SPORT

Mick Schumachert az apja állapotáról kérdezték egy interjúban, a válaszban nem volt köszönet

Michael Schumacher 2013-ban szenvedett síbalesetet. A család azóta nem nyilatkozik a hétszeres világbajnok állapotáról.

Link másolása

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher 21 éves fia idén a Haas pilótájaként debütál a Forma-1-ben. A La Stampa Mick Schumacherrel készült interjújában szóba került a sportoló édesapjának állapota, amelyről a család hét éve nem nyilatkozott - szúrta ki a 24.hu. Az olasz lap munkatársa ennek ellenére rákérdezett, de a válaszban nem volt köszönet.

"Ez magánügy, szeretném ha visszatérnénk a motorsportra"

- közölte a fiatal versenyző a riporterrel.

Michael Schumacher 2013 decemberében, Franciaországban szenvedett síbalesetet. Az autóversenyző egy nem kijelölt pályán síelt, ahol egy sziklának ütközött. Először csak súlyosnak, viszont nem életveszélyesnek minősítették a fejsérülését, majd nem sokkal később kiderült, hogy ennél sokkal nagyobb a baj. Az első hónapok kezelései után hazaszállították a Genfi-tó partján lévő villájába, tavaly szeptemberben pedig egy mallorcai luxusvillába költöztették a pilótát. A hét éve történt tragédia óta semmit sem tudunk az egészségéről, évek óta hiába kérnek róla információkat, menedzsere és hozzátartozói nem hajlandóak beszélni róla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk