SZEGED

Megtaláltuk Szeged legcsajosabb kávézóját

Ettől a helytől még Doktor Szöszinek is leesne az álla.

Link másolása

G&B, azaz Gergő és Bandi. Két ember, akiket a közös szenvedélyük, a hamburger és a Forma-1 hozott össze. Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy a munkahelyi ebédszünetekben tett felfedező utak során szerzett kulináris élményeket igyekeztek a kollégákkal is megosztani. Aztán arra gondoltak, hogy szélesebb kört is érdekelhet, hogy hová érdemes betérni, ha valaki gyorsan szeretne enni valami igazán finomat... Elsősorban Szegeden, vagy bárhol máshol, ahova eljutnak. Az élményeiket pedig közreadják a SunsEaty blogon.

Létezik egy kávézó, ahol a fal rózsaszín, a kávéba szárított rózsaszirmot szórnak, és az ételek/italok egy része kollagénnel készül. Egy hely, amitől még Doktor Szöszinek is leesne az álla. Ezt a helyet úgy hívják, hogy Cloē Cafe. Az első fővároson kívüli Cloē pedig nem máshol, mint Szegeden nyílt meg, úgyhogy vettük a bátorságot, és leteszteltük nektek.

Muszula Tímea neve ismerősen csenghet a hölgyek körében, hiszen az általa megálmodott Laura Virág immáron 55 ezer követővel bír a legismertebb közösségi oldalon. A fiatal vállalkozó sikerét részben egyedi stílusának köszönheti, ugyanis nem csupán az órási hype övezte virágüzletével, de a Cloē Cafe névre keresztelt kávézójával is sikerült valami igazán egyedit és figyelemfelhívót alkotnia. Ráadásul Tímea itt még korántsem állt meg, ugyanis a most debütáló szegedi kávézót a tervek szerint egy győri és egy milánói üzlet követi majd.

A szegedi egységet a Kárász és a Kölcsey utca sarkán találjátok meg. A rózsaszínű lufikkal szegélyezett ajtóban állva még eldönthetitek, hogy beléptek-e. Ha megteszitek, másodpercek alatt egy olyan alternatív valóságban találjátok magatokat, ahol a ruby csokis csiga rózsaszín tányéron érkezik aranyporral megszórva, és ha mindez nem lenne elég, aranyszínű evőeszközzel fogyaszthatjátok majd el.

A kínálat gerincét a csigák (kakaós, pisztáciás, juhtúrós, Cloé Ruby csokis, Cloé pisztáciás) és a különböző torták, édességek adják. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Cloé tortához hasonló eperrel, pezsgőkrémmel, kollagénnel és ruby csokoládéval készült édesség nem sok cukrászda és kávézó kínálatában van jelen, de pisztáciás-rózsalekváros kockával sem találkoztam még korábban.

A sütemények és a csigák mellett különleges croissant-os szendvicsekből is válogathatunk, de kipróbálhatjuk a sonka-sajttálat is vagy a Cloé krémválogatást friss zöldségekkel és kenyérfélékkel. Italok terén a Solan de Cabras-ra hívnám fel a figyelmet, ami hazánkban egy nem túl gyakori ásványvíz, illetve a Cloé szépítő vízre, ami kollagénnel készül a gyönyörű arcbőr érdekében.

A Cloe ruby csokis csiga nálam jelesre vizsgázott: a finom leveles tésztát rózsaszín csokis öntettel és rengeteg pisztáciával dobták fel. A csiga középen puha volt, kifelé haladva pedig egyre jobban ropogott. A rózsaszín csokoládé egyáltalán nem volt geil, sőt egy kicsit talán savanykásabbnak tűnt a hagyományos csokinál. Megkóstoltuk az áfonyás sajttortát is Oreóval, amiből bármikor be tudnék vágni egy szeletet. Egyedüli negatívumként azt tudnám megemlíteni, hogy a cortado túl forró volt, így azt csak a süti elfogyasztása után tudtam meginni.

Eleinte finoman szólva is "tájidegennek" éreztük magunkat, mert rajtunk kívül csak csinosan kiöltözött hölgyek tartózkodtak a kávézóban, ráadásul egy szimpla kockás ingben voltam, Zoli meg a "feketét feketével" stílust képviseli. Hálistennek a kiszolgálók kedvessége, és az, hogy a sütik finomak voltak, segített és pillanatok alatt teljesen feloldódtunk.

Megérte-e ellátogatni hozzájuk? Mindenképpen, mert bár férfiként nem lesz a törzshelyünk, mégis egy egyedi, már-már szürreális élmény volt. Biztosra veszem, hogy a Cloē Café a szelfizni vágyók és az igazán csajos csajok kedvenc találkozóhelye lesz.

Ha van valami jó tippetek, írjatok nekünk bátran a Facebookon, és mielőtt enni indultok Szegeden, olvassátok a blogot az ajánlatainkkal!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZEGED
Előbújtak a medvék a Szegedi Vadasparkban, a napsütés ellenére sem mentek vissza a medveházba
Örömmel fogadták a kikészített finomságokat, és az alvás helyett inkább az evést választották.

Link másolása

A Szegedi Vadasparkban 2015 óta gondoznak barna medvéket és hagyomány, hogy február 2-án medvelest szerveznek.

Csütörtök reggel a gondozók kicsit aggódtak, mert a vadaspark két medvéje, Mici és Ursula bevackolták magukat a medveház sarkába, és aludtak, nem tűnt úgy, mintha előbújnának. Délelőtt azonban

kimásztak a kifutóba, ahol lekváros kenyér, madarin, alma, körte, szőlő és hal várta az állatokat.

A napsütés ellenére a két nőstény nem ijedt meg az árnyékától, enni kezdtek. A legjobban - a hal mellett - a gyümölcsök ízlettek nekik, amiből a gondozók a tél feliratot rakták ki. Így csakhamar a két medve meg is ette a telet.

A világ sok kultúrájára jellemző volt, hogy állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni. Ezek az állatjóslások a szájhagyomány útján terjedtek, és sokszor valós tapasztalatokra épültek. A tavaszkezdő napként is emlegetett február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez két különböző, állatokhoz kapcsolódó időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kötődik. Az egyik szerint Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap.

Ugyanis ha ezen a napon szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanerre a következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket:

ha meglátja árnyékát, azaz süt a nap, akkor visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, vagy talán tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd.

A barna medvék - szemben a mókusfélék közé tartozó mormotákkal, melyeket a vadaspark szomszédos kifutójában gondoznak - valójában a természetben nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban. Ilyenkor anyagcseréjük és szívverésük is lelassul. Időnként azonban - általában enyhébb, napsütéses időben - kibújnak rejtekükből és fogyasztanak némi táplálékot, így alakulhatott ki a velük kapcsolatos népi időjárás-előrejelzés.

VIDEÓ: A medveles


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEGED
A Rovatból
Visszatért a fényvillamos és a kedvenc rénszarvas is – csodás fénydekorációt kapott Szeged
Évek óta az egyik legszebben feldekorált település a Napfény városa, ahol kivételesen a sötétet várjuk, hogy élvezhessük a karácsonyi hangulatot. Íme egy kis ízelítő.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2022. december 09.


Link másolása

Szeged ünnepi fénybe öltözött. Advent idejére újra megjelent a fényvillamos, a fotósok és a városlakók kedvence, a világító rénszarvas, és persze a belvárosi utcák is újra díszes kivilágítást kaptak. Tartsatok velünk egy kis télies andalgásra - ezúttal esti sötétségben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEGED
Ezernyi színnel tört be a tavasz Szegedre
A Napfény városa csábító úti cél lehet egy langymeleg tavaszi hétvégére. Íme pár kedvcsináló fotó.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2023. március 13.


Link másolása

Ezernyi színnel tört be a tavasz a Napfény városába. A naracsos naplementével, a türkíz égbolttal, a hófehér hattyúval, a falon virító madárral...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEGED
Megint forog az óriáskerék Szegeden, de idén először a Dóm téren
Az idei adventi programok három belvárosi helyszínen lesznek majd, de az óriáskerék marad még január elejéig.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2022. november 06.


Link másolása

Megérkezett Szegedre az óriáskerék, amelyet idén először a Dóm téren állítottak fel. A hétvégén már fel is lehet ülni az 50 méter magas szerkezetre, aminek a teteje a Dóm kilátóteraszánál is magasabbra ér el. A zárt kabinokban hat utas fér el.

A látványosság a Szegedi Karácsonyi Hetek után még január 8-ig marad Szegeden.

Az idei adventi programok három belvárosi helyszínen lesznek majd a Napfény városában. A központi helyszín a Dóm tér lesz, itt a szokott módon a kézművesek és a kereskedők, vendéglátósok várnak. A város karácsonyfáját a Klauzál téren állítják fel, a világító szarvas pedig a Dugonics térre érkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk