SZEMPONT
A Rovatból

„Az a célunk, hogy vidéken is megmozduljon a diákság” – A Széchenyi téren virrasztó diákok táborában jártunk

Az egy hetes virrasztás utolsó estéjén az ott akciózó diákok egyikével arról beszélgettünk, hogy látják most a helyzetet. Kiderült, hogy nagyon elszántak és kitartóak, nem napokban, hanem hónapokban gondolkodnak.

Link másolása

A Belügyminisztérium épületével szemben, a Széchenyi tér füvén egy hete virrasztanak az Egységes Diákfront szervezésében a tiltakozó diákok. Az idő hidegebbre fordult, az elmúlt héten volt is pár eső, éjszakai fagy. A főváros polgárai meleg takaróktól kezdve a tüzelőig mindent hoztak a jobb közoktatásért és tanáraik megbecsüléséért fagyoskodó középiskolásoknak.

Annak ellenére, hogy a minisztérium ablakaiból, de talán még a Karmelitából is remek rálátás nyílik a diákok táborára, a hatalom (és az állami nyilvánosság) továbbra is hallgat.

Ahogy közeledtem a helyszínhez, a zenét hallottam meg először. Aztán láttam a hőgombákat, padokat, DJ-t, táncoló sokaságot. Mintha egy fesztiválon járnék, nem mindenre elszánt polgári aktivisták virrasztásán. Az biztos, hogy a hideget mozogva könnyebb elviselni, talán én is táncolnék, ha hosszú órákat, esetleg egy egész éjszakát kellene eltöltenem itt most.

Interjúalanyom, Nakos Dimitros Alexandros érettségire készül. Azaz most inkább virraszt, az Egységes Diákfront aktivistájaként. A beszélgetésünkhoz mindenekelőtt valami csendesebb helyet kellett keresni, amit végül a sátrak mögött találtunk meg.

Nakos Dimitros Alexandros

– Ez az utolsó napja a virrasztásnak?

– Igen, most van az utolsó napja. Holnaptól pakolunk, vasárnapig van bejelentve a rendezvény, de az utolsó napokban tényleg csak pakolás lesz. Összeszedjük a dolgokat, és ami megmaradt élelmiszer, meg ruhák, azokat odaadjuk a rászorulóknak, illetve segélyszervezeteknek.

– Eddig is ilyen buli hangulat volt? Amikor idejöttem, azt hittem, hogy itt komoly diákok ülnek és komolyan virrasztanak, ehhez képest itt mindenki baromi jól érzi magát.

– Az első napok voltak a legnehezebbek, mert akkor még tűz sem volt, és a sátrak nagy része sem állt. Akkor nem is volt ilyen jó hangulat, tényleg csak fagyoskodás volt, de az utóbbi napokban, főleg az utolsó este szerettük volna feldobni a hangulatot, hogy minél többen itt legyenek. Ezért van most ez. Zenét eddig is hallgattunk, de most tényleg kicsit bulisabbra vettük az utolsó estét. Eddig inkább a tűz mellett ültünk (már amikor volt tűz), illetve kevesebben is voltak, mint most.

– Mennyit kellett ebből megszervezni és mennyire lett spontán?

– Az elején nagyon megszerveztük. Volt egy táblázatunk, hogy biztosan legyenek itt az Egységes Diákfrontból emberek, akik felügyelik az egészet, és akik tudják, hogy mik a keretek, de napközben teljesen véletlenszerűen jöttek a diákok, meg a támogatók. Az nagyrészt spontán volt. De azért akadt egy pár ember, akik végig itt töltöttek minden estét, minden napot. Voltak nehezebb napok, amikor esett az eső, vagy nagyon hideg volt. Akkor jóval kevesebben voltunk, gyűjteni kellett az embereket, hogy jöjjenek ki, a különböző csoportosulásainknak össze kellett dolgozni, hogy minden nap elég sokan legyenek.

– Te mit csinálnál így, december eleje-közepe tájt, hogyha ez nem egy ilyen december lenne?

– Valószínűleg otthon lennék, tanulnék, az érettségire készülnék. De most tényleg más a helyzet, a tiltakozásokon van a hangsúly. Február óta ez teszi ki a napjaimat, hogy folyamatosan szervezzük a tüntetéseket, találjuk ki, milyen új formát tud ölteni a szolidaritás, a kiállásunk.

– Ilyen jól szervezett megmozdulásokat nem gyakran lehetett látni az elmúlt évtizedekben. Mitől működik ilyen jól?

– Sokan vagyunk, nagyon sok helyről, főleg Budapestről, de vidékről is. Szerintem az nagyon hozzáad, hogy különböző fajta iskolákból vagyunk jelen a mozgalomban, illetve az is, hogy nagyon sok segítséget kapunk más szervezetektől, amelyek régebben foglalkoztak ilyesmivel, például a pedagógus szakszervezetektől, illetve egyéb mozgalmaktól, hogy mit hogyan érdemes csinálni.

– De hát pont ők nem tudták eddig jól csinálni.

– Egyenként lehet, hogy nem tudták jól csinálni, de mi összegyűjtjük mindenhonnan a tapasztalatokat. Illetve a fiatalokban van egy tenni akarás. Látjuk, hogy mekkora problémák vannak, és ez nagyon motivál bennünket. Ezért aztán valóban mindenki beleadja, amit tud. Külön munkacsoportjaink vannak, amelyek a közösségi médiával foglalkoznak, vagy plakátkészítéssel, vagy a tüntetésszervezésekkel, és így összeáll egy nagyon jó mozgalom.

– Most jön az igazán rossz idő, tehát jövő héten már durva mínuszok lesznek.

– Ezért is hagyjuk abba most itt a virrasztás, mert már nagyon hideg lesz. December 9-én lesz egy nagy tüntetésünk, de utána már nem tervezünk nagyobb demonstrációkat, amíg hideg van, mert az időjárás kezd nagyon ellenünk dolgozni. Így lesz idő megtervezni a következő megmozdulásokat, például hogy a szünet után mit fogunk csinálni. Készülünk a tavaszra, meg arra, hogy március 16–án lesz egy éve, hogy megszerveztük az első tüntetésünket, és az évfordulóra egy nagyon jó tüntetést szeretnénk újra összehozni.

– De hát március 16–ról beszélsz, ez negyed év múlva lesz. Ezek szerint ti sem számítotok arra, hogy egyhamar eléritek a célotokat?

– Bár ennek nagyon örülnénk, mert ez azt jelentené, hogy tényleg sikerült jobb belátásra bírni a kormányt és a döntéshozókat, de nem tartom reálisnak.

Itt volt az elmúlt 12 év, amikor megoldhatott volna rengeteg problémát a kormány az oktatás terén is, és minden más területen is. De nem tette.

Tehát én azt tartom reálisnak, hogy ezután sem fog megváltozni a hozzáállásuk, sajnos szükség lesz arra, hogy folytassuk.

– Láttam egy videofelvételt, amikor éppen kijött innen a miniszter, és ti skandálással hívtátok fel magatokra a figyelmet, azt követelve, mondjon le. De igazán fel tudjátok magatokra hívni a figyelmet? Az állami média kapui továbbra is zárva vannak.

– Bár a korábbi törekvések nem jártak sikerre, de mi reménykedünk, hogy talán nekünk sikerül. Ha mégsem, akkor az még nagyobb bizonyíték lesz arra, hogy működik a nyilvánosság ma Magyarországon.

– De hogyan lehet áttörni a falakat? Hogyan jut el az információ oda is, ahol mind a mai napig nem tudnak arról, hogy ezek a problémák léteznek, hogy van egy ilyen mozgalom, és a diákok már lassan háromnegyed éve szinte folyamatosan az utcán vannak?

– Igen, ezt tapasztaljuk. Eddig is jártunk le vidékre, és beszéltünk sok olyan diákkal, akik szegregátumban élnek, és oda járnak iskolába. Ott tényleg nem tudnak szervezkedni, nem tudnak arról, hogy itt most összeállt valami. Az a célunk, hogy folytassuk ezeket a párbeszédeket, hogy vidéken is megmozduljon a diákság. Próbálunk tenni annak érdekében, hogy a közvéleményhez eljusson, itt a diákok valamit csinálnak. Illetve ha a tanárok látják, hogy a diákok ennyire támogatják őket, akkor talán közülük is még többen kezdenek sztrájkolni, vagy polgári engedetlenkedni, amivel aztán a szülők figyelmét is felhívják arra, hogy itt mekkora problémák vannak.

Egyedül a diákság nem tudja megoldani ezt, de egymásra hatással vagyunk.

Ahogy mi hatunk a tanárokra, a tanárok is hatnak ránk. Hatunk a szülőkre, a szülők hatnak ránk, és a tanárokra is. Ez hosszú folyamat, és sok munka, de igyekszünk ezt használni eszköznek.

– Személyes kérdés. Te hol látod magadat a jövőben? Ha lenne egy varázsgömb, és belenéznél, akkor hol látnád magad öt év múlva?

– Nagyon érdekel a közélet, a politika, én mindenképpen szeretnék ezzel foglalkozni a jövőben. Igazából most is valamilyen szinten ezzel foglalkozom. Mindenképpen szeretnék hasznos tagja lenni a társadalomnak, és mindenképpen szeretném magam a jövőben úgy látni, hogy tettem valamit azért, hogy Magyarország egy jobb hely legyen, mert én nagyon szeretem Magyarországot és nagyon szeretem az egész magyar kultúrát, mindent, ami itt van. Kivéve azt, hogy a közhangulat, illetve, hogy a közélet mennyire romokban van, mekkora problémák vannak a szociális hálóban és a szociális térben. Szóval én úgy szeretném magam látni, hogy ezeken a területeken elértem valamit, hogy ezeken a problémákon tudtam segíteni, vagy legalább minimális változást el tudtam érni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos az EU-támogatásokról: a politikai összeköttetés miatt meggazdagodottak érdeke más, mint Orbán Viktoré
A volt jegybankelnök szerint egyelőre nem látszik, hogy Orbán Viktor hajlandó lenne száznyolcvan fokos fordulatra a befagyasztott támogatásokért cserébe. De a milliárdosoknak egyáltalán nem mindegy, hogy Szerbia leszünk vagy Szlovákia.
Fischer Gábor - szmo.hu
2022. december 15.


Link másolása

Ahogy sejthető volt, az Európai Unióban a szokásos kompromisszum született. Mindenki kicsit engedett és a végeredményt mindenki győzelemként adja el otthon. Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi professzort a helyzet értelmezésére kértem fel.

Mit döntöttek?

– A kormány és az ellenzék homlokegyenest ellenkező módon magyarázza, ami történt. Ami biztos, valamivel csökkent az elvonással fenyegetett összeg.

– Igen, és ezt a forint árfolyamán is lehetett látni. A bejelentés után a forint egy kicsit erősödött, hiszen jó hír jött, ám amikor elolvasták az apró betűt, akkor kiderült, hogy nem annyira jó az a hír, gyengülni is kezdett. Körülbelül ezt lehetett sejteni. De arról nem beszél senki, hogy uniós pénzek most is jönnek. Az agrárpénzek például, ezek egymilliárd eurós nagyságrendűek. Akinek földje van, az nagyon jól tudja, hogy jön a pénz. Sőt, még az előző hétéves keretprogramból is jönnek pénzek, bár az véget ért 2020–ban, de még vannak lezáratlan ügyek. Viszont a következő hétéves programból, a magyar jogállamisági gyengeségre tekintettel a Bizottság 65%, befagyasztását javasolta. Nem elvételt, csupán befagyasztást, amit majd esetleg kiengednek, ha be lehet bizonyítani, hogy az európai pénzek nincsenek veszélyben.

Állítólag a németek és franciák kérésére, az északiak ellenkezése mellett dőlt el, hogy nem 65, hanem 55%-ot fagyasztanak be.

Azonban ennek olyan nagy jelentősége azért nincs, mert sem ennek, sem a másik nagy pénztömegnek, a helyreállítási alapnak, vagy helyreállítási eszköznek, rövidítve RRF-nek (Recovery and Resilience Facility) a lehívásához jelenleg nem adottak a feltételek.

Ugyanis, bár elfogadták a magyar tervet, de mindehhez tartozik egy hozzáférési kondíció lista. Ha az ember megnézi, az egy 200 oldalas melléklet, amit a közgazdászok már napok óta bújnak, mert a döntés lényege éppen az, hogy lenne pénz, ha a magyar állam úgy működne, ahogy egy európai államnak működni kell. Most azonban nem úgy működik. Anélkül, hogy én most beszállnék abba a vitába, hogy ki látja jól: a magyar igazságügyi miniszter, aki szerint minden rendben van, vagy a Bizottság, amelyiknek van egy több száz oldalas listája, mi minden nincs rendben, megemlítem, hogy

Magyarországnak nincs következő éves költségvetése! Ha lesz, akkor ez egy konyhaasztal sarkán is elkészülhet, mert nem is viszik be a parlament elé. A háborús felhatalmazásra tekintettel.

Korábban a tömegmigrációra tekintettel, utána pedig a járványhelyzet miatt, a magyar kormány felhatalmazza magát, hogy a költségvetési számokat átírja. Ami ugye abszurdum. Ennyit a demokratikus állapotokról. Magyarországon nagyon sajátos helyzet van, de a pénz ott van, ott lesz, hozzáférés pedig a következő években el fog dőlni.

– Években? Addig mi lesz?

– Na, ezt nem tudjuk. A tőkepiac is, amikor a forint kicsit visszaerősödött, majd utána nem erősödött tovább, inkább gyengült, azt számolgatta hogy most akkor a magyar állam mit csinál addig?

– Tehát van a kohéziós alap, amit hét évente megnyitnak. Ebben késedelemben vagyunk eleve. Mivel lezárult az előző ciklus, de a következő ciklust pénzügyileg a magyar állam nem tudta elindítani.

– Így van.

– Viszont bármikor is folytatódik a dolog, most mindenképpen van egy hullámvölgy, megtorpanás, megbicsaklás, és akkor ez a kérdés, hogy ez mennyi ideig fog tartani?

– Így van, ez a kérdés. Ezt persze előfinanszírozni lehet, ha biztos abban a kormány, hogy a jogállami ismérveknek eleget fog tenni, és például szeretne egy autópályát építeni két pont között. Tegyük fel, ezt oda is ígérte már valakinek. Nevet nem mondok, de sejtjük, hogy kinek, mert már csak egy van a piacon.

Ezt az állam előre kifizetheti, viszont akkor nagy a kockázat, mi lesz, ha mégsem kapjuk meg a pénzt az Uniótól, mert mégsem teljesülnek azok a lehívási ismérvek, az Európai Unió feltételei, melyeket előírt?

Akkor az van, hogy ezt a magyar költségvetés kifizette és kész. A magyar adófizető állta a cechet, nem a német vagy a holland. Viszont ha ezt nem indítja el kormány, akkor az út nem épül meg. Az tehát a kérdés, hogy az Orbán-kormány hajlandó-e komolyan és őszintén, az európai normáknak megfelelően működni, ami a 2010-től követett iránynak a némi, mondjuk úgy, 180 fokos korrekciója. Erre még én nem látok ma semmilyen bizonyítékot, vagy biztosítékot a sem személyileg, sem pedig intézkedést tekintve.

Kinek mi az érdeke?

– Gondolom, egy jó üzletember mindenképpen megnézi, hogy mik a veszteségek és mik a nyereségek. Túlélheti-e az Orbán-kormány a 180 fokos fordulatot? Mit veszítene és mit nyerne ezen a dolgon? Megtörténhet, hogy jobban megéri bukni hagyni ezt a pénzt, mert a rezsim többet veszít el egy ilyen rendszer-visszarendezéssel?

– Amikor Orbán kormányáról beszélünk, analitikusan meg kell néznünk, hogy az mi. Ahogy én nem hiszem azt, hogy van Fidesz, ugyanúgy azt sem tudom, hogy van-e Orbán-kormány? Illetve Orbán-kormány van, de magyar kormány van-e? Ez most nem szójáték. Nálunk nem a parlamentnek van kormánya és a kormánynak van egy miniszterelnöke, hanem van egy azaz egyetlen ember, aki a kormány többségének a képviselőit is egyéni meghallgatáson válogatta ki a hírek szerint. Szóval a lényeg az, hogy ez

annyira egy személy által irányított rendszer, hogy itt igazából az a kérdés, hogy a kormányfőnek mi az egyéni kalkulációja. Könnyen lehet az, hogy teljhatalom megtartása fontosabb akkor is, ha az ország emiatt elesik egy halom felzárkóztatási pénztől.

Viszont az ország érdeke nyilván nem ez. Az ország érdeke az, hogy az Európai Unió tagjaként, annak a forrásaihoz hozzáférve, és az európai normáknak megfelelő elköltési móddal költsék el ezeket a pénzeket, mert az nem „brüsszeli érdek”, hogy ne lopják el a pénzt, hogy ne legyen túlárazva egy projekt, hogy arra fordítsák, amire szánták, hanem ez a magyar nemzeti érdek is! Itt már nagyon nagy különbség van a hatalmi csúcs érdeke és az ország érdeke között. Ezt eddig is tudtuk. Az viszont kérdéses, hogy az irdatlan gazdag, politikai összeköttetés miatt meggazdagodott embereknek mi az érdeke? Nekik nem mindegy, hogy ez a vagyon később hogyan fog működni? Az Unió páriaként tengődő országban az ő vagyonuk is leértékelődik. Az Unió sikeres, egyenjogú és elismert tagjaként a nagy nehezen összekuporgatott 600 milliárd forintjuk már 1000 milliárdot fog érni két év múlva. Tehát itt vannak olyan érdekek is, amikre mi nem nagyon szoktunk gondolni. Nevezetesen, hogy

Orbán szisztémájának vélt és tényleges nyerteseinek az érdeke más, mint a rendszer névadójáé.

– Tehát akár ellene is fordulhatnak?

– Hogy így lesz-e, nem tudom. Most közgazdászként azt mondom, az a vagyon, amit megszereztek, egyáltalán nem ugyanannyit ér, ha Magyarország Szerbia-típusú országa a kontinensnek, vagy Szlovénia-típusú országa. Tessék megszorozni azt a vagyont. Egyik esetben elosztani kettővel, másik esetben megszorozni kettővel.

Vita az Unióval?

– Milyen követelményeket kér számon a kormányon az Unió?

– Ezek csupa olyasmi dolgok, amik magától értetődőek egy rendes országban, és meg kell mondanom, hogy így indultunk 1989-90-ben, hogy ilyen országot akarunk. Tehát amikor számon kérik ezeket rajtunk, az nem más, mint ami a nemzeti érdek volt és marad és lesz. Elég szomorú, hogy ezt így kell számon kérni, de most pénz van hozzá kötve, és ez talán számít annyira a rezsim vezetőinek, hogy az ezzel ellentétes gyakorlatot félreteszik. Ugyanis itt nincsen konzultáció, társadalmi vita, vagy ha van, akkor lehetetlen rövid határidőt adnak, vagy álszervezetekkel folytatják le.

– Kivéve, hogyha az északi országok NATO–csatlakozásáról van szó, mert hiszen ott most már három hónapja folyik állítólag a társadalmi egyeztetés

– Igen. Ez egy óriási kérdés, hogy ki tud-e a bőréből bújni egy szisztéma, ami tizenkét éven keresztül épült nagyon tudatosan...

– De a budapesti utcák most is tele vannak olyan plakátokkal, amelyek az Európai Unió ellen hangolják a közvéleményt. Orbán még tegnap is páros lábbal állt bele az Unióba, akkor most ezt hogyan értelmezzük?

– Nem tudom, hogy a kormány mit mond, mert én egy ideje nem figyelem a sajtótájékoztatókat. Én csak a helyzetet nézem, ami az, hogy ezek a pénzek nem jönnek. Hogy jönnek-e majd, az kiderül. És ehhez idő kell. Például nagy büszkeséggel létrehoztak egy hivatalt, Integritási Hatóság néven, aminek az ember jóindulatúan ad egy kis bizonyítási időt. De ahhoz, hogy egy intézménynek a hatásosságáról meggyőződjünk, ahhoz egy-két év kell. Ha például egy egyetemet alapítunk, akkor az első kibocsátott generációnak az elhelyezkedéséből tudok visszakövetkeztetni, hogy milyen minőségű az egyetem. Ennek fényében

az, hogy szeptemberben elszánja magát a kormány, hogy november 19-ig létrehoz egy korrupcióellenes intézményrendszert, egy kicsit komikus.

Ennek már tíz éve kellene működnie, kellene egy track record, hogy jól látható, elemezhető múltja legyen. Ezt a múltat most gyorstalpaló tanfolyammal meg kell szerezni a következő hónapokban, hetekben. Azt sem tartom kizártnak, hogy hirtelen Magyarországon egyszer csak feltűnik a bűnüldöző szerveknek az, ami már az utcán másnak is feltűnik, hogy valakik nagyon nagy autóval járnak, holott nincs kimutatott jövedelmük, hogy három kastélyuk van, holott bérből és fizetésből élőként aligha lehetne ez. Meglátjuk. A kétségeimet most elmondtam, ezek óriási kérdőjelek.

Mit mondott és mit nem mondott Matolcsy?

– Mégiscsak egy volt jegybankelnökkel ülök szemben, nem tudom megkerülni a kérdést Matolcsy legutóbbi nyilatkozatáról.

– Én megfogadtam, hogy mivel a jegybankelnökök klubja egy kicsike klub, az ember nem kommentálja ezeket az ügyeket. Most az ő megszólalását inkább csak a következmények felől nézem. És a következmény az, hogy hozzám is rengeteg megkeresés érkezett, hogy értsük-e úgy, hogy a pénzünket az állam konfiskálja? És értsük-e úgy, hogy Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzete, rozoga? Szerintem nem így kell értelmezni.

Az, amit a jegybankelnök kimondott, az egy kimondható mondat, csupán rossz kontextusban, rossz környezetben hangzott el.

Mert ha annyit mond valaki, hogy ne a párnacihában tartsák a pénzt, hanem tegyék bankba, az egy közhelyszerű igazság. Ha azzal folytatja, hogy mert majd utána az állam azt fogja elkölteni, az egy fölösleges mondat, mert a pénznek az a természete, hogy áramlik oda, ahova áramlik, és hogy hová áramlik, az ezer dologtól függ, azt nem is kell tudni a megtakarítónak. Amikor beteszem a bankba a pénzemet, azt nem kell tudnom, hogy ebből a Kovács és Társa Bt. kap folyószámlahitelt, vagy pedig állampapírt vesznek belőle. A lényeg az, hogy visszakapom-e kamatostul, és a válasz az, hogy vissza fogom kapni kamatostul. Hogy ez a kamat aztán elég-e, az egy más ügy, de a nullánál több. Ha ennyit mondott volna, akkor rendben van. Csak ezt megelőzte egy-két olyan mondat, ami a magyar gazdaság törékenységére, sebezhetőségére utalt. Én azt gondolom, hogy ebben volt egy olyan szándék, hogy megrázza, felrázza a hallgatóságát, kicsit megmozgatni a kormányzatot, üzenni a döntéshozóknak. Hát ha ez volt a szándék, akkor biztos sikerült.

A távolodó euróról

– Nemrég a kezembe került egy újságcikk, ha jól tudom, akkor 2005-ös talán. Arról szólt, hogy az akkori Fidesz felháborodottan kommentálta, hogy az euró bevezetése megint kitolódik, mert a miniszterek nem adtak megfelelő céldátumot. Azt írták, még az is előfordulhat, hogy csak 2009-2010-től fizethetünk euróval. Hát itt van 2022. Ki lehet-e egyáltalán számítani, hogy mekkora kárunk származott abból, hogy az euró bevezetése nem sikerült?

– Az Európai Unióba 2004-ben léptünk be, tehát leghamarabb 2007-ben lehetett volna eurónk, a szlovénekkel együtt. A Nemzeti Bank akkor készített számításokat, amiből az derült ki, hogy

gyorsítaná a növekedést és az életszínvonalat növelné, hogyha egy nem inflációs, kiszámítható valuta lép be egy olyan kis országba, amelynek a külkereskedelme és a pénzügyi mozgásainak óriási többsége az Európai Unión belül zajlik, és euróban. Nyilván azóta ezt a veszteséget cipeli az ország.

Ez megint olyasmi, mint amivel kezdtük, hogy van a nemzeti érdek, és van azoknak a külön bejáratú érdeke, akik erről döntenek. A magyar lakosság elég nagy mintás megkérdezés alapján körülbelül kétharmados többségben szeretné az eurót. Akkor is szerette volna, amikor a forint nem zuhant szabadesésben, de most a nagyon gyenge és változékony forint mellett valószínűleg még erősebb lenne a támogatottsága. Ezt a nemzeti támogatottságot a politika félreteszi a maga speciális szempontjai szerint. Én óriási hibának tartom, de most sajnos a beszélgetés pillanatában oly irdatlan messze vagyunk a mérhető belépési feltételek teljesítésétől, hogy évet sem merek mondani. Emlékeztetek arra, hogy a 2022 áprilisi választás előtt az Egyesült Ellenzék beírta programjába az eurózónába való belépést. Öt évet mondott. Ennek az az üzenete, hogy sokat kell ezen dolgozni, és a munka nem egy kormányzati ciklusra vonatkozik. Tehát nemzeti konszenzus kell hozzá. Erről a pontról kell elkezdeni, és akkor 4-5-6 év alatt elvileg ledolgozható a hátrány. Azóta sajnos eltelt egy év, tehát valószínű az öt év nem elég. Sajnos azt kell mondanom, hogy

én nem látok semmi érdekeltséget az eurózóna felől, a meglévő tagok felől, hogy egy 9,5 milliós, inflációs, zavaros, politikailag pedig megbízhatatlan kelet-európai országot odaengedjenek az asztal mellé.

Ugyanis az Európai Központi Bankban minden ország képviselve van, és egy ember egy szavazat. Egy szavazata van a német jegybankelnöknek, meg a máltainak. Ezen most kezdek gondolkozni, hogyha én ott ülnék, vajon milyen tanácsot adnék a döntéshozóknak, hogy sürgessék-e a kint levőket, hogy csatlakozzanak, vagy azok vegyék tudomásul, hogy kint vannak. Magyarország pedig hát az Unión belül van, de a belső körön kívül, mert ez nem csak pénzről szól. Azt is jelenti, hogy például a jelentősebb bankok felügyeletét az Európai Központi Bank látja el. Tehát egy nagyon megbízható, nagyon komoly regulátor.

– Volt-e olyan nemzetgazdasági pillanat az elmúlt években, amikor belátható közelségbe kerülhetett volna az eurócsatlakozás, ha lett volna erre politikai szándék?

– Az igaz, hogy a belépés pillanatában 2004-ben megvolt a szándék, és akkor meg lehetett volna három év alatt csinálni. Ehelyett nem ez történt.

– Akkor ott mi úszott el?

– Megcsúszott a költségvetés, mert „jóléti rendszerváltást” hirdetett meg az akkori szocialista-szabaddemokrata kormány, és elvezetett a 2008-as nagy bukfenchez. Utána jött egy kiigazítás, közelebb kerültünk kissé. Azonban akkor a korábbi kormányt felváltó politikai erő, a Fidesz, nemzeti érdekre hivatkozva az autonómiát, az Uniótól való távolságtartást tette a gyakorlati politikájának a középpontjába. Akkor még nem ezt mondta, de azt csinálta. Tehát a szétfejlődés egyik esetben anyagi okok miatt történt, nem teljesítettük a feltételeket, a második esetben pedig a szándék is elkopott. Ha nincsen szándék, akkor nem lehet teljesíteni feladat.

– De volt olyan nemzetgazdasági pillanat, amikor az ország alkalmas lehetett volna a csatlakozásra?

– Lehetett volna. De ez olyan, mint egy szakdolgozat, ha valaki elkezdi írni, akkor lehet, hogy kap rá egy ötöst. Viszont, ha nem kezdi írni, akkor nem tudunk erre mit mondani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk