/szeged/nezz-szet-az-orszag-egyik-legszebb-art-deco-palotajaban-a-szegedi-belvarosi-moziban/?utm_source=balsav&utm_medium=web
hirdetés

SZEGED

Nézz szét az ország egyik legszebb art deco palotájában, a szegedi Belvárosi Moziban

A város legrégebbi mozija tavaly szeptemberben ünnepelte 100. évfordulóját. A jeles alkalomra teljesen megszépült.

Link másolása

hirdetés

Nemrégiben felújították a szegediek egyik kedvenc helyét,

a Belvárosi Mozit, amely a város legrégebbi mozija. Tavaly szeptemberben ünnepelte megszületésének 100. évfordulóját. Ez a régi filmszínház ma az egyetlen Magyarországon, amely annak idején eredetileg is mozinak készült, épületében 1920 óta nagyobb megszakítások nélkül peregnek a filmek.

1920-ban kezdték építeni a szegedi Sebestyén Endre tervei alapján. Ez az ország egyik legszebb art deco palotája. A moziterme színházi előadásokra is alkalmas. Az előcsarnokból átjáró vezetett a Stefánia felé a Park kávéházba, amely arról volt nevezetes - akkor még Kossuth Kávéház néven -, hogy egyike azoknak a kávéházaknak, ahol rendszeres mozgókép vetítéseket tartottak 1905-től.

A Belvárosi Moziban 1920. szeptember 8-án volt az első filmvetítés. Október közepén már koncertet is tartottak benne. Akkoriban a filmrevü vagy szkeccs a műsor része volt, ahol élőben énekeltek, táncoltak, jeleneteket, tréfákat adtak elő színészek. Ezt később egy rendelet megtiltotta. Nem vonatkozott ez a tilalom a bemutatott mozgófénykép egyes részeinek vagy jeleneteinek előadására. Így a moziszkeccs változatlanul jelen maradt, pl. a mozivásznon megjelenő darabot kiegészíthették színpadi jelenetekkel. A zenei kíséretet a nagy mozikban saját zenekar biztosította.

Az 1920-as évek végén tört be a hangosfilm. A vetítésének technikai feltételeit Szegeden először a Belvárosi Moziban teremtették meg. Az első vetítésre 1930. június 6-án került sor. 1930. július 21-27. között az első magyar hangosfilmet is bemutatták. A Csak egy kislány férfi főszerepét a Szegedről Pestre szerződött Jávor Pál alakította.

1943-ban a Belvárosi mozi 22 új magyar filmet játszott, ebből ötnek Budapestet megelőzően az ősbemutatója is Szegeden, a Belvárosi Moziban volt.

hirdetés

A Belvárosi Mozit 1949 elején számolták fel, de kulturális helyszínként működött még. 1978-tól 1986 októberéig a Szegedi Nemzeti Színház felújítási munkálatai miatt a mozi Zsigmond Vilmos termében felváltva tartottak színházi előadásokat és filmvetítéseket.

2009-től már 3D-s filmek vetítésére is alkalmassá tették. Az eredeti állapot részbeni visszaállítása mellett megtörtént az épület energetikai és turisztikai célú modernizációja. Új, tágas terek nyíltak az aulában, a pincétől a padlásig - akadálymentesen. A mozi további interaktív élményeket kínál: az egykori oldalpáholyok helyén és a pincében kialakított kiállítóterekben 21. századi technológiák segítségével mutatja be a filmtörténet jelenét, múltját és jövőjét, különös tekintettel három szegedi születésű alkotó, Zsigmond Vilmos, Balázs Béla és Csőke József munkásságára.

Bővebb információk ITT.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk