/szempont/a-magyar-alvilag-azert-nem-tud-jelentos-tenyezove-valni-mert-nem-tart-ossze-dezso-andrassal-a-kokainrol-szolo-uj-konyverol-beszelgettunk/
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A magyar alvilág azért nem tud jelentős tényezővé válni, mert nem tart össze” – Dezső Andrással a kokainról szóló új könyvéről beszélgettünk

Dezső András nem fél az alvilág bosszújától, mesél legújabb könyvéről, elmondja, mi volt a kommunista elit kedvenc drogja, és hogy miért nem tartott a többi kollégával a Telexhez.
hirdetés

- Jó pár éve fordítottam Edward Follis visszaemlékezéseit, aki az amerikai drogellenes hatóság, a DEA ügynökeként körbenyomozta a világot. A könyvében említi a Juarez drogkartell elleni munkáját is, és elég durva dolgokat írt arról, hogyan bántak el a mexikóiak a nekik útban lévő emberekkel. Adja magát a kérdés: mennyire veszélyes Magyarországon a maffiáról és a kokainról írni könyveket?

- Engem szerencsére semmilyen baj nem ért eddig. Magyarországon messze nem olyan veszélyes a közeg, mint Mexikóban, messze nincs akkora tétje, nincs annyi pénz benne.

Ha visszagondolunk a 90-es évek valóban véres olajszőkítő korszakára, azzal is foglalkoztak az akkor aktív bűnügyi újságírók, és nekik sem esett bajuk.

- Ennek mi az oka? A magyarok nem olyan kemények?

- Nem lehet összehasonlítani Mexikót és Magyarországot. De ne is menjünk ilyen messze. Nézzük Szerbiát, ami szerintem veszélyesebb terület. Ott is van újságíró, aki az alvilággal foglalkozik, kap fenyegetéseket, de nem esik bántódása.

hirdetés

Ha valaki a szervezett bűnözéssel foglalkozik, akkor általában eszes emberekről ír.

Az alvilág nem hülyegyerekekből áll. Fel tudják mérni, hogy a cselekedeteiknek milyen súlya van.

Azt is fel tudják mérni, milyen súlyos következményekkel járhat, ha mondjuk egy rendőrt vagy újságírót bántanak. Egészen más ez, mint amikor bűnözők más bűnözőket fenyegetnek.

Az más kérdés, hogy lehetnek kirívó esetek, mint például a Kuciak-gyilkosság Szlovákiában. De annak is éppen azért lett akkora visszhangja és olyan következménye, mert ott is kirívó egy ilyen eset. Ha általános lenne, akkor nem is volna ekkora hírértéke.

Másrészt a könyvben olyan esetekről van szó, amelyek a közelmúltban vagy régebben történtek, és többnyire lezárt ügyek, amelyeknek a szereplői rács mögött vannak.

Nem az volt a célom, hogy megírjam, ki az név szerint, aki éppen most kokainnal kereskedik. Ehelyett inkább bemutatok konkrét eseteket, illetve különféle portrékon keresztül jellemzem, hogy miként kell elképzelni egy magyar „kokainbárót”.

- Mi a helyzet a Magyarországon dolgozó külföldi bandákkal? Te is említed a könyvben például a Nigériaiakat. Tőlük sem kell tartani?

- Vannak, akiktől lehetne félnivalóm. Tudok például olyan szerb bűnözőkről, akik aktívak Magyarországon, és igen, a nigériai maffia is jelen van egész Európában. A kábítószer kereskedelemben a profitszerzés a lényeg, nem az erőszak. A kilencvenes években, amikor az alvilági körök védelmi pénzeket szedtek, vagy a biztonsági piacot uralták, akkor jellemző volt a fizikai erőszak. De a kábítószer-kereskedelem az üzleti vállalkozás.

Ezek az ügyletek jórészt láthatatlanul zajlanak, így nagyon kicsi a lebukás veszélye.

Általában akkor bukik le valaki, ha nyomot hagy maga után, vagy a saját emberei, esetleg a konkurencia felnyomja.

Még csak az sincs, hogy fel lehetne sorolni, kikből áll ma a magyar alvilág. A 90-es években ez még működött.

- Magyarországon, ha a drog korai használatáról beszélünk, elsősorban a morfinisták jutnak eszünkbe. Csáth Géza például. A kokain mikor jelent meg itthon?

- Például Csáth Géza is használt kokaint, azzal próbált leszokni a morfiumról. Európában és Magyarországon a kokain először az 1800-as évek végén jelent meg, de ekkor még jellemzően a gyógyszerészek, orvosok használták drogként.

Általánosan, mint kábítószer, az első világháború végén tűnt fel, és a 20-as években terjedt el egész Európában. Az első világháború végén, mint ismeretes, az ország egy része rövid ideig román megszállás alá került, és a román katonák például hoztak magukkal kokaint. De hoztak haza a külföldre járó magyar üzletemberek is. Ők tovább adták a budapesti éjszakai életben a táncos lányoknak, prostituáltaknak. Gyakorlatilag a lányok kezdték terjeszteni a port, hogy meg tudják vásárolni a saját adagjukat. Kialakult a kereslet, és a kereslet hatására megjelentek a csempészek is.

A szervezet csúcsán gyakran olyan gyógyszerészek álltak, akik legálisan, nagykereskedelmi mennyiségben hozzá tudtak jutni az anyaghoz. A 20-as évek közepétől a 30-as évek közepéig aztán nagyon erősen jelen volt Magyarországon az anyag.

- A 20-as 30-as években a hazai alvilág mennyire volt „durva”? Mert a korabeli irodalom hatására erről inkább romantikus elképzeléseink vannak. Molnár, Szép Ernő írásai... Ligeti csibészek, apacsok, vagányok...

- Tényleg rejtői alakok voltak.

„Úriemberek”, abban az értelemben, hogy ők még az öklüket használták a konfliktusok rendezésére, nem lőtték tarkón egymást.

Az a fajta kegyetlenség nem volt jellemző, ami mondjuk ugyanabban a korszakban Amerikában Al Capone bandáját jellemezte. A hazai alvilág inkább betörőkből, szélhámosokból, tolvajokból állt.

Talán annyiban is illik rá a romantikus jelző, hogy egész Budapest éjszakai életét nagy pezsgés, vidámság jellemezte. A mostani – koronavírus előtti – bulinegyed semmi ahhoz képest, ami akkor ment.

- A könyvben írod, hogy a kommunizmus alatt az utcáról eltűnt a kokain. Ugyanakkor a rezsim nem maradt teljesen „tiszta”.

- Igen. A Medimpexen keresztül legálisan exportáltunk metakvalont az USA-ba. Csakhogy a katonai titkosszolgálatnak volt egy svájci fedőcége, ezen keresztül illegálisan a hivatalosnál jóval nagyobb mennyiséget exportáltunk. Az USA-ba így szállított illegális drog mennyisége 1979-ben és 1980-ban megközelítette az évi huszonöt tonnát.

A metakvalon rendkívül erős nyugtató- és altatószer, ami a hatvanas–hetvenes években lett különösen népszerű drog. Ez a gyógyszer szerepel A Wall Street farkasa című filmben is.

De az utcákról a kokain tényleg eltűnt. Legfeljebb a nyugatra szakadt honfitársaink hoztak néha-néha, ha hazalátogathattak. Illetve ismerhették azok az üzletemberek, filmesek, zenészek, akik ki tudtak utazni külföldre.

- A pártelit sem élt vele? Hiszen ők azért sok mindenhez hozzájutottak, amihez halandó ember nem.

- Bármilyen meglepő, nem. Én is azt gondoltam, de semmilyen erre utaló bizonyítékot nem találtam.

Ők maradtak annál a drognál, amit ma is a legnagyobb mennyiségben fogyasztunk, ez az alkohol.

A kábítószerek közül a marihuána, hasis volt ismert a kommunista rendszer alatt is, de azt is csak egy nagyon szűk kör tudta megszerezni. Vagy az LSD-t, de ahhoz is legfeljebb csak alkalomszerűen és olyan művészkörökben lehetett hozzáférni, amelynek tagjai megfordultak külföldön és néha csempésztek haza ilyen drogot.

- Ami kicsit szíven ütött a könyvedben, hogy egy interjú alanyod, egy hölgy arról beszélt, a magyar bűnözők azért nem tudnak komoly szintre jutni nemzetközi szinten, mert nem tartanak össze.

- Igen. Ez engem is meglepett. De tényleg az az igazság, hogy egy ország elitje leképezi az egész országot.

Tehát az, amit mondjuk a politikában látsz, hogy nem tartanak össze, az minden szinten jelen van, az alvilágban is.

Például az albánok össze tudnak tartani, és nagyon komoly nemzetközi bűnszervezeteket építenek ki. Az albán maffia van olyan erős, mint a kolumbiaiak vagy a mexikóiak.

De ez igaz a lengyelekre vagy a románokra is. Erősebb bennük a nemzeti öntudat. A magyarok simán felnyomják egymást a hatóságoknál.

- Akkor talán ennyi jó van a „turáni átokban”, hogy emiatt nincs komoly szervezett alvilág Magyarországon.

- Tulajdonképpen igen.

- Manapság leginkább akkor találkozunk a hazai hírekben a kokainnal, ha telefonnal felvesznek egy-egy politikust kokózás közben. A hazai politikai elit és celebvilág hány százalékát érintheti a probléma?

- Százalékot nem tudok mondani, de az biztos, hogy jelen van, mondjuk annyira, mint a szivar vagy bármilyen más legális élvezeti cikk. A kokain is élvezeti cikk a celebek, topmenedzserek világában. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek állandó használók lennének, hanem például elmennek egy adriai jachtkirándulásra, és ott a kokain is előkerülhet.

Vannak olyan körök, ahol annyira természetes, hogy ez egyfajta bizalmi kérdés is. Ha valaki nem kokainozik, akkor úgy érezheti, hogy nincs benne ebben a körben, és majd nem kap üzleti megrendeléseket ebben a körben, ezért inkább kokainozik, hogy a többiek érezzék, megbízhatnak benne.

És persze státuszszimbólum is, mert drága és jelzésértékű, ha valaki megengedheti magának.

- Mekkora a lebukás veszélye? Ha te ennyire tudod ezeket, nyilván a rendőrség is tudhatja.

- Kicsi. A státusz védi az embert. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy rendőrségi kapcsolatai vannak. Például adott egy társaság, akik egy luxusszálloda bárjában jönnek össze rendszeresen. Ilyen helyre eleve nem megy be a rendőr. Teljesen védett helyzetben van a fogyasztó.

Nem úgy, mint egy diszkóban az egyszerű, vidéki gyerekek, akik kipróbálják a bika nevű dizájner drogot, vagy egy autó feltörő, akit elkapnak, és megmotozáskor előkerül tőle a kábítószer.

Azokat az öltönyös embereket, akik megengedhetik maguknak a kokaint, nem fogják csak úgy megállítani és igazoltatni, mint mondjuk az egyszerű füvezőket, akik balhésabban is néznek ki.

De a vásárlók általában amúgy sem kerülnek rendőrkézre. Ha a rendőrség lekapcsol egy kokain dílert, nem arra kíváncsiak, hogy kinek adott el, hanem hogy kitől vásárolt, mert a rendőr mindig felfelé néz, azt keresi, akitől a díler vette.

- Maffia, kokain... megvan az új téma?

- Nagyon tetszik, hogy a könyvben alaposabban utána lehet menni egy-egy történetnek, mint a cikkekben. Ezért mindenképp szívesen folytatnám a könyvírást. Vannak ötleteim, de korai beszélni róluk, mivel még a kiadóval sem egyeztettem.

Ami biztos: olyan zárt világokat szeretek bemutatni, amiket én sem ismerek, vagy legalábbis nem olyan jól. Ezekbe belelátni, ezekben elmélyedni.

- Kicsit más téma, de nem lehet elmenni mellette: Milyen az élet az Index után? Te azok közé tartozol, akik nem tartottak a „maggal”, hanem a HVG-nél helyezkedtél el.

- Amikor mindaz történt, ami történt, én ezer százalékkal belevetettem magamat a könyvírásba. Mondhatjuk úgy, a könyvbe menekültem.

A mostani Indexet nem szeretném minősíteni. Ilyen az élet, én már a HVG csapatánál vagyok.

Nagyon örülök a Telexnek, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült beindítani. Azért sem tartottam velük, mert a könyvre kellett koncentrálnom, és egy teljesen új dolgot beindítani, az egész embert kíván.

Most leköt a könyv. Szerintem majd hónapok múlva fog kijönni belőlem mindaz, ami az indexes sztorival kapcsolatban lecsapódott bennem. Egyébként az Index-ügy fontos hatása, hogy emiatt sokkal intenzívebben kezdtem dolgozni a könyvön.

Éreztem ugyanis, hogy itt az ideje kifejleszteni egy új „lábat”, hogy ne függjek annyira csak egy dologtól.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk