/szempont/bele-vagyok-kenyszeritve-ebbe-a-kis-orszagba/ Bele vagyok kényszerítve ebbe a kis országba | szmo.hu
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Bele vagyok kényszerítve ebbe a kis országba

Cserna-Szabó Andrással a nem létező magyar irodalomról és a magyar gasztronómia hiányosságairól beszélgettünk.

Link másolása

hirdetés

- Most már eltávolodtunk a legutóbbi kötettől, a Veszett paradicsomtól. Mennyiben volt más a fogadtatása, mint a Halálcsillagé?

- A magyar irodalom egy pici falu. Az első könyvem 1998-ban jelent meg, 17 éve vagyok ezen a rögös pályán, már ismerem a falu lakóit. Ha megjelenik egy új könyvem, már előre tudom, kinek fog tetszeni, kinek fog nagyon tetszeni, és ki fogja utálni. Ritkán ér meglepetés. Ennyi idő alatt az is kiderült már számomra, hogy amit én írok, az szinte mindig végletes reakciót vált ki az olvasókból (és a hivatásos olvasókból).

- Ennyire be van egy író skatulyázva?

- Eléggé. És ebből nehéz kilépni. Az én egyik skatulyám a novellista, a másik a gasztro- vagy a „levesíró”. Eleinte mindkét skatulya zavart, ma már inkább büszke vagyok mindkét dobozra. Nem is tudom, ki írta, hogy a halott író a jó író, mert az már jól kezelhető, nem mozog a skatulyában, pláne nem akar kibújni onnan. Egyébként én már nem nagyon gondolkodom a Veszett paradicsomon, részint mert túl vagyok rajta, és egy másik könyvön dolgozom (készül az új regényem, amely októberben fog megjelenni), másrészt, mert idővel megtanultam, hogy

hirdetés

a könyveket el kell engedni, ha megjelent, akkor az már egy önálló létező, külön költözik az írótól, mint apától a felnőtt gyerek, hagyni kell, hadd éljen.

Mindenesetre a Veszett paradicsom fogadtatása csendesebb volt, mint a Halálcsillagé, de ez természetes, egy novelláskötet mindig szerényebb port ver, mint egy regény.

Névjegy

Anyja Ingolstadtban, apja Kolozsváron, ő pedig 1974-ben Szentesen született – orvoscsaládban. Viszonylag korán kiderült, belőle nem lesz orvos, de más „klasszikus” értelmiségi sem. A drámai tagozatáról híres szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba járt, ahol – saját bevallása szerint – remekül érezte magát, hiszen négy évig hagyták a pad alatt olvasni. Környezete legnagyobb meglepetésére leérettségizett (na, nem elsőre), majd a Pázmány bölcsészkarán folytatta az olvasást. Magyar nyelv és irodalom, valamint média szakokra járt, pici időt a filozófia szakon is eltöltött, talán ekkor fogalmazódtak meg benne a Puszibolt című könyvének ezen mondatai:

„Igazából azt sem tudom, mi az a boldogság. Persze fordulhatok filozófusokhoz, hogy megértsem, csakhogy a bölcselőhad elég kuszafejű népség. Összevissza magyaráznak, gyakran teljesen felfoghatatlan dolgokat mondanak, és amennyire szigorúak kollégáikhoz, éppen annyira elnézőek önmagukkal szemben. Az egyik hírhedt gondolkodó például azt írja: boldogság nincsen. Majd pontosan kifejti, hogyan kell boldognak lenni. Miközben összegyűjtjük a boldogság kellékeit, boldognak kell lennünk. Na, ez rendesen odabasz, mi? Egy másik igen rosszhírű csűrcsavaró pedig így fogalmaz: Az ember boldogságának kis kertje helyét az isten háta mögött, sőt gyakran vulkanikus talajon jelölte ki. Akinek hét anyja van, az fejtse meg.”

470_csernauj

Kálló Péter fotója

Egyetemista korában kezdett el írni, az Esti Hírlapban főleg alternatív színházi előadásokról közölt cikkeket, 1998-ban jelent meg első novelláskötete, Fél négy címmel. 1998-tól 2000-ig a Sárkányfű című irodalmi folyóirat prózarovatát szerkesztette (itt indult az ún. „Sárkányfű-nemzedék”), dolgozott a Magyar Konyha gasztronómiai folyóirat főmunkatársaként, a Gusto magazin étteremkritikusaként, 2012-től a Hévíz című irodalmi lap szerkesztője. Eddig tíz könyve jelent meg, legutóbb a Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regény és a Veszett paradicsom című novellás könyv. Civil foglalkozását tekintve gasztronómiai újságírónak vallja magát, hobbija a pacal.

Új regénye Sömmi címmel októberben fog megjelenni a Magvető kiadónál.

- A novella mostoha műfaj volt mindig...

- Így van. Ez abból is látszik, micsoda óriási novellisták süllyedtek el. Olyan zseniális életművek tűntek el szinte nyom nélkül a regénycentrikus magyar irodalomban, mint például Tömörkény Istváné vagy Hunyady Sándoré. Olvasóként eddig is tudtam, hogy Tömörkény szenzációs, de most az új regényem miatt íróként is rengeteget kellett olvasnom tőle, nemcsak a nagy novelláit, hanem az innen-onnan előbukkant, eddig lappangó tárcáit is. Mérföldkő a magyar irodalomban. Minimalista fotórealizmus, átitatva az alföldi puszta misztikájával, a sűrítés művészetének tetőfoka. Azért mérföldkő szerintem, mert

"
nélküle nem lehetne se Móricz, se Lázár Ervin, se Tar Sándor, se Bodor Ádám – talán még Sátántangó sem.

Hunyady helyzete hasonló, egy világirodalmi rangú novellista, akit alig ismernek, legfeljebb a Családi albumot, de azt se mint fantasztikus regényt, inkább mint egy kultúrkellemes memoárt a híres apáról és anyáról. Sorolhatnám még, de már annyiszor elsoroltam…

- A regénnyel volt benned egyfajta megfelelni vágyás?

- Sokan kérdezték ezt, és mindig azt mondtam: nem. Azt hiszem, ez nagyjából igaz is. Én büszke vagyok arra, hogy novellista vagyok, sokra tartom ezt a műfajt, annyira, hogy alapvetően nem is vágyom regényírásra, de hát az ember szövegekkel dolgozik, vágja-ragasztja őket, kíváncsian figyeli, mi lesz ezekből. Aztán néhány szöveg összeragad, és azt mondja, ő regény szeretne lenni, és akkor az író próbál eleget tenni ennek az elvárásnak. Heine mondta, hogy mindenki azt ír, amit tud, kivéve Herr Goethét, aki azt ír, amit akar. Én is folyamatosan azt kutatom, mit tudok írni. A Halálcsillagnál két szöveg futott egymás mellett, egy novellafüzér a Király utcából meg egy western(paródia) kisregény, jó ideig fogalmam se volt, hogy van közük egymáshoz, aztán mégis lett. A Veszett paradicsom tisztább ügy volt: ott végig egyértelmű volt, hogy különálló történetekről van szó, semmi közük egymáshoz, ez egy novelláskötet.

- Kinek írsz?

Erre ugye három válasz lehetséges: 1. az olvasóknak, 2. a kritikusoknak, 3. magamnak. Ja és 4. – senkinek (vagyis az örökkévalóságnak)! Ezek közül még az olvasó tűnik a legszimpatikusabbnak. Azt szoktam mondani, hogy olyan író szeretnék lenni, akit én is szívesen elolvasnék.

Én egyébként egy elég konzervatív olvasó vagyok: történetre vágyom, szerelemre és halálra, bűnre és bűnhődésre, háborúra és békére, meg sziporkázó humorra, (ön)iróniára, fordulatokra és csattanóra, sírásra és nevetésre egyszerre, és megkövetelem, hogy emellett az élet értelmét is feltárja előttem a szépirodalom.

- A családban téma volt Kolozsvár?

Nagyapám első harminc évét Kolozsváron töltötte, apám is ott született, ’44-ben jöttek el. Így aztán nekem van egy meg nem történt kolozsvári gyermekkorom, meg egyfajta metafizikai kötődésem ehhez a majdnem-szülővárosomhoz. A Veszett paradicsom több novellájában ezt a kapcsolatomat írtam ki, és mivel a családban általában nem volt szó Kolozsvárról, eléggé szabad kezem volt. Pár évig semmi más nem érdekelt, csak ez a város, éltem is ott fél évet, de folyton erről olvastam, elég sokat tudok a történetéről, az utcáiról, a vendéglőiről stb. Aztán Szentes egyik napról a másikra bedörömbölt az ajtómon, hogy van neked egy igazi, egyáltalán nem metafizikus, viszont hús-vér szülővárosod is, még akkor is, ha te leszarod őt, ő meg leszar téged. És akkor kezdtem el írni az új regényt, a Sömmit.

cs2

- Mit szeretsz a legjobban Kolozsvárban?

Nagyapámat, a fiatal hírlapírót. (Ahogy Szentesben meg nagyanyámat, Cserna Csöpét.) Meg Hunyadyt, a Búza utcát, Bánffyt, az Ószeren a miccset, a Bulgakovban a csapolt Ursust, a kolozsvári káposztát, a pacallevest, a papanașit, a vargabélest, a város izgalmas múltját. Sokáig sorolhatnám. Erdély múltjának azt a hihetetlen sokszínűségét, ami mondjuk Kövi Pál Erdélyi lakomájából is rögtön látszik: magyar, román, zsidó, szász, örmény, szombatos stb. receptek egymás hegyén-hátán.

- A gasztronómiát miért kutatod?

Engem valójában nem a gasztronómia érdekel, hanem a magyar konyha története és az irodalommal való kapcsolata. Ez azért nagy különbség. A magyar gasztronómia története óriási homály, mindig is az volt. Ez nagyjából azért van így, mert

a magyar szellemi közeg mindig komolytalan témának tartotta a gasztronómiát. A magyar szellem nem gasztronomikus, irtózik mindentől, ami könnyed, szórakoztató, élvezetes.

(Ellentétben mondjuk a francia szellemmel. Vagy a magyar irodalommal, ami hihetetlenül kulináris természetű.) Ezért a magyar soha nem törekedett arra, hogy gasztronómiájának történetével tisztában legyen, megelégedett hamis közhelyekkel, hülye pletykákkal, homályos legendákkal. Amikor én gasztronómiáról írok, akkor ezt a balladai homályt szeretném oszlatni, valamint a magyar konyha és a magyar irodalom közötti fantasztikusan szoros kapcsolatot feltárni. Ez persze sokaknak nem tetszik, ilyenkor jön a "levesírózás". Persze gyomorbajos véleményformálók mindig is voltak, ma már a nevüket se tudjuk, de az világos, hogy Jókai, Mikszáth, Tömörkény, Krúdy, Rejtő stb. művészetében milyen hangsúlyos a kulináris szál – vagy mondjuk Bodor Verhovinájában. Én inkább rájuk nézek fel. De azért félreértés ne essék: nekem a gasztró "csak" a szenvedélyem, szórakozásom, hobbim (még ha vérkomoly is), azért én alapvetően író vagyok és az is szeretnék maradni.

A magyar gasztronómia Puskásáról

kovi

"Én Londonban öltözködtem, később Rómában. Pali viszont New Yorkban, de azért ő is elegáns volt - mondta a kép bal oldalán álló Margittai Tamás, aki társával, a jobb oldalon álló Kövi Pállal több mint negyedszázadon keresztül diktálták a világgasztronómia tempóját a New York-i Four Seasons éléről.

Kövi Pálról írtam egy cikket nemrég, ő a magyar gasztronómia Puskása vagy Bartókja, de itthon alig ismerik. Balassagyarmaton születik, egyetemre jár két évig Kolozsváron, ’44-ben távozik a városból. 47-ben lelécel, előbb Olaszországba megy, ahol elsőosztályú focista lesz az AS Romában, feleségül veszi az edzője lányát, kimennek Amerikába. Már Rómában vezet egy kis éttermet, New Yorkban a Waldorf Astoriában kezdi legalul, aztán ösztöndíjat kap, elvégzi az egyetemet, lépdel felfelé a vendéglátós ranglétrán. 1966-ban már a Four Seasonsben igazgató, 1972-ben társával, Margittai Tamással megveszik az éttermet, azután majd’ negyedszázadon keresztül a világ egyik legjobb éttermét viszik együtt. Francia mesterszakácsokat hívnak, nouvelle cuisine, kaliforniai és francia borok, évszakonként lecserélik az étlapot, sőt a stílust is. És ezt a stílust utánozta aztán a fél világ… Kövi, a vendéglős meg tudta mondani, hogy egy év múlva, mondjuk, egy hétfői napon mi lesz az étlapon, mi lesz az ebédmenü, még azt is, hogy hányan lesznek a FS-ben, és nagyjából még azt is, hogy kik. Mert neki előre kellett terveznie. Jó előre. Ide járt Pelé, Woody Allen, Kissinger, Vonnegut, Meryl Streep vagy éppen Paul Bocuse, vagyis a politikai, gazdasági és művészeti elit. És akkor ennek a csávónak a sikerei csúcsán, a hetvenes években eszébe jut, hogy hát Kolozsváron a negyvenes évek első felében micsoda gasztronómiai kultúra volt! Össze kéne gyűjteni a régi erdélyi recepteket egy könyvben, gondolja.

De hát éppen dúl a Ceaușescu-rezsim. Ám Kövit ez nem zavarja, lefizeti a román pártfunkcikat, és bejárja Erdélyt, felkeresi az írókat, vendéglősöket, elmegy a falvakba és a levéltárakba, mindenütt recepteket gyűjt – miközben, mondjuk, a New York-i vendéglőjében éppen Travolta Joseph Hellerrel vacsorázik.

A FS a XX. század egyik legfontosabb vendéglője volt, az Erdélyi lakoma (Kövi könyve, mely 1980-ban Bukarestben, 1985-ben New Yorkban, 1987-ben Budapesten jelent meg) pedig az egyik legfontosabb kelet-európai szakácskönyv. Kövi a legismertebb magyar gasztronómus a világban, mi mégsem ismerjük. Olyan ez, mintha nem tudnánk, ki volt Puskás vagy Bartók.

- Tesztelsz is éttermeket, mit szeretsz enni? Hova jársz szívesen?

- Ez egy munka, kb. 15 éve írok étteremkritikákat a Gustóba, néha más újságoknak is. A helyeket nem én választom ki, ahová küldenek, oda megyek. A Gusto általában új fine dining éttermekbe küld, úgyhogy az utóbbi években végigkóstoltam a magyar gasztroforradalom árnyékos és napfényes oldalát is. Ha magamtól megyek vacsorázni, akkor inkább a rusztikus, autentikus, hagyományos konyha érdekel, Madridtól Újvidékig, Kolozsvártól Leccéig, Walestől Isztambulig, Krakkótól Prágáig. Pacalmániás vagyok, ha pacal van az adott ország konyhájában, akkor azt rendelek. A valódi ételek mindig jobban érdekelnek a fikciós fogásoknál.

- És itthon tudsz ilyeneket enni?

- Nem, mert az éttermi vendéglátásból lassan kiszorulnak a valódi, hagyományos ételek. Ha mégis kínálnak ilyesmit, akkor legtöbbször közepes vagy még rosszabb minőségben.

"
Nincs Budapesten rendes birkapörkölt, töltött káposzta, pacal, halászlé, szalontüdő, kelkáposzta-főzelék stb. És ezt addig fogom hajtogatni, amíg lesz.

Ezek az ételek leszorultak a kifőzdékbe, piacokra, hentesekhez, de persze nagyon változó minőségben. Ez baj, és azt jelzi, hogy a magyar gasztronómiának nincs meg az alapja. A sikerek, amelyek kétségtelenül léteznek, mintha a levegőben lógnának. Ahhoz, hogy egy házat felépíts, alapot kell lerakni. Ahhoz, hogy valódi gasztroforradalmat csináljunk, meg kéne ismernünk és határoznunk, mi a magyar konyha. Sokszor azt érzem, hogy a fine dining éttermek fából vaskarika ételeket készítenek, azt hisszük, ha töltött káposztára rádobunk egy homárt, már utol is értük Európát. A homár még oké, de töltött káposztát már nem tudunk csinálni, ez a bibi.

cs3

- Hol vagy igazán otthon? Szentesen születtél, Kolozsváron is otthon vagy, Budán élsz.

- Talán a Király utcában, ott van a lakásom is, bár most Budán lakunk jó pár éve. Budán lakni világnézet, mondta Márai, de nem az enyém, mondom én. Bár igazán jól megvagyok Budán, de azért sokkal jobban szeretem a balkáni pörgést, a bohémnegyedeket, a kocsmazajt. A Király utcában Krúdyt, Szomoryt, Gundelt imádom, meg azt, hogy ez az utca teljesen önmagától visszatért saját, régi medrébe, ebbe a mulatós, kocsmás, hedonista világba, amilyen egykor volt.

- Külföld?

- Soha nem éltem külföldön. Az a fél év, amit Kolozsváron töltöttem, munkával telt, a könyvtárban ültem jobbára, és kocsmákban beszélgettem, jókat ettem-ittam. Ez egy ösztöndíj volt, és tudtam, hogy visszajövök, tehát nem számít igazi száműzetésnek. Íróként bele vagyok kényszerítve ebbe a kis országba, ebbe a kis nyelvbe, és jobb, ha nem áltatja magát az író azzal, hogy ezt itt lehet hagyni, mert nem lehet. Egy orvos, egy vízvezeték-szerelő, egy pincér elmehet,

"
a magyar író megszívta, a nagy világon e kívül tényleg nincs számára hely, neki itt tényleg élni, halni kell.

Nekünk ezen a nyelven kell írnunk, ráadásul még ebből is kell megélnünk, szóval nincsenek választásaink.

- Nyaralás?

- Nem tudok nyaralni, megőrülök, ha pár napig semmi dolgom, csak feküdnöm kell egy tengerparton. Amikor külföldön járok, akkor is dolgozom, legtöbbször írok az utazásokról valami gasztrocikket. Elmegyek kocsmába, piacra, henteshez, éttermekbe – és aztán jól megírom, és ezzel el is telt a nyaralás.

- Ha mást kéne csinálnod a szerkesztésen, tanításon és az íráson kívül, mit választanál?

- Nagyon szívesen lennék vendéglős: valami irodalmi kocsmát csinálnék, ahol regényhősök és írók fogásai lennének az étlapon. Mondjuk ez lenne a címe: "Fogadó a Thelemai Apátsághoz, ahol az enni-inni és olvasni szerető polgárok nyugalomban és békességben élnek". Vagy dolgoznék egy kis, helyi levéltárban, Szentesen, Kolozsváron vagy a Király utcában. Kis lokális kincsek után nyomozni, az nagyon jó élet lenne.

cs4

- És a kortárs magyar irodalom?

- Ilyen nevűt nem ismerek, szerzőket ismerek. Persze, látom én, hogy egyesek baromira tudják, mi az a magyar irodalom, sőt egyenesen egy sportágként kezelik, rangsorokat állítanak össze, Top 10-eket, mintha a művészet is egy versenyszám lenne, ahol a teljesítmények egzakt módon mérhetők és így könnyen összemérhetők lennének. Ebből a szemszögből máris érthető, ha mások meg mindentudó gőgjükben évtizedek magyar irodalmát hasonlítják össze, a nyolcvanas évek aranykor, a kilencvenes már hanyatlás. Ez számomra komolytalan vita. A "Kinek az apukája okosabb?" című óvodai, dedós játék, amiben nem szeretnék részt venni, bár látom azt is, hogy ehhez a kérdéshez már a sarki fűszeres is hozzászólt (engem is felkértek, több helyről is). Van annak a kérdésnek értelme, hogy Rabelais volt nagyobb író vagy Cervantes? Az Ikszek nagyobb regény vagy a Verhovina? Egyébként a kilencvenes évek is tele van számomra nagyon fontos magyar könyvvel: A Budapesti Skizótól A kéklő páráig, a Szürke galambtól a Csillagmajorig, a Tömegsírtól A veinhageni rózsabokrokig, A hullámzó Balatontól a Zöldvendéglőig sokáig tudnám sorolni. Tovább is van, mondjam még?

"
Különben is, íróként az ember pont leszarja a magyar irodalmat. Ül a sötét szobában és ír, vagyis csinálja a melóját.

Szavakat keres a szótárban, mondatokat eszkábál, novellazárlatokon, címeken, szereplőkön töri a fejét, és fejezeteket szabdal szét. És kurvára nem azon gondolkozik, hogy most a magyar irodalom arany-, ezüst- vagy bronzkorában ténykedik-e éppen. Már akkor, ha kicsit is épeszű…

- Akkor legyen ez az interjú címe, hogy "Leszarom a magyar irodalmat"?

- Én inkább ezt javasolnám: "Kiskorú amőbával szexelt a tömeggyilkos író". Hátha így elolvassák…

Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A mai napig furcsa, hogy kinyitom a szekrényt, és van minden” – Németországban kezdett új életet egy ápolónő, aki otthagyta a magyar egészségügyet

Csilla nem írta alá márciusban az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Most Németországban dolgozik egy koraszülött-intenzíven. Elmesélte a tapasztalatait.

Link másolása

hirdetés

Március elsejével több egészségügyi dolgozó is távozott a munkahelyéről, ugyanis nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Lapunknak akkor többen is elmondták, miért döntöttek így. Volt, aki évtizedeket húzott le az egészségügyben, mielőtt az új szerződés miatt búcsút mondott a hivatásának.

Csilla diplomás ápolónő, egy koraszülött-intenzív osztályon dolgozott. Több mint 23 év után hagyta ott a magyar egészségügyet. Márciusban a Szeretlek Magyarországnak ő is elmondta, miért döntött így.

Most, több mint két hónap elteltével megkerestük, hogy megtudjuk, mi történt vele az elmúlt időszakban, hol tudott elhelyezkedni, megbánta-e a döntését, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Csilla végül Németországban kezdett új életet, nem hagyta ott a pályáját, továbbra is ápolónőként dolgozik egy koraszülött-intenzíven. Azonban a váltás nem volt egyszerű számára. Egyrészt, mert több mint 23 évet dolgozott a magyar egészségügyben, ami mentálisan nagyon megviselte, másrészt azért, mert a családja nélkül, kevés nyelvtudással indult el szerencsét próbálni Németországba.

hirdetés

- Hogyan élted meg azt az időszakot, amikor nem írtad alá a szerződést? Milyenek voltak a napjaid utána?

Nagyon összezuhantam, poszttraumás stresszben szenvedtem.

Képtelen voltam például rendet csinálni, egy hónapig arra vágytam, hogy nézhessem a plafont és ne legyen körülöttem senki. Egyáltalán nem vágytam interakcióra, ebbe a családom is beletartozott.

De közben már el kellett kezdeni frissíteni a nyelvtudásomat, hogy ki tudjak menni majd dolgozni.

Egy bő hónap volt az, amikor kicsúszott egy kicsit a talpam alól a talaj, nem kóros mértékben, de éreztem, hogy nagyon fáradt és negatív vagyok.

Ebből a szempontból jó, hogy nem azonnal mentem egy másik munkahelyre, mert az felőrölt volna.

- Hogyan kerültél Németországba?

Egy német közvetítőcégen keresztül mentem ki dolgozni. Ők segítettek a lakhatásban és a nyelvtanulásban is. Nekem még csak alapfokú nyelvvizsga kellett a diplomához, így most heti több alkalommal is járok nyelvórákra a munka mellett.

- Ugyanúgy koraszülött osztályon dolgozol, mint itthon. Milyenek most a napjaid, mennyiben más az ottani élet, a munka, mint Magyarországon?

Minden szempontból más, mint otthon. Németországban is sok a munka, és itt is vannak elvárások, de teljesen máshogy állnak az emberhez, figyelmesebbek. Például az első időszakban egy kicsit messzebb laktam a kórháztól, körülbelül egy másfél órára, így nekem nem kellett hatra járnom dolgozni, csak kilencre. De szó nélkül átírják a beosztást, ha éppen nyelvórám van, vagy amikor költözni kellett.

Otthon attól is rettegett az ember, hogy csak le ne betegedjen, mert nem tudnak behívni helyette mást. Itt ilyen nincs, megoldják.

Egy nagyon jól szervezett, precíz rendszerben dolgoznak, nem láttam még eddig fejetlenséget. A másik, hogy

Magyarországon iszonyatos terhet ró az ápolókra a “nincs”. Itt a mai napig furcsa, hogy kinyitom a szekrényt, és van minden.

Rajtam mindig röhögnek a kollégáim, amikor leesik a kezemből valami, és megkérdezem, hogy kidobhatom-e. Itt az a válasz, hogy persze. Otthon ezzel szemben mindent vittünk sterilizálni, azt is, ami egyébként egyszer használatos. Az intenzíveken például nagyon jók a nagy eszközök, mint a lélegeztetőgépek, az ágyak. Amikor bemész, azt látod, hogy modern. De sokszor hiányoznak az apró dolgok: a pelenka, a rögzítések, az EKG-hoz a tappancsok. Ez a legnagyobb különbség, hogy Németországban ezek mind ott vannak.

- Anyagi szempontból mennyivel jártál jobban vagy rosszabbul a döntéseddel?

Magyarországon diplomás ápolóként, 23 év munkaviszonnyal, túlórákkal együtt, úgy, hogy csak éjszakai műszakokban dolgoztam, 420 ezer forintot vittem haza.

Ugyanakkor éjszaka dolgoztam, nappal maradt pár órám aludni, hogy el tudjam látni a családomat is. Ez nem élet: az ember éveken keresztül csinálja ezt, ráadásul egy intenzív osztályon.

Németországban segédápolóként vettek fel, ugyanis nincs meg a B2-es nyelvvizsgám. Három műszakban dolgozom és nyolcórásak a műszakok. Összességében körülbelül 2000 euróra (kb. 700 ezer forint) jön ki a fizetésem most nettóban, a két gyermekem után kapott családi pótlékkal együtt.

- Egyelőre egyedül mentél ki Németországba, a családod itthon maradt. Két gyermeked van. Hogy bírod nélkülük?

Rettenetesen nehéz, hiszen most egy időre kettészakadt a család. Viszont, amikor még otthon dolgoztam, nagyon kimerült és stresszes voltam, az sem volt jó.

Mindig azt mondom, hogy egy nővér nemcsak a kezeivel, hanem az érzelmeivel is dolgozik. Én mindent odaadtam a munkahelyemen, mire hazaértem, a gyerekeimnek nem maradt a szívemből. Igaz, hogy csak online, de most többet beszélgetek velük, mint korábban, mert több időm van rá.

- Milyen terveitek vannak a jövőre nézve, ők is kimennek utánad?

Igen, már dolgozunk azon, hogy mielőbb ki tudjanak jönni ők is. Az a célunk, hogy teljesen kiköltözzünk. Most viszont még nem keresek annyit, hogy egy fizetésből meg tudjunk élni itt, a párom pedig még nem tud annyira németül, hogy munkába tudjon állni. Ha meglesz a nyelvvizsgám, akkor kapok olyan fizetést, amiből már biztosítva lesz a megélhetésünk. Most az a terv, hogy bérelni fogunk egy házat. Annyiban nehezebb a mi helyzetünk, hogy van egy kutyatenyészetünk, így nem egyszerű bérelni, vásárolni pedig nem tudunk. De van több opciónk is: az is lehet, hogy Ausztriában telepedünk le, közel a határhoz, én pedig átjárok majd dolgozni. Ez még kiderül. Mindenesetre szeretnénk mielőbb megoldani, hogy újra együtt lehessen a család, mert ez a része a legnehezebb jelenleg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Schiffer András: Ha egy helyi, falusi képviselő lop, panamázik, előbb megtudják a helyiek, mint a rendőrség

A Karátson Gábor Kör egyik alapítója szerint az ökopolitika sokkal összetettebb, mint a környezetvédelem, a mai ökopolitika nagyrésze csak "zöldrefestés", de azt is elmondja, miért tartja rossz ötletnek az Európai Egyesült Államok gondolatát.

Link másolása

hirdetés

Június 4-én mutatják be a Karátson Gábor Kör Harmadik Út - ökopolitikai programtöredékek címen megjelent vitairatát. Ebből az apropóból beszélgettem az egyik társszerzővel.

- Kicsit beszélj a Karátson Gábor Körről. Kik hozták létre, miért...

- A Karátson Gábor Kör két fázisban alakult meg. Én még parlamenti képviselő voltam, amikor Lányi András kezdeményezésére összejött egy társaság. Volt is néhány alkalom a FUGA-ban, de aztán ez úgy abba maradt, nem is jutottak odáig, hogy egyesületként megalakuljanak.

Ez még az az időszak volt, amikor Lányi Andrással nem igazán kerestük egymás társaságát. Viszont már ebben a kezdeményben részt vett Ikotity István képviselőtársam, ő közvetített köztünk.

Végül 2019 szeptemberében alakítottuk meg formálisan is az egyesületet, méghozzá a Karátson Gábor emléklakásban, a Deák téren, ahol nem csak festményei, rajzai láthatóak, hanem a közéleti aktivitásának emlékei is.

Körülbelül harmincan hoztuk létre ezt a kört. Az alapítók részben olyanok, akik akkoriban a humánökológia szakirányra jártak, amit annak idején Lányi András indított még 1995-ben. Az első évfolyamon még én is részt vettem. Azután pár éve, amikor nyugdíjba ment, átadta a stafétát Takács-Sánta Andrásnak, aki ugyancsak alapító vezetőségi tagunk.

hirdetés

Mellettük az alapítók között volt pár korábbi LMP-s harcostárs, és néhány további rendszerkritikus gondolkodó, mint például Tallár Ferenc filozófus.

- Miért pont Karátson Gábor?

- Azért ezt a nevet választottuk, mert Karátson Gábor szellemiségében szeretnénk létrehozni egy ökopolitikai műhelyt. Ha úgy tetszik, egy szellemi menedékházat.

A kör első kezdeményezése a 2019-ben indult szabadegyetem-sorozat volt, az első évadban „Tanácstalan köztársaság” néven az ELTE Lágymányosi Campusán, amit a Covid sajnos félbeszakított.

- Akkor tulajdonképpen ez egy „thinktank”, vagy vannak egyéb, távlati céljaitok is?

- Ha arra gondolsz, hogy a politikai küzdelemben részt akarunk-e venni, akkor erre nagyon határozott nemet tudok mondani. Nem erre hoztuk létre: ez egy ökopolitikai "menedékház".

- Néhány hete kiadtatok Harmadik út címen egy ökopolitikai programtöredéket. Mint mondod, nincsenek politikai ambícióitok. Akkor mi volt a cél?

- Az, hogy vitát gerjesszünk. Programja annak is lehet, akinek nincsen pártja.

Szerettük volna világossá tenni, hogy hol ér véget az ökopolitika, és honnan kezdődik a zöldre festés.

Mi az, ami valóban ökopolitikai rendszerkritika, és mi az, ami csupán a rendszer manőverezése? Ami csupán „greenwashing” és a „greenshaming”, tehát a zöldre festés és a zöld szégyenítés? A Harmadik Út egyébként a Karátson Gábor Kör belső szemináriumának terméke: a teltházas, nyilvános beszélgetésekkel párhuzamosan ugyanis egy ilyen „befeléfigyelős” folyamatot is elindítottunk.

- „A környezettudatos politikai nyilatkozatok általában kétfélék: hazugok vagy kétségbeejtők” írjátok. Mit mondtok ezzel szemben ti?

- Ez az irat nemcsak a magyar, hanem a globális valóságról szól. Ne a szükségleteknek megfelelő kommunikációs termékeket állítsunk elő, amikben azok sem hisznek, akik ezeket árulják, hanem próbáljunk számot vetni a globális helyzettel, a jövő nemzedékek életfeltételeit fenyegető valósággal.

Egyre inkább azt látjuk kampányokban, hogy könnyen fogyasztható és gyorsan eldobható politikai termékeket árulnak, ahol az sem lényeges, hogy az illető hisz-e benne, csak jól árulja a terméket, jól játssza a rá kiosztott szerepet.

Egyre kényszerítőbb a helyzet, hogy szembenézzünk a valósággal, szembenézzünk azzal, hogy a következő generációk életfeltételeit hogyan zabáljuk fel.

- Úgy érzem, jelentős fogalomzavarral is meg kell küzdeni. Sokan, ha azt hallják, ökopolitika, akkor lényegében a környezetvédelemre gondolnak.

- Lányi Andrásnak van egy régi szavajárása: a környezetvédelemnek nincs értelme, mert a környezet az védhetetlen.

A környezetvédelem önmagában a másutt megtermelt externáliák elszállítására szorítkozik. Amikor a nemzeti parkba vagy az erdő szélére letesznek egy szeméthegyet, akkor a környezetvédő elviszi, vagy bejelentést tesz.

Az ökopolitika ezzel szemben olyan holisztikus látásmód, amelyik egészben próbálja kezelni a problémát. Azzal vet számot, hogy a globális kapitalizmus működése szünteti meg a következő generációk létfeltételeit.

Nem elég elhordani az externáliákat, mert az olyan körülbelül, mintha vizet gereblyéznénk, hanem az egész társadalmi működést kell úgy átalakítani, hogy ne pusztítsuk tovább az erőforrásainkat.

Abban teljesen igazad van, hogy a mai közbeszédben ezek a fogalmak állandóan keverednek-kavarodnak. Ebben némi szándékosságot is érzek, hogy azok a nagytőkés érdekcsoportok, akik a feszültségek elcsatornázásában érdekeltek, megpróbálják úgy csomagolni a környezeti problémákat, hogy a saját felelősségükről eltereljék a figyelmet.

Tipikus megnyilvánulása ennek a „green shaming”, amikor arra próbálnak nagyvállalati kampányok rámutatni, hogy egyedül te vagy a felelős, rajtad múlik a bolygó sorsa.

Amikor különböző politikai erők próbálják magukat zöldíteni (a mai magyar politikai közdelemben is láthatjuk, amikor egy hamisítatlan neoliberális alakulat képviselő jelöltje is hangoskodik, hogy ő a zöld politikát fogja képviselni) szándékosan vagy tudatlanságból, de a fogalmakat is összekeverik.

Azt hiszik, elég egy harcos, aki hangosan kiabál, amikor valahol valamilyen szennyezés történik, miközben az ökopolitikai felfogás az ma a globális politikában egy alternatíva mind a populizmusra, mind a progresszív bőrbe csomagolt, technokrata neoliberális irányzatra.

- Az is nagyban akadályozza az ökopolitikai gondolkodás terjedését, hogy minden fontos történést beáraz az aktuálpolitika, és szinte előre lehet tudni, hogy a pártszimpátia, párt hovatartozás alapján ki mit fog reagálni.

- Éppen ezért fontos a Karátson Gábor Kör missziója. Hogy legyen egy társaság, amelyik a napi versenyen kívül szembesíti a közvéleményt azzal, hogy maga a globális kapitalista világrendszer a probléma.

Nem véletlen, hogy az elmúlt egy évben számos globális kezdeményezéshez csatlakozott a Karátson Gábor Kör. Például az Európai Unió és a Mercosur közti szabadkereskedelmi tárgyalások elleni tiltakozáshoz, vagy a méhek megmentésére indult európai kezdeményezéshez.

Azt próbáljuk bemutatni, hogy maga a rendszer hogyan szűkíti be a választási lehetőségeinket. Azért fontos, hogy egyesületi formában, szellemi műhelyként tesszük ezt, hiszen nem vagyunk érdekeltek a politikai versenyben.

- A politikai aktorok felé közeledtek a programotokkal?

- Nincs ilyen szándékunk, de nem is hiszem, hogy érdekelné őket. A közvélemény állóvízébe szeretnénk kavicsot dobni. Függetlenül attól, hogy mi az épp aktuális adok-kapok, hogy ki hány centi illetve kinek van nyelvvizsgája és kinek nincs. Vannak ennél húsbavágóbb dolgok, amikről érdemes lenne vitákat folytatni. Rögtön kiderül, hogy egész másutt vannak az egyetértési és egyet nem értési pontok, mint amit a politikai felszín mutat.

- Érdemi változást politikai hatalommal, tőkével vagy a tömegek nyomásával lehet elérni. Szerinted hogy lehet ezt a rendszert kimozdítani?

- A Karátson Gábor Kör nyilvánvalóan nem tud tömegeket megmozgatni. Mi egy gondolati változást próbálunk inspirálni. Ha el tudsz indítani egy másfajta politikai diskurzust, egy másfajta politikai gondolkozást, az a politikai keresletet is meg tudja változtatni.

- Nagy szimpatikus, amit a közbizalomról írtok. Ugyanakkor persze nincs olyan politikai erő, amelyik ne ígérne átláthatóságot, egyenes beszédet. Te még mindig hiszel benne, hogy ez a valóságban is megvalósulhat?

- Ha az a kérdés, hiszek-e abba, hogy létezhet olyan kormányzás, ahol a hatalomban egyáltalán nem fordul elő korrupció és tisztességtelenség, akkor erre azt felelem: természetesen nem vagyok naiv.

De azok, akik azzal a tőkével kapnak belépőjegyet a politikai színpadra, hogy a korábbi elitnek tartanak tükröt, azoknak sokkal nagyobb a veszíteni valójuk egy-egy ballépésnél, mint a rendszer erőinek. Pártpolitikusként is ezt mondtam.

A másik és egyben érdemi válaszom viszont az, hogy abban bízunk, előbb-utóbb tömegek jönnek rá a világon arra, amit Lányi András úgy fogalmaz meg: a Földet megmenteni nem lehet, viszont a saját földjét mindenki meg tudja menteni.

Magyarul: a lokális kezdeményezések megerősödnek. Minél kisebb lokalitásról van szó, annál inkább átlátják az emberek, és elementáris is az igényük az átláthatóságra. Egy falu vagy egy társasház ügyeiben napi szinten forog az ott élők fejében, hogy vajon mit csinálnak az ő felhatalmazásukkal, mit csinálnak a pénzükkel.

Minél absztraktabb egy rendszer – lásd az államot –, annál hajlamosabbak az emberek beletörődni, hogy a politika az már csak ilyen.

Ezért is tartom veszélyesnek az Európai Egyesült Államok gondolatát, mert azzal gyakorlatilag lemondunk róla, hogy azt a bürokráciát bárki valaha is érdemben ellenőrizni tudja.

Hogy visszakanyarodjak a kérdésedre: ha erős lokális közösségekből épül fel egy társadalom, akkor attól függetlenül, hogy éppen milyen arányban vannak a hatalomban lévők között tisztességes és tisztességtelen emberek, az erős lokális öntudat önmagában biztosíték a tisztulásra.

Ha egy helyi, falusi képviselő lop, panamázik, először is előbb megtudják a helyiek, mint a rendőrség, és az illető biztos lehet abban, hogy el kell onnan költöznie.

Ha nagyban panamázol, jó kommunikációs hadsereg áll mögötted, jó esélyed van rá, hogy a szavazóid azt mondják, a politika már csak ilyen, és végső soron te ő értük lopsz, nem ellenük.

“A világ mostani rendje nem azért fenntarthatatlan, mert a természet eltartóképességének korlátaiba ütközik, hanem azért ütközik természeti korlátokba, mert fenntarthatatlan. Az emberi beavatkozás nyomán kibontakozó természeti katasztrófa új megvilágításba helyezi mindazt, amit az együttélés értelméről, a társadalom rendjéről gondolunk.”

Szeretettel várunk a Karátson Gábor Kör Harmadik Út - ökopolitikai programtöredékek címen megjelent vitairatának bemutatóján a Kossuth Klubba (Múzeum utca 9.) 2021 június 4-én 16:30-kor.

Lányi András szerkesztő, Kajner Péter, Schiffer András, Tallár Ferenc társszerzők.

A Facebook eseményt itt találod.

A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a résztvevők ezen a linken regisztrálhatnak.

A Harmadik Út teljes terjedelmében elérhető a Karátson Gábor kör honlapján.

- Az egyik fejezet a programotokban „Az értelmes együtt-nem-értés politikai kultúrája.” Tény, hogy lassan nem tudunk egymással beszélni.

- Amit ma Magyarországon látunk, az nem egyéb, mint hogy egymás mellett lebeg két véleménybuborék. Nem hogy nincs esély a szót értésre, de mindkét véleménybuborék úgy van kialakítva, hogy még véletlenül sem hallatszódjon be a másik érvelése.

Akkor, amikor a lokalitás irányába szeretnénk vinni a társadalmat, az nem csak a gazdálkodásról szól, hanem a döntéshozatal mikéntjéről is.

Fontos lenne, hogy megerősödjön a közvetlen állampolgári részvétel lehetősége, és itt ne csak népszavazásra gondolj. Például jó lenne eltörölni a kiemelt beruházási törvényt, amivel a legtöbb disznóságot tudják a kormányok elkövetni. Az állampolgári részvételre pont a legnagyobb beruházásoknál van szükség, lásd a gödi Samsung esetét, vagy amit Dél-Pesten óhajt a kormány véghezvinni.

- Ahogy olvastam a ma jellemző, minél több adatot a fejbe töltő oktatással is szakítanátok.

- Ez egy évszázados hagyomány a magyar oktatási rendszerben, amellyel húsz évvel a rendszerváltás után sem sikerült szakítani. Megjegyzem, nem csak a köz- hanem a felsőoktatásban sem.

- Még valamit idéznék. „Nem fogadjuk el sem a globális üzleti hálózatok, sem az új párthűbéri rendszer játékszabályait, mert hatalmát mindkettő létforrásai pusztítására építi.”

Nekem szimpatikus ez a gondolat, de adja magát a kérdés: egy ilyen kis országnak milyen lehetősége van a jó lét növelésére úgy, hogy megszabaduljon mindennemű külföldi üzleti és politikai függőségtől?

- Ebben a tekintetben Magyarországnak tragikusan óriási tartalékai vannak. Az egész rendszerváltás úgy ment végbe 89’ után, hogy az országot odadobták a külföldi befektetőknek.

Tehát bőven van tartalékunk abban, hogy részben megpróbáljuk a saját termelőkapacitásainkat a meglévő tudással, a meglévő termelési kultúrával újjáépíteni.

Ezért szalasztott el óriási lehetőséget az elmúlt egy évben, a Great Lockdown alatt a magyar kormány.

Másrészt segíthetünk a helyi gazdaság ösztönzésével. A tavalyi karantén megmutatta, hogy egy ország, amelyik még kelet-európai viszonylatban is nagyon kitett a globális ellátó láncoknak, ott milyen ellátási zavarokat okozhat egy ekkora lezárás, mint amit tavaly megéltünk.

De egyben a lehetőséget is mutatja, mert abban a pillanatban, hogy maszktól kezdve élesztőn át a wc papírig Magyarország önellátó, akkor nem csak karantén esetén nem kell sorban állni, hanem kiderül, hogy mégsem vagyunk annyira rászorulva az importra. Az az ország amelyik csökkenteni tudja az import-függőségét, az növelni tudja a szuverenitását, az önrendelkezését.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Végigtekertük a Budapest-Dunakeszi között elkészült új kerékpárutat

Fotós kollégánk kipróbálta a közel 5,5 km hosszú bicikliutat, amin közvetlenül le tudunk tekerni Dunakeszire úgy, hogy nem kell különböző kerülőket tennünk.

Link másolása

hirdetés

Végigtekertük a Budapest-Dunakeszi között elkészült új, ez év tavaszára beígért, közel 5,5 km hosszú bicikliutat, ahol végre közvetlenül le tudunk tekerni a településre úgy, hogy nem kell különböző kerülőket tennünk. Ez az út annak a Eurovelo 6-os nemzetközi kerékpáros útvonalnak a része lett így, ami az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig húzódik.

Az elkészült Budapest-Dunakeszi szakasz röviddel a Megyeri híd után kezdődik, a Váci út és az újpesti Vasrózsa utca sarkán. Természetesen addig is ki tudunk jutni a városból kerékpárral, tény, hogy kisebb kerülőkkel, ha nem szeretnénk a Váci út felől érkezve a forgalomban, vagy a járdán biciklizni, mert nem sokkal Újpest-Városkaput elhagyva, elfogy a kétkerekűeknek való út.

Összességében elmondható, hogy az új bicikliút a Vasrózsa utcától nagyon sima, kényelmes, és biztonságos tekerést biztosít Dunakeszi felé, az autóforgalomtól teljesen elszeparáltan.

Az egész szakaszból talán a legizgalmasabb az a hosszú egyenes, ami Dunakeszi határába megérkezve fogad minket, közvetlenül a dunai ártér mellett.

Bár megérkezésünkkor a dunakeszi sétány mellé a bicikliút folytatásán épp munkások dolgoztak, így a partmenti útra terelődtünk, de túránkat nemsokára már a megújult kerékpárút utolsó dunakeszi szakaszán is tovább tudjuk folytatni a Dunakanyar felé.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Viszonylag derűvel éltem az életem, és a Covid megtört” - megrázó beszámoló egy Covid-osztályon dolgozó orvostól

Dr. Németh Zsófia több mint egy éve dolgozik Covid-osztályon. Most őszintén beszélt a saját érzéseiről, állapotáról is. A doktornő is megkapta az Év Covid dolgozója elismerést.

Link másolása

hirdetés

"2020 márciusa mindenki életét megváltoztatta, talán örökre. Szeretném elmesélni, hogy az enyémet hogyan. Több mint egy éve – elhagyva eredeti osztályomat – egy koronavírus-osztályon dolgozom, több mint nyolc hónapja vezetem azt. Magyarországon kevés szó esett arról, hogyan működnek a Covid-osztályok, miben más az élet ezeken, mint a “tiszta” osztályokon. Még orvosi berkekben is majdnem csak azok tudják, hogy ez a különbség nem csak a szkafanderről szól, akik dolgoztak valaha Covid-osztályon. A koronavírus okozta sokszínű, új betegséget az életből és nem tankönyvekből kellett megtanulnunk. Azok a fogódzkodók, amik a 25 éves belgyógyászati munka során vezettek, most nem voltak használhatóak, újakat kellett keresni.

Különösen a pandémia harmadik hulláma viselte meg Magyarországon az egészségügyi dolgozókat testileg és lelkileg is – és erről is kevés szó esett a hivatalos tájékoztatásban.

A nemzetközi szakirodalomban azonban gombamód szaporodnak a cikkek az ellátók mentális állapotáról, a kialakult poszttraumás stressz betegségéről. Magam is eddig ismeretlen érzéseket éltem meg… az emberi kapcsolataim is alapvetően alakultak át" - írja dr. Németh Zsófia az online előadásának felvezetőjeként a MÁSvilág Klub oldalán.

Az orvos beszélt a koronavírus-járvány első hullámáról is. Ekkor még komoly biztonsági intézkedések voltak, aminek pozitív eredménye volt a kevés megbetegedés. Ugyanakkor a nyárra egy hamis biztonságérzet alakult ki az emberekben. Azt hitték, hogy könnyen megúszható a járvány. Ezért volt sokkal több a beteg és a halálos áldozat a következő hullámban.

A legnagyobb gondot az okozta, hogy a még lecsengőben lévő másodikra jött rá a harmadik hullám, váratlanul. Eközben megváltozott az emberek viszonya az egészségügyhöz is. Míg az elején erős volt a szolidaritás, később elveszett a türelem feléjük.

hirdetés
A doktornő elárulta, hogy őket is megviselte a helyzet. Ők is mélypontra kerültek: addig "viszonylag derűvel éltem az életem, és a Covid megtört"

- vallotta be.

Szörnyű volt megélnie például, hogy megvizsgált egy pácienst, azt hitte, nem nagy a baj, majd nemsokkal később meghalt. Az ilyen esetek kikezdték, úgy érezte, hogy értéktelenné vált. Volt, hogy az autójába ülve nem tudott hazaindulni, csak sírt. Közepesen súlyos depresszióba került, mert úgy érezte, hogy amiket átél, olyat még soha nem élt meg korábban. Az állapotán végül az antidepresszánsok és a pszichoterápia segített.

Bár úgy tűnik, hogy a harmadik hullám is lecseng, most más érzésekkel kell megküzdeniük. A covid-osztályon dolgozókat most a "mit kezdjek magammal" kérdések nyomasztják. Eközben egyre több szakember jelzi, hogy megszaporodtak a posztcovid-tünetes betegek.

VIDEÓ: Az Év Covid dolgozója I. (sorozat): dr. Németh Zsófia

Forrás: Telex.hu

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk