SPORT

Tóth Tímea legyőzte a rákot: „Én ezennel gyógyultnak nyilvánítom magam”

A korábbi válogatott kézilabdázónál tavaly tavasszal diagnosztizálták a betegséget, most elmondta, hogy már túl van az utolsó kemoterápiás kezelésén.

Link másolása

Tóth Tímea tavaly augusztusban osztotta meg a világgal, hogy rosszindulatú melldaganattal küzd. Februárban talált csomót a mellében, áprilisban pedig megkapta a lesújtó diagnózist. Utána kétszer műtötték, majd megkezdte a kemoterápiás kezelést.

"Jól vagyok, erős vagyok, lesznek gyengébb pillanataim, de a sport megtanított küzdeni, viselni a terheket. A szeretteim és a legjobb szakemberek mellettem vannak, tehát minden rendben van és lesz is!" - írta akkor Facebook-oldalán a 40 éves, már visszavonult sportoló.

Az új évet viszont egy örömhírrel indította: decemberben megkapta az utolsó kemoterápiát, és bár még vár rá műtét és gyógyszeres kezelés is, ő már gyógyultnak nyilvánítja magát.
"Február 22-én kiderült, hogy csomó van a mellemben… December 14-én megkaptam az utolsó kemoterápiás kezelésemet, és megszólaltathattam azt a bizonyos harangot a folyosón! Sírtam, az én Szerelmem ott volt velem, és végig az úton, ami így sokkal könnyebb volt. Hosszú és rögös utat jártam be, volt benne minden, fájdalom, félelem, csalódottság, szomorúság, düh, harag, rosszullét, gyengeség, megértés, szeretet, elfogadás és rengeteg munka, saját magamon…

Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni a támogatását, szeretetét, szakmai munkáját!!! Hálás vagyok mindenkinek!

Kiemelni a férjemen és a családomon kívül nem fogok senkit, mert biztos kimaradna valaki! Hála és köszönet mindenért!

Én ezennel gyógyultnak nyilvánítom magam! Persze lesz még műtétem és van gyógyszeres kezelésem 5 évig, lesznek kontrollvizsgálatok, mellyel együtt kell élnem életem végéig, de megteszek mindent, hogy az életem ne a betegségről szóljon… Tehát ha esetleg nem láttok a tévében, nincs gond, nem kell rosszra gondolni, Jól vagyok! (Január végén műtenek…) Most még kopasz vagyok, mert két ünnep között levágtuk, hogy egészséges szép hajam legyen, nő rendesen.

Amit tudatosítani szeretnék, jól vagyo,k és ebben a felfogásban élem az életemet a jövőben is! Fejlődöm és megyek tovább az utamon! Büszke vagyok magamra, ahogy ezt a 10 hónapot végigcsináltam... Sokat tanultam belőle, főként saját magamról, és persze azt, hogy mi is igazán fontos au életben… Köszönöm, hogy velem voltatok, és azt, hogy Velem vagytok! Szeretet és Ölelés mindenkinek!" - írta friss Facebook-bejegyzésében a korábbi kézilabdázó.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók
Price Márton Péter május 13-án találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.

Link másolása

Előkerült az utolsó fotó, ami Suhajda Szilárdról készült a halála előtt, írja a Blikk. A hegymászó az útja során találkozott Price Márton Péterrel a Mount Everesten, akivel néhány közös fotót is készítettek.

Az Instagramra feltöltött fotók május 13-án készültek, vagyis tizenkét nappal Suhajda eltűnése előtt.

A 29 éves Price Márton Péter másnap legfiatalabb magyarként, oxigénpalackkal ért fel a Csomolungma csúcsára.

„Mentem felfelé, és nekem sok sikert kívánt a csúcsmászáshoz. Mondtam neki, hogy én is nagyon sok sikert kívánok neki, és akkor másszon, amikor mások is lesznek, annak ellenére, hogy serpa segítsége nélkül és oxigén nélkül mászik. Tényleg nagyon jó erőben volt” – mondta a Tényeknek a Londonban élő üzletember.

A Suhajda Szilárddal készült közös fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megható üzenetet küldött Suhajda Szilárd felesége a férjét gyászolóknak
Legindi Tímea mindenkinek megköszönte, hogy elment a kedd esti búcsúztatóra a Szemlőhegyi-barlanghoz.

Link másolása

Rövid posztban köszönte meg Suhajda Szilárd felesége mindenkinek, hogy elment a kedd esti nyilvános búcsúztatóra. Legindi Tímea azt írta:

„Köszönjük, hogy ott voltatok velünk tegnap. Sokat jelent, sokat jelentett. Nagyon is! Timi”

A hegymászónak május 25-én veszett nyoma nem sokkal a Mount Everest csúcsa alatt. A keresésére küldött mentőcsapat nem találta Suhajda Szilárdot, a serpák szerint a hegymászó biztosan életét vesztette a Hillary lépcső környékén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.

Link másolása

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk