?> /szempont/a-teszteles-eleteket-ment-nem-a-strucc-csinalja-okosan-hanem-a-sas-latni-kell-hogy-mi-van-egy-magyar-haziorvos-velemenye-a-jarvanyrol/ „A tesztelés életeket ment, nem a strucc csinálja okosan, hanem a sas: látni kell, hogy mi van” - egy magyar háziorvos véleménye a járványról | szmo.hu
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A tesztelés életeket ment, nem a strucc csinálja okosan, hanem a sas: látni kell, hogy mi van” - egy magyar háziorvos véleménye a járványról

Dr. Eörsi Dániel háziorvos szerint nem tesztelünk eleget, és a másodlagos halálozás egy sokkal elnyújtottabb görbét ad ki, mint maga a járvány, nagyon meg fogja dobni a magyar statisztikákat. A kijárási korlátozás viszont helyes lépés volt.

Link másolása

hirdetés

Sikeres-e a védekezésünk a járvány ellen? Mire számítsunk? Kérdi Facebook-bejegyzésében Dr. Eörsi Dániel háziorvos. Majd megjegyzi, hogy "ez egy hosszú bejegyzés, és az én magánvéleményemet tükrözi. Azért írom le, mert szerintem sokaknak jól jön egy részletesebb összefoglaló (nekem is), és elég kevés ilyet lehet olvasni. Viszont sajnos előfordulhat, hogy vannak pontatlanságok benne, ezért kérem kritikával kezelni!"

A főbb üzenetei a következők:

1. A járvány sokáig fog tartani, de egyre inkább megtanulunk együtt élni vele.

2. A külföldi és hazai viszonylag jobb hírekből nem következik, hogy vége a járványnak, és az sem következik, hogy jelentősen oldhatóak lennének a korlátozások.

3. Folyamatosan lesznek új betegek és halottak még jó ideig. Mindenki felelős azért, hogy minél kevesebben legyenek.

hirdetés

4. A magyar járványügyi védekezésnek néhány erénye és jó néhány hibája van. Viszonylag jól alakult a helyzet nálunk, de vannak furcsa adataink is.

1. Mire számítsunk, hogy alakul a járvány?

Most már eléggé világos, hogy a jó idő nem fújja el a koronavírust. A fél világ leállt, emiatt nyilván lassult a terjedés is, de ha oldódnak a korlátozó intézkedések, akkor nyilván nőni fog a fertőzési arány. Egyensúlyozni kell, mert a koronavírus ügye meg az összes többi ügy eléggé ellentétes intézkedéseket kíván.

Én most már szinte biztos vagyok benne, hogy a járvány nem fog magától kifulladni (voltak ilyen modellek is). Remélem, lesz oltás, de az is kérdés lesz, hogy honnan lesz hétmilliárd oltóanyagunk. Ha eljutunk idáig, akkor lesz vége a járványnak. Addig viszont lesz egy nagyon hosszú plató-szakasz és egy állandó tánc az intézkedésekkel – hol oldunk, hol pedig szigorítunk majd, a betegek számától függően.

Viszont fokozatosan egyre több tapasztalatot szerzünk abban, hogy mik a még biztonságosnak mondható viselkedés-formák. A „maradj otthon”-t fokozatosan fel fogja váltani a „vegyél maszkot”.

Azt hiszem, nagyon sokáig alapvetően maszkban fogunk közlekedni. Távolságot kell, hogy tartsunk, úgyhogy bulik, fesztiválok, hangversenyek sokáig nem lesznek, a kulturális ágazat és a vendéglátás az egyik legnagyobb vesztes. Tegnap volt egy szabadtéri koncert a Ferenc téren, nekem ez nem tetszett, szerintem korai, bár kétségtelen, hogy jó volt zenét hallani az utcán.

Az összes olyan helyzet veszélyes, ahol az emberek tartósan vannak közel egymáshoz, úgyhogy a távoli, repülős turizmus sem fog nagyon beindulni (viszont a közeli, autós, családos utak remélem, igen). A vallási élet rendesen átalakul, ebben szerintem egyébként jelentős potenciál van, remélem, elterjednek a személyes, kiscsoportos alkalmak.

2. Hírek

Február végétől Húsvétig csak halottakról és további halottakról szóltak a hírek. Napi 100, napi 400, napi 800 országonként. Már kezdtük megszokni az európai apokalipszist, amikor berobbant New York. Az amúgy minden szempontból legsikeresebbnek számító országok szenvednek a legtöbbet, Belgium vezeti a relatív halálozási statisztikát. Egy ideig biztos voltam benne, hogy nálunk is ez lesz, aztán március 25. körül elkezdett derengeni, hogy hátha mégsem. Valahogy a volt szocialista országok számai nem úgy alakultak.

Erre alapvetően három modell van: a szociális modell (kevesebbet utazunk, főleg télen), a vakcina-modell (valamelyik kötelező gyerekkori védőoltás okozta keresztimmunitás véd meg bennünket jobban), és a mázli-modell, tehát hogy amikor Milánóban meg Bergamo-ban kiderült, hogy mi van, akkor Európa innenső felében még nem volt annyi vírushordozó, még időben jöttek a korlátozó intézkedések (szemben a spanyolokkal, franciákkal, belgákkal, britekkel stb).

Az elmúlt kb. egy hétben Nyugaton is megtorpant, egyes országokban visszafordult a tendencia, az új esetek száma csökken. Halljuk, hogy oldani akarják a korlátozásokat. Ezt a magyar sajtó szerintem nem tálalja megfelelően, mert ezekben az országokban abszolút kijárási tilalom van hetek óta, ezer eurót fizet, aki nem tudja igazolni, hogy mit keres az utcán.

Ha ott oldják a tilalmat, az kb. azt jelenti, hogy most jönnek vissza az itteni korlátozási szintre. Nincs vége, nem lehet fellélegezni, sőt, nyilván meg fog ugrani a betegszám megint.

3. Betegek, halottak

Ha lesz járvány, akkor lesznek betegek és halottak továbbra is. Ezt nem lehet megúszni, ez a betegség velünk lesz. Nagyon sokat jelentene, ha javulna a tesztelési stratégia, mert csak így lehet hatékonyan megóvni a kockázati csoportokba tartozókat – kell, hogy tudjuk, hogy hol vannak gócok esetleg.

Mindenki reméli, hogy előbb-utóbb lesz gyógyszer, és akkor javulni fog a gyógyulási arány. Egyelőre azonban nincs olyan szer, aminek a hatékonysága igazolt lenne – bár vannak ígéretes vizsgálatok. Az a gond, hogy a legtöbb gyógyszerről azt gondoljuk, hogy nem a válságos állapotú embereknél várható igazából hatás, hanem még a súlyos szakasz elején. Viszont aki még nincs nagyon rosszul (és nagyobb a valószínűsége, hogy nem is lesz), annál vajon kipróbáljunk-e egy bizonytalan hatású gyógyszert?

Szerintem a jelenlegi tesztelési stratégia mellett napi kb. 100 új beteg lesz hosszú távon Magyarországon. Ha ügyesek vagyunk, akkor a napi 10 körüli halálozás tartható lesz.

Egy idő után nem ezzel fognak kezdődni a hírek, de attól még ennyi lesz folyamatosan, sokan fognak elbúcsúzni szeretteiktől. (Sőt, el sem tudnak búcsúzni a látogatási tilalom miatt, nejlonfüggönyök közt, egyetlen szó nélkül kell meghalni.)

4. Védekezés

Gondolom, mindenkit nagyon érdekel, hogy szerintem jól védekezett-e Magyarország, ehhez nyilván össze kell hasonlítani másokkal. (Az adatokhoz én elsősorban a worldometers.info-t és az ourworldindata-t szoktam nézni, de sokat meg lehet érteni a https://research.physcon.uni-obuda.hu/COVID19MagyarEpi/-ról is. A magyar sajtóban szerintem a portfolio.hu-n vannak a legjobb elemzések.)

4. a) Hogy hasonlítom össze?

Mik az összehasonlítható adatok? Az esetszám nyilván nem, mert az nagyon függ a tesztelési stratégiától. A relatív halálozási arány (pl. egymillió lakoshoz viszonyítva) már jobb adat, de itt is kérdés, hogy hogyan tesztelnek, tegnap már az index is arról írt, hogy az időseknél egyáltalán nem a tipikus tünetek szoktak megjelenni – így viszont simán lehet, hogy nem gondolunk koronavírusra, és nem csinálunk tesztet az elhunyt betegeknél sem. Mindenesetre a relatív halálozás még mindig az egyik legkézzelfoghatóbb adat, én is ezt szoktam nézni. (A relatív halálozás nem tévesztendő össze a nyers halálozással – ez utóbbi az ismert betegek számához képest mért halálozási arányt fejezi ki. Ez nyilván nem összehasonlítható országonként, mert az ismert betegek száma sem összehasonlítható országonként, erről később lesz még szó.)

Abszolút összehasonlítható viszont a tesztelési arány (bár itt is vannak különbségek a stratégiákban, pl. rizikócsoportokban tesztelnek-e stb.). És szerintem összehasonlítható az ismert esetek és az ismert halálozások relatív növekedése az adott országon belül

– hiszen ha azt feltételezzük, hogy változatlan stratégiával tesztel az adott ország (ami persze nem teljesen igaz), akkor a saját magához képest nézett növekedési ütem már független a tesztek abszolút számától. Egy korábbi posztban a relatív esetszám-növekedésből vontam le nagyon messzemenő következtetéseket, de őszintén szólva egyre kevésbé bízom ebben az adatban, ezért most a relatív halálozási arány-növekedésről lesz szó.

És közben minden országot a saját járványához képest kell nézni, tehát nem az azonos napi adatokat kell összehasonlítani. Mivel nem nézek esetszámot, csak halálozást, és az első néhány viszonylag esetleges, ezért a tizedik ismert halálozástól szoktam nézni a görbét, és úgy tolom őket egymásra képzeletben.

4.b) Tesztek

Szóval, nézzük először a tesztek arányát. (Ezt az egy paramétert mégis érdemes az adott nap adatai alapján nézni, mert elvileg minden ország ugyanakkor kezdhette el kiépíteni a tesztkapacitását.) A legmenőbb országok 20-30 ezer tesztet csináltak eddig egymillió lakosonként. A szegényebb EU-s országoknál ez a szám 5-7 ezer körül van, ide tartozik Magyarország, Románia, Görögország is.

Feltűnő, hogy a lengyelek kicsit, a szlovákok és a szlovének sokkal, a csehek pedig nagyon sokkal többet teszteltek nálunk. Mivel a reagenst és az automatákat ugyanarról a piacról szerezzük be, és mivel a GDP, meg a többi gazdasági mutató is nagyságrendileg ugyanabban a tartományban van ezekben az országokban,

kénytelenek vagyunk kimondani, hogy Magyarország az elvárhatónál lényegesen rosszabbul teljesít a tesztelésben. (És ehhez még hozzájön a kaotikus szervezés, az adatok lekérésének elképesztő nehézsége, és a teljesen érthetetlen és szakmaiatlan kavarás a szerológiai tesztekkel.) Emiatt nagyon dühös vagyok, mert ez csak politikai szándék kérdése, egyszerűen nem volt elég fontos nekünk, hogy felfuttassuk a tesztelést.

Nos, az ourworldindata.org oldalon gyönyörű grafikonok vannak a tesztelési arány és a felismert esetek arányának összefüggéseiről. Azt túlzás lenne állítani, hogy egyenesen arányos a kettő, de a közép-kelet-európai országok eléggé hasonló egyenesen vannak (kb. minden huszadik teszt pozitív), szóval attól tartok, hogy ha tízszer annyit tesztelnénk, akkor tízszer annyi ismert esetünk is lenne.

4. c) relatív halálozás

A relatív halálozással az van, hogy a nyugati országokban összehasonlíthatatlanul magasabb, 200-500 halál van egymillió lakosonként. Itt, Európa mostanában boldogabbik felén 10-30 között vannak a számok, nálunk jelenleg 25, ez rosszabb, mint a legtöbb környező országban (kivéve Románia). Viszont ha azt nézzük, hogy a tizedik és a századik halál között hány nap telt el, akkor Magyarország egész jól teljesít, nálunk ez a szám 17, a cseheknél 12, a lengyeleknél 13, Romániában 9 – tehát nem durrant be jobban a járvány nálunk, mint a legtöbb környező országban.

Jobbak viszont a görögök és a szlovének (ők még nem tartanak 100-nál, úgyhogy kicsit máshogy számoltam náluk), Szlovákiában pedig összesen 15 ismert halál van eddig, úgyhogy nincs értelme ezt a mutatót kiszámolni náluk. A szlovák halálozási adat igen zavarbaejtő, mert vagy csalnak, vagy pedig sokkal jobban csináltak valamit (a kijárási tilalmuk például szigorúbb, és relatíve előbb is kezdték el).

A csehekre visszatérve: ők nyugati intenzitással tesztelnek, emiatt nagyon sok ismert esetük van, de a halálozási arányuk jó, a lakosság-számhoz képest mért relatív halálozásuk lényegesen alacsonyabb a mienknél. Ebből is látszik, hogy a tesztelés életeket ment, nem a strucc csinálja okosan, hanem a sas: látni kell, hogy mi van.

(A csehek másik érdeme, hogy Európában talán először vezették be a kötelező maszkviselést a közterületeken. Nem szuttyogtak azon, hogy nincs elég sebészi maszk, egyszerűen megmondták az embereknek, hogy varrjanak maguknak, és az emberek varrtak is. Valahogy így néz ki a közös felelősségvállalás szerintem.)

4. d) nyers halálozás

Ez tehát azt fejezi ki, hogy az ismert betegek hány százaléka hal meg. Az van, hogy az összes ismert eset számához képest a magyar nyers halálozás az egyik legmagasabb az egész világon, 10% körül van. A legtöbb környező országban 4-5%, nálunk viszont 10%, ez nagyon nagy különbség. Elvileg mindenütt ugyanolyan a vírus, meg a betegség, amit okoz, és az sem igaz, hogy a magyaroknak nagyságrendileg több alapbetegségük lenne, mint mondjuk a szlovéneknek vagy a bolgároknak – én biztos vagyok benne, hogy a rossz halálozási aránynak statisztikai oka van.

Attól tartok, hogy nálunk sokkal jobban alulmérjük a járványt, mint a többi környező ország. Nem csak a tesztkapacitásunk arányában mérjük alul (tehát nem fele annyi esetet ismerünk, mint a kétszer annyit tesztelők), hanem még jobban, mert a tesztelési stratégiánk sem biztos, hogy eléggé átgondolt.

Emiatt viszont – kisebb mértékben bár – de a relatív COVID-halálozást is alulmérjük szerintem, mert nem ismerünk fel minden COVID-ban meghaltat. No de ha jobban alulmérjük az esetszámot a környező országoknál (miközben a halálozásokat talán kevésbé mérjük alul, mert az talán egyértelműbb), akkor a nyers halálozási arány azért jobb lesz. Tehát nem az orvosaink rosszabbak, meg nem is az emberek alap egészségi állapota ennyire rossz (bár az elég rossz), hanem keveset tesztelünk, és ezért tűnik úgy, hogy minden tizedik beteg meghal. Ezt nem lehet pontosan lematekozni, ezért is lenne jó sokkal többet (és konzekvensebben) tesztelni. Így sajnos a magyar lakosság kevésbé van biztonságban, mint a cseh, vagy a szlovák, vagy a szlovén.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A mai napig furcsa, hogy kinyitom a szekrényt, és van minden” – Németországban kezdett új életet egy ápolónő, aki otthagyta a magyar egészségügyet

Csilla nem írta alá márciusban az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Most Németországban dolgozik egy koraszülött-intenzíven. Elmesélte a tapasztalatait.

Link másolása

hirdetés

Március elsejével több egészségügyi dolgozó is távozott a munkahelyéről, ugyanis nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Lapunknak akkor többen is elmondták, miért döntöttek így. Volt, aki évtizedeket húzott le az egészségügyben, mielőtt az új szerződés miatt búcsút mondott a hivatásának.

Csilla diplomás ápolónő, egy koraszülött-intenzív osztályon dolgozott. Több mint 23 év után hagyta ott a magyar egészségügyet. Márciusban a Szeretlek Magyarországnak ő is elmondta, miért döntött így.

Most, több mint két hónap elteltével megkerestük, hogy megtudjuk, mi történt vele az elmúlt időszakban, hol tudott elhelyezkedni, megbánta-e a döntését, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Csilla végül Németországban kezdett új életet, nem hagyta ott a pályáját, továbbra is ápolónőként dolgozik egy koraszülött-intenzíven. Azonban a váltás nem volt egyszerű számára. Egyrészt, mert több mint 23 évet dolgozott a magyar egészségügyben, ami mentálisan nagyon megviselte, másrészt azért, mert a családja nélkül, kevés nyelvtudással indult el szerencsét próbálni Németországba.

hirdetés

- Hogyan élted meg azt az időszakot, amikor nem írtad alá a szerződést? Milyenek voltak a napjaid utána?

Nagyon összezuhantam, poszttraumás stresszben szenvedtem.

Képtelen voltam például rendet csinálni, egy hónapig arra vágytam, hogy nézhessem a plafont és ne legyen körülöttem senki. Egyáltalán nem vágytam interakcióra, ebbe a családom is beletartozott.

De közben már el kellett kezdeni frissíteni a nyelvtudásomat, hogy ki tudjak menni majd dolgozni.

Egy bő hónap volt az, amikor kicsúszott egy kicsit a talpam alól a talaj, nem kóros mértékben, de éreztem, hogy nagyon fáradt és negatív vagyok.

Ebből a szempontból jó, hogy nem azonnal mentem egy másik munkahelyre, mert az felőrölt volna.

- Hogyan kerültél Németországba?

Egy német közvetítőcégen keresztül mentem ki dolgozni. Ők segítettek a lakhatásban és a nyelvtanulásban is. Nekem még csak alapfokú nyelvvizsga kellett a diplomához, így most heti több alkalommal is járok nyelvórákra a munka mellett.

- Ugyanúgy koraszülött osztályon dolgozol, mint itthon. Milyenek most a napjaid, mennyiben más az ottani élet, a munka, mint Magyarországon?

Minden szempontból más, mint otthon. Németországban is sok a munka, és itt is vannak elvárások, de teljesen máshogy állnak az emberhez, figyelmesebbek. Például az első időszakban egy kicsit messzebb laktam a kórháztól, körülbelül egy másfél órára, így nekem nem kellett hatra járnom dolgozni, csak kilencre. De szó nélkül átírják a beosztást, ha éppen nyelvórám van, vagy amikor költözni kellett.

Otthon attól is rettegett az ember, hogy csak le ne betegedjen, mert nem tudnak behívni helyette mást. Itt ilyen nincs, megoldják.

Egy nagyon jól szervezett, precíz rendszerben dolgoznak, nem láttam még eddig fejetlenséget. A másik, hogy

Magyarországon iszonyatos terhet ró az ápolókra a “nincs”. Itt a mai napig furcsa, hogy kinyitom a szekrényt, és van minden.

Rajtam mindig röhögnek a kollégáim, amikor leesik a kezemből valami, és megkérdezem, hogy kidobhatom-e. Itt az a válasz, hogy persze. Otthon ezzel szemben mindent vittünk sterilizálni, azt is, ami egyébként egyszer használatos. Az intenzíveken például nagyon jók a nagy eszközök, mint a lélegeztetőgépek, az ágyak. Amikor bemész, azt látod, hogy modern. De sokszor hiányoznak az apró dolgok: a pelenka, a rögzítések, az EKG-hoz a tappancsok. Ez a legnagyobb különbség, hogy Németországban ezek mind ott vannak.

- Anyagi szempontból mennyivel jártál jobban vagy rosszabbul a döntéseddel?

Magyarországon diplomás ápolóként, 23 év munkaviszonnyal, túlórákkal együtt, úgy, hogy csak éjszakai műszakokban dolgoztam, 420 ezer forintot vittem haza.

Ugyanakkor éjszaka dolgoztam, nappal maradt pár órám aludni, hogy el tudjam látni a családomat is. Ez nem élet: az ember éveken keresztül csinálja ezt, ráadásul egy intenzív osztályon.

Németországban segédápolóként vettek fel, ugyanis nincs meg a B2-es nyelvvizsgám. Három műszakban dolgozom és nyolcórásak a műszakok. Összességében körülbelül 2000 euróra (kb. 700 ezer forint) jön ki a fizetésem most nettóban, a két gyermekem után kapott családi pótlékkal együtt.

- Egyelőre egyedül mentél ki Németországba, a családod itthon maradt. Két gyermeked van. Hogy bírod nélkülük?

Rettenetesen nehéz, hiszen most egy időre kettészakadt a család. Viszont, amikor még otthon dolgoztam, nagyon kimerült és stresszes voltam, az sem volt jó.

Mindig azt mondom, hogy egy nővér nemcsak a kezeivel, hanem az érzelmeivel is dolgozik. Én mindent odaadtam a munkahelyemen, mire hazaértem, a gyerekeimnek nem maradt a szívemből. Igaz, hogy csak online, de most többet beszélgetek velük, mint korábban, mert több időm van rá.

- Milyen terveitek vannak a jövőre nézve, ők is kimennek utánad?

Igen, már dolgozunk azon, hogy mielőbb ki tudjanak jönni ők is. Az a célunk, hogy teljesen kiköltözzünk. Most viszont még nem keresek annyit, hogy egy fizetésből meg tudjunk élni itt, a párom pedig még nem tud annyira németül, hogy munkába tudjon állni. Ha meglesz a nyelvvizsgám, akkor kapok olyan fizetést, amiből már biztosítva lesz a megélhetésünk. Most az a terv, hogy bérelni fogunk egy házat. Annyiban nehezebb a mi helyzetünk, hogy van egy kutyatenyészetünk, így nem egyszerű bérelni, vásárolni pedig nem tudunk. De van több opciónk is: az is lehet, hogy Ausztriában telepedünk le, közel a határhoz, én pedig átjárok majd dolgozni. Ez még kiderül. Mindenesetre szeretnénk mielőbb megoldani, hogy újra együtt lehessen a család, mert ez a része a legnehezebb jelenleg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Schiffer András: Ha egy helyi, falusi képviselő lop, panamázik, előbb megtudják a helyiek, mint a rendőrség

A Karátson Gábor Kör egyik alapítója szerint az ökopolitika sokkal összetettebb, mint a környezetvédelem, a mai ökopolitika nagyrésze csak "zöldrefestés", de azt is elmondja, miért tartja rossz ötletnek az Európai Egyesült Államok gondolatát.

Link másolása

hirdetés

Június 4-én mutatják be a Karátson Gábor Kör Harmadik Út - ökopolitikai programtöredékek címen megjelent vitairatát. Ebből az apropóból beszélgettem az egyik társszerzővel.

- Kicsit beszélj a Karátson Gábor Körről. Kik hozták létre, miért...

- A Karátson Gábor Kör két fázisban alakult meg. Én még parlamenti képviselő voltam, amikor Lányi András kezdeményezésére összejött egy társaság. Volt is néhány alkalom a FUGA-ban, de aztán ez úgy abba maradt, nem is jutottak odáig, hogy egyesületként megalakuljanak.

Ez még az az időszak volt, amikor Lányi Andrással nem igazán kerestük egymás társaságát. Viszont már ebben a kezdeményben részt vett Ikotity István képviselőtársam, ő közvetített köztünk.

Végül 2019 szeptemberében alakítottuk meg formálisan is az egyesületet, méghozzá a Karátson Gábor emléklakásban, a Deák téren, ahol nem csak festményei, rajzai láthatóak, hanem a közéleti aktivitásának emlékei is.

Körülbelül harmincan hoztuk létre ezt a kört. Az alapítók részben olyanok, akik akkoriban a humánökológia szakirányra jártak, amit annak idején Lányi András indított még 1995-ben. Az első évfolyamon még én is részt vettem. Azután pár éve, amikor nyugdíjba ment, átadta a stafétát Takács-Sánta Andrásnak, aki ugyancsak alapító vezetőségi tagunk.

hirdetés

Mellettük az alapítók között volt pár korábbi LMP-s harcostárs, és néhány további rendszerkritikus gondolkodó, mint például Tallár Ferenc filozófus.

- Miért pont Karátson Gábor?

- Azért ezt a nevet választottuk, mert Karátson Gábor szellemiségében szeretnénk létrehozni egy ökopolitikai műhelyt. Ha úgy tetszik, egy szellemi menedékházat.

A kör első kezdeményezése a 2019-ben indult szabadegyetem-sorozat volt, az első évadban „Tanácstalan köztársaság” néven az ELTE Lágymányosi Campusán, amit a Covid sajnos félbeszakított.

- Akkor tulajdonképpen ez egy „thinktank”, vagy vannak egyéb, távlati céljaitok is?

- Ha arra gondolsz, hogy a politikai küzdelemben részt akarunk-e venni, akkor erre nagyon határozott nemet tudok mondani. Nem erre hoztuk létre: ez egy ökopolitikai "menedékház".

- Néhány hete kiadtatok Harmadik út címen egy ökopolitikai programtöredéket. Mint mondod, nincsenek politikai ambícióitok. Akkor mi volt a cél?

- Az, hogy vitát gerjesszünk. Programja annak is lehet, akinek nincsen pártja.

Szerettük volna világossá tenni, hogy hol ér véget az ökopolitika, és honnan kezdődik a zöldre festés.

Mi az, ami valóban ökopolitikai rendszerkritika, és mi az, ami csupán a rendszer manőverezése? Ami csupán „greenwashing” és a „greenshaming”, tehát a zöldre festés és a zöld szégyenítés? A Harmadik Út egyébként a Karátson Gábor Kör belső szemináriumának terméke: a teltházas, nyilvános beszélgetésekkel párhuzamosan ugyanis egy ilyen „befeléfigyelős” folyamatot is elindítottunk.

- „A környezettudatos politikai nyilatkozatok általában kétfélék: hazugok vagy kétségbeejtők” írjátok. Mit mondtok ezzel szemben ti?

- Ez az irat nemcsak a magyar, hanem a globális valóságról szól. Ne a szükségleteknek megfelelő kommunikációs termékeket állítsunk elő, amikben azok sem hisznek, akik ezeket árulják, hanem próbáljunk számot vetni a globális helyzettel, a jövő nemzedékek életfeltételeit fenyegető valósággal.

Egyre inkább azt látjuk kampányokban, hogy könnyen fogyasztható és gyorsan eldobható politikai termékeket árulnak, ahol az sem lényeges, hogy az illető hisz-e benne, csak jól árulja a terméket, jól játssza a rá kiosztott szerepet.

Egyre kényszerítőbb a helyzet, hogy szembenézzünk a valósággal, szembenézzünk azzal, hogy a következő generációk életfeltételeit hogyan zabáljuk fel.

- Úgy érzem, jelentős fogalomzavarral is meg kell küzdeni. Sokan, ha azt hallják, ökopolitika, akkor lényegében a környezetvédelemre gondolnak.

- Lányi Andrásnak van egy régi szavajárása: a környezetvédelemnek nincs értelme, mert a környezet az védhetetlen.

A környezetvédelem önmagában a másutt megtermelt externáliák elszállítására szorítkozik. Amikor a nemzeti parkba vagy az erdő szélére letesznek egy szeméthegyet, akkor a környezetvédő elviszi, vagy bejelentést tesz.

Az ökopolitika ezzel szemben olyan holisztikus látásmód, amelyik egészben próbálja kezelni a problémát. Azzal vet számot, hogy a globális kapitalizmus működése szünteti meg a következő generációk létfeltételeit.

Nem elég elhordani az externáliákat, mert az olyan körülbelül, mintha vizet gereblyéznénk, hanem az egész társadalmi működést kell úgy átalakítani, hogy ne pusztítsuk tovább az erőforrásainkat.

Abban teljesen igazad van, hogy a mai közbeszédben ezek a fogalmak állandóan keverednek-kavarodnak. Ebben némi szándékosságot is érzek, hogy azok a nagytőkés érdekcsoportok, akik a feszültségek elcsatornázásában érdekeltek, megpróbálják úgy csomagolni a környezeti problémákat, hogy a saját felelősségükről eltereljék a figyelmet.

Tipikus megnyilvánulása ennek a „green shaming”, amikor arra próbálnak nagyvállalati kampányok rámutatni, hogy egyedül te vagy a felelős, rajtad múlik a bolygó sorsa.

Amikor különböző politikai erők próbálják magukat zöldíteni (a mai magyar politikai közdelemben is láthatjuk, amikor egy hamisítatlan neoliberális alakulat képviselő jelöltje is hangoskodik, hogy ő a zöld politikát fogja képviselni) szándékosan vagy tudatlanságból, de a fogalmakat is összekeverik.

Azt hiszik, elég egy harcos, aki hangosan kiabál, amikor valahol valamilyen szennyezés történik, miközben az ökopolitikai felfogás az ma a globális politikában egy alternatíva mind a populizmusra, mind a progresszív bőrbe csomagolt, technokrata neoliberális irányzatra.

- Az is nagyban akadályozza az ökopolitikai gondolkodás terjedését, hogy minden fontos történést beáraz az aktuálpolitika, és szinte előre lehet tudni, hogy a pártszimpátia, párt hovatartozás alapján ki mit fog reagálni.

- Éppen ezért fontos a Karátson Gábor Kör missziója. Hogy legyen egy társaság, amelyik a napi versenyen kívül szembesíti a közvéleményt azzal, hogy maga a globális kapitalista világrendszer a probléma.

Nem véletlen, hogy az elmúlt egy évben számos globális kezdeményezéshez csatlakozott a Karátson Gábor Kör. Például az Európai Unió és a Mercosur közti szabadkereskedelmi tárgyalások elleni tiltakozáshoz, vagy a méhek megmentésére indult európai kezdeményezéshez.

Azt próbáljuk bemutatni, hogy maga a rendszer hogyan szűkíti be a választási lehetőségeinket. Azért fontos, hogy egyesületi formában, szellemi műhelyként tesszük ezt, hiszen nem vagyunk érdekeltek a politikai versenyben.

- A politikai aktorok felé közeledtek a programotokkal?

- Nincs ilyen szándékunk, de nem is hiszem, hogy érdekelné őket. A közvélemény állóvízébe szeretnénk kavicsot dobni. Függetlenül attól, hogy mi az épp aktuális adok-kapok, hogy ki hány centi illetve kinek van nyelvvizsgája és kinek nincs. Vannak ennél húsbavágóbb dolgok, amikről érdemes lenne vitákat folytatni. Rögtön kiderül, hogy egész másutt vannak az egyetértési és egyet nem értési pontok, mint amit a politikai felszín mutat.

- Érdemi változást politikai hatalommal, tőkével vagy a tömegek nyomásával lehet elérni. Szerinted hogy lehet ezt a rendszert kimozdítani?

- A Karátson Gábor Kör nyilvánvalóan nem tud tömegeket megmozgatni. Mi egy gondolati változást próbálunk inspirálni. Ha el tudsz indítani egy másfajta politikai diskurzust, egy másfajta politikai gondolkozást, az a politikai keresletet is meg tudja változtatni.

- Nagy szimpatikus, amit a közbizalomról írtok. Ugyanakkor persze nincs olyan politikai erő, amelyik ne ígérne átláthatóságot, egyenes beszédet. Te még mindig hiszel benne, hogy ez a valóságban is megvalósulhat?

- Ha az a kérdés, hiszek-e abba, hogy létezhet olyan kormányzás, ahol a hatalomban egyáltalán nem fordul elő korrupció és tisztességtelenség, akkor erre azt felelem: természetesen nem vagyok naiv.

De azok, akik azzal a tőkével kapnak belépőjegyet a politikai színpadra, hogy a korábbi elitnek tartanak tükröt, azoknak sokkal nagyobb a veszíteni valójuk egy-egy ballépésnél, mint a rendszer erőinek. Pártpolitikusként is ezt mondtam.

A másik és egyben érdemi válaszom viszont az, hogy abban bízunk, előbb-utóbb tömegek jönnek rá a világon arra, amit Lányi András úgy fogalmaz meg: a Földet megmenteni nem lehet, viszont a saját földjét mindenki meg tudja menteni.

Magyarul: a lokális kezdeményezések megerősödnek. Minél kisebb lokalitásról van szó, annál inkább átlátják az emberek, és elementáris is az igényük az átláthatóságra. Egy falu vagy egy társasház ügyeiben napi szinten forog az ott élők fejében, hogy vajon mit csinálnak az ő felhatalmazásukkal, mit csinálnak a pénzükkel.

Minél absztraktabb egy rendszer – lásd az államot –, annál hajlamosabbak az emberek beletörődni, hogy a politika az már csak ilyen.

Ezért is tartom veszélyesnek az Európai Egyesült Államok gondolatát, mert azzal gyakorlatilag lemondunk róla, hogy azt a bürokráciát bárki valaha is érdemben ellenőrizni tudja.

Hogy visszakanyarodjak a kérdésedre: ha erős lokális közösségekből épül fel egy társadalom, akkor attól függetlenül, hogy éppen milyen arányban vannak a hatalomban lévők között tisztességes és tisztességtelen emberek, az erős lokális öntudat önmagában biztosíték a tisztulásra.

Ha egy helyi, falusi képviselő lop, panamázik, először is előbb megtudják a helyiek, mint a rendőrség, és az illető biztos lehet abban, hogy el kell onnan költöznie.

Ha nagyban panamázol, jó kommunikációs hadsereg áll mögötted, jó esélyed van rá, hogy a szavazóid azt mondják, a politika már csak ilyen, és végső soron te ő értük lopsz, nem ellenük.

“A világ mostani rendje nem azért fenntarthatatlan, mert a természet eltartóképességének korlátaiba ütközik, hanem azért ütközik természeti korlátokba, mert fenntarthatatlan. Az emberi beavatkozás nyomán kibontakozó természeti katasztrófa új megvilágításba helyezi mindazt, amit az együttélés értelméről, a társadalom rendjéről gondolunk.”

Szeretettel várunk a Karátson Gábor Kör Harmadik Út - ökopolitikai programtöredékek címen megjelent vitairatának bemutatóján a Kossuth Klubba (Múzeum utca 9.) 2021 június 4-én 16:30-kor.

Lányi András szerkesztő, Kajner Péter, Schiffer András, Tallár Ferenc társszerzők.

A Facebook eseményt itt találod.

A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a résztvevők ezen a linken regisztrálhatnak.

A Harmadik Út teljes terjedelmében elérhető a Karátson Gábor kör honlapján.

- Az egyik fejezet a programotokban „Az értelmes együtt-nem-értés politikai kultúrája.” Tény, hogy lassan nem tudunk egymással beszélni.

- Amit ma Magyarországon látunk, az nem egyéb, mint hogy egymás mellett lebeg két véleménybuborék. Nem hogy nincs esély a szót értésre, de mindkét véleménybuborék úgy van kialakítva, hogy még véletlenül sem hallatszódjon be a másik érvelése.

Akkor, amikor a lokalitás irányába szeretnénk vinni a társadalmat, az nem csak a gazdálkodásról szól, hanem a döntéshozatal mikéntjéről is.

Fontos lenne, hogy megerősödjön a közvetlen állampolgári részvétel lehetősége, és itt ne csak népszavazásra gondolj. Például jó lenne eltörölni a kiemelt beruházási törvényt, amivel a legtöbb disznóságot tudják a kormányok elkövetni. Az állampolgári részvételre pont a legnagyobb beruházásoknál van szükség, lásd a gödi Samsung esetét, vagy amit Dél-Pesten óhajt a kormány véghezvinni.

- Ahogy olvastam a ma jellemző, minél több adatot a fejbe töltő oktatással is szakítanátok.

- Ez egy évszázados hagyomány a magyar oktatási rendszerben, amellyel húsz évvel a rendszerváltás után sem sikerült szakítani. Megjegyzem, nem csak a köz- hanem a felsőoktatásban sem.

- Még valamit idéznék. „Nem fogadjuk el sem a globális üzleti hálózatok, sem az új párthűbéri rendszer játékszabályait, mert hatalmát mindkettő létforrásai pusztítására építi.”

Nekem szimpatikus ez a gondolat, de adja magát a kérdés: egy ilyen kis országnak milyen lehetősége van a jó lét növelésére úgy, hogy megszabaduljon mindennemű külföldi üzleti és politikai függőségtől?

- Ebben a tekintetben Magyarországnak tragikusan óriási tartalékai vannak. Az egész rendszerváltás úgy ment végbe 89’ után, hogy az országot odadobták a külföldi befektetőknek.

Tehát bőven van tartalékunk abban, hogy részben megpróbáljuk a saját termelőkapacitásainkat a meglévő tudással, a meglévő termelési kultúrával újjáépíteni.

Ezért szalasztott el óriási lehetőséget az elmúlt egy évben, a Great Lockdown alatt a magyar kormány.

Másrészt segíthetünk a helyi gazdaság ösztönzésével. A tavalyi karantén megmutatta, hogy egy ország, amelyik még kelet-európai viszonylatban is nagyon kitett a globális ellátó láncoknak, ott milyen ellátási zavarokat okozhat egy ekkora lezárás, mint amit tavaly megéltünk.

De egyben a lehetőséget is mutatja, mert abban a pillanatban, hogy maszktól kezdve élesztőn át a wc papírig Magyarország önellátó, akkor nem csak karantén esetén nem kell sorban állni, hanem kiderül, hogy mégsem vagyunk annyira rászorulva az importra. Az az ország amelyik csökkenteni tudja az import-függőségét, az növelni tudja a szuverenitását, az önrendelkezését.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Végigtekertük a Budapest-Dunakeszi között elkészült új kerékpárutat

Fotós kollégánk kipróbálta a közel 5,5 km hosszú bicikliutat, amin közvetlenül le tudunk tekerni Dunakeszire úgy, hogy nem kell különböző kerülőket tennünk.

Link másolása

hirdetés

Végigtekertük a Budapest-Dunakeszi között elkészült új, ez év tavaszára beígért, közel 5,5 km hosszú bicikliutat, ahol végre közvetlenül le tudunk tekerni a településre úgy, hogy nem kell különböző kerülőket tennünk. Ez az út annak a Eurovelo 6-os nemzetközi kerékpáros útvonalnak a része lett így, ami az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig húzódik.

Az elkészült Budapest-Dunakeszi szakasz röviddel a Megyeri híd után kezdődik, a Váci út és az újpesti Vasrózsa utca sarkán. Természetesen addig is ki tudunk jutni a városból kerékpárral, tény, hogy kisebb kerülőkkel, ha nem szeretnénk a Váci út felől érkezve a forgalomban, vagy a járdán biciklizni, mert nem sokkal Újpest-Városkaput elhagyva, elfogy a kétkerekűeknek való út.

Összességében elmondható, hogy az új bicikliút a Vasrózsa utcától nagyon sima, kényelmes, és biztonságos tekerést biztosít Dunakeszi felé, az autóforgalomtól teljesen elszeparáltan.

Az egész szakaszból talán a legizgalmasabb az a hosszú egyenes, ami Dunakeszi határába megérkezve fogad minket, közvetlenül a dunai ártér mellett.

Bár megérkezésünkkor a dunakeszi sétány mellé a bicikliút folytatásán épp munkások dolgoztak, így a partmenti útra terelődtünk, de túránkat nemsokára már a megújult kerékpárút utolsó dunakeszi szakaszán is tovább tudjuk folytatni a Dunakanyar felé.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Viszonylag derűvel éltem az életem, és a Covid megtört” - megrázó beszámoló egy Covid-osztályon dolgozó orvostól

Dr. Németh Zsófia több mint egy éve dolgozik Covid-osztályon. Most őszintén beszélt a saját érzéseiről, állapotáról is. A doktornő is megkapta az Év Covid dolgozója elismerést.

Link másolása

hirdetés

"2020 márciusa mindenki életét megváltoztatta, talán örökre. Szeretném elmesélni, hogy az enyémet hogyan. Több mint egy éve – elhagyva eredeti osztályomat – egy koronavírus-osztályon dolgozom, több mint nyolc hónapja vezetem azt. Magyarországon kevés szó esett arról, hogyan működnek a Covid-osztályok, miben más az élet ezeken, mint a “tiszta” osztályokon. Még orvosi berkekben is majdnem csak azok tudják, hogy ez a különbség nem csak a szkafanderről szól, akik dolgoztak valaha Covid-osztályon. A koronavírus okozta sokszínű, új betegséget az életből és nem tankönyvekből kellett megtanulnunk. Azok a fogódzkodók, amik a 25 éves belgyógyászati munka során vezettek, most nem voltak használhatóak, újakat kellett keresni.

Különösen a pandémia harmadik hulláma viselte meg Magyarországon az egészségügyi dolgozókat testileg és lelkileg is – és erről is kevés szó esett a hivatalos tájékoztatásban.

A nemzetközi szakirodalomban azonban gombamód szaporodnak a cikkek az ellátók mentális állapotáról, a kialakult poszttraumás stressz betegségéről. Magam is eddig ismeretlen érzéseket éltem meg… az emberi kapcsolataim is alapvetően alakultak át" - írja dr. Németh Zsófia az online előadásának felvezetőjeként a MÁSvilág Klub oldalán.

Az orvos beszélt a koronavírus-járvány első hullámáról is. Ekkor még komoly biztonsági intézkedések voltak, aminek pozitív eredménye volt a kevés megbetegedés. Ugyanakkor a nyárra egy hamis biztonságérzet alakult ki az emberekben. Azt hitték, hogy könnyen megúszható a járvány. Ezért volt sokkal több a beteg és a halálos áldozat a következő hullámban.

A legnagyobb gondot az okozta, hogy a még lecsengőben lévő másodikra jött rá a harmadik hullám, váratlanul. Eközben megváltozott az emberek viszonya az egészségügyhöz is. Míg az elején erős volt a szolidaritás, később elveszett a türelem feléjük.

hirdetés
A doktornő elárulta, hogy őket is megviselte a helyzet. Ők is mélypontra kerültek: addig "viszonylag derűvel éltem az életem, és a Covid megtört"

- vallotta be.

Szörnyű volt megélnie például, hogy megvizsgált egy pácienst, azt hitte, nem nagy a baj, majd nemsokkal később meghalt. Az ilyen esetek kikezdték, úgy érezte, hogy értéktelenné vált. Volt, hogy az autójába ülve nem tudott hazaindulni, csak sírt. Közepesen súlyos depresszióba került, mert úgy érezte, hogy amiket átél, olyat még soha nem élt meg korábban. Az állapotán végül az antidepresszánsok és a pszichoterápia segített.

Bár úgy tűnik, hogy a harmadik hullám is lecseng, most más érzésekkel kell megküzdeniük. A covid-osztályon dolgozókat most a "mit kezdjek magammal" kérdések nyomasztják. Eközben egyre több szakember jelzi, hogy megszaporodtak a posztcovid-tünetes betegek.

VIDEÓ: Az Év Covid dolgozója I. (sorozat): dr. Németh Zsófia

Forrás: Telex.hu

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk