SPORT

Videóban üzent horrorbalesete után a Forma 1-es pilóta a kórházból

Romain Grosjean kocsija kettészakadt és kigyulladt. Most elmondta, szerinte minek köszönheti az életét.

Link másolása

Mint megírtuk, ijesztő baleset történt a vasárnapi bahreni Forma-1-es verseny legelején: Romain Grosjean autója nekiütközött a szalagkorlátnak, majd kettészakadt és kigyulladt, miközben a pilóta még benne ült.

A roncsdarab már hatalmas lángokkal égett, amikor a Haas csapat versenyzője kimászott belőle, és a csodával határos módon a saját lábán hagyta el a baleset helyszínét.

Mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére

Grosjean szerencsére "olcsón" megúszta az életveszélyes balesetet, ugyan a kezén és a lábán égési sérüléseket szenvedett, de ezt leszámítva jól van.

A versenyző még vasárnap este a kórházból jelentkezett be Instagram-oldalán, hogy megnyugtasson mindenkit. Azt mondta, nagyjából rendben van, bár a kezei és a lábai be vannak kötözve, és egyelőre ágyban kell maradnia. Szerinte a Forma-1-es autókra szerelt, a pilóták fejét védő glóriának köszönheti az életét.

"Néhány éve még nem támogattam a glóriát, de már úgy gondolom, hogy ez a legnagyszerűbb dolog, amit megvalósítottunk a Forma-1-ben, enélkül ma nem szólhatnék hozzátok"

- mondta.

Hétfő délelőtt a Haas F1 Team közleményt adott ki Grosjean állapotáról, e szerint a francia a kórházban töltötte az éjszakát, és jól halad a kezén keletkezett égési sérülések kezelése. A pilótát csapatfőnöke, Günther Steiner is meglátogatta hétfőn a kórházban.

A közlemény szerint kedden már ki is engedhetik a kórházból Grosjeant, a hétvégi Szahíri Nagydíjon (amely szintén a bahreini versenypályán lesz majd) azonban nem vehet részt.

Csapata már meg is nevezte az utódját: Pietro Fittipaldi, az istálló egyik tartalékpilótája helyettesíti majd a francia versenyzőt.

A 24 éves brazil pilóta a korábbi F1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, aki már több amerikai és európai együléses autóverseny-sorozatban is szerepelt már jó eredményekkel. Korábban már többször pályára gurulhatott a Haas F1-es autójával teszteken, de a mostani hétvége lesz az első éles bevetése, ráadásul a csapat idei autóját is pénteken vezetheti először.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók
Price Márton Péter május 13-án találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.

Link másolása

Előkerült az utolsó fotó, ami Suhajda Szilárdról készült a halála előtt, írja a Blikk. A hegymászó az útja során találkozott Price Márton Péterrel a Mount Everesten, akivel néhány közös fotót is készítettek.

Az Instagramra feltöltött fotók május 13-án készültek, vagyis tizenkét nappal Suhajda eltűnése előtt.

A 29 éves Price Márton Péter másnap legfiatalabb magyarként, oxigénpalackkal ért fel a Csomolungma csúcsára.

„Mentem felfelé, és nekem sok sikert kívánt a csúcsmászáshoz. Mondtam neki, hogy én is nagyon sok sikert kívánok neki, és akkor másszon, amikor mások is lesznek, annak ellenére, hogy serpa segítsége nélkül és oxigén nélkül mászik. Tényleg nagyon jó erőben volt” – mondta a Tényeknek a Londonban élő üzletember.

A Suhajda Szilárddal készült közös fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megható üzenetet küldött Suhajda Szilárd felesége a férjét gyászolóknak
Legindi Tímea mindenkinek megköszönte, hogy elment a kedd esti búcsúztatóra a Szemlőhegyi-barlanghoz.

Link másolása

Rövid posztban köszönte meg Suhajda Szilárd felesége mindenkinek, hogy elment a kedd esti nyilvános búcsúztatóra. Legindi Tímea azt írta:

„Köszönjük, hogy ott voltatok velünk tegnap. Sokat jelent, sokat jelentett. Nagyon is! Timi”

A hegymászónak május 25-én veszett nyoma nem sokkal a Mount Everest csúcsa alatt. A keresésére küldött mentőcsapat nem találta Suhajda Szilárdot, a serpák szerint a hegymászó biztosan életét vesztette a Hillary lépcső környékén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.

Link másolása

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk