hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni” – Hogyan lehetne felpörgetni az átoltottságot?

Németh Erzsébet pszichológus szerint 80 százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. „Nem mind futóbolond, aki nem akarja az oltást, csak meg kell találni hozzájuk a megfelelő hangot” – mondja Sík Endre szociológus.

Link másolása

hirdetés

Elakadt az oltási program. Sokszor és sokan mondták már ezt. A védekezés hatékonyságát persze nem ez az egy szám méri. Átoltottság tekintetében a jelenlegi 66 százalékunkkal csupán öt százalékkal maradunk le Ausztriától. Csak ez az egy adat nem is annyira tragikus. Más színben tűnik fel a dolog, ha azt is összehasonlítjuk, hogy a sokkal jobb egészségügyi rendszerrel rendelkező nyugati szomszédunknál az egymillió lakosra jutó eddigi halálos áldozatok száma csupán 1258 fő, míg nálunk 3098. Így nézve, ha a túlélés esélyeit a leamortizált kórházaink csaknem harmadára csökkentik, akkor egy reményünk marad mégis: a megelőzés, azaz az oltás. Ebben a korai felfutás után mégiscsak rosszul állunk.

A megtorpanás szociológiai hátteréről Sík Endre szociológust, a pszichológiai, szociálpszichológiai problémákról pedig Németh Erzsébet pszichológust kérdeztem.

Sík Endre

– Itt állunk a negyedik hullám előtt, az oltakozás meg megrekedt. A lakosság egyharmada nem oltatta be magát. Köztük vannak nyilván azok, akik sosem fogják, de sokan lehetnek olyanok, akik elérhetőek lennének. Mi az oka a megtorpanásnak?

– Jelenleg nagyon bizonytalan mindaz a tudás, amivel nemcsak az orvosi, a genetikai, de a szociológiai is, amivel a témában rendelkezünk. De példamutató volt a tudósok gyors reagálása és az a nemzetközi együttműködés, amivel a járványra reagált a világ. Ha ez lesz a járvány egyetlen pozitív hozadéka, azt ne becsüljük le.

Amit látni lehet, az annyi, hogy miközben mi is küzdöttünk a járvány ellen, a magunk módján, s egy darabig erősek is voltak a pozícióink, küzdöttek mások is. Kicsit más eszközökkel. De ha a lemaradásunk okait keressük, annyi történt csupán, hogy a helyünkre kerültünk.

hirdetés
A hatvanas években volt divatos felosztani az országokat központi, félperifériás és perifériás államokra. Nem történt más, mint megérkeztünk a félperifériára. Ebben nincsen semmi különleges. A kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Meg lehet-e ezt változtatni. Természetesen bizonyos konkrét esetekben meg lehet, mint például az átoltottság aránya, igen, meg lehetne. Úgy is, hogy előreszaladunk, sokáig győzünk, aztán szép lassan a helyünkre kerülünk, de úgy is, hogy ezt jobban csináljuk, mint az úgynevezett fejlett országok. Az nem szükségképpen van úgy, hogy mindent jobban csinálnak, ezt például lehet jobban csinálni, de nem csináltuk jobban, csak másképp.

A be nem oltottak sokasága egy nagyon összetett csoport. Abban egyetértünk, hogy a bolondokkal nincs mit csinálni. És ebben nem is Magyarország a durva példa, hanem mondjuk az Egyesült Államok, ahol erre intézményesen ráépül a politika. Ez nálunk nincsen meg. Azonban a tudatlanság nagyon is jelen van nálunk. Az iskolázatlanság, a tájékozottság alacsonyabb mértéke. Ezzel együtt a társadalom iránti felelősségvállalás is alacsony szintű. Miközben az a durva individualista mondat, ami Németországban, Franciaországban nagyon erős, és sokakat visszatart az oltakozástól, hogy az én testem, és rendelkezem felette, nálunk nem jellemző, viszont inkább az van, hogy nem törődnek vele. Nekem jó így, kit érdekel, hogy mi lesz. A közérdek semmibevétele. Az bizony Magyarországon, a magyar kultúrában eléggé elterjedt, más vonatkozásban is.

És a harmadik csoport, nemcsak az öregek, de az ország elmaradott, lepusztult részein élő roma és nem roma emberek, akiknek ezermillió egyéb baja van. Rettegni ők is rettegnek, de nincsen intézményes elérésükre mód, nem folyik felvilágosítás, nem fontos senkinek sem, hogy rábeszélje őket, akkor bizony kimaradnak.

– Hogyan érhetnék el őket?

– Sehogy. Nincs meg az az intézményi tudás, az az áttekintés, ami segítségével elérhetik őket, ha bármi baj van. Nemcsak a mostani járvány. Hanem bármi baj. Ha indul a háború, akkor ők nem fogják megtudni, hogy már háború van, csak amikor már ott van az ellenség. Ők sajnos kívül vannak a társadalmon. Alul és kívül. Persze, hogy nem lehet őket elérni. De hát komoly kísérletek nincsenek is erre, hogy elérjék őket. Bár nem vagyok ennek a szakértője, de amennyire ismerem a magyar gazdaság- és társadalompolitikát, az nem a legszegényebbeknek a gyors és hatékony felemelésén dolgozik.

– Mi lehet ennek az oka? Biztos van emögött valami számítás, vagy hagyomány. Vagy ez a félperiféria sajátossága?

– Jó kérdés. Szerintem egyértelműen a félperiféria jellemzője. A periférián egyértelműen nem törődnek vele, pénzük sincs, nem is érdekli őket. Itt azért vannak kísérletek. Ha lassabban is, nem olyan hatékonyan, de azért jutnak olyan javak a közösségi újraelosztásból, melyek valamilyen védelmet biztosítanak a leszakadók számára. Nemcsak járványügyben, egyéb ügyben is. Itt azért ez megtörténik, csak elég esetlegesen, kiszámíthatatlanul. Jó példa erre a sokat vitatott közmunka. Ez biztosan nem egy hatékony dolog, gazdasági értelemben. De másfelől, a semmivel szemben egy minimális megélhetésre mégis jó megoldás, átmenetileg. De ha ez intézményesen kiépül és ez lesz a fő megélhetési mód, ráadásul helyben ennek a gazdasági, sőt politikai hasznát a helyi hatalmasságok kihasználják, akkor ezzel több negatív dolog jár. Ezek igazi félperifériás torzulások. Megvannak a lehetőségek, de azok valahogy elhalnak és torzan működnek.

– Német és angol tudományos körök azt pedzegetik, hogy, amennyiben az átoltottság jól alakul, akkor jövő tavaszra már csak rossz emlék lesz a járvány – náluk. De nálunk, vagy máshol, ahol elakadt az oltási ütem, mi lesz? Lehetséges, hogy a világ kettéválik, egy tiszta, és egy járvánnyal folyamatosan sújtott részre?

– Nem. Ez elképzelhetetlen. Kezdettől fogva azt gondolom, hogy nem lehet “legyőzni” ezt a járványt. Biztos voltam benne, hogy velünk fog maradni, megtanulunk vele együtt élni, ez nem az emberiség vége. Ez morális pánik: “a járvány után már sosem lesz ugyanolyan a világ” – mondják. Hát naná! És akkor mi van?

Egyrészt sosem olyan a világ, mint annak előtte. Egy széleskörű kataklizma után pláne. De azért fog tovább menni az élet. Na ez következik most apránként be. Együtt fogunk élni vele, olyan lesz, mint egy influenza, mindig kapjuk majd az emlékeztető oltásokat, ami fenntartja a védettséget, persze lesznek, akik megtagadják, mert a zsidók csinálják, meg a Bill Gates, és persze lesznek olyan szerencsétlenek is, akik nem jutnak hozzá, mert nem ér el odáig az intézményrendszer.

– Visszatérve a futóbolondokra. Ez sem egy homogén társaság. Vannak a menthetetlenek, a chipekkel, és egyéb hajmeresztő ötletekkel, de vannak olyanok, akik ugyan hajlamosak az összeesküvés-elméletekre, de ezeket a nyilvánvaló sületlenségeket azért nem osztják.

– Ez nagyon így van. Például a New York Timesban egy publicisztikában is szóvá tették, hogy igenis másként kell beszélni azokkal, akik nem oltatják be magukat, de nem is tartoznak az elkötelezett oltásellenes-táborba. Mert az emberekhez sok esetben sem a tudósok, sem a politikusok nem találják meg a megfelelő hangot. Mögöttes érdekeket sejtenek sok esetben az ilyen-olyan magatartások mögött, pedig az egyáltalán nincsen. Nagyon nagy feladat az “átlagemberrel” (ami természetesen nincsen) úgy beszélni, hogy érzékelje, hogy ez az ő problémája, ez róla szól elsősorban. Hogy elhiggye, hogy rá most tényleg figyelnek, tényleg az ő érdeke a fontos az adott politikusnak, tudósnak, és hogy jó lesz ez. Ez nehéz szakma. A kommunikációnak az a könnyű része, amelyik az összeesküvés-elméleteket gyártja. A közösségi média jeleskedik is ebben. De jól beszélni a sokféle “átlagemberhez”, az egy nagyon nehéz feladat.

– Ha lett volna Facebook és internet az ötvenes években, még mindig lenne gyermekbénulás.

– Mondjuk az UFO-hit az internet előtt is szépen elterjedt. De alapvetően igaza van. Lehetett tudni, bár egy ideig nem erről szólt a diskurzus, hogy egy ilyen alapvetően új, a kommunikációt új alapokra helyező technológia kapcsán, hogy annak azért negatív hatásai is vannak. Először mindenki azt ünnepelte, hogy ez demokratizálni fogja a médiát. Hát demokratizálta is. Na de ki mondta, hogy a demokráciát azt csak okos emberek, értelmes dolgokra használják? De a hagyományos médiában is lehet tudni, hogy a nyereségorientált média, az hírt akar. A hír nagyobb eséllyel negatív, mint pozitív. Akkor negatív hírek fognak dominálni a médiában és a média fog maga rossz híreket gyártani. Ezek szükségképpen így vannak. Viszont a példában említett gyermekbénulással kapcsolatban az is igaz, hogy a második világháború után az volt az az időszak világszerte, amikor nagyon megerősödött az állam szerepe,nemcsak a szocialista világban.

Ilyen téren most Kínára érdemes figyelni. Ott ilyen veszély nincsen. Lekapcsolják, megszüntetik ezeket a kommunikációs fórumokat. Vagy ha kell, akkor az embereket zárják be, elhallgattatják esetleg eltüntetik őket.

Arra viszont figyeljünk, hogy ezeket a nagyon negatív dolgokat, amiben egyetértünk, ne próbáljuk úgy orvosolni, hogy az intézkedések okozta károk végül a demokrácia rovására menjenek. Mert lehet, hogy akkor járvány nélkül élnénk de abban a társadalomban, ahol a járványt ilyen módon akadályozzák meg, nem biztos, hogy baromi jó lesz az élet.

Németh Erzsébet

– A szociálpszichológusokat is meglepte ez a dolog. A társadalomnak vannak olyan tagjai, akik ellenségesen viszonyulnak az intézményekhez, a vezetéshez. Alacsony a bizalom az intézményekben. Egy szűkebb csoportnál paranoid jelenségeket is megfigyelhetünk. Ez végképp ritka, voltaképpen ez már kórkép. Tehát, amikor az ember azt gondolja, hogy chipezik, vagy mérgezik, lehallgatják, és még sorolhatnám.

Ami meglepő, hogy egy világjárvány olyan szakaszában, amikor naponta találkoztunk megbetegedésekkel, súlyos esetekkel, sőt halálozással is, és alig vártuk, hogy végre legyen valami védőoltás, majd lett, de az elején még csak szűken állt rendelkezésünkre. És ekkor, ebben a helyzetben kiderült, hogy tömegek nem akarják beoltani magukat.

Azt gondolom, hogy az, amit a szociálpszichológia vizsgált ezzel kapcsolatban, azt újra meg kell vizsgálni, hiszen annyira tömeges ez a jelenség. Mi lehet ennek az oka? Ez a társadalom mentális egészségét mutatja, hogy ez a bizalom akár egymás,akár magunk iránt, a felelősségtudat meggyengült. Miért, és miért vált ennyire tömegessé?

– De azt nyilván nem feltételezhetjük, hogy ilyen nagy arányban vannak komoly pszichológiai problémákkal rendelkező emberek?

– Ezt az egyharmadot, amelyik nem oltatta be magát, most már megrögzött ellenzőnek kell tekintenünk. Sőt, azt kell mondanom, hogy az ezzel kapcsolatos meggyőző kommunikációra immunissá váltak. Ha kaptak volna oltást, a fertőzésre lennének immunisak. Mivel sok rábeszélés, meggyőzés, könyörgés stb. történt a saját környezetükben az orvosok, vagy a kormányzat részéről, olyan erővel álltak ellent mindennek, hogy mára azt kell mondani, ez a rész homogén.

Persze nem mondhatjuk ilyen tömeges jelenség esetén, hogy minden egyén pszichológiai, vagy pszichiátriai betegséggel küzd. Ez nincs így. Finoman fogalmazva, ez a társadalom mentális egészségének a szintjét mutatja. Az, hogy ilyen tömeges, ennek talán azok az okai, hogy az egész nyugati társadalomban a közös értékek vallása, az intézményekben való bizalom csökkent, illetve a kommunikációs csatornákon tömegesen tudnak terjedni olyan nézetek, amelyek a félelmet, bizalmatlanságot növelik, vagy akár összeesküvés elméleteket terjesztenek.

Az emberek az attitűdjüknek megfelelően gyűjtik az információkat, sőt az algoritmusok is a megfigyelt attitűdnek megfelelően szelektálják az egyes egyéneknek. Mindenesetre ez az egyharmad nagyon sok, ez társadalmi szempontból nem egészséges.

– Ha lett volna közösségi média a gyermekbénulás idején, még mindig létezne a betegség?

– Ha megfelelő mennyiségű oltás lett volna, és kötelezővé teszik az oltást, ugyanúgy, mint a gyermekbénulásnál, akkor nem alakult volna ki ez a fajta rendkívüli és immunis ellenállás. Akkor kialakult volna a meg nem változtathatóság pszichológiája. Ha egy ember lehetőséget kap arra, hogy válasszon, hajlamos a félelmei és a bizonytalansága szerint választani. Viszont, hogy ha időben kötelezővé tesszük az oltást, akkor ezt a magatartását kezdi igazolni, a saját önképének a fenntartása érdekében. Ezért van az, hogy a Sabin-cseppekkel utólag is egyetértenek. Hiszen megkapták, a gyerekeik is megkapták. Közben nem is veszik észre, hogy ez kötelező volt. A harmadik hullám letörésének időszaka tette megrögzötté az ellenállást.

– Az oltást ellenzőknél megfigyelhető egy vakság a saját érvrendszerükkel szemben, sokszor egymásnak ellentmondó érveket is képesek hangoztatni, holott valószínűleg más esetben észrevennék az inkoherenciát.

– Az érvek egy része érzelmi indíttatású, ezek állnak szemben a tudományosan alátámasztott kemény tényekkel. Tudni kell, hogy az emberek a lelküket, szívüket, érzelmeiket megmozgató történésekre sokkal inkább reagálnak, illetve a félelem az emberek viselkedését jobban mozgatja, mint a pozitív hír. Például, ha egy híres ember azt mondja: “megkaptam mind a két oltást, most mégis milyen beteg vagyok”, akkor sokkal jobban terjed, mint egy olyan hír, ami arról szól, hogy statisztikailag milyen elhanyagolható az oltás után megbetegedők aránya. Sőt még inkább elenyésző a komolyabban megbetegedők aránya. Ott van ugyanis egy hús-vér ember, akivel azonosulni tudnak. Ezért érzelmi érvelést kellene használni (most már immunis a társaság, persze).

– Ha azt mondom, amióta felvettem az oltást, sokkal nyugodtabban élem az életem, nem elég erős érzelmi érv?

– Az, hogy nyugodtabb vagyok, nem olyan erős érzelmi töltés, mint az, hogy akár egyetlenegy ember meghalt az oltás ellenére. Ráadás, ha mindezt képekkel is illusztrálják. Viszont be lehetne mutatni olyan eseteket, mint például, amit ma hallottam: egy orvost eljárás alá vontak, mert lebeszélt egy kismamát, hogy beoltassa magát, és a kismama a gyermekével együtt meghalt. Itt bizony be lehetne mutatni a síró rokonokat, nagymamát, férjet, árva testvéreket, hogy milyen szörnyű mindez. Amikor a chip beültetéstől rettegnek, nem elég érv az, hogy én megnyugodtam az oltástól. Ráadásul nem biztos, hogy van még tér és idő a nyomásgyakorlásra. Eldönthetjük azt, hogy különböző csoportoknak fokozatosan kötelezővé tesszük az oltást, bár ennyi idő után a kötelezővé tétel is furcsán hangzik.

De működnek a finom célzások is. Én például megkérdeztem a hallgatóimat az egyetemen, hogy ki az, aki nem oltatta be magát. Szégyenlősen kettő-hárman feltették a kezüket, mire én annyit mondtam: azért vagyok most nagyon zavarban, mert ők azok, akiket meg kell védenünk. Ők veszélyhelyzetben vannak. Hogyan tudjuk megvédeni őket? Négy órát leszünk együtt egy kis teremben. És ha csak egyetlen vírushordozó van, akkor azt ők el fogják kapni. Mit csináljunk? Üljenek egymástól távol. Kinyitjuk az ablakot. Nagy zaj van, de elviseljük a zajt, az ő érdekükben. Mit tehetünk még, hogy megvédjük őket, hiszen magunkat mi már megvédtük. Ezen elgondolkodtak, elcsöndesedtek. Erre nem tudtak mit mondani.

Tehát, csak azt kell mondani, “de mit tehetünk az érdeketekben?” Végül annyit mondtam, sokat nem tudunk tenni, de nagyon megnyugtatna minket és őket is, ha mégis beoltatnák magukat, s a következő órán újra meg fogom kérdezni.

– És történt valami változás?

– Persze. Beoltatták magukat.

– Jó történet.

– Az az érdekes, hogy ha nem akarja az ember szidni, bántani őket, hanem csak annyi történik, hogy felteszi néhány ember a kezét, hihetetlen csönd van, mindenki rájuk néz. De senki egy rossz szót nem mondott. Azért hatott, mert nagyon-nagyon más volt, mint amivel korábban próbálkoztam, szintén sikeresen.

Akkor azt mondtam, hogy ez bizony egy potyautas magatartás. Amikor valaki azt mondta, hogy megvárja, hogy azokkal, akik már beoltatták magukat, lesz-e valami. Erre mondtam, hogy potyautas. Hogy én beállok kísérleti nyúlnak, védeni őt is, és én annyira nem örülök ennek a kísérleti nyúl szerepnek.

Illetve később lehetett volna kemény érveket is mondani, hogy most már pár milliárdan beálltunk kísérleti nyúlnak, most már elég. Számított az is, amikor a lezárásoknál volt különbség azok között, akik be voltak oltva, illetve akik nem. Persze ez már nem meggyőzés. Ez már kényszerítő erő.

Furcsa nekem az, hogy a harmadik hullám idején volt kijárási tilalom, bezárták a boltokat, szolgáltatókat, színházakat. Mindenütt kellett maszk. És az államhatalom intézkedései egészen mélyen érintették a mindennapokat, sőt, sokszor a megélhetést is. Ehhez képest az államok tartózkodnak attól, hogy az oltást kötelezővé tegyék. Furcsa dolog ez.

És ahogy múlik az idő, egyre nehezebb azt mondani, hogy “figyelj,van elég oltás, tessék beoltani magadat, mert nem akarom miattad tovább fenntartani a védelmi intézkedéseket. Nem akarom, hogy a fodrászok éhen haljanak. Nem akarom, hogy a gyerekek, akiknek még nincs lehetőségük az oltásra, megfertőződjenek".

Ezt meg lehetett volna csinálni, de ezt nem csinálták meg. Ez is egy betegségtünet, hogy ezt nem merték meglépni. Számos korlátozást bevezetnek, de az igazán hatékony védekezést nem merik meglépni.

– Mi ennek a kifutása?

- Jóslást kér tőlem, szívesen jósolok. Újabb lezárások nem lesznek. Nem is indokolt, hiszen van elegendő oltóanyag, bárki bármikor beoltathatja magát. Az egész társadalmat egy újabb korlátozással sújtani talán nem szükséges. Kivétel, ha az egészségügyi kapacitások az összeomlás felé közelednek, akkor persze be kell avatkozni.

De olyan lehet, hogy újra megkülönböztetjük a védetteket a nem védettektől. Az még bejöhet. Illetve, fel lehet hatalmazni a munkáltatókat, hogy kötelezzék a munkavállalókat, akik munkájuk során emberekkel érintkeznek arra, hogy felvegyék az oltást. Ilyenek elég sokan vannak. Például ne legyen olyan, hogy egy hatalmas gyárcsarnokban olyan emberek vannak, nem is tudjuk hányan, akik nem oltatták be magukat. Nem beszélve a szolgáltatásokban és a kereskedelemben dolgozókról. Ezek az intézkedések, korlátozások, differenciált korlátozások még növelhetik az átoltottságot.

– Akinek meggyőződése, hogy a beoltottak pár éven belül meg fognak halni, ő ennek ellenére sem fogja felvenni az oltást.

– Így van. Mégsem hiszem azt, hogy általánosan kötelezővé teszik. Egyre nehezebb lesz az oltatlan élete. Egyre kevésbé kap munkát. Egyre kevésbé tudja a különböző szolgáltatásokat igénybe venni, nem mehet színházba, moziba. Sok minden miatt el fog gondolkodni ezen, persze nem azok, akik megrögzöttek.

De ők már annyira rettegnek az oltástól, hogy már emiatt sem szabad ennél erősebb kényszert alkalmazni. A saját identitását védi már az oltás elutasításával. Ő az, aki nem. Egy fél évvel ezelőtt még nem így volt.

– Vannak azért “átállók”, akik egy családi, vagy ismeretségi körben történő tragédia hatására meggondolják magukat, de akkor ez csak elszigetelt jelenség marad?

– Nem. Amiket az előbb elmondtam, azok be fognak következni, és

akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni. Egy nyolcvan százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. Ezt igenis el lehet érni azzal, ha nem dolgozhatsz fodrászként, ha nem dolgozhatsz az üzemcsarnokban, nem lehetsz tanár, nem lehetsz újságíró, és így tovább. Ennek hatására szépen fokozatosan át fognak állni.

Most is vannak első oltást felvevők, napi pár ezer körül. Szerintem ezt fel lehet tornászni, ha kicsit összevonjuk a szemöldökünket, akár munkaadóként. Vagy az összes közalkalmazottnál meg lehet tenni. Az nagyon sok ember. De nem is lehet másként: például egy ügyfélszolgálatosnál. Nem lehet, hogy miközben elintézem az igazolványod megújítását, közben veszélyeztetem az életedet. Lehet terhes például az ügyfél. Erre sok jó érvem lenne, hogy elmondjam, érzelmileg, hogy “nem tudod, hogy egy terhes kismama áll előtted, nem tudod, hogy annak az embernek van-e esetleg valamilyen rosszindulatú daganata, életeket veszélyeztetsz, miközben elintézed mondjuk a jogosítványát”. Tehát érzelmekre kell hatni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Visszahívtam a beteget, ha még tudtam beszélni” – felháborodtak a háziorvosok Kásler Miklós új utasításán
Előírták, hogy minden telefonálót hívjanak vissza. Azt gondolják, le kell venni a terhelésükből, hogy többet kommunikálhassanak a betegeikkel.

Link másolása

hirdetés

Kásler Miklós miniszter a két ünnep között arra utasította a háziorvosokat, hogy ezentúl hívjanak vissza minden telefonáló beteget, és válaszoljanak minden e-mail megkereresésre. A betegek valóban sokszor panaszkodnak, hogy nem érik el a rendelőt, megkérdeztük a háziorvosokat és asszisztenseiket, miért. Záporoztak a válaszok. Ha nekik is igazuk van és a betegeknek is, akkor talán máshol van a probléma.

A legtöbb általunk megkeresett rendelőben a vezetékes telefon mellett van mobiltelefon is, és elérhetőek e-mailben. Van, ahol a Facebook-üzenetekre is válaszolnak, és mindenütt van postaláda is. Ami különbség, az a praxisok nagysága, az ott lakók általános egészségügyi állapota és átoltottsága.

Az egyik, Nyugat-Magyarországon működő rendelő orvosa azt mondja, hogy náluk eddig sem okozott gondot a betegek visszahívása. Ott a rendelés fele-fele arányban zajlik személyesen és telefonon.

„Az asszisztens fogadja a hívásokat a rendelői telefonon, amíg beérek. Aki velem akar beszélni, annak felírja a számát, és visszahívom, amikor tudom. 10-től rendelek. Amikor beteget vizsgálok, akkor is így csináljuk: nem rohangálok a telefonhoz, hanem az asszisztens kezeli a hívásokat, akit kell, visszahívok. A mobilt sem tudom mindig azonnal felvenni, de addig nem megyek haza a rendelőből, amíg nem hívtam vissza mindenkit” - mondja a doktor.

Szerinte ez így természetes.

hirdetés
„Mi tereltük a telefonos rendelés irányába a betegeket a személyes megjelenés helyett, tehát kötelességünk elérhetőnek lenni.”

Egy másik rendelőben az asszisztens arról beszél, hogy a járvány elején voltak nehézségeik, de alkalmazkodtak, és átalakították kicsit a rendszert.

„Két mobiltelefon van, amin a nem fogadott hívásokat látjuk, és vissza is hívjuk őket. Recept, igazolás, beutaló kérhető írásban is, ez csökkenti a telefonos terhelést, igaz ettől nekem van több feladatom” - mondja.

Hozzáteszi, rossz tapasztalatai neki is vannak. Ő maga egy olyan háziorvoshoz tartozik, akinek csak egy vezetékes telefonja van, és volt, hogy legalább negyvenszer hívta, mégsem érte el.

Budapesten egy 2600 fős praxisban hárman dolgoznak, felveszik a telefonokat, az e-maileket is intézik, egy dologra azonban nem hajlandóak. „Rendelési időn kívül telefonálókat nem hívunk vissza” - mondják.

Egy zuglói rendelőben külön recepciós írja fel, kit kell visszahívni. Rendelés után ezt meg is teszik.

De nem mindenhol ennyire egyszerű a helyzet. A rendelők többségében arra panaszkodnak, rettenetesen túlterheltek. Hiába van több mobiltelefon is, nem lehet egyszerre telefonokat kapkodni, írni, vizsgálni, oltani.

Van olyan rendelő, ahol naponta 60-100 beteg fordul meg, 100-150 telefont kapnak, és emellett 6-10 tesztet csinálnak.

Még egy 7 órás rendelés alatt is emészti a perceket ez a szám.

Egy háziorvos szerint a napi 3-4 óra rendelési idő helyett általában ők is 7 órát dolgoznak. Fél nyolctól egyig, fél kettőig vannak benn asszisztensével, de ez sem elég.

„Ugyan négy fül van, de ahhoz csak két száj és két agy.”

„Két számítógéppel, adminisztrációval, táppénzes papírral, tesztekkel, gyógyszerfelírással, rendelőbe érkezett betegekkel. Azon túl pedig a rendelőn kívüli betegekkel, akikhez ki kell menni.”

Náluk 4-5 telefon működik, de hiába nyilvános mind, sokan csak a vezetékeset ismerik, és bár a rendelési idő is állandó évek óta, sokan próbálják hívni őket 3 óra után, amikor már nincs bent senki.

„A szakrendeléseket elérik, amikor zárva van? Azok mikor hívják vissza a beteget? Az orvos sem éri el őket.”

– panaszkodik az orvos, aki szerint az is gyakori, hogy délután is dolgozik, csak nem a rendelőben. Volt, hogy este 9-ig tartott mire mindenkihez kimentek, és az adminisztrációt is megcsinálták.

A 4-5 telefon ráadásul náluk inkább csak a problémákat fokozza.

„Ha az egyiken nem ér el a beteg, hívja a másikat, a harmadikat stb. Amikor odajutunk, hogy visszahívjuk a nem fogadott hívást, kiderült, hogy már elintézte velünk egy másik számon.”

Az új miniszteri utasítással kapcsolatban ezt többen említették: több telefonnál könnyen követhetetlenné válik, ki nem érte el őket, és kit is kellene visszahívni.

Ahol viszont csak vezetékes telefon van, más gondok adódnak. Az ilyen készülékek többsége ugyanis nem mutat hívószámokat. Az is gyakori, hogy nem tudnak kimenő hívást indítani, mert folyton van bejövő hívás a vonalban.

Egy borsodi kisfaluból arra panaszkodnak, hogy vezetékes telefonjuk akkor is kicsöng a betegnek, ha épp foglalt a vonal, így azt hiszik, hogy nem veszik fel. Hiába kérték a szolgáltatót, nem tud váloztatni a rendszeren. Ők mobilt, e-mailt, Facebookot is használnak. Azt mondják, sokszor az estéiket is azzal töltik, hogy válaszolgatnak a betegeknek.

Egy budapesti gyermekorvosi rendelőben le is szoktatták a szülőket a telefonról, inkább írásban kommunikálnak.

„Négy vonal jön be a rendelőbe, de csak egy telefon van. Miközben beszélünk, nem jelez foglaltat a többi vonalnak, és én sem látom, ki hív közben. Nem tudok visszahívni így senkit. Azt kértük, írjanak inkább e-mailt. Így kevesebben zavarnak rendelés közben, visszakereshető minden, akkor válaszolunk és intézünk mindent, ha van időnk rá. Akik nem tudnak e-mailt írni, azoknak továbbra is ott a telefon. A mostani hívók zöme a rendelési időt kérdezi."

Máshol is azt mondják, van a telefonnál jobb megoldás, és azzal is eleget tehetnek a miniszter utasításának.

„Van e-mail, postaláda, és a rendelő is nyitva. Sőt a messengert is beáldoztuk pár beteg miatt. Elérnek minket.”

Borsod megyében már hónapok óta 80-100 hívás jön naponta.

„Folyamatosan felveszünk minden telefont és sztereóban jegyzetelünk. Amikor jönnek időpontra, nagyon kínos, hogy nem csak velük foglalkozunk. A rendelés után írjuk be a számítógépbe, amit menet közben nem volt idő.”

Szintén borsodi nővér említi, hogy valaki halott hozzátartozója zárójelentésre várt 15 perce úgy, hogy egyáltalán nem tudtak vele foglalkozni, mert az orvossal folyamatosan kapkodták a telefonokat.

Egy 3500 fős praxisban az orvos és a nővér a saját mobiltelefonját is használja, a hivatalos vezetékesen kívül, de a teendők egymásra rakódnak.

„Nyitva vagyunk, jön boldog, boldogtalan. Azzal szokták kezdeni, hogy nem lehet magukat elérni. Közben csörögnek a telefonok, a vállára húzott otthonkában áll az oltásra váró néni, az orvos pedig épp tesztel.”

Bács-Kiskun megyében egy kisebb, 1400 fős praxisban is nagy a forgalom.

„Egy nap három telefonon 100 feletti hívás. Egy idő után nem tudjuk, kit hívtunk vissza, kit nem. És van még a messenger és sms is.”

Hozzájuk kötéscserére, injekcióra, lelet leadásra, recept írásra be lehet menni időpont nélkül, vizsgálatra csak időpontra, tesztelést pedig csak a rendelés végén végeznek.

Vannak, akik azt mondják, minél több csatornát nyit az ember, annál több a baj.

Sokan állítják, hogy mindent megtettek, ezért különösen rosszul érintette őket a „parancs”, hogy vissza kell hívni a beteget.

A rohanás, az egyszerre több dologra koncentrálás megviseli őket.

„Szerintem nem normális ez a hajsza. Korábban megyek, később végzek, így is faltól falig van meló. A normális az lenne, ha  bűntudat nélkül ehetnénk meg a tízórait, kimehetnék vécére, nyújtózhatnék egyet. Nem vagyok robot.”

Volt rossz tapasztalat is az igyekezetből.

„Amikor óriási forgalom volt és este 9-kor felhívtam a beteget, akkor lecseszett, hogy ő már alszik. Na, ott engedtem el.”

Egy Pest megyei asszisztens azt írja egy 7500 fős, két orvosos praxisból, hogy aznap 142 emberrel zárták a délutánt. 5-ig van nyitva a rendelő, de fél 7-kor tudtak csak végezni.

„Ezek után még üljek le visszahívogatni, aki nem tudott elérni?”

Szerintük a probléma az, hogy túl sokat terheltek rájuk. Az oltás és a tesztelés rengeteg idejüket elviszi, főleg az adminisztráció.

„Legyenek tesztelőhelyek, oltópontok és akkor marad időnk mindenkire.”

Addig is nagyon kérik a betegeket, hogy legyenek türelmesek és csak indokolt esetben telefonáljanak. Gyógyszer kérhető írásban, lehetőleg időben, nem tudnak azonnal felírni senkinek. Aki tudja használni az ügyfélkaput, kérik, használja azt.

"Segítsenek Önök is, hogy akinek sürgős, az el tudjon érni minket!" - kérik egyöntetűen a háziorvosok és nővérek.

Egy nyugdíjból helyettesítésre visszatért háziorvos azt mondja: 49 év alatt nem volt ilyen túlterhelt soha.

„Öt telefon csengett órákon át. A vonalas és két mobiltelefon, plusz a nővéré és az én sajátom. Ha tehettem, visszahívtam a beteget, ha még tudtam beszélni - ez nem vicc! - de többnyire már elintézték másik telefonon. Mert ha az egyiket nem vesszük fel, hívják a másikat. Azok a betegek, akik éppen vizsgálatra bent vannak a rendelőben tanúsíthatják a túlterhelésünket. Reggel mentem a rendelőbe és este sötétben mentem haza. Nekem csak két kutyám van meg egy macskám. De mi van azzal, akit a család vár?"

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Perintfalvi Rita: Gergőt nagyon megtépte az élet, de nem félt a haláltól
Az ismert teológus talán az utolsó Magyarországról, aki találkozott Homonnay Gergellyel. Interjúnkban azt is elmondta, miért félt a népszerű író, aktivista a karácsonytól.

Link másolása

hirdetés

Az egész országot megdöbbentette Homonnay Gergely tragikus hirtelenségű halála. Rita régi jó ismerősöm, ezért vállalta, hogy mesél nekem a Rómában töltött négy napról.

– A sors úgy hozta, hogy te éppen a halála előtt találkoztál Rómában Homonnay Gergővel. Kimondottan miatta utaztál ki?

– Kimondottan hozzá mentem. Gergő a saját lakásában látott vendégül engem és a páromat, és végtelen vendégszeretettel vett minket körül.

Már körülbelül egy éve terveztük a találkozót, csak mindig közbe jött a Covid. Nagyon rég szerettünk volna elindítani egy közös projektet, és persze személyesen is elmélyíteni a barátságunkat.

– Hogy kerültetek kapcsolatba?

hirdetés

– A mi ismeretségünk az online világban kezdődött, mert sok olyan fontos téma volt, amiket mindketten képviseltünk. Elsősorban a magyarországi LMBTQ kérdések, az emberi jogok és a női esélyegyenlőség.

Voltak bizonyos sajtófelületek, ahol egyszerre támadtak kettőnket, és ezek a támadások közelebb hoztak minket egymáshoz.

Innen indult a barátságunk.

– Említettél egy közös projektet.

– Egy videosorozatban gondolkoztunk, amiből az első rész el is készült, ezt karácsonykor tettük közzé. Gergőnek az egyik legfájóbb az volt, hogy nagyon sokszor bélyegezték keresztényellenesnek vagy egyházgyűlölőnek, és szeretett volna kilépni ebből. Erre adott volna lehetőséget, ha egy teológussal beszélgethet például arról, miként gondolkozunk a kereszténységben az LMBTQ emberekről. Tényleg csak az elítélő kép létezik, amit nagyon sokszor látunk? Vagy lehetséges elfogadóbb szemlélet is?

Másik témánk lett volna az egyházak és a politika viszonya. Jó az egyházaknak, ha ennyire beleszól ma a politika az életükbe? Hogyan lehet olyan emberi, elfogadó, szeretetteljes országot felépíteni, ahol a gyűlöletbeszédnek és az ellenségeskedésnek nincs akkora tere, mint jelenleg Magyarországon? Az ehhez hasonló közös témákat szerettük volna feldolgozni, ezek kerültek fókuszba.

– Mesélj kicsit a találkozásról, és hogy milyen embernek ismerted meg?

– Várta, hogy menjek. Nagyon készült. Ez olyan apróságokból látszott, hogy még akkor is takarított, amikor megérkeztünk. Fehér rózsát készített a szobánkba, az előszobában ott várt minket Erzsi. Látszott az a klasszikus vendégszeretet, amikor nagyon szeretnéd, hogy valaki jól érezze magát nálad. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire közel kerülhettünk egymáshoz.

Talán az is hozzátartozik, hogy Gergő nagyon félt a karácsonytól.

Magányos időszak volt a számára. Édesapját is karácsony körül veszítette el. A testvérei szerteszét élnek a világban, ezért a régi, családban töltött karácsonyok megszűntek számára. Az, hogy meglátogattuk, valamit visszahozott neki ebből.

Ezt ő is megfogalmazta. Valami visszajött azokból a régi időkből, amiket a narancsillat, az egymásra figyelés, a szeretet jellemzett. Örülök neki, hogy ezt neki adhattuk, és ilyen szép élmények is a részévé válhattak egy rendkívül tehetséges ember élete utolsó heteinek. És mi sem fogjuk soha elfelejteni ezeket a római napokat, mert nagyon megszerettük Gergőt. Örökre a szívünkbe zártuk ezekkel az emlékekkel együtt.

Rengeteg terve volt, rengeteg ötlet volt a fejében. Nagyon sokat veszített a világ, hogy ennek a pályafutásnak ilyen fiatalon vége lett. Nem is beszélve Erzsi bájos és vicces történeteiről, aki méltó módon lett egy ország szívének bundás királynőjévé.

– A fehér rózsáról Gergő maga is posztolt, és hozzátette, hogy a fehér a szüfrazsettek színe volt. Ez azt sugallja, hogy nagyon odafigyelt a részletekre, a szimbólumokra.

– Így van. Nagyon sokan egy radikális, tüskés sünnek látták, aki nagyon keményen tud kritikát gyakorolni. Ő maga is belátta, hogy kár volt sok mindenkivel összevesznie, mert emiatt gyakran nagyon egyedül maradt. Annyira szenvedélyesen kereste az igazságot, hogy hajlamos volt átesni a ló másik oldalára. Most, a megemlékezésekben is szinte kivétel nélkül mindenki kiemelte a személyiségének ezt a kettősségét. Nekem soha nem volt vele egyetlen konfliktusom sem, rendkívüli tisztelettel övezett.

Sokat gondolkodtam rajta, mi lehet ennek az oka. Gergőt nagyon megtépte az élet. Kezdve a homoszexuális orientációjával, amiért már gimnazistaként is sokszor a bántalmazás céltáblájává vált. És ami nagyon fájt neki, hogy nagyon sok bántás érte magukat kereszténynek tartó emberektől. Én voltam talán az első, aki keresztényként, teológusként nem így viselkedtem vele. Talán ezért gondolt rám teljesen másként.

Ahogy én elfogadtam őt, ő úgy nyílt meg előttem a legszerethetőbb énjével. És én csak ezt azt énjét láttam.

– Mi is megosztottuk a Gergővel kapcsolatos Facebook posztodat, amiben többek között arról írsz, hogy Gergő félt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenféle találgatások indultak a halála körülményeiről. Pontosan mitől félt?

– Nagyon örülök, hogy megkérdezed, mert így legalább tisztázhatom a dolgot. Nem gondoltam, hogy ebből mindenféle összeesküvéselméletek születnek. Eszem ágában sem volt bármit sugallni. Nem tudjuk, mi történt. Bízzunk benne, hogy a hivatalos vizsgálatok választ adnak rá, pontosan mi okozta Gergő halálát. De az nagyon fontos sokunknak, hogy megtudjuk az igazságot. Mert ha nem derül ki, akkor az az aggodalmainkat óriásira fogja növelni.

Gergőben valóban nagyon sok félelem volt. Azzal, ahogy ő megmondta a véleményét, nagyon sok embert radikalizált és magára rántott. Bizonyos internetes felületek komment szekciójában iszonyatosan durva támadások érték. Tegnap előtt 22 órakor tettem ki az első posztomat róla. Azóta legalább ötszáz embert kellett letiltanom a Facebook-oldalamról. A legmocskosabb, kegyeletsértő dolgokat írták róla.

Nekem nagyon fájdalmas megtapasztalni, hogy nincs határa az emberi gyűlölködésnek és gonoszságnak. Még akkor sem, ha valaki meghal.

Bármit is mondott vagy tett a Gergő, az az ember, aki meghal, már nem tudja megvédeni magát. Ez nagyon elgondolkoztató, hogy idáig jutottunk: a félelem és a gyűlölet kultúrájában élünk.

Gergő is ezt mondta el most karácsonykor. Lehet, hogy ő is hibázott ebben, de szerintem felismerte, hogy változtatni kell. Talán éppen erről szólhatott volna számára 2022, hogy másképp gondolkozzon, másképp kommunikáljon.

Nagyon sokan bekövettek Gergő követői közül, mert örülnek, hogy az oldalam olyan felület, ahol lehet gyászolni, ahol nem bántják őt. Sokat gondolkodunk velük együtt azon, hogyan lehetne az ő szellemiségét megőrizni, továbbvinni.

– Nagyon szépen köszönöm, hogy beszélhettünk, tudom, hogy ez most nem könnyű neked.

– Egy valamit még szeretnék elmondani. Ez a gondolat szerintem fontos, erről is beszélgettünk Rómában.

Gergő nem félt a haláltól.

Túlélt egy nyelvrákot, és mint elmesélte, ez szembesítette először azzal, hogy meg lehet halni. De magától a haláltól nem félt, csak attól, hogy nem fog rá senki sem emlékezni. Jelentéktelen lesz az élete, senki sem sajnálja majd. Ezért nagyon jó látni, hogy milyen sok embert szerette, milyen sok emberben hagyott nyomot. Amitől félt, az nem történt meg. Remélem, ezt most érzi odaát!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Meghosszabbított lejáratú vakcinával olthatnak a háziorvosok – az üvegen még 2021 van
Nem címkézték át a Pfizer oltóanyagot. Egy háziorvos csak külön telefonálgatás után tudta meg, hogy a neki kiadott, elvileg decemberben lejáró vakcinák még márciusig jók. Erről elfelejtett nekik szólni a hivatal.

Link másolása

hirdetés

Október 30-án írtuk meg, hogy meghosszabbították a Pfizer oltás használati idejét. Először a vakcina gyártója, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megerősítette szerkesztőségünknek, hogy már

szeptember 21-én döntöttek arról: 6 hónap helyett 9 hónapig érvényesek a fagyasztott állapotú oltások.

Normál hűtőben tárolva, mint ahogy a rendelőkben tartják, egy hónapig jók a vakcinák. Arról, hogy az októberben elvileg lejáró dózisok tovább is jók, november 3-án tájékoztatták a háziorvosokat.

Most a kötelező hétvégi oltásokra kaptak sokan olyan Pfizert, amin múlt év decembere szerepel lejárati időként. Átcímkézve nincs, és ezúttal nem is adtak sem szóbeli, sem írásbeli tájékoztatást.

Egy háziorvos a Facebookon látta, hogy valaki panaszkodott, mert lejárt vakcinát kapott. Ő is utánanézett, és kiderült, hogy a három típusból egy nála is decemberi lejáratú. Megkérdezte a Nemzeti Népegészségügyi Központot.

„Azt mondták, hogy meghosszabbították a lejárati időt. Persze nekünk nem szóltak”

- mesélte az orvos.

hirdetés

Megkereste Karikó Katalint is, a világhírű kutatóbiológus megerősítette, hogy ősszel módosították a lejárati határidőt. A Pfizer azonban már akkori levelében is közölte, nem az ő dolguk az átcímkézés, vagy a vakcinákat felhasználó orvosok tájékoztatása.

Azt írták, a vakcinák kiosztásával és felhasználásával kapcsolatos döntések a kormányok és az egészségügyi hatóságok hatáskörébe tartoznak. A Pfizer mindig az ország által kijelölt oltási helyekre szállítja az oltóanyagot.

„Miután a védőoltásokat a kijelölt létesítmény vagy felhasználási pont megkapta és átvette, a létesítmény felelős a tárolásért és az alkalmazásért.”

A háziorvos a hétvégén fog oltani, a Pfizeren kívül Janssent és Sinopharmot is igényelt.

„Tudom, hogy néhány nap nem számít, de azért illett volna tájékoztatni minket” – tette hozzá az orvos.

A háziorvosnak eddig egyébként 43 jelentkezője van, és 50 embernek kért oltóanyagot. Korábban a nekünk nyilatkozó asszisztensek úgy gondolták, nem lesz kit oltani, most azonban kiderült, van igény a háziorvosoknál is megtartott oltási akciónapokra.

A doktornő azt mondja, falun legalábbis ez a helyzet.

„Évtizedek óta dolgozom itt a faluban. Szívesebben jönnek a rendelőbe, mint buszoznak a városba, hogy eljussanak az oltóközpontba.

A jelentkezők 15 percenként jönnek majd, úgy van idő a regisztrációs lap és hozzájárulási nyilatkozat kitöltésére. Ha elfogyna az 50 oltás és még kellene, biztos szerzek még.”

A háziorvos azt mondja, élvezi a munkáját, ilyenkor azt is elfelejti, hogyan tudatták velük, januárban kötelezően oltania kell minden háziorvosnak.

„Szívesen csináltam volna rendelések után, de a mód, ahogy velünk kommunikálnak, kinyitja a bicskát az ember zsebében. Két fiam és egy unokám is Nyugaton él, tőlük látom, hogy Magyarországon nagyon rosszul szervezik a járvány kezelését. ”

Ő főleg harmadik oltásokat fog beadni a hétvégén, de lesz, aki az elsőt kapja meg. Van, aki megijedt és ezért döntött úgy, hogy mégis felveszi az oltást.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Both Zoltán a koronavírusról: „Bátor embernek tartom magam, de életemben először azt éreztem, bele fogok dögleni”
A vadállatbefogó az elmúlt három hétben – ahogy ő fogalmaz – megjárta a poklot. Oltottként kapta el a koronavírust, és azt mondja: bele se mer gondolni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

Link másolása

hirdetés

Both Zoltánról már jó néhány alkalommal írtunk. A vadállatbefogó tavaly részletesen mesélt a Szeretlek Magyarországnak a munkájáról, emellett sokszor egy-egy konkrét történetet is megosztott velünk.

Az elmúlt három hétben azonban, ahogy ő fogalmazott, megjárta a poklot. Zoli ugyanis elkapta a koronavírust, a betegség pedig még oltottként is nagyon megviselte. Azt mondja, bele se mer gondolni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

Zoli december közepén észlelte a betegség első tüneteit. Az egyik reggel kaparni kezdett a torka, rázta a hideg és 38 fokos láza volt.

“Azt gondoltam, megfáztam valahol és majd iszok egy kis forró teát mézzel, gyömbérrel és biztos, javulni fog. Hát nem így lett. Másnap délután a gyorsteszt kimutatta, hogy pozitív vagyok, de akkor már nagyon ramaty állapotban voltam”

- fogalmazott Zoli, aki azt mondja, napról napra egyre rosszabb lett az állapota.

“A negyedik napon már az ágyból felkelést is külön meg kellett terveznem, hisz nagyon nehezen kaptam levegőt, nyomott a mellkasom, viszont az állataimat meg kellett etetni. Az ötödik napon úgy éreztem, hogy bele fogok dögleni. Fájt a fejbőröm és a körömágyam is. Bármit ettem vagy ittam nem éreztem az izét és a körülöttem lévő szagokat sem. Az ágyban fekvésen kívül semmi máshoz nem volt energiám”

- meséli.

hirdetés

A vadállatbefogó azt mondja, már sok mindent átélt élete során, de most ő is nagyon megijedt.

“Én alapjáraton bátor embernek tartom magam, de életemben először azt éreztem, bele fogok dögleni. Még a kobramarásnál sem éreztem ezt az érzést, mikor újra kellett éleszteni és nyolc ampulla ellenszérumot kaptam. Most viszont bármennyire is szerettem volna, nem tudtam elhessegetni azt a gondolatot, hogy most itt a vég és bele fogok dögleni”

- fogalmazott.

Zoli még augusztus végén kapta meg az egydózisú Janssen-vakcinát. Azt mondja, inkább el se meri képzelni, mi lett volna, ha nincs beoltva.

“Bele sem merek gondolni, hogy egyáltalán tudnánk-e most beszélni, ha nem adatom be az oltást magamnak és hallgatok mások véleményére, akik szerint ez az oltás teljesen felesleges és ez a betegség nem más, mint egy erős influenza”

- mondja, hozzátéve: mindenkit arra bíztat, aki még nem oltatta be magát, hogy vegye fel a védőoltást.

“Nem akarok nagy szavakat mondani és nem akarok senkinek sem papolni. Nem vagyok sem oltásellenes, sem oltásfanatikus. Egy dolog, ami biztos, amit a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az elmúlt 42 évem alatt életemben nem voltam ilyen szar állapotban, mint az elmúlt három hétben. Csakis az orvosoknak meg a jóistennek tudok hálát adni, hogy ezt a mocskos betegséget így átvészeltem”.

Zoli mostanra már jobban érzi magát. Négy napja nincs láza, de ízeket és szagokat még mindig nem érez. Azt mondja, az állatai tartották benne a lelket, az, hogy őket nem hagyhatja cserben és nem szabad megérezniük, hogy nem tudja ellátni őket. A betegség miatt pedig sok mindent átértékelt.

“Hálás vagyok a sorsnak és az orvostudománynak, hogy élek. Innentől kezdve átértékelődött bennem minden és az apró dolgoknak is tudok örülni”

- fogalmazott.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: