annál több a baj.

Sokan állítják, hogy mindent megtettek, ezért különösen rosszul érintette őket a „parancs”, hogy vissza kell hívni a beteget.

A rohanás, az egyszerre több dologra koncentrálás megviseli őket.

„Szerintem nem normális ez a hajsza. Korábban megyek, később végzek, így is faltól falig van meló. A normális az lenne, ha  bűntudat nélkül ehetnénk meg a tízórait, kimehetnék vécére, nyújtózhatnék egyet. Nem vagyok robot.”

Volt rossz tapasztalat is az igyekezetből.

„Amikor óriási forgalom volt és este 9-kor felhívtam a beteget, akkor lecseszett, hogy ő már alszik. Na, ott engedtem el.”

Egy Pest megyei asszisztens azt írja egy 7500 fős, két orvosos praxisból, hogy aznap 142 emberrel zárták a délutánt. 5-ig van nyitva a rendelő, de fél 7-kor tudtak csak végezni.

„Ezek után még üljek le visszahívogatni, aki nem tudott elérni?”

Szerintük a probléma az, hogy túl sokat terheltek rájuk. Az oltás és a tesztelés rengeteg idejüket elviszi, főleg az adminisztráció.

„Legyenek tesztelőhelyek, oltópontok és akkor marad időnk mindenkire.”

Addig is nagyon kérik a betegeket, hogy legyenek türelmesek és csak indokolt esetben telefonáljanak. Gyógyszer kérhető írásban, lehetőleg időben, nem tudnak azonnal felírni senkinek. Aki tudja használni az ügyfélkaput, kérik, használja azt.

"Segítsenek Önök is, hogy akinek sürgős, az el tudjon érni minket!" - kérik egyöntetűen a háziorvosok és nővérek.

Egy nyugdíjból helyettesítésre visszatért háziorvos azt mondja: 49 év alatt nem volt ilyen túlterhelt soha.

„Öt telefon csengett órákon át. A vonalas és két mobiltelefon, plusz a nővéré és az én sajátom. Ha tehettem, visszahívtam a beteget, ha még tudtam beszélni - ez nem vicc! - de többnyire már elintézték másik telefonon. Mert ha az egyiket nem vesszük fel, hívják a másikat. Azok a betegek, akik éppen vizsgálatra bent vannak a rendelőben tanúsíthatják a túlterhelésünket. Reggel mentem a rendelőbe és este sötétben mentem haza. Nekem csak két kutyám van meg egy macskám. De mi van azzal, akit a család vár?"

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Perintfalvi Rita: Gergőt nagyon megtépte az élet, de nem félt a haláltól
Az ismert teológus talán az utolsó Magyarországról, aki találkozott Homonnay Gergellyel. Interjúnkban azt is elmondta, miért félt a népszerű író, aktivista a karácsonytól.

Link másolása

hirdetés

Az egész országot megdöbbentette Homonnay Gergely tragikus hirtelenségű halála. Rita régi jó ismerősöm, ezért vállalta, hogy mesél nekem a Rómában töltött négy napról.

– A sors úgy hozta, hogy te éppen a halála előtt találkoztál Rómában Homonnay Gergővel. Kimondottan miatta utaztál ki?

– Kimondottan hozzá mentem. Gergő a saját lakásában látott vendégül engem és a páromat, és végtelen vendégszeretettel vett minket körül.

Már körülbelül egy éve terveztük a találkozót, csak mindig közbe jött a Covid. Nagyon rég szerettünk volna elindítani egy közös projektet, és persze személyesen is elmélyíteni a barátságunkat.

– Hogy kerültetek kapcsolatba?

hirdetés

– A mi ismeretségünk az online világban kezdődött, mert sok olyan fontos téma volt, amiket mindketten képviseltünk. Elsősorban a magyarországi LMBTQ kérdések, az emberi jogok és a női esélyegyenlőség.

Voltak bizonyos sajtófelületek, ahol egyszerre támadtak kettőnket, és ezek a támadások közelebb hoztak minket egymáshoz.

Innen indult a barátságunk.

– Említettél egy közös projektet.

– Egy videosorozatban gondolkoztunk, amiből az első rész el is készült, ezt karácsonykor tettük közzé. Gergőnek az egyik legfájóbb az volt, hogy nagyon sokszor bélyegezték keresztényellenesnek vagy egyházgyűlölőnek, és szeretett volna kilépni ebből. Erre adott volna lehetőséget, ha egy teológussal beszélgethet például arról, miként gondolkozunk a kereszténységben az LMBTQ emberekről. Tényleg csak az elítélő kép létezik, amit nagyon sokszor látunk? Vagy lehetséges elfogadóbb szemlélet is?

Másik témánk lett volna az egyházak és a politika viszonya. Jó az egyházaknak, ha ennyire beleszól ma a politika az életükbe? Hogyan lehet olyan emberi, elfogadó, szeretetteljes országot felépíteni, ahol a gyűlöletbeszédnek és az ellenségeskedésnek nincs akkora tere, mint jelenleg Magyarországon? Az ehhez hasonló közös témákat szerettük volna feldolgozni, ezek kerültek fókuszba.

– Mesélj kicsit a találkozásról, és hogy milyen embernek ismerted meg?

– Várta, hogy menjek. Nagyon készült. Ez olyan apróságokból látszott, hogy még akkor is takarított, amikor megérkeztünk. Fehér rózsát készített a szobánkba, az előszobában ott várt minket Erzsi. Látszott az a klasszikus vendégszeretet, amikor nagyon szeretnéd, hogy valaki jól érezze magát nálad. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire közel kerülhettünk egymáshoz.

Talán az is hozzátartozik, hogy Gergő nagyon félt a karácsonytól.

Magányos időszak volt a számára. Édesapját is karácsony körül veszítette el. A testvérei szerteszét élnek a világban, ezért a régi, családban töltött karácsonyok megszűntek számára. Az, hogy meglátogattuk, valamit visszahozott neki ebből.

Ezt ő is megfogalmazta. Valami visszajött azokból a régi időkből, amiket a narancsillat, az egymásra figyelés, a szeretet jellemzett. Örülök neki, hogy ezt neki adhattuk, és ilyen szép élmények is a részévé válhattak egy rendkívül tehetséges ember élete utolsó heteinek. És mi sem fogjuk soha elfelejteni ezeket a római napokat, mert nagyon megszerettük Gergőt. Örökre a szívünkbe zártuk ezekkel az emlékekkel együtt.

Rengeteg terve volt, rengeteg ötlet volt a fejében. Nagyon sokat veszített a világ, hogy ennek a pályafutásnak ilyen fiatalon vége lett. Nem is beszélve Erzsi bájos és vicces történeteiről, aki méltó módon lett egy ország szívének bundás királynőjévé.

– A fehér rózsáról Gergő maga is posztolt, és hozzátette, hogy a fehér a szüfrazsettek színe volt. Ez azt sugallja, hogy nagyon odafigyelt a részletekre, a szimbólumokra.

– Így van. Nagyon sokan egy radikális, tüskés sünnek látták, aki nagyon keményen tud kritikát gyakorolni. Ő maga is belátta, hogy kár volt sok mindenkivel összevesznie, mert emiatt gyakran nagyon egyedül maradt. Annyira szenvedélyesen kereste az igazságot, hogy hajlamos volt átesni a ló másik oldalára. Most, a megemlékezésekben is szinte kivétel nélkül mindenki kiemelte a személyiségének ezt a kettősségét. Nekem soha nem volt vele egyetlen konfliktusom sem, rendkívüli tisztelettel övezett.

Sokat gondolkodtam rajta, mi lehet ennek az oka. Gergőt nagyon megtépte az élet. Kezdve a homoszexuális orientációjával, amiért már gimnazistaként is sokszor a bántalmazás céltáblájává vált. És ami nagyon fájt neki, hogy nagyon sok bántás érte magukat kereszténynek tartó emberektől. Én voltam talán az első, aki keresztényként, teológusként nem így viselkedtem vele. Talán ezért gondolt rám teljesen másként.

Ahogy én elfogadtam őt, ő úgy nyílt meg előttem a legszerethetőbb énjével. És én csak ezt azt énjét láttam.

– Mi is megosztottuk a Gergővel kapcsolatos Facebook posztodat, amiben többek között arról írsz, hogy Gergő félt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenféle találgatások indultak a halála körülményeiről. Pontosan mitől félt?

– Nagyon örülök, hogy megkérdezed, mert így legalább tisztázhatom a dolgot. Nem gondoltam, hogy ebből mindenféle összeesküvéselméletek születnek. Eszem ágában sem volt bármit sugallni. Nem tudjuk, mi történt. Bízzunk benne, hogy a hivatalos vizsgálatok választ adnak rá, pontosan mi okozta Gergő halálát. De az nagyon fontos sokunknak, hogy megtudjuk az igazságot. Mert ha nem derül ki, akkor az az aggodalmainkat óriásira fogja növelni.

Gergőben valóban nagyon sok félelem volt. Azzal, ahogy ő megmondta a véleményét, nagyon sok embert radikalizált és magára rántott. Bizonyos internetes felületek komment szekciójában iszonyatosan durva támadások érték. Tegnap előtt 22 órakor tettem ki az első posztomat róla. Azóta legalább ötszáz embert kellett letiltanom a Facebook-oldalamról. A legmocskosabb, kegyeletsértő dolgokat írták róla.

Nekem nagyon fájdalmas megtapasztalni, hogy nincs határa az emberi gyűlölködésnek és gonoszságnak. Még akkor sem, ha valaki meghal.

Bármit is mondott vagy tett a Gergő, az az ember, aki meghal, már nem tudja megvédeni magát. Ez nagyon elgondolkoztató, hogy idáig jutottunk: a félelem és a gyűlölet kultúrájában élünk.

Gergő is ezt mondta el most karácsonykor. Lehet, hogy ő is hibázott ebben, de szerintem felismerte, hogy változtatni kell. Talán éppen erről szólhatott volna számára 2022, hogy másképp gondolkozzon, másképp kommunikáljon.

Nagyon sokan bekövettek Gergő követői közül, mert örülnek, hogy az oldalam olyan felület, ahol lehet gyászolni, ahol nem bántják őt. Sokat gondolkodunk velük együtt azon, hogyan lehetne az ő szellemiségét megőrizni, továbbvinni.

– Nagyon szépen köszönöm, hogy beszélhettünk, tudom, hogy ez most nem könnyű neked.

– Egy valamit még szeretnék elmondani. Ez a gondolat szerintem fontos, erről is beszélgettünk Rómában.

Gergő nem félt a haláltól.

Túlélt egy nyelvrákot, és mint elmesélte, ez szembesítette először azzal, hogy meg lehet halni. De magától a haláltól nem félt, csak attól, hogy nem fog rá senki sem emlékezni. Jelentéktelen lesz az élete, senki sem sajnálja majd. Ezért nagyon jó látni, hogy milyen sok embert szerette, milyen sok emberben hagyott nyomot. Amitől félt, az nem történt meg. Remélem, ezt most érzi odaát!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Meghosszabbított lejáratú vakcinával olthatnak a háziorvosok – az üvegen még 2021 van
Nem címkézték át a Pfizer oltóanyagot. Egy háziorvos csak külön telefonálgatás után tudta meg, hogy a neki kiadott, elvileg decemberben lejáró vakcinák még márciusig jók. Erről elfelejtett nekik szólni a hivatal.

Link másolása

hirdetés

Október 30-án írtuk meg, hogy meghosszabbították a Pfizer oltás használati idejét. Először a vakcina gyártója, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megerősítette szerkesztőségünknek, hogy már

szeptember 21-én döntöttek arról: 6 hónap helyett 9 hónapig érvényesek a fagyasztott állapotú oltások.

Normál hűtőben tárolva, mint ahogy a rendelőkben tartják, egy hónapig jók a vakcinák. Arról, hogy az októberben elvileg lejáró dózisok tovább is jók, november 3-án tájékoztatták a háziorvosokat.

Most a kötelező hétvégi oltásokra kaptak sokan olyan Pfizert, amin múlt év decembere szerepel lejárati időként. Átcímkézve nincs, és ezúttal nem is adtak sem szóbeli, sem írásbeli tájékoztatást.

Egy háziorvos a Facebookon látta, hogy valaki panaszkodott, mert lejárt vakcinát kapott. Ő is utánanézett, és kiderült, hogy a három típusból egy nála is decemberi lejáratú. Megkérdezte a Nemzeti Népegészségügyi Központot.

„Azt mondták, hogy meghosszabbították a lejárati időt. Persze nekünk nem szóltak”

- mesélte az orvos.

hirdetés

Megkereste Karikó Katalint is, a világhírű kutatóbiológus megerősítette, hogy ősszel módosították a lejárati határidőt. A Pfizer azonban már akkori levelében is közölte, nem az ő dolguk az átcímkézés, vagy a vakcinákat felhasználó orvosok tájékoztatása.

Azt írták, a vakcinák kiosztásával és felhasználásával kapcsolatos döntések a kormányok és az egészségügyi hatóságok hatáskörébe tartoznak. A Pfizer mindig az ország által kijelölt oltási helyekre szállítja az oltóanyagot.

„Miután a védőoltásokat a kijelölt létesítmény vagy felhasználási pont megkapta és átvette, a létesítmény felelős a tárolásért és az alkalmazásért.”

A háziorvos a hétvégén fog oltani, a Pfizeren kívül Janssent és Sinopharmot is igényelt.

„Tudom, hogy néhány nap nem számít, de azért illett volna tájékoztatni minket” – tette hozzá az orvos.

A háziorvosnak eddig egyébként 43 jelentkezője van, és 50 embernek kért oltóanyagot. Korábban a nekünk nyilatkozó asszisztensek úgy gondolták, nem lesz kit oltani, most azonban kiderült, van igény a háziorvosoknál is megtartott oltási akciónapokra.

A doktornő azt mondja, falun legalábbis ez a helyzet.

„Évtizedek óta dolgozom itt a faluban. Szívesebben jönnek a rendelőbe, mint buszoznak a városba, hogy eljussanak az oltóközpontba.

A jelentkezők 15 percenként jönnek majd, úgy van idő a regisztrációs lap és hozzájárulási nyilatkozat kitöltésére. Ha elfogyna az 50 oltás és még kellene, biztos szerzek még.”

A háziorvos azt mondja, élvezi a munkáját, ilyenkor azt is elfelejti, hogyan tudatták velük, januárban kötelezően oltania kell minden háziorvosnak.

„Szívesen csináltam volna rendelések után, de a mód, ahogy velünk kommunikálnak, kinyitja a bicskát az ember zsebében. Két fiam és egy unokám is Nyugaton él, tőlük látom, hogy Magyarországon nagyon rosszul szervezik a járvány kezelését. ”

Ő főleg harmadik oltásokat fog beadni a hétvégén, de lesz, aki az elsőt kapja meg. Van, aki megijedt és ezért döntött úgy, hogy mégis felveszi az oltást.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Both Zoltán a koronavírusról: „Bátor embernek tartom magam, de életemben először azt éreztem, bele fogok dögleni”
A vadállatbefogó az elmúlt három hétben – ahogy ő fogalmaz – megjárta a poklot. Oltottként kapta el a koronavírust, és azt mondja: bele se mer gondolni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

Link másolása

hirdetés

Both Zoltánról már jó néhány alkalommal írtunk. A vadállatbefogó tavaly részletesen mesélt a Szeretlek Magyarországnak a munkájáról, emellett sokszor egy-egy konkrét történetet is megosztott velünk.

Az elmúlt három hétben azonban, ahogy ő fogalmazott, megjárta a poklot. Zoli ugyanis elkapta a koronavírust, a betegség pedig még oltottként is nagyon megviselte. Azt mondja, bele se mer gondolni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

Zoli december közepén észlelte a betegség első tüneteit. Az egyik reggel kaparni kezdett a torka, rázta a hideg és 38 fokos láza volt.

“Azt gondoltam, megfáztam valahol és majd iszok egy kis forró teát mézzel, gyömbérrel és biztos, javulni fog. Hát nem így lett. Másnap délután a gyorsteszt kimutatta, hogy pozitív vagyok, de akkor már nagyon ramaty állapotban voltam”

- fogalmazott Zoli, aki azt mondja, napról napra egyre rosszabb lett az állapota.

“A negyedik napon már az ágyból felkelést is külön meg kellett terveznem, hisz nagyon nehezen kaptam levegőt, nyomott a mellkasom, viszont az állataimat meg kellett etetni. Az ötödik napon úgy éreztem, hogy bele fogok dögleni. Fájt a fejbőröm és a körömágyam is. Bármit ettem vagy ittam nem éreztem az izét és a körülöttem lévő szagokat sem. Az ágyban fekvésen kívül semmi máshoz nem volt energiám”

- meséli.

hirdetés

A vadállatbefogó azt mondja, már sok mindent átélt élete során, de most ő is nagyon megijedt.

“Én alapjáraton bátor embernek tartom magam, de életemben először azt éreztem, bele fogok dögleni. Még a kobramarásnál sem éreztem ezt az érzést, mikor újra kellett éleszteni és nyolc ampulla ellenszérumot kaptam. Most viszont bármennyire is szerettem volna, nem tudtam elhessegetni azt a gondolatot, hogy most itt a vég és bele fogok dögleni”

- fogalmazott.

Zoli még augusztus végén kapta meg az egydózisú Janssen-vakcinát. Azt mondja, inkább el se meri képzelni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

“Bele sem merek gondolni, hogy egyáltalán tudnánk-e most beszélni, ha nem adatom be az oltást magamnak és hallgatok mások véleményére, akik szerint ez az oltás teljesen felesleges és ez a betegség nem más, mint egy erős influenza”

- mondja, hozzátéve: mindenkit arra bíztat, aki még nem oltatta be magát, hogy vegye fel a védőoltást.

“Nem akarok nagy szavakat mondani és nem akarok senkinek sem papolni. Nem vagyok sem oltásellenes, sem oltásfanatikus. Egy dolog, ami biztos, amit a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az elmúlt 42 évem alatt életemben nem voltam ilyen szar állapotban, mint az elmúlt három hétben. Csakis az orvosoknak meg a jóistennek tudok hálát adni, hogy ezt a mocskos betegséget így átvészeltem”.

Zoli mostanra már jobban érzi magát. Négy napja nincs láza, de ízeket és szagokat még mindig nem érez. Azt mondja, az állatai tartották benne a lelket, az, hogy őket nem hagyhatja cserben és nem szabad megérezniük, hogy nem tudja ellátni őket. A betegség miatt pedig sok mindent átértékelt.

“Hálás vagyok a sorsnak és az orvostudománynak, hogy élek. Innentől kezdve átértékelődött bennem minden és az apró dolgoknak is tudok örülni”

- fogalmazott.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: