SPORT

Újabb magyar érem a hazai birkózó Európa-bajnokságon: Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmes

A 31 éves honosított sportolóé a második hazai medál a kontinenstornán, miután Muszukajev Iszmail aranyérmet nyert.

Link másolása

A szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Bajcajev Vlagyiszlav elveszítette fináléját, így ezüstérmet szerzett kedden a budapesti birkózó Európa-bajnokságon.

A 31 éves honosított sportoló idén csatlakozott a magyar válogatotthoz, melynek színeiben a BOK Csarnokban mutatkozott be nemzetközi versenyen, s a debütálása szinte a lehető legjobban sikerült.

Bajcajev nem kapott könnyű ágat, hétfőn ugyanis a nyolcad- és a negyeddöntőben is - hozzá hasonlóan - orosz származású riválissal csapott össze, de a szlovákiai Batyrbek Tsakulovot, illetve a macedón csapatot erősítő Magomedgadji Nurovot is szoros meccsen legyőzte. Az elődöntőben aztán a német Erik Sven Thiele ellen már nem volt igazán nehéz dolga, fölényes sikerrel biztosította helyét a keddi fináléban, melyben az azeri Magomedkhan Magomedovval csapott össze.

A tapogatózó kezdés után az azeri lépett fel kezdeményezőként, olyannyira, hogy egy perc után kiléptette (1-0) riválisát, majd nem sokkal később fejlefogásból lecsavarta, amivel 5-0-ra ellépett. Bajcajev helyzete nagyon nehéznek tűnt, de egy lábfelszedés után levitte riválisát, aki kimenekült a szőnyegről, így nem csupán két pontot, hanem a szabálytalanság után további egy pontot is szerzett a magyar.

Az 5-3 nem tűnt ledolgozhatatlan hátránynak, ám Magomedov a második menetben is jobban birkózott, egy szép négy pontos dobást bemutatva növelte előnyét, melyre Bajcajev kontrából kétpontos akcióval válaszolt ugyan, de riválisa így alig egy perccel a vége előtt már 9-5-re vezetett, ő pedig láthatóan egyre fáradtabb volt. A hajrában a 31 éves Bajcajev már nem volt veszélyes, sőt, egy levitelből ellenfele további két ponttal elhúzott és összességében magabiztosan, 11-5-re diadalmaskodott.

"Vlagyiszlav erős ellenféllel találkozott a fináléban, az első négypontos dobás döntőnek bizonyult" - mondta a mérkőzés után Konsztantyin Gulevszkij edző. -

"Nagyon nyerni akart, így most kicsit keserű ez az ezüst, de ez egy elveszített döntő után mindig így van. Jövőre a világbajnokságon meg kell megmutatnia, hogy ő a legjobb."

A magyar csapat edzője hozzátette, versenyzője hétfőn többször is bizonyította, képes hátrányból fordítani, így 0-5-nél még ő is reménykedett ebben, ugyanakkor az azeri remekül birkózott.

Bajcajev karrierje második Eb-érmét gyűjtötte be, miután 2018-ban orosz színekben aranyat szerzett. Egyúttal az övé a második hazai medál a mostani kontinenstornán, miután két órával korábban Muszukajev Iszmail megnyerte a 65 kilogrammosok küzdelmeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók
Price Márton Péter május 13-án találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.

Link másolása

Előkerült az utolsó fotó, ami Suhajda Szilárdról készült a halála előtt, írja a Blikk. A hegymászó az útja során találkozott Price Márton Péterrel a Mount Everesten, akivel néhány közös fotót is készítettek.

Az Instagramra feltöltött fotók május 13-án készültek, vagyis tizenkét nappal Suhajda eltűnése előtt.

A 29 éves Price Márton Péter másnap legfiatalabb magyarként, oxigénpalackkal ért fel a Csomolungma csúcsára.

„Mentem felfelé, és nekem sok sikert kívánt a csúcsmászáshoz. Mondtam neki, hogy én is nagyon sok sikert kívánok neki, és akkor másszon, amikor mások is lesznek, annak ellenére, hogy serpa segítsége nélkül és oxigén nélkül mászik. Tényleg nagyon jó erőben volt” – mondta a Tényeknek a Londonban élő üzletember.

A Suhajda Szilárddal készült közös fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megható üzenetet küldött Suhajda Szilárd felesége a férjét gyászolóknak
Legindi Tímea mindenkinek megköszönte, hogy elment a kedd esti búcsúztatóra a Szemlőhegyi-barlanghoz.

Link másolása

Rövid posztban köszönte meg Suhajda Szilárd felesége mindenkinek, hogy elment a kedd esti nyilvános búcsúztatóra. Legindi Tímea azt írta:

„Köszönjük, hogy ott voltatok velünk tegnap. Sokat jelent, sokat jelentett. Nagyon is! Timi”

A hegymászónak május 25-én veszett nyoma nem sokkal a Mount Everest csúcsa alatt. A keresésére küldött mentőcsapat nem találta Suhajda Szilárdot, a serpák szerint a hegymászó biztosan életét vesztette a Hillary lépcső környékén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.

Link másolása

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk