SPORT
A Rovatból

Nagy István: megdöbbentő, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség kivette a sportágból a lovaglást

„Mi magyarok a sportok és a lovak iránti elkötelezettségünkből az öttusa sport gyásznapjává nyilvánítjuk 2021. november 2-át” - mondta az agrártárca vezetője.

Link másolása

Nagy István agrárminiszter szerint mélységesen megdöbbentő, jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) azon döntése, amelynek értelmében kivette a sportág programjából a lovaglást.

Az agrártárca vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: "nekünk magyaroknak az öttusa egy fontos sportág, hazánk vezeti az olimpiai örökrangsort kilenc arany-, nyolc ezüst- és hat bronzéremmel".

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában, a sportágak eddig még sosem cserélődtek

- idézte fel.

Mint hangsúlyozta, az öttusa sportra a koronát éppen a lovaglás tette föl: "a ló által a lovaglás volt az öttusa sport legizgalmasabb, előre egyáltalán nem prognosztizálható versenyága, ahol megmutatkozott a ló és az ember harmonikus értéket teremtő, eredménnyel mérhető együttműködése is".

Nagy István úgy fogalmazott:

"mi magyarok a sportok és a lovak iránti elkötelezettségünkből az öttusa sport gyásznapjává nyilvánítjuk 2021. november 2-át".

Mint kifejtette, "a ma világát belengő láthatatlan szörny", amely évezredes kultúrákat, természeti és épített értékeket, emberi hitet és sorsot tönkretevő ámokfutása elérte a sportot is nevesül az öttusa sportágat.

Nagy István bejegyzésében idézte Avery Brundage-t, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének szavait, amely szerint "ha a sport templomába belépsz hagyd a küszöbön kívül a nagypolitikát".

Az agrárminiszter szerint a sporttal szembeni legnagyobb tiszteletlenség, amikor "megmagyarázhatatlan indokokra hivatkozva érdekkörök vindikálják a jogot a legklasszikusabb, emberi tevékenységhez közeli, nagy hagyományú sportágak szakmai evidenciáinak megváltoztatását".

Úgy vélte továbbá, hogy a sport egy viselkedési forma, eszköz az ember nevelésében, amely a tevékenység által megérinti a testet és lelket. Tágabb értelmezésben - folytatta Nagy István - a sport az a nemzetet összetartó, nemzetet felemelő és nemzetet egészségben tartó erő, amely - mint rámutatott - "mással nem pótolható".

"Az öttusa sportot pontosan az emberi teljesítőképesség sokoldalúsága emelte arra a megtisztelő szintre, amelyet úgy tudunk legfrappánsabban megnevezni, hogy az öttusások a sportág polihisztorai" - emelte ki.

"A lovas versenyága nélkül ezután már nem illő kifejezés a sportág megnevezésében az öttusa jelző. Az öttusa sportra a koronát pontosan a lovaglás tette föl, ahol két élőlénnyel és nem egy élettelen közeg vagy tárggyal való kapcsolat eredménye számított. Mélységesen megdöbbentő, megalázó és jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó ez a minősíthetetlen politikai döntés" - zárta bejegyzését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SPORT
Most már biztos: a történelemben először az első kalapból sorsolják Magyarországot az EB-selejtezőkre
Először sorsolják a legerősebbek közül a magyar válogatottat. Eldőlt, hogy kiket kaphatunk az EB-selejtezőkön.

Link másolása

A Nemzetek Ligája csoportkörének keddi zárásával kialakultak a kalapok a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének jövő vasárnapi sorsolására. Az már múlt pénteken a németek legyőzésével eldőlt, hogy Magyarország a legerősebb kalapban szerepel.

Németország házigazdaként nem vesz részt a selejtezőben, Oroszországot pedig kizárták, ezáltal 53 válogatott lesz érdekelt a kvalifikációban. A küzdelem hét ötcsapatos és három hatcsapatos csoportban zajlik majd, így - a Nemzetek Ligájában kialakult sorrend alapján - hat kalapba kerültek az együttesek. A magyar a legerősebbe kapott besorolást, mivel a sorozat élvonalát jelentő A divízióban csoportmásodikként zárt, összességében pedig nyolcadik helyen végzett.

Ennek köszönhetően Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai az Eb-selejtezőkön nem kerülhetnek össze a címvédő olaszokkal sem, akiktől mindkétszer kikaptak a Nemzetek Ligájában. Szintén az első kalapban szerepel és így nem lehet a magyar csapat ellenfele Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Dánia, Portugália, Belgium, Svájc és Lengyelország.

A tíz selejtezőcsoport mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra, Németország pedig rendezőként automatikusan résztvevő. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a pótselejtezőkön, melyben - a Nemzetek Ligájában kivívott nyolcadik helynek köszönhetően - szinte biztosan szerepelhetne a magyar válogatott, amennyiben nem jár sikerrel a hagyományos selejtezőkön.

Az A, B és C divízió "pótvizsgára szoruló" csapatainak ugyanis egyaránt négy-négy hely jár. Ez azt jelenti, hogy a magyarok sikertelen selejtezősorozat esetén csak akkor nem javíthatnak a pótselejtezőn, ha a Nemzetek Ligájában előtte végző hét együttesből - a holland, a horvát, a spanyol, az olasz, a dán, a portugál és a belga - legalább négy lemaradna az Eb-részvételt jelentő első két helyről a saját selejtezőcsoportjában.

Az Eb-selejtezők sorolását Frankfurtban rendezik jövő vasárnap délben.

Az Eb-selejtező sorsolásának kalapjai:

1. kalap:

Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Olaszország, Dánia, Portugália, Belgium, Magyarország, Svájc, Lengyelország

2. kalap: Franciaország, Ausztria, Csehország, Anglia, Wales, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia, Finnország

3. kalap: Ukrajna, Izland, Norvégia, Szlovénia, Írország, Albánia, Montenegró, Románia, Svédország, Örményország

4. kalap: Georgia, Görögország, Törökország, Kazahsztán, Luxemburg, Azerbajdzsán, Koszovó, Bulgária, Feröer-szigetek, Észak-Macedónia

5. kalap: Szlovákia, Észak-Írország, Ciprus, Fehéroroszország, Litvánia, Gibraltár, Észtország, Lettország, Moldova, Málta

6. kalap: Andorra, San Marino, Liechtenstein


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Nagyot hibázott a magyar védelem, a második félidő elején 0-2 a magyar-olasz meccs
Szalai Ádám búcsúmérkőzésén a hazai válogatott nem tudja hozni az eddigi Nemzetek Ligája-csodát.

Link másolása

Egy góllal vezet az olasz válogatott a budapesti Puskás Arénában a magyar csapat ellen. Az esti meccs egyben a 34 éves, 86-szoros válogatott csatár, Szalai Ádám utolsó mérkőzése a válogatott színeiben.

A mérkőzés 18. percében Gulácsi Péter kipasszolta a labdát Szalai Attilának, tőle pedig Nagy Ádámhoz került. Ő azonban röviden passzol vissza Gulácsi felé, a kínálkozó lehetőségre lecsapott Giacomo Raspadori, és megszerezte az olaszoknak a vezetést.

Nem sokkal ezután az olaszok kis híján még egy gólt szereztek, Di Lorenzo lövése csak kevéssel kerülte el a magyar kaput.

A félidő további részében is a vendégeké volt a fölény, a magyaroknak egyelőre nem volt kaput eltaláló lövésük. Az első 45 perc (plusz két perc hosszabbítás) végén Szalai Ádám kapott egy sárga lapot, mert lerántotta a fejelni felugró Jorginhót.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Beindult a locsoló, amikor Csányi Sándor köszöntötte Szalai Ádámot a búcsúmeccsén
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke egy oklevelet adott át a csapatkapitánynak, a rájuk eső vízpermet miatt kénytelenek voltak távolabb menni.

Link másolása

A hétfő esti Magyarország-Olaszország Nemzetek Ligája-mérkőzés volt Szalai Ádám számára az utolsó válogatottbeli meccs, a csapatkapitány ugyanis múlt héten bejelentette visszavonulását. A magyar csapat 0-2-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok olaszoktól, de így is második lett a csoportjában, mindössze egy ponttal Olaszország mögött.

Szalai búcsúmeccse igen érzelmesre sikeredett. A mérkőzés előtt és után is éltették őt a szurkolók, a himnuszt pedig nem bírta ki sírás nélkül. Volt azonban egy érdekes pillanat is a kezdő sípszó előtt, amikor Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke egy oklevelet adott át a pályán a csatárnak.

Amikor ugyanis Csányi odament Szalaihoz, mellettük két locsoló is bekapcsolt, a vízpermet pedig őket is elérte. Kénytelen voltak egy kicsit távolabb menni, hogy folytatódhasson a köszöntés, majd néhány másodpercig a fotósoknak is pózoltak.

A képeken jól látszik a körülöttük lévő vízpermet, és az is, hogy a hátuk mögött, a távolban is éppen működésben volt egy locsoló.

Fotó: MLSZ/Facebook

MTI/Kovács Tamás

MTI/Szigetváry Zsolt


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Vereség az olaszoktól, csoportmásodik lett a magyar csapat a Nemzetek Ligájában
Az Európa-bajnok csapat végig fölényben játszva nyert két góllal, bár a második félidőben a hazaiaknak is voltak szép megmozdulásaik.

Link másolása

A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája hatodik, zárófordulójában, így az A divízió 3. csoportjának második helyén zárta a sorozatot.

A vendégek hatalmas védelmi hibát kihasználva Giacomo Raspadori révén szereztek vezetést a 27. percben, majd második félidő elején Federico Dimarco állította be a végeredményt. Az olaszok sikerükkel megelőzték a tabella élén a magyarokat, ezáltal kijutottak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjére.

A válogatottságot lemondó csapatkapitánynak, Szalai Ádámnak ez volt az utolsó, 86. meccse a címeres mezben, amivel megelőzte Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás kapitányát, egyúttal utolérte az örökrangsor hetedik helyén Grosics Gyulát, legendás nemzeti tizenegy kapusát.

A magyar válogatott legközelebb november 17-én Luxemburgban, majd három nappal később hazai pályán Görögországgal játszik barátságos mérkőzést.

Link másolása
KÖVESS MINKET: