SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Azt fogjuk gondolni, hogy utcán élni bűn

Példátlan, hogy egy ország alkotmányban tiltsa meg az utcán élést - mondja Gurály Zoltán a Menhely Alapítvány munkatársa.
Mizsur András, Abcúg, Fotó: Végh László, Hajdú D. András - szmo.hu
2018. október 15.


Link másolása

Az egész társadalomra káros lehet a hétfőn életbe lépett jogszabály, ami gyakorlatilag betiltja az utcai hajléktalanságot, mert azt üzeni az embereknek, hogy a sikertelenség büntethető, mondta Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány módszertani munkatársa, a Február Harmadika munkacsoport vezetője. A szakember szerint az intézkedés felerősíti azt a vélekedést, miszerint a hajléktalanokkal szemben a kényszerítés is megengedhető, csakhogy eltűnjenek az utcáról. Nem egyedi Európában, hogy rendőrök viszik be szállóra a hajléktalanokat, az viszont példátlan, hogy egy ország alkotmányban tiltsa meg az utcán élést. Az új szabályozás a szállóknak is komoly problémát jelent, ugyanis nincs elég emberük, hogy egész nap nyitva tudjanak lenni. Interjú Gurály Zoltánnal.

– A hétfőn életbe lépett törvénymódosítás értelmében általánosságban tilos lesz a közterületen való életvitelszerű tartózkodás. Az eddigi szabályozás a világörökségi részekre, illetve az önkormányzat által kijelölt területekre vonatkozott. A korábbi gyakorlat azt mutatta, hogy a hatóságok nem igazán tartották be ezeket a szabályokat. Mire számít, ezután is így lesz?

– Való igaz, hogy az előző szabályozást alig hajtották végre. A szabálysértési eljárások szinte kivétel nélkül figyelmeztetéssel zárultak, legtöbbször csak szemetelés vagy hangoskodás miatt volt büntetés. Lehet, hogy megint csak ez fog történni, viszont fontos különbséget látok a kétféle tiltás között: míg korábban csak bizonyos feltételek mellett számított szabálysértésnek az életvitelszerű közterület használat, addig most minden körülmény között az. Tehát nem csak azért rossz, mert bizonyos körülmények között zavaró, hanem önmagában rossz, hibás cselekmény. Ez a változás később visszahat a társadalom gondolkodására: előbb-utóbb tényleg azt fogjuk gondolni, hogy utcán élni bűn. Egy törvény vagy rendelet olyan dolgot nyilvánít szabálysértésnek, amit a társadalom is büntetendőnek, betiltandónak tart. Szerintem most nem így gondolkodnak az emberek a hajléktalanságról. Van egy furcsaság, két éve készítettünk egy reprezentatív adatfelvételt a lakosság körében, amiből az derült ki, hogy a megkérdezettek döntő többsége inkább segítené a hajléktalanokat, mint büntetné. Miközben a többség azt is gondolja, hogy a hajléktalanokkal szemben a kényszerítés is megengedhető, hogy eltűnjenek az utcáról. Ez egy komoly ellentmondás, amely arról tanúskodik, hogy az emberek nem nagyon tudnak mit kezdeni a hajléktalanság által megjelenő problémákkal és ez folyamatos feszültséget okoz a közösségekben. Ez a konfliktus állhat a mostani intézkedés mögött, valószínűleg ezt a kormány ugyanúgy felmérte.

– Vagyis az intézkedés valódi újdonsága az, hogy az egész társadalom sérül általa?

– Az embereknek alapvetően a sikertelenség jut eszükbe egy hajléktalan láttán: valami nem sikerült az életében, ő is jobbat, mást akart. Tudják, ha valaki kifekszik az utcára, akkor ő már mindent feladott. Automatikusan magukra vetítik ezt a helyzetet, ez okozza igazából a stresszt bennük: “Úristen, ez velünk is megtörténhet.” És ha azt látják, hogy valaki szerencsétlenségében még bűnelkövetővé is válik, az csak növelni fogja ezt a feszültséget. Ez az az állapot, ami be fog szivárogni a mindennapi viszonyainkba: a sikertelenségnek lehet az a következménye, hogy büntethető vagyok. Nem állítom, hogy ez a kormány szándéka, és az sem biztos, hogy így fog történni, de tapasztalataim szerint nem elhanyagolható ennek veszélye. Amikor valaki kifekszik az utcára, akkor nem csak arról van szó, hogy nincs hol aludnia, hanem segítséget kér. Milyen az a közösség, ahol nem lehet büntetlenül segítséget kérni? Egyes elméletek szerint a közterületi hajléktalanság egyfajta demonstráció: a saját szegénységén túl felmutatja a társadalom állapotát. Erre minden önálló és felelős állampolgárnak szüksége van, még akkor is, ha ez a látvány sokszor nem szép.

– A hajléktalanoknak ezentúl a hatóságok felszólítására kötelező lesz bemenniük egy szállóra. Akkor indul meg a szabálysértési eljárás, ha a rendőr 90 napon belül háromszor szólítja fel a hajléktalant a közterület elhagyására, és ennek negyedik alkalommal sem tesz eleget. Hogyan lesz bizonyítható, hogy valaki valóban életvitelszerűen él az utcán?

– Elsőre olvasatra úgy tűnt, hogy nehezen. Kérdéses, mennyire áll meg az életvitelszerűség, ha például valaki időről időre bemegy a szállóra. Vagy: sok hajléktalannak van bejelentett lakcíme. Tapasztalatból tudjuk, hogy gyakran olyanok is huzamosabb ideig tartózkodnak közterületen, akiknek amúgy van lakásuk, de nincs áram vagy fűtés az ingatlanban.

– Ha matracon fekszenek az aluljáróban az már egyértelműbb helyzet?

– Nem biztos, mert az utcai szociális munkások több olyan hajléktalannal találkoztak, akiknek volt szállós jogviszonyuk, de valamiért egy-egy éjszakán nem tudtak bemenni a szálláshelyre. Ez sem nevezhető életvitelszerűségnek, hiszen bárkivel előfordulhat, hogy lekési az utolsó buszt vagy vonatot és nincs hová mennie reggelig.

Tehát az is a probléma az új szabályozással, hogy homogén csoportként kezeli a hajléktalantársadalmat?

– Igen, mert az általános kép szerint az él az utcán, akinek nincs hol laknia; a rendesebbje este bemegy a szállóra, napközben pedig a nappaliban melegedőn van. Ehhez képest nagyon különböző életstílusú ember él az utcán, akiket csak a “hajléktalan” definíciója köt össze.

– A kormány többször hangoztatta, hogy mindenkinek van elég hely a szállókon, senkinek sem kell az utcán élnie. A téli krízisidőszakban megnyitott extra szálláshelyekkel együtt országosan 11 200 férőhely van, miközben szakértői becslések szerint a hajléktalanság 20-30 ezer embert érinthet. Hol az igazság: van elég férőhely vagy sem?

– Erre nincs egyértelmű válasz, az élet ennél összetettebb. Budapesten talán három olyan szálló van, ahol többnyire van üres hely, de pont nemrég futottam bele egy esetbe, amikor lett volna hely, csakhogy a hajléktalan ápolásra szorult, és erre csak néhány intézmény alkalmas. A szociális munkások egész éjszaka kerestek helyet számára, mire sikerült elhelyezni. Ez csak egy szempont, de számtalan más oka lehet, amiért egy hajléktalan nem tud bármelyik szállóra bemenni. Manapság nem ritka, hogy a hajléktalanok dolgoznak valahol, ez esetben munka után még el kell jutniuk a szállóig, ami pénz és idő. Van még egy másik óriási tévedés, ami abból adódik, hogy legtöbben a hajléktalan népességet állandónak tekintik. Felméréseink szerint havonta országosan 120-180 ember válik hajléktalanná, és közel ennyien kerülnek ki a hajléktalanellátás látóteréből. Elvileg könnyedén ki lehetne számolni, hogy ha adott pillanatban az összes hajléktalan bekerül szállóra, akkor mennyi idő múlva lesz ugyanennyi ember az utcán, aki be akar kerülni szállóra. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, mert a szálláshelyek felén olyan emberek laknak, akik lakhatásuk elvesztése után közvetlenül kerültek be az intézménybe, nem éltek az utcán. Tehát nagyon nehezen lehet kikalkulálni, mennyi férőhelyre lenne szükség. Én azt tippelem, hogy a jelenleginél jóval több férőhelyre lenne szükség ahhoz a szolgáltatási szinthez, amivel a jogszabály megalkotói számoltak. Véleményem szerint ezért sem jó eszköz a hajléktalanság felszámolására a szankcionálás.

– A közvélekedés mégis az, hogy a hajléktalanok igenis menjenek be szállóra, ha van hely.

– Ezeket a szállókat úgy kell elképzelni, hogy egy-egy helyen nagyon sok, nem ritkán 50-100 főt szállásolnak el egyszerre. Általában 10 ember kerül egy szobába, teljesen véletlenszerű, hogy ki mellé kerülnek. A termek túl vannak fűtve, hogy ne kelljen takarót adni az ágyi poloskák miatt. Közös a konyha, a WC és a zuhanyzó, hadd ne soroljam. Mentálisan nagyon megterhelő egy ilyen helyen élni. Átmeneti megoldásnak jó a szálló, de senki sem gondolhatja, hogy pótolhat egy lakást.

– Hogy fog kinézni a rendőri intézkedés? Ők fogják elszállítani a hajléktalanokat a szállóra?

– Szerintem az utcai szolgálatot fogják odahívni. Csakhogy ha az illető a következő sarkon ki akar szállni az autóból, akkor nem tehetünk semmit, nincs jogunk korlátozni a szabadságát. A rendőrök ezt nehezen értik meg, ők annak örülnének, ha az utcai szolgálat akár kényszerrel is elvinné a hajléktalanokat a szállóra. Való igaz, hogy van egy réteg, körülbelül a hajléktalanok tíz százaléka, akikkel mi hosszú távon sem tudunk mit kezdeni.

– Más országokban van példa arra, hogy a rendőr kényszerítheti a hajléktalant, hogy szállóra menjen?

– Előfordul, de máshol inkább az a gyakorlat, hogy nem önmagában a közterületen élés, hanem valamilyen más szabálysértés, például hangoskodás vagy szemetelés miatt intézkednek a rendőrök. Németországban az elmúlt néhány évben megháromszorzódott a hajléktalanok száma; mindenütt, ahol ennyire drasztikusan megnőtt az utcán élők száma, ott hasonló korlátozó intézkedéseket vezettek be. Magyarországon viszont nem történt ilyen hajléktalan-boom. A másik fontos különbség, hogy mindenhol helyi szinten, az önkormányzatok szabályozzák a kérdést. Nincs országos törvényi szabályozás, arra pedig végképp nincs példa, hogy a tiltást belefoglalják az alkotmányba. Nálunk a kínzással és az emberkereskedelemmel került egy szintre az életvitelszerű közterületen tartózkodás, hiszen alkotmányban csak nagyon súlyos cselekedeteket szoktak tiltani.

– Mi motiválhatja a kormányt a hajléktalanok elleni intézkedésben?

– Nemrég olvastam Szrgya Popovics Útmutató a forradalomhoz című könyvét. Ebben a szerző leírja egy meleg kaliforniai polgármester történetét, aki többször is sikertelenül indult a választásokon. Aztán kitalálja, hogy a kutyaszar ellen fog kampányolni, és ennek köszönhetően végül megnyeri a választást, majd a könyv szerint egy kitűnő melegjogi szabályozást vezetett be. Szerintem a hajléktalanság is egy olyan ügy, amivel választásokat lehet nyerni: nagyon látványos, emocionálisan bevonja az embereket, alkalmas arra, hogy tömegekhez juttassanak el politikai üzeneteket. Sokszor találkoztam azzal utcai segítőként, hogy a házak között élő hajléktalanokat a lakók egy része segítette, másik része üldözte. Legtöbbször sikerült valamilyen kompromisszumos megoldásra jutnia a két csoportnak: akit lehetett, segítettek, akit nem, azt a közösség eltessékelte egy idő után. A most életbe lépő intézkedés azzal, hogy az üldözőket segíti, nem csak a hajléktalan emberek, hanem az őket segítők számára is új helyzetet teremt. Egy új fajta illegális, összekacsintós, “dafke” szolidaritás alakulhat ki, ami hosszú távon komoly társadalmi eróziót okozhat. Arról nem is beszélve, hogy mostantól többen érezhetik úgy, hogy bármit megtehetnek a hajléktalanokkal, hiszen büntetendő dolgot csinálnak. Eddig is voltak atrocitások, könnyen elképzelhető, hogy ezután még több lesz.

– A szállók hogyan készülnek az új időszámításra?

– Az éjjeli menedékhelyek most is 80-90 százalékos kihasználtsággal működnek. Leginkább a nappali melegedők készülnek, mert egy friss kormányrendelet értelmében már reggel hattól nyitva kell lenniük. Senki sem tudja, hogyan fogják ezt logisztikailag megoldani. Plusz embereket kéne felvenni, de hiába van rá pénz, a hajléktalan ellátásban dolgozó szervezetek már régóta azzal küzdenek, hogy nincs elég szociális munkás. Azt sem tudjuk még, mi lesz azokkal, akik több szállóról is ki vannak tiltva magatartási problémák miatt. Az intézmények kétségbe vannak esve, hogy mi történik, ha a rendőrök elkezdik beszállítani hozzájuk a kitiltottakat. Nem tiszta a jogi helyzet. Tervek szerint lesz egy vagy kettő első befogadó hely, ahová azokat a hajléktalanokat vinnék, akik ellen szabálysértés miatt intézkednek a rendőrök. Erre most rengeteg pénzt költ a kormány. Önmagában nem ördögtől való elképzelés, hogy legyen egy hely, ahová garantáltan be tudnak menni a hajléktalanok és nem kell szállóról szállóra vándorolniuk, férőhelyet keresve. (A pénteken megjelent kormányrendelet szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működteti az egyik befogadót, ennek finanszírozására egy 300 milliós keretből kaphat pénzt a szervezet. Az interjú a rendelet megjelenése előtt készült – a szerk.) Az első befogadóból 48 órán után kell továbbszállítani őket egy megfelelő szálláshelyre. Elvileg orvosi felügyelet is lesz, a beérkezőket azonnal megvizsgálják majd. Egy szállón nincs ilyen, magam is szoktam aggódni, amikor ügyelek a szállón, hogy milyen fizikai állapotban van az, akit az utcáról hoznak be. Főleg azoknak lehet segítség ez az első befogadó, akik frissen váltak hajléktalanná, például kilakoltatás miatt.

– Mennyire reális, hogy a hajléktalanokat közérdekű munkára küldjék?

– Talán a jogszabályalkotók is belátták, hogy morálisan nehezen lenne védhető, ha a hajléktalanokat pénzbírsággal büntetnék és ezért lett helyette a közérdekű munka, valamiféle nevelő célzattal. Azt azért érdemes hangsúlyozni, hogy a közérdekű munkáért nem kapnak pénzt az emberek, hiszen ez büntetés. Ami még érdekes, hogy a rendelet szerint ha a bíróság megállapítja a szabálysértést, akkor az ítéletet azonnal végre kell hajtani, már nem is engedik ki a fogdából az illetőt. Számomra mégis az a legabszurdabb eljárási szabály, hogy mielőtt őrizetbe vesznek valakit a rendőrőrsön egy orvos megvizsgálja, hogy fogdaképes-e az illető. Ha kiderül, hogy nem, mert például olyan rossz fizikai vagy mentális állapotban van, akkor megszüntetik az eljárást és kiteszik az utcára. Vagyis a szabálysértési eljárásnak nem része annak vizsgálata, hogy az illető élete, testi épsége veszélyben van-e.

– Az új szabályok értelmében hétfőtől a hajléktalanok személyes tárgyait a rendőrségnek vagy az önkormányzatnak kell tárolnia. A tárolhatatlan ingóságokat azonnal megsemmisítik, ha később jelentkeznek ezekért, akkor kifizetik nekik annak értékét, de előbb levonják belőle a tárolás és a megsemmisítés költségeit. Később ezt kivették a jogszabályból, mégsem fizetnek a megsemmisített tárgyak után, igaz, a költségeket sem számolják fel. Ez szimplán a hajléktalanok szívatásáról szól?

– Ez inkább a praktikusságról szól, a rendelet legnagyobb részét ennek a szabályozása teszi ki, részletesen le van írva, hogyan kell leltárba venni az ingóságaikat, a megsemmisítéssel ezt akarták egyszerűsíteni. Az utcai szociális munkások eleve kevés cuccot szoktak elhozni a hajléktalanokkal . Az erdőlakó hajléktalanok esetében tényleg problémát jelenthet a dolgaik elhelyezése, bár őket a legritkább esetben sikerül rávenni arra, hogy szállóra menjenek.

– Sajtóértesülések szerint kedden és szerdán a rendőrség nagyszabású razziát tart Budapesten. A hírek szerint nemcsak a belső kerületekből akarják kiszorítani a hajléktalanokat, hanem azokat is felkutatják, aki az erdőkben felépített kunyhóikban húzták meg magukat.

– Vannak csúnya történelmi példák arra, amikor a hatóságok elkezdték összefogdosni a hajléktalanokat. Nem tartom reálisnak, hogy ennek hatására a hajléktalanok majd tömegesen bevonulnak a szállókra. Főleg azok nem, akik ezekben a kunyhókban élnek. Sokkal önállóbbak, ahogy én ismerem őket, odébb fognak állni, megpróbálnak rejtőzködni. Valakinek nem való a szálló, van, akinek rosszat tesz, mert elveszíti a mozgékonyságát, de az autonómiáját mindenképpen. Szerintem az ember karaktere dönti el, ki milyen túlélési stratégiát választ, ha hajléktalanná válik. Annak ellenére, hogy szállón dolgozom, én biztosan az aktív túlélést választanám; valószínű, hogy inkább egy sátorban húznám meg magam valahol.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: