SPORT

Szoboszlai Dominik a meg nem adott Liverpool-gólról: „Még mindig nem találok szavakat”

A Liverpool is hivatalos közleményben reagált a meg nem adott gólra. Azt írták, hogy nem kielégítő számukra, hogy nem hagytak elég időt a döntés helyes meghozatalára és hogy utólag sem javították a hibát.


Szombaton a Tottenham-Liverpool meccs első félidejében Luis Díaz emberhátrányban is vezetést szerzett a Liverpoolnak a Tottenham ellen, a játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a találatot.

A PGMOL (az angol profi bírói szervezet) mérkőzés követően elismerte, hogy emberi tévedés történt, és szabályos góltól fosztották meg a vendégeket.

Szoboszlai Dominik is megszólalt az ügyben, aki szintén nem volt megelégedve azzal, hogy a PGMOL beismerte hibáját.

"Még mindig nem találok szavakat, lépjünk tovább"

- írta a magyar játékos az Instagram-oldalán.

A Liverpool FC pedig hivatalos közleményben reagált a bíró hibára.

„A Liverpool FC tudomásul vette, hogy a PGMOL elismerte hibáit. Nyilvánvaló, hogy a szabályok helyes alkalmazása nem történt meg, ezzel alá lett ásva a sport átláthatósága. Elfogadjuk, hogy a játékvezetőkre nagy nyomás helyezedik, de a VAR állítólag ennek enyhítésére, nem pedig súlyosbítására szolgál. Nem kielégítő számunkra, hogy nem hagytak elég időt a döntés helyes meghozatalára és hogy utólag sem javították a hibát.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy jelentős emberi mulasztásként kategorizálták ezeket a hibákat. Minden végkimenetelt vizsgálat alapján, teljesen átláthatóan kellene meghozni. Ez létfontosságú a jövőbeni döntéshozatal megbízhatósága szempontjából, ugyanis minden klub számára fontos, hogy legyen változás és hasonló helyzetek ne forduljanak elő többé.

Megvizsgáljuk a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, tekintettel arra, hogy a problémát szükséges magasabb szinten kezelni és megoldást találni”

- fogalmaztak a közleményben.

(via Goal.com)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók
Price Márton Péter május 13-án találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.


Előkerült az utolsó fotó, ami Suhajda Szilárdról készült a halála előtt, írja a Blikk. A hegymászó az útja során találkozott Price Márton Péterrel a Mount Everesten, akivel néhány közös fotót is készítettek.

Az Instagramra feltöltött fotók május 13-án készültek, vagyis tizenkét nappal Suhajda eltűnése előtt.

A 29 éves Price Márton Péter másnap legfiatalabb magyarként, oxigénpalackkal ért fel a Csomolungma csúcsára.

„Mentem felfelé, és nekem sok sikert kívánt a csúcsmászáshoz. Mondtam neki, hogy én is nagyon sok sikert kívánok neki, és akkor másszon, amikor mások is lesznek, annak ellenére, hogy serpa segítsége nélkül és oxigén nélkül mászik. Tényleg nagyon jó erőben volt” – mondta a Tényeknek a Londonban élő üzletember.

A Suhajda Szilárddal készült közös fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megható üzenetet küldött Suhajda Szilárd felesége a férjét gyászolóknak
Legindi Tímea mindenkinek megköszönte, hogy elment a kedd esti búcsúztatóra a Szemlőhegyi-barlanghoz.


Rövid posztban köszönte meg Suhajda Szilárd felesége mindenkinek, hogy elment a kedd esti nyilvános búcsúztatóra. Legindi Tímea azt írta:

„Köszönjük, hogy ott voltatok velünk tegnap. Sokat jelent, sokat jelentett. Nagyon is! Timi”

A hegymászónak május 25-én veszett nyoma nem sokkal a Mount Everest csúcsa alatt. A keresésére küldött mentőcsapat nem találta Suhajda Szilárdot, a serpák szerint a hegymászó biztosan életét vesztette a Hillary lépcső környékén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.


Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.


Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk