Bezárva, megfélemlítve, súlyosan bántalmazva élnek a modern kori rabszolgák Magyarországon
Korábban mi is beszámoltunk Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című, mozikban is látható dokumentumfilmjéről, ami egy, a gazdái által Marisnak hívott asszony történetéről szól. Maris egy budapesti család szolgája, pontosabban inkább rabszolgája (bármilyen furcsa is ez a kifejezés a 21. században) volt: éjszakánként a gyárban robotolt, nappal pedig a háztartásban. A fizetését elszedték tőle az utolsó forintig, hitelt vettek fel a nevére, irataitól megfosztották. Enni csak maradékot kapott, ágya sosem volt, a kanapén kellett aludnia, emellett verbálisan és fizikailag is gyakran bántalmazták.
Ezt a valóban megrázó filmet hétfőn Till Attila és Schwechtje Mihály hasonló témájú alkotásaival (Csicska, Aki bújt, aki nem) együtt levetítették a Trafóban, majd egy beszélgetés következett az emberkereskedelemről. Az estének az információközlésen, a jelenség bemutatásán túl adománygyűjtő szerepe is volt: bevételét az áldozatok megsegítésére ajánlották fel a Szabad Élet Egyesülettel.
A beszélgetésen a két rendező, Tuza-Ritter Bernadett és Tilla mellett részt vett De Coll Ágnes emberkereskedelmi szakértő és Toszeczky Renáta védett ház koordinátor is (a két szakember a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa), Bombera Krisztina pedig moderátorként. Már az elején, a jelenség definiálásakor kiderült: az emberkereskedelem több formát ölel fel, de ami közös bennük, hogy az ilyen jellegű bűncselekményekben jelen vannak a hatalommal való visszaélés, az alá-fölérendeltségi viszony, a kizsákmányolás, a bántalmazás különböző típusai.
Nemcsak akkor valósul meg, ha valakit konkrétan eladnak, majd megvesznek, hanem akkor is, ha például az áldozat jövedelemét – amihez munka vagy akár kényszerített bűncselekmény által jut – elveszik tőle.
Azok a magyar rabszolgák, akikkel a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai találkoznak, legalább 90%-ban szexuális kizsákmányolás áldozatai. Ágnes azonban hangsúlyozta: ez nem azért van, mert ők lennének többen, hanem mert ők jutnak könnyebben segítséghez, sőt, könnyebben is kérik azt.
Rengetegen élnek úgynevezett ház körüli szolgaságban: ők a csicskák vagy a ház körüli rabszolgák, akiket azonban a segítő szervezetek gyakorlatilag nem tudnak elérni.
Sokan közülük el sem hagyja a házat, zártan és megfélemlítve, súlyos bántalmazásban (vagy attól fenyegetve) élnek.
A rendőrség sem igazán tud mit kezdeni velük, még akkor sem, ha pontosan tudják, milyen helyzetben vannak. Ha ugyanis például bekopognak az áldozatokhoz ezzel a szándékkal, rendszerint azt a választ kapják: nem, köszönöm, én jól vagyok.
Abban a környezetben, ahol jelen van a kizsákmányolójuk, fogvatartójuk is, egyszerűen nem merik bevallani, hogy nekik rossz.
Már csak azért sem, mert az önértékelésük, önbecsülésük teljesen le van építve az erőszakos módszerekkel, és tényleg elhiszik (egészen rövid idő után), hogy nem képesek az önálló életre, csupán egy függő viszonyban tudnak létezni – hiszen nap mint nap ezt hallják.
Tuza-Ritter Bernadett, aki Marissal filmezett, annyit tudott tenni, hogy emlékeztette őt a szabad életére, arra, hogy egy szerethető ember. Másfél év telt el a forgatás kezdete és a szökés között, és amikor látta rajta, hogy érik benne az elhatározás, biztosította: ott lesz mellette és támogatja, ha arra kerül a sor.
"Valószínűleg nehéz szabadnak maradni, de ha ő meghozta ezt a döntést, megérett arra, hogy ezt az életet élje."
Ugyancsak alapvető probléma, hogy az áldozatig el sem jut az információ a segítség létezéséről. Az adományokat ezért többek között arra is szeretnék felhasználni, hogy ez megváltozzon: terveik szerint oda helyeznének el tájékoztató anyagokat, ahol a potenciális áldozatok megfordulnak (például posta, vasútállomás), vagy akár élelmiszerekre (például tejesdobozok), hogy így beszivárogjanak a háztartásokba.
A rendszerben van a hiba?
Tilla elmondása szerint a filmjeinél sok esetben egyfajta riporteri hozzáállással indít, forgatókönyvet írni is úgy szeret inkább, ha előzőleg már gyűjtött anyagot a témáról. Az alapvetően fiktív Csicska esetében a tévés híradások, újságcikkek adták az inspirációt; nagyon erős drámát látott ezekben a helyzetekben, amikről azt gondolja,
valami hihetetlenül ősi állapotot tükröznek vissza.
A két szakember elmondta: amióta ezen a területen dolgoznak, inkább pozitív példákat látnak megvalósulni a rendszerben, de az is igaz, hogy sok a hiányosság, leginkább a nyugati vagy az amerikai modellhez képest. Számukra már az is nagyon fontos, ha egy-egy emberen tudnak segíteni, Tilla filmjét pedig többször is használták már különféle képzéseken. Többek között a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjait is edukálják kapcsolati erőszak és emberkereskedelem témájában.
Nem feltétlenül arról van szó, hogy hibás a rendszer, vagy hogy a rendőrök nem segítenek, szögezték le.
"Rengeteg frusztrált rendőrrel találkozom, akik örülnek, hogy mi legalább ki tudjuk szedni az áldozatot és lehetőséget adni neki a szabad életre. De sajnos az az igazság, hogy csak annak lehet segíteni, aki hagyja, meg aki kéri. Az áldozatok pusztán odáig gondolkodnak, hogy ma tudok-e enni, engedik-e, hogy aludjak, túlélem-e egyáltalán holnapig. Ha nem kapnak perspektívát valahonnan, semmibe nem tudnak kapaszkodni"
- magyarázta Ágnes, aki elmesélt egy történetet is, hogy érzékeltesse, milyen buktatókat rejt egy-egy ilyen helyzet.
"Két csicska lakott egy háznál, őket küldték ki kukoricát lopni a földre a gazdáik. A rendőrök pontosan ismerték a helyzetüket, de sehogy nem tudták elérni őket. Amikor végre valaki feljelentést tett a kukoricalopás miatt, oda tudtak menni és befogni kettejüket azzal, hogy éppen bűncselekményt követnek el. Bevitték őket az őrsre, majd felhívtak minket:
mindegy, hova, de vigyük el innen őket nagyon messzire, mert ha holnap megjelenik a gazdájuk és azt mondja, nézd, milyen szép cipőt vettem neked, rögtön mennének is vissza.
Hiszen fogalmuk sincs, hol éljenek, hol lakjanak, mit csináljanak."
Újraépíteni önmagukat
Egy védett ház alapvető biztonságot ad a lakóinak, azt garantálja, hogy nem találja meg őket senki. Az emberkereskedelemnek azonban jóval több áldozata van Magyarországon, mint amennyi a férőhely az ilyen intézményekben, tette hozzá Renáta. A Baptista Szeretetszolgálathoz tartozók kis létszámúak, beilleszkednek a környezetbe, a lakóik komplex segítséget kaphatnak. A reintegrációs folyamat nagyjából másfél év – ennyi kell ahhoz, hogy egy súlyosan traumatizált ember vissza tudjon illeszkedni a társadalomba és újra fel tudja építeni önmagát. Ezalatt folyamatos segítő kapcsolatra van szüksége, hogy az újbóli áldozattá válás veszélyét is elkerülhessék.
Az emberkereskedelem áldozatai maguktól képtelenek kitörni a helyzetükből, így döntő fontosságú, hogy legyen mellettük valaki, szakember vagy segítő szervezet. Az már egy következő (és elég nehéz) kérdés, hogy utána hova kerüljön ki, hogyan legyen megoldva a lakhatása.
Magyarországon kevés ítélet születik emberkereskedelem miatt, nagyon nehezen bizonyítható bűncselekményi forma. Az áldozatok legtöbbje azért nem tesz feljelentést még a védett házba kerülése után sem, mert fél a retorziótól (nemcsak önmagukat, de a családjukat is féltik), másrészt a szégyenérzetük miatt. Ha azonban nincs feljelentés, ügy sincs, a statisztikákban ezért alig-alig jelenik meg ez a bűncselekmény. Pedig nagyon is létezik: a hivatalos jelentés szerint ma Magyarországon 36 ezren élnek rabszolgasorban, de a valóságban ez a szám jóval nagyobb.
A címkép Tuza-Ritter Bernadett filmjének egyik jelenetéből van