SPORT

Azonnal mém lett Neymar új frizurájából – itt vannak a legjobbak

Egyértelmű volt, hogy ez lesz... :D

Link másolása

Neymar eddig sem ment a szomszédba egy-egy meghökkentő hajviseletért, de alighanem most feledtette eddigi megjelenéseit a máris „spagetti-hajnak” elnevezett fejdíszével.

Hogy miként juthatott ez eszébe, megoszlanak a vélemények, annyi biztos, hogy többet beszélnek róla mint arról, hogy a világbajnoki cím egyik várományosának illett volna begyűjteni a három pontot a helvétek ellen.

Az on-line világsajtó, köztük a Mirror bőségesen válogat azokból a mémekből, amelyek Neymar feje nyomán születtek.

Volt, aki a Twinniék című animációs sorozatot jelölte meg ihletőnek, mások szerint Donald Trump immár világhíres fürtjeit irigyelte meg, a kevésbé fantáziadúsak egyszerűen madárfészket láttak benne, mások különböző állatok vonásait fedezték fel a bizarr hajszálak között a kutyától a tevéig. Egyesek úgy vélték, hogy rémesebb mint a brazil Ronaldo 2002-es „haja”, amely mindössze egy szőrös homlokpántból állt. Igaz, azzal a molett center világbajnoki címre vezette társait.

Gary Lineker, az 1986-os vb angol gólkirálya még tovább ment: szerinte a brazil 10-es séróját az olyan forgácsokból állították össze, amelyekbe a jobbfajta borosüvegeket szokták csomagolni. Egy twitterező azon elmélkedett, hogy vajon miként sikerült az orosz hatóságok megtévesztésével bejuttatni a vb helyszínére ezeket a „tésztákat”.

Eric Cantona, a legendás francia csatár, aki azóta már színészi babérokat is aratott, nem sokat teketóriázott vélemény-nyilvánításával: nemes egyszerűséggel saját fejére borított egy tál spagettit. Mindenki döntse el magában, hogy melyikük néz ki rémesebben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók
Price Márton Péter május 13-án találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.

Link másolása

Előkerült az utolsó fotó, ami Suhajda Szilárdról készült a halála előtt, írja a Blikk. A hegymászó az útja során találkozott Price Márton Péterrel a Mount Everesten, akivel néhány közös fotót is készítettek.

Az Instagramra feltöltött fotók május 13-án készültek, vagyis tizenkét nappal Suhajda eltűnése előtt.

A 29 éves Price Márton Péter másnap legfiatalabb magyarként, oxigénpalackkal ért fel a Csomolungma csúcsára.

„Mentem felfelé, és nekem sok sikert kívánt a csúcsmászáshoz. Mondtam neki, hogy én is nagyon sok sikert kívánok neki, és akkor másszon, amikor mások is lesznek, annak ellenére, hogy serpa segítsége nélkül és oxigén nélkül mászik. Tényleg nagyon jó erőben volt” – mondta a Tényeknek a Londonban élő üzletember.

A Suhajda Szilárddal készült közös fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megható üzenetet küldött Suhajda Szilárd felesége a férjét gyászolóknak
Legindi Tímea mindenkinek megköszönte, hogy elment a kedd esti búcsúztatóra a Szemlőhegyi-barlanghoz.

Link másolása

Rövid posztban köszönte meg Suhajda Szilárd felesége mindenkinek, hogy elment a kedd esti nyilvános búcsúztatóra. Legindi Tímea azt írta:

„Köszönjük, hogy ott voltatok velünk tegnap. Sokat jelent, sokat jelentett. Nagyon is! Timi”

A hegymászónak május 25-én veszett nyoma nem sokkal a Mount Everest csúcsa alatt. A keresésére küldött mentőcsapat nem találta Suhajda Szilárdot, a serpák szerint a hegymászó biztosan életét vesztette a Hillary lépcső környékén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.

Link másolása

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk