Mintha a Don-kanyarból jöttek volna vissza a gyerekek
A felvételi követelmények a rengeteg plusz tanulás ellenére sincsenek összhangban a hatodikos tananyaggal – állítja több édesanya is. De a pedagógusok is csak tovább nehezítik a szülőnek, gyereknek amúgy is megterhelő időszakot: sokan ugyanis személyes sértésnek veszik, hogy valaki 12 évesen gimnáziumba készül.
12 éves gyerekek valószínűleg első igazi vizsgaszituációját jelentette az év eleji felvételi a hatosztályos gimnáziumba. Az, hogy ez kinek hogyan sikerült, április végén derül ki. Az eredeményekre várva édesanyák meséltek arról, szerintük miért nem működik egészségesen a rendszer, hogyan hatott gyerekükre a felvételi és az azt megelőző időszak, és miért nem szép, amit néhány pedagógus csinál az általános iskolát elhagyni készülő diákokkal.
Az anyukák, akiket az Abcúg megkeresett mind fontosnak tartották elmondani, hogy a gyerekük saját maga kezdeményezte, hogy gimnáziumban szeretné folytatni a felső tagozatot, nem pedig valamilyen szülői nyomásra felvételiztek.
Túl sokat követelnek
Az egyik legelső probléma, amit minden interjúalany említett, hogy az a tudásszint, amit elvárnak a gyerekektől a felvételin, sokszor nincs összhangban a hatodikos tananyagi szinttel.
“Van egy erős kontraszelekció az egész folyamatban, azzal, hogy aki nem jár valamelyik gimnázium fizetős előkészítőjére, az jóformán labdába sem rúghat a felvételin. Erre pedig nem nyílik mindenkinek lehetősége, és nem csak a dolog anyagi része miatt.
De még az előkészítőn végigült hónapok sem jelentenek garanciát arra, hogy valóban olyat kérnek majd számon a felvételin, amiről már legalább hallott a gyerek”
– kezdi egy gyerekpszichológus, aki saját 12 éves gyerekén és annak társain is látta, milyen hatással volt rájuk a felvételi.
Több szülő említette, hogy mennyire nehéz volt a magyar írásbeli első feladata, “egy trükkös feladat”- ahogy egyikük fogalmazott. Szavakat kellett kitalálni szinonimák alapján, egy betű eltéréssel: zárda, járda, gárda. Ezek nem annyira közkeletű szavak, az anyukák szerint ezzel indítani egy dolgozatot eleve sokakat elbátortalanított. “Aki erre érzékenyebb, szorongósabb típus, annak ez eléggé rossz kezdés volt” – mondta egyikük.
“A magyar írásbelin azért veszítettünk rengeteg pontot, mert három olyan feladat is szerepelt benne, amit még nem is tanultak.
Nem értem, hogy mi van azoknak a fejében, akik a feladatsorokat összeállítják, de nehéz ezt másképp értékelni, mint kicseszésként” – panaszolta egy másik anyuka, akinek kislánya felvételizett az év elején.
“Tavaly a matek volt túlzóan nehéz, idén a magyarral játszották el ugyanezt. Mintha nem tudnák jól belőni, hogy mi egy hatodikos gyerek átlagos tudásszintje” – mondja a gyerekpszichológus, aki szerint a magas követelmények is a rendszer hibájára mutatnak rá:
ha nem lenne ekkora túljelentkezés az egyes, főleg budapesti gimikbe, akkor nem kéne ilyen erős szűrőt tenniük a felvételire.
“Sokszor tényleg fél pontokon múlnak a helyek” – teszi hozzá.
Bár az írásbeli feladatok központilag mindenkinek egységesek, arról, hogy szóbelin mit kérnek számon a gyerektől, az egyes gimnáziumok maguk dönthettek. Így fordulhatott elő, hogy míg
az egyik helyen valóban a gyerekre voltak kíváncsiak, és inkább beszélgetéssel, ismerkedéssel telt az idő, addig a másik iskolában kőkemény tételhúzás és feleltetés volt.
Ez utóbbira a gyerekpszichológusként dolgozó anyuka szerint külön fel kell készíteni a gyereket, hogy lássa: így néz ki egy felvételi, egy vizsga a valóságban. De olyan történetet is hallottunk, amikor az egyik szóbelin megkérdezték a kislánytól, hogy hányadik helyen jelölte meg az adott gimnáziumot, holott a tanárok pontosan tudják, hogy ezt a jogszabály nem engedi tudni a gimnáziumoknak. A tanár ezzel – az érintett kislány anyukája szerint – nemcsak etikátlanul és jogszerűtlenül viselkedett, hanem a gyereket is hazugságra kényszerítette.
Nem evett, nem aludt
A szülőkön is nagy a nyomás, ami óhatatlanul átragad a gyerekre. “Ha érzi a gyerek, hogy a szülőnek ez mennyire fontos, az rá sincs jó hatással. És még nem beszéltünk azokról a szülőkről, akik azzal stresszelnek, hogy mekkora tétje van a felvételinek. Ez a lehető legrosszabb, amit egy szülő tehet” – mondja a gyerekpszichológus.
“Irtó sokat árt, hogy a szülők érzik úgy, hogy ennek valami iszonyat nagy tétje van, ami természetesen lecsapódik a gyereken is.
Semmi nem történik, ha nem vesznek fel – ezt kéne kommunikálni a gyerek felé a szülőnek”
– teszi hozzá egy másik anyuka.
Az egyik osztályban még egymást is hergelték a gyerekek: ki melyik előkészítőre jár, ott milyenek a próbafeladatok, ki hány pontot ért el. “Még egy közös csetszobát is nyitottak, és abban beszélték meg, hogy kivel éppen mi történik a felkészülés és később a felvételik közben” – meséli az anya.
“Iszonyú sokat kellett készülni a gyereknek. Az előkészítő tanfolyam heti egyszer három órán keresztül tartott, szeptember óta, ez szerintem sok egy 12 éves gyereknek. Mindez a szokásos iskolai leterheltség mellé, még pluszban” – meséli egy anyuka, akinek lánya készül jövő szeptembertől az egyik budapesti gimnáziumba.
A kislány azóta őrlődik, mióta tudja, hogy felvételizni fog. A vizsga előtt a szellemi és idegi leterheltség, azóta pedig a bizonytalanság és a várakozás terhe van rajta. Minden nap nézi a postaládát, hogy megérkezett-e már az értesítő, még egy helyre várnak, háromból kettőből már megkapták, hogy nem sikerült. Ő a saját kislányán, de a többieken is azt látta a szóbeli után, mintha a Don-kanyarból jöttek volna vissza szegények.
“Életemben még nem láttam a kislányt ennyire stresszesnek, rettenetesen sajnáltam” – meséli az anyuka. A felvételi előtti időszakban nem sokat aludt, sírt, remegett, nem tudott reggelizni. “Nekik még nagyon nem ez lenne a dolguk. Az, hogy mindenkiből Nobel-díjast akarunk nevelni, teljesen kiöli a kreativitást a gyerekekből.
A felvételinek már a felét elrontják azzal, hogy milyen idegállapotban megy oda a gyerek”
– mondja.
Sértődött tanárok
A szorongásnak azonban csak egy részéről tehetnek a szülők, legalább ekkora felelőssége van azoknak a tanároknak, akik nem rejtik véka alá a véleményüket azokról, akik hatodik után el akarnak menni. “Megmondják a gyerek szemébe, hogy nem helyeslik ezt az egészet, és nem is támogatják.
A gyerek magyartanára az írásbeli felvételi előtt két nappal a semmiből íratott egy témazárót az egész féléves anyagból. Nem szólt róla előre, az indok pedig az volt, hogy ha úgyis mennek a gyerekek közül felvételizni, akkor biztos tudják ötösre az anyagot”
– meséli a gyerekpszichológus.
De név szerint is megy a beszólogatás, mint, hogy “te nem vagy gimnáziumba való”, illetve egy rosszabbul sikerült felelést is a tanár odabökése követi: “na te már úgy viselkedsz, mintha gimibe járnál”. Egy hatodikos gyereken leverni azt, hogy máshol szeretné folytatni a tanulást, teljesességel etikátlan és nem pedagógushoz méltó viselkedés – mondja a szakember, aki szerint az iskola vezetésének ebben óriási felelőssége van, elsősorban nekik kéne a tanárokkal úgy kommunikálni ezt a dolgot, hogy a végén ne a gyereken csattanjon az ostor.
Hasonló tapasztalati vannak egy másik anyukának is: elismeri, hogy az iskoláknak nyilván szívás, hogy a legjobb gyerekek mennek el, de ezen nem megsértődni kéne, hanem már szeptemberől arról beszélni a szülőkkel, hogy miért érdemes itt maradni ebben a közösségben, próbálni meggyőzni őket arról, hogy az a gyerek ne akarjon elmenni.
De a következő történet is egy jó hírű budapesti általános iskolában esett meg: a matektanárhoz odament egy kislány, mert nem értett egy feladatot, segítséget kért. A tanár erre állítólag azt felelte, hogy nem segít, oldja meg, ha már úgyis annyira nagylány, hogy középiskolába készül.