A beszláni túszdráma két túlélője is érmet szerzett a tokiói olimpián

2004 szeptemberében kis híján életüket veszítették a terroristák támadásában, most az olimpiai dobogón ünnepelhettek.

Link másolása

A rémálomba illő, 2004-es beszláni túszdráma két túlélője is részt vett, sőt érmet is szerzett az idei tokiói nyári olimpián - számol be a 444.hu.

2004 szeptemberében, az iskolakezdés időpontjában csecsen terroristák betörtek egy iskolába az Orosz Föderáció Észak-Oszétia tartományának fővárosában, Beszlánban. Több mint 1100 túszt tartottak fogva, köztük csaknem 800 gyereket, az iskola személyzetét és sok szülőt. Az orosz fegyveres erők és a túszejtők durva tűzharcában végül 333 ember halt meg, az áldozatok fele az iskolába járó gyerekek közül került ki.

A most 24 éves, oszét származású Artur Naifonov, bár a szibériai Nyizsnevvartovszkban született, ebben az időben épp az ominózus iskolában kezdte meg az első osztályt. Ő és akkor tíz éves nővére is ott volt az épületben.

Több repesz találta el a testüket, de túlélték. Édesanyjuk, aki ott volt velük az épületben, 32 évesen meghalt a tűzharcban.

Artur aztán tizenévesen kezdett szabadfogású birkózással foglalkozni. Húsz évesen megnyerte az orosz bajnokságot, egy évre rá pedig válogatott lett. Háromszor nyert Európa-bajnokságot, a 2019-es budapesti világbajnokságon pedig érmet szerzett.

Nem minden nap kap olimpiai érmet az ember. Még fiatal vagyok, sikerülni fog az az arany is majd

- nyilatkozta most csütörtökön, miután a nyakába akasztották a 86 kg-os súlycsoport bronzérmét.

Naifonov egyik iskolatársa viszont felállhatott a dobogó tetejére is. A 25 éves Zaurbek Sidakov nyolc éves korában már bírkózott. A 2004-es tanév első napján épp hiányzott, nem volt ott, amikor az iskoláját elfoglalták a terroristák. Nagyon sok barátját elvesztette, a szülei az eset után sokáig nem is vitték el Beszlánba az edzésekre.

Kétszer szerzett már világbajnoki aranyat, most pedig olimpiai bajnok lett a 74 kg-os súlycsoportban.

Ő 2019-es budapesti győzelme után úgy nyilatkozott: „Megfogadtam, ha nagy győzelmet aratok, akkor azt mindig a beszláni tragédia áldozatainak ajánlom. Most sikerült, ezért tartom a szavamat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk