hirdetés

SZEGED

Teve született Szegeden, a neve Juszuf

A tevecsikó egészséges, és a szegedi állatkert dolgozói további kistevék születésére számítanak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. március 30.

hirdetés

"Nem kifejezetten tavaszi időjárás fogadta az előző hét végén született kis tevecsikót a napfény városában, de a jelen hét verőfényes napsütése kárpótolhatta" - írják a Szegedi Vadaspark honlapján. A kora reggel világra jött újszülött első botladozásainak, majd lépéseink a látogatók is tanúi lehettek. Bár voltak izgalomra okot adó momentumok a nap folyamán, a történéseket figyelemmel kísérő állatkertiek mindent megtettek azért, hogy a kisteve mielőbb erőre kapjon és szopni kezdjen, és végül minden helyre is állt.

Az állatkert dolgozói azonban heteken belül újabb tevecsikók születésére számítanak.

A Szegedi Vadasparknak régi nagy kedvencei a tevék, többször születtek is már csikók az állatkertben. Van köztük, amelyik a Szegeden maradt, mint a rövidesen szintén anyai örömök elé néző Góbi, mások pedig más állatkertekbe kerültek. Volt, hogy tréningezték is őket, mint Szulejmánt, amellyel a vadasparki úton is lehetett találkozni napi sétája közben.111222

Fotók: Endrédi Lajos


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk