SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

"A lényeg, hogy ma nem ittam alkoholt" – az Anonim Alkoholisták gyűlésén jártunk

24 óra. Csak ennyit akarnak kibírni tisztán. Ha ez sikerül, jöhet a következő 24 óra. Aztán a következő.

Link másolása

Sosem voltam még Anonim Alkoholista gyűlésen. Az első meglepetés az volt, hogy a teremben körbepillantva egyetlen olyan embert, arcot sem látok, akiről az utcán vagy bárhol másutt ismeretlenül az jutna eszembe, hogy ő alkoholista. Bár tudjuk, hogy nincs olyan, hogy "átlagos", mégis azt mondhatom, hogy átlagos kinézetű, átlagosan vagy jól öltözött férfiakat és nőket láttam -

sehol egy, a sztereotip ábrázolásokból ismert puffadt arcú, borvirágos orrú, lepukkant, szakadt külsejű "tipikus alkesz".

Talán a 30 és 50 közötti korosztályból voltak a legtöbben, de ennél idősebbek és fiatalabbak is voltak a jelenlévők között.

Másodjára akkor lepődtem meg, mikor megláttam a térképüket, rajta az összes csoporttal. Az Anonim Alkoholisták csoportjai ugyanis behálózzák az egész országot. Nem gondoltam, hogy ilyen sok van belőlük.

Összesítő térkép a magyarországi AA-csoportokról - Forrás: Anonim Alkoholisták

Ha belegondolunk, hogy

az országban legkevesebb 800 ezer alkoholista él

(és ez a szám rövidesen egymillió lehet), már nem is annyira meglepő, amit a térkép mutat. Azaz, mégis: hiszen egyáltalán nem magától értetődő, hogy valaki rálépjen a gyógyulás útjára. Hát még, hogy eljusson addig, hogy egy Anonim Alkoholista csoporthoz csatlakozzon.

Például egy olyan csoporthoz, aminek egyik gyűlésére mi is elmentünk Budán, a Fő utcán lévő Vízivárosi Plébániára. A templomot megkerülve jutottunk be a kövezett udvarra, itt találkoztunk össze Zolival, aki a csoport kapcsolattartója. Ez azt jelenti, hogy az ő telefonszáma van megadva a csoport neve mellett a központi honlapon, így mi is vele beszéltünk előzetesen.terem-eleje

A gyűlés helyszínéül szolgáló terema2

Aki hamarabb érkezik, olvasgathat

Ahogy az a Nagykönyvben meg van írva

Az Anonim Alkoholisták világszerte elterjedt szervezete azoknak a férfiaknak és nőknek, akiknek közös vágyuk, hogy felhagyjanak az alkohol fogyasztásával. A szervezetet 1935-ben alapította egy New York-i bróker, Bill Wilson, és egy akroni orvos, Dr. Bob Smith. A mozgalom alapja az a felismerés, hogy egy alkoholistán igazán csak egy másik, a saját józanságát megőrző alkoholista segíthet.12hagyomany

Nagyobb méretért KATT IDE

Bill két évvel később írta meg a Névtelen Alkoholisták c. könyvet, amiről később a szervezet elnevezte magát. Ezt a könyvet a tagok maguk közt Kék Könyvnek vagy Nagykönyvnek nevezik (itt letölthetitek pdf-ben). Aztán Bill megírta az önkéntes csoport menedzselésének vezérelveit tartalmazó gondolatait is, ami a Tizenkét Hagyomány néven lett ismertté - ezt az A. A. alkotmányának is nevezik.

2001-ben az A.A. becsült tagsága világszerte mintegy 2 millió fő volt. 2006-ban 1 876 212 tag és 106 202 csoport létezését tartották nyilván világszerte.

Forrás: Anonim Alkoholisták, Wikipédia

Az A. A. gyűlés telt házzal üzemel

A negyven körüli, szakállas, középtermetű Zolitól megtudtuk, hogy az A. A.-n belül mindenki csak a keresztnevét használja - ettől kezdve mi is a keresztnevünkön mutatkozunk be. Megvártuk, amíg Zoli és két segítője felerősíti a bejárathoz a gyűlés helyét jelző táblát a hozzá tartozó kapucsengővel együtt, majd együtt indultunk befelé. Az összejöveteleket a rendház belső udvarból nyíló gyűléstermében tartják.kintitablabent

A tábla és a csengő a gyűlés után bekerült a terembe

Magának a csoportnak egyébként semmi köze az egyházhoz vagy bármilyen vallási felekezethez: ez szerepel is az A. A. meghatározásában. Ahogyan az is, hogy mindenféle intézménytől, szervezettől vagy politikai irányzattól függetlenül működnek.

Minden csoport önellátó, senkitől nem fogadnak el támogatást, aki nem a csoport tagja. A gyűléseket általában művelődési vagy közösségi házakban, családsegítőkben, rendházakban stb. tartják - de még ezeknek is fizetnek valamennyi - legalább jelképes - bérleti díjat.

A függetlenséget annyira komolyan veszik, hogy amikor a gyűlés végén körbejárt egy fekete keménykalap, amibe mindenki beletette a csoport működéséhez való hozzájárulását, tőlünk egy forintot sem fogadtak el.

A rendház gyűlésterme egy viszonylag tágas, alacsony mennyezetű, boltíves terem. A fehér falak alsó felét fa lambéria fedi, a boltívek anyaga csupasz tégla. Talán ennek, és a padló "meleg", sárga színű járólapjainak köszönhető, hogy a neoncsöves világítás ellenére a teremnek kimondottan barátságos, már-már otthonos hangulata van.

A tér közepét a négyszög alakban összetolt asztalsor foglalta el, körülötte székek sorakoztak. Amikor beléptünk, igencsak meglepődtem, milyen sokan vannak a helyiségben. Nemcsak az asztalok körül, hanem a fal mellett elhelyezkedő "külső körben" álló székeken is ültek - mindegyiken, kivétel nélkül. Legalább hatvanan lehettünk, de ez igencsak óvatos becslés.

"Dini vagyok, alkoholista"

Mielőtt az ülés elkezdődött, Zoli bemutatott bennünket Dininek, akinek az a szolgálata, hogy a "Kapucíner" csoport (ez a Fő utcai csoport neve) gyűléseit vezesse. A csoportoknak nincs vezetőjük, minden feladatot egy-egy tag lát el önkéntesen, ezeket szolgálatnak hívják. Dini egy késői húszas, korai 30-as, viszonylag alacsony, szemüveges srác. Megbeszéltük, hogy fotózni nem lehet az ülés alatt. Miután mondtuk, hogy utána is csak olyan képeket csinálnánk, amin senkinek sem látszik az arca, megállapodtunk, hogy ezt a kérdést majd megszavaztatjuk a csoporttal.

Közben meggyújtották a Dini előtt álló gyertyát, majd pontban 18 órakor elkezdődött az ülés. Dini először is bemutatkozott: "Dini vagyok, alkoholista." "Szia, Dini!" - hangzott kórusban a felelet (ez egyébként mindvégig így ment, amikor valaki szót kapott, először bemutatkozott, elmondta a keresztnevét, a közösség pedig sziával köszöntötte).

Annyiszor fogadtuk már meg, hogy "nem iszom többet az életben"

Ezután a "kötelező körök" következtek, vagyis Dini köszöntötte a gyűlés résztvevőit, és megkérte "egy társunkat", hogy olvassa fel az Anonim Alkoholisták meghatározását. Ez minden gyűlésen megtörténik, ahogyan a következő "napirendi pontok" is. Dini megkérdezte, van-e olyan, aki először van A. A. gyűlésen, majd azt, hogy kér-e valaki 24 órás, vagy 1, 2, 3, illetve 9 hónapos bilétát. A biléták azért fontosak, mert kézzelfogható bizonyítékai a józanságnak - minél inkább az elején jár valaki ezen az úton, annál fontosabb a pozitív megerősítés.gyules

A "Kapucíner" csoport gyűlései így folynak - nagyobb méretért KATT IDEbiletak

Bilétákbileta2

Az Anonim Alkoholistáknál - amit a tagok maguk közt csak "Á"-ként emlegetnek, kissé elnyújtva a magánhangzót - ugyanis mindig csak a mai nap számít: a lényeg, hogy ma nem ittam alkoholt. "Annyiszor fogadtuk már meg, hogy nem iszom többet az életben - és mindig elbuktunk. De 24 órát ki lehet bírni" - ezt már Attila mondta el, aki az A. A. "központi sajtósa". A 39 éves, szemüveges, mosolygós férfi középiskolai tanár, aki ránézésre aztán tényleg a tökéletes ellentéte annak, ahogy az ember egy alkoholistát elképzel. De a látszat csal.

"Mikor harmincegynéhány évesen beláttam, hogy alkoholista vagyok, és mondták, hogy az egyetlen megoldás az egész életen át tartó absztinencia, a gondolattól eléggé elszörnyedtem. De ha az ember 24 órás egységekben gondolkozik, már egyáltalán nem félelmetes az egész. Ezért is jó az A. A., itt nincsenek szabályok, bárki járhat, még az is, aki nem tudta letenni egyelőre az italt.

Egy alkoholista módra gondolkodó ember nagyon nehezen fogadja el, ha diktálni akarnak neki. Ha itt szabályok lennének, biztosan nem lennénk ennyien. Itt csak ajánlások vannak, de senki sem kéri számon rajtad, betartod-e őket. Az egyetlen feltétel, hogy őszintén tenni akarjon az illető az ivásproblémája ellen." Attila nem a levegőbe beszél: már 1333 napja józan.

Ezután jött a gyűlésvezető következő kérdése: "Tud-e valaki születésnapról? Van-e valakinek kerek napszáma, amit megosztana velünk". Születésnapon itt nem a hagyományos értelemben vett születésnapot értik, hanem az első napot, amióta az illető józan. A kerek napszám is a józan napok számát jelenti.

Hogyan kell "nem inni"?

Az alábbi kérdést Péter tette fel az A. A. honlapjának egyik fórumában. Utána részleteket olvashattok az egyik válaszból.

"Sziasztok!

Nem szeretném magam sajnáltatni, de megint nem sikerült megállnom. Ott van bennem az alapfeszkó, ha nem iszom, barátok lettünk, én és a borosüveg. Ő legalább meghallgat, és felold, de a baj, hogy ma már nem elég fél üveg, hanem 2-3 üveg kell. Pár hónapja voltam egy AA gyűlésen. Jó volt. Megöleltek, 2 napja nem ittam akkor. Kaptam egy jelvényt. Előtte munkám se volt, csak ittam itthon, mint egy buta szamár, de aztán azóta megint dolgozom. Pörgős a meló, kevesebbet iszom (nem naponta) de még mindig sokat... Nem tudom legyőzni a kísértést! Hogy lehetne?

"Szia Péter!

Írtad, érdekelne, ki hogy indult el. Gondoltam írok arról, az én esetemben mi történt. Én is le akartam győzni a kísértést, az alkoholt, mérsékelni az ivásom, a mennyiséget, vagy ritkábban berúgni. Mikor melyiket, attól függően, mennyire furdalt a lelkiismeretem, mert megint elbuktam.

Mert mindig elbuktam. Eljött egy buli ideje, összefutottam valakivel, lazítanom kellett, megkínáltak, nem tudtam aludni, jó kedvem volt, ünnepeltünk, vagy épp rossz, és fel kellett dobni valamivel. Addig húztam ezt azt időt, míg már a kézremegésre is innom kellett.

Ott sem tudtam megállni, valami esztelen indok mindig volt, miért igyak ma. Megszégyenültem sokszor, és fogadalmat tettem, soha többé nem iszom.

De úgy éreztem egy idő után, én más vagyok mint a többiek, én nem tudok pia nélkül érvényesülni, gyakorlatilag nem tudok nélküle élni.(...) Addig húztam az időt, míg kórházba vittek, olyan elvonási tüneteim voltak, hogy majdnem belehaltam. Elmondhatatlanul erős remegés, szédülés (pia nélkül), rosszullét, ebből egy epilepsziás roham - mind a súlyos elvonás része. Sok kört futottam még, míg az A.A.-ban nem kötöttem ki.

Az a tapasztalatom nekem is, hogy az első poharat nem iszom meg, akkor nem kell a következő sem. Egy pohár elég, és megint indul az ördögi kör. Ezt tudom, ez biztos. Ha meginnám az első pohárral, és ma nem rúgnék be, akkor holnap vagy jövő héten, de bizonyára ugyanott folytatnám, mint amikor abbahagytam 4 éve, 2 hónapja és 21 napja.

Van egy nagyon jó felépülési programunk, ami működik. Tudod, ez azért fontos, mert azok közül, akik ezt a programot használják, nem csak nem isznak egy ideje (vagy jó ideje), hanem sokan boldogok is. (...) Persze

nem akarlak rábeszélni semmire, idd csak meg a borodat, idd meg holnap is, nézd meg mi lesz a következménye,

mert tapasztalni fogsz valamit.(...)

Gábor"

a4
a5

Ateisták és "tenyésztett katolikusok"

Nagyjából egy negyedóra telhetett el, mire eljutottunk a mai gyűlés témájához. Ezt előzetes megbeszélés alapján mindig a közösség egyik tagja választja meg, valami olyasmiről, ami számára fontos. Ez alkalommal Éva választotta ki az egyik részt a Nagykönyvből, ami az intézményes vallásokhoz való megfelelő viszonyulásról szólt. (A Nagykönyvről lásd az első keretest.)

Az Anonim Alkoholisták viszonya sajátos a hithez. A Nagykönyv alapján azt mondják, hogy a gyógyuláshoz nem szükséges Istenben hinni, de valamiféle spirituális megközelítésre mégis szükség van. Az alkoholistának el kell fogadnia, hogy saját ereje kevés ahhoz, hogy megszabaduljon a szenvedélyétől, ezért szükséges egy Felsőbb Erőnek nevezett, nála nagyobb hatalomhoz fordulnia. Ezt azonban mindenki magának fogalmazza meg, és egyáltalán nem szükséges isteni eredetűnek elfogadni.

Éva elmondta, hogy azért választotta ezt a részt, mert egy régi, közeli barátnőjéről nem olyan régen egy meg nem nevezett vallási csoport tagja lett, "megtért". Megtérése óta nagyon eltávolodtak egymástól, mert a barátnője fanatikusan, dogmatikusan gyakorolja a hitét, ami így közéjük állt. "Az Á közelebb hozott engem Istenhez, és nyitottságra, elfogadásra tanított. Ugyanígy vannak itt ateista társaim, mint magukat tréfásan »tenyésztett katolikusnak« valló társaim - számomra ez a bizonyíték, hogy a hit, ami itt van, működik.

"
De a barátnőmre egyelőre nem tudok nyitottan és elfogadóan tekinteni - egyelőre a haragnál tartok."

Éva azzal fejezte be a bevezetőjét, hogy megkérte a többieket, mondják el, nekik milyen tanácsaik, tapasztalataik vannak a témában.

A gyűlés további részében sokan szóltak hozzá a témához. Volt, aki azt emelte ki, hogy neki az "előző életében", amikor alkoholt fogyasztott, a Biblia bizonyos részei vonatkozási pontot jelentettek, amelyekkel mindig az ivást bizonyította. Hiszen a Szentírásban számos helyen megjelenik pozitív kontextusban például a borivás. Volt, aki arról mesélt, hogy tökérszegen tanúskodott egy barátja esküvőjén, és sértegette a papot, akihez azután pár évvel később, még mindig "aktív" alkoholistaként hitoktatásra járt. Volt, aki felidézte, hogy mennyire megijedt, amikor az első gyűlésen a "Felsőbb Erőről" hallott, és látta a 12 lépést kifüggesztve - mert

"született ateistaként" azt hitte, valamiféle vallási szektába csöppent.

Ma már persze jót mosolyog az egészen, és "több ezer naposként" tisztában van vele, milyen fontosak ezek a dolgok a tartós józansághoz. Olyan is volt, aki azt hangsúlyozta, hogy ő világ életében a maga módján hitt Istenben, és amikor megismerte az Anonim Alkoholistákat, úgy érezte, minden eddiginél jobban kiteljesedhet az ő sajátos világnézete: spirituálisan "hazatért".terem-vege

Végül, miután mindenki elmondta a hozzászólását, és az ülés vége felé közeledett, én is szót kaptam. Elmondtam, milyen sokat jelent nekem, hogy kívülállóként részt vehettem ezen az ülésen. Megkérdeztem őket, beleegyeznének-e olyan fotók készítésébe, amelyeken senkinek sem látszik az arca. Azért kértem ezt, mert a képek még úgyis "erősebbek" lettek volna. Sajnos a döntő többség nemmel szavazott, így csak az üres termet, és az egyik végében álló asztalt, meg az arra kitett kiadványokat tudtuk fotózni - de valahol megértem, hogy nem bíznak egy ismeretlen újságíró és egy fotós ígéretében...

Végül közös imával zárult a gyűlés, amikor nagy körben álltunk, és megfogtuk egymás kezét. Sajnos a szövegére már nem emlékszem, bár ezek a sorok biztosan szerepeltek benne:

"Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,

Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet,

És adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni."

Az ima valamiért nagy hatással volt rám - ahogyan az egész gyűlés is. Az egész nagyon megindító, emberi és személyes volt: igazi embereket láttam és igazi szeretet éreztem. Senki nem vágott a másik szavába, és mindenki félelem nélkül, nyíltan, szinte mellbe vágó őszinteséggel beszélt. Most már értettem, hogyan lehet, hogy valaki sok év józanság után is hétről hétre eljár ide. Azt gondoltam közben, lám, ilyen egy valódi közösség, ahol a tagok tényleg figyelnek egymásra, adnak a másiknak és kapnak tőle, és ezt még az is érzi, aki először csöppen bele ebbe.

Hazafelé menet azon tűnődtem, példát vehetnénk a névtelen alkoholistákról.

Ha tetszett a riport, lájkold vagy oszd meg a faladon!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Oda készülök, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok”
Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik április 3-án este úgy döntöttek, nincs értelme tovább a hazájukban maradniuk.

Link másolása

Április 3., vasárnap este, egy hatodik kerületi szavazatszámláló bizottság. Majdnem éjfélig nem tudtam ránézni a telefonomra sem, így hozzám csak viszonylag későn ért el az újabb kétharmad, a Holdról is látható győzelem híre. A választás végeredményével, a győztesek, illetve vesztesek beszédeivel foglalkozó cikkek posztjai között már meg-megláttam néhány külföldön élő ismerősöm egymásra kísértetiesen hasonló bejegyzéseit is a hírfolyamban.

„Ha tervezed, hogy ideköltöznél, érdekel a munka- és albérletkeresés, vagy akár az egészségügyi rendszer, akkor keress bátran!”

Nem sokat kellett várnom, hogy szembejöjjön egy csoport, ami még aznap este alakult, és szerdára már közel ötezer tagja volt. Olyan fiatalok gyűjtőhelye lett, akik az eredményt látva végre döntésre szánták el magukat. Nagyjából itt értettem meg, hogy a két fröccs közötti „én tutira szedem a cuccom, ha megint nyernek” és az egymásra licitáló „akkor áprilisban megyünk külföldre” szólamok 2022-ben valóságalapot kaptak. Most ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a liberális gondolkodású huszon- és harmincéves korosztálynál tényleg betelt a pohár.

Velük beszélgetve olyan mintákat láttam kirajzolódni, amiket a százalékok és hibahatárok mellett egyik kutatóintézet sem fogalmazott meg a választásokat megelőző hetek és hónapok felméréseiben.

Tudták, hogy nem sikerül, de remélték

A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem láttak esélyt az ellenzéki összefogás győzelmére. Ennek ellenére kétségbeesést, dühöt vagy éppen puszta szomorúságot éreznek, mert végre volt egy politikai ellenoldal, ami reményt adott, végül mégis csalódást okozott.

„Az volt az első gondolatom, hogy ezt biztosan csak álmodom. Hogy ez egy rémálom, és másnap, ha felkelek, nem lesz igaz. Nem történhet meg. Közben teljes megsemmisülést éreztem még, kiszállt az erőm, még dühöngeni se tudtam.”

Volt, aki a kormánypárt által gondosan kialakított választási rendszert – például az átrajzolt szavazókörleteket – hibáztatja az újabb kétharmados győzelemért.

„Csalódott voltam, mérges nem, mert tudtam, hogy egy olyan játékot hoztak létre, amit csak ők nyerhetnek meg.”

De olyan is akadt, aki valójában nem is a Fideszt hibáztatja: „Csalódottságot éreztem és elkeseredést azért, mert az embereknek jó az a rendszer, ami ma van Magyarországon, és mert támogatják azt a kormányt, ami kirekesztő, ellenségképek kovácsolásán alapuló politikát folytat.”

Folytatódik az, ami eddig

További ellenségkép-keresés és -gyártás, a genderpropaganda kiszélesedése, mélyszegénységben élő rétegek további lesüllyedése, gátlástalanul gazdagodó oligarchák, totálisan elszálló élelmiszerárak és folyamatos forintgyengülés, ami újabb lendületet vett azzal, hogy az EU megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Egyszóval: a megkérdezettek arra számítanak, hogy Magyarországon minden folyik majd tovább az eddigi mederben, csak még explicitebb módon, korlátok nélkül.

„Szerintem ezzel az alig 3 millió szavazattal, aminek szerintem minimum a harmada »szabályos csalás«, felhatalmazva érzik magukat bármire. És a fasisztoid Mi Hazánkkal karöltve a legsötétebb világ fog beköszönteni. Nincs ellenerő, nincs fék, semmi nem maradt.”

Néhányan elsősorban a gazdasági vonatkozásoktól tartanak, így már konkrét lépéseket is tettek. „A forint rohamos gyengülésére számítok, minden megtakarításomat euróba, dollárba, aranyba és kriptovalutába fektettem.”

„Folytatódni fog, ami eddig is volt: ellenségkeresés, olyan beruházások megvalósítása, amelyek növelik a GDP-t, de hosszú távú hatásuk nincs.”

De még többen illetik kritikával a kormány emberi életekre – pontosabban inkább egyes embercsoportokra – szociálisan ható politikáját, legyen szó kirekesztésről vagy egész egyszerűen a közhangulatról.

„Végül kimarja a gyűlöletük a zsákot, nem fogják tudni uralni ezt, amit elindítottak, és ebből az országból semmi európai nem marad majd.”

„A fővárosiak hangulata pocsék, nincsenek kilátások és úgy egyáltalán normális jövőkép, amiért érdemes lenne itt folytatni.”

„Ha jó lenne itthon a hangulat, nem zavarna a gazdasági különbség a nyugati országokhoz képest.”

„Arra számítok, hogy végleg kivéreztetnek bizonyos csoportokat. Ameddig lehet, megtartják az »ellenségképeket«, hogy legyen mivel irányítani a megvezetett szavazóikat. Komoly válság jön minden szinten, de nem ők lesznek a vesztesei.”

Többen szóba hozták a félsikernek elkönyvelt népszavazást is, amiről ők teljesen másként gondolkodnak.

„A népszavazás érvénytelensége a kétharmad miatt nem lesz valós... Kap egy minimális változtatást és elfogadják, hiába ment az örömködés, hogy nem lett érvényes.”

És ha már gyermekvédelmi törvény, a beszélgetések során egészen új fénytörésbe került ennek a fogalma.

„Élvezkednek, hogy megállították a gender lobbit és megvédték a gyerekeket? Nos, én rendszeresen látogatok és támogatok gyermekotthonokat. A Fidesz a közelükbe se megy. 680 Ft-ból éheznek naponta a gyerekek. Több mint 20.000 gyermek! És ez így is marad. Gratulálok a nagy magyar hazafiaknak!”

A gondolat már megvolt, most csak megerősödött

A megkérdezettek között egyetértés volt abban is, hogy április 3-án nem először fogalmazódott meg bennük a költözés gondolata.

„Ezelőtt is voltak hasonló gondolataim, ez a választás csak megkongatta bennem a vészharangot, és előrébb hozta a külföldi terveimet.”

„Eddig is voltak hasonló gondolataim, de bíztam a csodában. Hittem az összefogásban, ebben a rengeteg civil erőben, hittem a sztrájkban, abban, hogy az emberekben maradt még együttérzés.”

Van, akinél pedig azért telt be most a pohár, mert a kormány így még négy évig tudja folytatni a családtámogató politikát – amivel alapvetően nincs gond, azzal viszont van, hogy így egyes rétegeket teljesen kizárnak a támogatások köréből.

„Nekem azzal van gondom, hogy minden egyes támogatási forma azokra lett kitalálva, akik családosak, gyerekesek. Az egyedülállók nem kaptak semmit. Akár a lakásvásárlás, akár a felújítás csak önerővel biztosítható.”

Lesz, ami hiányzik majd, de túl nagy a késztetés

A legtöbben természetesen a családjukat és a barátaikat említik, hiszen mindenkinek van itthon egy kialakított, jól bejáratott élete, amit a költözéssel teljesen felrúgnak.

„Szeretem a lakótelepet ahol felnőttem, és a Balatont is.”

„Sok minden fog hiányozni, én nem akartam elmenni innen. Magyar vagyok, és sokat tettem ezért az országért, például a munkámmal, tanár voltam.”

Van, akinek egészen konkrét terve van: nyár végén indul Berlinbe. Van olyan is, aki már csak a szakképzés végét várja, és azonnal összepakol, de olyan is akad, aki egyelőre csak annyit tud, hogy digitális nomádként utazgatna. És hogy hová? A válaszok eltérnek.

„Oda, ahol nem kell szégyenkeznem, mikor kimondom, hogy magyar vagyok. Ez pedig csak az EU-n kívül lehet.”

„Olyan környezetben szeretnék élni és dolgozni, ahol barátságosak az emberek és nem a politika által beárnyékolt mélydepresszióban tengetik a mindennapjaikat. Már interjúzom is cégekhez, középvezetőként a magyar fizetésemhez képest jelentősen kedvezőbb ajánlatokért.”

„Leginkább most csak utazgatni akarok kötetlenül és töltődni. Megmerítkezni olyan kultúrákban, országokban, ahol nem az van, amit itt, mert kezdem azt hinni, hogy ilyen a világ. Pedig nagyon nem ilyen. Szóval most barangolás, aztán talán letelepedem valahol, ami szimpatikussá válik.”

Van, akik még kivár

Olyanhoz is volt szerencsém, aki úgy érzi, hogy nem jött még el az ideje, hogy dobbantson. Jobban mondva: nem az ő ideje jött el, hogy menjen, bármit is mutatnak a számok.

„Felnőtt életem folyamatosan jelen lévő kérdése, hogy nem kéne-e továbbállni. Több barátom meg is tette, és az elmúlt tíz évben én is egyre fojtogatóbbnak érzem itthon a levegőt. Most pedig még mindig küzdök a fájdalmas kijózanodással, amit a vasárnap okozott. Miért én menjek? Nem nekem kéne.”

Még mindig bőven vannak ugyanis olyanok, akik őszintén szeretik Magyarországot, annak ellenére, hogy a nemzetet, annak jelképeit, magát a magyarságot és az összes nemzeti érzést most kisajátította magának egy szélsőséges politikai csoport. És ezek az emberek annak ellenére is rendes magyarnak tartják magukat, hogy nem úgy „rendes magyarok”, ahogyan azt a mostani rendszer megköveteli – mert olyanok nem akarnak lenni soha.

„Családot szeretnénk, gyereket tervezünk, akit itt akarunk felnevelni. Azt szeretném, hogy megismerjen mindent, ami az én személyiségemhez hozzátett, hogy megmutathassam neki, hogy hol nőttem, hol nőttünk fel, mit jelentenek nekünk a pesti utcák, a budai hegyek, a balatoni nyáresték. Mérhetetlenül feldühít, hogy nekem kell azon gondolkodnom, itt maradhatok-e. Itt van a múltam, itt van a családom, mindig is itt terveztem a jövőt. Magyar vagyok, aki ragaszkodni fog az otthonához, amíg csak teheti.”

Kérdés persze, hogy meddig tart ki az eltökéltség, és hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a következő négy év.

„Félek, hogy egyszer már végleg túl sok lesz, hogy egyszer én is úgy döntök, tovább kell állni. És ha eljön ez a nap, azzal a keserű érzéssel teszem majd ezt, hogy igazából én vagyok az, akinek maradnia kéne, nem pedig ők. De szívből remélem, hogy végül fordítva alakul.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.

Link másolása

A vasárnapi választáson a Fidesz zsinórban negyedik alkalommal szerzett kétharmados többséget. Ez legkevésbé a Nyugaton élő magyarokon múlt, akik egy felmérés szerint 78-11 arányban az ellenzéki összefogást támogatták.

Már aki megtehette, hiszen az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkkel szemben ők nem szavazhattak levélben, csak a külképviseleteken. Ehhez pedig sokszor hosszú órákat kellett utazniuk, amit nem mindenki tudott bevállalni.

Két héttel ezelőtt arról kérdeztünk külföldön élő magyarokat, milyenek a várakozásaik a választás kimenetelével kapcsolatban, és elképzelhetőnek tartják-e, hogy kormányváltás esetén hazaköltöznek. Most, az eredmény fényében arra voltunk kíváncsiak, mennyire csalódottak, és egyáltalán tervezik-e még követni a hazai közélet történéseit ezek után.

Zsolt 2016-ban költözött Spanyolországba a családjával. Azt mondja, arra nem számítottak, hogy a 6 pártból álló ellenzék nyerni fog, de azért abban titkon bíztak, hogy erősen változni fog a jelenlegi parlament összetétele.

„Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk az eredményt. A választás szerintünk demokratikusan zajlott, az odavezető út viszont messze nem volt az” – fogalmaz. Ami az esetleges hazaköltözésüket illeti, elmondása szerint ez nem függ össze a magyarországi politikai helyzettel.

„Soha ne mondd, hogy soha. Mi nem a politika miatt döntöttünk a költözés mellett, de azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben a hazatérés lenne az utolsó döntésünk. Nem gondolnám, hogy a lányunknak a magyar iskolarendszerben vagy a magyar társadalom jelenlegi, szerintünk szélsőséges rendszerében kellene felnőnie.”

Zsolt azt is megfogadta a választási eredmény után, hogy megpróbálja magát megóvni a magyarországi politikai eseményektől. Mint mondja, szeretne tőle teljesen elszakadni és többet nem foglalkozni vele, mert a jelenlegi berendezkedésben nem látja esélyét a közeljövőbeli pozitív változásoknak.

„Azt gondolom, hogy a 4 év múlva következő választásokkor, ha egyáltalán még lesznek, rám már nem lehet számítani. De ki tudja, hogy mit hoz a jövő...”

Luca Hollandiában tanul egyetemistaként. A szavazáshoz a tőle 3 órányira lévő Hágába kellett utaznia, és végül akarata ellenére egész napos program lett belőle. Amikor odaértek, hatalmas sor fogadta őket, szélben és a hidegben kellett állniuk bő másfél órát. Ekkor jött a hír, hogy probléma van a vonatokkal: először azt mondták, hogy csak 5-től indulnak, később már azt, hogy 8-tól, végül pedig kiderült, hogy hétfő reggelig az egész országban nem fognak járni a vonatok.

Mivel neki és barátainak is vizsgái voltak napokon belül, semmiképp nem akartak ott aludni, így végül a taxizás mellett döntöttek. Most abban reménykednek, hogy a vasúttársaság kompenzálja majd őket.

„Nehéz nap volt, ugyanakkor élmény is, több emberrel összebarátkoztam. A várakozás alatti beszélgetések szerintem reményt adtak mindenkinek. Mindenki változást akart, mindannyian, akik kiköltöztünk, részben azért tettük, mert nem vagyunk az ország állapotával megelégedve. És amikor láttuk, mennyien jöttek el, azt gondoltuk, hogy talán most lesz az az év, amikor veszít a Fidesz”

– meséli Luca. Amikor meglátta az eredményt, először nem is hitte el. Mint mondja, csalódott és mérges, úgy érzi egyre és egyre kevesebb a remény.

Arra a kérdésre, szerepel-e tervei között a hazaköltözés, így felel: „Nem tudom még. Talán élnék otthon, de nem hiszem, főleg a mostani helyzet fényében, hogy tartósan ott szeretnék lakni.” Azon is sok múlik szerinte, hová viszi majd a munkája. Mivel nemzetközi és európai jogot tanul angol nyelven, előfordulhat, hogy Magyarországon nehezebben tudna elhelyezkedni.

A csalódást keltő eredmény ellenére továbbra is követi majd a hazai közélet történéseit, mivel nem szeretne olyan ember lenni, aki teljesen megfeledkezik az otthonáról. Szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott költözni, de mint fogalmaz: attól még, hogy nincs rá közvetlen hatással az ország állapota, még érdekelheti, hiszen az otthon élő családtagjait és barátait annál inkább érinti.

Miklós, aki néhány hónapja költözött az angliai Guildfordba, április 3-a előtt még bizakodott: előző cikkünkben azt mondta, ha sikerülne egy számára megfelelő jövőképet megteremteni Magyarországon, akár még azt is megfontolná, hogy hazaköltözik. Ezek a reményei azonban most szertefoszlottak.

„Sokkolt a választás eredménye, így már nem látok reális esélyt arra, hogy visszaköltözzek, hiszen az elmúlt 12 évben okozott károkat nem akarom megfizetni, ahogy az ezután következőket sem. Nem érzem, hogy nekem ezentúl foglalkoznom kéne a szülőországom politikájával”

– mondja, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy legyen jövőkép. Élt a szavazati jogával, de úgy érzi, az idejével játszanak, és most lett volna a váltásnak az ideje.

„Ha kiszámolom, nem éri meg visszaköltöznöm, mert egy olyan rendszerben nem alapítok családot, ahol évekig kell várni a változásra. Nekem így eldőlt, látogatóba megyek csak Magyarországra” – összegez.

A Skóciában élő Gergő eleve szkeptikusabban állt a kérdéshez: mint mondja, nem igazán lepte meg a Fidesz újabb kétharmados győzelme, bár azért reménykedett benne, hogy nem így lesz. Hazaköltözni eddig sem igazán terveztek, nem csak politikai okai vannak annak, hogy ott élnek, de így az a csekély esély is lecsökkent nagyjából nullára.

„Sajnos idén nem tudtunk szavazni, de legközelebb mindenképpen megtesszük, ha tudjuk. Mindketten magyarnak valljuk magunkat, még ha nem is élünk otthon, és elkeserítőnek tartjuk, hogy a fiatalok inkább kijönnek külföldre, annyira kilátástalan a helyzet otthon” – jegyzi meg, vele élő párja nevében is beszélve.

Szerinte az egész helyzetet az alábbi Széchenyi-idézet foglalja össze legjobban:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Beégtek a retinámba a képek, amiket nem mutathatok meg! – fotósunk Bucsában járt
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!

Link másolása

Több, mint negyven napja vagyok Ukrajnában. Láttam, ahogy életüket féltve elhagyták az országot anyák gyermekeikkel. Láttam, ahogy búcsúztak a férfiaktól, akiknek maradniuk kellett harcolni. Láttam, ahogy nőtt az országot elhagyók tömege, mert egyre több helyen pusztított a háború, mert az otthonukat szétbombázták. Láttam a világ minden részéről származó diákokat, akik pincékből menekültek el, soha életükben nem tapasztalt félelemmel. Láttam, hogy búcsúztak az anyák, sorstársak a meghalt katonáktól. Láttam, ahogy lányok is tanulták a fegyverkezelést, hogy megvédjék a hazájukat. Láttam, ahogy az önkéntesek minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a harcolóknak és a menekülőknek is meglegyen mindenük, amit csak adhattak. Aztán láttam, ahogy fogyott az erő, amikor a napi 14 órás munka, az állandó készenlét felőrölte őket. Láttam, ahogy Odessában homokzsákokkal óvták a műemlékeiket, és Mikolajivban láttam az első, épp egy órával korábban felrobbantott épületet.

Mindezzel mögöttem léptem be a háború legkegyetlenebb helyszínére, a Kijev körüli kisvárosokba, ahonnan a fővárost akarták megtámadni az oroszok, de egy hónap után kivonultak.

Bucsán 300-an feküdtek előttem a tömegsírban csütörtökön, a templomkertben.

Ez csak egy becsült szám, akkor még el sem kezdték a holttestek kiemelését, csak tegnap láttak neki. Az eddig megvizsgált áldozatokról azt mondták, egyenként ölték meg őket.

Nem tudni, hányan fekszenek itt és hogyan haltak meg.

A 82 éves Halina sírva mesélte, hogy családja négy tagja örökké viselni fogja a háború nyomait. A kétgyerekes fia Irpinben élt. Amikor az oroszok folyamatosan lőttek és bombáztak, féltek a pincében maradni. A feleségével és két huszonéves fiával próbáltak kimenekülni, de épp mellettük csapódott egy rakéta egy gáztartályba. Mindannyian megégtek.

"Mindenki túlélte, de sebek borítják őket. A fiam fél arca leolvadt" – mondta zokogva.

Egy óvodában volt az orosz főhadiszállás. A közelben lévő emeletes házak tövében sorakoztak a tankok. Így próbálták védeni magukat a Molotov koktéloktól, mert ha a civilek azzal támadtak volna, azt kockáztatják, hogy a saját házaik is lángra kapnak.

Találtunk házakat, ahol az oroszok laktak. Voltak itt pufajkák, sapkák, katonai jelvények, és ejtőernyős zászlók.

A helyiek azt mondják, az oroszok kifosztották őket, rettentő sok alkoholt és ételt gyűjtöttek össze, és tivornyáztak. Ukrajnában korábban nem lehetett alkoholt venni, a folyamatos készültségben a katonáknak és a civileknek is megtiltották, hogy igyanak. De pár napja enyhítettek e szabályon, Kijevben 11-től délután 4-ig már lehet italt venni. Az oroszok az otthon őrzött alkoholt is megtalálták.

Ahol a tankok álltak, látni, ahogy kidobáltak mindent a lakásokból. Hirtelen tűntek el a városból, mindent otthagytak maguk után.

Nincs bejárat - figyelmeztetnek az oroszok a birtokba vett háznál
A házak, ahol a tankok álltak és minden, amit a házakból kidobáltak az oroszok
A parancsnok szobájában. Felirat: Senki más, csak mi
Az orosz "bulinegyed"
Ukrán katonáké, de oroszok ittak belőle
Gyutacs és tanklövedék az óvoda udvarán

Egy szétbombázott épület előtt teát készített magának egy néni. Kiabált, nem akart senkivel sem beszélni. Értettük. Torokszorító volt a semmi közepén.

Haragudott az egész világra, mert tönkretették az életét, az oroszok elvittek mindent, másfél hónapja retteg, nincs semmije, és nem tudja, mikor lesz vége.

Egy önkéntes megmutatta egy kertben eltemetett férfi sírját. Azt mondta, úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták, majd egyszerűen lelőtték.

A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette.

De a lányával végül sikerült elmenekülnie.

A főhadiszállás, vagyis az óvoda pincéjében körülbelül harmincan éltek, amikor ott voltunk. Lent vannak az ágyak és az udvaron főznek. Egy kisfiú egy tank láncát próbálta feltekerni.

A főhadiszállás, aminek a pincéjében élnek most helyiek

Önkéntesek segítik őket ennivalóval, és jönnek az orvosok is hozzájuk. Nagyon sok az idős ember. A városuk egy romhalmaz.

Bucsában egyik utcájában egyetlen ép ház sem maradt a tankok összecsapása után.

Körülbelül fél kilométeren át csak kiégett harckocsik, üzemanyagszálltók állnak.

Dimitravkában is volt ilyen csata.

Ott a fenyves erdőben maradtak kiégett tankok és benne megcsonkított, szétégett testek.

Nehéz ilyen képekkel szembesülve arra reagálni, hogy hamis fotókat, videókat hoztak volna nyilvánosságra.

Irpinyben is hatalmas puszítás volt.

A hidat majdnem egy hónapja robbantották fel. Lécekből készítettek egy átmenetit a menekülőknek.

Borogyankában is szétlőtték a főutat, gyakorlatilag minden elégett a kis patikától a bevásárlóközpontig. Az emeletes épület kirobbantott közepe alatt is sok áldozat lehet. Az ukrán elnök is azt mondta, hogy

itt a legborzasztóbb a helyzet, Bucsanál és Irpinnél is nagyobb károkat okoztak az oroszok.
A romok alatt sok lehet az áldozat
A rendőrkapitányság
Az orosz egységcsomag
Éhes macskák a romok között

Mindenhol sok a kóbor, rettegő, éhező állat. Az oroszok katonai egységcsomagját bontottuk fel és adtuk nekik, májkrémet, csirkét, bacont, füstölt halat. Volt kutya, amelyik nem mert kimerészkedni a pincéből.

Sok képet megmutatni sem lehet, de amit láttunk, az beégett a retinámba. Kegyetlen halálok sora nem feledhető.

Azt mondják itt, hogy az önkéntes katonák, a nemzeti gárda nem volt aktív napközben, de éjjel sikeresen támadták az oroszokat. Ez az egyik ok, hogy sok katonát vesztettek a támadók. Irpinben a nemzetközi légió is rengeteget segített. De sokan még mindig attól rettegnek, hogy az oroszok visszatérnek, és Fehéroroszországon keresztül újra megpróbálkoznak Kijev elfoglalásával.

Én pár napig még maradok Kijev környékén, aztán megyek le délre, Mikolajev környékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„El fogom mondani a gyerekeimnek, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott a politika élvonalába”
„A politikusoknak erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért” – írta szerzőnk Márki-Zay Péterről. Vélemény.

Link másolása

Szia Péter!

Igen, teljesen indokolatlan ez a megszólítás, hiszen nem vagyunk barátok. Nem is ismerjük egymást, és ha valaha találkoznánk, akkor se így köszönnék neked, hanem jó napottal.

De így szeretném hangsúlyozni, hogy most semmiféleképpen nem újságíróként írok egy politikusról, politikusnak. Hanem csak az én nagyon személyes, hozzád köthető megéléseimet szeretném összefoglalni. Csak úgy. Se szakérteni, se elemezni, se értékelni nem szeretném a már ex-miniszterelnök-jelöltséged vagy a teljesítményed. Csak a nagy bukás médiavisszhangjában ezer meg ezer szempontból feldolgozták már a választást. De egy szempont eddig nem merült fel.

Lehet, hogy azért nem, mert egyedül engem érint. Szóval most egyetlen részletet ragadnék ki: azt, hogy bennem milyen érzést váltott ki a felbukkanásod a nagy magyar politikai „ingyencirkuszban”.

Ha majd a gyerekeim vagy unokáim töri érettségi előtt erről az időszakról tanulnak, és kérdeznek, el fogom mondani, hogy volt a 20-as évek elején pár hónap, amikor egy Ember eljutott az országos politika élvonalába. Tehetünk hozzá ízlés szerint mindenféle jelzőt: alkalmas? alkalmatlan? okos? naiv? Most ebbe nem akarok belemenni, legyen ez a történészek dolga. De te nem voltál egy szokásos politikai szereplő. Igaz értelemben Ember maradtál a porondon.

Közepes mélységű pszichológiai tanulámányaim és olvasmányaim során találkoztam azzal a törvényszerűséggel, hogy minél magasabbra jut valaki, annál valószínűbb, hogy vastag az arcán a bőr. Ennyi felelősséget, nyomást mint a politika nem lehet extrém mértékben vastag bőr nélkül elviselni. Ha az „extrém vastag bőr” személyiségvonást egy pszichológussal szeretném elemeztetni, elég könnyen felmerülhet egy-egy személyiségzavar definíciója.

Vagyis politikusok gyakran az antiszociális személyiségzavarra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek. Például erősen alulfunkcionál a lelkiismeretük, és az empátiájuk. De nárcisztikus vagy épp megalomán skizofrénia fele billenő személyiségvonások is sokat segítenek, hogy elviseljen az ember annyi ármányt, támadást, ami a politikában azért előfordul. Akinek meg hiányzik ez a fajta belülről jövő bőrvastagság, az kokainnal pótolhatja.

Igazából teljesen érthető az, hogy politikai szereplők közt az átlagnépességnél gyakrabban fordulnak elő azok a tulajdonságok, amik beilleszthetőek a fenti kórképekbe. Akikből ez hiányzik, azoknak az empátiája és lelkiismerete egy idő után nagyon nehezen viseli a mindennapos igénybevételt. És kiszállnak, vagy elakadnak.

Sajnos ezzel nem csak az elmélet szintjén szembesültem. A végzettségem miatt a környezetemben sokan indultak politikai pályán, de azok, akikről tudtam, hogy az adott szavuk jelent is valamit, elég korán kihullottak, vagy megakadtak. Még ha ők bírták is volna a nyomást, a nagy öregek nem engedték feljebb őket. Mert akik a kis stiklikre nemet mondanak, azokról tudható, hogy nem lehetne velük a nagy és mocskos politikai alkuk során együttműködni. Talán vannak néhányan, akik találtak egy surranópályát, és pozícióba jutottak, de ők meg általában útközben törtek meg. Vagy nem igazán jutottak tovább egy bizonyos pont után. Ha van kivétel, akkor tisztelet neki.

Te kivétel voltál, méghozzá a Nagy Döntőben. Tisztelet neked. És köszönet a reményért.

Az elmúlt hónapjaidról az jut eszembe amikor a fiam először aludta át az éjszakát. Utána még hónapokig nem produkált hasonlót. De akkor már ott volt a remény: megtörténhet. Képes rá. Nem kell 5 éves koráig várnom, hogy elég érett legyen hozzá az idegrendszere.

Az egyetlen különbség, hogy a gyerek esetén tudtam, hogy ez meg fog történni egyszer. Míg a politikusok kapcsán meggyőződésem volt, hogy aki eljut a Nagy Döntőig, az nem tud Ember maradni. Nem is vártam tőlük sokat. Nekem már az is elég volt, hogy szavazzak valakire, hogy elhittem, hogy neki is érdeke, hogy nekünk jó legyen.

Na de rád visszatérve: adtál nekem valamit, ami nekem sokat jelent. Láttam, hogy nem csak a dicső reformkorban történhetett meg, hogy egy egyenes ember kapjon főszerepet a nagypolitikában. És eddig nem találtam okot arra, hogy arra gyanakodjak: talán csak megjátszod magad. Sőt elég komoly lejárató rutinnal rendelkező profik se tudtak rólad előásni olyat, ami ezt kétségbe vonná.

Persze előfordulhat, hogy te vagy minden idők legagyafúrtabb köpönyegforgatója. Akkor majd kinevetem a mostani naiv önmagam. De a reményért akkor is hálás leszek, ha csalfa. Ám egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy egyetlen tulajdonságodat senkinek se sikerült kétségbe vonnia: Ember tudtál maradni.

Ezzel együtt sajnos neked most nem sikerült elérni, amit szerettél volna. Hogy miért? Az most ebben a relációban nem számít. De talán nem csak bennem csillant fel annak lehetősége, hogy van ebben a játékban keresnivalója az emberségnek. Talán egy-két csillogó szemű ifjú titánban is most felébredt valami. És megpróbálja áttörni az politika pszichológiai törvényszerűségeit. Talán az egyiküknek majd sikerül az, ami most neked nem. Talán azért, mert ügyesebben csinálja, talán azért, mert nem lejt ennyire a pálya, talán azért, mert több vagy jobb támogatást kap. Vagy csak jobb lesz a csillagegyüttállás.

Ami viszont biztos: elindítottál valamit. Lehet, hogy csak bennem. Talán másokban is. Ez a valami egy új politikai kultúra reménye. És remény nélkül nincs változás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: