hirdetés

SPORT

Meghalt Vermes Albán, az első olimpiai érmes magyar férfi mellúszó

A kiváló sportoló 63 éves volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 03.

hirdetés

Életének 64. évében elhunyt olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes mellúszónk, Vermes Albán - írja a Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott Facebook-oldal.

Vermes volt az első, nemzetközileg is kiváló eredményeket elérő férfi mellúszónk, aki 1976 és 1984 között egymás után nyolcszor volt magyar bajnok 200 méteren.

Egerben született, ott tanult meg úszni hatévesen, ám mivel messze volt a lakhelyüktől az uszoda, csupán 11 évesen versenyzett először. Tizenhat évesen lett ifjúsági bajnok, egy évre rá 100-on először lett a felnőttek között aranyérmes, majd rá egy évre elindult csodálatos sorozata kétszázon.

Relatíve későn, 20 esztendősen került Széchy Tamás csoportjába, ahol döbbenetes fejlődést produkált: két év alatt hét másodpercet javult, így az 1978-as vb-6. helyet Moszkvában olimpiai ezüstérem követte.

Három évvel később Rómában az Európa-bajnokságon is második lett, ám mint oly sokaknak, 1984 számára is a befejezést jelentette: miután csupán az „ellenolimpián” vehetett részt Los Angeles helyett – ahol bronzérmes lett –, a visszavonulás mellett döntött - írja róla a szövetség.

Vermes maga így nyilatkozott pályafutásáról: „Hogy elégedett vagyok-e a pályafutásommal? Egy dolog valószínűleg jelentősen befolyásolhatta volna az eredményeimet, ha már 16 évesen felköltözöm a fővárosba, és Széchy Tamás műhelyébe kerülök, de így utólag már kár ezzel foglalkozni.”

Miután az úszás mellett közgazdász-diplomát szerzett, klubjában, az Újpestnél főkönyvelőként, majd gazdasági elnökhelyettesként dolgozott, aztán a sportlétesítmények világába került, a BM sportlétesítmények igazgatósága után az újonnan felavatott egri Bitskey-uszoda igazgatói széke következett.

hirdetés
Innen került a Magyar Úszó Szövetségbe, ahol már évek óta a felügyelő-bizottság elnökeként tevékenykedett, 2000 óta elnökségi tagként, 2004 és 2006 között pedig szakfelügyelőként, utána pedig ismét uszodavezetőként dolgozott Kőbányán.

Vermes Albánt a Magyar Úszó Szövetség saját halottjának tekinti.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk