SZEMPONT
A Rovatból

„Akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni” – Hogyan lehetne felpörgetni az átoltottságot?

Németh Erzsébet pszichológus szerint 80 százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. „Nem mind futóbolond, aki nem akarja az oltást, csak meg kell találni hozzájuk a megfelelő hangot” – mondja Sík Endre szociológus.

Link másolása

Elakadt az oltási program. Sokszor és sokan mondták már ezt. A védekezés hatékonyságát persze nem ez az egy szám méri. Átoltottság tekintetében a jelenlegi 66 százalékunkkal csupán öt százalékkal maradunk le Ausztriától. Csak ez az egy adat nem is annyira tragikus. Más színben tűnik fel a dolog, ha azt is összehasonlítjuk, hogy a sokkal jobb egészségügyi rendszerrel rendelkező nyugati szomszédunknál az egymillió lakosra jutó eddigi halálos áldozatok száma csupán 1258 fő, míg nálunk 3098. Így nézve, ha a túlélés esélyeit a leamortizált kórházaink csaknem harmadára csökkentik, akkor egy reményünk marad mégis: a megelőzés, azaz az oltás. Ebben a korai felfutás után mégiscsak rosszul állunk.

A megtorpanás szociológiai hátteréről Sík Endre szociológust, a pszichológiai, szociálpszichológiai problémákról pedig Németh Erzsébet pszichológust kérdeztem.

Sík Endre

– Itt állunk a negyedik hullám előtt, az oltakozás meg megrekedt. A lakosság egyharmada nem oltatta be magát. Köztük vannak nyilván azok, akik sosem fogják, de sokan lehetnek olyanok, akik elérhetőek lennének. Mi az oka a megtorpanásnak?

– Jelenleg nagyon bizonytalan mindaz a tudás, amivel nemcsak az orvosi, a genetikai, de a szociológiai is, amivel a témában rendelkezünk. De példamutató volt a tudósok gyors reagálása és az a nemzetközi együttműködés, amivel a járványra reagált a világ. Ha ez lesz a járvány egyetlen pozitív hozadéka, azt ne becsüljük le.

Amit látni lehet, az annyi, hogy miközben mi is küzdöttünk a járvány ellen, a magunk módján, s egy darabig erősek is voltak a pozícióink, küzdöttek mások is. Kicsit más eszközökkel. De ha a lemaradásunk okait keressük, annyi történt csupán, hogy a helyünkre kerültünk.

A hatvanas években volt divatos felosztani az országokat központi, félperifériás és perifériás államokra. Nem történt más, mint megérkeztünk a félperifériára. Ebben nincsen semmi különleges. A kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Meg lehet-e ezt változtatni. Természetesen bizonyos konkrét esetekben meg lehet, mint például az átoltottság aránya, igen, meg lehetne. Úgy is, hogy előreszaladunk, sokáig győzünk, aztán szép lassan a helyünkre kerülünk, de úgy is, hogy ezt jobban csináljuk, mint az úgynevezett fejlett országok. Az nem szükségképpen van úgy, hogy mindent jobban csinálnak, ezt például lehet jobban csinálni, de nem csináltuk jobban, csak másképp.

A be nem oltottak sokasága egy nagyon összetett csoport. Abban egyetértünk, hogy a bolondokkal nincs mit csinálni. És ebben nem is Magyarország a durva példa, hanem mondjuk az Egyesült Államok, ahol erre intézményesen ráépül a politika. Ez nálunk nincsen meg. Azonban a tudatlanság nagyon is jelen van nálunk. Az iskolázatlanság, a tájékozottság alacsonyabb mértéke. Ezzel együtt a társadalom iránti felelősségvállalás is alacsony szintű. Miközben az a durva individualista mondat, ami Németországban, Franciaországban nagyon erős, és sokakat visszatart az oltakozástól, hogy az én testem, és rendelkezem felette, nálunk nem jellemző, viszont inkább az van, hogy nem törődnek vele. Nekem jó így, kit érdekel, hogy mi lesz. A közérdek semmibevétele. Az bizony Magyarországon, a magyar kultúrában eléggé elterjedt, más vonatkozásban is.

És a harmadik csoport, nemcsak az öregek, de az ország elmaradott, lepusztult részein élő roma és nem roma emberek, akiknek ezermillió egyéb baja van. Rettegni ők is rettegnek, de nincsen intézményes elérésükre mód, nem folyik felvilágosítás, nem fontos senkinek sem, hogy rábeszélje őket, akkor bizony kimaradnak.

– Hogyan érhetnék el őket?

– Sehogy. Nincs meg az az intézményi tudás, az az áttekintés, ami segítségével elérhetik őket, ha bármi baj van. Nemcsak a mostani járvány. Hanem bármi baj. Ha indul a háború, akkor ők nem fogják megtudni, hogy már háború van, csak amikor már ott van az ellenség. Ők sajnos kívül vannak a társadalmon. Alul és kívül. Persze, hogy nem lehet őket elérni. De hát komoly kísérletek nincsenek is erre, hogy elérjék őket. Bár nem vagyok ennek a szakértője, de amennyire ismerem a magyar gazdaság- és társadalompolitikát, az nem a legszegényebbeknek a gyors és hatékony felemelésén dolgozik.

– Mi lehet ennek az oka? Biztos van emögött valami számítás, vagy hagyomány. Vagy ez a félperiféria sajátossága?

– Jó kérdés. Szerintem egyértelműen a félperiféria jellemzője. A periférián egyértelműen nem törődnek vele, pénzük sincs, nem is érdekli őket. Itt azért vannak kísérletek. Ha lassabban is, nem olyan hatékonyan, de azért jutnak olyan javak a közösségi újraelosztásból, melyek valamilyen védelmet biztosítanak a leszakadók számára. Nemcsak járványügyben, egyéb ügyben is. Itt azért ez megtörténik, csak elég esetlegesen, kiszámíthatatlanul. Jó példa erre a sokat vitatott közmunka. Ez biztosan nem egy hatékony dolog, gazdasági értelemben. De másfelől, a semmivel szemben egy minimális megélhetésre mégis jó megoldás, átmenetileg. De ha ez intézményesen kiépül és ez lesz a fő megélhetési mód, ráadásul helyben ennek a gazdasági, sőt politikai hasznát a helyi hatalmasságok kihasználják, akkor ezzel több negatív dolog jár. Ezek igazi félperifériás torzulások. Megvannak a lehetőségek, de azok valahogy elhalnak és torzan működnek.

– Német és angol tudományos körök azt pedzegetik, hogy, amennyiben az átoltottság jól alakul, akkor jövő tavaszra már csak rossz emlék lesz a járvány – náluk. De nálunk, vagy máshol, ahol elakadt az oltási ütem, mi lesz? Lehetséges, hogy a világ kettéválik, egy tiszta, és egy járvánnyal folyamatosan sújtott részre?

– Nem. Ez elképzelhetetlen. Kezdettől fogva azt gondolom, hogy nem lehet “legyőzni” ezt a járványt. Biztos voltam benne, hogy velünk fog maradni, megtanulunk vele együtt élni, ez nem az emberiség vége. Ez morális pánik: “a járvány után már sosem lesz ugyanolyan a világ” – mondják. Hát naná! És akkor mi van?

Egyrészt sosem olyan a világ, mint annak előtte. Egy széleskörű kataklizma után pláne. De azért fog tovább menni az élet. Na ez következik most apránként be. Együtt fogunk élni vele, olyan lesz, mint egy influenza, mindig kapjuk majd az emlékeztető oltásokat, ami fenntartja a védettséget, persze lesznek, akik megtagadják, mert a zsidók csinálják, meg a Bill Gates, és persze lesznek olyan szerencsétlenek is, akik nem jutnak hozzá, mert nem ér el odáig az intézményrendszer.

– Visszatérve a futóbolondokra. Ez sem egy homogén társaság. Vannak a menthetetlenek, a chipekkel, és egyéb hajmeresztő ötletekkel, de vannak olyanok, akik ugyan hajlamosak az összeesküvés-elméletekre, de ezeket a nyilvánvaló sületlenségeket azért nem osztják.

– Ez nagyon így van. Például a New York Timesban egy publicisztikában is szóvá tették, hogy igenis másként kell beszélni azokkal, akik nem oltatják be magukat, de nem is tartoznak az elkötelezett oltásellenes-táborba. Mert az emberekhez sok esetben sem a tudósok, sem a politikusok nem találják meg a megfelelő hangot. Mögöttes érdekeket sejtenek sok esetben az ilyen-olyan magatartások mögött, pedig az egyáltalán nincsen. Nagyon nagy feladat az “átlagemberrel” (ami természetesen nincsen) úgy beszélni, hogy érzékelje, hogy ez az ő problémája, ez róla szól elsősorban. Hogy elhiggye, hogy rá most tényleg figyelnek, tényleg az ő érdeke a fontos az adott politikusnak, tudósnak, és hogy jó lesz ez. Ez nehéz szakma. A kommunikációnak az a könnyű része, amelyik az összeesküvés-elméleteket gyártja. A közösségi média jeleskedik is ebben. De jól beszélni a sokféle “átlagemberhez”, az egy nagyon nehéz feladat.

– Ha lett volna Facebook és internet az ötvenes években, még mindig lenne gyermekbénulás.

– Mondjuk az UFO-hit az internet előtt is szépen elterjedt. De alapvetően igaza van. Lehetett tudni, bár egy ideig nem erről szólt a diskurzus, hogy egy ilyen alapvetően új, a kommunikációt új alapokra helyező technológia kapcsán, hogy annak azért negatív hatásai is vannak. Először mindenki azt ünnepelte, hogy ez demokratizálni fogja a médiát. Hát demokratizálta is. Na de ki mondta, hogy a demokráciát azt csak okos emberek, értelmes dolgokra használják? De a hagyományos médiában is lehet tudni, hogy a nyereségorientált média, az hírt akar. A hír nagyobb eséllyel negatív, mint pozitív. Akkor negatív hírek fognak dominálni a médiában és a média fog maga rossz híreket gyártani. Ezek szükségképpen így vannak. Viszont a példában említett gyermekbénulással kapcsolatban az is igaz, hogy a második világháború után az volt az az időszak világszerte, amikor nagyon megerősödött az állam szerepe,nemcsak a szocialista világban.

Ilyen téren most Kínára érdemes figyelni. Ott ilyen veszély nincsen. Lekapcsolják, megszüntetik ezeket a kommunikációs fórumokat. Vagy ha kell, akkor az embereket zárják be, elhallgattatják esetleg eltüntetik őket.

Arra viszont figyeljünk, hogy ezeket a nagyon negatív dolgokat, amiben egyetértünk, ne próbáljuk úgy orvosolni, hogy az intézkedések okozta károk végül a demokrácia rovására menjenek. Mert lehet, hogy akkor járvány nélkül élnénk de abban a társadalomban, ahol a járványt ilyen módon akadályozzák meg, nem biztos, hogy baromi jó lesz az élet.

Németh Erzsébet

– A szociálpszichológusokat is meglepte ez a dolog. A társadalomnak vannak olyan tagjai, akik ellenségesen viszonyulnak az intézményekhez, a vezetéshez. Alacsony a bizalom az intézményekben. Egy szűkebb csoportnál paranoid jelenségeket is megfigyelhetünk. Ez végképp ritka, voltaképpen ez már kórkép. Tehát, amikor az ember azt gondolja, hogy chipezik, vagy mérgezik, lehallgatják, és még sorolhatnám.

Ami meglepő, hogy egy világjárvány olyan szakaszában, amikor naponta találkoztunk megbetegedésekkel, súlyos esetekkel, sőt halálozással is, és alig vártuk, hogy végre legyen valami védőoltás, majd lett, de az elején még csak szűken állt rendelkezésünkre. És ekkor, ebben a helyzetben kiderült, hogy tömegek nem akarják beoltani magukat.

Azt gondolom, hogy az, amit a szociálpszichológia vizsgált ezzel kapcsolatban, azt újra meg kell vizsgálni, hiszen annyira tömeges ez a jelenség. Mi lehet ennek az oka? Ez a társadalom mentális egészségét mutatja, hogy ez a bizalom akár egymás,akár magunk iránt, a felelősségtudat meggyengült. Miért, és miért vált ennyire tömegessé?

– De azt nyilván nem feltételezhetjük, hogy ilyen nagy arányban vannak komoly pszichológiai problémákkal rendelkező emberek?

– Ezt az egyharmadot, amelyik nem oltatta be magát, most már megrögzött ellenzőnek kell tekintenünk. Sőt, azt kell mondanom, hogy az ezzel kapcsolatos meggyőző kommunikációra immunissá váltak. Ha kaptak volna oltást, a fertőzésre lennének immunisak. Mivel sok rábeszélés, meggyőzés, könyörgés stb. történt a saját környezetükben az orvosok, vagy a kormányzat részéről, olyan erővel álltak ellent mindennek, hogy mára azt kell mondani, ez a rész homogén.

Persze nem mondhatjuk ilyen tömeges jelenség esetén, hogy minden egyén pszichológiai, vagy pszichiátriai betegséggel küzd. Ez nincs így. Finoman fogalmazva, ez a társadalom mentális egészségének a szintjét mutatja. Az, hogy ilyen tömeges, ennek talán azok az okai, hogy az egész nyugati társadalomban a közös értékek vallása, az intézményekben való bizalom csökkent, illetve a kommunikációs csatornákon tömegesen tudnak terjedni olyan nézetek, amelyek a félelmet, bizalmatlanságot növelik, vagy akár összeesküvés elméleteket terjesztenek.

Az emberek az attitűdjüknek megfelelően gyűjtik az információkat, sőt az algoritmusok is a megfigyelt attitűdnek megfelelően szelektálják az egyes egyéneknek. Mindenesetre ez az egyharmad nagyon sok, ez társadalmi szempontból nem egészséges.

– Ha lett volna közösségi média a gyermekbénulás idején, még mindig létezne a betegség?

– Ha megfelelő mennyiségű oltás lett volna, és kötelezővé teszik az oltást, ugyanúgy, mint a gyermekbénulásnál, akkor nem alakult volna ki ez a fajta rendkívüli és immunis ellenállás. Akkor kialakult volna a meg nem változtathatóság pszichológiája. Ha egy ember lehetőséget kap arra, hogy válasszon, hajlamos a félelmei és a bizonytalansága szerint választani. Viszont, hogy ha időben kötelezővé tesszük az oltást, akkor ezt a magatartását kezdi igazolni, a saját önképének a fenntartása érdekében. Ezért van az, hogy a Sabin-cseppekkel utólag is egyetértenek. Hiszen megkapták, a gyerekeik is megkapták. Közben nem is veszik észre, hogy ez kötelező volt. A harmadik hullám letörésének időszaka tette megrögzötté az ellenállást.

– Az oltást ellenzőknél megfigyelhető egy vakság a saját érvrendszerükkel szemben, sokszor egymásnak ellentmondó érveket is képesek hangoztatni, holott valószínűleg más esetben észrevennék az inkoherenciát.

– Az érvek egy része érzelmi indíttatású, ezek állnak szemben a tudományosan alátámasztott kemény tényekkel. Tudni kell, hogy az emberek a lelküket, szívüket, érzelmeiket megmozgató történésekre sokkal inkább reagálnak, illetve a félelem az emberek viselkedését jobban mozgatja, mint a pozitív hír. Például, ha egy híres ember azt mondja: “megkaptam mind a két oltást, most mégis milyen beteg vagyok”, akkor sokkal jobban terjed, mint egy olyan hír, ami arról szól, hogy statisztikailag milyen elhanyagolható az oltás után megbetegedők aránya. Sőt még inkább elenyésző a komolyabban megbetegedők aránya. Ott van ugyanis egy hús-vér ember, akivel azonosulni tudnak. Ezért érzelmi érvelést kellene használni (most már immunis a társaság, persze).

– Ha azt mondom, amióta felvettem az oltást, sokkal nyugodtabban élem az életem, nem elég erős érzelmi érv?

– Az, hogy nyugodtabb vagyok, nem olyan erős érzelmi töltés, mint az, hogy akár egyetlenegy ember meghalt az oltás ellenére. Ráadás, ha mindezt képekkel is illusztrálják. Viszont be lehetne mutatni olyan eseteket, mint például, amit ma hallottam: egy orvost eljárás alá vontak, mert lebeszélt egy kismamát, hogy beoltassa magát, és a kismama a gyermekével együtt meghalt. Itt bizony be lehetne mutatni a síró rokonokat, nagymamát, férjet, árva testvéreket, hogy milyen szörnyű mindez. Amikor a chip beültetéstől rettegnek, nem elég érv az, hogy én megnyugodtam az oltástól. Ráadásul nem biztos, hogy van még tér és idő a nyomásgyakorlásra. Eldönthetjük azt, hogy különböző csoportoknak fokozatosan kötelezővé tesszük az oltást, bár ennyi idő után a kötelezővé tétel is furcsán hangzik.

De működnek a finom célzások is. Én például megkérdeztem a hallgatóimat az egyetemen, hogy ki az, aki nem oltatta be magát. Szégyenlősen kettő-hárman feltették a kezüket, mire én annyit mondtam: azért vagyok most nagyon zavarban, mert ők azok, akiket meg kell védenünk. Ők veszélyhelyzetben vannak. Hogyan tudjuk megvédeni őket? Négy órát leszünk együtt egy kis teremben. És ha csak egyetlen vírushordozó van, akkor azt ők el fogják kapni. Mit csináljunk? Üljenek egymástól távol. Kinyitjuk az ablakot. Nagy zaj van, de elviseljük a zajt, az ő érdekükben. Mit tehetünk még, hogy megvédjük őket, hiszen magunkat mi már megvédtük. Ezen elgondolkodtak, elcsöndesedtek. Erre nem tudtak mit mondani.

Tehát, csak azt kell mondani, “de mit tehetünk az érdeketekben?” Végül annyit mondtam, sokat nem tudunk tenni, de nagyon megnyugtatna minket és őket is, ha mégis beoltatnák magukat, s a következő órán újra meg fogom kérdezni.

– És történt valami változás?

– Persze. Beoltatták magukat.

– Jó történet.

– Az az érdekes, hogy ha nem akarja az ember szidni, bántani őket, hanem csak annyi történik, hogy felteszi néhány ember a kezét, hihetetlen csönd van, mindenki rájuk néz. De senki egy rossz szót nem mondott. Azért hatott, mert nagyon-nagyon más volt, mint amivel korábban próbálkoztam, szintén sikeresen.

Akkor azt mondtam, hogy ez bizony egy potyautas magatartás. Amikor valaki azt mondta, hogy megvárja, hogy azokkal, akik már beoltatták magukat, lesz-e valami. Erre mondtam, hogy potyautas. Hogy én beállok kísérleti nyúlnak, védeni őt is, és én annyira nem örülök ennek a kísérleti nyúl szerepnek.

Illetve később lehetett volna kemény érveket is mondani, hogy most már pár milliárdan beálltunk kísérleti nyúlnak, most már elég. Számított az is, amikor a lezárásoknál volt különbség azok között, akik be voltak oltva, illetve akik nem. Persze ez már nem meggyőzés. Ez már kényszerítő erő.

Furcsa nekem az, hogy a harmadik hullám idején volt kijárási tilalom, bezárták a boltokat, szolgáltatókat, színházakat. Mindenütt kellett maszk. És az államhatalom intézkedései egészen mélyen érintették a mindennapokat, sőt, sokszor a megélhetést is. Ehhez képest az államok tartózkodnak attól, hogy az oltást kötelezővé tegyék. Furcsa dolog ez.

És ahogy múlik az idő, egyre nehezebb azt mondani, hogy “figyelj,van elég oltás, tessék beoltani magadat, mert nem akarom miattad tovább fenntartani a védelmi intézkedéseket. Nem akarom, hogy a fodrászok éhen haljanak. Nem akarom, hogy a gyerekek, akiknek még nincs lehetőségük az oltásra, megfertőződjenek".

Ezt meg lehetett volna csinálni, de ezt nem csinálták meg. Ez is egy betegségtünet, hogy ezt nem merték meglépni. Számos korlátozást bevezetnek, de az igazán hatékony védekezést nem merik meglépni.

– Mi ennek a kifutása?

- Jóslást kér tőlem, szívesen jósolok. Újabb lezárások nem lesznek. Nem is indokolt, hiszen van elegendő oltóanyag, bárki bármikor beoltathatja magát. Az egész társadalmat egy újabb korlátozással sújtani talán nem szükséges. Kivétel, ha az egészségügyi kapacitások az összeomlás felé közelednek, akkor persze be kell avatkozni.

De olyan lehet, hogy újra megkülönböztetjük a védetteket a nem védettektől. Az még bejöhet. Illetve, fel lehet hatalmazni a munkáltatókat, hogy kötelezzék a munkavállalókat, akik munkájuk során emberekkel érintkeznek arra, hogy felvegyék az oltást. Ilyenek elég sokan vannak. Például ne legyen olyan, hogy egy hatalmas gyárcsarnokban olyan emberek vannak, nem is tudjuk hányan, akik nem oltatták be magukat. Nem beszélve a szolgáltatásokban és a kereskedelemben dolgozókról. Ezek az intézkedések, korlátozások, differenciált korlátozások még növelhetik az átoltottságot.

– Akinek meggyőződése, hogy a beoltottak pár éven belül meg fognak halni, ő ennek ellenére sem fogja felvenni az oltást.

– Így van. Mégsem hiszem azt, hogy általánosan kötelezővé teszik. Egyre nehezebb lesz az oltatlan élete. Egyre kevésbé kap munkát. Egyre kevésbé tudja a különböző szolgáltatásokat igénybe venni, nem mehet színházba, moziba. Sok minden miatt el fog gondolkodni ezen, persze nem azok, akik megrögzöttek.

De ők már annyira rettegnek az oltástól, hogy már emiatt sem szabad ennél erősebb kényszert alkalmazni. A saját identitását védi már az oltás elutasításával. Ő az, aki nem. Egy fél évvel ezelőtt még nem így volt.

– Vannak azért “átállók”, akik egy családi, vagy ismeretségi körben történő tragédia hatására meggondolják magukat, de akkor ez csak elszigetelt jelenség marad?

– Nem. Amiket az előbb elmondtam, azok be fognak következni, és

akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni. Egy nyolcvan százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. Ezt igenis el lehet érni azzal, ha nem dolgozhatsz fodrászként, ha nem dolgozhatsz az üzemcsarnokban, nem lehetsz tanár, nem lehetsz újságíró, és így tovább. Ennek hatására szépen fokozatosan át fognak állni.

Most is vannak első oltást felvevők, napi pár ezer körül. Szerintem ezt fel lehet tornászni, ha kicsit összevonjuk a szemöldökünket, akár munkaadóként. Vagy az összes közalkalmazottnál meg lehet tenni. Az nagyon sok ember. De nem is lehet másként: például egy ügyfélszolgálatosnál. Nem lehet, hogy miközben elintézem az igazolványod megújítását, közben veszélyeztetem az életedet. Lehet terhes például az ügyfél. Erre sok jó érvem lenne, hogy elmondjam, érzelmileg, hogy “nem tudod, hogy egy terhes kismama áll előtted, nem tudod, hogy annak az embernek van-e esetleg valamilyen rosszindulatú daganata, életeket veszélyeztetsz, miközben elintézed mondjuk a jogosítványát”. Tehát érzelmekre kell hatni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
L. Ritók Nóra: Jó lenne, ha nem azt tanulnák a gyerekek, hogy „hol a helyed”, hanem azt, hogy „mivé lehetsz”
Az Igazgyöngy Alapítvány alapítója számot vetett 40 éves pedagógusi munkájával, és nem felhőtlenül boldog attól, amit lát.

Link másolása

L. Ritók Nóra pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és vezetője 40 év pedagógusi munkája után számot vetett eddigi pályájával. Facebook-bejegyzésében azt írja, még az "átkosnak" nevezett korszakban kezdte a hivatását, azonban azt a korszakot mégis gyerekközpontúbbnak érezte a mainál.

Posztjában találóan úgy fogalmaz:

„Jó lenne, ha az iskolarendszer is olyan lenne, mint egy rajz. Akkor fognám, leradíroznám az egészet, és újraépíteném. Olyanná, amiben a gyerek a legfontosabb.”

Ugyanakkor szerinte jelenleg egy folyamatosan romló közhangulatban a pedagógusok elsődleges feladata „megállítani, megmenteni, újratervezni, újraépíteni.”

L. Ritók Nóra írását engedélyével változtatás nélkül közöljük.

***

Maradni és harcolni

Negyven éve vagyok a pályán. Tulajdonképpen nyugdíjba is mehetnék, sokan megteszik a pedagógusok közül azonnal, mikor elérik az aktuális hónapot. Augusztus végén én is elértem.

Érdekes visszagondolnom a pályámra. Még a rendszerváltás előtt kezdtem, az „átkosban”, ahogy mondani szokták. (Eszembe is jutott rögtön, vajon erre a korra, rendszerre, amiben most élünk milyen jelzőt aggat majd az ezt leváltó utókor?)

Furcsa volt az az időszak, szembesülve azzal, hogy a falu párttitkára is ott ül a tanévnyitó értekezleten, és nyomja a frázisokat... Igen, furcsa egy világ volt, mégis, ha a maival összevetem, úgy érzem, akkoriban az oktatásban sokkal fontosabb volt a gyermek. A frázispufogtatás mellékes volt, mindenki tudta, ezeket el kell mondani, meg kell hallgatni és kész. Nem törődtünk különösebben vele. Persze akkoriban bennem még biztosan más munkált, nem tudom, a mai világlátásommal, tapasztalatommal hogy viselném. Minden esetre akkoriban, abban a világban is, én meg tudtam élni hivatásként a pedagóguslétet.

A rendszerváltás után azonban már éreztem az otthagyott béklyókat. Éreztem a szabadságot, azt, hogy kísérletezhetek, támogatást kaptam az iskolavezetéstől, akkoriban láthattam meg a gyakorlatban, mit jelentenek az alternatív pedagógiák… Úgy éreztem, képesek leszünk egy jobb iskolarendszert (és egy jobb rendszert is) felépíteni, ami szabadságra nevel, kreativitásra, közösségi felelősségre. Persze ekkor is voltak nehéz időszakok, mert akkor is, mindenhol voltak emberi gyarlóságok, hatalmaskodó ostobák, de valahogy az embert ezek a történések nem vitték padlóra.

Talán akkor kellett volna lépni... nem elfogadni őket. Nem túllépni kellett volna rajtuk, hanem nem engedni őket. Hogy ne tegyék normává az emberi gyarlóságaikat.

Fokozatosan veszítettük el mindazt, amiben hittem. Amikor úgy döntöttem, hogy kilépek az állami iskolából, és alapítványi fenntartás alatt próbálom megvalósítani azt, amit mindig is akartam: gyermekközpontú, esélykiegyenlítő oktatást, nem kényszert éreztem, hanem szabadságot. Boldog voltam.

Azt reméltem, és talán ez még ma is áll, hogy alapítványi keretek között, civil szervezetben jobb lesz, több mozgástér marad. De a rendszerben történő változásokat mi is, én is megélem, hiszen a gyerekeink, akikkel alkotunk, ebben az iskolarendszerben tanulnak délelőttönként. Minden hat ránk is. A pedagógusok kiégése, az iskolarendőrök, a családok helyzete, a teljesíthetetlen tanagyag, és a hazugságokra épített eredményesnek nevezett működés. A bérek nálunk is a pedagógus „előmeneteli rendszerhez” igazodnak, mi is ugyanazok szerint a törvények szerint működünk, azzal az adminisztrációval, azokkal az utasításokkal.

A héten volt a Republikon rendezvénye, ahol egy kerekasztalbeszélgetésben én is ott voltam. Megint elmondtuk ugyanabban a körökben ugyanazokat, amiket évek óta. A nagy kérdés, hogy mit lehet tenni, hogyan lehetne változást elérni, továbbra is nyitva maradt.

Jó lenne, ha az iskolarendszer is olyan lenne, mint egy rajz. Akkor fognám, leradíroznám az egészet, és újraépíteném. Olyanná, amiben a gyerek a legfontosabb. Ami szabadságra nevel, és kreativitásra. Amiben kiemelt szerepet kap a szociális készségek fejlesztése. Ami befogadó, és esélykiegyenlítő. Humánus. Ideológiailag is szabad. Amiben nem azt tanulják a gyerekek, hogy „hol a helyed”, hanem azt, hogy „mivé lehetsz”. Amiben olyan pedagógusok dolgozhatnak, akik érzik: partneri viszonyban lehetnek mindenkivel. Szülővel, felettessel. Akiktől lehet kérdezni, és akik kérdezhetnek is. Akik motiváltak, és megélik az értelmiségi létet.

De sajnos ez lehetetlen. Folyamatosan romló közhangulatban, bizonytalanságban, a világ történéseiben ható rendszerben kell dolgoznunk. Megállítani, megmenteni, újratervezni, újraépíteni.

A felelősség mindannyiunké. Lehet rettegni, lehet tűrni, lehet fásultan nem törődni, de lehet összekapaszkodni, kimondani, nem félni. Mindenkinek, aki tudja: az oktatás nem megfelelő működése egy lassan ölő méreg, ami mindannyiunk jövőjét meghatározza.

Még nem megyek nyugdíjba. Még hiszem, hogy lehet változás. És tudom, nem vagyok egyedül.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Tálas Péter: „Putyin szerint már az egész Nyugattal harcol Oroszország, ezzel igyekezett megindokolni, hogy miért lehetne atombombát bevetni”
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője szerint Putyint most meggyőzték a háborúpárti tábornokok, de nem valószínű, hogy a Nyugat meghátrálna.

Link másolása

Vlagyimir Putyin szerda reggel először mondott beszédet azóta, hogy februárban megtámadta Ukrajnát. Ekkor bejelentette az oroszországi erők részleges mozgósítását, vagyis behívják a tartalékosokat is. Emellett nem is annyira burkoltan nukleáris csapással fenyegette meg a Nyugatot. A bejelentés várható következményeiről, illetve arról, hogy mi várható a következő időszakban, Dr. Tálas Pétert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetőjét kérdeztük.

Tartalékos katonából jóval több van, mint 300 ezer (2 millió), de akiket mozgósítanak, azoknak meg kell felelni néhány fontos feltételnek. Elsősorban olyanokat keresnek, akik életkorban megfelelnek, valamint akik nemrég szereltek le, hogy minél rövidebb kiképzésre legyen szükségük – mondta el a szakértő.

„Én mozgósítási szempontból elég soknak tartom a 300 ezer katonát, ráadásul kérdés, hogy mennyi idő alatt sikerül mozgósítani és fontra küldeni őket.”

Hozzátette, hogy a részleges mozgósításról szóló rendeletet csak nemrég írták alá, ezt követően még ki kell értesíteni az érintetteket, illetve fel kell szerelni őket, ami szintén időt igényel.

„Kell minimális kiképzés még akkor is, ha nemrég szereltek le, és ezeket a tartalékosokat nem támadó hadműveletre akarják felhasználni, hanem védekezésre. Azt látjuk, hogy az orosz vezetést alaposan meglepte az ukrán előrenyomulás elsősorban Harkivnál, de részben Herszonnál is, és megijedtek, hogy ha nincs legalább részleges mozgósítás, akkor ez folytatódni fog.”

Tálas Péter szerint nem arról van szó, hogy az oroszok ellencsapásra készülnek, mivel a tartalékos katonákkal és ennyi katonával ezt nem is lehetne megtenni.

„Nem tudjuk, kik fogják kiképezni őket, nem tudjuk, mivel fogják felszerelni őket. A számítások szerint másfél-két hónap az, amíg megindulhat az odavezénylés.”

Hozzáteszi, egyes szakértők szerint ez gyorsabban is levezényelhető, de csakis valaminek a kárára. Politikai szempontból nehezen vállalható, hogy minimális kiképzés nélkül valakit egyik napról a másikra felszerelnek és kiküldenek a hadszíntérre úgy, hogy nem tudja, mit is kell pontosan csinálnia.

Putyin azt is bejelentette, hogy szeptember 23. és 27. között népszavazást tartanak Luhanszk-, Donyeck-, Herszon- és Zaporizzsija-régióban arról, csatlakoznak-e Ororszországhoz. Tálas Péter szerint a most bejelentett „népszavazásra" azért van szükség, mert a sorozott állományt és a tartalékosokat nem lehet külföldre vinni, márpedig a „referendumok" nélkül az elfoglalt területek még az orosz jogértelmezés szerint is külföldi területnek számítanak.

„Most majd elbábozzák szépen az orosz közönségnek, hogy a Luhanszki, Donyecki, Herszoni és Zaporizzsjai terület kéri a csatlakozás lehetőségét, megkapja, és Moszkva úgy gondolja, hogy ezzel jogilag is orosz fennhatóság alá kerül, és akkor oda is ki lehet vezényelni embereket. Ez azért is fontos, mert Putyinék valószínűleg meg akarják változtatni a háború orosz narratívját is. Úgy kezdték az egész történetet, hogy itt egy különleges művelet zajlik majd, nincs háború és rövid időn belül megoldanak mindent. Láhatónak ez a gyors megoldás nem sikerült, így most az új területeken zajló honvédő háború narratívájában kezdenek bele. De azért világosan kell látnunk: olyan nincs a civilizált világban, hogy három nap alatt készítünk elő egy népszavazást, ennél még a Krím esetében is hosszabb ideig tartott a megszervezése.”

A szakértő hozzátette, hogy a harkivi ellentámadásáig még azt lehetett mondani, hogy nem olyan látványos az, hogy milyen rosszul teljesít az orosz haderő. De az ukrán csapatok ellentámadása során alig több mint tíz nap alatt majdnem egy teljes megyét felszabadítottak.

„Ráadásul jól látszódott, hogy itt nem egy tervszerű visszavonulás történt, hanem egyértelműen egy megfutamodás, olyanra is volt példa a Twitter-posztok szerint, hogy orosz kiskatonák lopott biciklikkel menekültek el a helyszínről.”

A mobilizált tartalékos katonák feladata vélhetően az lesz, hogy megakadályozzák, hogy az ukrán csapatok a korábbi ellentámadást folytatva visszafoglalják a megszállt területeket.

A szakértő elmondta, hogy Putyin mellett régóta van egy olyan háborúpárti lobbi, amely szerint Ukrajna ellen nyílt és nagyszabású háborút kell folytatni, el kell foglalni, mert megvan hozzá a megfelelő fegyverzete és képessége az orosz haderőnek.

„Szerintem egyébként nincs” – mondta Tálas Péter, aki hozzátette, hogy ez a kérdés ugyanakkor egyelőre nyitott. Az viszont egészen biztos, hogy Oroszország nem olyan erős katonai hatalom, mint azt önmagáról korábban állította.

„Régóta elég fájdalmas az oroszok számára az, hogy a Nyugat támogatja Ukrajnát, és ez értehető is, mert a nyugati támogatások teszik lehetővé Ukrajna számára azt, hogy kitartson az ellenállásban.”

A Nyugatnak azonban nincs oka a támogatások felfüggesztésére, hiszen az agressziót Ukrajnával szemben követték el, egy jogosan védekező államot támogatnak, és valójában az a nyugat közös érdeke, hogy Oroszország stratégiai vereséget szenvedjen ebben a háborúban.

„Ezen felül Putyin megfenyegette a Nyugatot, hogy van atombombája és ha szükséges, nem fog habozni bevetni. Igaz, ezt már február óta mondják az orosz vezetés tagjai, de persze továbbra sincs semmilyen reálpolitikai indoka arra, hogy bevezesse az atombombát. Ami érdekes inkább, hogy

a beszéd azt üzente, hogy már nemcsak Ukrajnával, hanem az egész Nyugattal harcol Oroszország. Úgy gondolom, ez az egyik kommunikációs elem, amivel Putyin igyekezett megindokolni, hogy miért lehetne az atombombát bevetni.”

A Stratégiai Védelmi Kutatóintézet vezetője szerint Putyin hiába hirdetett harcot a Nyugattal szemben, nem valószínű, hogy Oroszországhoz más nagyhatalom is lelkesen csatlakozna. Ezt a Sanghaji Együttműködési Szervezet üzbegisztáni csúcstalálkozója is alátámasztja, melynek kapcsán szinte minden tudósítás arról számolt be, hogy India és Kína sem lelkesedett az ukrajnai orosz invázióért.

Tálas Péter szerint a mostani lépések vélhetően még inkább elhúzzák a háborút. A behívott katonáknak pedig rendkívül nehéz lesz, hiszen éppen az őszi, hatalmas sarakkal járó időszak előtt mozgósítják őket, illetve elképzelhető hogy éppen téli időszakban kerülnek majd a frontra. Ráadásul azt sem tudni, hogy ezt a rengeteg embert hogyan fogják ellátni.

„Attól, hogy többen lesznek, a logisztika nem biztos, hogy javulni fog. Sőt, ha többen lesznek, még nagyobb problémákat fognak okozni a logisztika hiányosságai”

Az is kérdés, hogy a mozgósított orosz katonák milyen morállal érkeznek Ukrajnába.

„Már most lehet látni, hogy többen tüntetéssel tiltakoznak a mozgósítás ellen, vagy egyszerűen el akarják hagyni Oroszországot. Ha az ukrán támadások a továbbiakban is súlyos áldozatokat követelnek Oroszországtól, akkor ezek a tiltakozások tartósak lehetnek.”

„Attól, hogy most majd növekszik a hadsereg létszáma, az nem következik egyenesen, hogy hatékonyabbak lesznek az orosz műveletek.”

„Eddig azt lehetett látni, hogy az orosz erők rendkívül vegyesek: a Wagner csoport zsoldosai mellett ott voltak az orosz nemzeti gárda rendfenntartó erői, a csecsen katonák, az orosz haderőnek különböző egységei, a börtönben toborzott bűnözők, s ezeket igen nehéz harmonizálni”.

Az ukrajnai veszteségek pótlásának nehézségeit jól jelzi, hogy akiket eddig döntő többségben a háborúba vittek, azok nem oroszok, hanem elsősorban oroszországi nemzetiségek közül kerültek ki. Ezeket a szegényebb vidékekről toboroztak, ahol a háborúban való részvétel egy meggazdagodási lehetőség. A most meghirdetett mozgósítás esetében valószínűleg már nem csak őket hívják be, és kérdéses, hogy aki egy informáltabb városi környezetből származik, annak van-e bármilyen motivációja a háborút illetően.

Az orosz törvényhozás, az Állami Duma kedden olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyben újabb bűncselekményeket is meghatároztak. Ha valaki „szándékosan”, ki nem kényszerített módon megadja magát az ellenségnek, akkor azért például 10 év börtön, a fosztogatásért pedig 15 év börtönbüntetés járhat.

10 évre növelték a dezertálás esetén kiszabható börtönbüntetést, valamint azt is előírták, hogy azokat a tartalékosokat is büntetőjogi felelősség terheli, akik a behívólevél érkezése után sem vonulnak be kiképzésre.

„A törvényeket azért hozták, mert egyrészt érzik, hogy nincs meg a valósi társadalmi támogatottság a beavatkozás mögött, illetve azt is tapasztalják, hogy nehéz fegyelmet tartani a katonák között. Ha azt látták volna, hogy magas a morál és nem lett volna nagyszámú az önkéntes megadás, akkor valószínűleg nem büntetnék új kategóriaként akár 10 év börtönnel vagy kényszermunkával azokat, akik megadják magukat” - mondta Tálas Péter, aki hozzátette, nem tudni mi lesz a társadalmi reakció, de feltételezhető, hogy egy 20-30 körüli fiatal katona nem szívesen megy Ukrajnába harcolni, ahol akár életét is vesztheti a háborúban.

Arra a kérdésre, hogy ha nem sikerül érdemi eredményeket elérni, akkor az vezethet-e az orosz elnök bukásához, Tálas Péter azt felelte: „Putyint a háborúpárti csapat most meg tudta győzni, hogy ezt a részleges mozgósítást meglépje annak érdekében, hogy Ukrajnában eredményeket mutathassanak fel.”

„Háborút most sem hirdetnek és nem tudnak nagy számú tartalékost mozgósítani és bevetni, mert az országon belül valószínűleg nagy feszültséget okozna, pláne egy olyan időszakban, amikor a szankciók miatt nyugati szolgáltatás megszűnt, áruházak zártak be a termékhiány miatt, és romlik az életszínvonal.”

Hozzátette, hogy az ukrajnai háború ezen szakaszát az orosz elnök most a háborúpártiakra bízza, és ha nem sikerül érdemi eredményt elérniük, akkor vélhetően a felelősséget is rájuk fogja tolni, így Putyin bukásáról szerinte még nem lehet beszélni.

Tálas Péter szerint nagy kérdés, hogy a szerdai kijelentésre a Nyugat mit fog reagálni.

„Putyin két kimenetellel számolhat. Az egyik kapcsán valószínűleg abban reménykedik, hogy a Nyugat csökkenti vagy abbahagyja Ukrajna támogatását, és ez megkönnyíti az orosz hadsereg helyzetét. A másik, amivel inkább számolnia kellene, hogy a Nyugat folytatja Ukrajna támogatását és újabb szankciókkal reflektál az eszkalációra. A háború egész eddigi menete egyértelműen azt mutatta, hogy Oroszország korántsem olyan erős, mit amilyen erősnek mondja és/vagy hiszi önmagát. Ezért nem valószínű, hogy a Nyugat most meghátrálna. Ott egyébként is erős az a lobbi, amely azt mondja, hogy Putyint még most kell megállítani, amikor háborúval és erőszakkal akarja érdekszférájában kényszeríteni Ukrajnát.”

Ráadásul több észak-európai és kelet-közép-európai ország elemi biztonsági érdeke, hogy Ukrajna szuverén államként és területként fennmaradjon, mert ha az ukránok elveszítik a háborút, akkor szomszédul kapják Oroszországot, és véleményük szerint ők lehetnek az orosz agresszió következő áldozatai.

„A Nyugat pedig azért sem tud most visszakozni, mert akkor egyetlen dolgot ismerne be: méghozzá azt, hogy NATO és a transzatlanti szövetség gyengébb, mint Oroszország. Ez pedig nem így van, így ilyet nem is kommunikálhat.”

A Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője szerint a világpolitikai helyzet egyértelműen és visszafordíthatatlanul megváltozott, és egy ilyen helyzetben erősebben és határozottan kell a Nyugatnak kiállnia és jeleznie Oroszországnak, hogy nem enged a fenyegetéseknek.

Putyin nukleáris fenyegetése miatt pedig az Oroszország mellé álló atomhatalmakat, Kínát ás Indiát kell megkeresnie, és nyilvános nyilatkozatra bírnia arról: elfogadhatatlan atomháborúval fenyegetni a világot csak azért, mert Oroszországnak nem sikerült agresszív ukrajnai terveit megvalósítania, s ennek következményeit Vlagyimir Putyin nem kívánja politikailag vállalni az orosz nép előtt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Nyomorba fog születni Magyarország közel 10 százaléka – Megdöbbentő adatok a felzárkóztatásra váró településekről
„Hogy lehet, hogy ezek a számok nem ordítanak jobban?” – kérdezte Vecsei Miklós miniszterelnöki megbízott, aki elárulta, Csenyéte az egyetlen olyan hazai település, ahol több a tizennyolc éven aluli, mint a felnőtt és ahol a falu 72 házából mindössze kettőben van vezetékes víz.

Link másolása

„Hogy lehet, hogy ezek a számok nem ordítanak jobban?" – tette fel a kérdést a felzárkóztatásra váró települések kapcsán Vecsei Miklós miniszterelnöki megbízott, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke egy kerekasztal-beszélgetésen.

A rendezvényre – amin vendég volt Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kállai Ernő társadalomkutató és Binder Mátyás történész az „Együtt és mégis külön – A cigányság a mai magyar társadalomban” című Máltai Tanulmányok lapszám bemutatójának apropójából került sor – írja a Magyar Hang.

„Muszáj beszélni erről, mert lassan mi is lopni fogjuk az áramot”

– kezdte Kállai Ernő egykori országgyűlési biztos a válaszát arra a kérdésre, hogy kell-e, szabad-e beszélni romantika nélkül arról, hogy milyen is a szegénység valódi természete.

Vecsei Miklós felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos és a Magyar Máltai Szeretet szolgálat alelnöke elmondta, hogy tud olyan településről, ahol mindenki, így a polgármester is lopja az áramot.

Egy idézetett olvasott fel:

„2020 augusztusában jártam először Csenyétén, az ország legszegényebb településeként ismert, száz százalékban romák lakta borsodi faluban. Aznap hazaérve csak ennyit jegyeztem le magamnak:

»Ezelőtt még sosem volt olyan barátnőm, akitől miután elbúcsúztam, tetűirtóval kellett átmosni a hajamat.«

Ezeket a sorokat azóta sem folytattam, mert nem találtam meg a módját, hogyan tudnám a hangsúlyt a barátnőmre és nem a tetűirtóra helyezni a történetben, hogy aki olvassa, az a barátságra emlékezzen inkább a bogarak helyett.

Miközben nem szeretném elhallgatni, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által a csenyétei Jelenlét Ház udvarán aznapra szervezett családi délután – közös főzéssel és játékkal – a gyerekek hajához makacsul ragaszkodó tetvek elűzésére is szerveződött. Délutánra megfésülve, változatos parkettafonásokkal szaladgáltak a lányok az udvaron az üstökben rotyogó lecsó és frissen sült bodag körül.”

Mindezt Mátrai Roxána írta le, aki ellátogatott az ország régóta legszegényebb településének számító Csenyétére. A település később is szóba került.

Vecsei hozzátette, hogy

Csenyéte az egyetlen olyan hazai település, ahol több a tizennyolc éven aluli, mint a felnőtt, és ahol a falu 72 házából mindössze kettőben van vezetékes víz.

Kállai, egykori kisebbségi biztos szerint „nem tűnik olyan érdekesnek”, ha nincs a szegénységben etnikai sajátosság, de „arról van szó, hogy szakad szét a társadalom nagyon szegényekre és nagyon gazdagokra, és látnunk kell, hogy ki az, aki próbál tenni valamit az ügyben”.

De beszélt arról is, hogy akiknek egyetlen életperspektívája a közmunka, azok hamarabb elkezdenek szülni, és jó eséllyel, aki egyetemre jár, az nem nagyon akar többet egy gyereknél. De ha a gazdasági helyzetük lehetővé teszi, akkor igen, sőt vállalnak akár negyven felett is.

Vecsei kiemelte, hogy a felzárkóztatásra váró településeken fog megszületni a következő 20 évben a magyar népesség 7-8 százaléka.

„Erre szoktuk mondani, hogy aki nem tud szeretni, kicsit megijedhetne már. És rendben van, vannak tárcaközi bizottságok és miniszterelnöki biztos is, de hogy lehet, hogy ezek a számok nem ordítanak jobban?” – tette fel a kérdést, majd a vendégektől megkérdezte, hogy mit tennének, hogy változtassanak ezen.

Fabinyi szerint ezek „önmagában is rémisztő adatok”, nem is kell romaspecifikusnak lennie. Az egyház ezekre azzal tud válaszolni, hogy közösségeket teremt, még ha nem is feltétlenül vallásiakat, „mert az mozdítja ki az embereket a letargiából” – vélekedett. Kállai a magas szintű oktatást, egészségügyet és lakhatást látja megoldásnak. Binder azt emelte ki, hogy a rendszerváltás azért is tudott elképesztő gazdasági traumává válni, mert megszűnt egymillió munkahely idehaza és nem lett több tíz év múlva sem.

Az „Együtt és mégis külön – A cigányság a mai magyar társadalomban” tanulmányai ITT olvashatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Lélegeztetőgépeket tudtak vásárolni, termosztátot is tudtak volna” – szakértők vitája az energiahelyzetről
Sokkal gazdagabb országokban is tanítják az embereket a takarékoskodásra, nálunk viszont úgy csinálnak, mintha ez minket nem érintene. Pedig a társadalom egy jelentős része nem fog tudni fűteni - hangzott el az Európa Pont vitaestjén.
Fischer Gábor - szmo.hu
2022. szeptember 26.


Link másolása

Nincs is izgalmasabb téma mostanában, mint az energia. Van-e vagy nincs, lesz-e vagy nem, meg tudjuk-e fizetni vagy nem. Erről beszélgetett a budapesti Európa Pont rendezvényén Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt EMEA olaj-, és gázipar elemzője, Sverla Viktor, a MOL stratégiai igazgatója, valamint a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója, Bart István.

Mit tehetünk otthon?

Elvárható-e, hogy 16 fokban ücsörögjünk? És ha nem, hogyan tudunk valamit tenni, hogy átvészeljük a telet? - ez volt az egyik legtöbbeket érdeklő kérdés a beszélgetésben.

Kiderült, Magyarország lakásállománya elképesztő állapotban van, a hazainál csak a litván ingatlanok vannak rosszabb átlagos állapotban, ami az egy négyzetméterre eső energiafogyasztást illeti. Nálunk az sem kedvezett az energetikai felzárkózásának, hogy a rezsicsökkentés miatt az emberek nem érezték szükségét, hogy ezzel foglalkozzanak.

Bart István mindenekelőtt azt javasolja, hogy

legalább egy automatikus termosztátot érdemes lenne beszerezni mindenkinek. Hogy programozni lehessen, hogy éjszakánként pár fokkal alacsonyabb legyen a lakásunkban. Vagy amikor nem vagyunk otthon. Egy fok csökkentés már hét százalékos energiamegtakarítást jelenthet.

„Azt nem láttam, hogy Gulyás Gergely a kormányinfón felemelt volna egy termosztátot, és azt mondta volna, hogy ‘Emberek, ez itt egy termosztát, és az MVM küld neked egyet hitelbe, amit majd részletekben kifizetsz a villanyszámládon’. Lélegeztetőgépeket tudtak vásárolni, termosztátot is tudtak volna. Érthetetlen, hogy miközben nálunk sokkal gazdagabb országokban tanítják az embereket a takarékoskodásra, nálunk viszont úgy csinálnak, mintha ez minket nem érintene” - fogalmazott a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója.

Pletser Tamás is azt érzi, hogy nagy a baj. Még békeidőben is 14-16% volt a lakosság rezsikiadása a jövedelméből, ez most felmegy majd 40-50%-ra.

Ez azt jelenti, hogy a társadalom egy jelentős része nem fog tudni fűteni.

És ez innen nem egyéni, hanem társadalmi probléma, viszont nem látni, hogy bárhogyan is készülne erre a kormányzat. Például melegedőpontok kialakításával, vagy bármi más hatékony segítséggel.

Később persze el lehet kezdeni az érdemi felújításokat, de ez egy legalább tíz éves munka. Ma a hazai lakásállomány 4 százaléka felel meg az európai elvárásoknak.

Az elektromos fűtés lehet egy irány, Európa ebbe az irányba megy. Persze csak akkor, ha az adott fűtési rendszerhez műszakilag illeszteni lehet. Új ingatlan esetében azonban feltétlenül az elektromos fűtés a jövő.

Függés az oroszoktól

Bart István szerint az EU máig is érvényes energiastratégiája, melyet 2018-ban dolgoztak ki, már rég a feje tetejére állt az ukrajnai háború következményeként. Oroszország már nem megbízható partner, így a részben orosz fosszilis energiára épített európai energiarendszer nem működhet tovább.

Két érdek feszül egymásnak: egy rövidtávú, és egy hosszútávú. Miközben Európa hosszútávon (2050-ig) megszabadulna a szénhidrogének felhasználásától, rövid távon egészen eddig életképesnek tűnt, hogy a földgáz legyen a fundamentális energiahordozó. Mindennek Németországban ráadásul belpolitikai oka is volt: az atomenergiától akartak minél előbb megszabadulni.

Ezzel mindjárt elérkezett a beszélgetés legfontosabb és legkeserűbb része: az orosz függés megtárgyalása. Sverla Viktor emlékeztetett rá, hogy jelenleg lehetetlen orosz földgáz, de még orosz kőolaj nélkül is működtetni az európai gazdaságot, és nem volt új az az információ sem, hogy a német mellett a magyar gazdaság kitettsége is drámai. Miközben az orosz irányú behozatal radikálisan csökken.

Ráadásul az üzemanyagok terén az ársapka nem segít az ellátáson. Ugyanis ennek következtében a kőolajimport szinte teljesen leállt. Érthetően a kereskedők olyan piacra viszik a termékeiket, ahol piaci áron tudják azt értékesíteni. Ezt Sverla Viktor magyar sajátosságnak nevezte. Mint ahogy azt is, hogy mivel a mesterségesen alacsony árak nem közvetítik a valós helyzetet a fogyasztók felé, így semmi sem ösztönzi a hazai polgárokat a takarékoskodásra.

„Nem tudom, mikor láttam ekkora dugókat Budapesten”

– jellemezte a helyzetet Sverla Viktor.

Mi lesz, ha elzárják az oroszok a csapot?

Bart István elképzelhetőnek tart egy ilyen forgatókönyvet. A februári és az azután történt események arra figyelmeztetnek, hogy Oroszország, jelesül Putyin, nem racionális szereplő. Ukrajna megtámadását sem tartotta senki elképzelhetőnek, de megtörtént, csak azért, mert Putyin ezt akarta.

Ezen a ponton az Extinction Rebellion Magyarország aktivistái léptek a pódiumra és molinókat kifeszítve, tiltakoztak amiatt, hogy szerintük klímaszakemberek helyett üzletemberek beszélnek a bolygó jövőjét érintő kérdésről.

A közleményükben ezt írják: „Miközben a világ számos részén már most súlyos hatásai vannak az ökológiai- és klímaválságnak, és egyre egyértelműbbé válik, hogy fogytán az időnk, a MOL továbbra is a fosszilis energiára alapozza működését, még céldátumot sem tűzött ki a fosszilisek elhagyására.”

Ezután Pletser Tamás kapott szót. Ő sem tartja elképzelhetetlennek az orosz szállítások teljes leállítását. Elmondta, hogy már jelenleg is csak 20-25%-át küldik a békebeli mennyiségnek, de ezt is simán levághatják. Azonban minden el nem adott köbméter az oroszoknak is kieső bevétel. Az orosz költségvetési helyzet drasztikusan romlik. Ráadásul a világ olajfogyasztása is lassul. Kínában 32 év után először csökken az olajfogyasztás. Ez viszont komolyan lenyomhatja az árakat.

Ha ez valóban így lesz, akkor az oroszoknak problémái lesznek, nem tud kevés kőolajat és földgázt drágán adni, így egyre fontosabbá válik az európai export. Az is megtörténhet, hogy annak ellenére, hogy csapást akarnak mérni ránk, a tél végétől mégis növelni fogják az exportot.

Úgy fest, hogy ebben a játszmában, az idővel előrehaladva Oroszország helyzete egyre rosszabb, Európáé viszont javul.

Évtizedekig Oroszországra, mint megbízható üzleti partnerre tekintettek. Ennek most vége – mondta Sverla Viktor. Ráadásul innen nincs visszaút. Jelenleg ebben a helyzetben kell üzletelni az oroszokkal, amíg szükséges, illetve képesnek kell lennünk kiváltani a keletről importált energiahordozókat. A háború mindenképp meggyorsíthatja a megújuló energiák felé történő elmozdulást.

Ha most az orosz fosszilis energiát másik fosszilis energiára cseréljük, azzal nem számoljuk fel érdemben a függőséget.

Pedig ez a hosszú távú cél. Rövidtávon azonban nincsen a fosszilis energiahordozóknak alternatívája, nincs mód a technológia rapid lecserélésének. Az emberiség 2021-ben a felhasznált energia 82 százalékát nyerte ilyen forrásból, ez a szám 2019-ben még 84 százalék volt. Ez jó haladásnak tekinthető, Sverla Viktor szerint. Tehát 2022-ben az EU kettős kihívás elé került: miközben rövidtávon le kell váltani az orosz beszállítót, ezzel egyidejűleg fel kell pörgetni a zöld átállást is.

Reális-e, hogy ebben a helyzetben valóban felgyorsuljon a megújuló energiák felé fordulás? Bart István szerint nemcsak technológiai, hanem lélektani-politikai kérdés, hogy ebbe az irányba indulunk el. Például, hogy előírjuk, hogy 2026-tól a középületeknek kötelező napelemet telepíteni, amit 2029-től a magánházaknak is követni kell. A jelenlegi rendszer ugyanis már fenntarthatatlan. És bár szeretnénk minél kevesebb megrázkódtatással, lehetőleg a megszokott életszínvonalunk fenntartásával átvészelni az átmenetet, de ki tudja, mennyire lehet. A háború ránk rúgta az ajtót, és lépnünk kell, már most. Már 10 százaléknyi energiafogyasztás-csökkentést is nagyon nehezen tolerálunk.

Mi lesz addig?

Érdekes adattal szolgált Pletser Tamás. Óriási földgázkészlet található Ciprus mellett, a Földközi-tengerben. A gond csupán annyi, hogy ez a török és görög Ciprus határvidékén fekszik. Tehát politikai megegyezés nélkül az a földben marad.

Itt a kulcs Törökország, amelynek geopolitikai szerepe az elkövetkező időkben legalább annyira fontos lesz, mint Oroszországé volt eddig.

És még mindig Törökország. Ha távolabbra tekintünk és az iráni olaj- és gázkészlet behozatalán gondolkodunk, akkor is, ha csővezetéken érkezne Európába, az útvonal újfent Törökország. Persze Irán elég problémás ország ahhoz, hogy mindez ne a közeljövő feladata legyen. Tehát egyelőre marad a norvég szállítás, azonban a norvég kapacitásokat nagyon már nem lehet növelni. Ráadásul, a Szerbia felől érkező vezeték orosz többségi tulajdonban van, kérdés, használható-e egyáltalán erre a célra, vagy új vezetéket kell építeni Törökország felől.

Bart István felhívta a figyelmet arra, hogy az esetleges beruházások, amelyek mondjuk az új földgázbehozatali útvonalak kiépítéséhez kellenek pusztán közgazdasági számítások alapján nem térülnek meg akkor, ha komolyan hiszünk abban, hogy 2050-ig teljesen elhagyjuk a fosszilis energiahordozókat. Egy folyamatosan csökkenő kapacitással működő infrastruktúrát kell kiépíteni, amely nem működik addig, amennyi a technológiai élettartama. Ilyet elvárni magáncégektől nem lehet, hogy megfinanszírozzák. Tehát aktív állami, vagy közösségi támogatás és garancia kell a cégeknek, amelyek az átmeneti időszakban ezt a hatalmas infrastruktúrát működtetik.

Ráadásul az egész energetikai infrastruktúránk nagyon elöregedett.

A franciaországi atomerőművek egyre gyakoribb leállásai is azt mutatják, hogy „kiöregeett a flotta”, ahogy Pletser Tamás mondta.

Ugyanez a helyzet az elektromos vezetékekkel, korántsem csak a fosszilis infrastruktúrával kell kezdenünk valamit. Tehát az eddig felsorolt feladatok mellé még az ellátásbiztonság megújítása is felsorakozik.

Európai különadó?

Szóba került Ursula von der Leyen beszéde az Unió helyzetéről, melyben kilátásba helyezte, hogy az energiatermelő cégeket a magasabb profitjuk miatt egyfajta különadóval sújtanák. Sverla Viktor meglepő kijelentést tett: szerinte ez a megoldás nem ördögtől való. Ugyanis, ha tartósan magas marad az energiahordozók ára, az elkerülhetetlenül recesszióhoz vezet. A recesszió viszont visszahat az energiaiparra, hiszen csökkenni fog a kereslet a termékeik iránt. Mindenképpen hasznosabbnak tartja azt, ha az ársapkával szemben ezt a módszert alkalmazzák. Érvelése szerint

a magas ár takarékosságra ösztönöz, viszont a behajtott különadókból a valóban rászorulókat lehet támogatni,

mert az ársapka a leggazdagabbakat támogatta a leginkább, akik nem szorultak rá állami szubvencióra, viszont a fogyasztásuk a legmagasabb volt. Olcsóbb, és hatékonyabb a különadók újraelosztása. Azonban van egy jogi nehézség: az EU-ban az adópolitika nemzeti hatáskör, tehát egy ilyen adó csupán ajánlás lehet, semmi több.

Recesszió márpedig közeleg. Pletser Tamás kiszámolta, hogy míg Magyarország tavaly földgázra 850 millió eurót fizetett, idén 12 és 14 milliárd euró közé várható az összeg. A minap kijött folyó fizetési mérlegből kiderül, hogy az elmúlt 30 év legnagyobb folyó fizetési mérleg hiánya van.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk